Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. november 3. KOMMENTÁR Madrid és a folyamatosság Spanyolországról több vo­natkozásban is sok szó esik mostanában. Bizonyos nyu­gati sajtókörökben a jelek szerint összehangolt kam­pány folyik annak elhiteiésé- re, milyen óriási mértékben különbözik a Franco utáni Hispánia a „generalisszimus” időszakának Spanyolországá­tól. Senki nem vonja kétségbe, hogy bizonyos különbség van A történelem egyszerűen nem tűri el a végtelen egy helyben topogást. Mind több jel mutat azonban arra, hogy a kontinens területileg egyik legnagyobb országában szo­morú mértékben van jelen egyfajta, rendkívül káros fo­lyamatosság. Ezúttal csak e megállapí­tás két legfrissebb bizonyíté­kára vetünk egy pillantást. A folyamatosság talán leg­látványosabb jelére a fővá­rosban került sor: Madrid­ban rohamrendőrök rontot­tak rá az immár egy hete jo­gaikért és jobb életkörülmé­nyeikért sztrájkoló buszso­főrökre és egyszerűen szét­zavarták tüntető gyűlésü­ket. Talán nem kell különö­sebben hangsúlyoznunk, hogy a Franco-korszak elit erőszakszervének, a roham­rendőrségnek puszta látvá­nya is maga a rosszemlékű folyamatosság. Nem kevésbé az az akció mögött meghú­zódó politikai döntés, amely egy bonyolult gazdasági-po- litikai-társadalmi problé­maszövevényt, ezúttal a buszsofőrök* helyzetét, úgy akarja „megoldani” mint Nagy Sándor azt a sokat em­legetett gordiusi csomót: karddal... A folyamatosság másik friss jele talán kevésbé lát­ványos. de egyáltalán nem veszélytelenebb. Arról van szó, hogy a Franco alatt libe­rálisnak minősített volt tájé­koztatási miniszter, Fraga Iribarne, aki belügyminiszter lett a király első kabinetjé­ben. új koalíciót próbál ösz- szehozni. amely „Spanyolor­szág egységére” hivatkozva — a szélsőjobbtól a centru­mig terjed. Ez a formáció nemcsak a kommunistákat hagyja ki, hanem a szocialistákat és más baloldali csoportosuláso­kat is. Hiába volt Iribarne Franco alatt viszonylag pozi­tív személyiség, jelenlegi kí­sérletét ez csak veszélyeseb­bé teszi: személye tízezreket téveszthet meg. Célja alig leplezetten az, hogy mire el­jön a parlamenti választások ideje, az új „jobbközép” blokk eltorlaszolja most már nemcsak a kommunisták, ha­nem az egész baloldal útját. Minden ilyen kísérlet csak robbanáshoz vezethet — akár rohamrendőrökkel, akár poli­tikai manőverekkel próbál­ják azt megvalósítani. A libanoni tűzszünet állandósítása Libanonban a hét elején messzemenően tiszteletben tartották a 12 nappal ezelőtt meghirdetett tűzszünetet — jelentette az ADN. Szórvá­nyos lövöldözéseket csak Bej­rutból és a főváros környé­kéről jelentettek. A L’Orient-le Jour hétfőn arról adott hírt, hogy Eliasz Szárkisz elnök a helyzet ál­talános rendezéséről tervet dolgozott ki. Ennek végre­hajtása az arabközi biztonsá­gi erők Libanonba érkezése­kor kezdődik. Az AFP sze­rint „a kairói arab csúcs dön­téseinek érvényesítését célzó általános akciótervről” van szó. E terv első lépésként elő­irányozza az összes fegyveres .cselekmények beszüntetését, a fegyveres erők visszavoná­sát, a barikádok lebontását, a legfontosabb közlekedést útvonalak újbóli megnyitá­sát, valamiint biztonsági erők állomásozlatását az összecsa­pások eddigi „forró pont­jain". Az An-Nahar című befo­lyásos beiruti napilap azt ír­ta, Szárkisz elnök elhatáro­zott szándéka, hogy az arab­közi biztonsági csapatok se­gítségével minden áron ér­vényt szerez a fegyvernyug­vásnak, a rijadi és a kairói csúcstalálkozó határozatai­nak. Szárkisznak átnyújtotta Hafez Asszad Szíriái államfő és Husszein jordániai király üzenetét. A konzervatív ke­resztény erők vezetőinek pe­dig — az AFP értesülése szerint — „biztosítékokat adott az arabközi elrettentő erő felfejlesztésére” vonatko­zólag. Állítólag háromszaka­szos időrendi tervet terjesz: tett eléjük. Ennek értelmé­ben a „zöld sisakosok” Liba­nonba érkezve először a „for­ró pontokon” foglalják el ál­lásaikat. A második szakasz­ban gondoskodnak a nagy közutak, így* a Beirut és Da­maszkusz közötti országút újbóli megnyitásáról. A har­madik szakaszban ellenőrzik a palesztin fegyveresek tábo­raikba való visszatérését. Egyelőre nem ismeretes — állapítja meg a francia hír- ügynökség — hogy a Zaid Rifai által a libanoni kon­zervatív vezetők elé terjesz­tett időrendi terv megfelel-e majd a libanoni haladó erők­nek és a velük szövetséges palesztinaiaknak. A balolda­li tábor ugyanis mind ez ideig azt követelte, hogy a „zöld sisakosok” egyidejűleg és kölcsönösségi alapon fej­lődjenek fel a szemben álló felek ellenőrizte mindkét övezetben. TELEX... BELGRAD Amerikai stílusú bandita­támadás zajlott le kedden reggel Belgrádban. Két fel­fegyverzett bűnöző a főváros központjában behatolt egy bankba és 800 ezer dinárt el­rabolva megpróbált elmene­külni. A belügyi szerveknek az egyik bűnözőt néhány perccel a bűncselekmény el­követése után sikerült elfog­niuk, a másik a pénzzel együtt megpróbált gépkocsin megszökni. A rendőrség azonban gyorsan nyomára akadt és a bandita, miután bizönyossá vált számára, hogy nem tud egérutat nyer­ni, öngyilkos lett. BELGRAD Iraki katonai delegáció ér­kezett hétfőn hivatalos láto­gatásra Jugoszláviába. A kül­döttséget Hamid Sábán, a légierő dandártábornoka ve­zeti. LONDON Napóleon kardja, piszto­lyai és karabélya kerül árve­rezésre december 14-én Lon­donban. A francia császár fegyvergyűjteményét egy an­gol lord vásárolta meg 1833- ban. Az értékes fegyverek várhatólag 40 ezer font ster­lingért kelnek majd el. OSLO A norvég fővárosban vé­get ért a Norvég Kommunis­ta Párt kétnapos szakszerve­zeti konferenciája. A tanács­kozás középpontjában az ország gazdaságpolitikájá­nak megváltoztatásáért fo­lyó harc kérdései álltak. BUJUMBURA A kelet-afrikai Burundi Köztársaságban hétfőn a hadsereg megbuktatta Mi­chel Micombero elnököt és átvette a hatalmat — jelen­tették be közleményben az új katonai vezetők. A kis or­szág egész területére érvé­nyes kijárási tilalmat ren­deltek el este 6 órától haj­nali 5-ig. A helyi rádió je­lentése szerint a hatalomát­vétel vértelen volt és az or­szágban az élet a megszokott módon zajlik. DELHI Delhiben ítéletet hoztak az Ananda Marg (fasiszta jelle­gű csoportosulás) terroristái­nak ügyében, akik 1975 már­ciusában merényletet kö­vettek el A. N. Raj, az Indiai Legfelső Biróság elnöke el­len. A vádlottak közül kettőt 17 évi, a többieket 2—10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Az Ananda Marg szervezet egészen betiltásáig az egyéni terror módszerét alkalmazva, kormányelle­nes tevékenységet folytatott. Alapos az a gyanú is, hogy tavaly januárban ők gyilkol­ták meg L. N. Misra indiai vasútügyi minisztert. WASHINGTONI LEVÉL Miért nem tortával? A z amerikai elnökvá­lasztási kampány ta­nulságos és szórakoz- • tató volt. Az egyik tanulság, hogy ilyen óriási költséggel, ilyen alacsony színvonalú politikai karnevált rendezni még egy ilyen gazdag or­szágban sem ésszerű. Mind­emellett — a szemlélődő számára — szórakoztató is volt a barátságosnak és ko­molynak nem mondható csetepaté egyes részei a két elnökjelölt között. Különösen a kampány vége felé sokasodtak a szó­rakoztató históriák, mikor a tévénézők már kívülről tud­ták a két elnökjelölt prog­ramját, mikor már nem volt új mondanivaló és a távlati politikai tervek ismertetése helyett egymás szennyesét kezdték teregetni. Ezek kö­zül említünk még néhány olyat, amit az ilyen jellegű választási kampányhoz sze­rencsére nem szokott euró­pai „választási gyomor” is elvisel. Ismeretes, hogy a Water- gafe-botrány után törvényt hoztak a választási kam­pánypénzek gyűjtéséről, adományozásáról, s az új rend szerint a választási költségek egy részét most központi alapból kapják a jelöltek. De nem mindegyik. Csak az uralkodásban egy­mást váltogató köztársaság és demokrata párt jelöltjei javára van nyitva az adófi­zetők pénzét tartalmazó központi kassza. A harmadik pártok jelöltjei, mint példá­ul a függetlenek nevében fellépő McCarthy, vagy a kommunista Gus Hall egy centet se kapott. Ford és Carter, miután közös kasszából és egyfor­mán részesedett, kénytelen volt — egymás szennyesé­ben turkálva — a régi pénzügyeket előrángatni, hogy besározhassa a szava­zók előtt a másik „fényes választási képet”. így tudta meg az ország Fordtól és a neki dolgozó kampánybi­zottságtól, hogy Carter ge- orgiai kormányzó korábban mennyi pénzt, ingyenes uta­zást és üdülési lehetőséget kapott nagyvállalatoktól. De, hogy „visszalőve” bebizo­nyítsa, hogy Ford se „tiszta kezű”, Carter kiteregette, hogyan élt Ford képviselő korában családjával együtt hét 5 dollárból. Ezzel mint­egy bizonyította, hogy Ford költségének lényegében 100 százalékát ugyancsak a nagyvállalatok fizették. Aztán Ford matematikai tudásban jeleskedve kimu­tatta, hogy Carter a 90 per­ces vita során tizenötször hazudott, torzított el ténye­ket, vagyis hat percenként egyszer. Carter emberei vi­szonzásként igyekeztek „Wa- tergate-színre” festeni For- dot, azt állítva, hogy Ford képviselő korában részt vett a Nixon lemondásához ve­zető Watergate-botrány el- tussolására szervezett kísér­letekben. Erősítésként bekapcsolód­tak a „játékba” az alel- nökjelöltek is. Ford al- elnökjelöltje, Dole szenátor szarkasztikus, nyomdafesté­ket nem minden esetben el­bíró megjegyzésekkel gú­nyolódott Carter alelnökje­löltjének, Mondale szenátor­nak politikai múltján, aki — nem lévén rest — visszavág­va közölte, Dole nem ko­moly politikus, hanem bo­hóc és bohócra nincs szük­ség a Fehér Házban. (Az Egyesült Államok átugrotta a fejlődés klasszikus feuda- lista korszakát, így az ural­kodásban az udvari bohócok által színesített korszakát is.) S ezek az épületes „vi­ták” mind a tévé- képernyőn is, a nagy- közönség előtt zajlottak. Tényleg erős választási gyo­mor kell megemésztésükhöz. De serkenti-e a szavazók kedvét a választáson való részvételre? Aligha. Az amerikai közvélemény kezd ezen a korszakon túlhaladni, aminek egyelőre csömörével ad kifejezést. Nyilván ezzel és a két pártból való kiáb­rándulás elmélyülésével függ össze az a példa nél­kül álló közömbösség, amellyel az amerikai szava­zók tízmilliói fogadták a kampányt és a választást. Bizonyára jobban örültek volna a tévénézők, ha — a régi amerikai filmek neve­tést ingerlő trükkjeivel — tortát dobáltak volna egy­más arcába. Édesebb és ol­csóbb is lett volna a kam­pány. New York, 1976. október. OCouaes A Biztonsági Tanács előtt a megszállt arab területek sorsa Az ENSZ Biztonsági Taná­csa közép-európai idő szerint hétfő este Egyiptom javasla­tára az Izrael által megszállt arab területeken kialakult helyzetet vitatta meg. A felszólalók sorát Jorge E. lllueca panamai ENSZ- nagykövet, a Biztonsági Ta­nács soros, november havi elnöke nyitotta meg. Az arab országok és a Palesztina* Felszabadítási Szervezet kép­viselői felszólalásukban rá­mutattak, hogy az izraeli megszálló hatóságok megpró­bálják megtörni a szabad­ságért és a nemzeti függet­lenségért küzdő Palesztinái nép törhetetlen akaratát, s ennek érdekében arabok ez­reinek lemészárlásához, le­tartóztatásához és üldözésé­hez folyamodnak. Zehdi Terazi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet ál­landó ENSZrmegfigyelője ha­tározottan elítélte az izraeli . megszálló hatóságoknak a bé­kés arab lakosság és a pa- lesztinaiak ellen alkalmazott önkényét. Hasem Nuseibi, Jordánia állandó ENSZ-képviselője azzal a felhívással fordult a tagállamokhoz, hogy nyújtsa­nak segítséget az izraeli meg­torlások áldozatainak. Abdel Magid, az Egyiptomi Arab Köztársaság képviselő­je a nemzetközi békét és biz­tonságot veszélyeztető irány­vonalnak minősítette az iz­raeli politikát. Muffak al-Allaf, Szíria ál­landó ENSZ-képviselője ki­emelte, hogy a Biztonsági Tanács kötelessége véget vet­ni az arab területek izraeli katonai megszállásának. A Biztonsági Tanács leg­utóbb az Izrael által meg­szállt arab területek kérdé­sét ez év májusában vitatta meg. Akkor az Egyesült Ál­lamok kilátásba helyezett vé­tója meghiúsította az izraeli agresszió határozattal törté­nő elítélését. A Biztonsági Tanács csü­törtökön folytatja munkáját. Szeberényi Lehel iA fém REGÉNY 65. — Örült... — nyögött Zsabka. és vigyorgott, és le­törölte a vért. S Ferót nem ingerelte már a vigyor. Rádöbbent, hogy ta­karó, A gyávaságé. — Szeretném magam szem. beköpni — mondta utálkoz- va, — amiért féltem tőled, És köpött. És megtörölte nadrágjában a kezét. — Most mondd meg az iga­zat! Zsabka Janó felhagyott a vigyorral. — Bizony isten semmit se tudok... Rosszul voltam és el­jöttem. Kérdezzétek meg az öreg Holubot. Legjobban azon csodálkoz­tak, hogy úgy tett, mintha semmi se történt volna köz­tük. Igaz, bejött az anyja. Némi suttogó tanakodás után (az ajtó előtt) bekopog­tak Buda tanítóhoz. Buda tanító megrögzött le­gényember volt, s ezt lakása is tükrözte. A szüleitől ma­radt öreg bútorok közt la­kott. Csupa kopottság vette körül, sehol egy textil, egy váza, s a csupasz padlón csaknem gyűrűbe göndörö­dött a por. És por a könyves­polcon, mely háta mögött ma- gaslott, és roskadozott a sok könyv alatt. Ámbár ez csak a fiúk szemében tűnt, mint­hogy ez volt az egyetlen házi könyvtár, amit láttak. S öreg bútorokat se igen lehetett már látni benn a lakásban, csak a padláson. Buda tanítót azonban meg­szokták különcnek. Most se volt az asztalán semmi, egy árva terítő. Üres pohár állott csak előtte, abba meredt. S a szék lábánál de- mizson. A fiúk, ahogy meglátták háta mögött a sok összevisz- sza könyvet, előtte meg a po­harat, magukban ezt gondol­ták: „Hátat fordított a könyvnek, s a pohárhoz pár­tolt.” A fiúk megálltak az asztal előtt, s Buda tanító felemelte üveges teikntetét a pohárból. Akárcsak valami súlyt. S tar­totta, tartotta rajtuk. Nehe­zen, csaknem elejtve. Feró szava zörgött, mint a papír: — Még nem jött meg... Vol­tunk Zsabkánál is, nem tud semmit. Buda tanító nem szólt rá, lenyúlt a demizsonért. A csendben csak a csobogás hallatszott. Zöldesbarna, zavaros-sűrű nedűvel telt meg a pohár. Árnyak gomolyogtak Buda tanító fejében, az ősök ár­nyai. Félt, és nem tudta, mit higgyen. A mindenféle be­szédeknek, öreg hiteknek, úgy tűnt, alapja van. A polc a könyvek alatt megreccsent, és Buda tanító összerezzent. S mindjárt ijed­ten a pohárhoz nyúlt. Ma­gától ijedten: az ember hogy el tudja veszíteni magát gyöngeségében. — Jelenteni kellene — nyögte nehéz, zsibbadt nyelv­vel. S tudta, hogy nincs ere­je jelenteni. Két tenyerébe fogta arcát. A torka összeszo­rult. Rettenetes... Érezte, hogy felelősségre vonnák. Aztán megint, magával bir­kózva: — Értesíteni kellene... a rendőrséget. Hallgattak. Senki se tudott ebben okos lenni. — Várjuk meg a reggelt — vélte Hornyák Marci —, s ha akkor se kerülne elő... A többi is helyeslőén bó­logatott. S nem tudtak vol­na felelni rá, miért vona­kodtak beavatni a rendőrsé­get. Talán a szégyen miatt (hiszen amire a felejtés fátylát” szerették volna borí­tani : hitványságukra a do­logban. egy nyomozás az el­ső percben premier plánba hozná.) De az js lehet, egy félelem évszázados beideg­ződése tartotta őket vissza. (A rendőrség csak na­gyobb bajt hoz; jön és megy — s ők itt maradnak védte­len bosszúval szemben.) Buda tanító letette a po- harat. Szája kék volt. Hideg rázta. És szemében az imén­ti bárgyuság helyén gyer­mekded kétségbeesés pislo­gott. Szánni való volt nézni ezt a lélekben összeroppant em­bert. Kit annyi csodálat és tisztelet övezett a faluban. Kire gyermekségükből fel­néztek, az egyedülire, aki e porból valaha is kiemelke­dett, a falu fölé, és maga­sabbra jutott (műveltségben) mint mindenki más. aki itt született, s a homlokán tisz­ta és szép tágasságát nordia a messzi tájakat belátó ér­telemnek. Ez az ember romjaiban ült előttük, és azt mondta: — Ti sohase találkoztatok vele? — Kivel tanító úr? — A rémmel... A fiúk nagyot nyeltek. — Nem, nem találkoztunk. S megrendültén, szánakoz­va nézték őt. Különösen Kosznovszki Feró. Kinek már nem voltak olyan bib- liás ismeretei, mint az idő­sebbeknek. De most felde­rengett felületes emlékezeté, ben Mózes. Mózes, ki az ígé­ret földjéig vezette zsidó né­pét, de ő már nem léphetett oda be. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom