Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
/ KELET-MAGYARORSZÁG 3 1977. május 22. Dr. Móna Gyula: Alkotó marxizmus* A fejlett szocialista társadalom építését a politikai, a gazdasági és a kulturális élet harmonikus fejlődése jellemzi. Ez a többi között azt jelenti, hogy az elkövetkezendő évek nagyon komoly és bonyolult gazdasági feladatait csak akkor fogjuk tudni maradéktalanul megoldani, ha a szocialista közgondolkodás, az emberi magatartás fejlesztése terén is előre megyünk. Egyre szélesebb körben erősödik az a felismerés, hogy gazdasági feladatokat megoldani csak gazdasági oldalról megközelítve tulajdonképpen nem is lehet. Mert ha előre akarunk menni a gazdaságban, — és előre kell mennünk az intenzív gazdálkodás fejlesztése területén —, akkor ehhez hozzá kell igazítanunk más társadalmi szférákat, köztük a tudati szférát is. A fejlett szocialista társadalom építésének e törvényszerűsége parancsolóan húzza alá a szubjektív tényezők jelentőségét és szerepét. így napjainkban a szubjektív tényezők a gazdasági fejlesztés komponensei, ugyanúgy gazdaságfejlesztő hatásuk van, mint a technológiának, az új technika bevezetésének. A gazdaságban az automatizmusok, a szabályozók — bármilyen tökéletes színvonalra is emelkednek — csak akkor fogják elérni a kívánt politikai, társadalmi célt, ha megfelelően segítik azokat a szubjektív tényezők, az emberi magatartás, a hozzáállás. E területen óriásiak a lehetőségek, a tartalékok. Ezért kötelességünk foglalkozni a közgondolkodással, a tudat fejlesztésével, a kommunisták magatartásával, ideológiai fel- készültségével. A Központi Bizottság 1976 októberi határozatának alapvető kérdése a pártoktatás. De nyilvánvaló, hogy azok a szemléletbeni problémák, amelyeket a Központi Bizottság határozata felvet, nemcsak a pártoktatásra vonatkoznak, hanem minden más oktatási intézményre, az állami marxista oktatásra, a tömegszervezetek propagandájára is. Központi Bizottságunk nagyon fontos döntéseket hozott a pártoktatás tartalmi kérdéseiben. Egyik ilyen kérdés — ami szoros összefüggésben van a világnézeti neveléssel —, a dialektikus szemlélet — és gondolkodásmód fejlesztése. A dialektikus szemléletet nemcsak mint tantárgyat kell tanítanunk, hanem szellemét érvényesíteni kell az egész pártoktatásban. Be kell mutatni, hogy eszméink a valóság sok ágú szövevényének milyen ellentmondásain keresztül valósulnak meg. Legyen erőnk az eszméket életközeibe vinni, mutassuk meg az ellenállások leküzdésének módjait, mert másképpen nem tudjuk megvalósítani az elmélet és gyakorlat kapcsolatát. Nem az elmélet és gyakorlat kérdéseinek akadémikus vitáira van szükség, hanem az ellentmondások egységének, harcának az egésa pártoktatásban való érvényesítésére. Ugyanilyen hangsúlyt kapott a Központi Bizottság határozatában a párt történelmi tanulságainak felhasználása a pártpropagandában. Amikor a párt és a munkásmozgalom történelmének tanulmányozását erősítjük. akkor pontosan arra világítunk rá, hogy a marxizmus eszméi, a marxizmus szelleme milyen történelmi szituációkban, milyen módon juttattak érvényre. A történelmi tapasztalatok felhasználása nem öncélú, hanem éppen a marxizmus lényegének mélyebb, alaposabb elsajátítását, a folyamatoknak lényegi megértetését jelenti. Hasonló fontos kérdés a pártoktatás politikai. mozgalmi jellegének erősítése. Ez mindenekelőtt a pártoktatásban néhány helyen tapasztalható formális elemek visszaszorítását célozza. A Központi Bizottság úgy értékelte, hogy a pártoktatás mind mennyiségileg, mind minőségileg megfelel a követelményeknek-. Keretei között mintegy 700 ezer ember foglalkozik rendszeresen a marxizmussal. A pártoktatás kereteiben szereznek elméleti-politikai felkészültséget a párt tisztségviselői, a pártoktatók is. Tehát nem mondható az, hogy a pártoktatás elvesztette volna mozgalmi jellegét. A Központi Bizottság álláspontja az, hogy ez a pártoktatás, ami most kialakult és jól funkcionál, elég szilárd és elég erős ahhoz, hogy elbírja a kritikát. mert az a jövőről való gondoskodást, a pártoktatás jövőjének szélesebb kibontakoztatását segíti. Kialakult a pártoktatás egyes ágazataiban olyan felfogás is, amely szerint az oktatási folyamat tulajdonképpen a hallgató oldaláról az előadás meghallgatásából, jegyzeteléséből, szemináriumi foglalkozásokból és vizsgákból áll. Természetesen ezek az oktatásnak szükséges mozzanatai. „ Csak akkor van haj, amikor az egész oktatási folyamatban ezek válnak az egyedüli centrális ele•Részlet a pártpropagandisták előtt Nyíregy. házán elhangzott előadásból. mekké. Hiszen az ilyen oktatásból éppen a lényeg hiányzik. A hallgatók elsősorban nem azért mennek pártiskolára, esti egyetemre, hogy levizsgázzanak, illetve diplomát szerezzenek, hanem hogy a marxizmus eszméjével találkozzanak és e'zt az eszmét elsajátítsák és azonosuljanak vele. Tehát az oktatás politikai, mozgalmi jellegének erősítése az oktatási folyamatban az eszmékkel való azonosulás elmélyülését jelenti. Ahhoz, hogy az eszmékkel való azonosulás folyamatát hatékonyabbá tudjuk tenni, szükséges az oktatási anyagok, a tematikák csökkentése, zsúfoltságának megszüntetése is. A „kevesebbet, de jobban” tanácsot itt is el kell fogadnunk. Kellő politikai érzékkel kell kiválogatni azokat a tételeket amelyeket feltétlenül meg kell tanítani egy-egy oktatási formában. Ha az oktatási folyamatot így tudjuk alakítani és megteremtjük a feltételeit annak, hogy hallgatóink valóban az eszmékkel való találkozásért üljenek a padokba, akkor létrehoztuk annak a feltételeit, hogy tovább lépjünk az oktatás politikai, mozgalmi jellege erősítésében is. ahol erőteljesebben valósulhatnak meg a pártoktatás nevelő, jellemformáló funkciói. Az oktatásban elsősorban eszméink erejével kell nevelni. Azon a tévedésen már túl vagyunk, hogy az eszmei nevelőmunka, az emberekre, a tömegekre való ideológiai ráhatás eredménye közvetlenül is azonnal érvényesül gyakorlati termelőtevékenységünkben. Az elvi munkának nem lehet ilyen közvetlen hatása az emberekre, amely azonnal teljesítményben, méterben, kilóban mérhető. Ugyanakkor az is hamis, ha azt valljuk, hogy felvilágosító, oktató- és nevelőmunkánk eredményeként nem változik az emberek magatartása, gondolkodása. Az a sok munka, amelyet az emberek ezreinek nevelésére, oktatására fordítunk, ha nem is közvetlenül és azonnal, de meg kell, hogy mutatkozzon az ember magatartásában, gondolkodásában, felfogásában. Az eszmék fokozatosan beépülnek az emberi gondolkodásba, egyéniségük részévé válik, s ha jól tanítjuk azokat, cselekvésük kiindulópontjaivá válhatnak. Ezt a felfogást kell erősíteni minden propagandistában, pártmunkásban. A következő ilyen szemléleti probléma, amit szükséges megemlíteni, a marxizmus— leninizmus alkotó jellegének kibontakoztatása a pártoktatásban. Arról van szó, hogy az élő marxizmust kell oktatni. Azt. amely nemcsak a múlt tényeit tudja elemezni, hanem alkalmas arra, hogy segítségével világos, tiszta választ adjunk a ma kérdéseire. Úgy tanítsuk eszméinket, hogy hallgatóink választ kapjanak korunk kérdéseire, a szocializmus építésének mai problémáira. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy a pártoktatás helyes és jól szervezett kapcsolatot tudjon fenntartani a társadalomtudományok kutató műhelyeivel. Mert csak ezek eredményére támaszkodva tudunk megfelelő válaszokat adni a kor kérdéseire, az építés mai problémáira. Ezért rendkívül fontos, hogy a párt propagandistái számára mind szélesebb körben juttassuk el a tudományos információkat. Tudományos információk nélkül, a társadalomtudomány eredményeinek a propagandamunkában történő feldolgozása nélkül nincs élő, eleven marxista oktatás. A társadalomtudományok eredményei közötti válogatás egyetlen vezető szempontja és alapja a politika szükséglete. Nekünk, propagandistáknak az a kötelességünk, hogy a politika által feltett kérdésekre adjunk választ. Mindebből nem szabad kiküszöbölni a vitát, hiszen a társadalomtudománynak szinte nincs is más eszköze az eredmények kiérlelésére és felkutatására, mint a vita. Tehát a viták a tudomány nélkülözhetetlen eszközei. A propaganda a tudomány eredményeiből mindenekelőtt a leszűrt, az élet által igazolt tételeket. eszméket hasznosítja. Nem emeli a propaganda tudományosságának színvonalát, sőt sérti alapvető funkcióját, ha bizonytalan nézeteket viszünk be a pártoktatásba. A propaganda feladata, hogy — a lehetőségekhez képest — minél több kérdőjelet oldjon fel és semmiképpen sem az. hogy ezeket a kérdőjeleket szaporítsa. Ezért is szükséges a dialektikus szemlélet erősítése, a marxizmus alaptételeinek, klasszikusainak tanítása és a tudományos igényű, megalapozott válaszadás a kérdésekre. A Központi Bizottság határozata a marxizmus alaptételeinek megtanítását, a marxizmus klasszikusainak felhasználását és erre alapozva az alkotó jelleg kibontakoztatását hangsúlyozza. A NYÍREGYHÁZI KÖZÜTI építő vállalat tavasszal átadott orosi aszfaltkeverő telepe teljes kapacitással üzemel, így elegendő alapanyagot termel a szabolcsi utak felújításához. Az új iparvágány használatba vételéhez május 17-én adta meg az engedélyt a vasútigazgatóság. Képünkön: a munkások újabb bitnmentartályok alapjait készítik. (Hammel József felvétele) Mennyit ér a törzsnárda? Az eddig kapott néhány száz forintnak az aranynál is nemesebb fedezete volt: a hűség megbecsülése, mely a nehéz körülmények között éveken át kitartókat emelte némiképp a többiek fölé. Aki tehát arról hall, hogy a SZÁÉV-nél megszűnt a törzsgárdistáknak félévente járó jutalom, s ezért néhányan vándorbotot ragadnak, ne mondja: tessék, ilyen az ember, pillanatnyi anyagi előnyökért, alig mérhető sérelmekért képes mindent odahagyni. A kilépők negyede... Nézzük a tényeket. A vállalat dolgozóinak mintegy a fele,, 2300 ember, a kollektív szerződés legutóbbi módosítása nyomán, az évente kétszer kapott 300 és 720 forint között mozgó összeget idén már nem kaphatja kézhez. És ez jelentkezett is a fluktuációt bemutató adatok gyűjteményében: a kilépők között 1976 első negyedében 22 százalék volt a törzsgárda tagjainak aránya, 1977 első három hónapjában 25 százalékra nőtt részesedésük. Igaz, gazdasági érvekkel és felsőbb intézkedésekkel körülbástyázható ez a lépés, de aligha vigasztalja mindez az érintetteket. Különösen akkor nem, ha a meggyőzés helyébe a szűk pénzügyi magyarázat lépett. Jelek szerint pedig ez történt. A magyarázat nem hatott gyógyírként a jósavárosi építkezésen dolgozó hat munkásra sem, akik együttvéve 71 évet * töltöttek eddig a SZÁÉV-nél. — Figyeljük a tévét — mondja egyikük — és látjuk, hogy a törzsgárdát jutalmazzák itt is, ott is, nálunk pedig semmi. Rosszul jön ez ki, kérem... — Addig gyűléseztünk, míg a szakszervezet sem tudott ellenállni — fogalmaz a másik. — Csak a környezetemből tudok háromról, akik ezért mentek el. Pedig régi emberek voltak — így a harmadik. — Akad, aki elmegy, a többség persze marad, azonban a tüske is bennünk marad — fejtegeti a negyedik. Bérbe épült jutalom Eddig az érem egyik, mondhatni emberi oldalát vizsgáltuk. Nézzük a másikat, az indokokat, melyeket Jelzések nyomában a megyei építőipari vállalatnál a vállalat felelős emberei, Kocsis József, a VSZB titkára, Stefáni Béla politikai munkatárs és Juhász Sándor gazdasági szaktanácsadó sorakoztattak fel. — Régebben a béralapból vettük el a törzsgárda jutalmazására fél évente szánt pénzt, az évi 1,7 millió forintot. A MŰM, a SZOT, a KISZ KB is a törzsgárda kiemelt elismerésének jogosultsága mellett foglalt állást 1975-ben. Ez az év végi részesedésre vonatkozott. Az ÉVM pedig azt javasolta állásfoglalásában, hogy az 1976—1980 között érvényes kollektív szerződésekben a régi eljárás helyett a törzsgárda nyereségrészesedésből való jutalmazása honosodjék meg, mert béralapból csak munkateljesítmény honorálható. Azt persze senki sem tiltja, hogy a nyereség terhére évente akár kétszer is jutalmazhassuk a törzsgárda tagjait. Az alapbér emelése is mód lehet az elismerésre. Bérköltségből tehát nem, részesedésből viszont fizethető jutalom — ha van nyereség.' Tavaly azonban éppen ebből volt kevés. Az 1976-os 3 millió 800 ezer forintból közel kétmilliót csak törzsgár- da-jutalomra kifizetni nem lehetett, hiszen pénzt igényel a fejlesztési alap is: mert állóeszközeik használhatósági foka 50—52 százalék csupán. Mi kínálkozik megoldásnak? — A tavaly tervezett 3,4 százalékkal szemben 6,2 százalékkal emeltük a régi dolgozók fizetését. Vagyis a bérükbe épült be a jutalom. A kollektív szerződésben rögzítettük, hogy az év végi részesedési ’alap 20 százalékával őket jutalmazzuk. Megjegyzendő : tavaly augusztusban még kifizettük a szokásos összeget és a részesedés elosztásakor is többletet kaptak, igaz, nem annyit, mint máskor. Ennyire tellett. Ha több lesz a nyereség, a 20 százalék is többet jelent majd... Elveszett funkció Érvek, ellenérvek. Az érintettek érzelmei érthetők és a pillanatnyi helyzetben a gazdasági indoklás is elfogadható. Csak a dolgozók fogadják el nehezen. Lehet, hogy baj volt a demokráciával? Vagy az emberek úgy érzik: jobban is lehetne gazdálkodni? Nincs mód arra, hogy a szigorúan kalkulált nyereségből mégis megelőlegezzenek valamit, esetleg azzal a bíztatással: „ha az eredmények engedik, év végén még kiegészítjük”? Nem az összeg nagysága a legfontosabb, hanem az, hogy a hűségesek például az építők napján, valami többletet, a helytállásért járó megkülönböztetést is kapjanak. Ezt az alapbéresítés sem helyettesítheti. Pontosan egy dolgot veszít el így ez a pénz, eredeti funkcióját: a kiemelést. Végül: az építőipar kicsit a mezőgazdaságra is hasonlít. Sok múlik ugyanis az időjáráson. Az ipar egyéb ágazataiban biztosabban lehet előre számolgatni, köny- nyebb a törzsgárdát anyagilag is megbecsülni. Talán jogos a kérdés: a hivatkozott irányelvek ilyetén való alkalmazása nem okozhat feszültséget az építőipar és a többi iparág között? Ráadásul: az ország hasonló vállalatai sorában — nagyon régi, az ötvenes évekre nyúló okok miatt — a SZÁÉV, a legrosz- szabbul „fizetők” egyike. Feladataik nőnek, létszámuk hiányos. A főváros és az iparvidékek elszívóereje ma is nagy. Ha csak tíz, vagy húsz régi ember megy el rossz közérzete miatt, érzékeny veszteség. Megéri-e ? Megéri-e egy vállalatnak, hogy a munkaerő hiánya miatt sokadik helyükön kopogtató embereket vegyenek fel, kockáztatva ezzel a meglévők egészséges szellemét, kitéve őket a felhígulás veszélyének? Ez azonban már nem csak a SZÁÉV ügye. Speidl Zoltán
