Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. január 9. már hat organizáció tart' igényt a fekete többség képviseletére. Rhodesiából természetesen minden manőver ellenére előbb-utóbb független és fekete többségi uralom alatt álló Zimbabwe lesz. Ám a vajúdás és a szülési fájdalmak tanulságul szolgálhatnak, nem a washingtoni „kis lépések”, hanem a felszabadulási mozgalom erőfeszítései vezetnek célhoz. 3. Mi történik Portugáliában? HÉTFŐ: Palesztin javaslat: dolgozzon ki a Biztonsági Tanács menetrendet az izraeli csapatok visszavonulására a megszállt területekről; tárgyalások a genfi, közel-keleti békeértekezlet összehívásáról. KEDD: Szolidaritási nagygyűlés Moszkvában, Luis Corvalán részvételével — Összeül az amerikai kongresszus 95. ülésszaka, Carter megismétli véleményét egy szovjet—amerikai csúcs- találkozó szükségességéről. SZERDA: Eletbelép a spanyol alkotmányreform, az ellenzéki pártok közös bizottságot alakítanak — Baloldali vezetők leváltása a Portugál Szocialista Pártban — Négymilliárd dolláros kölcsön Nagy-Britanniának. CSÜTÖRTÖK: Merényletek és tűzharcok Beirutban, ismét feszültebbé válik a libanoni helyzet — Thaiföldi provokációk Laosz ellen. PENTEK: Richard, a Rhodesia-konferencia elnöke Afrikában tárgyal — Az NSZK kancellárja Madridban — Az olasz szakszervezetek általános sztrájkot kezdenek, ha az Andreottikormány nem tartja be a megállapodásokat. SZOMBAT: Megbeszélések a ciprusi közösségek párbeszédének felújításáról — Előkészületek a békeszerető erők moszkvai világfórumára. A HÉT HÁROM KÉRDÉSE Az év első hetében egyelőre az „alapozás” jellemezte a világpolitikát. Ám közben kirajzolódik a csúcsnaptár: a tíz nap múlva hivatalba lépő Carter első vendége Callaghan brit kormányfő lesz, míg az újjáválasztott bonni kabinet látogatóinak sorába elsőként Andreotti olasz miniszterelnök iratkozott fel. valamennyi államának biztonsága — nem nyernek megoldást, akkor aligha van remény tartós és szilárd békére. Ez esetben reális a veszély, hogy Libanonban, vagy másutt újra meg újra feleselnek majd a fegyverek. A rendezés kulcsszava: Genf. Ez a konferencia nyújtja a legjobb lehetőséget, hogy az összes érdekeltek részvételével, a már kidolgozott elA hivatalos látogatáson Madridban tartózkodó Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárt fogadta Adolfo Suárez spanyol kormányfő. Láthatólag a NATO gyenge pontjait kívánják aládúcolni, de közben nem lehet tartósan félretenni a kelet—nyugati párbeszéd problémáját sem, Carter újra felhívta a figyelmet a magas szintű szovjet—amerikai tárgyalások fontosságára. Ami pedig a már zajló eseményeket illeti, mindenekelőtt az Ibériaifélsziget, valamint a két szünetelő genfi konferencia körül bontakozott ki a politikai és diplomáciai tevékenység. i. Milyen remény van a genfi újrakezdésre? A Közel-Kelettel foglalkozó genfi békekonferencia 1973 decemberében mindösz- sze három napon keresztül tanácskozott, azután felfüggesztette ülését. A szünet hosszúra nyúlik, ma pontosan 1116. napját írják. Azóta sok minden történt: a Sinai-megállapodássál kísérlet történt a „pax ameri- cana”, vagyis az amerikai elképzelések szerinti rendezés megvalósítására; polgárháború tizedelte Libanont; súlyos vérveszteségeket szenvedett a palesztin ellenállás; a jobb- ratolódás kedvezőtlen jelei mutatkoztak meg Kairóban; még szövevényesebbé váltak az arabközi kapcsolatok, a • helyzet tehát tovább bonyolódott s nem történt érdemleges haladás a közel-keleti rendezés felé. Márpedig, ha az alapkérdések — az izraeli megszállás felszámolása, a palesztin államiság, a térség vi alapokon, a szovjet és az amerikai társelnök közreműködésével végre elmozdulhassunk a holtpontról. Természetesen elengedhetetlen feltétel, hogy a békeértekezleten a palesztin képviselők is jelen legyenek! (A szovjet diplomácia — egyetértésben a kibontakozást kívánó arab körökkel — ezért indítványozta, hogy kora tavasz- szal folytatódjék a genfi munka; az időpont-javaslatnál már az amerikai elnökváltozásra is tekintettel voltak. A tárgyalások, vagy inkább puhatolózások folyamatban vannak — erről tanúskodtak a hét jelentései is —, de szemmel látható az ellengőz is. Az időzített izraeli kormányválság, a novemberre tervezett választásokig fenálló ideiglenesség szinte kínálja az érvet, hogy Tel Aviv most képtelen döntésre, s a választási kampány várhatóan túlfeszített, hisztérikus légköre ugyancsak nem bíztat sok jóval. Mintha kiosztották volna a szerepeket: 1976-ban az amerikai, 1977- ben az izraeli belpolitika miatt nem lehet igazán tárgyalni. Ebben a helyzetben különösen lényeges lenne egy hatékony és egységes arab, an- tiimperialista front kialakítása. Ehelyett azonban olyan törekvéseket láthatunk, hogy különböző szövetségi tervekkel egyes arab vezetők is lehetetlenné akarják tenni a palesztinek részvételét a konferencián. Nem megnyugtatóak a libanoni hírek sem, s a válságok a válságban továbbra is fennállnak. A közel-keleti rendezés az idei fordulóban sem ígérkezik könnyűnek és egyszerűnek ... 2. Mikor folytatódhat a Rhodesia-konferencia? Genf úgy látszik a tárgyalási szünetek jegyében áll. A Rhodesia-konferenciát eredetileg novemberben szerették volna befejezni, de erősen kétséges, hogy folytatódhat-e valamikor január végén, vagy február elején. Időközben a konferencia brit elnöke, Richard Afrika déli felében ingázik, hogy megpróbálja menteni a menthetőt. A fekete felszabadítási mozgalmak álláspontja világos: többségi uralom megvalósítása 1978. március 31-ig, s e hatalom fokozatos bevezetése már az átmeneti szakaszban. Csakhogy kiderült: a Smith-rezsim erről hallani sem akar. Amint egy mozambiki kormányszóvivő megjegyezte: a Rhodesia-konferencia angol—amerikai bábái nem a hatalom átadásáról, hanem a hatalom megosztásáról akarnak egyezményt kicsikarni. (Smith egyébként még a hatalom megosztását is korainak tartja, tulajdonképpen egy fekete vezetés alatt álló bábkormányt szeretne, amelyben a fegyveres és belbiztonsági erők fehér irányítás alatt állnak.) A huzavonának itt is megvannak a taktikai céljai, a zimbabwei szervezetek egységének megbontása: a legutóbbi napokban két újabb párt alakult, s így most Nem elhanyagolható fejlemények történnek Portugáliában. A hírek felületén személyi változások és félreállí- tások a Portugál Szocialista Pártban: leváltották a párton belüli baloldalhoz tartozó iparügyi minisztert, fegyelmi elé citálnak munkásképviselőket, akik a Soares-kabinet politikáját bírálták. Mégis több ez, mint a szocialisták családi ügye, sőt egyöntetű a vélemény, hogy a baloldali szocialisták háttérbe szorításával a külső és belső jobboldali erők, a NATO-szövet- ségesek fokozott nyomásának tesznek engedményeket. A PKP főtitkára, Cunhal ezért hívott fel ismét a demokratikus erők összefogásának szükségességére. S vajon csak Portugáliáról van szó? Hiszen éppen e héten kapott Nagy-Britannia 3,9 milliárd dolláros rekord kölcsönt (háromnegyedét az USA, az NSZK, Japán és Svájc folyósítja) többek között azzal a feltétellel, hogy „takarékossági programot” valósítanak meg a dolgozók rovására. De az a bizonyos nyomás megnyilvánul Rómában is, a szakszervezetek kénytelenek voltak általános sztrájkot is kilátásba helyezni, ha az Andreotti-kormány nem tartaná be korábbi ígéreteit. (Akkor kölcsönös megszorításokról volt szó, s nem arról, hogy a válság terheit kizárólag a tömegekre hárítsák.) A kérdés csupán az, hogy a gazdasági zsarolás eszközeivel képesek lesznek-e valamennyire megerősíteni a NATO gyengébb pontjait, vagy a hatás éppen ellenkező irányba nyilvánul majd meg? Réti Ervin Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára részt vett a kormánnyal folytatandó tárgyalásokon az ellenzéki pártokat képviselő „kilencek bizottságának” tanácskozásán. A főtitkár (jobb szélen) első ízben jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy a múlt héten óvadék ellenében szabadon bocsátották. A képen balról: Felipe Gonzalez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára. Lengyelország Lengyelország egyre intenzívebben használja ki a Balti-tenger partvidékét: itteni kikötőit állandóan bővítik, modernizálják, korszerű technikával szerelik fel. Legfontosabb kereskedelmi partnereivel — a Szovjetunióval, Csehszlovákiával és az NDK- val — szárazföldi úton bonyolítja le a forgalmat, de a tengeri közlekedés is egyre újabb lehetőségeket nyújt Lengyelország gazdasági és kereskedelmi ' kapcsolatainak bővítéséhez. A balti-tengeri kikötők öve- vezete 47 kilométeres hosz- szúságban húzódik. A különféle országokból érkező hajókat 38 vontatógőzös, 450 parti daru, uszályok, úszó elevátorok — összesen ezernél több rakodóberendezés szolgálja ki. Gdansk, Gdynia, Szczecin, Swinoujscie és Ko- lobrzeg éves áruforgalma már meghaladja az 52 millió tonnát. A legmodernebb és legnagyobb jövőjű lengyel kikötő a gdanski Északi-kikötő, Európa egyik legnagyobb tengeri pályaudvara. Az úgynevezett tömegáruk átrakodására létesítették, amelyek — például a szén, a folyékony üzemanyagok. ércek és más nyersanyagok — meghatározó jelentőségűek a népgazdaság fejlődése szempontjából. Amerikai levelünk „...csak továbbáll...” a Washingtonban dolgozó újságírók számára az elnökválasztás és a beiktatás közötti két és fél hónap a búcsúk és az ismerkedések időszaka. Búcsú az újságírókkal gyakori kapcsolatot tartó Ford-ad- minisztráció távozó vezetőitől és ismerkedés a hivatalba lépő Carter-adminisztráció már kijelölt vezetőivel és az azokkal érkező új tisztségviselőkkel. Az egész eseménysorozat különösebb érzelmi megrázkódtatás nélkül zajlik, mert a távozók nem szaporítják a munkanélküliek sokmilliós seregét, másrészt az újságírók optimisták és azt is remélik, hogy a következők jobbak lesznek. A vártnál lényegesen egyszerűbb, könnyebb volt a búcsú a külföldi tudósítóknak legtöbb munkát adó Henry Kissinger külügyminisztertől. Gyakori tárgyalásai, utazásai, beszédei és sajtóértekezletei miatt állandó figyelmet követelt, mert közismert volt, hogy az amerikai külpolitika nem az, amit az elnök a választási beszédeiben ismételgetett, hanem amit Kissinger mondott. Mint a lelépő adminisztráció legfontosabb személyisége, mindig nagy kísérettel mozgott. Különösen állt ez külügyminiszterként tett utolsó külföldi útjára, amely során a NATO-minisztertanács decemberi brüsszeli ülésszakára utazott. Sok amerikai újságíró abban a reményben kísérte el, hogy a nyolcórás repülőúton nemcsak súg valamit a tárgyalásokról, hanem a meghatódott búcsú hangulatában nyilatkozni fog az amerikai külpolitikát éveken át domináló szerepéről és további terveiről is. Kiszámították előre, hogy a Nixon- és Ford-admi- nisztráció tagjaként tett külföldi utazásai során több, mint egymillió kilométert repült és kiderítették, hogy az őt kísérő titkosszolgálat tagjainak rejtjelkódexében a „Woodcutter”, azaz a „favágó” nevét viselte, ami bizonyos esetekben nagyon is kifejező volt. A nagy előkészületek után azonban nagy csalódás ért sok újságírót: Kissinger szokásától eltérően nagyon szűkszavú volt. Panaszkodtak a kollégák, hogy lényegében semmit nem tudtak meg tőle a NATO üléséről. Később kiderült, hogy nem is sokkal több történt a zárt ajtók mögötti tanácskozásokon. De ami elkeserítette őket, az az volt, hogy nem válaszolt a magánéletében, a diplomáciai sikereiben, kudarcaiban vájkálni szándékozóknak, és semmi konkrét dolgot nem mondott jövendő munkájáról, terveiről. A brüsszeli tanácskozásról visszatérőben a csalódottakat már az sem vigasztalta, hogy a speciális repülőgép személyzete pezsgővel kínált mindenkit, s búcsúkoccintásra járulhattak a szófukar külügyminiszterhez. Az amerikai tudósítók egyike — az elmaradt információk miatt — úgy próbált mégis érdekeset írni, hogy szóvá tette tudósításában: a pezsgőt műanyag, „használat után eldobandó” bögrékben szolgálták fel. Mondták is a többiek, lám, hová ragadta a személyes sérelem, nem tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. De bocsátassék meg neki, gyakran van így a tudósításában szereplő hírekkel is. Az utazás után néhány nappal a külügyminisztériumban dolgozó amerikai és külföldi újságírók szövetsége rendezett búcsúfogadást a távozó Kissinger tiszteletére. Szövetségünk elnöke, Richard Valeriani, az NBC televízióhálózat tudósítója csípős búcsúbeszédét így fejezte be: Ürítjük poharunkat a legnagyobb amerikai külügyminiszterre — itt egy kis szünetet tartott, majd hozzátette — William Rogers óta. (Ismert, hogy Rogers Kissinger közvetlen elődje volt.) A csipkelődés nem nagyon vidította fel a búcsúzó Kissingert, s válasza is elég savanykásra sikerült. Az újságírók közé érve, meglepetésre színes fényképeket szedett elő zsebéből, dedikálta és szétosztotta az igénylőknek, de továbbra is elutasította a jövőjére vonatkozó válaszadást. Az már biztos, hogy könyveket fog írni, amikért milliókat ajánlgatnak neki. Így érthető is, hogy nem válaszolt a kérdésekre, mert újságcikkekben, esetleg könyvekben „lelőtték” volna azokat a történeteket, amiket ő maga akar elmesélni, s amik nélkül esetleg kevesebbet fizetnének könyveiért. Ebből látszik, hogy egyaránt jó diplomatának és üzletembernek. Nem zárják ki annak a lehetőségét se, hogy az új adminisztráció később igénybe veszi tapasztalatait, szolgálatait is például a közel-keleti probléma tárgyalásainál. V agyis nem kell búslakodni jövője miatt. A búcsúfogadáson az egyik amerikai kolléga a cowboy- filmek halhatatlan főszereplőihez hasonlítva mondta róla: „Kissinger olyan cowboy, aki soha nem hal meg, csak továbbáll.” Washington, 1977. január. DCoiuívi chtixán. kikötőövezete Az Északi-kikötőt, az elmúlt ötéves tervidőszak legfontosabb, kiemelt építkezését — amelyben egyébként szovjet és NDK-beli szakemberek is részt vettek — igen rövid idő alatt fejezték be. A munkálatok 1970-ben kezdődtek meg, s 1974. júliusában — határidő előtt — átadták az első egységet: a szén- átrakodót. Egy évvel később felépült az olajkikötő, s 1975- ben megkezdődött a harmadik objektum: az ércrakodó építése is. Az Északi-kikötő egyik fontos sajátossága, hogy 150 ezer tonna vízkiszorítású hajókat is képes fogadni. A hajózható út hossza 6 kilométer, szélessége 250 méter, mélysége 17 méter. A hajók manőverezéséhez szükséges terület átmérője 700 méter, a rakodóterületeken a víz mélysége 16,5 méter. A több kilométer hosszan a tengerbe nyúló mólókat autósztrádákhoz lehet hasonlítani. A kikötő berendezése rendkívül modern és nagy kapacitású: óránként kétezer tonna teher ki- és berakodására képes. Az Északi-kikötő jelenleg évi 11 millió tonna forgalmat bonyolít le. Ez 1980-ra az első három objektum működésével 20 millió, 1985-re pedig 32 millió tonnára emelkedik. I I i«f|| 1 Ifi -w «I jRnl n fa iTi IÍTH1 fl m1fk 1 íT* P ■ I—HA—I ■ I I 1 t a i a. 4
