Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-12 / 268. szám

8 KELET-M AGY ARORSZAG 1976. november 12. Papp István Papp István, a Rozsályi Általános Iskola testnevelő tanára is így vélekedett, ami­kor a község sportéletéről ér­deklődtünk. — Erjedőben van a község sportja — mondta. — Egyre nagyobb az érdeklődés és az igény is, a különféle rendez­vények iránt. — A fiatalok, az utánpót­lás? — Értem — nevette el ma­gát. — Az utánpótlásról itt az iskolában gondoskodunk. Kétszázötven tanulónk van. A szükséglethez mérten ki­tűnőnek mondható a torna­termünk felszereltsége. Az udvaron játszószerek vannak elhelyezve, kézilabda- és röp­labdapályát építünk. — A gyerekeknek nyilván tetszik mindez. — Szünetben és sportfog­lalkozásokon fürtökben lóg­nak a játszószereken. Arra törekszünk, hogy megszeret­tessük velük a futást, a moz­gást, a játékot. Nincs túl ne­héz dolgunk, mert rendkívül ISKOLÁSOK ÉS FELNŐTTEK Fellendülőben Rozsály sportélete Rozsály község nevét egykor az egész ország ismerte. A falusi spartakiádokon elért eredményei, a rendszeres tömeg­sportrendezvényei révén sportoló faluként emlegették. Az el­múlt években viszont meglehetősen „csend” volt a fehér- gyarmati járás községében, szerényen zajlott a sportélet. A mostani jelek viszont kedvezőek, arra utalnak, hogy is­mét fellendülőben van az egykori ugyancsak élénk sporttevé­kenység. szeretnek játszani, futkároz- ni. Szinte örökmozgók. — A mozgásigényt felte­hetően módszeresen irányít­ják. — A tanórai testnevelési anyag leadása mellett az el­múlt oktatási évben a labda­rúgást igyekeztünk megsze­rettetni a gyerekekkel. Nagy sikerrel. Idén az atlétika és a kézilabdázás megszeretteté­se a célunk. E két sportág is érdekli a tanulókat. A szak­köri és az úttörő-foglalkozá­sokon minden gyerek mozog­hat, játszhat. Zajlik az őr­sök közötti vetélkedő. Aszta­litenisz, sakk sportágban és kispályás labdarúgásban. Meglepő az érdeklődés a sakkozás iránt. Külön kisdo­bos- és úttörőcsapatot alakí­tunk. Ezek mellett a röplab­dázás is kezd népszerűvé vál­ni. A község sportéletéről meg­tudtuk, hogy a fenőttek sem tétlenkednek. A rozsályi lab­darúgócsapat a járási II. osz­tályban szerepel. Ez azért ér­dekes, mert a község sport­fénykorában nem volt szö­vetségi bajnokságban szerep­lő labdarúgócsapat. — A labdarúgás mellett az egykori hagyományos sport­ágak közül népszerű ismét az asztalitenisz, a sakkozás és a tekézés.A rozsályiak már a legutóbbi járási spartakiádon is bizonyítottak. Egy sor első helyet szereztek. Jelenleg a férfi röplabdacsapat szerve­zése folyik. Az egykori, ma már középkorú röplabdázók a fiatalokkal kiegészülve al­kotják majd a csapatot, s jö­vőre szeretnének bajnokság­ban is indulni — mondta Papp István. Rozsályban elkezdőtött az eddiginél jóval szervezettebb községi sporttevékenység. A járási sportfelügyelőségen is elismeréssel vélekedtek a ro­zsályiak „mozgolódásáról”. Megjegyezve, hogv ha a je­lenlegi fellendülés tartósan megmarad, úgy ismét sok jó hírt hallhatunk a községről. (b. n Hegyei labdarúgó-bajnokságok Nyírmada került az élre A megyei II. osztályú fel­nőtt labdarúgó-bajnokság leg­utóbbi fordulójában sok meg­lepő eredmény született. Ez alkalommal a vendégcsapa­toknak ment jól a játék. A forduló nyolc mérkőzése kö­zül három végződött a vendé­gek győzelmével. Két mérkő­zés döntetlen eredménnyel zárult, s csak Hodász, Kótaj és Vámosoroszi tudott hazai pályán győzni. A meglepetések közül első­ként lehet említeni a Nyírbá­tori BSC — épp Vámosoro- sziban elszenvedett — veresé­gét, melynek nyomán a má­sodik helyre került. A nyír- madai együttesnek sikerült egy pontot szereznie Deme- cserben, s jelenleg a táblázat élén áll. További meglepetés, hogy Balkány, Nagyecsed és Ujfehértó egyaránt hazai pá­lyán szenvedett vereséget. Eredmények: Baktalórántháza—Tunyog- matolcs 0:0, Demecser—Nyír­mada 2:2, Hodász—Ibrány 2:0, Vámosoroszi—Nyírbátor 1:0, Balkány—Nyírtass 2:3,' Nagyecsed—Kemecse 1:2, Uj­fehértó—Csenger 0:4, Kótaj— Nagyvarsány 2:1. A megyei II. osztályú fel­nőtt labdarúgó-bajnokság ál­lása a 13. forduló után a kö­vetkező: Megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság: Mátészalka—Gá- vavencsellő 6:1, Tiszavasvári —Nyh. SZÁÉV-MEZÖGÉP 1:2, Fehérgyarmat—Nyh. Vo- lán-Dózsa 1:3, Nagyhalász— Nábrád 4:0, Vásárosnamény —Tiszalök 1:0, Rakamaz— NYVSC 2:3, Tyúkod—Nagy- kálló 2:4, Asztalos SE—Tu- zsér 3:0. 1. NYVSC 13 11 1 1 57-10 23 2. Asztalos SE 13 11 1 1 38- 9 23 3. SZAÉV-M. 13 10 1 2 39-12 21 4. M-szalka 13 9 — 4 55-16 18 5. Volán-D. 13 8 2 3 30-16 18 6 F-gyarmat 13 6 1 6 34-22 13 7. Nagykálló 13 5 3 5 19-22 13 8. T-vasvári 13 5 1 7 30-22 11 9. Tuzsér 13 4 3 6 13-23 11 10. N-halász 13 3 4 6 18-17 10 11. Nábrád* 13 5 1 7 10-21 9 12. V-namény 13 3 2 8 12-27 8 13. Tiszalök 13 4 ­9 10-34 8 14. Rakamaz 13 3 1 9 19-39 7 15. Gávavencs. 13 3 1 9 12-46 7 16. Tyúkod 13 2 2 9 14-74 6 rány 2:1, Vámosoroszi—Nyír­bátor 0:1, Balkány—Nyírtass 3:1, Nagyecsed—Kemecse 2:1, Ujfehértó—Csenger 4:1, Kótaj —Nagyvarsány 0:1. •=Két büntetőpont levonva Megyei II. osztályú ifjúsági bajnokság: Baktalórántháza— Tunyogmatolcs 1:0, Demecser —Nyírmada 5:0, Hodász—Ib­TORNA Szemes Tamás és Németh István sikere Budapesten rendezték meg az országos vidéki II. és III. osztályú férfi egyéni tornász­bajnokságot. Megyénk színeit a Nyíregyházi Sportiskola, a Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola és a Kisvárdai Besse­nyei Gimnázium versenyzői képviselték. Közülük Szemes Tamás és Németh István nyújtott kiemelkedő teljesít­ményt. Mindkét versenyző bajnoki címet is nyert a he­lyezések mellett. A szabol­csiak eredményei. Ifjúsági III. osztály, össze­tett: 1. Szemes Tamás (Nyír­egyházi Sportiskola) 54,50 pont, 6. Kántor Zoltán (Nyír­egyházi Sportiskola) 52,90, 13. Kopasz Csaba (Kisvárdai Bessenyei) 52,25 pont. A szerenkénti döntőben Szemes Tamás korláton első helyen végzett 9,1 és 9,15 ponttal, lólengésben és gyű­rűn második lett 9,20, illetve 9,30 ponttal. Felnőtt II. osztály, össze­tett: 2. Németh István 106,10, 4. Seregi Ernő 104,30, 6. Ki­rály Miklós 100,50 pont (mindhárom Nyíregyházi Ta­nárképző Főiskola). A szerenkénti döntőben a nyíregyháziak közül Németh István talajon és lóugrásban egyaránt első lett 18,45 és 18,25 ponttal, nyújtón és ló­lengésben pedig harmadik lett 17,50, illetve 17,80 pont­tal. Seregi Ernő pedig lóug­rásban és gyűrűn végzett — egyaránt 18,15 pontot szerez­ve — a harmadik helyen. Felnőtt III. osztály, össze­tett: 5. Váradi László 50,40, 5. Göőz Tibor 48,00, 6. Lénárt Attila 48,00 ponttal. Totótanácsadó 46. hét í. Nagykanizsa—Budafok X 2. Izzó—Szóin. MTE lx 3. KKFSE—Szekszárd X 4. Oroszlány—DVSC 2 5. Szóin. MÁV—Komló X 6. Szív. MÁV—BVSC 1 7. Papp J. SE—Balassagy. 1 8. Síküveggy.—Saig. KSE 2 9. Gyöngyös—Kazincb. X 10. Lenin város—Ikarus 1 11. Atalanta—Modena 1 12. Palermo—Carliari x2 13. Spal—Varese X PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. N o var a-*-Catania lx 15. Ájkai B.—Dunakeszi X 16. Sabaria—Péti MTE 2 SORO DVTK—Záhonyi VSC 7:0 (4:0). Labdarúgó MNK-mér- kőzés Diósgyőrött. Gólszerző: Salamon, Oláh, Grolmusz (2—2), Görgei. Az NB I-es csapat könnyedén játszva is biztosan nyert. Vásárosnaményban nagy érdeklődés mellett rendez­ték meg az asztalitenisz és sakk járási emlékversenyt. A sakk egyéni versenyben Cs. Kovács János, az asztalite­nisz egyéni versenyben Tiba József, a férfipáros számban pedig Tiba József, Szűcs Lász­1. Nyírmada 13 8 4 1 26-21 20 2. Nyírbátor 13 9 1 3 37-16 19 3. Kótaj 13 8 2 3 31-17 18 4 Ibrány 13 7 3 3 22-16 17 5.* Csenger 13 6 4 3 28-21 16 6. Hodász 13 7 1 5 30-20 15 7. Kemecse 13 7 1 5 22-19 15 8. Balkány 13 6 1 6 25-21 13 9. Nagyecsed 13 5 2 6 22-20 12 10. B-háza 13 4 4 5 17-21 12 11. Nagyvars. 12 5 1 6 23-29 11 12. Nyírtass 13 3 3 7 11-24 9 13. T-matolcs 13 2 4 7 16-19 8 14. Demecser 12 3 2 7 21-39 8 15. V-oroszi 13 3 2 8 17-35 8 16. Ujfehértó 13 1 3 9 7-27 5 Nyolc nyíregyházi ökölvívó az országos bajnokság mezőnyében A Magyar Ökölvívó Szö­vetség december hónapban Kecskeméten rendezi meg a serdülő ökölvívók országos egyéni bajnokságát. Az or­szágos bajnokság mezőnyében minden súlycsoportban szín­vonalas, nagy küzdelem vár­ható, hiszen az ország leg­jobbjai kaptak jogot az indu­láshoz. A Nyíregyházi VSC ökölví­vó-szakosztályában folyó jó munkát bizonyítja, hogy az országos szövetség a nyíregy­háziak közül nyolc fiatal ökölvívót talált érdemesnek az országos bajnokságon való részvételre. E szerint az NYVSC serdülői közül Boross Attila, Gemzsi Balázs, Ju­hász István, Novák János, Sándor Zoltán, Sárközi Csa­ba, Sárközi Ferenc és Váradi János bizonyíthatja képessé­geit. Az NYVSC ökölvívó-szak­osztálya — szokásostól elté­rően — mindennapos edzést tart a meghívott versenyzők részére az országos bajnok­ság kezdetéig. 1976 november 12., péntek KOSSUTH RADIO 8,27: Romantikus zene. — 9,24: A Társadalmi Szemle új száma. — 9,34: Fehér liliomszál. — 10,05: Iskolarádió. — 10,35: Sza­bó Lőrinc versei. — 10,40: Rita Gorr énekel. — 11,00: Hogy volt?! — 12,35: Tánczenei kok­tél. — 13,20: Népi zene. — 14,00: Prokofjev: Péter és a farkas. — 14,25: „Nyitnikék.” — 15,10: Zengjen a muzsika. — 16,00: A világgazdaság hirei. — 16,05: Fiatalok stúdiója. — 16,30: Régi híres énekesek műsorából. — 17,05: Beszélni nehéz. — 17,17: Beethoven összes zongoraszoná­tái. VIII. rész. — 19,15: Remek­írók — remekművek. — 19,58: Lemezek közt válogatva. — 20,33: A Dunánál. — 20,58: Népi zene. — 21,44: Láttuk, hallottuk. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Slágermúzeum. — 23,27: Modern írók portréi. — 23,47: Operettrészletek. PETŐFI RADIO 8,05: Nyikolaj Szlicsenko éne­kel. — 8,15: Az izraelita feleke­zet negyedórája. — 8,33: Daljá­tékokból. — 9,33: Mezők, falvak éneke. — 10,00: A zene hullám-, hosszán. — 11,50: Színész és ideál. — 12,00: Fúvószene. — 12,33: Weber muzsikájából. — 13,00: Nőkről — nőknek. — 13,33: Gyermekmuzsika. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: Mindenki iskolája. — 18,33: Barangolás régi hangle­mezek között. — 18,51: Ecsédi lakodalmas. — 19,45: Operett­részletek. — 20,33: Hogy volt?! — 21,35: Erkel: Bánk bán. Ope­ra. — Közben: 23,20: Szabó Lő­rinc versei. — 23,26: Az opera­közvetítés folytatása. 3. MŰSOR 14,04: Az ember tragédiája. Operarészletek. — 14,58: Uj le­mezeinkből. — 16,03: Holnap közvetítjük ... — 16,23: Dzsessz­felvételek. — 16,59: Kadosa Pál: I. hegedűverseny. — 17,30: Hal­ló, itt a Kaukázus! VI. rész. — 18,03: Madrigálok. — 18,30: Az árnyék nélküli asszony. Opera­részletek. — 19,15: Iskolarádiő. — 19,33: Mozart: C-dúr vonós­ötös. — 20,05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21,35: Közkívánatra! NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Műsorismertetés, hírek, lapszemle. — 17,05: Sztárok slá­gereket énekelnek. — 17,25: Köz­tünk maradjon! Angyal Sándor írása. — 17,30: Les Paul gitáro­zik. — 17,35: Jó hétvégét! Prog­ramajánlat. — 17,50: Vico Torri- ani énekel. — 18,00: Észak-ti­szántúli krónika. — 18,15: Stra- uss-keringők. — 18,27—18,30: Hír­összefoglaló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 7,59: Tévétorna. (Ism.) (Szí­nes!) — 8,05: Iskolatévé. Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) People You Meet, Dining out. — 9,05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) A sokarcú Franciaország. — 9,30: Cirkusz. A szovjet te­levízió gyermekosztályának műsora. (Ism.) — 11,05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) Elektromos áramkörök és mérőműszerek a gyakorlatban. — 12,05: Francia nyelv. (Középisk. III. oszt.) La tete et les jambos. — 13,05: Osz­tályfőnöki óra. (Középisk. III— IV. oszt.) Honvédelmi ismere­tek. Katonai eskü. — 14,05: Is­kolatévé. Földrajz. (Ism.) — 15,55: Fizika. (Ism.) — 16,20: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Egyenletek, egyenlőtlenségek, függvények. II. rész. — 17,00: Vasas—Partizán Belgrád vlzi- labda BEK-mérkőzés. Közvetí­tés Moszkvából. — 18,00 Reklám. 18,05: Hírek. 18,15: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 18,30: Jó kedvvel... Riportfilm. — 19,00: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,25: Idősebbek is elkezhetik. Tévétorna. (Szí­nes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Delta. Tudományos hír­adó. — 20,25: Kárpáthy Gyula: Sakk, Kempelen úr! Tévéjáték. 3. rész. (Színes!) — 21,10: Hét­fő. Máriássy Judit tévéjegyzete. — 21,20: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. — 22,20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Csehszlovákia—Szov­jetunió jégkorongmérkőzés. Közvetítés Prágából, felvételről. (Színes!) — 21,25: Tv-híradó 2. — 21,45: Reklámműsor. (Szí­nes!) — 21,50: RENDEZTE: esztergályos karoly. Sarkadi Imre: Pokolraszállás. Tévéfilm. (Ism.) BRATISLAVAI TV 9,05: Az öreg férfi törvénye. — 10,20: Ipari tanulók műsora. — 14,55: Ralu hercegnő hozo­mánya. Román film. — 16,25: Csehszlovákia—Szovjetunió jég­korongmérkőzés. — 19,30: Zene mindenki kedvére. — 20,45: Ne- fedon mérnök kísérlete. II. rész. — 22,10: Népdalok. — 22,45: Aranyláz. Amerikai filmvígjá- ték* ROMAN TV 15,00: Az ökölvívó országos bajnokság gálaestje. — 17,55: Régi és új táncok és dalok. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Név nélküli csillagok. Könnyűzenei verseny. — 19,50: Ismeretterjesz­tő műsor. — 20,30: Lapok a ro­mán operett történetéből. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: A SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA KERE­TÉBEN. PRÉMIUM. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: PIM, PAM ÉS PUMELKA. E. k.: 4 óra. AZ UTOLSÓ SZOLGALAT. Felemelt helyárral! E. k.: 6 és 8 óra. Gorkij mozi: BABAHÄZ. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: JOA­CHIM, DOBD A GÉPBE! E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Mátészalkai mozi: A SZOV­JET FILMEK FESZTIVÁLJA KERETÉBEN. A CÉL KIVÁ­LASZTÁSA I—H. Másfél hely­árral. Kisvárdai mozi: OLCSÖ RE­GÉNY. Nyírbátori mozi: A SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA KERE­TÉBEN. KOVPAK ELŐRETÖR. SZÍNHÁZMŰSOR Déryné Színház: Bánk bán. 15-én 15 órakor Ojházi-b. 19 órakor Déryné-b. 16-án, 15 óra­kor Bajor-b. 19 órakor Jászai-b. KBAN ló kettős nyert. A győztesek egyaránt vásárosnaményiak. * Kilenc csapat — az egyes szakmák győzteseinek — részvételével került sorra a nyíregyházi stadionban az SZMT kispályás labdarúgó November 7. Kupa megyei döntője. A résztvevők hár­mas csoportban körmérkőzést vívtak, majd a csoportgyőzte­sek mérkőztek a helyezése­kért. Az SZMT-kupát a VA- GÉP Vállalat csapata szerez­te meg a Megyei Földhivatal és a VASVILL Nagykereske­delmi Vállalat csapata előtt. Sporthír Budapesten ülésezik a Nem­zetközi Súlyemelő Szövetség teljes elnöksége. Tizenhat or­szágból (Panamától Japánig) 17 ismert súlyemelő vezető tanácskozik három napon át a sportág időszerű kérdései­ről. így többek között foglal­koznak a montreali olim­pia doppingproblémáival, a moszkvai olimpiával. Kelet­agyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Róna u. 3—5. Telefon: 10-150 PL: 25 f elelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059 I wmmwwmmmm FILM RÁDIÓ 1. Kemecse 13 9 2 2 28-14 20 2. V-oroszi 13 8 3 2 42-14 19 3. Nyírbátor 13 8 2 3 52-16 18 4. Ibrány 13 8 1 4 34-24 17 5. Ujfehértó 13 6 4 3 33-17 16 6. B-háza 13 7 2 4 27-17 16 7. Nagyecsed 13 7 1 5 26-16 15 8. Demecser 13 6 2 5 21-28 14 9. N-varsány 13 5 3 5 18-24 13 10. Csenger 13 6 — 7 27-29 12 11. Nyírmada 13 6 — 7 22-39 12 12. Balkány 13 4 3 6 18-30 11 13. Kótaj 13 4 2 7 19-33 10 14. Nyírtass 13 4 — 9 12-35 8 15. T-matolcs 13 1 2 10 11-27 4 16. Hodász 13 1 1 11 13-40 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom