Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-11 / 267. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. november 11. „LOVAG" A CSOMAGTARTÓBAN HEGYEI KÖRÚTON Razzián a rendőrökkel A Zsiguli szép lassan fé­kezett, majd megállt a rendőr mellett. — Jó estét kívánok! Gép­járműellenőrzést tartunk, ké­rem az útiokmányokat. A férfi átadta a kért papí­rokat, megmutatta, hogy jól működik a fék és az irány­jelző, s már indulni akart, amikor megkérdezték: mit szállít a kocsi csomagtartójá­ban. — Semmit — vágta rá hir­telen, de úgy meglepődött a kérdésen, hogy a rendőrök megkérték: mutassa meg azért mégis. A férfi nem nagy lelkese­déssel, de azért felnyitotta a csomagtartót és a legnagyobb meglepetésre egy fiatalember kuporgott benne. A látvány olyan furcsa és szokatlan volt, hogy a Zsigulis férfit és a csomagtartó utasát bevitték a kapitányságra. Ki lehet va­jon és miért bujt a csomag­tartóba, amikor a kocsiban a vezetőn kívül senki nem ült? Veszélyes bűnöző, vagy körö­zés alatt lévő szökevény? Sem ez, sem az, derült ki az elszámoltatás során, mind­össze egy szerelmes fiatalem­ber szokatlanul kalandos vál­lalkozása kerekedett ki a ket­tejük elbeszéléséből. A fiatal­ember már hónapok óta ud­varolt egy kislánynak, de mert nem volt biztos a dolgában, meg akarta tudni: hogyan is vélekedik kapcsolatukról a kislány. Megkérte hát Zsigu­lis barátját, vigye haza ko­csiján a kislányt, s közben faggassa ki: mi a szándéka a fiatalemberrel, ő pedig a csomagtartóban kihallgatja szerelme vallomását. A terv végül is nem sikerült, mert épp a lányért indultak, ami­kor a Zsigulit igazoltatták a rendőrök, s mire elszámolta­tásuk véget ért, a lány már rég hazautazott. Ez csak egyetlen epizódja volt annak a nagyszabású, egész megyét átfogó közbiz­tonsági razziának, amelyet november 5-én délután és es­te tartottak a megye rend­őrei. Több éves statisztika bi­zonyítja, hogy a szabad szom- jpatdcát megelőző pénteki na­pokon történik a legtöbb bal­eset, ekkor a leggyakoribbak a szabálysértések, ekkor kö­vetik el ittasan a legtöbb bűncselekményt. A razzia igazolta a statisztikát: 42 em­bert kellett előállítani, kö­zülük tizenkettőt őrizetbe venni, s elfogtak két körözött személyt is. November 2-án egy asszony jelentette a rendőrségen, hogy mire hazament a laká­sára, élettársa egy korábbi veszekedés miatt bosszúból feldúlta a lakást: összetörte, feldarabolta a televíziót, a rádiót, a hűtőszekrényt, ösz- szetört mindent, ami útjába került. A férfit, — Bakos Istvánt — kereste a rendőr­ség, de nyoma veszett. Or­szágos körözést adtak ki el­lene, ám így sem találták. Most, a pénteki razziánál Ti- szavasváriban fogták el, s gyorsított eljárással bíróság elé állították. Rongálásért 6 hónap börtönt kapott, meg kell fizetnie a 28 ezer forint kárt, s elrendelték a kény- szerelvonó-kezelését is. • A másik körözött J. János 17 éves fiatalember volt. Öt a mátészalkai állomáson iga­zoltatták, de nem volt sem­milyen igazolványa, így elő­állították. — Körülbelül 6 hónapja szöktem el Aszódról — vá­laszol — aztán elmondta, hogy Fábiánházától Tyúko­dig, Mátészalkától Nagyecse- dig sokhelyen megfordult. Rokonoknál, cigánytelepen húzódott meg, evett, amit kapott. — Bementem egy magyar­hoz, kihánytam a trágyát, oszt adott enni — mondja — aztán hozzáteszi: meg ritkán egy csirkének is eltekertem a nyakát. Kenyeret is loptam, mikor mi volt. Amikor jegyzőkönyvezésre került a dolog, ezeket a mondatokat már nem ismé­telte meg, azt viszont talán őszintén mondta: „Nem is bánom, hogy elfogtak, egye­dül szégyelltem volna vissza­menni”. A rendőrök sötétben járták végig a gabonafelvásárló má­tészalkai telepét. A kerítés a lakások és vasútállomás fe­löl nem valami stabil — álla­pították meg, de az éjjeliőr megnyugtatta őket: vigyáz ő mindenre. Egy-két telephely ellenőrzése után ugyanez a csoport az állomással szem­ben lévő éttermet ellenőrizte, ahol az első vendég, akit megláttak az előbb ellenőr­zött éjjeliőr volt. A razzia során mintegy 2500 embert igazoltattak, he­tet kellett büntetőeljárás alá vonni, s 76 ellen kellett sza­bálysértési feljelentést tenni. Van azonban egy sokkal fur­csább szám is: 67 esetben kellett figyelmeztetni, haza- küldeni gyereket és fiatalko­rút, akik este 8, 10 óra után még az utcán csavarogtak, de olyan is volt, akit éppen a szülők küldtek el bort, vagy pálinkát vásárolni. Balogh József Hadüzenet A Dégenfeld-kastélyból a tbc-nek a betegek mekkája Tízezer ember halt meg évenként tbc-ben hazánkban a felszabadulás előtt. Közü­lük minden hatodik szabolcsi volt... A szomorú tényre emlékeztetnek a baktalóránt- házi megyei tüdőgyógyinté­zet 30 éves iratai, amelyek­ről dr. Nagy Géza igazgató főorvos szólt abból az alka­lomból, hogy november 20- án lesz harminc éve az inté­zet alapításának. Hadüzenet volt ez a tbc- nek, s éppen abban a megyében, ahol a leg­több halálos áldozatot szedte az alattomos kór. 1946 áp­rilis 16-án megalakult Nyír­egyházán a Szabolcs várme­gyei Munkás Egészségügyi Szövetkezet Pálfy Ernő kom­munista alispán vezetésével. Az egészségügyi szövetkezet önkéntes társadalmi vállal­kozás volt, azzal a céllal, hogy a megye egészségügyi helyzetét javítsák, a tbc-s halálozást csökkentsék. Első komolyabb intézkedésük a baktalórántházi egykori Dé- genfeld-kastély birtokba véte­le, rendbehozása, s itt a me­gye első tbc-kórházának ki­alakítása. Ágyalapítványi részvénye­ket bocsátottak ki, hogy be­szerezhessék a legszüksége­sebb felszerelési tárgyakat. A részvényt jegyző üzemek, munkahelyek jogot nyertek arra, hogy tbc-s betegeiket beutaltassák a kórházba, in­gyenes kezelésre. Az ágyala­pítványi részvények azonban nem voltak elegendők az épület legszükségesebb ja­vítási munkáira sem. Az alispán közmunkára hívta a megye lakosságát. Szabolcs- Szatmár minden részéből jöt­tek a segítők, több mint öt­százan. A környék lakossága ágyneművel, élelmiszerrel, ingyenes fuvarral támogatta a létesülő kórházat. 1946. november 20-án sok gond le­küzdése után megnyitották a munkás szanatóriumi szövet­kezet kórházát, dr. Molnár Erik népjóléti miniszter mondott avatóbeszédet. A baktalórántházi kórház, mint önálló, egészségügyi szövetkezeti jellegű intéz­mény az országban egyedül­álló Volt. 1947-ben a beteg­létszám már 120-ra emelke­dett, s az intézetben nemcsak gyógyító munka folyt, hanem jó kollektíva is kialakult, melynek színjátszóit megye- szerte ismerték. S miből tartotta fenn ma­gát a kórház? Évekig agregá- tor szolgáltatta az áramot, a vizet a községből lajttal hord­ták, az udvaron üstben for­ralták. Az első télen min­denki szenvedett a hidegtől. Házikerttel, tehenészettel, sertéstartással igyekeztek az önállósítást megoldani. A A munkás szövetkezeti kór­ház az anyagi gondok csök­kentése miatt szerződést kö­tött az akkori OTI-val (a társadalombiztosítási inté­zettel). Az ápolási díjakat 12 forintban állapították meg, de akkor alig akadt még bizto­sított tbc-s beteg, így kevés pénz folyt be a kórházi kasz­szába. 1950. tavaszán vette át az intézetet az állam. 1952- ben új röntgengépet vásá­roltak, amivel már tüdőfel­vételeket is készíthettek. Az Egészségügyi Minisztérium a szabolcsi tapasztalatok alap­ján szervezte meg az orszá­gos tbc gondozói kórházi há­lózatot, állami feladattá vált a tbc elleni küzdelem. Joggal mondhatják a kór­ház vezetői: „Eredményein­ket a várostól távol, kezdet­ben igen egyszerű körülmé­nyek között, sokszor magunk­ra hagyva, a tárgyi és sze­mélyi hiányokat igyekezettel pótolva, értük el. Ezért érez­zük az eredményeket több­nek és ezért kedvesebb ne­künk minden gyógyult be­tegünk ...” A Dégenfeld-kastély így lett a tbc-s betegek mekkája, gyógyító munkájukkal több ezer ember egészségét ad­ták vissza. A tüdőgümőkór, mint népbetegség a megyénk­ben is megszűnt, ma már a baktalórántházi tüdőgyógyin­tézet betegeinek csak egyhar- mada tbc-s. A kórházban idült tüdőgyulladást, hörgő­rendellenességeket, különbö­ző nehézlégzési betegségeket, tüdődaganatot, asztmát vizs­gálnak és kezelnek. A na­pokban tartott megemlékezé­sen megbecsüléssel adóztak a kórházalapítók erőfeszíté­seinek, akik sokat tettek azért, hogy megyénkben vég­leg legyőzzék a félelmetes betegséget. Találkozások a vendéglátással VOLT IDŐ, AMIKOR UGYANCSAK GONDOT OKOZOTT A VIDÉKRE UTAZÓNAK, VAJON TUD-E EBÉDELNI, VACSORÁZNI A MEGYE FAL­VAIBAN, VAROSAIBAN. DE HASONLÓAN PROB­LÉMÁS VOLT A VIDÉKI TELEPÜLÉSEKEN ÉLŐKNEK IS, HA ÉPPEN DÉLEBÉDET AKAR­TAK. KOCSMÁK VOLTAK, S ÉTTEREMNEK NE­VEZETT HELYISÉGEK IS, CSAK ÉPPEN AZ EL­LÁTÁS HIÁNYZOTT. AZ ELMÚLT ESZTENDŐK­BEN ÖRVENDETES VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNTÉK. MA MAR TISZADOBTOL CSENGERIG MINDEN­FELÉ AKAD OLYAN HELY, AHOL VARJAK A VENDEGET. Bableves, este 11-kor A tánsaság úgy fél 8 körül tért be a tiszavasvári Vasvári étterembe. Kellemes környe­zet, patyolat tisztaság, jó fel­szolgálás és hazai ízek. Akár reklámnak is elmenne a jó benyomások sora. Olyan ét­lap, amilyen a megyeszékhe­lyen is ritka, s ami a fő: min­den kapható. Még a füstölt hússal ékesített bableves is. Már 11 felé jár az idő. Az egyik vendég odafordul a pircér- hez: tudna még egy adag bablevest hozni? — Igen uram! — hangzik a válasz és 11 előtt három perccel az asztalon van a gőzölgő étel. Hogy ez ritkaság lenne? Az itteni vendégek szerint nem. A Vasvári étterem színvonalát már évek óta tartja, s itt sen­ki nem lepődik meg a végté­re is meglepő vendégváráson. Válasszuk kőrútunk követ­kező államásáinak Fehérgyar­matot. Külföldiekkel érke­zünk. A fekete hajú, bajszos pincér öt nyelven érdeklődik, válaszol, veszi fel a rendelést. Dél van, az étteremben leg­alább 300 üzemi étkező. A ki­szolgálás végig folyamatos, a bepiszkolódott abroszokat cse­rélik. A Szamos étteremben az az érzésünk támad: vala­hol a legjobb fővárosi étte­remben vagyunk. daként a mátészalkai Kraszna éterem. Jó helynek számí­tott valaha. Mostanában, már a kora esti órákban foltos ab­roszok, néhány bánatos sö­röző, hiányosan égő lámpák, szemét és por a szőnyegen. Az étlap akár egy temető — annyi rajta a kereszt. Csak három-négy étel között lehet választani. A konyhában — vacsoraidő vein! — egy sza­kács. Teát rendelünk, meg valami hideget. Közlik: csak sajt van, esetleg tojás. Tea főzését a szakács nem vállal­ja. Bonyodalmas protekciózás után hoz a pincér 35 perc múlva egy kannával, tekinte­te közben vill,ámokat szór. Hég meleg! Reggel van, 9 múlhatott. Fehérgyarmat, Éva cukrász­da. Nemrég érkeztek a friss cukrászsütemények. Autók sora áll a bolt előtt. A finom füllel takart tálcákról percek alatt elfogy a még meleg, friss sütemény. Megyeszerte ismert hely ez. Itt mindig mosolyognak, itt sohasem durcás a felszolgáló. Pedig a roham nap mint nap megújul. Ezt megszokni nem lehet, csak az viseli el, akinek a szótárában nem szólam a ven­déglátás. Szabolcs-szálló étterme, reggel. Az asztalok mellett néhány szállóvendég eszik. A pincér jön, s látja, hogy az asztaloin morzsa. Tudomásul veszi. De a többi asztal sem különb. Mint egy csatatér, olyan a megyeszékhely „ve­zető háza”, ahogy ezt szak­nyelven mondják. A kínálat szegényes, a kiszolgálás kissé vontatott. Egy reggeli csak­nem egy óra hosszat tart. Startnak nem jó. Érdemesebb másnap átmenni az Imbisz grillbe. Bőséges kínálat, s ta­lán még többet is tesznek a kedves vendég kedvére, mint ami egy gyorsbüfében kötele­ző. Ha nem is olyan repis, mint a szálló, itt kelleme­sebb, s jó ízeket, jó szájízt visz magával a vendég. A vendéglátást néző portyánk következő állomása Jánkmaj- tis. Délidő. Az éteremben sokan, főleg helyiek, üzemi étkezők. De egyre több autó is fékez az épület előtt. A környéken híres hely ez, csakúgy, mint Tunyogmatolcs. A kis éttermekben jó válasz­ték, friss és meleg ételek, és ami nem mellékes: kellemes kiszolgálás. Városi szintű? Nos, talán jobb. Summa summárum, ha valami jó tanácsot kellene adni, mond- hatnók azt: ne a városokban, a vidéki vendéglátóhelyeken étkezzünk. Felnőttek a követelményekhez, s sokat nyújtanak. Ezzel nem ment­jük fel a füstös csehókat, a rossz kocsmákat, a sok helyen elhanya­golt egységeket. De ami a ma utasának bóklászás közben szemébe tűnik: a vidéki AFESZ-ek nagyot léptek, a vendéget nem csak nézik, de látják, s ami még több, jól ellátják. Bürget Lajos Erdőháti falatozó Vihar egy csésze teában Teljesen találomra nyitunk be Csarodán a presszóba dél­után. Hat felé jár az idő, vendég van jócskáin. A kis helyiségben rend fogad, ud­varias kiszolgálás. Szuszog a presszógép, aztán megszólal, nem is hangosan a Wurlit­zer. A hangulat jó, s vala­hogy a környezet fegyelmez. Óhatatlan, hogy az ember összeveti ezt egy mándoki képpel. Itt délután, úgy 3 felé már jócskán voltak, akik megiszogatták a magukét, s a presszó alig különbözött egy italbolttól. Igen, a belső rend, a tisztaság — ez az a fegyel­mező erő, ami a vendéget ar­ra készteti, hogy kulturált maradjon. De, hogy mennyire igaz az ellenkezője, arra álljon pél­Az Erdőhát első falatozó­ját avatta november 6-án Botpaládon a Fehérgyarmati ÁFÉSZ. Ezzel egyidőben meg­szűnik a községben a kocs­ma, ahol átalakítással — egy ABC-rendszerű boltot nyitnak majd. A létesítmé­nyek félmillió forintért épül­tek. Ugyancsak november 6- án, szombaton nyitották meg Bujon. az Ibrányi ÁFÉSZ új presszóját. A 250 ezer forint értékű létesítményt a fo­gyasztási szövetkezetek Vili. kongresszusa tiszteletére ha­táridő előtt adták át. Az ÁFÉSZ dolgozói 15 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kával segítették az építke­zést. Toronyóra lánccal! Füles évkönyve '77 A tréfás szólásmon­dás most nagyon is élő valóság lett! Ugyanis „Toronyóra lánc­cal” címmel hirdet a Füles 1977-es évkönyve nagy ke­resztrejtvény-pályázatot, amelynek első díja egy több, mint 7 ezer fo­rint értékű, az Állami Pénzverőben külön rende­lésre, színezüstből készült kis torony, benne egy már­kás svájci óra, s hozzá persze egy ezüst lánc is. A Füles évkönyve válto­zatos tartalmából megem­lítjük az esztendő kiemel­kedő évfordulóit, a Tanár úr kérem oldalakat, az Isteni dolgok című fejeze­tet, amely a mitológiából ad fel egy sor kérdést. Ady születése 100. évfor­dulójáról külön rejtvényes anyaggal emlékezik meg az évkönyv. A Szovjet­unióról szól a Játékvezető sem tudhat mindent című összeállítás, Húsz éves a Füles címmel pedig a nép­szerű lap elmúlt két évti­zedének kedves, színes eseményeit idézik fel a szerkesztők. A képregények kedvelői Robin Hood címmel talál­nak fordulatos, izgalmas képtörténetet. Az évkönyv sorozatban mutat be egy-egy példát a különböző országok ked­velt keresztrejtvényeiből, gyűjtést ad külföldi rejt­vénylapok érdekes fejtö­rőiből. Külön fejezet számol be Beethoven életéről és műveiről a mester halála 150. évfordulója alkalmá­ból. Egy fejezet ismerteti a tőzsdék történetét és működését, egy másik a színházak külön nyelvét. Érdekes olvasmány a Van, amit rosszul tudunk című összeállítás, és sokak szórakozása lesz a Van ön­bizalma? című játékos teszt. A nehéz rejtvények ked­velőinek külön pályázatot hirdet az évkönyv és közöl egy gyermekeknek szóló pályázatot is, sok-sok ér­tékes díjjal. Sokak érdeklődését elé­gíti ki az Ez elment va­dászni című rejtvényes beszámoló, amely a vadá­szatról, a magyar vadállo­mányról közöl számos ér­dekes dolgot. T öbb, mint 50 ke­resztrejtvény, sok száz különféle egyéb fejtörő szórakoztatja az évkönyv olvasóit, amely mellékletének két oldalán egy-egy óriási méretű ke­resztrejtvényt közöl, az egyik a már ismertetett nagy pályázattal függ ösz- sze. Mindent egybevetve: a Füles 1977-es évkönyve méltán számíthat a rejt- vényfejtők érdeklődésére. (P. G.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom