Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. november 28. „Van aki így köszön: Képünkön: Tóth István utcai „fogadóórája" az óvoda előtt. (Elek Emil felv.) SZIA, PISTA” Egy tanácselnökről — félhivatalosan MÉG NÉHÁNY HÓNAPJA, HOGY A TANÁCS ELNÖKE. EZEKBEN A HÓNAPOKBAN ÍZLELGETI TULAJDONKÉPPEN A FIATAL KOR MINDEN ELŐNYÉT ÉS HÁTRÁNYÁT. 9\ A művészettörténet a szakma része AMfflROI A MflMflM A mikor megmutattam a fényképet kollégáimnak, sokféle barkochba választ kaptam: diák, tsz-, ÁFÉSZ-dolgozó, pedagógus, KISZ-titkár... A meglepődés jogos volt, amikor felfedve a titkot, mondtam: a kép Tóth Istvánt, a Biri Községi Tanács 26 éves elnökét ábrázolja. Az 1670 lakosú Biri sok gondját-baját és természetesen örömét vette a vállára Tóth István, amikor a helyi t6z-ben végzett karbantartó szakmunkát a község lakóinak bizalmából felcserélte a’ tanácsleinöki poszttal. Ez néhány hónapja történt: 1976 júliusában. Nem egykönnyen vállalta el, a szülei is aggódva figyelmeztették, gondolja meg, nagy felelősség, nagy teher ez. És nem mindig sikerül mindenki kedvére teruni, haragosokat is szerezhet magának... — Én továbbra is az maradtam mindenkinek, aki voltam — mondja a fiatal tanácselnök. — Az iskolás gyermekek között jócskán akad, aki így köszön, szia, „Pista”. Az idősebbek fiamnak hívnak. Megadják a tiszteletet, igaz én is megadom mindenkinek. Nem érzem és nem éreztem, hogy a tanácselnöki tisztségemmel talán néhány lépéssel távolabb kerültem volna- bárkitől is... Még néhány hónapja, hogy a tanács elnöke. Ezekben a hónapokban ízlelgeti tulajdonképpen a fiatal kor minden előnyét és hátrányát. Akadtak már eddig is ügyek, amikor ki kellett mondani a nem éppen népszerű nemet is. Egyik-másik falubeli, a saját ügyének hevében, elfelejti: a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Sógor, koma, rokon sem kivétel, nem lehet emeltebb hangja, ha bejön a tanácsházára. Nincs is baj az emberi kapcsolatokkal. Úgy érzi tisztelik, bíznak benne. Az emberek látják, hogy a köz érdekében fáradozik, a falu felemelkedése hajtja az érettségizett fiatalembert, aki legszívesebben az óvoda létesítéséről beszél. Ehhez már neki is volt egy kis köze. — Helyi és központi segítséggel most már Biriben sem kell óvoda nélkül iskolába menni a kis elsősöknek — mondja, ötven hely van itt a kicsiknek, igaz állandó gondunk van az egészségügyi követelményekkel, a tervezettnél ugyanis több gyermeket kellett elhelyeznünk, s ezt a KÖJÁLL nem szívesen nézi el. A konyha bővítését, szociális helyiségek építését tervezzük jövőre... A tanácselnök az idős emberek sorsát is figyelemmel kíséri. A tanács és a tsz nemrég a falu százhatvan idős emberét vendégelte meg. Több öregnek befizettek állandó ebédre a helyi kisvendéglőben. öröm látni, a munkában megfáradt emberek érzik, hogy nincsenek egyedül. De milyen napi gondok foglalkoztatják a biri tanács elnökét? Kedvetlenül mondja, hogy leginkább két dolog borzolja mostanában az idegeket a faluban, ami épp olyan bosz- szantó a falusi emberek életformáját élő és vállaló tanácselnöknek, mint másoknak. Egy idő óta a takarmánytápok értékesítését a terményforgalmi és malomipari vállalattól az ÁFÉSZ vette át. Azóta nem jó az ellátás, az emberek, akik a háztáji gazdaságban, vagy egyéni gazdaságukban rendszeresen foglalkoznak állattartással, Kállóba, Balkányba járnak tápért. De miért nincs helyben? — A másik gond — sorolja az elnök — hogy létesült a faluban egy olajkút, két A FELSŐFOKÚ TANINTÉZETBEN a demokratizmus fejlődésével párhuzamosan egyre tartalmasabb, emberibb kapcsolatok alakulnak ki tanárok és hallgatók között. Az intézetben ma már elfogadott, hogy tanár és hallgató egyaránt tanulhat egymástól. Ezt bizonyítja, hogy fa Nyíregyházi Mezőgazdasági ' Főiskola kertész- és gépészkarán, a MÉM repülőgépes szolgálatnál a párttag hallgatók és az oktatók alapszervezetei azonosak. A főiskolán folyó pártépítési munkáról a pártvezetőség álláspontját Tóth László, a repülős tanszék vezetője, a pártvezetőség szervező titkára fogalmazta meg: — A hallgatók körében végzett pártirányítási tevékenységet ettől az esztendőtől már az első évben elkezdjük. Párttaggá való felvételük így már a második évben bekövetkezhet. A harmadéves hallgatók felvételével csak nagyon indokolt esetben élünk. A felvett fiatal párttagok így egy évig dolgozhatnak a felvevő alapszervezetben. A KISZ feladatai közé tartozik, hogy kommunistává nevelje tagjai közül a legkiválóbbakat. — Főiskolások vagyunk, és a mezőgazdasághoz kötődünk — koncentrálja gondolatait Nagy Beatrix harmadéves üzemszervező szakos hallgatartályból kapja majd a lakosság a fűtőolajat. De olyan lassan, körülményesen adják át rendeltetésének, hogy az emberek nem győzik kivárni, a közeli nagyközségekbe járnak olajért. Ezen is sürgősen változtatni kellene. Tóth István a nagykállói járás legfiatalabb tanácselnöke nem a panasz, hanem az elvégzendő dolgok hangján beszél Biri napi és távolabbi tennivalóiról. Jóval túl is jár már gondolatban a 76-os éven, 80-ra pillant; új ABC- áruházat, majd orvosi rendelőt, s főként egy itt letelepedő orvost álmodik a gyorsan fejlődő falunak. Munka után pedig jó megpihenni a családi otthon melegénél, feleségével, aki a tsz-ben dolgozik és kisgyermekükkel, aki feledteti az egész napos fáradságot. M ég az út elején áll, sok bizakodással, erővel. Főleg abban bízik, hogy a falu minden lakója támogatni fogja ezután is, mert csak együttesen juthatnak előbbre... tó, kertészkari KISZ-titkár. — A fiatal mezőgazdasági szakemberek elsősorban a korszerű ismereteket igénylő gazdaságokba kerülnek. A népgazdaság ágazatai közül az utóbbi évtizedekben a mezőgazdaság fejlődése volt a legintenzívebb. Ezzel szemben a társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyok legkevésbé éppen a mi munkaterületünkön, a tanyákon, a községekben fejlődtek. Kikerülve ezekben is segítenünk kell. így aztán, amikor a KISZ felkészít, ajánl egy fiatalt párttagnak, ezeket a szempontokat is mind figyelembe kell venni. BENNE VOLT SZAVAIBAN az is, hogy a főiskolás fiatalokat a KISZ-ben olyan felnőttekké kell nevelni, akiknek eszményképeik, szocialista céljaik vannak. Gondolatát így folytatta: — A közönyt, a félmunkát, a hanyagságot kell száműzni életünkből. Ehhez példamutatókra van szükség. A főiskola pártalapszerve- zetei nagy gonddal követik azoknak a fiataloknak a fejlődését, akikben az utánpótlást látják. A legrátermettebb pedagógusokból patronálót állítanak melléjük. A három alapszervezetben most hét hallgató párttaggá nevelésével foglalkoznak) Egyikük I1-. lés Ottó. — Harmadéves kertészhall— Legalább nyolcvanezret ért az az aranykarkötő — nagyon szép volt, csodás drágakövekkel díszítve. Két kő kilazult és kiesett, azokat kellett visszatenni, megerősíteni. Hát... remegett a kezem, amikor hozzányúltam... Ez volt eddig a legértékesebb darab, amin dolgoztam. Egressy Tamás harmadéves ötvöstanuló visszahajlik az asztal fölé. Megigazítja a fekete műbőr kötényt az ölében, óvatosan beleilleszti a szálvékony fűrészt az aranygyűrűn már megkezdett nyomba. Láthatatlanul pereg a tizennégy karátos aranypor a köténybe. Egy szem sem mehet kárba. „Átnyergeltem az ötvösségre” Hirtelen megszólal a vekker. Csörgése nem zavarja a koncentrálva dolgozó fiút — megszokta. A nyíregyházi VAGÉP Vállalat Széchenyi utcai órásműhelyében ez nem ritka, akárcsak a kakukkszó vagy zengő óraütés. A helyiség egyik oldala az órásoké, a másik az ékszer javítóké, öten vannak ötvösök — köztük két tanuló, Egressy Tamás és Szabó Györgyi. Tóth Miklós, a tanulók gyakorlati oktatója maga is fiatalember — és alig négy éve dolgozik ékszerekkel. — Hetvenkettőben kezdett ékszerjavítással foglalkozni a vállalat. Én magam órás voltam — aztán átnyergeltem az ötvösségre. Nagyon érdekes szakma — sok szépérzéket, kézügyességet és főképp türelmet igényel. Mi egyelőre csak javítunk, új ékszereket nem készítünk. De úgy tudom, tervezi a vállalat, hogy erre a tevékenységre is engedélyt kér. gató vagyok. Szüleim, testvéreim Paposon élnek. A mátészalkai tangazdaságtól kapok ösztöndíjat. A szakmunkásképzőben KISZ-titkár voltam, most évfolyamszervező titkárnak választottak meg. Loholás óráról órára, gyakorlati munkára, ifjúsági foglalkozásra; tanulás, sport, egy kis szórakozás — ezek adják életünket. Többet teszek-e miint évfolyamtársaim? Én ezt nem mérem soha. Erőm- höz mérten teszek eleget annak, amit tőlem elvárnak. — HAJTUNK-E ELÉGGÉ, vagy csak ez telik belőlünk? — töpreng Krauth Péter harmadéves repülőgép szakos, az egyéves párttag. — Pesti főiskolát hagytam ott gyermekkori álomért, a repülésért. Ráadásul nős vagyok. Hetente járok haza a fővárosba. Itteni életemet az órák, a repülés, a tanulás, a társadalmi munka teszi. A pártalapszer- vezet KISZ-összekötője vagyok és a kollégiumi bizottság elnöke. És ez mind komoly dolog. Ha elvtelenséget Iátok, nem tudom szó nélkül hagyni. Nem, ez nem azt jelenti, hogy tanáraimnak nem adom meg a tiszteletet. Inkább azt: pedagógusainkra mi mind az intézetben, mind a magánéletben fel szeretnénk nézni. Nekünk még nagyon kellenek a példaképek. Sigér Imre — Az volna az igazi! — teszi hozzá Egressy Tamás. — Az ékszerek javítása sem kis munka, de... a készítés mégiscsak más. Ott az ember fantáziája is működhet. Megtervezheti, s el is készítheti az elképzelt ékszert... Az már művészet! Vinnai József, a műhely vezetője Szebbnél szebb ékszerek, kelyhek képeivel teli könyvet mutat — az ötvösművészet remekei régmúlt századokból. Tamás már jól ismeri ezeket — a művészet- történet jelentős helyet foglal el a szakmunkásképző tantárgyai között. Mindössze ez a két ötvöstanuló van a megyében. A 107. számú szakmunkásképzőbe járnak általános tárgyakra, míg a szakmai tudnivalókat Budapesten kapják. Havonta egyszer mennek föl pár napra konzultációra — ott is mindössze négyen vannak, a másik kettő székesfehérvári. Nagyobb számmal csak az Állami Pénzverde képez a maga számára ötvösöket. Ritka szakma. «* „Vigyázat! Drágakő!” Tóth Miklós kinyit egy biztonsági zárás fémdobozt. Kiemel egy kis zacskót, különböző vastagságú fénylő lemezkéket ráz ki belőle. Tizennégy, tizennyolc, huszonkét karátos arany — más és más színűek. Ezekből pótolnak letört részeket, egészítenek ki hiányokat az ékszereken. Arany! Mennyi minden tapad ehhez a szóhoz... Keveseknek adatik meg hogy nap mint nap csillogó aranyVincze László tárgyakat forgassanak a kezükben, hogy szebbnél szebb ékszerek legyenek munkadarabjaik: onixköves pecsétgyűrű, széles karikagyűrű, kinyitható medál, brilliánst befoglaló szépen megmunkált függő, finom szemű aranylánc. — A drágaköveknél nagyon, de nagyon kell vigyáznunk. Ha például eltörik a gyűrű, s meg kell forrasztani, a kő mindig veszélyben forog: ha nagyon felmelegszik, vagy hirtelen hűl le. Egyszerűen szétpattanhat az esetleges tízezreket érő kő ... Szép pecsétgyűrűt hoznak a külső helyiségből, ahol a megrendeléseket veszik föl. Bővíteni kell. Tulajdonosa meghízott? Elajándékozta? örökölték? Ki tudja. Egy másik gyűrűn — különösen súlyos, vastag karika — monogramot kell cserélni. Pár tizedmilliméter vastag aranylemezből vágják ki az egymásba fonódó betűket, s úgy illesztik a gyűrűre. Lánc a láng fölött Az egyik fal mellett két különös gép. Betűket metszenek az egyikkel egy zenélő doboz fedőlapjára. Ajándéknak készül. A másikkal karikagyűrűk belsejébe véshetnek dátumot, nevet. Százezreket érnek a gépek — különlegesen finom masinák. Alig látni az aranyláncot az asztalon. Egy helyütt elszakadt: meg kell forrasztani. összehúzott szemmel hajol fölébe az ötvös. Tűhegyes csipesszel összeilleszti a végeket, begyújtja a borszesz- lámpát, aranyötvözetből csippent le egy pici darabot, s azt helyezi az összeforrasztandó részre. Egy pillanat, s a láng máris egybeolvasztotta. És a lánc majd újra nyakba kerülhet —, hogy régi emléket idézzen vagy jómódot mutogasson, szerelem zálogául szolgáljon vagy csak egyszerűen: szebbé tegyen egy szép arcot... Vázlat Páll Géza Ezt mondja a pilótajelölt: „Nekünk kellenek a példaképek” T. Gy.
