Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-27 / 97. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. április 27. Fizetövendég-szolgálat a megyében Szálloda helyett KERTES LAKÁS Drága-e az a szállás, amely tíz napra két embernek ezer forintjába kerül az ország legszebb üdülőhelyein és nagy városaiban? A gyakran utazók alig gondolkoznak a nemleges válaszon, ismerve a borsos szállodai árakat. így aztán érthető, hogy a fizető­vendég-szolgálat szobái ked­vezőbb áruk miatt nagyon kelendők. Bizonyíthatja ezt megyénkben az IBUSZ és a NYIRTOURIST gyakorlata, hiszen az utóbbi években egyre több lakás ajtajára ke­rült fel a réztábla, rajta „IBUSZ”, vagy „NYIRTOU­RIST fizetővendég-szolgálat” felirattal. A táblák számának növe­kedése egyben azt is jelenti, hogy a megye idegenforgalma évente egyenletesen emelkedik. Nemcsak a vállalatok bérle­ményei gyarapodnak. Egyre' többen érkeznek Szabolcs' Szatmár nevezetességei iránt érdeklődők. A NYIRTOU RIST-nak a megyeszékhelyen és Sóstón kívül Kisvárdán, Záhonyban és Nyírbátorban is vannak szobái. Az IBUSZ vidéki szálláshely keresésére akkor indul, ha a vállalatok igénylik ezt és a helyi szál­lodák zsúfoltak. Egyre gyak­rabban merül fel új kiren­deltségek megnyitásának gondolata városainkban és az üdülőhelyek közelében. A Szatmár TOJJRIST már működik Mátészalkán, fizető­vendég-szolgálatát most szer vezi a NYIRTOURIST. Újab­bak létesítésére a forgalom emelkedésével kerül sor. Az IBUSZ 226, a NYIR­TOURIST 850 embert tud Nyíregyházán elhelyezni, s ez a szám azért is figye­lemre méltó, mert a város szállodái 397 vendéget tud nak egyszerre elhelyezni. Bár a fizetővendég-szolgá­lat feltételei szigorúbbak let­tek az elmúlt években — kü­lönböző osztályokba sorolják a szobákat, nagyobb adót kell fizetni a lakástulajdono­soknak — az „üzletre” egyik fél sem fizet rá, mert a na­gyobb forgalommal együtt nő a bérbeadó és a bérlő bevétele. A fejlődő hálózat változatos­sága miatt sokszor különleges igényeket is teljesítenek. Például van, aki csak kertes házban, van aki csak a város déli részén szeretne szobát foglalni. Keresik, bár sokszor hiába, a lakó nélküli lakáso­kat. Ez érthető, hiszen a sza­bolcsi munkahelyeket válasz­tó más településekről ideke­rült emberek nem kapnak azonnal lakást. Ilyenkor pár hónapra a legtöbb esetben a vállalat bérel számukra be­rendezett lakást. (Sokan jo­gosan kérdezik, ki az, akinek két lakása van? Azoknak, akik külföldön tartózkodnak, vagy a szülőknél és a hétvégi házakban húzódnak meg hosszabb, rövidebb időre.) Nemcsak a megyébe ér­kezőknek, hanem az elu­tazóknak is nyújt szállás- lehetőséget a fizetőven­dég-szolgálat. Az IBUSZ-nál az a gyakor­lat, hogy országos hálózatán belül helyezi el a vendége­ket. De mit tehetnek ott, ahol nincs az IBUSZ-nak ilyen szolgálata, például Szol­nokon, Győrben, Sopronban? Felkeresik a turistaházakat, az olcsóbb szállodákat és más idegenforgalmi vállalat fize­tővendég-szolgálatát. Ezért sok múlik a vállalatok, a ki- rendeltségek kapcsolatán, hogy minden igénylőnek ked­vébe tudjanak járni. Nem ritka, hogy a bala­toni szálláshelyeket fél évvel az utazás előtt már kutatni, keresni kell, de jó előre felkészülni a vá­sári napokra és a nemzeti ünnepekre is. Mert a BNV-k vagy augusztus 20-a előtt pár héttel Pesten „művészet” szobát találni. A fizetővendég-szolgálat fontosságát senki sem vitatja, sőt az idegenforgalmi vállala­tok igyekeznek bővíteni háló­zatukat a minőség szigorú követelményei mellett. Balogh Júlia ÍGY szabalytalan (Hammel József felvétele) Első látásra talán nem is tűnik furcsának ez a kép. Mű­trágyát szór az RCW—3-as, amit egy Zetor-Szuper 50-es von­tat. A hodászi Béke Termelőszövetkezet földjén dolgozott ez a gép. Az ilyen típusú erőgépeket évekkel ezelőtt kivonták a forgalomból, már alkatrészeket sem gyártanak hozzá. Így vezetőfülkét és védőkeretet sem lehet kapni. De ez nem azt jelenti, hogy így lehet is használni. Az 1970-ben kelt MÉM- rendelet kimondja, hogy a rendszeres szállítást vagy mun­kát végző, 30 lóerőnél nagyobb teljesítményű traktorokat biz­tonsági vezetőfülkével kell ellátni. Ennek a határideje 1975. január elsején járt le. Az ilyen gépeket semmilyen célra nem lehet alkalmazni, nemhogy műtrágyaszórásra. Az sem lehet mentség, hogy kevés a gép, a munkát pedig el kell végezni. Fontos, hogy idejében kész legyen a szántás vagy vetés, de még fontosabb, hogy az a traktoros, amelyik ma még dolgozott, holnap is jelentkezzék munkára. Hodász egy példa a sok közül. Nem egyedüli eset, de mindenképpen kirívó. Jobban kell vigyázni a dolgozókra. (sípos) Keleti hírvivők Postásgondok és -örömök Kisvárdán A kisvárdai postahivatal épületében az elmúlt 25 év alatt a munkakörülmények és a szociális kö­rülmények alig változtak, s ez az utóbbi években közvetve kedvezőtlenül érintette az egyre bővülő város lakóit is. A postás kollektíva összetétele, szakmai tudása viszont sokat változott a negyed­század alatt. Pózner István másfél év­tizeddel ezelőtt gyakornok­nak jött ide, a középfokú vizsgák után „vándorútra” indult, 1974 végén felügyelői ranggal visszahelyezték és a hivatal elére állították. Köz­ben rengeteg szakmai és em­beri tapasztalattal gazdago­dott. Az igazgatóság „rend­szeres helyettesítőjeként” bejárta Hajdú és Szabolcs- Szatmár megyét, dolgozott Tarpán és Encsencsen... La­kott albérletben, aludt a hi­vatal asztalán, ahol a pénz­tárkönyv volt a párnája. Ké­sőbb Balkányba helyezték postafőnöknek, innen került családjával ismét Kisváráé­ra. Felesége a város szakkö­zépiskolájának postaforgal­mi tagozatán tanít, látogatá­sunk napján a tanítványok közül egy lány és egy fiú érkezett a hivatalba — szak­mai gyakorlatra. Erélyes panaszosok A fiatal postatiszt 1974 vé­gétől kamatoztathatja gaz­dag tapasztalatát. Nehéz helyzetben kellett rendet te­remtenie. Szükség volt arra is, hogy munkatársaival, be­osztottaival visszaszerezze a posta tekintélyét. Mert bi­zony akkoriban a postások nem voltak népszerűek a fia­tal városban. A panaszok és az erélyes reklamációk egy részét ma is őrzik a, panasz­könyvek és levelek. A hiva­tal vezetője statisztikát vesz elő: — Volt olyan hónap, hogy száz előfizető mondta le az újságokat. A statisztika nem egészen pontos, mert a száz között akadtak olyanok is, akik lemondásra kényszerül­tek. Utóbbiakhoz a kézbesí­tők nem jutottak el napokig az újsággal, így az előfize­tési díjat sem szedték be tő­lük. A bosszantó, szinte hihe­tetlen helyzetben többen nem a postánál, hanem más fórumokon is panaszkodtak. Idézet az egyik jogos panasz­ból: „Engem nem érdekel a posta létszámgondja, be aka­rom fizetni a 20 forintot és a huszadik században jog­gal várom, hogy mindennap újság kerüljön a ládámba.” A létszámhiány persze nem­csak az előfizetőknek jelen­tett gondot, hanem a hivatal vezetőjének is. Tavaly pél­dául 22 kézbesítő hagyta el a hivatalt önként, vagy kény­szerből, s ugyanannyi jelent­kező személyes ügyeivel, ok­tatásával, adminisztrációjá­val kellett foglalkozni. A postás szakma anyagi fele­lősséggel és fizikai megter­heléssel jár, s ezen a meg­terhelésen egyelőre keveset lehet enyhíteni. Kapcsolat a lakossággal Mi könnyítette a postások munkáját az utóbbi időben? Meglátogatjuk a szűkre sza­bott hivatali helyiségeket. Az egyikben számológép, a má­sikban bélyegzőgép. Utóbbi a stemplizéstől kíméli a kar­izmokat. Az ügyes masina egy pillanat alatt több tucat levélre üti rá a város nevét és a dátumot. Egy védettebb szobában pénzszámoló géphez invitál a hivatalvezető. Apró zsák tartalmát egy tartályba önti, megnyom egy gombot és egy perc múlva fehér számsor jelzi, hogy milyen érték volt a zsákban. Ámulatunk és lelkesedésünk kissé alább­hagy, amikor megtudjuk, hogy a stemplizőgép és a pénzszámoló gép nem a pos­táé, hanem a szakközépisko­láé... Ez év elején ugrásszerű javulás következett be a kis­várdai posta munkájában. A hivatalt segítette a debrece­ni postaigazgatóság, az emlí­tett szakközépiskola, segítsé­get nyújtott a tanács és az illetékes vállalat is. Ami „forradalmi” válto­zásnak számít: januártól a kézbesítők nemcsak újságot, hanem pénzt és levelet is kézbesítenek. így közvetlen kapcsolatot alakítottak ki a lakossággal. Az újságkézbe­sítők a lakosság nagyobb ré­szével még csak köszönő vi­szonyban sem voltak, tevé­kenységük kimerült abban, hogy a lápókat bedobták (ha bedobták) a ládába. Újság a bevá­sárlókosárban A következő számok sokat mondanak. 1975 decemberé­ben 5396 volt az újságok elő­fizetőinek a száma, tavaly márciusban 5590-en, idén áp­rilisban 6086-an fizették elő a lapokat. Jócskán nőtt az áruspéldányok száma is. Ta­valy március hónapban 47 ezer, idén márciusban 58 ezer darab sajtóterméket ad­tak el alkalmi vevőknek. A növekvő számok mögött jó szervező munka rejlik. Követésre méltó az a kez­deményezés, amelyet a pos­tások és a kereskedők közö­sen vezettek bé tavaly: az egyik ABC-áruházban a pénztár előtt újságospolcot állítottak fel, így a vásárlók jelentős része „szellemi táp­lálékot” is tesz a kosarába. Az elmúlt évben egy új­ságpavilont is kapott a város a postaigazgatóságtól, idén a Felszabadulás lakótelepen helyeznek el pavilont. A „vasúton túli” ipartelepen az igazgatóság a városi tanács anyagi támogatásával épít új postafiókot, amelyben év végétől, vagy a jövő év elejé­től újságokat is árusítanak. Ahhoz, hogy az újságok valóban frissen jussanak el az olvasókhoz, további igaz­gatósági és központi segít­ségre van szükség. Fontos, hogy a postajárat hamarabb és menetrendszerűen érkez­zen a városba. A korábbi ér­kezést azért hangsúlyozzák a helyi postások, mert a regge­li vonatokra várók a kései postajáratok miatt sosem kaphatnak újságot „útitárs­ként”. Kellene egy Zsiguli Combi is, amivel — szak­nyelven szólva — teríteni le­hetne az áruspéldányokat. A javulás szembetűnő, de ha­zánk legkeletibb városában még mindig szép számmal vannak azok, akik joggal várják: hozzájuk is időben jussanak el a világ — és a megye hírei. N. L. Jrádió MELLETT A műsoroknak is van arcuk, egyéniségük, ez még egyetlen adásból álló (ha­tározott koncepcióval szer­kesztett) műsor esetében is észrevehető. A gondosan megtervezett sorozatok, ve. télkedők ugyanúgy nem ka­rakter nélkül valók. A ve­télkedők azonban már oly mértékben „elszaporodtak”, divatba jöttek, hogy elég régóta veszedelmesen kez­denek hasonlítani egymás­ra. Vagyis egyre kevesebb olyan rádiós és egyéb ve­télkedőt hallunk, látunk, amely módszerben, szer­kezetben, de mindenekelőtt tartalmában valami újat adnak. Mind a történelmi, mind a földrajzi, mind a művészeti, mind az irodal­mi (és egyéb) témájú ve­télkedők és kérdéseik leg­inkább lexikális tudást, adatok ismeretét igényel­ték. A múlt évben lezajlott ról összeállított tízfordulós versengés, ahogyan ezt az első forduló mutatta, egy egészen friss elgondolás irá­nyította a szerkesztőket. Azért mondom frissnek, mert életteli, maga a min­dennapi élet, úgy is mond­hatom: a történelem az élet köznapi jelenségeiben, dolgaiban, emberi érzései­ben, hangulataiban, tárgya­iban, a munkában, a mű­vészetekben. Ez az ami új, mert — természetesen — a nagy történelmi fordulat és fejlődés fontos adatai most is kötelező ismeret- anyag. De ez az előbb em­lített új vonás érzelmi­leg teszi megközelíthetővé, ezáltal tartósan rögzíthető- vé, könnyebben megjegyez- hetővé azt a sok-sok ese­nagy vetélkedőben (a SZOT. az MM és a rádió égisze alatt) jelentkezett határo­zottabban az áz új vonás, hogy összefüggésekre, a tör­ténelmi korhoz való kap­csolódásra is tudni kellett válaszolni. S a versenyzők közül igen sokan remekül szerepeltek. Folytatódott ez, de mélyült, súlyosbodott is, az Ady-emlékversenyben. A zsűri sokszor nyilatkozott nagy elismeréssel a ver­senyzők tudásáról, s ez a dicséret elsősorban nem a tárgyi ismeretekért, hanem sokkal inkább az elemző és beleérző készségért, az ösz- szefüggések felismeréséért illette a résztvevőket. S most ismét valami új, valami nagyon jó. A Szov­jetunióról máskor is hang­zottak el vetélkedők, de most. a hat évtizede fenn­álló hatalmas munkásállam_ ményt, ami fontos hatvan év alatt a Szovjetunióban történt. Végeredményben közelebb kerülnek gondo­latban hozzánk — rádió- hallgatókhoz — azok az emberek, akik építették és építik az emberiség el­nyomott részének remé­nyét. Még a játékosgárda állandósága is arra orien­tálja a hallgatót, hogy ne „a verseny állását”, alaku­lását figyelje, hanem in­kább azt, amiről szó esik az adásokban, a fordulókban. Ügy látszik érdemes lesz. A múlt hét másik rádiós eseménye egy angol írónak, Bili Naughtonnak Késő éjjel a Watling Streeten címmel pénteken adott hangjátéka volt. A mű ön­magáért beszél. Nem csak a cselekmény izgalmas eb­ben a hangjátékban, hanem a jellemrajz is. Ezt a jel­lemábrázolást a színészi já­ték még tovább árnyalta. A KÉPERNYŐ Seregi István ELŐTT Az elmúlt hét dokumen­tumműsorai között tallóz­va, emlékezetünkben né­hány különösen markáns produkció ragadt meg leg­inkább. Például a kedden szokásos Kisfilmek a nagy­világból összeállításból a legendás londoni Hyde Parkról szóló dokumen­tumfilm, mely annak elle­nére, hogy mondanivaló­ját polgári szabadságjogok — valódi társadalmi je­lenség nélküli — abszoluti­zálására hegyezte ki, érde­kességre törekedve éppen az abszurddal, a politikai, val­lási „világmegváltók” és egyéb excentrikus szemé­lyiségek bemutatásával iga­zolta annak a látszatde­mokráciának az alibi voltát, bár tagadhatatlan érdeke­sen. A Támadás a magán­élet ellen című kanadai do­kumentumfilm készítői vi­szont nyílt sisakkal vállal­ták a harcot a polgári de­mokrácia államhatalmának a legszemélyesebb szférák­ba való jogtalan (és em­bertelen) beavatkozása el-- len. az adatgyűjtés, telefon- és magánbeszélgetés-le­hallgatás. a belső kémke­dés módszereinek leleplezé­sével, — mintegy csattanós válaszul a Hyde-parki „de­mokráciára”. Közérdekűén vallomásos, bensőséges riportfilmet lát­hattunk csütörtökön, Lenin születési évfordulójára em­lékezve arról, hogy mit jelentenek a ma embere számára az ő műve, mi­lyen gondolati, cselekvési vezérfonalul és módszerbe­li útmutatássul szolgálnak mindennapjainkban. A Kö­telező olvasmány? kérdő­jelére minden riportalany őszinte megnyilatkozásá­ból egyértelműen az csen­dült ki, hogy Lenin művei­nek olvasása nem valamifé. le külső kényszerből kötele­ző, hanem legszemélyesebb indítékú szükségszerűség, egyszerűen nélkülözhetetlen számukra. Mind a szemé­lyes hangú „vallomástevő­ket”, mind a tévés stáb ri­portereit dicséret illeti a bensőséges, frázis és fölös­leges pátoszmentes hang­vételért, a mának szóló le­nini tanítás, üzenet köz­napi elevenségének érzék­letes bemutatásáért. Igazat kell adnunk a Nyitott könyv legutóbbi adásában a talán „legke­ményebb” és legjobban va­lóság érzékű kiváló írónőn­ket, Galgóczi Erzsébetet be­mutató Bata Imrének, hogy legjobb műveiben „a pilla­natban a múltat” is megra. gadva mutatja be mindazt, ami megköt, leláncol, visz- szahúz. mindazt, ami gátja az emberi méltóságú — a szocialista — élet kiteljese­désének. Galgóczi „példa­anyaga”. írói világa parasz­ti. falusi. A 30 év legjobb írásai között számon tartott. A vesztes nem te vagy cím­mel most dramatizált for­mában bemutatott Minusz 1963. c. elbeszélése is az. Csakhogy az idézett pilla­nat, a paraszti maradiság, (életforma, viszahúzó erők) jó másfél évtizedes, s az áb­rázolt problamatika sok- bani elavultsága jó dolog: a világ gyors változását jelzi szerencsére. (Szerencsésebb lett volna az eredeti cím.) így felfogva a nagy erejű, igaz indulatú Galgóczi-írás dramatizált változata ta­nulságos élményt kínál, s megajándékozott egy nagy alakítással is. Patkós Irmá­éval a mama szerepében. Merkovszky Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom