Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-17 / 64. szám

1977. március 17. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Az áprilisi bérfizetési napok M Kelet agyarország KÉPEK Brigádélet — Mátészalkán A szocialista brigádvezetők személyisége, jellemzői és ve­zetési módszerei címmel ren­deztek szakmai jellegű elő­adást március 15-én, délután Mátészalkán a Zalka Máté járási-városi Művelődési Köz­pontban. Az előadást Tóth László, a megyei művelődési központ csoportvezetője tar­totta. Részt vettek rajta a vá­ros és a járás ipari, illetve mezőgazdasági üzemeinek szocialista brigádvezetői. Az előadás része egy nemrég in­dult sorozatnak, amely a szo­cialista brigádok életével, a vezetők szakmai felkészítésé­vel foglalkozik. DOHÁNYTERMESZTÉS. A Szabolcs-Szatmár megyei két dohánytermesztési társulás gazdaságai és a gyár képvise­lőinek részvételével tartottak tanácskozást március 16-án Nyíregyházán. A tanácskozás célja: a gazdaságosabb és ha­tékonyabb termesztés érdeké­ben az eddiginél is szoro­sabbra fűzni a kapcsolatot a társulások gazdaságai és a vállalat között. Apadnak a folyók Az utóbbi napokban meg­gyorsult az apadás a borsodi folyókon. Ennek következté­ben már csak szakaszosan tartanak figyelőszolgálatot a borsodi folyókon. Az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság a Bodrogon az or­szághatár és Sárospatak kö­zött, a Tiszán pedig a folyó dél-borsodi részén mintegy 25 kilométeres szakaszon tart már csak első fokú készültsé­get. Az árhullám levonulásá­val a vízügyi igazgatóság dol­gozói szerdán hozzáfogtak a gátak kijavításához. A belvi. zek levezetésének meggyorsí­tására Riese térségében új szivattyúállomást szerelnek fel, hogy a Bodrogzug legmé. lyebb részén összegyűlt bel­vizet ennek segítségével emeljék vissza a folyómeder­be. Kiállítást Iiyitött a megyei művelődési központ fotóklubja március 16-án délelőtt Nyíregyházán, a közgazdasági szakközépiskola II. emeleti elő­terében. Az ünnepélyes megnyitón Boros György klubtag tartott diaporáma- bemutatót. A sok érdeklődőt vonzó kiállítás a tanítási időben, vasárnapig lesz nyitva. (Mikita Viktor felvétele) A BALATONNÁL SZER­DÁN MEGNYÍLT az első idény jellegű vendéglátóegy­ség, a csopaki Malom csárda. Szerdán már fogadták az el­ső osztrák turistacsoportot. A kedvező időjárásában arra számítanak a balatoni ven­déglátók, hogy az elmúlt évekhez képest korábban kezdődik az előszezon. Hús- vétkor élénk idegenforgalom­ra számítanak. MIDIBUSZ. Két és félszer több Ikarus 211-es „midi­busz” készül az idén ma­gyar—NDK kooperációban, mint az elmúlt évben. A nyolcszáz 32 személyes autó­busz nagy része a hazai uta­kon áll majd forgalomba, kö­rülbelül 150-et pedig az NDK •vásárol meg. MŰVÉSZ-KÖZÖNSÉG TA. LÁLKOZÓT rendez a TIT március 18-án Nyíregyházán. Ezúttal a SZAVICSAV dol­gozói ismerkednek meg Sol­tész Albert festőművésszel. A 16 órakor kezdődő eseményen a művész bemutatja alkotá­sait. Megér egy mosolyt Roger, Jacques és Jean bútort szállított. Amikor Roger és Jacques nagy üggyel-bajjal éppen a ne­héz tölgyfa ruhásszekrényt cipelte, Rogen észrevette, hogy Jean eltűnt. — De hol van Jean. Miért nem segít? — Hiszen segít — vála­szolja Jacques: — a szek­rényben van, helyére teszi a fogasokat! A skót elmegy az anya­könyvvezető hivatalba, hogy házasságot kössön. Az utolsó pillanatban azon­ban meggondolja magát. — Talán mégis inkább mást veszek el és holnap eljövök vele. — Tessék. Az iratokban eszközölt változtatás azon­ban további 5 fontjába ke­rül. — Hm ... Akkor talán mégis ezt a lányt veszem el... A szaktárgyi versenyek eredményei Március 15-én, Nyíregyházán bonyolították le az úttörők szak­tárgyi versenyének megyei dön­tőjét, amelyen csaknem kétszáz általános iskolás mérte össze tu­dását kilenc tantárgyból. A ve­télkedő a következő eredmény­nyel zárult: irodalom- és nyelv­barátok: 1. Máté Olga Fehérgyar­mat, 1-es iskola; történelemkuta­tók: 1. Balogh Barnabás En­csencs; orosz nyelv és irodalom: 1. Tóth Julianna Vásárosnamény, 1-es iskola; természetkutatók: 1. Bartha Attila Nyíregyháza, 2-es gyakorló; világjárók: l. Poncsák Ferenc Ajak; vegyészek: 1. Brud- nyák Mihály Tiszavasvári, 3-as iskola; fizikusok: 1. Szabolcsi Ti­bor Nyíregyháza, 1-es gyakorló; matematikusok: 1. Bán Lajos Nyíregyháza, 2-es gyakorló. Az úttörőtechnikusok versenyét a nyíregyházi 4-es számú iskola csapata nyerte. A győztesek képviselik megyénk általános iskolásait az április 5—9 között megrendezendő orszá­gos döntőben. Csillebércen tart­ják az orosz nyelvi versenyt. Nyíregyházán a technikusok ve­télkedőjét, a többi szaktárgy dön­tőjét Zánkán bonyolítják le. 128 ÉVES FÉRFI. 128 éves korában az ecuadori Vilca- bambában meghalt a világ második legidősebb férfijá­nak mondott Jósé Gabriel Erazo Rengel. Kilenc gyer­mek, harminc unoka és hu­szonnyolc dédunoka gyászol­ja. Vilcabamba falu az úgy­nevezett „hosszú élet völgyé­ben” fekszik, melynek klima­tikus viszonyai igen kedve­zőek. Erazónak több, száz év körüli barátja is volt. A Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben, az áprilisi munkaszüneti napok miatt szabályozta az állami és szövetkezeti gazdálkodó szervek áprilisi bérfizetésé­nek időpontjait. Eszerint az április 1-én és 2-án esedékes béreket március 31-én, az áp­rilis 3-án, 4-én és 5-én járó béreket április 1-én, az ápri­lis 10-én, 11-én és 12-én ese­dékes béreket pedig április 8-án fizetik. Iskolahét Encsencsen Március 15-én iskolahét kezdőit Encsencsen. Az ün­nepi megemlékezés után ke­rékpáros felvonulást tartottak az iskolások, és műsorral szó­rakoztatták a falu lakosait. Március 16-án képzőművésze, ti kiállítást nyitottak az ál­talános iskolában. Csütörtö­kön „Ügyesség, bátorság” ve­télkedőt rendeznek — ezen az iskolások mellett részt vesz­nek a községbeH KlSZ-fiaía- lok és több vállalkozó kedvű szülő is. Másnap. 18-án kul­turális bemutatók lesznek, a nyírlugosi pávakör, a nyírbél. teki énekkar, színjátszók, ci- terások, táncosok mutatják be produkcióikat. 19-én, szomba­ton diáknap lesz az iskolában — a gyerekek átveszik a ha­talmat... Vasárnap vetélkedőt rendeznek a kiszesekkel együtt az általános iskolások, végül hétfőn, március 21-én zárul az iskolahét — harci tú­rán vesznek részt az úttörők. A SZOCIÁLIS KÖVETEL­MÉNYEKNEK meg nem fe­lelő telepek felszámolására biztosított kedvezményes fel- :ételű építési kölcsönök fel- használásáról is döntött töb­bek között a Nyírbátori Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága a március 16-án megtartott ülésén. Megtár­gyalta a tanács, valamint az építőipari költségvetési üzem elmúlt évi gazdálkodását, va­lamint a költségvetési és fej­lesztési alap felhasználását. A végrehajtó bizottság a ta­nácsot március 30-án 14 órá­ra összehívta. Ciánriadó Japánban A japán rendőrség általános ,,ciánriadót” rendelt el az ország prefekturáiban, azt követően, hogy elloptak húsz gramm nátrium- cianidot egy jokohamai üzemből. Az üzemben a japán környezet- védelmi egyenruháját viselő ember jelent meg. Azt állította, hogy a Jokohamai Városi Tanács megbízása alapján ellenőriznie kell a fémipari üzem ciánkészle­tét. Kilétét közönséges névjegy­gyei igazolta. Az üzem igazgató­ja készségesen eleget tett a ké­résnek. Miközben azonban fél­revonult, hogy lebonyolítson egy telefont, az „ellenőr” nyomtala­nul eltűnt, s vele együtt húsz gramm nátriumcianid, amely több mint száz ember megmérgezésé- hez elegendő. Az országos riadó elrendelését indokolttá teszi, hogy az elmúlt két hónapban ismeret­len merénylők ciánkálival mér­gezett Coca-Colát és csokoládét helyeztek el Tokióban és Osa- kában. A brutális merényletek következtében három ember meg­halt. a ciánkális gyilkos, vagy gyilkosok kilétét mindeddig nem sikerült megállapítani. A rendőr­ség joggal tart tőle, hogy a jo­kohamai ciánlopás újabb merény­letek forrása lesz. Háromlábú borjú Nem élhet se nagy lábon, se négy lá­bon, mert csak három lábbal jött a világra a képen látható borjú. Gulácson a tarpa— gulács—tivadari Esze Tamás Termelőszö­vetkezet Szarka-tanyai szakosított tehené­szeti telepén ellette egy jól tejelő magyar­tarka tehén még decemberben. A borjút azóta is tartják, jól fejlődik, csupán a járás esik kissé nehezére. Egy lakos-ezer forint A társadalmi összefogás eredményei Tiszalökön (Tudósítónktól) Koordinációs értekezleten vitatták meg a közelmúltban Tiszalökön az 1976. évi társadalmi munka eredményeit és az 1977. évi feladatokat a tanács alá nem rendelt szervek veze­tői és a tanácsi intézményvezetők. A vállalatok és az üze­mek, valamint az intézmények és nem utolsósorban a köz­ség lakossága az elmúlt évben közel hat és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ez az összeg meghaladja a lakosonkénti ezer forintot. A nagy összegű társadalmi mun­ka értéke több, mint a tanács egy évi fejlesztési alapjának összege. A községben mintegy 110 szocialista brigád tevékenyke­dik és szinte valamennyi brigád kivétel nélkül bekapcsoló­dott a község építésébe, szépítésébe. Folytatták a burkolt utak kiépítését, korszerűsítették a közvilágítást, bővítették az óvo­dai és általános iskolai helyeket és hatékony belvízelvezetést hajtottak végre. Kiemelkedő munkát végzett a múlt évben például a TITÁSZ, a gimnázium és az általános iskola, a TISZAFA és a FEFAG, a termelőszövetkezet. — Március KRÓNIK t GERTRUD NAP. v. A Nap kél 5 óra 54 perc­kor. nyugszik 17 óra 52 perckor. A Hold kél 4 ora 30 perckor, nyugszik 15 >ra 39 perckor. Száztizenöt évvel ezelőtt. 1862. március 17-én halt meg — 63 éves korában — Jacques Fromental Halé- vy (eredeti nevén • Lévy)' neves francia zeneszerző. Párizsban született, s az ottani konzervatóriumon tanult. Alig volt húszéves, amikor elnyerte a Római nagydíjat. Életében mint­egy 40 operát írt, közülük azonban csupán az 1835-ben szerzett Zsidónő és a fél évvel később bemutatott L’Éclair című darabokban mutatkoztak figyelemre; méltó zenei kvalitások. Az első szenvedélyes, patetikus hangú, a zsidó témát rend­kívül tehetségesen, érzéke­nyen érzékeltető, helyen­ként igazi dramatikus in- , vencióval megírt és ma is , szívesen műsorra tűzött színpadi mű; az említett második viszont egy köny- nyebb fajsúlyú, derűs leve­gőjű vígopera. Mindkettő hangos sikert aratott. Ha- lévy ezek után szerzett operái azonban már lan­gyosabb fogadtatásra ta­láltak, amiben lésze voll talán Meyerbeer mindin­kább emelkedő népszerűsé­gének. Két kantátája és számos kisebb műve (zon- goradabarok. románcok, férfikarok stb.) is megje­lent. Jelentős működést fejtett ki — 1833-tól kezdve — a párizsi konzervatórium ze­neszerzési tanáraként, va­lamint a Francia Akadémia titkáraként is. időjárás Várható időjárás ma es-í tig: általában kevés felhő, száraz idő. Gyenge, nap­közben megélénkülő déli. délnyugati szél. Hajnalban és reggel helyenként köd. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 14—19 fok között. Ny eremény kocsik gazdátlanul Több mint 67 ezer gépkocsinye- reménybetétkönyv-tulajdonos vár­ja jelenleg megyénkben, hogy a szerencse mellészegődjön. A már­cius 1-i sorsolás nyertesei közül 10 nyertes betétkönyv tulajdonosa mindeddig nem jelentkezett Zsi­guli és Trabant nyereményéért, A gazdára váró gépkocsik nyerő­számai : 020 912, 581 585, 611 C84, 641 114, 642 341, 643 952, 664 760, 669 244, 602 649, 634 518. Huszonnégy szerencsés ember már érvényesítette nyeremény­igényét megyénkben. Közülük Trabant Limusine személygépko­csi tulajdonosa lett Kató Ilona nyírbátori, Makkai Jánosné nyír- szőlősi, és Szabó Lajos berke- szi lakos. Varga Lajos ilki la­kos Zsiguli Combi személygépko­csit. Nemes Cecilia jánkmajtisi lakos Wartburg de Luxe személy- gépkocsit mondhat magáénak. Az eddig ismeretlen tíz nyertes­nek a jelentkezését is várja az OTP. Amennyiben a nyertes be­tétkönyv tulajdonosai március 31- ig nem érvényesítik nyeremény­igényüket, úgy ez időpont után már csak a kocsi hivatalosan megállapított fogyasztói árát kap­ják meg. ELŐRE KITERVELT MÓDON, több emberen elkövetett ember­ölés ügyében kezdte meg szerdán a Szabolcs-Szatmár megyei Bí­róság dr. Rajka Sándor tanácsa a 27 éves büntetett előéletű Varga Sándor és 26 éves élettársa, Lá­zár Róza rozsályi lakosok ügyének tárgyalását. A vádirat szerint 1976 december elsején parázsló fada­rabokat raktak alvó gyermekeik ágyába, majd magukra hagyták őket. A parázs meggyújtotta az ágyneműt, melynek füstjétől a Lázár korábbi élettársi kapcsola­tából származó 4 éves Tamás és a 2 éves Sarolta megfulladt. Var­ga és Lázár visszavonták koráb­bi beismerő vallomásukat, ezért a bíróság pénteken tovább folytat­ja a bizonyítási eljárást. HÍREK 'A GÉPEK KIJAVÍTVA VÄRJÄK A TAVA­SZI MUNKÁT. Képünkön: Bihari Bálint és Kál- noki László, a nábrádi Békeharcos Termelőszövet­kezet szerelői az utolsó vizsgálatokat .végzik a pró­baüzemelés előtt az SPC—6-os kukoricavető gépen. (Gaál Béla felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom