Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-21 / 17. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. január 21. Kissinger búcsújóslatai Jordánia - PFSZ Az Ammanból keltezett csütörtöki hír: Husszein jor- dániai király palesztin veze­tőket fogadott, valószínűleg nem részesül feltűnő tálalás­ban a világsajtóban, de ez mit sem von le jelentőségéből. A jordániai uralkodó, (a napok­ban még Kairóban tárgyalt) Khaled el-Fahummal, a Pa­lesztinái nemzeti tanács (par­lament) elnökével folytatott megbeszélést a Palesztinái Felszabadítási Szervezet és Jordánia kapcsolatainak ren­dezéséről. Sok a teendő, mert 1970 „fekete szeptembere” óta, amikor is Husszein beduin hadserege véres pogromhad­járatban felszámolta a PFSZ gerilláinak jordániai támasz­pontjait, a mozgalom és az ammani kormány között, még a „beszélő viszony” is meg­szakadt. A legutóbbi időkig a két fél kapcsolata a kölcsö­nös vádaskodásokra szorítko­zott. A helyzet visszásságát az a tény is aláhúzza, hogy Husz- szein alattvalóinak 60 száza­léka palesztin arab. S nyil­vánvaló az is, hogy a front- országnak számító Jordánia és a közel-keleti probléma magvából kinőtt palesztin el­lenállási mozgalom közötti viszály ugyancsak gyengítette az arab szolidaritást és az iz­raeli agresszor, illetve impe­rialista védelmezői malmára hajtotta a vizet. Ezért értékelendő kedvező fejleményként az Amman és a PFSZ közötti párbeszéd új­rakezdése, amelynek létrejöt­tében Damaszkusz elsőrendű szerepet játszott. Fél év óta ugyanis Szíria fokozatosan baráti kapcsolat­tá melegítette egykori hűvös viszonyát a szomszédos Jor­dániával, s a két ország részletesen összehangolta katonapolitikáját. Ez, vala­mint a tavaly októberi arab csúcsértekezleten kialakított egységes álláspont nyitotta meg az utat a PFSZ és Am­man kibékülése előtt; nélkü­le a közvetlenül érdekelt arab felek nem alkothatná­nak egységfrontot Izraellel szemben. A libanoni polgárháborún, amelybe a PFSZ akarata el­lenére belesodródott, hullám­völgybe juttatta ellenállási mozgalmát, amely azonban — életrevalóságát bizonyí­tandó — most kezd lassan ki- lábolni a nehézségekből. Sze­rencsére, mondhatjuk, mert a palesztin tényező figyelembe vétele nélkül semmiképp sem érhető el a közel-keleti válság tartós és igazságos rendezése. A rendezés legmegfelelőbb fóruma a genfi békekonferen­cia, amely előtt a legutóbbi fejlemények nyomán kezd tisztulni az út. Kissinger, a távozó ame­rikai külügyminiszter sze­rint még az idén megköthető az új SALT-egyezmény, ren­dezhető Rhodesia és Namibia kérdése, s az Egyesült Álla­mok megállapodásra juthat a Panama-csatorna kérdésében. A New York Times csütör­tökön, az új elnök beiktatásá­nak napján közölte a lelépő kormány legbefolyásosabb tagjának terjedelmes nyilat­kozatát. Kissinger, aki nem­zetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként nyolc éven át volt a Nixon-, majd a Ford- kormány tagja, legnagyobb eredményének minősítette, hogy hazája nin­csen háborúban. Nagyobb csalódásai között említette, hogy nem sikerült megkötni az új SALT-egyez­ményt. Ez. véleménye sze­rint, részben a Ford-kormány Kairóban csütörtökön vir­radóra is folytatódtak a tün­tetések és zavargások, annak ellenére, hogy a hatóságok délutántól kijárási tilalmat rendeltek el. Szemtanúk sze­rint a fővárosban az éjszaka 13 személy vesztette életét. Ezzel 33-ra emelkedett a za­vargások halálos áldozatai­nak száma. A tüntetések azután sem csitultak el, hogy a kormány bejelentette, elhalasztja az élelmiszerek árának emelésé­ről hozott korábbi határoza­ta végrehajtását. A megmoz­dulások — mint ismeretes — a Kairótól harminc kilomé­A spanyol ellenzéki pártok által létrehozott „kilencek bizottsága” szerdán kijelölte azt a hat főből álló delegáci­ót, amely a tavaszra kitűzött parlamenti választások előké­szítésének és lebonyolításá­nak kérdéseit tárgyalja meg a Suarez-kormánnyal. Az ellenzék politikai fog­lyok teljes amnesztiája és a politikai pártok törvényesí- tése mellett biztosítékot kö­vetel a kormánytól arra, hogy a parlamenti választásokat „szabad és demokratikus mó­don tartják meg”. A hat főből álló küldöttség­ben többek között részt vesz­belső ellentétein s az ameri­kai választásokon múlott. „Rendkívül valószínűtlen, hogy el lehetne érni hatékony fölényt a hadászati nukleáris fegyvereknél” — hangoztatta, hozzátéve: egy ország abszo­lút biztonsága abszolút bi­zonytalanságot jelent vala­mennyi többi nemzetnek.”. Kissinger védelmébe vette a Szovjetunió irányában kö­vetett amerikai politikát, s szorgalmazta annak folytatá­sát, beleértve a SALT-egyez- ményt, a haderő-csökkentési tárgyalásokat, és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését. A közel-keleti kérdés ren­dezésre jelenleg nagyobb esély van, mint Izrael fenn­állása óta bármikor — mon­dotta, de hangsúlyozottan tá­mogatta Izrael „katonai biz­tonsági igényeit”. térré lévő Heluanban kez­dődtek, ahol az ipari munká­sok sztrájkokkal és utcai felvonulásokkal fejezték ki tiltakozásukat a kormány gazdasági politikája ellen. Nyugati hírügynökségek szemtanúkat idézve arról is beszámoltak, hogy az éjsza­ka Kairó szegénynegyedeiben voltak a leghevesebb tünte­tések. Itt a lakosság utcai barikádokat épített és Sza- datot ábrázoló képeket ége­tett el. A rendőrség először könnyfakasztó bombákkal próbálta szétkergetni a tö­meget, majd később tüzet nyitott. nek a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a Spanyol Szo­ciáldemokrata Párt és a szo­cialista néppárt képviselői. A Spanyol Kommunista Párt — bár tagja a kilencek bizottsá­gának — még nem képvisel­teti magát a delegációban. Az ellenzék vasárnapra újabb találkozót tűzött ki a választások lebonyolítására vonatkozó ellenzéki álláspont végleges megszövegezésére. Az illegális spanyol mun­kásbizottságok szerdán Mad­ridban megtartották első nyilvános összejövetelüket. Ezen a tavaszra tervezett szakszervezeti kongresszus előkészítését vitatták meg. Zavargások Egyiptomban Folynak a választási előkészületek Spanyolországban Kommentár Tábornoki látogatás f/ RÉGI ÚJ” TOKIÓBAN Fukuda és kormánya FUKUDA MINISZTER­ELNÖKI kinevezésére elő­re számítani lehetett, no­ha a választásokon az im­már majd 30 éve egyed­uralkodó, konzervatív irányzatú liberális—de­mokrata párt erősen visz- szaesett. Az ellenzék azonban számszerű előretörése elle­nére is olyannyira megosz­tottnak bizonyult, hogy kormányképtelen és való­színűleg még jó ideig az is marad. így már eleve bi­zonyos volt, hogy megint a liberális—demokrata pári alakít kormányt. A kérdés legfeljebb csak az lehetett hogy az egymással versen­gő frakciók közül melyik­nek a jelöltje jön be. Ezeket a frakciókat nem alapvető politikai kérdé­sek választják el egymás­tól, hanem rendszerint az, hogy a szerteágazó érde­keltségű japán monopol tő­ke melyik osztagával van­nak szoros üzleti, politikai és személyi kapcsolataik. Az új miniszterelnök már 1929-ben a császári pénz­ügyminisztériumban dolgo­zott, s miután katonai és külpolitikai döntésekben nem volt szerepe, viszony­lag simán vészelte át a má­sodik világháború utáni nagy fordulatot. A bajok csak ezután következtek: Fukudát azzal vádolták, hogy különböző pénzügyi érdekeltségektől vesztege­tési pénzeket fogadott el. Hosszú évekig bírósági el­járás folyt ellene. Csak 1958-ban sikerült az ügye­ket tisztáznia — de közben (ez is jellemző) 1952-ben már parlamenti képviselő lett. Képviselői minőségé­ben csatlakozott a párt jobbszárnyához, amelyet akkor Kishi (1957-től mi­niszterelnök) és Szato (1964 és 1970 között miniszterel- elnök) vezette. KISHI ÉS SZATO eltérő nevük ellenére is testvérek voltak, ök képviselték a külpolitikában az egyolda­lú amerikai orientáció, bel­politikában pedig a japán bank- és trösztérdekeltsé­gekkel való együttműködés irányvonalát. Fukuda a ja­pán politikában „a Kishi— Szato dinasztia trónörökö­se” lett. Ebben a minősé­gében egy sor vezető kor­mánypozíciót töltött be: volt pénzügyminiszter, kül­ügyminiszter és a liberá­lis—demokrata párt főtit­kára. A tőkés világ második gazdasági hatalma, Japán új kormányt kapott. A kormány élére Fukuda, a több mint 70 esztendős veterán politikus került, aki immár 30 éve a legkülönbözőbb miniszteri tárcák és vezető politikai tisztségek birtokosa volt. Olyan ember, akit talán az összes japán vezető politikusok közül a legszorosabb kapcsolatok fűznek a monopoltőkéhez. A világ fejlett tőkésországai közül éppen Japánban a legerősebb a személyi összefonódás a tőke csúcsai és a politikai hatalom letéteményesei között. Utóbb, Kishi és Szato ha­lála után ő lett politikai örökösük és pártbeli funk­ciójuk vezetője. Ez azt je­lentette: elég ereje marad ahhoz, hogy a belharc hul­lámzásai közepette is min­dig megtartson a kormány­ban egy hatalmi pozícióC Ezzel magyarázható, hogy amikor a Tanaka miniszter- elnök frakciója volt kor­mányon, Fukuda pénzügy- miniszter maradt és ugyan­ezt a tárcát megtartotta egy másik frakcióvezető, a most lemondott Miki Takeo kormányában is. A japán monopoltőke te­hát a liberális—demokrata párt visszaesésére Fukuda miniszterelnöki kinevezé­sének támogatásával vála­szolt. Nem véletlen, hogy az új miniszterelnök kine­vezését jóváhagyó parla­menti szavazás után a to­kiói tőzsdén az árfolyamok hirtelen magasra szöktek. i A JAPÁN MONOPOL- TŐKÉS körök „jobbra tar­tását” néhány miniszteri kinevezés is mutatja. Min­denekelőtt az, hogy a vára­kozás ellenére kimaradt a kormányból Mijazava kül­ügyminiszter. Ő korábban (persze bizonyos korlátok között) szót emelt a Wash­ingtontól való nagyobb ön­állóság érdekében és elle­nezte azoknak a feltételek­nek a teljesítését, amelye­ket Peking egy japán—kí­nai béke- és barátsági szer­ződés feltételéül szabott. Helyette egy jóformán is­meretlen politikus, Hatója- ma let a külügyminiszter. (Ö egyelőre „csak” arról nevezetes, hogy fia annak a Tanaka nevű volt minisz­terelnöknek, aki a két vi­lágháború között elkészí­tette Japán délkelet-ázsiai hódításainak tervét. Ez is mutatja, hogy „mélyre nyúlnak a gyökerek”.) A Fukuda-kormánynak — noha egyértelműen élve­zi a japán tőke támogatá­sát — nem lesz könnyű dol­ga. Nyáron felsőházi vá­lasztások lesznek és addig a kormánynak meglehető­sen súlyos problémákat kell megoldania. Nemzet­közi szempontból most kel­lene meghatároznia a jó­zan. ésszerű kapcsolatokat a Szovjetunióval, az Egye­sült Államokkal és Kíná­val. Gazdaságilag pedig a konjuktura továbbra is in­gatag és egyértelműen függ a japán export alakulásá­tól. A japán exportroha­mok viszont egyre komo­lyabbá és élesebbé teszik a gazdasági ellentéteket min­denekelőtt Nyugat-Európa és Japán — de az Egyesült Államok és Japán között EGYÁLTALÁBAN NEM BIZONYOS tehát, hogy az új japán kormány hosszú életű lesz. Az ellenzék szét- forgácsoltsága miatt azon­ban egy-két éven belül egyebet nem lehet várni, mint azt, hogy a konzerva­tív pártnak egy másik frakcióvezetője kerül a ha­talomra. (—i —e) Alexander Haig amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka Portugáliába látogatott. Bár a hi­vatalos portugál és az amerikai szóvivők is egymást túllici­tálva igyekeznek afféle rutinlátogatássá lefokozni ezt az uta­zást, valamennyi megfigyelő egyetért abban, hogy Haig útja új szakasz kezdetét jelzi az atlanti szövetség és Portugália kapcsolataiban. Belgiumban minden tizedik dolgozó munkanélküli A főparancsnok látogatása csak következmény, egy nem most kezdődött folya­mat lényeges eseménye. A folyamat lényege közismert: a forradalmi erők visszaszo­rítása, a nyugati befolyás megszilárdítása az eszközök széles skálájával. E láncre­akció fontos jelensége volt a minap az a törvényerejű rendelet, amely deklarálja: a NATO hatáskörébe került a Portugál Köztársaság egész szárazföldi hadereje. Az igazság az, hogy ez a helyzet nem teljesen új. így volt akkor is, amikor a Sa- lazar-féle Portugália fegyve­res erői Afrika bozótjaiban vívták kilátástalan utóvéd­harcaikat a felszabadító erők ellen. A nagy fordulat után kivonták a csapatokat az at­lanti szövetség jogi bűvköré­ből és mindössze egyetlen dandár tartozott Haig tábor­nok főhadiszállásához. Ezt a dandárt — a Santa Marga- rida-it — is felkeresi most az amerikai generális... De most már új helyzetben, pontosab­ban: a restaurált régiben. A Nyugat egyetlen percre sem mondott le Portugáliá­ról, erről a mérhetetlen stra­tégiai fontosságú térségről. Valamennyi NATO-vezető nyiltan hangoztatta: nem vé­letlen, hogy Portugáliából, „Európa nyugati széléről” indult el nagy afrikai, majd amerikai útjaira a felfedező kalandorok, a konkvisztádo­rok jó része. Washington szá­mára, a NATO számára ez ma katonapolitikai kulcs­helyzet, az egyik legfonto­sabb — a Közel-Keletet is érintő — atlanti útvonal el­lenőrzését kínálja! A NATO-t nem annyira csapatbázisként, mint kom­munikációs térségként érdek­li ez az ország, erre utalnak a már meglévő létesítmé­nyek, radar- és egyéb táv­közlési központok is. Első­sorban ennek biztosítása a Lisszabon melletti NATO- hadiszállás, az úgynevezett IBERLANT feladata is. A nyugati hatalmak óriási anyagi eszközök latba veté­sével teremtették meg Portu­gáliában a visszaállított NA- TO-status quo legfontosabb, belpolitikai feltételeit. Ami­kor egymást követték a na- gyonis feltételekhez kötött közös piaci hitelek és segé­lyek, már csak idő kérdése lehetett, mikor tartozik is­mét a portugál szárazföldi hadsereg a NATO égisze alá. Ez a képlékeny spanyol helyzet, a Madriddal kapcso­latos NATO-tervek miatt is elkerülhetetlennek látszott. A Közös Piac és a NATO főhadiszállása is Brüsszelben van. Ami Portugáliában tör­ténik, jó példa a két csúcs­szerv az enyhülést nem szol­gáló együttműködésére. Harmat Endre Egy napra megszállták a munkások Belgium legna­gyobb állami üzemét, a Fab- rique Nationalet, hogy tilta­kozzanak az újabb elbocsá­tások ellen és követeljék ko­rábban utcára tett társaik visszavételét. A gyár mun­kásbizottsága nyilatkozatá­ban megállapította: a Fab- rique Nationale, amely első­sorban hadiipari üzem, ta­valy hatalmas, több milliár­dos profitra tett szert, ennek ellenére eddig a munkások harmadrészét, több mint 3500 dolgozóját bocsátotta el. A hétezer munkás vörös zász­lókat tűzött ki a megszállt gyárra, sztrájkőrséget állított fel és tiltakozó gyűléseket tartott. A legfrissebb hivatalos ada­tok szerint egyébként az or­szágban már minden tizedik dolgozó munkanélküli, aki jogosult a segély felvételére. Az elbocsátások főként a nő­ket sújtják, közöttük 17 szá­zalékot is meghaladja a mun­kanélküliség aránya. A se­gélyt jelenleg már több mint 260 ezer személynek kényte­Az NDK külügyminiszté­riuma csütörtökön tiltakozott Genscher nyugatnémet küL ügyminiszter demonstratív nyugat-berlini fellépése el­len (Guiringaud francia kül­ügyminiszternek a városban tett látogatása alkalmából). A külügyminisztérium szó­vivője hangsúlyozta: „az lenek folyósítani s a szak- szervezetek szerint újabb tömeges elbocsátások várha­tók, főként az ország déli részének kohászatában, ahol számos üzemet fenyeget a bezárás veszélye. NSZK külügyminiszterének nyugat-berlini, vagyis a Né­met Szövetségi Köztársaság felségterületén kívüli de­monstratív fellépése az NSZK mértékadó köreinek újabb kísérlete, hogy Nyugat-Ber- lint jogellenesen a szövetségi köztársaság egy tartománya­ként kezeljék. NDK-tiltakozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom