Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

KH VASÁRNAPI MELLÉKLET Bán Bertalanná — Nem szerencsés, ha szembeállítjuk a dolgokat — mondja Bánné. Nem ennyire éles a probléma, és ha a ma­gam példáját nézem, megol­dás is akad. Annak ellenére, hogy három gyermekem van (az utolsóval szülési szabad­ságon is voltam három évig), munkahelyemen semmi hát­rányom nincs. Sőt. Uj munka­körben dolgozom, csoportve­zető lettem, s többre nem is vágyom. — Onnan induljunk el — így Timkó Erzsébet —, hogy a nőnek kell megtenni az első lépést. Azzal, hogy tanul, képzettséget szerez. Mert ne a nő jogán akarjon valaki ér­vényesülni, hanem a tudása révén. Ilyen starttal a mun­kahely is megbecsüli a lányt vagy asszonyt, s utána mind­járt könnyebb. — Egyébként család nélkül nem érdemes élni — folytat­ja Diczházi Olga. Sosem ve­tődhet fel az: család vagy hivatás. A kettőt összhang­ba kell hozni, még akkor is, ha nehéz néha. Azt hiszem, ez az adott családok rendjé­től, belső szokásaitól is függ. — Feltétlenül — veszi át a szót a társaság asszonytagja. Viszont tegyük hozzá: az se lenne jó, ha ezt a belső ren­det csak arra szűkítenénk, amire gyakran korlátozzák: mit segít a férj? Ez téves megközelítés. Az egész csalá­di harmónia az, ami bizonyos egyenjogúságot teremt otthon, bár ez sosem lesz teljes. Van­nak dolgok, melyek a nő nő­voltából .adódóan a „kell” kategóriában maradnak. A környezet Innen egy ugrás, és máris a munkahelyi környezethez érünk. Mert innen indul ki az, hogy egy nő hogyan érzi magát. Nyilván zavaró, ha olyan szemléletű társaság ve­szi körül a női szakembert, amely fenntartásokkal fogad­ja a nyüvánvaló jót is. De biztos, hogy zavaró az is, ha egy nő bérezés formájában tapasztal megkülönböztetést. — Talán egy lánynak köny­nyebb — összegez Olga és Er­iiében —, hiszen idejével szabadabban gazdálkodik. Ezért ha okos, akkor addig szerzi meg a közmegbecsü­léshez szükséges legtöbb tu­dást, amíg lány. Utána ezt kell karbantartani, fejleszte­ni. — Persze ezen is lehet vi­tatkozni — vág közbe Bánné —, hiszen jómagam levele­zőn végeztem az egyetemet, már asszony voltam, s köz­ben születtek a gyermekeim. Igaz, esték és éjszakák men­tek rá, de nagyon megérte. Nem hiszem, hogy az igaz lenne: egy asszonynak csu­pán frissen kell tartania tu­dását. Az élet gyorsan túlha­lad az ismereteinken és csak szinten maradni — kevés! — A férfiaknak könnyebb, ezt mutatják a tapasztalatok — folytatják a lányok. Sok­féle korlát áll a nő előtt, amit tulajdonképpen nehéz átlépni. Nevezhetjük előíté­letnek is. Kicsit rossz, hogy a nőtéma általában mint divat kerül szőnyegre, sokat be­szélnek egy ideig róla, aztán újabb dolog szorítja ki az ér­deklődés fókuszából. Önbecsülés — Én azt hiszem — foly­tatja Timkó Erzsébet —, hogy az egész kérdés lényege ab­EGY MÉRNÖKNÖ, EGY FELSŐ- ÉS EGY KÖ­ZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGŰ TECHNIKUS VETT RÉSZT A BESZÉLGETÉSBEN: BÁN BERTALANNÉ, DICZHÁZI OLGA ÉS TIMKÖ ERZSÉBET. A TÉMA NEM VOLT EGYSZE­RŰ. ARRA KERESTÜK KÖZÖSEN A VÁ­LASZT: VAJON MI A FONTOSABB: A hivatás? A család? Az érvényesülés? A válaszokat a vízügyi igazgatóság három nődolgozója adta meg. ban van: legyen a nőnek ön­becsülése. Mert igaz, a mun­ka adja a biztonságérzetet, megszünteti a kiszolgáltatott­ságot, anyagi síkon is stabili­tást ad. De aki szakmával rendelkezik, egy területein szakemberré válik, az nem maradhat meg egyszerűen annál, hogy dolgozik. — Magam is tanulok most az egyetemen — folytatja a gondolatot Olga. — Sose ju­tott azonban az eszembe, hogy szakmai előrejutásomat ütköztessem a családdal... — Mert a cél az, s a gya­korlat is egyre jobban ezt igazolja: a nő teljes önmeg­valósítását a társadalom is úgy fogadja el, ha abban megfelelő része van a család­nak, a gyermekeknek. Az imént azt mondtam: csoport- vezető vagyok, s nem is vá­gyók többre. Nem megalku­Timkó Erzsébet ők nem igénylik, hogy napra­kész legyen a szülő? Egyáta- lán a munka és az egyéni élet szétválasztása a hiba! A köl­csönhatások lényegesebbek, és itt kell kereskedni, ami­kor választ keresünk kérdé­seinkre. Rugalmas munkakezdés — Van még valami, amit említenék — veti közbe Olga. — Ez az igazgatóságnál be­vezetett rugalmas munkakez­dés. A lényege: aki akar, kezdhet reggel hétkor, a lé­nyeg, hogy a napi nyolc órát ledolgozza. Ez rendkívül hasznos lehet egy nőnek, ha okosan gazdálkodik. Olyan időbeosztást alakít ki, amely Fonónő Nádas-tanyáról Diczházi Olga kivédi a napi munkák okoz ■ ta buktatókat. — Ez a legjobb dolog, amit az asszonyok élvezhetnek — folytatja Bánné. — Követésre méltó dolog, hiszen éppen a reggeli idegességet, a sikeres munkát akadályozó izgalmat szünteti meg. Hozzáteszem: ennek a révén tudok én is olyan délutánokat összehoz­ni, amikor marad idő, s ott­hon meg is tudok pihenni. — Nem hiszem, hogy érde­mes lenne lezárni vagy össze­gezni a dolgokat — fejezi be Timkó Erzsébet. — Tudjuk, hogy a nő, a munkahely, a család kérdése sok problémát tartalmaz. Egy azonban biz­tos: a megoldás nem a nők nélkül születik. Rajtunk mú­lik, milyen megbecsülést ví­vunk ki. A baj ott kezdődik, amikor a nő feladja igényes­ségét. Ebben van ugyanis ereje, sikereinek titka. A nők a férfitársadalomtól nem ap­ró segítséget kérnek, hanem egyszerűen annak tudomásul vételét: a nő partner, azonos lehetőségekkel, jogokkal. Minden más megközelítés csak félmegoldásokat ered­ményez. ★ Eddig a beszélgetés. Befe­jezetlen, hiszen a téma sem lezárt. Egy biztos, a beszél­getésre kért asszony és lá­nyok túl vannak a kérdések feltevésén, s válaszaikat' na­ponta adják meg munkahe­lyükön. Bürget Lajos E gy csípős, őszvégi reg­gelen indultam első munkahelyemre. Ná­dastanyából elkerékpároz­tam Balkányig. ott szálltam fel a Magyar Posztógyár autóbuszára. Eddig a napig sokáig vívódtam magamban, míg elhatároztam, hogy én is pénzkereső leszek. A nővérem és a bátyám már családos, tulajdonképpen elszakadtak tőlünk. Élik a saját életüket, de én sem végezhetem itthon a háztartási munkát életem végéig. A gyár mellett tudom segíteni beteg szüléimét és felkészülhetek a családalapí­tásra is. Vinkler Katalin, a Magyar Posztógyár nagykállói gyár. egységének fonónője emléke, zik az első benyomásokra: — Három év elteltével is emlékszem a csarnokokban uralkodó hangzavarra, a csór. gés-csattogásra, az akkor féléi, metesnek tűnő fonógépekre. A masinákkal és a szakma rejtelmeivel Pesten ismer­kedtem meg. Pár hónap múl. va, betanított munkásként már a saját gépem mellett álltam. — Az évek gyorsan elsza­ladtak, közben észrevétlenül megszerettem és hozzászok­tam a gyári munkához. Nem lehet ezt nem szeretni! Perc. ről percre látni, ahogy a te­kercsről fogy az előfonott szál és tekeredik az orsókra. Ha hirtelen elszakad valahol, a gép csak rám vár, hogy újra összepödörjem a szétvált ré­szeket. Nem ördögi mester­ség az összeillesztés, de szám­talanszor kellett gyakorolni, hogy pillanatok alatt elké. szüljek. — Most már nem zavar a zaj. Sőt, akkor kapom fel a fejem, ha a csarnokban vala. hol szokatlanul csend van. És jut időm arra is, hogy egy- egy szóval segítsem a mellet­tem dolgozó tanulót. Hozzám osztották be, talán nemcsak azért, mert brigádvezető va­gyok. Igyekszem, hogy a mes­terfogásokon kívül megtanít, sam azt is. hogyan lehet jól és sokat dolgozni. Tavaly az üzemegységben nekem volt a legmagasabb teljesítmé. nyem. Hogyan csináltam? Nem tudom, de a gépet nem állítom le sokszor még ebéd­időben sem. Nem szeretek félmunkát végezni. A mi mű­szakunk volt az első a gyár­egységben. amely kommunis­ta műszakot szervezett. — A keresetemet magamra költőm. Gyűjtöm a stafirun- got. Legutóbb egy paplangar­nitúrát vettem. Huszonegy éves vagyok, most már gon­dolnom kell a férjhezmene- telre. Szeretnék egy szép csa. ládot. rendes, nem italozó és nem veszekvő férjet, két-há. rom gyereket. Gondoltam már a beköltözésre is, mert sokat javult ugyan a közlekedés, a bejárás mégis nagyon fá­rasztó. Balkányba, vagy Nagy. kálióba szeretnék menni, de azt hiszem, erre már csak ak. kor kerülhet sor, amikor csa­ládom lesz. — Munkám teljesen leköt. Szabad időmben segítek ott­hon, kézimunkázok, néha olvasok. A tanyán a fűszer­bolton és a kocsmán kívül semmi sincs, a szórakozás ezért elmarod. Pedig nagyon szeretek táncolni. Sajnos min. den összejövetelre Balkány­ba kell menni. Gyakran je­lent kikapcsolódást, amikor a biri óvodába és bölcsődé­be megyünk a brigáddal. Sze­mélyesen adjuk át az aprósá­goknak ajándékainkat. Örö. műnket elmondani is alig le­het, amikor a nevető ar­cokat látjuk. — Különösebb terveim nin­csenek. A bejárás miatt egye­lőre nem gondolhatok a tanu­lásra sem. Azt szeretném, ha magánéletem is rendeződne, s olyan örömet találnék benne, mint a munkámban. Lejegyezte: Balogh Júlia vás ez, csupán a realitás. Én ebben a munkakörben szün­telenül kényszerülök a tanu­lásra, de meggyőződésem, hogy ezzel legalább egyenér­tékű az a munka, amit a gyermeknevelés jelent. — Ezt a felfogást általános­sá kell tenni — mondja Er­zsébet. — Már csak azért is, mert nagyon kilátástalan len­ne, ha egy lány azzal indul­na az életnek, hogy az érvé­nyesülés érdekében le kell mondania a melegségről, a családról. A nő esetében va­lahogy úgy fest a dolog, mint a mi példánknál. Most lány­ként társadalmi munkát vég­zünk, tevékenykedünk, amennyire a szabad idő meg­engedi. Ezt elismerik, becsü­lik. Egy asszonynál a legma­gasabb rendű társadalmi munka a gyermek nevelése. — A férfiakkal való össze­hasonlításhoz visszatérve — folytatja Bánné — csupán annyit: egy stabil tudású nő a munkahelyén elérheti már az egyenrangúságot. De ezért tenni is kell. És itt az önbe­csüléshez kanyarodnék visz- sza. Nem egyszerűen a munkahely az, ami rászo­rítja a nőt, hogy előrehalad­jon tudásban, műveltségben. Miért hagyjuk ki itt a csalá­dot, a gyermekeket? Talán Szépen fejlődnek a hármasikrek A társadalom ölében Marika, Mónika és Lacika, a nyíregyházi hármasikrek két és fél hónapi* sak. A héthónapra született gyerekek közül a két kislányt január 30-án, a kis­fiút február 10-én vihették haza a kórházból szüleik. Orvosi vélemény szerint ekkor már nem igényeltek folyamatos kórházi ápolást. Egy hónapja költöztek be Márkusék Kékről Nyíregyházára. A városi tanács egy egy plusz három félszobás tanácsi lakást utalt ki a hirtelen megszaporo­dott családnak. A Május 1. tér egyik harmadik emeleti lakásában már szépen be is rendezkedtek. A három kis pólyás ágyai egymás mellett sorakoznak az egyik félszobában, a nagyobb gyerek, az alig másfél éves Tibiké szintén ka­pott egy kis szobát. Márkus Lászlóné naphosszat ki sem mozdul otthonról. — Annyi tennivalót ad a három kis csöppség és még Tibiké is nagyon ki­csi, hogy szinte ki sem lépek az ajtón. Persze, nem is merném itthagyni a gye­rekeket senkire. Amikor a férjem fél ötkor hazajön a munkából, lemegy az ABC-be, bevásárol, segít takarítani is, és ha valamilyen hivatalos intéznivaló akad a városban, még azt is megcsinál­ja. Együtt fürösztjük a piciket, ötkor kezdjük, jó egy óra hosszat eltart az is. Amint Márkusné hazament a kór­házból, nemsokára bement munkahelyé­re, a nyíregyházi papírgyárba felvenni a szülési segélyt. Munkatársai, vezetői nagy örömmel, sok jó hírrel fogadták. A vállalat hozzájárult a Márkus család új lakásához: befizették a 22 ezer forin­tot helyettük. S hogy a gyerekek ne ma­radjanak bútor nélkül: két komplett gyermekszobabútorral lepték meg a családot. A boldog anyuka még mindig nem köszönhette meg a segítséget, mert ezután a vállalat igazgatója azzaL foly­tatta a beszélgetést, hogy megveszi a papírgyár a mosógépet, a centrifugát, a hűtőszekrényt is és csináltatnak egy há­romszemélyes gyermekkocsit az ikrek­nek. Ezt nőnapon adják át a szülők­nek, s ekkor lesz a névadó és az ünne­pélyes lakásavató is. Még mindig nincs vége a sokirányú társadalmi segítségnek, amelyet a papír­gyár a hattagú családnak nyújtott, öt­ezer forint gyorssegélyt utaltak ki szá­mukra, a vállalat budapesti központja pedig tízezerrel „szállt be” a lakás be­rendezéséhez és a gyermekholmik be­szerzéséhez. A férj a SZAVICSAV tiszavasvári üzemigazgatóságánál dolgozott, s az első segítséget azzal kapta, hogy a nyíregy­házi üzemhez helyezték a hármasikrek megszületése után. Ezután 15 ezer fo­rint rendkívüli segélyben részesítették. Jól érzik magukat a hármasikrek édesany­jukkal. Balról jobbra: Marika, Mónika és Lacika. A napokban áruvásárlási utalvánnyal lepte meg a brigádja Márkus apukát. Mindkét vállalat felajánlotta, hogy gondozónőt keres a gyerekek mellé. Ezt azonban már nem veszik igénybe, hi­szen a szülési szabadság után három évig otthon lesz az édesanya gyermek- gondozási segélyen. A kis családból hat perc alatt lett nagy család. Megszaporodtak a gondok, a tennivalók. A társadalmi összefogás mellett a közelben lakó, s ugyancsak gyesen lévő sógornő is átjön mindennap. Molnár Mihályné hozza a két gyerekét, s szinte egész nap együtt vannak. Közö­sen etetik a „gyereksereget”, s mosni is gyakran lát hozzá együtt a két fiatal- asszony. A hirtelen jött gyermekáldást a két munkahely összefogása, gyors segítsége tette valóban áldássá, átvállalva a gon­dok, a kiadások nagy részét, hogy a szülőknek inkább az öröm maradjon. Tóth Kornélia

Next

/
Oldalképek
Tartalom