Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-05 / 262. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. november 5. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke fogadta Andrej Gromikót, az SZKP Politikai Bizottsá­ga tagját, szovjet külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú párt- és állami kapcsolatok fejlődéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről. (Telefoto — BTA — MTI — KS) Andrej Gromiko találkozott Iszmail Fahmival A genfi Rhodesia-tárgyalások Libanon Az utolsó pillanatban tá­madt váratlan nehézségek késleltetik az Arab Liga békefenntartó erőinek megérkezését és felfejlő­dését Libanonban — kö­zölték az Arab Liga körei­ben. Az eredeti tervek sze­rint az arabközi békefenn­tartó erők kontingensei­nek szerdán a késő éjsza­kai, illetve csütörtökön a hajnali órákban kellett volna Libanonba érkezni­ük, hogy csatlakozzanak a tűzszünet betartásának el­lenőrzésére hivatott arab­közi haderő szíriai alaku­lataihoz. Ám mind az Arab Liga, mind a jobboldali és baloldali fegyveresek kö­reiben közölték, hogy a békefenntartó kontingen­sek a hét vége előtt való­színűleg nem érkeznek meg. Jobboldali milicista források szerint megérke­zésüket részben e haderő összetételével kapcsolat­ban az utolsó pillanatban felmerült véleménykü­lönbségek késleltetik. Ezenkívül néhány arab ál­lam, — amely kötelező ígéretet tett arra, hogy Li­banonba irányítja egysé­geit, így Szaúd-Arábia — csapatai „még nem állnak útra készen”. A késedelem további oka „a bizonytalanság” a tekintetben, hogy ki le­gyen a harmincezer fős haderő parancsnoka. Miközben tart az arab­közi békefenntartó erők kontingenseinek Libanon­ba irányításával kapcsola­tos huzavona, a jobboldali és a baloldali fegyveresek között elsősorban Bejrut­ban és környékén folyta­tódnak a fegyveres össze­tűzések. Katonai források szerint szerdán éjjel Bei­rut keleti elővárosaiban négyórás csatározás folyt. A Palesztinái Népi Fel- szabadítási Front szerdán közleményben szögezte le: „A palesztin forradalom védelme megköveteli, hogy harcoljanak az októ­ber 18-án Libanonra vo­natkozólag Rijadban ho­zott döntések ellen”. A dr. Georges Habbas vezette Palesztinái Népi Felszabadítási Front, amely a közel-keleti prob­léma mindennemű tárgya­lásos megoldásával szem­behelyezkedő palesztin „el­utasítási front” legfonto­sabb szervezete, a továb­biakban rámutatott, hogy „a palesztin ellenállás és a libanoni haladó mozga­lom ellen folyó imperia­lista-cionista és reakciós offenzíva nem fog véget érni a Rijadban elrendelt tűzszünettel”. Szófiában november 3-án és 4-én, az előzetes megálla­podás értelmében, Andrej Gromiko, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere találkozott Iszmail Fah­mival, az Egyiptomi Arab Köztársaság miniszterelnök­helyettesével és külügymi­niszterével. A találkozón a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitatták meg. Át­„Uj személyek, de a lényeg a régi” — így értékelik wa­shingtoni megfigyelők a no­vember 2-i amerikai kong­resszusi választások eredmé­nyeit. A kongresszusban valóban nem változott meg a két leg­nagyobb polgári párt — a de­mokrata és a köztársasági párt — erőviszonya. Az elmúlt nyolc esztendő során éles pártviadal folyt a republikánus kormányzat és a demokraták által ellenőr­zött kongresszus között. Egyes megfigyelők vélemé­nye szerint az új elnök, a demokrata párti James Car­ter januári hivatalba lépésé­tekintették a Szovjetunió és az EAK közötti kétoldalú kapcsolatok kérdéseit is. A miniszterek kölcsönösen ki­fejtették kormányuk nézete­it a szovjet—egyiptomi kap­csolatok jelenlegi állásáról és fejlődésük távlatairól. Megállapodtak abban, hogy a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről folytatni fogják a vélemény- cserét. vei ez a pártviadal enyhül­het. A kongresszus ugyanakkor továbbra is a „gazdagok klubja” marad. A 16 új sze­nátor közül legalább 6 mil- limos vagy rendkívül jómó­dú. A néger választópolgárok számának növekedése elle­nére az Egyesült Államok szenátusában mindössze egyetlen néger szenátor ma­rad. A képviselőházban 435 kongresszusi tag közül to­vábbra is csak 17 a néger. A szenátusban a korábbiakhoz hasonlóan, most sem válasz­tottak be egyetlen nőt sem, a képviselőházban pedig szá­muk 18-ról 16-ra csökkent. Csütörtökön délelőtt Genfben találkoztak a rhodesiai hata­lomátadásról tárgyaló afrikai és fehértelepes küldöttségek jogi szakértői. A megbeszélést szerdára tervezték, de elha­lasztották. A szakértői indítványokat csütörtökön délután terjesztet­ték a küldöttségvezetök elé, akik nem hivatalos kerekasztal- értekezleten találkoztak a Nem­zetek Palotájában. sokat látott genfi kon­ferenciaváros most meglehetősen szokat­lan eszmecsere színhelye. Az Afrika délkeleti szögletében elterülő Rhodesia (népének nyelvén: Zimbabwe) forma szerint mindmáig brit gyar­mat, ténylegesen azonban több mint egy évtizede füg­getlen állam. A genfi tár­gyalások témája mégis az, hogyan adják át a hatalmat az ország őslakosságának. Rhodesia negyedmillió fe­hértelepese — még 1965 no­vemberében — azért sza­kadt el a brit anyaország­tól, hogy ne kelljen átadnia a kormányrudat a hatmillió afrikainak, amikor a gyar­mat elkerülhetetlen felsza­badulásának pillanatában bevonják az angol zászlót. Ezért mondják most igen logikusan az őslakosság Genfben tárgyaló képvise­lői, hogy nekik nem Smithékkel, nem a telepe­sekkel van tisztázni való­juk, az ő tárgyalópartnerük csak Anglia lehet. A tárgyalások másik kü­lönlegessége az, hogy a ke­rékasztalra amerikai cso­magtervet tettek, amelyet Henry Kissinger külügymi­niszter dolgozott ki. Az Egyesült Államok ugyanis tart tőle: a portugál gyar­matbirodalom összeomlását követően a nemzeti felsza­badító mozgalom Angolá­ban és Mozambikban dia­dalmasan végigsöpört hullá­ma átcsaphat a szomszédos Rhodesiára, sőt a Dél-afri­kai Köztársaságra is. Ez egyszerre veszélyeztetné a tőkés világgazdaság szem­pontjából létfontosságú nyersanyagforásokat, s lé­nyeges hadászati érdekeket — mindenekelőtt az Atlan­ti- és az Indiai-óceánt ösz­szekötő tengeri utak szá­razföldi támaszponthálóza­tát. Washington diplomáciai közbelépése mögött az a tö­rekvés húzódik meg, hogy megpróbálja az amerikai hatalmi és gazdasági érde­kek szempontjából minél fájdalommentesebblé tenni — a felszabadító mozgalom nyomása közepette sokáig már el nem odázható — rhodesiai hatalomváltást. Lássuk tehát, mi van az amerikai „csomagban”! A pontokból álló tervezet (ezért is nevezik csomag­tervnek) azzal számol, hogy a fehértelepesek kisebbsége kétéves átmeneti időszak alatt adná át az Ország irá­nyítását az afrikai többség­nek. Az átmenet idején for­mailag egyenlő összetételű, valójában telepes többségű testületek vezetnék az or­szágot: egy államtanács és egy minisztertanács. Az államtanács felerész­ben fehér, felerészben afri­kai politikusokból alakulna, de elnöke fehértelepes len­ne; a posztra maga az ál­lamtanács dolgozná ki az új alkotmányt, s felügyelné a kormányt, sőt vétójoga lenne, ami azt jelenti, hogy megsemmisíthetné a mi­nisztertanács döntéseit. A minisztertanács tehát annyira alárendelt szerepet játszana, hogy csak elméle­ti értéke van az elképzelés­nek, amely szerint ebben a testületben a tagok többsé­ge és az elnök afrikai len­ne. A tényleges hatalom szempontjából kulcsfontos­ságú hadügyi és belügyi tárcát a fehértelepeseknek tartanák fenn. Á „csomagot” kibont­va igazán nem volt váratlan, hogy Genf­ben az afrikai politikusok elutasítják a tervezetet, mert az sokkal inkább Smithék időnyerési lehető­sége, semmint a tényleges hatalomátadás programja. Kivált, hogy azt is előirá­nyozza: az átmeneti kor­mány megalakulásával fel kell oldani a Rhodesiával szemben meghirdetett nem­zetközi gazdasági vesztegzá­rat és fel kell hagyni a fegyveres partizánharccal. Ez pedig egyértelmű lenne azzal, hogy a Smithék szá­mára kiskaput nyitó kor­mányzati forma kialakítása közepette lemondanának azokról az eszközökről, amelyekkel. a telepeseket egyáltalán bármilyen meg­állapodás betartására lehet szorítani. USA erőviszonyok a választás után A Szeberényi Lehel 14 vétn REGÉNY 67. Rendelet jött a ruhára meg a fegyverre, ördög tudja, mi­ért halasztódott eddig. Ond- rejnak már minden együtt volt hozzá, az erkölcsi bizo­nyítvány is megjött. Az elnök föl se nézett a telerakott asztalról. — Sürgős?... — No hallja! Maga nem tud, mi van? A Matejék lá­nyával ... Az elnök felkapta a fejét. — Mi?! S ekkor értesült arról, amit a falu már egy napja tudott, de különös titokba burkolt. Már a konda is megjött, s vele elcsigázottan Buda taní­tóék az erdőről. Elcsigázot­tan és eredménytelenül. S mikor eloszlottak. Hornyák Marciék az utcán mesélték, mit láttak. Lementek egészen a szurdok mélyébe, ahol egy kis patak csörgedez, s a víz szikláról sziklára ugrál, zu- hatagokat alkot. És a moraj­tól alig lehet egymás hangját hallani. És olyan sötét van lent, mintha mindig szürkü­let volna. És a sziklák a fejük fölött csüngtek, valósággal a levegőben lógtak. Rengeteg üreget, hasadékot láttak a sziklák közt. be is kukkantot­tak egyikbe-másikba. de az ördöggel nem találkoztak, s ha találkoztak volna, náluk is volt vasvilla. Kígyót azonban láttak. — No hiszen a sátán kígyó képében is jár! — figyelmez. tetett Martin, a borbély, igaz, csak félig komolyan, mert ő volt a hálás hallgatóság meg a kis ember, a trafik előtt áll­tak ugyanis, s a kíváncsiság majd megette őket. Különö­sen Sandinak vágott a dolog az érdeklődési körébe, s oly­annyira fellelkesült, hogy az árnyékról is megfeledkezett, melyet Matejék gyásza terí­tett nyomasztóan a falu fölé, és amely ráadásul mint végső okon, az ő lelkén szárad. Szeme csillogott, ajka ne­vetett izgalmában. És közben így sóhajtozott: — Hogy mért nem szólta­tok nekem is?! — Otthan majd elverik raj­tatok a port — mondta Mar­tin. — Tudjátok, hogy soha senki se járt odalenn? Marci válat vont. — Hát akkor mi most jár­tunk. Martin azzal lépett be a kocsmába: — A fiúk a szurdokban vol­tak. Nézte a hatást, a halálsá­padt arcokat. Holub Ciprián tért magá­hoz elsőnek, szétnyította aj­kát összezárva majd újra megnyitva. — És visszajöttek? — Vissza — mondta Mar­tin, mint képtelen és hihetet­len tettet. Ezt meg kellett emészteni az asztaloknál. Ez feje tete­jére állított mindent. Végül Ondrej kivette a pi­pát a szájából, és csettintett. — A mindenit! Martin pedig olyasvalamit mondott komoly pofával, hogy már a pokol kapuja sem olyan patent, mint régen, nem zár jól. És Ondrej ekkor ballagot át a tanácshoz, és ekkor említet­te fel az elnöknek, ami már egy ideje rendeletben is meg­jött: a mezőőrnek esedések szolgálati ruházatot meg sö­rétes puskát. Ugyanazon éjjel a mozgó­sított boszorkányok megszáll­ták Matejék házát, és nagy tivornyát rendeztek. Elfo­gyasztottak egy egész kényé. rét, megdézsmálták a szalon­nát és kolbászt, sőt ruhadara­bokat is eltüntettek. De máshová nem mentek el. Lonci az első busszal érke­zett, reggel ötkor. Midőn leugrott róla. körül se nézett. Futva loholt végig a követutcán, amely a tér folytatása volt. Vállára vetett dzsekije, s hosszú fekete haja együtt lobogott, mintha úgy húzná maga után. Felrohant kuszán, bomlot- tan Matejék friss betonlép­csőjén. Karikás, gulladt. pi­ros szemmel. — Az istenért, mi történt?! Teréz fejét ingatta és zoko­gott. Képtelen volt egyetlen épkézláb szóra. Lonci keserűen, feddőn csó­válta fejét. — Mire. vártak? Miért nem jelentették azonnal? Teréz nem válaszolt. Ráz­ta a zokogás. — Babicska hol van? — A templomban ... — volt az elcsukló válasz. Lonci csak nyelt, nyelt, csó­válta loboncos fejét. Matejt nézte az ágyon. Ruhástól fe­küdt ott Matej, és túlvilági ragyogás ült a plafonnak sze­gezett borostái közt. S hogy Teréza elcsendesült, hallani lehetett a dünnyö- gését: — Lagzi kifut abból... Ta­karékba tízezer forint, par­ketta ráér... Lonci szomorú döbbenet­tel nézte Matejt. és ügyetle­nül megsimogatta Teréza fe­jét, a puha. még alig törött haját, mely csaknem oly üde volt, mint lánykorában. — Minden jóra fordul — mondta, vigasztalta. — Most már itt vagyunk. És meg fog­juk őt találni... —Halottan — zokogta Te­réza. — Mért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? Én egyáltalán nem hiszem ezt! — Szinte kiabálva mondta, mert félt. hogy remegni talál a hangja. Mutatta a nagy erőst. — Jönnek ám sokan a gyár­ból. Az egész fonoda, a fes­tődé. .. Felgöngyölítjük az egész erdőt... — Istenem ... — nyögött Teréza. Rázta a fejét. nem hitte, hogy bármit érne mind­ez. — És még Pestről is jönnek rendőrök, egy egész sza­kasz ... Ezt Lonci hiteles forrásból tudta, magától a járási kapi­tánytól. miképp azt is. mily bosszúsak, hogy csak az este értesítették őket. Lehetetlen, nehéz nép. Loncit az elsők között hallgatták ki mint ba­rátnőt és közvetlen munka­társat. S nagy szerencse, hogy Péter-Pálkor eljött — pedig csak bohó ötletből —, igazán értékes támpontokkal tudott szolgálni a nyomozásnak. Zsabkát máris elővezették. Sőt a másik kettőt is. a két társát. Lonci nagy erős szavaiban, bátorítón hunyorgó szemének bizakodó lobogásában benne volt a nyomozás gyors és nagy sikere, és. hogy az ér­dem szinte kizárólag az övé. Alig tudta féken tartani ma­gában a diadalérzést, mintha máris a győzelmi tort ülhet­nék. — Csak fel a fejjel! — mondta. S érezni kellett, milyen üres tud lenni a szó. Teréza vigasztalhatatlan volt. Keze aláhanyatlott. uj- jai csüngtek, az utolsó re. mény is elszállott azokból, és csüngésük á végső megadás alaköltése volt. Á rendőrökre csak annyit mondott: — Nem, kedves... — Gyönge hangja felpihegett a kebléből, és sokkal biztosab­bat tudónak hallatszott a Lonciénál. — Földi ember oda megy hiába, akár ezer. Annyi, mint egy se. És Lonci hirtelen mindent érttett. Mindent, de mindent. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom