Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-17 / 272. szám
1976. november 17. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Olvasóink leveleiből Postabontás Alkatrész Az alkatrészellátás nem erős oldala a kereskedelemnek. Erről persze az ipar is tehet (nem gyártanak elegendő alkatrészt) és ugyanúgy importőreink, mert egy-egy külföldről származó műszaki cikkhez nem vásárolnak alkatrészt, vagy csak igen kis mennyiségben. Tudnivaló pedig, hogy a járművek, gépek, használat közben kopnak, rongálódnak, ugyanígy a televízió és a rádió és nem utolsósorban a háztartási gépek. Alkatrész nélkül viszont javíthatatlanok, ez pedig nagyon sok bosszúságot okoz a lakosságnak a vásárlóknak. A szervizek elhúzódó javításoknál gyakran hivatkoznak alkatrészhiányra. Szerkesztőségünknek írt válaszaikból ismerjük, hogy először mindig ezt említik indokként, és nagyon sokszor mentségül. Sajnos elég gyakran van okuk erre is. Hogy mikor? Ezt esetenként mindig pontosan meg tudjuk állapítani, ugyanis amint sürgetünk, — ritka kivételtől eltekintve — azonnal van alkatrész, de amíg az ügyfél nem reklamál, nem ír, hanem hallgat és vár, addig a javítás hosszú ideig várat magára. Miért? Olykor hanyagság, az ügyféllel való packázás miatt. Amint ezt az elmúlt napokban Perczák Já- nosné penészleki olvasónk leveléből is megállapíthattuk. Levélírónk Hajdú centrifugáját a Nyírbátori Építő- és Szakipari Szövetkezettel augusztus 30-a óta javíttatja. Hetenként biztatják, és amikor legutóbb már nem tudta elviselni a hitegetést, úgy érezte, gúnyt űznek belőle, megemlítette, hogy szerkesztőségünk segítségét fogja kérni. Úgy látszik, ez sem lepte meg a szövetkezet dolgozóját, válasza ugyanis gyorsan pergett: „írhat, a szerkesztőség úgy sem javítja meg a centrifugáját...” Annyiban igaza volt a szövetkezet dolgozójának, hogy háztartási gépek javításával valóban nem foglalkozunk, viszont módunkban áll, és kötelességünknek érezzük, hogy küzdjünk minden olyan káros jelenség ellen, amelyet ez esetben a szövetkezet dolgozója képviselt. Az alkatrészhiány valóban sok gondot okoz a szolgáltató cégeknek, de ez nem lehet mentsváruk. A lakosság érdeke is azt követeli: minden üzletben kapható műszaki cikkhez legyen alkatrész is. Már annyi rendelet látott napvilágot, amelyek mindmind a lakosság, a vásárlók érdekét hivatottak szolgálni. Ilyen a napokban megjelent — a tartós fogyasztási cikkek minőségének kötelező tanúsításáról szóló rendelet, vagy a könnyűipari termékekkel és az élelmiszerekkel kapcsolatos jogszabályok. Vajon miért nem született hasonló rendelkezés az egyenletes alkatrészellátás érdekében? Pedig ez is lakossági, vásárlói érdek volna. Soltész Agnes RENOVÁLÁS IDEJÉN — Csak egy kis rendet csinálunk a bácsik után és máris vacsorázhatunk...! (Kiss Ernő rajza) Hónapok óta tart a felújítás Nyíregyházán a Bethlen Gábor u. 2. szám alatti lakóházban. Már fogytán a türelmünk a „gyors, és szakszerű” munka láttán, — olvastuk a lakók által írt levélben. Munkájukra, s a „jó szervezettségre” vall, hogy minden emeleten dolgoznak. Például egy vízcsap leszerelését három nap alatt két szerelő végzi el, s ha ezzel végeztek, széjjel hagynak mindent, s irány egy újabb lakás. Olyan a lakásunk hónapok óta, mint egy csatatér, nem tudom mit fogunk csinálni télen. Örökösen csak a munkások után takarítunk, rendezkedünk, hogy be tudjunk menni a lakásba. Húzzák az időt, de vajon meddig? KÖSZÖNET A mátészalkai almatároló vezetőségének és dolgozóinak szeretném köszönetemet tolmácsolni, — írja özv. Keme- niczki Györgyné Mátészalka, Ságvári u. 49. szám alatti lakos. A Szovjetunióból, a Kár- pátontúli területről jöttem ide férjhez, s mivel férjem meghalt, rokonaim nincsenek, teljesen egyedül élek. Idős, beteges asszony vagyok, s ne- 'hezen tudnám magamat ellátni. De gondoskodnak rólam az almatároló dolgozói. Mindennap ott ebédelek, a tüzelőmről gondoskodnak, lakásomat rendben tartják. Mindenben a segítségemre vannak. így nem érzem magam egyedül, mert tudom vannak emberek akik segítenek. Köszönöm. SÖTÉT STADION Mostanában elég ■ gyakran van rendezvény a sportcsarnokban a késő délutáni órákban. Sokan szeretnének elmenni egy-egy jó mérkőzést megnézni, de visszatartja a sportszerető embereket a sötétség. Ugyanis a stadionban csak egyetlen egy lámpa ég, a Sóstói úti bejáratnál. A sportcsarnok azonban elég távol van, s így akik oda mennek, kénytelenek a sötét ben botorkálni. Megértjük, hogy még folynak az építkezések, de egy égő felszerelése a csarnok bejáratához — ha átmenetileg is — megoldaná a problémát — javasolja Molnár László nyíregyházi la kos. CSERÉPKÁLYHA Nincs cserépkályhánk, s mindenütt csak ígéretet kapok. Sajnos, ígérettel nem tudok meleget teremteni a lakásban, — panaszolja Szabó Gáborné Gemzse, Kossuth u. 64. szám alatti levélírónk. Mindennap éredeklődtünk a vásárosnaményi TÜZÉP-tele- pen, de mindig elutasítottak annak ellenére, hogy november 3-án is a szemem előtt vittek el a telepről egy kályhát. 8-án szintért ugyanaz az eset bonyolódott le, azzal a különbséggel, hogy a raktárban még maradt két kályha, amely valószínű szintén központi utasításra értékesíthető. Ugyanis a vezető közölte, a kályhát a központ utasítására adta át a vevőnek. Ügy látszik, nekem is előbb el kell utaznom Nyíregyházára, hogy kapjak egy cserépkályhát Vásárosnamény- ban. SELEJT ZÖLDSÉG November 13-án, délelőtt fél 11-kor a borbányai 10-es számú zöldségboltba mentem vásárolni. Szokás szerint sorbaálltam, s amikor rám került a sor, kértem egy kiló gyökeret. Két láda volt egymás mellett, az egyikben selejt, a másik ládában az árnak megfelelő áru. Kértem, hogy ne a rossz minőségű áruból kapjak. „Nem adhatom, csak vegyesen”, hangzott az eladó válasza, s mire felocsúdtam már a táskámban volt az áru. Lehet, hogy amiért megszólaltam, még vegyesen sem kaptam az árut, csak tisztán selejtet. így sárgarépát már nem is mertem kérni, a gyökeret visszaöntöttem a táskámból, s távoztam az üzletből... — írja Fekete János Nyíregyháza, Béke utca 18. szám alatti lakos. UDVARIASSÁG Tapasztalataim szerint gyakran udvariatlanok az utasok, akikkel nap mint nap találkozom a Nyíregyházán közlekedő autóbuszokon. Azokról az utasokról szólok, akik szinte elfordulnak, ha kisgyermekkel utazó édesanya, vagy gyermekét karján tartó apa száll fel az autóbuszra. Bárhol megfordultam, mindenütt azt tapasztaltam, hogy a tömegközlekedési eszközökön rögtön átadják az ülőhelyet a kisgyermekkel utazóknak, mert tudják, nem könnyű egy kisgyermekkel utazni a mozgó járművön. Tudom, csupán rosszul beidegző- dött szokásokról van szó, amelyet nehéz felcserélni újakkal, de szükség van rá. Ha mindannyian akarjuk, nem lesz nehéz, csak legnagyobb kincsünkre, a gyermekre kell gondolni, — teszi szóvá Sánta János nyíregyházi lakos. TÁRSADALMI MUNKA AZ ÓVODÁBAN Köszönetünket szeretnénk kifejezni a tiszaberceli iskola tanárának, és a termelőszövetkezet szocialista brigádjának az óvodánkban végzett társadalmi munkáért, — írja levelében Ferenc Mihály- né vezető óvónő nyolcvan kis óvodás gyermek nevében. Jankó Lajos tanár segítségével az iskola egy osztálya az óvoda udvarának parkosítását végezte el. Virágokkal, dísznövényekkel szépítették óvodánk udvarát. Védnökséget vállaltak óvodánk fölött, s az elültetett dísznövények ápolása, gondozása továbbra is az iskola feladata lesz. A helyi termelőszövetkezet faipari szocialista brigádja az óvodánknak díszkerítést készít. Különösen sok munkát végez Csonka István, a brigád egyik tagja. Köszönjük! Szerkesztői üzenetek Tóth Zoltán fehérgyarmati, Perczák Jánosné penészleki, Varga József pa- posi, Pásztor Bertalan tisza- rádi, Hetei Istvánná nyíregyházi, Pataki Lászlóné fülpösdaróci, Berencsi András nagyhalászi, Balogh Istvánná barabási, Ormos Lászlóné nyíregyházi, Torma Pál ajaki, Nagy Miklós kántorjánosi, Orosz József nyíregyházi, Lukács Jánosné nyíregyházi, Galambos Jó- zsefné besztereci lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Dányádi Józsefné her- mánszegi olvasónk kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Méhész Ferencné záhonyi lakos panaszára a MÁV Debreceni Igazgatósága közölte, hogy a bérleti szerződést módosítani fogják, így kedves levélírónk problémája elintézést nyer. Császár Imréné tiszaesz- lári levélírónk centrifugáját a Tiszalöki Vegyesipari Szövetkezet megjavítva hazaszállította. Kanyó Bertalan kocsordi lakos panaszát a megyei tanács pénzügyi osztálya megvizsgálta, s-a korábbi döntést levélírónk kérése alapján megváltoztatta. Az illetékes válaszol LEZÁRT UTCA A szeptemberben megjelent közérdekű bejelentésekre a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. műszaki osztályától az alábbi válaszokat kaptuk. „Lezárt utca” című cikkükre az alábbi tájékoztatást adjuk: a Garibaldi u. ez évi korszerűsítési munkáit megelőzően közművek bekötését kellett elvégezni, ezért az utca érintett szakaszát a kivitelező részére munkaterületként át kellett adni, s ezért vált szükségessé a forgalom- korlátozás elrendelése. POR ÉS SÁR „Por és sár” címmel jelent meg a Közép utca lakóinak panasza, amelyet sajnos nem tudunk orvosolni, anyagi fedezet hiányában. Ez évben elvégeztük az utca földesút karbantartását, de ez sajnos, csak rövid időre biztosított egyenletes útfelületet a gépjárműforgalom számára. TÁBLA „A tábla maradt” című panaszra az alábbiakban válaszolunk: a Csaló közben a járművek biztonságos közlekedése megoldódott. Ugyanakkor a Csaló köz Lacz- kovszky u.—Sóstói úti szakaszán jelentős gyalogosforgalom alakult ki az erdei tornapálya látogatottságából eredően. Mivel az út mellett gyalogjárda nincs kiépítve, s a gyalogosforgalom a közutat veszi igénybe, ezért kellett továbbra is érvényben tartani a már korábban életbe léptetett sebességkorlátozást. A közúti balesetek elkerülése érdekében szükséges hogy az itt közlekedő járművek vezetői fokozott figyelemmel és a 40 km-es sebesség megtartásával vezessék járműveiket. RUTINPÁLYA „Rutinpálya” címmel megjelent javaslatra az alábbi tájékoztatást adjuk: a kerti padok kihelyezését pénzügyi lehetőségeink miatt nem tudjuk megoldani. Tájékoztatjuk azonban a levél íróját, hogy az ATI jelentős költséggel új tan- és vizsgapálya építését tervezi, még ez évi kivitelezéssel. Ennek megfelelően a vizsgáztatások a Malom utcáról az új létesítményre lesznek áthelyezve. Megjegyzésünk: valóban készül az új vizsgapálya, de már ebben az évben nem kerül átadásra. Vizsgáztatások azonban addig is lesznek a Malom utcai rutinpályán, s a padokra szükség lenne. Az MHSZ vállalná is, hogy elkészíti saját erőből a padokat, csak a kihelyezését engedélyezzék. ügy gondoljuk, ennek nem lesz akadálya. AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ.. A tanácstagi jelölőgyűléseken többször szóba került, hogy a nyíregyházi Kereszt utcában a kockaköves útburkolatot korszerűsítik, egyirá- nyusítják a forgalmat, valamint a gáz bevezetésére is sor kerül. Az elmúlt évben a tanács műszaki osztálya azt válaszolta, hogy igényünk indokolt, és 1976-ban elvégzik a munkákat. Lassan vége az évnek, de még el sem kezdték a munkát. Pedig tudomásunk szerint az építkezés költségeire jelentős összeget be is terveztek, az rendelkezésre is áll. Mikor akarják az ígéretet beváltani? — kérdezi B. D. nyíregyházi, Kereszt utcai lakos. A szövetkezeti lakások értékesítéséről (II.) Az állam "a szövetkezeti lakásépítési akció támogatásával azt akarja elérni, hogy minél több lakás létesüljön és azok az állampolgárok is igényüknek megfelelő lakáshoz jussanak, akik saját erejükből nem tudnak építkezni, de vagyoni, jövedelmi helyzetük alapján -nem tarthatnak igényt arra, hogy bérlakást kapjanak. Ha a szövetkezeti lakás értékesítése esetén az állam kivétel nélkül minden esetben visszakövetelné az állami hozzájárulást, az alapvető cél megvalósulását akadályozná. Azokat az állampolgárokat ugyanis, akik egyszer szövetkezeti lakáshoz jutottak, megakadályozná, vagy nagymértékben korlátozná, hogy nagyobb lakást vegyenek, építsenek. Nem vállalkozhatnának arra sem, hogy saját anyagi erejüket újabb lakásépítésbe fektessék. Komoly problémát okozna a házasság felbontása esetén a közös vagyon felszámolása is, hiszen a házastársak sok esetben olyan helyzetben vannak, hogy az állami hozzájárulás visszafizetésére a házasság felbontása esetén képtelenek. Ezért a törvény lehetővé teszi, hogy bizonyos esetekben az állami hozzájárulást nem kell visszafizetni még akkor sem, ha a lakás elidegenítésére 15 éven belül kerül sor. A teljesség igénye nélkül ezek a fontosabb esetek a következők: nem kell visszafizetni az állami hozzájárulást abban az esetben, ha a tulajdonos a lakását újraelosztásra a lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátja. Munkáslakás esetében nem kell visszafizetni a hozzájárulást, ha az OTP útján a lakást az állam javára idegeníti el. Akkor is mentesül a tulajdonos a visszafizetési kötelezettség alól, ha a lakást az egyeneságbeli rokona javára idegeníti el és ez alatt értendő bármilyen jogcímen történő elidegenítés. Az egyeneságbeli rokonnal egy tekintet alá esik az örökbefogadott, a mostoha és a nevelt gyermek, vagy az örökbefogadó mostoha és nevelő szülő. Tévedések elkerülése végett, ha a házastársak pl. a meglévő szövetkezeti lakásukat az egyik házastárs szüleinek ajándékozzák, ez esetben az állami hozzájárulás 50%-át vissza kell fizetni, mert a gyermek és a szülő között létrejött ügylet esetén mentesülnek a hozzájárulás visszafizetése alól. De a gyermek házastársa és a gyermek szülője között létrejött ügyletnél már nem, mert ebben a vonatkozásban nincs meg a törvényben megkívánt egyeneságbeli rokoni kapcsolat. Ha a házastársak közös tulajdonát képezi a szövetkezeti lakás, és a házasság felbontása következtében a tulajdonközösséget is megszüntetik, akkor sem kell visz- szafizetni az állami hozzájárulást, ha a házastársi vagyonközösséget akként szüntetik meg, hogy egyik fél megvásárolja a másikét, avagy hatósági, vagy bírósági határozat alapján idegenítik el a lakást (elárverezik). Nagyon fontos, hogy abban az esetben sem kell visszafizetni az állami hozzájárulást, ha a tulajdonos adásvétel útján idegeníti el a lakását azért, hogy saját igényét magánlakás-építés, vagy vásárlás útján elégítse ki. Mint jeleztük, minden egyes esetben nem soroltuk fel, ezért, ha valaki értékesíteni kívánja bármilyen formában a tanácsi értékes!tésű lakását, ajánlatos alaposan utánanézni a lehetőségeknek, vagy szakemberhez fordulni, mielőtt még az ügyletet megkötötte volna. Dr. Juhász Barnabás