Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-25 / 20. szám
1977. január 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 y Kelet Rhgyvorszig | KÉPEK | Révész Géza (1902-1977) Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy hosz- szan tartó, súlyos betegség után január 22-én elhunyt Révész Géza elvtárs, pártunk Központi Bizottságának tagja, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő személyisége, vezérezredes, nyugalmazott honvédelmi miniszter, volt országgyűlési képviselő, népköztársaságunk volt varsói, illetőleg moszkvai nagykövete, aki az MSZBT alelnöke volt hosszú ideig. Révész Géza elvtárs temetése január 28-án (pénteken) 14 órakor, katonai tiszteletadással lesz a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, elvtársai, volt munkatársai, harcostársai és tisztelői 13 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Magyar Partizán Szövetség. JUBILÁLÓ BÉLYEGGYŰJTŐK KIÁL- bélyegek. Az ifjúsági szakkör tevékenysé- LfTÁSA. Húsz évvel ezelőtt alakult meg Vá- gét már külföldi sikerek is fémjelzik. Az sárosnaményban a felnőtt bélyeggyűjtők kö- NDK-ban, Luxemburgban és Norvégiában re és 15 éve működik az ifjúsági szakkör. III., Svédországban II. helyezést szereztek, Az ebből az alkalomból rendezett, a járási Bulgáriában aranyérmet kaptak. Elismerésművelődési központban január 30-ig nyitva ben részesültek a párizsi és lengyelországi tartó kiállításon az utóbbi évek magyar bé- ifjúsági kiállításon is. A kép a vásárosna- lyegeinek bemutatása mellett a gyűjtés más ményi kiállítás megnyitóján készült. (JMK területeire is bepillantást nyújtanak: mint fotószakkör felv.) például a festményeket és sportot bemutató Hangverseny az iskolában Január 26-án 17 órai kezdettel hangversenyt rendez a nyíregyházi 4-es számú általános iskola. Az iskola dísztermében sorra kerülő hangversenyen közreműködnek: Csíki Edit, T. Hunyadi Viktória, Szitha Miklósné. Geb- ri József, Bálint József. Ka- cári István, Nadzon Gusztáv és Szabó Dénes. Hunkásőrgyűlés Nyíregyházán A munkásőrség megyei parancsnoksága törzsének és közvetlen szakalegységeinek tagjai január 23-án tartották ünnepi egy»éggyűlésüket. Megemlékeztek az alapító munkásőrökről, összefoglalták a két évtized munkáját, majd kitüntetések átadására került sor. Az eseményen részt vett Tári Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezető helyettese, László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Nagy László, a KISZ megyei bizottságának első titkára. Ballai István, a munkásőrség megyei parancsnoka beszéde elején köszöntötte az alapítókat. A parancsnok elA zöldség-gyümölcs ellátásról — A kisiparosok munkájáról — A lakásfelújításokról Ülést tartott a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Hétfőn Nyíregyházán ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Elsőként a kisiparosok tevékenységének ellenőrzéséről számolt be a termelésellátás-felügyeleti osztály vezetője. A beszámoló átfogó képet adott a megyeszékhely szolgáltatásának helyzetéről, a város területén működő 528 kisiparos munkájáról. A kisiparosok munkájának ellenőrzéséről szólva a beszámoló kiemelte: évente 230 kisiparosnál végeznek átfogó vizsgálatot, amelyek hatására csökken a visszaélések száma. Az ellenőrzéseken kívül 160 esetben vizsgálták az ipar gyakorlásával járó kötelezettségek megtartását. A vizsgálatok alapján olyan tapasztalatok szűrhetők le, hogy a kisiparosok egy része elhanyagolja a lakossági szolgáltatást, s a termékeit vásárokon, illetve piacon hozza forgalomba. Ennek megakadályozására tavaly óta cipész, asztalos, szabó, kárpitos és kádár szakmákban olyan működési engedélyt adnak az ipart váltani szándékozóknak, amelyekkel piaci árusítást végezni nem lehet. A végrehajtó bizottság ezt követően megvitatta a város zöldség-, gyümölcsellátásának javítását célzó feladattervet. A beszámolóban kiemelték, hogy Nyíregyháza 3 termelőszövetkezetében — a Ságváriban, a Dózsában és Jókaiban — a IV. ötéves terv ideje alatt évről évre nőtt a zöldségfélék vetésterülete, ennek ellenére még a 9 százalékot sem érte el a megye- székhely lakóinak ellátására adott zöldségmennyiség. A fogyasztás ugyanakkor jelentősen emelkedett és 1980- ra a zöldségfélékből 90 kiló, gyümölcsből 89 kiló, burgonyából 72 kiló lesz várhatóan az egy lakosra jutó fogyasztás mennyisége. Ez a növekedés indokolja, hogy a város és környékének termelőszövetkezetei, szakszövetkezetei tovább növeljék a zöldségtermő területet. Továbbra is jelentős feladata lesz a MÉK-nek, az ÁFÉSZ-nek, a konzervgyárnak, az élelmiszer kiskereskedelmi vállalatnak és a piaci irodának az ellátás javításában. A végrehajtó bizottság jóváhagyta az idén felújításra kerülő tanácsi lakások címjegyzékét. Ezek szerint 1977- ben 9 épület 64 lakásának felújítására 4 milliót költenek, egy épület 7 lakásában pedig korszerűsítik a fűtést. Mit okoz az időjárás? Nincs belvízveszély Készenlét az egészségügynél mondta: a foglalkozások 65— 70 százalékára szabad idejükben járnak el a munkásőrök. Az alapítók mögé számos fiatal sorakozott, ma a megyei állomány egynegyede 30 éven aluli. A munkásőröktől továbbra is példamutató munkát várnak, a parancsnokság szeretné, ha szervezői lennének a csepeli felhíváshoz való csatlakozásnak. A Hgza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntették ki Kiss János mun. kásőrt, a kitüntetés bronz fokozatát kapta Baracsi Jenő és Monyók Mihály munkásőr. Jó munkájukért többen kaptak különböző kitüntetést. Vasárnap országszerte lassú, átmeneti felmelegedés kezdődött, amely* elérte Szabolcs- Szatmár megyét is. Hétfőn reggel a nyíregyházi meteorológiai állomáson 0 Celsius-fokot mértek. A leghidegebb éjfélkor volt, bár a hőmérő ekkor is csak mínusz 2 fokot mutatott. Reggel a felmelegedés folytatódott és nap közben 3-4 fokra emelkedett a hőmérséklet. Ez elmaradt az ország déli részén mért értékektől, aminek az az oka, hogy megyénkben még mindig elég nagy hőréteg található. A megfigyelőállomások mérései szerint a talaj nálunk 20-25 centiméter mélységig lefagyott. Amikor á nagy hideg beköszöntött, a talaj fedetlen volt, így történt, hogy még most is mínusz 2 Celsius-fokot mérnek 20 centis mélységben. Ennek következménye, hogy míg a városokból elkopott a hó, addig a szántóföldeket még mindig 2-3 centis takaró fedi. A jelenlegi meleg ezt kétségtelenül olvasztja, de lassan'. Felvetődik a kérdés: vajon a mostani olvadásnak vannak-e következményei a vízügyiek számára. A Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság információja szerint a folyók és csatornák az olvadáskor keletkezett vizet minden nehézség nélkül el tudják szállítani. Bár valameny- nyi folyónkon átlagban 15-20 centis jégréteg van, a vízállás alacsony, így a vízfolyás zavartalan. Belvízveszélyről sem beszélhetünk egyelőre, hiszen a mély szántások jó elfolyási lehetőséget biztosítanak. Szerencsére a felmelegedés nem olyan mértékű, hogy az zavart okozhatna. Lényegesen több munkát és bajt okozott a melegfront betörése azoknak, akik az erre érzékenyekkel foglalkoznak. Szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, valamint ideges emberek kértek gyors orvosi segítséget, és ez megnövelte a mentők és a rendelők munkáját. Általában megfigyelhető, hogy a meleg beköszönte általában lényegesen több bajt okoz, amit a mostani enyhülés is igazolt. A kórházakban gondosan figyelik az orvosmeteorológiai jelzéseket, és elsősorban bizonyos kényes BEFEJEZÉS ELŐTT ÁLL az új gabonatároló építése Vásárosnaményban. A 14 millió forintos létesítmény átadását terv szerint február végén tartja a kivitelező SZÁÉV. A tároló mellett korszerű szárítóberendezés kialakítását is tervezi a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, 6 millió forintos költséggel. A berendezés évente ezer vagon szemes termény szárítására alkalmas. Az új létesítményeket várhatóan az idei aratás során állítják üzembe. HORGÁSZKÖZGYÜLÉS. Január 23-án tartotta az 1976. évi záró és ez évi nyitó közgyűlését a Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület. A József Attila megyei Művelődési Házban a közgyűlés résztvevői meghallgatták a vezetőség beszámolóját, megvitatták az 1977. évi költség- vetést. A 830 tagú egyesület 1977-ben 291 ezer forinttal gazdálkodik. AZ ÚJPESTI GYAPJÜSZÖVÖgyar üjfehértöi gyáregysége pályázatot hirdet különböző — fonodái, szövődéi, pénzügyi, munkaügyi és egyéb adminisztrációs — vezetői beosztásokra. Pályázati feltételek: textilmérnöki, gépészmérnöki, üzemmérnöki és közgazdasági egyetemi végzettség, továbbá szakmában eltöltött több éves gyakorlat. Jelentkezés: írásban, részletes önéletrajzzal, továbbá az eddigi munkahelyek és munkakörök megjelölésével. Jelentkezési cím: Újpesti Gyapjúszövögyár, 1045 Budapest, Berni u. 1. Munkaügyi főosztály. (23) Az ELEKTERFÉM Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót. Jelentkezni lehet Nyíregyháza, Kinizsi u. 4. sz. személyzeti előadónál. (96) TIT-titkárok tanácskozása Január 24-én, hétfőn a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezeteinek titkárai tanácskozását rendezték meg Nyíregyházán. Az értekezleten részletesen tárgyaltak a hamarosan sorra kerülő küldöttgyűlések le_ bonyolításának rendjéről. A helyi szervezetek — a három vidéki és három nyíregyházi — február második felében, a járási szintű városi és járási küldöttgyűléseket pedig március 15. és április 15-e között rendezik. műtéteket halasztanak el az időjárás miatt. Változásról beszélhetünk az influenzafronton is. A megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás Sza- bolcs-Szatmár minden részéről megkapta a napi jelentést, amely pontosan tükrözi a valós helyzetet. Ebből kitűnik, hogy főleg Nyíregyháza oktatási intézményeiben — iskolákban, óvodákban — fordultak elő a legnagyobb számban megbetegedések. A tünetek influenzára engednek következtetni. A betegség négy-öt nap alatt zajlik le, hurutos jellegű. A vírusok kitenyésztése folyamatban van. Az egészségügy a nagyobb mértékű megbetegedések ellátására, a gyógyszer- tárak a megfelelő szerek kiadására felkészültek. Intelem: kerüljük azokat a helyeket, ahol sokan fordulnak meg, a betegség tünetei Jelentkezésekor — fejfájás, hasfájás, láz — forduljunk orvoshoz. — Madame, hibát találtam az autójában. — Ugyan mi az? — Rövidzárlat... — Hát akkor hosszabbítsa meg! — Igaz, hogy maguknál 2000 pár cipő vár vevőre? — kérdezi a hölgy az üzletben. — Igaz. — Csodás! Mindegyiket felpróbálom! — Hej, szomszéd. Minek kellett megnősülnöd, ha most is magad pucolod a cipőd? — Ez nem az én cipőm. A feleségemé. Tömeges közlekedési baleset Megyénk területén az elmúlt héten két halálos, öt súlyos és négy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Ittasan tömeges közlekedési balesetet okozott Kantár Miklós 21 éves fényező, nyíregyházi' lakos. Január 23-án este Kantár Nyíregyháza és Nagykálló között ittasan, szabálytalanul előzte és hátulról nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő Nagy Ferenc 34 éves üzletkötő, nyíregyházi lakos által vezetett személygépkocsinak. Mindkét kocsi megcsúszott és az árokba borult. A két gépjárműben öten sérültek meg, s jelentős anyagi kár keletkezett. Rácz József 48 éves faárukészítő kisiparos, hajdúhadházi lakos ellen azért indult eljárás, mert január 21-én este személy- gépkocsijával Üjfehértó és Téglás között a 4. számú főútvonalon figyelmetlensége miatt nekiütközött egy kivilágított, műszaki meghibásodás miatt előtte álló tartálykocsinak. Az összeütközés következtében a személygépkocsi kigyulladt és leégett. Rácz súlyos sérülést szenvedett. Január 25., kedd KRÓNIKA PÁL NAPJA A Nap kél 7 óra 19 perckor, nyugszik 16 óra 35‘ perckor. A Hold kél 9 óra 49 perckor, nyugszik 23 óra 23 perckor. Háromszázötven évvel ezelőtt, 1627. január 25-én született — és 64 éves korában, 1691 decemberében halt meg — Robert Boyle angol fizikus és kémikus, a modern tudományos kémia egyik megalapozója. Régi főúri család leszármazottjaként életét a tudománynak, a tudományos kutatásnak szentelhette. A természettudományok minden ágával foglalkozott. A gázok térfogata és nyomása közötti fizikai törvényt mindmáig Boyle—Mariotte törvényként ismerjük; egyébként ő fedezte fel elsőnek, Mariotte csak később. Több müvet írt, s ezek közül legjelentősebb a Kételkedő kémikus című munkája. Ettől az 1661-ben megjelent könyvétől számítjuk a modern kémiát. Benne Boyle párbeszédes formában vitatja Arisztotelész négy őselemének, s az alkimisták három elemének jogosultságát, kifejtve, hogy az őselem megismer- hetetlen. A vegyész számára azonban nem is ez fontos — hangsúlyozta —, s további fejtegetésében kifejtette, hogy ami nem egyszerű, az összetett: ve- gyület. Ezek közt vannak savak és bázisok, amelyeknek megkülönböztetésére a tudós bevezette az úgynevezett Indikátorokat (ezek más színűek savas és megint mások lúgos közegben) . A ’ Royal Society, a későbbi angol tudományos akadémia alapító tagja, majd elnöke volt. fii* Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, enyhe, erősen párás, főként északnyugaton sok helyen tartósan ködös idő. Mérsékelt változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3, plusz 8 fok között, a tartósan ködös helyeken plusz l fok körül, Gyászjelentések Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon SZABÓ AND- RÁSNÉ szül.: MARTON ERZSÉBET életének 46. évében váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 26-án 13 óra 30-kor lesz az Északi temető ravatalozójából. A gyászoló család. (21126) A nyíregyházi MÁV-kocsiszol- gálat, a vontatási főnökség dolgozóinak, a 87. SZ. ÁFÉSZ ABC- dolgozóinak, gyapjú-textil lerakat kirendeltség dolgozóinak, minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik drága halottunk KASZÁS LAJOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. (05652) Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesanya, nagymama, testvér és rokon ÖZV. MOLNÁR JANOSNÉ szül.: Filep Emilia életének 76. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat f. hó 27-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család. Epreskert út 37/B. (21117) Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk TÓTH ANDOR Felsősima, Hosszúháti u. 61. sz. alatti lakos életének 80. évében elhunyt. Temetése január 26-án 14,30-kor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló gyermekei, unokái. (05691) Minden kedves rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik drága halottunk NAGY IST- VANNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. Magy, Petőfi u. 18. (21127) Ezúton mond köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak és ismerősöknek, akik VARGA NOÉMI temetésén megjelentek, sírjára virágot és koszorút helyeztek. Gyászoló család. Nyíregyháza, Korányi u. 24. ísz. 4. (05625) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy vállalatunk dolgozója HEI- D INGER ANTAL életének 59. évében, 1977. január 21-én hirtelen elhunyt. Heidinger Antal elvtársat a Nyírségi Nyomda saját halottjának tekinti. Társadalmi temetése 1977. január 27-én 13 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Emlékét szeretettel megőrizzük! Nyírségi Nyomda vezetősége és dolgozói. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik DB. SZOLAR SÁNDOR ny. főállatorvos temetésén részt vettek és osztoztak a család fájdalmában. Gyászoló család. (05588) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik KUJBUS IMRÉMÉ szül.: Szőllőssy Ilona nyírlugosi lakos temetésén január 18-án megjelentek és mély fájdalmunkban részvéttel osztoztak. Gyászoló család. (D. 36570) Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon SZENTESI LASZLÓNÉ szül.: LEJTÉNYI ANNA életének 55. évében hosz- szas szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 28-án 14 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Epreskert u. 44. (21123) Minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, s mindazoknak, akik drága halottunk ÖZV. SZABÓ ANTALNÉ szül.: Boné Szeréna temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. Rózsa út 6. (21114) Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a soha el nem felejtett legdrágább édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, rokonunk ÖZV. MARSAY KAROLYNÉ szül.: Gerl Hedvig 1977. január 21-én, 63. éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 27- én du. 14 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló leánya, fia, és az egész család. Cím: Papp Endréné, Stadion u. 16. IH/12. (05665) M (! >{]' ({[y nit«.(»Út