Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. március 13. □ Tényezők A képzeletbeli kisvárosba helyezett igazgató a vita hevében végül dühösen így szólt: „Jegyezzék meg, engemet nem azért küldtek ide, hogy szeressenek. Ne­kem eredményes termelést kell produkál­nom.” Ez a magyar filmbeli jelenet jutott eszembe a minap, amikor egy vitatkozó csoportban valaki úgy vélekedett: azért nem megy jól a munka, mert az üzem­ben az emberek ridegek, nem tisztelik eléggé egymást. Láncszemként kapcsolódik ehhez az utóbbi véleményhez egy másik élmény. Tanácskozáson behatóan foglalkoztak az üzem- és munkaszervezéssel. Érvek üt­köztek, mondván, hogy a drága import­gépek paramétereinek érvényesülését nem lehet egyik-másik ember pillanatnyi hangulatától függővé tenni: mire a kont­ra: csakhogy azok a tetszetős számok az ember nélkül holt adatok, nem sokat ér­nek. Mindebből talán máris világos a króni­kás szándéka, aki napjaink egyik izgal­mas jelenségét igyekszik megközelíteni. Azt tudniillik, hogy miközben szinte a bőrünkön érezzük a követelmények növe­kedését a termelésben, az emberi viszony­latokban, aközben szélsőséges álláspontok hangzanak el, melyek így vagy úgy befo­lyásolják a közösségek hangulatát, gon­dolkodásmódját. Megfigyelhető például, miként idegenkednek egyesek már a vál­toztatás gondolatától is. Akik tíz köröm­mel ragaszkodnak a megszokotthoz, az évek során beidegződött termelési és em­beri viszonyokhoz, azok záporesőszerű kérdőjelzuhataggal igyekeznek elárasz­tani minden új megoldást, elképzelést. Felvetik egyebek között, hogy végzetes kockázattal járhat, ha például változtat­nak a termékösszetételen. Ez a dolog egyik oldala. Másfelől egy­re gyakrabban figyelhetjük meg, hogy akadnak, akik a fejlődés parancsa leple mögé húzódván azt hangoztatják: csak úgy tudunk versenyképesek maradni, ha teljesen felhagyunk' az eddigi szisztémá­val. Nincs teljesen igaza annak, aki úgy próbálja magyarázni a konzervatívabbak álláspontját: ők azok, akik nem vallják be, hogy képtelenek lépést tartani a kö­vetelményekkel, hogy eljárt felettük az idő. Hallani az ilyenekre azt is, azért ha­dakoznak az okszerű változtatás ellen, mert megszokták a kényelmességet is. Ám azoknak sincs maradéktalanul iga­zuk, akik a technikát túlhangsúlyozó szakemberekre azt igyekeznek ráhúzni, hogy ők az emberi közösségek első számú bomlasztói, az elidegenedés megtestesítői. A filmbeli igazgató — bár valóban fi­gyelemre méltó termelési eredményeket tudott felmutatni — végül egyedül ma­radt, megsemmisült. Idegileg összeroppant. Hallottunk olyan gazdasági vezetőről is, akit „kenyérre lehetett kenni”, de eköz­ben valósággal lezüllesztette az üzemet, szinte halmozta az adósságot. Logikailag itt most egy szónoki kérdés­nek kellene következnie; annak tudniil­lik, mi hát a megoldás? Csakhogy erre már-már közhellyé vált kifejezéssel le­hetne tömören válaszolni, valahogy így: mindig a konkrét hely és konkrét idő dönti el, melyik a legmegfelelőbb út. Konkrét hely viszont száz és ezerszámra van, s egy általános recept aligha írható fel. Azon viszont aligha lehet vitatkozni, hogy a tényezők öncélú túlhangsúlyozása mindenütt ártalmas. Ilyen szempontból te­hát az eredmény: is-is. Magyarán: igaza van annak is, aki — hol árnyaltan, hol kevésbé szép szavakkal — az ellen hada­kozik, hogy ne varrjuk a saját hibáinkat, tunyaságunkat az emberi kapcsolatok kön­tösébe; igazat kell adnunk annak is, aki — talán félelemből, vagy indokolt aggo­dalomból — szót emel a munkahelyi ter­melés és kapcsolatrendszer elgépiesedése miatt. A legszebb és legjobb elképzelések is csak álmok maradnak, ha nem újítjuk meg szüntelenül magunkat és viszont: a legcsodálatosabb automata gépnek is az a legfontosabb funkciója, hogy az ember hasznára váljék. Annak az embernek a hasznára, aki nem a kis hétköznapi megalkuvásokat le­si, hanem kedvvel, erejét meg nem ha­ladó akarattal vállalja a bonyolultabb fel­adatokat is. Dr. Bubán Tamás kandidátussal A ön a Gyümölcs- és Dísznövénytermesz- w tési Intézet újfehértói telepén dolgozik, ha jól tudom 16 éve. Nemrégen kandi­dátusi címet is kapott. Mindezt vidéki körülmények között érte el. Van-e en­nek jelentősége? — A kutatómunka nem földrajzi helyhez kötött. Semmilyen hátránya nem volt és nin­csen annak, hogy Üjfehértón dolgozom. Sőt, ha lehet, akkor előnyökről beszélhetek, hi­szen hatalmas ültetvény, igen jó munkakö­zösség, számos üzemi kísérlet lehetősége adott. Ha hátrányt kellene említeni, akkor talán azt emelném ki: viszonylag bonyolult, hogy minden olyan tudományos biológiai előadásra eljussak Budapestre, melyre sze­retnék, vagy másik gond: a műszerezettség nem az optimális. De ezek legfeljebb kifo­gások lehetnek, mentségek nem. Aki kuta­tómunkára vállalkozik, az célja megvalósí­tása érdekében megkeresi és meg is találja a legjobb lehetőségeket. Az én esetemben a dolgot még egyszerűsíti, hogy fő kutatási te­rületem az almával függ össze, s ehhez ide- álisabb helyet, mint Szabolcs-Szatmárt, alig­ha találhattam volna. A Kandidátusi értekezésének címe így hangzik: Almafajták virágrügy diffe­renciálódásának vizsgálatán alapuló ter­mésszabályozási eljárások. Ez a laikus számára bonyolult, s óhatatlanul is fel­merül a kétkedő kérdés: egy ilyen cím vajon praktikus kérdés megoldását fedi? — Három mondatban össze tudom fog­lalni a lényeget, közérthetően. Mind nagyobb probléma az, hogy az évente ingadozó, úgy­nevezett szakaszos terméshozást megszün­tessük. Minden kertész tudja, hogy az átla­gosnál jobb esztendő nagy termése után a következő évben alacsony termést hoz a gyümölcsös. Ennek a kiegyenlítését szolgálja az eljárás, melyen másfél évtizedig dolgoz­tunk. Az egyik módszert Zatykó Imre kol­légám dolgozta ki, ez a gyümölcseltávolítás, a másik közvetlenül a virágrügyképződés fo­kozása. Az eljárás nem bonyolult. Minden, a kertjét, ültetvényét jól ismerő kertész ké­pes ezt elvégezni és elvégeztetni. Gyakorla­ti jelentősége abban van, hogy a szabályo­zás nagyobb biztonságot jelent, egyfajta ki­egyensúlyozást hoz az egymást követő évek termésében, összefoglalva: a termésszabá­lyozás, mint gyűjtőfogalom olyan összetett tevékenységet jelöl, amely az évről évre rendszeres termés érdekében végzett min­den hagyományos és újabb keletű, pl. végy- szeres, termesztéstechnikai eljárást magában foglal. A Ha ez ilyen egyszerű, és jelentősége w nagy, feltételezhető: nagy az érdeklődés is iránta. Kíváncsi lennék arra, meny­nyi idő alatt jut el egy ilyen eljárás a termelőhöz, s milyen haszna van álta­lános bevezetésének? — Az átfutás sajnos lassú. 'És hangsú­lyozom: nem azon múlik, hogy nincs szak­ember. Szemléletbeli változásra lenne szük­ség, hogy az ültetvénnyel rendelkező gazda­ságok lényegesen nagyobb érdeklődést tanú­sítsanak általában az új iránt. Mert nem igaz, hogy a kutatási eredmények nem hoz­záférhetőek. Csak egy példa: március 17-én intézetünk Nyíregyházán rendez olyan ta­nácskozást, ahol minden új módszerről szó esik. Itt Üjfehértón is minden esetben szí­vesen fogadjuk az érdeklődőket. Adunk szaktanácsot, eljárások leírását. A publiká­ciók is hozzáférhetőek mindenki számára. Lehet, hogy nem elég hatékony az anyagi érdekeltség abban, hogy a termelő az új, biz­tonságot jelentő eljárás után érdeklődjék s azt be is vezesse. Ehhez egy példa. Az NSZK-ban voltam ösztöndíjjal kutatni. Ott is vannak kutatóintézetek, ültetvények. Eze­ket hét közben, de hét végén is ellepik a ter­melők. A kertben két kör van, ezek men­tén telefonoszlopok. A rajtuk lévő készülé­ket csak be keli kapcsolni, s a magnó máris tájékoztat arról, hogy az adott területen mi­lyen munka folyik, milyen eljárás mennyire hatékony eredménye látható. Nem vitás, itt is sokan megfordulnak Üjfehértón, de ez még nem az igazi. ^ Az eljárás, amelyet kidolgozott, így meg- V fogalmazva egyszerű. Az a tény, hogy 15 évig dolgozott rajta, bizonyítja; a si­kerig nem volt egyszerű az út. — A kutatómunkában a siker ritkán je­lentkezik gyorsan. Számos esetben érkezik el az ember olyan határterületre, ahol a tu­dása kevés. Ekkor következik a konzultáció- más intézetek munkatársaival. Jön a tanu­lás, a számos kísérlet, majd újabb lépés elő­re. A kutatás nem egy ember szobamunká- fa, nagyon is összetett, sokakat foglalkoztató tevékenység. Elég, ha arra utalok, hogy az almával kapcsolatban Zatykó kollégám, Kö- kéndy Ivánné, Szabó Tibor számos eredmé­nye is kellett ahhoz, hogy az új módszer ki­kristályosodjék; De benne foglaltatik a kül­A Mit jelent az, hogy Ön kandidátus? w Van-e ennek valami előnye, kifejez-e valami megkülönböztetést? Általában úgy vélik, hogy egy-egy tudományos fokozat megszerzésében szerepe van \ hiúságnak, vagy éppen része a karrier­nek. — Ez tévedés. A tudományos munkatár­sak követelményrendszerének része, hogy szerezzenek tudományos fokozatot. Ha úgy tetszik, akkor ez munkaköri kötelesség. Egy szempontból van rendkívüli jelentősége: az ember rákényszerül arra, hogy több évi munkáját rendszerezze, áttekintse. És ilyen­kor kiderül az az abszurdnak tűnő helyzet: az egész több, mint a részek összege. Kiváló dolog, ha az ember kontrollra kényszerül. Különben semmilyen előnyt nem jelent, és baj is lenne, ha ez lenne a következménye. Egy tudományos fokozat megszerzése legyen az összegzés munkája, és erősítse az ember­ben a felelősségtudatot. Máskülönben az a bizonyos karrier nem ilyeneken múlik. Csak az igazi eredmény, a hatékony tudományos felfedezés hitelesíti a kutatót. És befejezé­sül engedjen meg nekem egy kérést. 9 Tessék! — Nem szeretném, ha úgy fényképezné­nek, hogy egy mikroszkópba nézek. Nem volna jó, ha az, amiről beszéltünk, valami emelkedett és kinyilatkoztatásszerű lenne. Mindezt azért mondom, hogy ezzel is elosz­lassam azt az elképzelést, ami a kutatókról sl. Nem vagyunk elefántcsonttoronyban. Munkahelyünk végtére a laboratóriumon kí­vül az egész ültetvény, a fél ország gyümöl­csöse. Sajnos, néha a legokosabb dolog is közhellyé válik, ha elcsépeljük, mégis meg­kockáztatom: hiszem azt, hogy a mi tevé- íenységünk termelőerővé válik. Együtt élünk, benne élünk a társadalomban, és an­nak hasznára dolgozunk. Ismétlem: azzal a nittel, hogy munkánk eredménye minél gyorsabban változik a közt szolgáló ha- jzonnná. R Köszönöm az interjút. Bürget Lajos KM rVasárnapi^ uINTERJÚ\i a kutatómunkáról földi tanulmányút számos tapasztalata, i nemzetközi tanácskozásokon a világszert dolgozó tudósok munkája, a fertődi intéze műszeres segítsége. De nem hagyhatom em lítés nélkül azokat a gazdaságokat, ahol a: üzemi kísérletek folytak. Nos, a részek íg összegeződnek, ezernyi tapasztalatból kell le szűrni a következtetést. 0 Az előbb nem válaszolt még arra, hogj mérhető-e a módszer anyagi haszna ak­kor, ha bevezetik? Ilyen számításol nem állnak talán rendelkezésre? — Először is szögezzük le: nem csodaszer vagy -módszer, amit publikáltam. Az ilyet jellegű munkák világszerte egy célt szolgál nak: a termésbiztonságot. így aztán a szá mi tások is arra irányultak: vajon az egyen­letesebbé tett almatermesztés milyen több letet jelenthet. Nyugodtan mondhatom: az ál­talában gyengébb esztendőkben ez a meny- nyiség 20 százalékot is kitehet. Szabolcsi re lációban mondjuk 6—7 ezer vagon többle teremhet olyan évben, amely általában neu a legjobbnak számít. Nos, ennek természete­sen vannak vonzatai. Érdemes ezt számítás­ba venni a kereskedelemnek, a göngyöleggé foglalkozóknak, a feldolgozó ipannak, a szál­lítóknak és így tovább. Vagyis nem egysze­rűen arról van szó, hogy csák megterem e többlet. Mert az almával most is van gond s ebben a fő hibás a kereskedelem. Rendkí­vül rossz a belföldi ellátás is, általában t felvásárlás sem zavartalan. Mint látható egy kutatási eredmény önmagában lehet jó de csak akkor hat, ha okosan alkalmazzák s minden hatásával számolnak. ♦ A Említett külföldi tanulmányutat, utazá- ^ sokat. Tudományos munkájához nyilván új és új ismeretek kellenek, benne kell lennie a világ kutatási munkájának vér­keringésében. Van-e erre itt módja? — Mint mondtam, nem földrajzi kérdés bár a felvetés érthető. Sokan hiszik, hogy egy intézet földrajzi elhelyezkedése megha­tározó. Nos, az elmúlt években kertészeti vi­lágkongresszustól nem egy tudományos ta­nácskozásig eljutottam azokra a helyekre, ahol a legjobb szaktekintélyekkel is konzul­tálhattam. Bár az utazási lehetőség most korlátozottabb, mégsem panaszkodom. Van, amikor saját költségemen is elmegyek oda, ahol hasznos ismeretet remélek. Folyóirato­kon keresztül is tájékozódunk. Kapcsolatunk egy NDK-beli intézettel szintén nemzetközi kitekintést, közös publikációkat biztosít. Minderre rendkívüli szükség van. Egy ame­rikai kutató mondta, ha jól emlékszem Den­nis, hogy az a tudás, amivel az emberiség 1970-ben rendelkezett, 2020-ban az akkori is­mereteknek csupán három százalékát jelenti majd. Nos, itt máris visszautalok arra, hogy mennyire bővül az együttműködés szüksé­gessége, mennyire behatárolt egy kutató le­hetősége, ha egyedül akar valamire jutni. Persze áldozatot is követel ez az embertől. Néha magam is felteszem a kérdést: van-e jogom ahhoz, hogy szabad időmet is több­nyire munkámra fordítsam, s elvegyem azt a családtól? Van ilyen szorongásom néha, de azzal próbálom felmenteni magam: kuta­tómunkámat hobbyszerűen végzem, nekem a kikapcsolódás is az, ha folytatom a nap­közben megkezdett gondolatsort. A Az egyszer biztos, hogy a kutató mun- ” kája nem hivatali tevékenység, nincsen véget érő munkaidő. Azt hiszem nem té­vedek, ha azt is megjegyzem, tudomá­som szerint az anyagi lehetőségek is vi­szonylag korlátozottak, rosszabbak mint mondjuk egy termelőszövetkezetben dol­gozó kertészé. Vajon van-e utánpótlás, tudományos munkatársak jelentkeznek-e a lemondást is kívánó kutatásra? — Nem vitás, hogy egy gazdaságban dol­gozó kertészmérnök anyagi lehetőségei job­bak, mint egy kutatóé. Ez kétségtelen hát­rány, de előnyt is rejt. Elsősorban azt, hogy aki mégis ezt a hivatást választja, az való­ban olyan alkat, hogy egy-egy témára teszi az életét. Különösen ha nem egy városi in­tézetről van szó, ahol talán meg lehet hú­zódni, annak érdekében, hogy a váro6 kínál­ta lehetőségeket ne adja fel valaki. De ez nem jellemző. A másik dolog: sok olyan ker­tészmérnök van, aki gazdaságban dolgozik, s igénye van arra, hogy fejlődjék, tudományos munkát végezzen. Minden segítséget meg­adunk ilyen esetben is, hiszen intézetünk ezt is feladatának tekinti. Itt Üjfehértón is dol­goznak olyan kiváló kollégák, akik közül van, aki 10 éve, jár naponta ide Debrecen­ből, más Nyíregyházáról. Másként nem is volna lehetséges, hogy sikerekről adjunk szá­mot, vagy éppen programunkat megvalósít­suk. A Hadd szakítsam itt félbe. Programról w beszél. A tudományos kutatónak van-e lehetősége, hogy maga válassza ki témá­ját, vagy pedig valamiféle elosztás sze­rint folyik a tevékenység? — Természetes, hogy az intézetnek van egy feladatterve. Ez minden tájra lebontó- dik, a jellegnek megfelelően. A célprogra­mon belül ki-ki megtalálja azt, ami érdekli. A tudományos kutatás nem öncél, természe­tes, hogy reális igényeket kell az eredmény­nek is szolgálniuk. Csupán egy példát. Az eddigi munka folytatásaként most a jonatán- klónok termékenyülési viszonyainak vizsgá­lata következik. De érkezett kérés arra vo­natkozóan is, hogy vizsgáljuk a meggy kötő­dését fokozó folyamatokat is. Az állomás ve­zetője, Harmath László ugyanakkor a kösz­métével ért el feltűnést keltő eredményt. Te­hát az alma mellett más gyümölcsökkel is foglalkozunk, ami megfelel annak, hogy gya- rapítsuk a gyümölcsféléket a gazdaságokban. Az viszont természetes, hogy mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért. A kezdő fiataloknál van egy jó értelemben vett be­folyásolás, irányítás, de kinek-kinek ponto­san kialakul a szakterülete. A Az előbb azt említette: kérés érkezett w egy bizonyos témát illetően. Ez azt je­lenti, hogy gazdaságok is jelentkeznek gondokkal? — Igen. Az elmúlt években is nem egy példa akadt, amikor nagy ültetvénnyel ren­delkezők kértek segítséget. Ilyen volt egy ed­dig ismeretlen foltosodási jelenség vizsgálata. De akadt más is. Az egyik gazdaság például felkereste az állomást, mondván: most kap­nak nyolcszáz egyetemistát almaszedésre, de még nem piros az alma. Lehet-e segíteni? Gonda István kollégám, aki egy erfurti ki­állítás alkalmával már kipróbált egy mód­szert, tapasztalatait rendelkezésre bocsátotta. Elvégezték a kezelést, a pirosodás meggyor­sult. A tárolási tapasztalatok értékelése fo­lyamatban is van. Egy volt munkatársunk, aki most Szendrőn dolgozik, szintén megke­resett egy témában. Érzésem szerint azon­ban a lehetőségeket még nem ismerik és nem használják kellően a termelők. A tudo­mányos kutatást végzőnek ugyanis sosem áz az eredmény az örvendetes, ami egy publi­kációban foglaltatik, vagy amit egy tanul­mány tartalmaz. A siker akkor jelentkezik, amikor a gyakorlatban látjuk megvalósulni azt, amiért dolgoztunk. Tulajdonképpen ar­ról van itt szó: mindenkinek megvan a vá­gya az önkifejezésre. Ennek megfelelően szí­vesen beszélek én is, adok tanácsot, ismer­tetek eredményt. De az egész értelme csak akkor megfogható, ha látni: a kertekben, ül­tetvényekben gyakorlatban is elterjed egy kutatás eredménye.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom