Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-10 / 292. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. december 10. Jogaink n ntigoné emberi jogára hivatkozott, amikor a király, Kreón megtiltotta, hogy testvérét eltemesse. A Bastille lerombolói már polgárjogi deklarációt fogalmaztak. A nürnbergi törvényszék az embe-. riség nevében ítélkezett azok fölött, akik a legelemibb emberi, jogokat, a szabadságot, a világnézetet, a békéhez, boldogsághoz való jogokat meggyalázták. A nácizmus új rabszolgarendje és a második világháború adott újabb ösztönzést az országoknak, hogy az ember alapvető jogait ezentúl ne egy-egy nemzet, állam belső ügyének, hanem az egész emberiség ügyének tekintsék. Az Egyesült Nemzetek alapokmánya már 1945- ben leszögezte: „...mi, az Egyesült Nemzetek népei elhatározván azt, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett... Megállapodtunk abban, hogy e célok megvalósítására erőfeszíté- téseinket egyesítjük”. Az alapokmány idézett gondolata a továbbiakban szélesedik, kimondja, hogy a földön mindenkit egyenlő emberi jogok illetnek meg — fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül. És mivel az ENSZ tagországai azt is vállalták, hogy kidolgozzák az emberi jogok chartáját, törvénykönyvét, megszületett az emberi jogok egyetemes nyilatkozata. A nyilatkozatot az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el. S azóta minden esztendőben ezen a napon világszerte megemlékeznek az emberi jogokról. Az emberi jogokról, amelyeket a magyar törvényhozás nem egészen egy évvel a felszabadulás után, már 1946-ban törvénybe iktatott. 1949- ben született alkotmányunk pedig az alaptörvény paragrafusai közé emelt. Amikor 1972-ben az országgyűlés módosította a Magyar Népköz- társaság alkotmányát, tovább szélesedett az állampolgárok alapvető jogainak és kötelességeinek köre. Bár az ENSZ-tagálla- mok huszonnyolc esztendővel ezelőtt ünnepélyes nyilatkozatot fogadtak el az emberi jogokról, sajnos, ma is vannak rezsimek, amelyek semmibe veszik a nemzetközi akaratot, az ember méltóságát. Gondoljunk csak a chilei fasiszta juntára, a dél-afrikai gyilkos apartheidre, az imperialista hatalmak újgyarmatosító törekvéseire. A földön mindazoknak, akiknek megadatott, hogy teljes értékű emberi életet éljünk, kötelességünk, hogy cselekvő szolidaritásunkkal küzdjünk a humánum, az emberi jogok maradéktalan érvényesüléséért. Befejeződtek a szovjet—líbiai tárgyalások Csütörtökön a Kremlben befejeződtek Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, Nyikolaj Podgornij- nak, az SZKP KB Politikai bizottsága tagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének, Alek- szej Kosziginnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió külügyminiszterének Moamer el- Kadhafival, a Líbiai Arab Köztársaság forradalmi parancsnoksága tanácsának elnökével folytatott hivatalos tárgyalásai. A hétfőn kezdődött megbeszélések utolsó szakaszában tárgyszerű, baráti légkörben megvitatták a szovjet—líbiai viszony kérdéseit, és megjelölték a két ország közötti együttműködés szélesítésének és elmélyítésének lehetőségeit. Befejezték a két országot kölcsönösen érintő nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecseréjüket is. A tárgyalások után a Szovjetunió és Líbia képviselői kormányközi megállapodást írtak alá a tengerhajózásról. Ezen kívül aláírták a két ország közötti gazdasági és műszaki együttműködésről folytatott megbeszélések jegyzőkönyvét, valamint az 1977—78. évi szovjet—líbiai kulturális együttműködés programját is. A közös dokumentumok aláírásánál szovjet részről jelen volt Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgomij, Alekszej Koszigin, Andrej Gromiko. Líbiai részről megjelent Moamer el- Kadhafi, a Líbiai Arab Köztársaság forradalmi parancsnoki tanácsának elnöke. Sarlós István Jugoszláviában A Hazafias Népfront küldöttsége Sarlós István főtitkárnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Jugoszláviában és tárgyalásokat folytat a vendéglátó: a Jugoszláv Dolgozók Szocialista szövetsége, Dusán Petrovics elnök vezette delegációjával. A megbeszéléseken a küldöttségvezetők kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, a gazdasági feladatokról és szervezetük társadalmi szerepéről, valamint legfontosabb teendőiről. A két szervezet kapcsolataiCzinege Lajos Szófiába utazott A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának soron levő ülésére csütörtökön Szófiába utazott Czinege Lajos vezérnak fejlődését pozitívan értékelték, hangsúlyozva, hogy az együttműködés, összhangban a magyar—jugoszláv viszony kedvező alakulásával, állandóan bővül. A magyar delegációt Belg- rádban fogadta Sztcne Dolanc, a JKSz KB elnöksége végrehajtó bizottságának titkára és a küldöttséggel folytatott szívélyes, baráti eszmecserén ugyancsak a jól fejlődő magyar—jugoszláv viszony jelentőségét hangsúlyozta. A magyar vendégek Belg- rádban látogatást tettek a JDSZSZ fővárosi szervezeténél és beszélgetést folytattak annak vezetőségével. Tanácskoznak a NWO-küliigy- miniszterek Csütörtökön reggel Brüsz- szelben megkezdte kétnapos értekezletét az Észak-atlanti Szerződés Szervezete külügyAH ERI KAI LEVELÜNK Elnöki randevú / nkább a szakmai kíváncsiság, mint egészségügyi tanácsadás ösztönzött, hogy a hideg, szeles idő ellenére részt vegyek az „elnöklésen” a Fehér Ház kertjében. A program szerint 4 óra 30-ra tervezték az elnökválasztáson győztes Jimmy Carter érkezését a vesztes Ford elnökhöz. Ez volt az első találkozó köztük a választás óta, ezért a fehér házi tudósítók a szokásosnál nagyobb érdeklődést mutattak, a tv-állomások pedig a napi tudósítás mellett „történelmi dokumentum szerzésére” is törekedtek, amit jelzett a megduplázott technikai személyzet, nevezetesen az operatőrök, hangfelvevők sokasága. Mivel a tudósítók és az operatőrök is „kerek riportra” törekedtek, a találkozó előtt egy órával már több százan nyüzsögtünk a Fehér Ház sajtószobáiban. A börzehangulat, azaz az információk kölcsönös cseréje ezúttal kevés időt igényelt, mert a nap eseménytelen volt, a Ford—Carter találkozótól se várt senki többet, mint egy egyszerű udvariassági látogatástól. Az operatőrök elkészítették külső felvételeiket a Fehér Házról, a kertjéről, de még mindig sok idő maradt az érkezésig. A munkaidejük jelentős részét a sajtószobában töltő amerikai kollégák előszedték a rejtekhelyekről-a dominót, a kártyát, a kockajátékokat és elindult a „hézagtöltő nagyüzem”. De néhány perc múlva valaki elterjesztette a hírt: Jimmy korábban érkezik, mert gyalog jön át a 200 méterre levő kormányvendégházból, a Blair House-boL Ha a kétszárnyas ajtó háromszor akkora lenne, akkor is szűknek bizonyult volna, olyan élénk lett a kitódulás. Mivel a kerti úton haladás kerülőt jelent, mindenki a „toronyiránt” választotta a fák között az északi bejárat kapuja felé. Én szenzációhajhászástól mentesen, a magyar igényeknek megfelelően az ablakból néztem a rohanást. Kiderült, két dolog miatt is én jártam el helyesen. Bár a hír igaz volt, de Carter szándéka nem valósulhatott meg, mert a Fehér Ház közölte a még „T”-jel- zéses leendő elnökkel, hogy a protokoll- szabályok és a biztonsági előírások nem teszik lehetővé, hogy átsétáljon az úton. Másrészt, mikor közölték, hogy a kocsikaraván a Fehér Ház kertjének déli kapuján át érkezik, legalább százméteres előnyöm volt a visszafelé rohanókkal szemben és sétálva szinte „zsöiye első sor” állást biztosíthattam magamnak a találkozóra már kijelölt helyen a Fehér Ház déli bejárata előtt kihúzott kordon mögött. Itt aztán az újabb várakozás alatt olyan dolog történt, amit „öregróka” amerikai kollégák példa nélkül állónak, másnap a lapok „alvilági hangulatnak” neveztek. Talán a hideg, szeles idő, a rohanásokkal, tülekedésekkel teli hosszú várakozás valakiben furcsa hasonlatot csiholt és egy öreg riskát megszégyenítő tökéllyel elbőgte magát. Egy pillanatra síri csend támadt, majd felharsanó kacagás és tömegméretű bőgés következett. A bejárat előtt élő kordonként álldogáló fehér házi őrség tanácstalanul toporgott, de a váratlan helyzetből kisegítette őket a háztűznézőbe érkező vendégeket szállító kocsikaraván feltűnése. Pillanatok alatt kialakult a munkarend, mindenki a legnagyobb odaadással végezte feladatát. Ford elnök felesége társaságában kilépett az ajtón. A Fordok elég borús képpel, a Carterek a szokásos széles mosoly- lyal közeledtek. Ford feleségét, Bettyt látszólag az se vidította fel, hogy Carter Váratlanul, a protokolltól eltérően üdvözlésként megcsókolta. De más vétség is történt a protokoll ellen. Mint a mellettem álló pletykalap tudósítója mondta, „a Car- terok nem az alkalomhoz illően öltöztek fel”. Carter szürke, kopott felöltőt, felesége világoskék kabátot viselt. — Mennyi bajuk lesz még ezeknek a protokollal — mondta tréfásan az egyik kolléga, mire a másik megjegyezte: „ha Jimmy, mint elnök azt is meg nem változtatja” — utalva ezzel a nagy átszervezéseket tartalmazó Carter-tervekre. A ztán Ford átkísérte a vendéget, utódát a Fehér Ház hivatali szobájába, az Oval Officéba, hogy megmutassa Carter leendő munkahelyét, a két elnökasszony pedig elsétált a Fehér Ház piros szőnyeges folyosóján a szalon irányába. — Jaj de jó lenne tudni, mit fognak beszélgetni és csinálni — sóhajtott fel riportjára gondolva az amerikai nők lapját tudósító hölgy. — Ford asszony megmutatja, hogy hol van a mosógép, a vasalódeszka és hogy mit kell megjavítani a konyhában — mondta a CBS televízió gonoszkodó, a „történelmi találkozó hangulatát” sajátosan értékelő tudósítója. Washington, 1976. december. DCow'uíi Qijtaóft Jegyzőkönyv-aláírás a magyar-szovjet kormányközi kulturális bizottság ülésén ezredes, honvédelmi miniszter. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Jelen volt J. A. Naumenko, vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és F. F. Krivda vezérezredes a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. minisztereinek tanácsa. A megbeszélések két témakört foglalnak magukba: egyrészt az általános nemzetközi és katonapolitikai helyzetet, amelyről Luns főtitkár tart bevezetőt, másrészt a kelet— nyugati kapcsolatok alakulását, különös tekintettel az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának végrehajtására és a jövő évi belgrádi értekezletre. Ez utóbbival kapcsolatban a NATO tagállamai csak a jövő év első miniszteri értekezleten dolgozzák ki végső közös álláspontjukat. Moszkvában december 7-9. között megtartották a magyar —szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság XIII. ülését. A tanácskozáson részt vett magyar delegációt Aczéí György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a szovjet küldöttséget Pjotr Gyemicsev, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter vezette. Az ülésről kiadott hivatalos közlemény szerint az eszmecsere során megállapították, hogy a két ország közötti kulturális együttműködés az SZKP és az MSZMP legutóbbi kongressusain elfogadott határozatok szellemében sikeresen fejlődik. A bizottság üléséről szóló jegyzőkönyvet csütörtökön délben ünnepélyes külsőségek között írták alá a szovjet külügyminisztérium Tolsztoj utcai vendégházában. Az aláírást követően-Pjotr Gyemi- csev ebédet adott Aczél György és a kíséretében lévő személyiségek tiszteletére. Szeberényi Lehel «4 fém REGÉNY 88. Nem beszélte meg ezt magával szavakban, de a megváltás gomolygó izgalma resz_ ketett szívében. S még valami reszketett, amit nem tudott megfogalmazni, mert sohasem érzett még. S ami együtt és elválaszthatatlan reszketett benne a megváltás boldog izgalmával. Könnyű lett volna megtalálnia pedig, ha kicsit is keresi, az egyetlen hasonlítható érzést: a féltést. Ügy lehet, a vezérlő fonalat a láthatatlan szálak sodralában, mely ide húzza. Pillangósors? A botor pillangóé? Fény szálak foglya? ... A bátyú előtte huppant a barlang kőpadlójára. Az erdő réme a bőrökön ült, moccanatlan. Feje dúrva tenyerének öblös kelyhében. A bánatba roskadt tehetetlen erő. Beszédesebb kép nem is lehetne. Anyicska ahogy letekintett, nyilvánvaló volt előtte. A zajra, amit a bátyú ütött, még riadni is felejtett. Lassan, súlyosan emelte meg fejét, mint mázsás kőtömböt. Olyan volt, mint nehéz ólomból az ocsudás. Végigzuhin. tóttá a barlangot szomorúsággal. S akkor a lány is letoppant a hágcsóról. Le toppant. Az ember csak állt, lógó kézzel, nyitva felejtett szájjal, kék szemében gyermekcsodálkozással, a gyermeköröm készülődő szárnycsapkodásával a kék fészekmélyben. Kis fények keltek lassan az arc bozótjában, s ahogy szét. terültek a gyermekien felderülő arcon, a barlangot is elárasztották. Az ember mosolygott. S a lány visszamosolygott rá. Bontani kézdte a bátyút. Arcának titokmosolya beszélt: na, mit hoztam? Kiemelte a pirosszőke kenyeret, szép kerek dombosat. S a férfi megnevezte áhítattal : — Chleb. És utána a sót. — Sol. Mióta hogy nem látott kenyeret és sót? A házi tűzhely e páros szimbólumát. És szívében különös, távoli tájakról felderengő melegséggel fogadta. A gyermekkor homályából érkező jó üzenetet. Kenyér és só. Mélyebben él a jelkép, mint a gyermekkor emléke. Vele születik az emberrel, mert népek bölcsőjénél van forrásvidéke, első csiholása, és nemzedékek adják kézről kézre, az ősidőktől. Mint házi tüzet, melynek nem szabad soha kialudnia. Mondák, példabeszédek, altatódalok borostyánmélye őrzi szent parazsát, békességmelegét. Ahol barátságos lángja fellobog, magát nyújtja a szív, bizalommal és kitáróan: fogadd el! Lásd, fegyvertelen. Fogadd el a kenyeret és a sót. És a lány, fehér orcáján ünnepragyogással, fehér karja ünnepáhitatú mozdulatával elővette a nagy kenyér, vágó kést, síkos pengéjén végigcsúszott a kürtőn át be- kandító fény. Elővette, s baljában tartva kenyerét, keresztet rajzolt rá. A kés hegye szelíden kezdte volna éppen a szent jel karcát. S a lány, hogy fölnézett, keze megbénult a kés nyelén. A kurta villámot látta előbb a szemek gyermeki tükrén, pillanat alatt sötét, vad bo- rulattá vált az arc bozótja. Idegen fény gyúlt a szemek helyén* merev, viaszsárga fény, mint holtak sápadása, üvegfény, mint ádáz bomlottaké. Mesealak, ki megrázkódik, s ím a bárányból farkas lesz. Az erdei legenda rémalakja állt a lány előtt. Állt ugrásra kész, s már szökkent, mielőtt a lány kettőt gondolhatott, vagy felet szólhatott volna. Ott termett, s durva rántással kiragadta a kést a gyenge kézből. Kiragadta, s félrelökte tulajdonosát. S a lány iszonyattal látta a dühöngőt borzalmas őrületében. Vad hajának szertebom- lását, vérbe borult, zavaros tekintetének félelmetesen cikázó villámlásait. (Folytatjuk)
