Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-13 / 269. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. november 13. Spanyolok Brüsszelben Van EIslande belga külügy­miniszter „határozottan biz­tató” jeleket látott arra néz­ve, hogy Spanyolországban kedvező politikai változások történnek. Nos, Hispánia kö­zös piaci tagságának feltétele bizonyos már, a madridi kor­mányzat hivatalos képviselői­nek a belga politikus számá­ra adott információiból ta­pintatosan kihagyott jelek ko­rántsem jogosítanak fel ilyen derűlátásra. Pénteken a még mindig il­legálisnak minősített spanyol munkásszövetség általános sztrájkot kezdeményezett. S amire a Franco utáni madri­di kabinet tagjai talán nem számítottak, a titokban szer­vezett, röplapokon meghir­detett munkabeszüntetés csaknem teljes egészében megbénította Spanyolország életét. Még a belügyminiszté­rium is kénytelen-kelletlen beismerte, hogy legalább 200 ezer ipari munkás tett eleget a felhívásnak. A kormányzat igyekezett úgy beállítani a sztrájkot, mintha az csupán a bérek be­fagyasztása és a munkáltatók jogainak tervezett kiterjesz­tése miatt robbant volna ki. Valójában ennél jóval széle­sebb körű céllal hirdették meg. Nem egy helyen brutáli­san beavatkoztak a roham­rendőrök, mert a sztrájkoló munkások a kormány gazda­ságpolitikájának megváltozta­tását, a demokratikus szabad­ságjogok helyreállítását, az önkény megszüntetését köve­telték. Ugyan, milyen bíztató jelek mutatkoznak Hispániában, ha Camachot, a még mindig be­tiltott munkásbizottságok ve­zetőjét — alig néhány héttel ezelőtt hagyta el egyébként a börtönt — ismét házi őrizet­be helyezték? Meglehet, a Közös Piac tagjai közül egyik-másik ezekből a jelen> ségekből a belga külügymi­niszter derűlátó véleményével ellentétes következtetéseket von le. Mint ahogy a NATO tagjai­nak némelyike sem lelkese­dik azért a gondolatért, hogy Madriddal egyhamar szoro­sabbra fűzzék a szövetség kapcsolatait. Nem mintha nem lenne erre bizonyos tö­rekvés, elsősorban az óceánon túlról. Bizonyára ez bátorítot­ta fel a madridi kormányza­tot, hogy népes delegációt menesszen Brüsszelbe, az at­lanti szövetség központjába. Harminc magas rangú spa­nyol tiszt és katonai kérdé­sekkel foglalkozó polgári sze­mélyből áll az a delegáció, amely a NATO történetében először hivatalos látogatást tett Brüsszelben. Nincs kizárva, hogy az at­lanti szövetség berkeiben el­nézőbbek lesznek Madriddal szemben, mint a kilencek. Minden esetre a pénteki ál­talános sztrájk és a munká- soKKal, sztrájkőrökkel szem­beni szokatlanul brutális fel­lépések híre talán azokat is gondolkodóba ejti, akik Mad­rid álreformjainak szirénájait sietve túlértékelték. A Biztonsági Tanács előtt Vietnam ENSZ-tagsága A Biztonsági Tanács csü­törtök esti ülésen úgy dön­tött, hogy pénteken (közép­európai idő szerint 21 óra­kor) megkezdik a Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ- felvételének megvitatását. Nem hivatalos forrásokból ismerettessé vált, hogy eddig legkevesebb 30 küldöttségve­zető iratkozott fel a vitában felszólalni kívánók listájára. Ez azt jelenti, hogy szavazás­ra a legkorábban a jövő hét közepén kerülhet sor. A Viet­namnak a világszervezetbe történő felvételét ajánló ha­tározati javaslatot 10 ország, köztük a Szovjetunió, terjesz­tette elő. Az Egyesült Államok ENSZ- diplomatái magánjellegű kon­zultációk során leszögezték, hogy ismét megvétózzák Vi­etnam ENSZ-felvételét. Az amerikai álláspont megvál­toztatását ezúttal is a vietna­mi háborúban eltűnt ameri­kai katonák sorsának vietna­mi részről történő felderítésé­hez köti. A Biztonsági Tanács vitá­ja kezdetének napján Pá­rizsban, nyugati hírügynöksé­gek értesülései szerint meg­beszélésre ült össze az Egye­sült Államok és a Vietnami Szocialista Köztársaság fran­ciaországi diplomáciai képvi­seletének helyettes vezetője. Az 1974-es párizsi megálla­podások megkötése óta első ízben történt hivatalos kap­csolatfelvétel a két ország kö­zött. Az egynaposra tervezett eszmecserén a kapcsolatok normalizálódását célzó tár­gyalások megkezdésének le­hetőségét igyekeztek meg­állapítani. Mint ismeretes, Vietnam követeli, hogy az Egyesült Állomok tegyen ele­get az 1974. évi párizsi meg­állapodásból fakadó kötele­zettségeinek és járuljon hozá az országnak általa okozott háborús pusztítások helyre­hozásához, az ország újjáépí­téséhez. A libanoni rendezés akadályozói A Novosztyi (APN) szovjet sajtóügynökség a libanoni helyzetet elemző kommentár­jában egyebek között a kö­vetkezőket írja: Most, amikor már mutat­koznak a libanoni béke hely­reállításának reménytkeltő jelei, az ország déli körzetei­ben az izraeli csapatok rész­vételével megélénkültek a hadműveletek. A Tel Aviv-i kormány igyekszik ismét fel­szítani a háború tüzét. Be­avatkozásuk célja nyilvánva­ló: meg akarják hiúsítani a rendezést, a testvérgyilkos háború megszűnését. Az aggasztó és robbané­kony libanoni helyzet hala­déktalan cselekvést követel. Ahhoz, hogy le lehessen küz­deni a belső nehézségeket és el lehessen hárítani a kívül­ről jövő mesterkedéseket, a libanoni konfliktusban részt vevő valamennyi félnek a jóakarat és a mérséklet ma­ximumát kell tanúsítania. Konferencia a leszerelésről Az Országos Béketanács el­nöksége és tudományos bi­zottsága „Feladataink a le­szerelésért folyó harcban” címmel konferenciát , rende­zett pénteken a a HNF szék házában. A konferencián dr. Szentágothai János, az MTA alelnöke tartott elnöki meg­nyitót. Ezt követően a lesze relési társadalmi, gazdasági következményeiről dr. Bognár József akadémikus, az MTA Világgazdasági Kutató Inté­zetének igazgatója tartott előadást. Lőrincz Tamás, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének elnökhelyettese, az OBT alenöke a leszerelésért folyó harc és az egész embe riség létérdekének kapcsola­tairól beszélt. Az előadások után korrefe­rátumok hangzottak el. A kor- referátumokat hozzászólások és vita követte. Leleplezték Julius Fucik szobrát Pénteken bensőséges ün­nepség színhelye . volt a DlVSZ-székház kertje, ahol leleplezték Julius Fucik cseh kommunista újságíró, kriti­kus, a fasizmus elleni harc hősének szobrát. A Csehszlo­vák Szocialista Ifjúsági Szö­vetség ajándékát, Karel Ku- cera alkotását. A mellszobrot a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség fennálásának 31. évfordulója alkalmából avat­ták fel. Pietro Lapiccirella, a DÍVSZ elnöke méltatta Julius Fucik forradalmi helytállá­sát, s emlékezteit arra, hogy 31 esztendővel ezelőtt a DÍVSZ is a fasizmus elleni harc jegyében születet meg. Michal Zozulák, a Szlovák KP Központi Bizottságának tagja, a Csehszlovák Szocia lista Ifjúsági Szövetség aíel- nöke, a Szlovák SZISZ Köz ponti Bizottságának elnöke Julius Fucik életújára emlé­kezve hangsúlyozta: a fasiz­mus elleni harc hőse példa­képül áll a ma ifjúsága előtt is. * Dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára pénteken az ifjúsági szövet­ség székházában fogadta Mic­hal Zozulákot, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, a Cseh­szlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség alelnökét, a Szlo­vák SZISZ elnökét. SZOVJET ÉLET A szovjet könyv A Szovjetunióban a lakosság több, mint 70 millió televíziókészülékkel rendelkezik, az újságok egyszeri példányszáma 1975-ben elérte a 168 milliót, a folyóira­toké pedig a 156 milliót. Az ország 360 ezer nyilvános könyvtárában több, mint 3 milliárd könyvet gyűjtöttek össze és kölcsönöznek ki díjtalanul. A könyvtárakat 180 millió olvasó látogatja, vagyis gyakorlatilag minden szovjet család igénybeveszi. A szovjet hatalom éveiben több, mint 40 milliárd könyvet adtak ki. 1975-ben a Szovjetunió és a külföldi országok népeinek 113 nyelvén több, mint 85 ezer könyv jelent meg, a brossúrák együttes példányszáma pedig el­érte az 1,3 milliárdot. A kiadóvállalatok az 1971—1975. években több, mint 8 milliárd példányban jelentettek meg könyveket, vagyis csaknem 1,5 milliárd példánnyal többet adtak ki, mint a megelőző ötéves tervben. ^yről évre egyre több g-t társadalmi, politi- *-^kai, tudományos­műszaki, közgazdasági és termelési témákkal foglal­kozó könyv, tankönyv és tanulmányi segédeszköz, kézikönyv és enciklopédikus kiadvány jelenik meg. A Szovjetunióban óriási példányszámban adnak ki szépirodalmat. Több mint 150 millió példányszámot ért el Tolsztoj, 143 milliót Puskin, 121 milliót Gorkij, több, mint 80 milliót Cse­hov, 24 milliót Dosztojevsz­kij műveinek kiadása. Nagyon népszerűek a mai szovjet irodalom alkotásai, elsősorban Solohov, Fegyin, Leonov, Fagya jev, Tvar- dovszkij, Szimonov. 1975- ben több, mint 200 kiadó­vállalat gondozásában, a Szovjetunió népeinek 62 nyelvén adtak ki műveket, köztük olyan népcsoportok mintegy 50 nyelvén, amely­nek a forradalom előtt nem volt írásbeliségük. A fordí­tott irodalom kiadását te­kintve az UNESCO tanúsága szerint a Szovjetunió vezető helyet foglal el világvi­szonylatban. A szovjet ha­talom éveiben 101 külföldi ország szerzőitől adtak ki műveket, méghozzá sokat közülük a Szovjetunióban jóval nagyobb példányszám­ban, mint hazájukban. A szovjet olvasok 30 millió példányban kapták kézhez Jack London, 25 millió pél­A Szovjetunióban csupán a legutóbbi években ameri­kai szerzőktől mintegy 7 ezer, angol és francia szer­zőktől 4,5 ezer művet adtak ki. Együttes példányszámuk megháLadja a 600 milliót. Csupán az 1963. és 1975. kö­zötti években a Szovjetunió­ban az NSZK íróinak művei 140 kiadást értek meg, csak­nem 7,5 millió összpéldány- ban. A Szovjetunió csatla­kozása a szerzői jogvédelmi konvencióhoz további ked­vező lehetőségeket nyitott meg a könyvcsere, a kultú­rák kölcsönös gazdagítása előtt. A Helsinkiben elfogadott záróokmány nagy figyelmet szentel a könyvnek, mint a népek közötti kölcsönös megértés megjavítása és az emberi személyiség szellemi gazdagodása eszközének. E megállapodások meg­Leningrád: -a Szaltikov Scsedrin könyvtárban csaknem négymillió kötetet tartanak nyilván. dányban Victor Hugo, 28 millió példányban Mark Twain, 24 millió példányban Dickens és Balzac, 20 millió példányban Zola, 19 millió­ban Verne, 18 millióban Dreiser, 15 millióban Mau­passant műveit. Shakespea­re alkotásait a Szovjetunió népeinek 28 nyelvén, Hugó­ét 46, Petőfiét, Hasékét és Heinéét 20 nyelven adták ki. Milliós példányszámban adták ki Hemingway, Sin­clair, Seghers, Steinbeck, Oldridge, Bredbury, Sime­non, valamint sok más író műveit. valósítása céljából a szovjet könyvkiadók széles körű és nagyszabású programokat dolgoztak ki és valósítanak meg. « 'zonyos, hogy a követ­kező esztendőkben a könyv újból és új­ból bebizonyítja, hogy mi­lyen átalakító erő rejlik benne, mennyire pótolhatat­lan szerepet tölt be az em­beriség szellemi fejlődésé­ben, a hiteles információ terjesztésében, a béke, a hu­manizmus és a haladás esz méinek érvényesítésében a egész földön. Ashabad új könyvtára. Szeberényi Lehel i4 vént REGÉNY 72. Mindjárt rábólintottak a többiek Is. Gizgaz, meg csalán. — Tüske... bozót... — Meg kő... Az öreg nyomozó mosoly­gott, bólogatott. Élvezte a dolgot, mert nagyon is tud­ta, hányadán áll. De Sandít is élvezte, ki ha termetével nem is tudott kiemelkedni társai közül, olyan volt, mint a stréber diák, ki majd ki­esik ágaskodásával a pádból. Együtt vigyorgott a felügye­lővel, és folyvást kacsinga­tott neki. Majd társaihoz szólt oktatólag: — Az a lány tényleg el­tűnt. S nem meseaiakok tüntették el! — A pipás Maigret tenné, szetesen látta, hogy neki szól e nagy buzgóság. Rögtön fel­tolta a pipát. — Az a Vaskapu-szikla, az cetszik nekem. Arról már hal­lottam. S maga tudja az utat? — Hát már hogyne tud­nám! — pattant Sandi azon nyomban a lépcsőre, s a tér­képtáska csattogott a térdén, mintha tenyerét verdesne össze örömében. — Ahol én egyszer megfordultam. S noha többször se, ez mégis úgy hangzott a maga­biztos szüből. mintha akár­hányszor megtörtént volna. Mit törődött most a társak­kal, kik ott maradtak a háta mögött, inkább még jobban összebújván? Némaságuk Bandinak nem sok jót ígérő­én sötétlett a bársonykala­pok alatt. De ő egyre gon­dolt csak: a török kincsre; az most biztos előkerül. E tudat egész bensejét átragyogta, hogy még a külseje is íosz- foreszkált tőle, a képétől a pepita nadrágjáig, s apró lá­baira paripák nyugtalansá­gát oltotta. Váltogatta hát maga alatt a lábát, s bizalmasan Maigret felügyelőre hunyorított. — A Zsabka gyereket ne hagyjuk itthon. Maigret visszakancsintott. — Dehogy hagyjuk! — No. csak azért, mert ez aztán alaposan ismer ott minden követ. S biztos, hogy megtaláljuk. A fürkésztekintetű Maigret gyanakodott: — A lányt? Mire Sandi némileg kipoty- tyant egyensúlyából, hogy a dolgok fontossági sorrendjé­re emlékeztették, de már ki­csúszott csodálkozóan elnyílt száján, ha ingadozva is: — A kincset... A törökök kincsét. Azt gondoltam. Maigret nevetett, s barac­kot nyomott az alant sugárzó főre, mely nem csupán a lép­csőfok mélysége okán him­bálózott pocakja magasságá­ban. — Előbb a lányt, jó? — No, persze, persze — vö­rösödött el füle botjáig a tra- fikos. Az öreg nyomozó kivette szájából a pipát, s máris uta. sításokat osztott. A rendőrszakasz csöröm­pölve ugrott fel a gyepről, pillanat alatt összerázta sze­relését. A gyáriak leporolták ülepükről a lépcső porát. A helybeliek meg lábat váltot­tak maguk alatt, álltó he­lyükben. Aztán hozták Zsabkát, meg Buda tanítóék is jöttek. Nem hiányzott senki. Illetve Ondrej hiányzott meg a ta­nácselnök, mert ők halaszt­hatatlan ügyben a városba távoztak. Távozásukat a rendőrhatóság fölöttébb he­lyeselte. sőt szorgalmazta. Ondrej nem mászkálhat to­vább fegyver, valamint más szolgálati jelvények. így a szabályzatban előírt egyenru- házat nélkül a határban, melynek közbiztonsági vi­szonyai nem éppen megnyug­tatóak. Zsabkát nézte mindenki! vajon minő jogállással lép ki az ajtón? A több mint gya­nú folytán feltételezett tet­tes. De Zsahka elég hetykén s kötetlen kézzel jelent meg a lépcsőn, mintegy biztos tu­datában ártatlanságának. Ebből ugyan senki se kö­vetkeztethette a biztos ártat. lanságot, sőt még azt se. hogy a gyanú elhárult a feje fö­lött mert a háttérből két rendőr szeme pihent rajta; de hogy semmi bizonyosat nem tudtak rásütni, az valószínű volt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom