Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-31 / 309. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. december 31. A m mm ft JOVO remény­ségei Aranyjelvényes gyerekek SZABOLCS-SZATMÄRBAN SEREGNYI TEHETSÉG BONTOGATJA SZÁRNYAIT. NÉHÁNYAN MÁR AZ IFJÜSÄGI VÁLOGATOTTSÁGIG IS ELJUTOTTAK, MAGUKRA ÖLTHETTÉK A CÍMERES MEZT. AKI­KET BEMUTATUNK, KÜLÖNBÖZŐ SPORTÁGAK KÉPVISELŐI, EGY­BEN MÉGIS HASONLÓAK: SZORGALMASAK ÉS SZERÉNYEK. SÁNDOR ZOLTÁN (ökölvívó) Sikerek a szorítóban .oOli, az NYVSC nagykö- aépsúlyú ökölvívója, abban az évben született, amikor a nyári olimpiát rendezték Ró­mában. Tizenkét éves korá­ban cseppent a boxkesztyűk világába. Amióta eljegyezte magát a sportággal, szorgal­masan látogatta az edzése­ket, legtöbbször elsőnek ér­kezett, s utolsóként távozott. Tehetségének, szorgalmának eredménye: a tiszántúli baj­nokságon, az országos sereg­szemlén és a Vasutas Kupán elért első helyezése. S, hogy Sándor Zoli ipari tanulóból még jobb ökölvívó válhas­son, arról edzője, Szántó Jó­zsef gondoskodik. Sok-sok ed­zéssel, favágással — amúgy Papp Laci-módra. VASS TÜNDE (úszó) Bajnokság 12 évesen Az eredmény: 2:56,8 mp! igazolt versenyzője lett. Elő­ször 1975-ben, oldalán Sárré­ti Györggyel, Vidék-páros- bajnokságot nyert, majd az országos versenyen — ugyan­csak párosban — második helyet szerzett. Tagja volt az országos CSB-n a döntős nyíregyházi együttesnek. A tehetséges fiatal versenyző már játszott az NB I/B-s fel­nőtt csapatban is. Ernő na­ponta két órát fordít a te­niszre, idejével igyekszik jól gazdálkodni. Sokoldalúan képzett, kedvenc sportján kí­vül atlétizál, korcsolyázik, úszik. Az iskolában a leg­jobb tanulók közé tartozik. ANCSÁN MIKLÓS (súlyemelő) Naponta 8 tonna Összetettben legjobb ered­ménye: 185 kg. Lökésben száz, szakításban nyolcvanöt kilogrammot teljesít. Az erős, vállas fiú Űj fehértóról került a nyíregyházi sportis­kolás súlyemelők családjába. Edzője: Török László. A csendes, szorgalmas fiatal­ember a közúti építő válla­lat lakatosa. Két esztendővel ezelőtt ismerkedett meg a sportággal. Hamar kitűnt társai közül. A két fogás­nemből elsősorban a szakí­tásban jeleskedik. Miklós, a váltósúlyú versenyző egy-egy edzése során 70-80 mázsa súlyt emel a magasba. Az if­jú bajnok nagyon boldog, mert kétszer is sikerült az aranyjelvényes szintet teljesí­teni. Szobája falait érmek, oklevelek, serlegek díszítik. ZARNÓ- CZAY KLÁRA (atléta) Hat méter! „Ügy fut, úgy ugrik, mint valami álom, Zarnóczay Klá­ri, ím leány a gáton”. A mon­dás igaz, hiszen mindössze két esztendeje atlétizál, s egyik napról a másikra a sportág felfedezettje lett. Tá­volugrásban egyenletesen j avultak telj esi tményei : ... 455 ... 501 ... 539, majd 581 centiméter. Ez egyéni csúcsa is. Klári sokoldalúsá­gát bizonyítja, hogy magas­ugrásban 164 cm-t, 100 mé­teren pedig 12,5 mp-t sike­rült elérni. Az év során nyolcvan versenyen indult. Eljutott a Népstadionba is, ahol a döntőben elsőnek sza­kította át a célszalagot, öt­próbán 4092 pontos szintet teljesített. Klári a Krúdy Gimnázium tanulója, a sport­iskola üdvöskéje, álmodozik, tervez. Egyetlen vágya: az új esztendőben, távolugrásban a hat métert elérni. HRENKÓ LÁSZLÓ (tájfutó) Arany az éjszakában Mit kereshet egy fiatalem­ber egyedül az erdőben, a kazincbarcikai éjszakában? — Aranyat! — lehet egyér­telmű a válasz. Hrenkó Laci, a Nyíregyházi TITÁSZ Elekt­romos tájfutója a keresett fémet nyolckilométeres futá­sa végén megtalálta. Ugyan­is a célba érés után kiderült, hogy az ő eredménye a leg­jobb, ő az éjszakai országos bajnok. Sikereinek titka: jó állóképesség, gyors térkép- olvasás és kitűnő futókész­ség. A tizenhat éves fiú má­sik nagy sikerét érte el, ami­kor a nemzetközi Alföld Ku­pán, több felnőtt versenyzőt megelőzve, a dobogó legma­gasabb fokára állhatott. Ki­váló eredményei révén jutott el Csehszlovákiába, majd ké­sőbb a tájfutás hazájába, Finnországba is. így lett La­ciból aranyjelvényes ifjúsági sportoló. Kovács György KOSSUTH RADIO 8,27: Mi a nevetés? — 8,37: Zenekari muzsika. — 9,34: Nyisd ki, asszony... — 9,53: Vásárhelyi Zoltán: Víg nóták. — 10,03: Egy víziló nem a világ. Mesejáték. — 10,22: Ide nekem az oroszlánt is... — 10,32: Pe­tőfi Sándor versei. — 10,37: Holnap közvetítjük... — 11,00: Gondolat. — 11,45: Madrigálok. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Verbunkosok, nóták. — 14,05: Beethoven: VI. „Pasto­rale” szimfónia. — 14,50: „Nul­la négy.” Dokumentumműsor. — 15,30: Chopin-felvételeinkből. — 16,09: A rádió Dalszínházá­nak bemutatója. — 17,07: 100 éve született Pablo Casals. — 18,06: Operaötösök. — 18,35: Népi zene. — 19,15: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 20,15: A Magyar Rádió Karinthy-szín- pada. — 21,00: Zenei paródiák. — 21,30: BŰ£K! A rádió Ka­barészínházának szilveszteri műsora. — 24,00: Himnusz. — KI). 0,10—5,30: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Fúvószene táncritmus­ban. — 8,33: Népdalcsokor. — 9,15: Külföldi tudósoké a szó. — 9,33: Vidám operettkettösök. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: Ember és barátja. — 12,00: Sammy Davis énekel. — 12,33: Orvosi tanácsok. — 12,38: Buffo-áriák. — 13,00: Ev végi összefoglaló. — 13,33: Jelmez­bál. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: A zongoraművészet el­ső aranykora. — 18,36: A de­nevér. Operett. — 20,53: Nó­ták. — 21,40: Tánczene. — 24,00: Himnusz. — Kb. 0,10 _ 5,30: Táncoljunk! NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,05: Hangulatban. — 17,10: Újévi kö­szöntő. — 17,20: Zongoramu­zsika. — 17,30: „Ez a mi rá­diónk.” A Rádiókabaré nyír­egyházi műsora. (Ism.) — 18,27—48,30: Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,53: Idősebbek is elkezdhe­tik. (Színes!) Tévétorna. (Ism.) — 9,00: Lottósorsolás. 53. hét. Közvetítés a televízió II. stú­diójából. — 9,25: Kuckó. (Ism.) — 9,55: Szünidei matiné. Mihály úr kalandjai. Lengyel filmsoro­zat. (Ism.) xni'io. rész: A bosszú íze. XIII/ll. rész: Bu­zogány és kard. — 10,25: Stan és Pan. Francia rajzfilmsorozat. 15. rész: A két testőr. 16. rész: A rettegő regruták. — 10,35: Ivan Szemjonov három napja. Magyarul beszélő szovjet já­tékfilm. (Ism.) — 16,13: Hírek. — 16,20: Vitéz László és a töb­biek. (Színes!) Bábjclenetek a dunaújvárosi Vidám Parkból. (Ism.) — 16,50: Reklámmúsor. — 17,00: Hétvégén — a hétköz­napokról. Látogatóban a Moóry családnál. — 18,00: Delta. (Szí­nes!) Tudományos híradó. — 18,25: Indul a jövő évben... Látogatóban az észak—déli met­rónál. — 18,55: Stop! (Színes!) Közlekedj okosan! 7. rész. — 19,00: Uj évi reklám. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. (Szines!) Tévé­torna. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Még mindig aktuális... Hofi Géza műsora. — 20,45: Columbo. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. (Színes!) Kettős vágás. — Kb. 21,55: Nem ismerünk lehetetlent!... (Szi­nes!) — 24,00: Himnusz. — 0,05: Ejfél után. (Színes!) összeállí­tás a „Musik aus Stúdió B”, az Arany Orfeusz” Eurovíziós Dalfesztivál és az Egymillió fontos hangjegy című műsorok­ból. 2. MŰSOR: 20,00: A cirkuszhercegnő. Kál­mán Imre operettjének osztrák filmváltozata. SZLOVÁK TV 8,30: Tv-híradó. — 9,00: Gyer­mekműsor. — 9,25: Két szati­rikus groteszk. — 9,45: Szil­veszter az Aranykapuban. — 10,45: Csillagocska. Rajzfilm. — 10,55: A doni terület. — 11,20: Robinson Crusoe. Francia film­sorozat. 2. rész. — 15,00: A csizmás kandúr. Japán rajz­film. — 16,15: Fiatalok tv-klub- ja. — 17,05: Modern kor. Ame­rikai film. — 18,30: Dalok. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv­híradó. — 19,10: Szilveszter 1976. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: ÜDÜLÖK. 20%- kal felemelt helyárral. E. k.: 4, 6 és 8 éra. Béke mozi: PÉNTEK 13. (La- tabár-show). E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: LAz- ROHAM. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Gorkij mozi: VÁLÁS AMERI­KAI MÓDRA. E. k.: 4, G és 8 óra. Mátészalkai mozi: VÉRTEST­VÉREK. Kisvárdai mozi: MIÉRT ÖL­NEK MEG EGY BÍRÓT? Nyírbátori mozi: NŐSÜLNI TUDNI KELL. SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Sz.: FAKLYALANG. Jan. 4-én 14,30 Bessenyei-b. Ez Tünde legjobb ideje a 200 méteres mellúszásban. Ilyen teljesítménnyel a XI. olimpiai játékokon aranyér­met lehetett volna szerezni. De hol volt ő még akkor... Az ifjú hölgy 12 éves, a Nyíregyházi 2-es számú Álta­lános Iskola tanulója. Első karcsapásait kilencéves ko­rában végezte. Élete nagy pillanata volt, amikor a kecskeméti uszoda rajtkövére állhatott. Tünde a versenyen elindult és győzött! Később eljutott a jugoszláviai nem­zetközi versenyre, ahol két számban is az első helyen végzett. Az 1976. évi úttörő­olimpián aranyérmet szer­zett. Tündi a Nyíregyházi Sportiskola aranyjelvényes úszója, 1976-ban 135 verse­nyen indult, s ebből közel százszor a dobogó legmaga­sabb fokára állhatott. KISS ERNŐ (teniszező) Jó tanuló — jó sportoló A Nyíregyházi Krúdy Gim­názium matematika tagoza­tos tanulója. Kilenceszten- dős korában fogott először ütőt a kezébe és ismerkedett meg a fehér sportággal. Ha­marosan a Spartacus-Petőfi Báró fi Lajos 25-ös kcrcic Baróti Lajos labdarúgó szövetségi kapitány csütörtökön délelőtt megbeszélést tartott az NB I-es csapatok vezető ed­zőivel, majd észrevételeiket figyelembe véve kijelölte a 25 fős válogatott keretet, a jövő évi feladatok megoldására. Közülük 17-18-an utaznak majd február elején tengerentúli vendég- szereplésre. Baróti Lajos jelölésével kapcsolatban elmondotta, hogy elsősorban ez évi tapasztalataira támaszkodott, a keret azonban nem tekinthető változtathatatlannak, mert ha a fel­készülési munka során negatív észrevételt jelentenének az ed­zők valakiről, az természetesen elveszíti az előlegezett bizal­mat. A 25-ös keret: Kapusok: Kovács László, Mészáros, Gujdár. Hátvédek: Török, Martos, Bálint, Kerekes, Kereki, Rab, Tóth J., Kántor. Középpályások: Nyilasi, Ebedli, Pintér, Nagy II, Zombori, Tóth A. Csatárok: Pusztai, Fazekas, Törőcsik, Weimper, Magyar, Váradi, Kovács I. és Fekete. SOROKBAN Csütörtökön délután befe­jeződött Győrben a Képes Sport teremlabdarúgó torna. A harmadik napon vaskos meglepetések születtek, s vé­gül vidéki győzelem született. Eredmények: Videoton—Új­pesti Dózsa 5:2 (2:0), Rába ETO—Vasas 6:2 (3:0). A tor­na végeredménye: 1. Video­ton 6, 2. Rába ETO 6, 3. U. Dózsa 3, 4. Vasas 3 pont. A torna legjobb kapusa: Palla (ETO), a legjobb mezőnyjáté­kos: Kovács J. (Videoton), a gólkirály: Czeczeli (Video­ton). A katowicei Sport című lap ankétot rendezett, amelyen 30 szerkesztőségből szavaztak arra, hogy kiket várnak az 1978. évi argentínai VB 16- os döntőjébe a rendező Ar­gentina és a világbajnoki cí­met védő NSZK mellé. A legtöbb szavazatot a követ­kező országok kapták: Európa: Lengyelország, Olaszország, NDK, Belgium, Franciaország, Svédország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió. Dél-Amerika: Brazília, Uruguay. Közép- Amerika: Karib-szigetek, Me­xikó. Afrika: Marokkó. Ázsia —Óceánia: Ausztrália. G yerntektorna Ti szavas váriban Tisza vasváriban 1967 szep­temberében kezdődtek el a gyermektoma-foglalkozások a Kabay János Általános Is­kolában, Takács Mihály test­nevelő tanár vezetésével. Ak­koriban az iskolának jóhírű tomászegyüttese volt, s a gyermekekkel való foglalko­zás elsősorban az utánpótlás nevelését szolgálta. A sportág magas szintű kö­vetelményeinek azonban nem tudtak a viszonylag sze­gényes körülmények között megfelelni. Viszont a 4—6 éves gyerekeket. — akik már két-három év óta rendszere­sen tornáztak — nem lehetett elküldeni. Nem is akarták! így a gyermektorna-foglalko- zások ma már elsősorban az apróságok mozgásigényének kielégítését, egészséges fejlő­dését szolgálják. Ez év novemberétől a ko­rábbinál is intenzivebben zaj. Innak a hangulatos foglalko­zások. A 115-ös számú ipari szakmunkásképző intézet tornatermében minden ked­den kerülnek sorra. Hiányzó szinte nincs is, minden alka­lommal huszonöt-harminc gyermek végzi hangyaszorga­lommal a „Miska bácsi” ál­tal diktált, játékos gyakorla­tokat. II Kelet­magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 FILM 1976. december 31.* péntek y / RADIO A kis tornászok egyike, a hároméves Molnár Eni­kő még el-eltűnődik egy gyakorlat előtt, hogy pontosan mit is kell csinálnia. S a tűnődéshez a szájba vett két ujj komoly segítséget jelent. (Hammel József felvétele) A csoportban 3—6 éves kis­lányok, kisfiúk játszanak, tornáznak, öröm nézni a gye­rekeket, hogy milyen lelkesen és figyelmesen igyekeznek a fiatal testnevelő tanár taná­csai szerint „dolgozni.” (b.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom