Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
1976. november 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 „Elcsúszott határidők T anácsaink több, mint hárommilliárd forinttal gazdálkodnak az idén, ebből fejlesztésekre 1,3 milliárdot költhetnek. Szinte mindenütt régen várt beruházáshoz kezdenek: általában olyanokhoz, amelyekre éveken át takarékoskadtak. Ez egyben azt is jelzi, hogy lehetőség volt sok oldalról megfontolni minden jelentős építkezést. Beruházó tanácsaink nagy része azonban — amikor az építkezésre kerül sor — mégis időzavarba kerül: tervezési, pénzügyi, esetleg kivitelezői gondokkal küszködik. Jól példázzák ezt a leggyakoribb óvoda- és iskolaépítések. A megyei összegezésből kitűnik, hogy a tervezett beruházások általában elkészülnek: Szabolcs-Szatmárban csak az idén hatvan újabb tanteremben kezdődhet meg a tanítás, s az év végén 675-fel több kisgyermek járhat óvodába, mint tayaly. A szép számok mögött azonban nagyon sok gond lelhető fel. A megyei tanács például 1975-ben külön intézkedéssel segítette a beruházások előkészítésének gyorsítását, a két középtávú tervidőszak közötti átmenetet. Az érintett új létesítmények építésénél azonban a korábbi kezdés, sőt egyáltalán az 1976. évi kezdés csak részben történt meg. Elhúzódott például a kisvárdai nyolctantermes iskola és százszemélyes óvoda, az újfehértói tizenkét tantermes iskola, a nyírbogáti és a máriapócsi 50-50 személyes óvoda építésének kezdete. Öfehértón már-már kálváriát járnak az óvodaépítéssel. A helyi tanács 1974. évi pályázatára 500 ezer forintot kapott egy öt- venszemélyes óvoda építésének segítésére. Közben született a gondolat: legyen az óvoda százszemélyes, mert arra is lesz igény, adják át inkább később, 1976-ban. Csakhogy nem volt körültekintő az intézkedés — annak ellenére, hogy a község vezetői és a járási hivatal iletékesei szívügyüknek vallják az építkezést. Az óvodaépítés ugyanis 1976 végén az alapozási munkáknál tart. Sem a beruházó, sem a járás illetékesei nem tudtak intézkedni, hogy ne álljon egy teljes évig olyan építkezés, amely 1975-ben félmillió forintos pályázati alapot kapott — s utólag mondhatjuk: vont el olyan községtől, ahol kevés kiegészítéssel már üzemeltethetnének egy ötvenszemélyes óvodát. H asonló helyzet alakult ki Kótajban is, ahol szintén ötvenszemélyes óvodát terveztek, s menet közben százszemélyesre akarták bővíteni. Ekkora létesítményhez — megyei támogatás nélkül, amire nem volt ígéretük — két tervciklusban sem futja a község pénzéből. Az alapozást ezért társadalmi munkában oldották meg. De nagy árat fizettek érte, mert a felhasznált anyagok értéke csaknem megközelítette azt az összeget, amelyet az 1975- ben Tiszavasváriban épített 50 szémélyes, konyhával épített óvodáért az ottani tanács kifizetett. Természetesen ellenkező példák is vannak: a mátészalkai járási hivatal vezetői, szakemberei évek óta jó aktivitással szervezik a községek beruházásait. Az 1976— 77-re tervezett építkezéseknél szinte mindenütt gyorsítani tudták a kivitelezést, mert az állami és felsőbb tanácsi támogatásokat ésszerűen úgy csoportosították, ahogy azt az egyes építkezések előkészítettsége indokolta. A nagyecsédi százszemélyes óvoda kezdését eredetileg 1977-re ütemezték, de — a feltételek birtokában — már megkezdték a kivitelezést. A mérki ötvenszemélyes óvodával is hasonló a helyzet: a tervezettnél előbb adják át. A négytantermes iskolák építésénél is jó megoldásokat találtak: Nyírcsaholyban, Nyírmeggyesen, Szamosszegen és Kán törj ánosiban egyaránt 2,5-3,5 millió forint között lesz a beruházási költség — kevesebb, mint más helyeken. M indezek újra a hatékony előkészítésre, a reális pénzügyi lehetőségek ésszerű, takarékos kihasználására irányítják a figyelmet. A közelmúltban a megyei tanácson értékelték a tanácsok fejlesztési, beruházási munkáját. A megyei tapasztalatok birtokában mondták ki: nem jó az, ha az ágazatok és tanácsok a fejlesztési tevékenységet ügyintézői tevékenységre, vagy résztevékenységre szűkítik le — mint azt számos helyen tapasztalták. A tervezés, a fejlesztési politika végrehajtásának szervezése, ellenőrzése kollektív munkát igényel. A korábbi kedvezőtlen tapasztalatok indokolták, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága beruházási szabályi zatot készíttessen. Ez elkészült és a következetes érvényesítése, megtartása megelőzheti a jelentős beruházási késéseket. A z 1976. évi tapasztalatok nemcsak a késve induló tanácsi beruházásokra irányították rá a figyelmet, hanem a gyakran jelentkező többletigényekre is. Sok testületi ülésen, vagy más közéleti fórumon újabb, jelentős összegeket feltételező terveket fogalmaztak meg. Olyanokat, amelyek nem szerepelnek az egy éve készített 1976-06, sőt, az 1980-ig szóló tervekben sem. Mivel a tanácsok bevételei nem növekedtek olyan mértékben, hogy ezeket a pluszigényeket fedezni tudják — elsősorban a tervezett beruházásokra, fejlesztésekre kell fordítani a fő figyelmet. A többletigények realitáséinak ellentmond az a megyei összesítés is, amelyből kiderül: tanácsaink 1976-ban eddig az állami támogatásnak csak egyharmadát, a felsőbb tanácsi támogatásnak alig több, mint felét vették igénybe — tehát bőven van tennivaló az eredetileg tervezett beruházásoknál, a megyei támogatással történő építkezéseknél is. Marik Sándor N agy nehézségek árán hívtam meg Vászját vendégségbe. — El sem tudod képzelni, — mondtam — milyen kedves városkában lakom. El sem akarsz majd onnan jönni. Kertek. És az a levegő! Becsukod a szemed, és mintha egy fodrászüzletben ülnél. A rengeteg virág azt az érzést kelti, hogy nem is az utcán jársz, hanem a virágpiacon a standok között. — Csak te túlsód el ennyi, re — védekezett Vászja. — Eljössz, magad is meggyőződhetsz róla — ígértem neki. — Hát rendben van! — adta meg magát. — Feltétlen elmegyek. Add meg a teljes címedet, és magyarázd meg, hogy jutok el hozzád! — Na végre, — élénkültem fel. Most azonnal mindent elmondok, elmagyarázok neked. írjad! Vászja előszedte golyóstollát és kinyitotta jegyzetfüzetét. A város neve: Szappanvá- ros. — Hogy? — rázkódott meg Vászja. — Szappanváros, — ismételtem meg. Két szó összetétele: „szappan” és „város”. Szappant gyártanak ott, erről nevezték el a várost is. Egyszerű és érthető. Mi pedig a szappanvárosi lakók vagyunk. Lehet, hogy nem valami szépen hangzik, de szabályos. És mi már hozzászoktunk. Vászja felírta a város nevét kis noteszébe, és közben vala. mit suttogott. — A Fémhulladék utcában lakom. — Melyikben? — kérdezett rá. — Fémhulladék utcán, — ismételtem meg. — A városban van egy irodája a fémgyűjtőknek. A városi tanács kedveskedni akart az itt dolgozóknak, ezért a tiszteletükre elnevezett egy utcát. Éppen azt, ahol én is lakom. Már mindnyájan hozzászoktunk. És nyugodtan használják bárhol ezt a nevet. És vidáman sétálgatunk az utcán. — És te ezen az utcán laksz? — Nem teljesen. Az ablakaim idenéznek, de a bejárat a Vtorcsermetovszkij keresztutca felől van. — Miféle? — kérdezte még egyszer Vászja. És már látom, hogy rosszul lett. — Ne is figyelj erre, — nyugtatom. Az elnevezés ki csit ijesztő, de ugyanakkor jól kifejezi az utca gazdasági jelentőségét. ÉS ott körös-körül mindenütt park. Gyönyörű mesterséges tavak, madarak ... Vászja egy kicsit magához tért, én pedig folytattam: — ahogy leszállsz a vonatról és kijössz az állomás előtti térre, sok autóbuszt láthatsz ott. Ülj fel az egyesre, amire az van felírva: Vágóhíd—Zsírüzem. Van egy másik busz is, de annak az útvonala: Vágóhíd—Szeméttelep. Ez nem jár felénk. Két megállót kell utaznod... V ászja eltette töltőtollát. Miután elrakta a zsebkönyvét is, rám nézett szomorúan, de egyben határo. zottan is. — Jobb, ha te jössz hozzám, — mondta. — Tiszta Kulcsok — ez a hely neve, Falusi utca. Az állomástól bármelyik autóbusszal eljutsz a Nyírliget megállóig... És szemben van az én házam. — Hót mit tehetek — mondtam beleegyezően, letaglózva az egyszerű és kellemes cím hallatán. Jobb, ha én megyek el hozzád. És felírtam a címét. (Ford.: Laczik Mária) Az Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi üzemében idén 100 millió forint értékű akusztikai, valamint különböző típusú erősítőberendezést készítenek. (Elek Emil felvétele) Termőre fordultak ARI ISTVÁN CSENGEK-CFJTE- LEPI TANÁCSTAG NOVEMBER 30-AN tartja beszámolóját választóinak az eddig végzett munkáról. A fát elültetik, gondozzák, s így talál életfeltételt a suháng. Aztán levelet hoz, majd kibontja az első virágokat, s négy-öt esztendő múltán termőre fordul. Bizonyítja: megszerette a helyet, ahová ültették, gyökerei erősen kapaszkodnak a földbe, s a gondozásért hálából ontja gyümölcsét. A Csorvási Gyula esete? Ismerem hogyne, hiszen Komlódtótfaluban szomszédok voltunk — kezdi a beszélgetést Ari István, a csen- geri tsz kertésze. Az ő házának xsak az alapjáig ért a víz. Nem is akart eljönni. Még a tévében is azt mondta: nem hisz ő a miniszternek sem, marad a magáéban, mert az a biztos. Akiről szó van, a tsz raktárosa. Ügy is tett, ahogy mondta: maradt. De hát az emberek fogytak körűié, a gyermekek nőttek, s Csorvási Gyula azt vette észre, hogy akik beköltöztek Csengerbe, nincsenek olyan magányosak, mint ők. Nekiveselkedett, s elindult házmintát nézni. Egészen Baktáig mentek a feleségével, amíg megtalálták az igazit. És akkor döntöttek: költöznek az Újtelepre. Ma már áll a majdnem emeletes ház, és a család csengeri lakossá vált. Nem külön Dőreség lenne, ha Csenger- ben az Üjtelepet különállónak néznénk. Olyan szerves része ez a községnek, mint bármely régi utcasor. Nincs ebben semmi különös, hiszen az árvíz előtt idejártak dolgozni a komlódtótfalusiak éppúgy, mint a nagygéciek. — Hazudnék, ha azt mondanám, sosem felejtem el azt a helyet, ahol a fél életemet leéltem — mondja Hamar Vilmos. De mit keseregjek, amikor lényegében annyi a különbség, hogy most nem biciklizem naponta a tsz-be, hanem átjövök az utcán. Meg aztán ott csak Antal Andrásnak volt fürdőszobája. Itt meg mind úgy lakunk, hogy jobb a ház, mint a régi. — Ami igaz, az igaz — folytatja a-szót Antal Illés —, igényes volt a tótfalusi nép régen is. így aztán a jobb házban szívesen teremtette meg a jó élethez kellő lehetőséget. így lett aztán a házból otthon. S az se mindegy, az idén már termőre fordultak az almafák is ... az almafák Termőre bizony, s sokan csak ötszámjegyű számban tudják kifejezni a bevételt. A szorgosság nem volt hasztalan, és már nem szívfájdító a visz. szajárás az otthagyott kertbe. Ott a ház előtt a kiskert, csupa virágágyás, és ott a nagyobb kert, csupa termő fa. Anyagiakban gyarapodva Persze a megnyugvás nem volt könnyű. Mondta is Ari István: ' — Jó három évig ugyancsak gond volt, hogy isznak az emberek. De hát nagy volt a törlesztés, rosz- szul állt a tsz, keveset fizetett, és sok minden fájt még. Nem hiszi, de két éve mintha elvágták volna a nagy ivásza- tot. Valahogy megnyugodott a lélek. Az anyagi oldallal állítja szembe saját jó tapasztalatait Kerezsi Miklós, aki most a nagyközségi pártbizottság titkára, s tanárember. A felnőttek iskolájában, s a telepieket jól ismerve szerezte élményeit. — Sokat jelent, hogy rendbejött a tsz. Ez csökkenti a terhek súlyát. De nem mellékes, hogy a szövetkezetben csak 18 gyalogmunkás dolgozik a növénytermesztőknél. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a technikai kultúra betört ebbe a világba. Ott a ktsz, ahol labdákat gyártanak, a tsz-ben rendszerben termelnek, sok az igényes gép, települ a cipőgyár felsőrészkészítője, ahol 500-an találnak majd munkát, van betonüzem, egy sor ipari jellegű munka. Tehát az emberek — ki jószántából, ki a munkahely kényszere miatt — ne- kikezdtek a tanulásnak. Az első lépés: pótolni a mulasz-. tottat. Hogy miként hat ez? Nos A.-né így mondja véleményét: — Amikor elvégeztem a nyolcadikat, akkor jöttem rá, hogy milyen keveset tudok. Aligha lenne jó, ha ebbe belenyugodnék. Gy., aki fontos munkát végez, így összegez: — Eddig tudtam összeadni és írni. Most már megtanulok okoson gondolkodni is. A — Érdekes dolog ez — magyarázza Kerezsi Miklós. Ha azt kérjük számon, hogy miként használják fel a szabad időt az emberek, akkor beleütközünk az ellentmondásokba. Mert igaz: tanulnak, olvasnak, sokan azért végzik az iskolát, hogy jogosítványt szerezhessenek majdani kocsijukhoz. Mindez így szép, de az igazság az: a legtöbb idő a háztáji munkára jut. Az itteni emberek jó állattartók, okosan kertészkedők. De szemükre vethetjük mindezt, amikor a másik oldalon éppen a háztáji termesztés fontosságát hangsúlyozzuk? Az egyik legfontosabb dolog lenne, hogy az arányokat tartsuk. Hogy a háztáji mun. kában ne a szerzési vágy legyen a meghatározó. Az újtelepi beszámolóra készül a községi tanács titkára, Szakács Gábor is. Pontosabban a részvételre, hiszen a lakosok kérdéseire válaszolnia kell. Izgalom nélkül jogosítványért Élni az adott lehetőséggel — ez az újtelepiek és általában a csengenek életelve. Ha az .ember a lakásokat nézi, látni: élnek benne, lakják. Ha óvatosan a könyvespolcra tekint a szem, észreveszi, a lapokat ugyancsak forgatják. De vajon mindez megnyugtató? — Nyugodtan megyünk mindannyian. Ügy érezzük, hogy nincs miért szégyenkezni. Beszámolhatunk arról, hogy évekre biztosított az óvodai és bölcsődei elhelyezés, tehát nyugodtan jöhet az új üzem, az asszonyoknak nem lesz gondjuk. Megkezdjük a terület belvízrendezését, mert ez a legégetőbb dolog. Hosszabb távra garantált, hogy aki Csengerben akar dolgozni, itt talál majd munkát. És ez fontos, hisz’ az itteni ember nem vándorfajta, ugyancsak köti a szatmári föld. Beszélgetünk még egy sort Ari Istvánnal, Hamar Vilmossal, Antal Illéssel. Sorjázzák, hogy s mint alakult életük, hogy bizony a háztájiban is megjelent a kisgép, ami könnyít, meg, hogy van már otthon is fejőgép, és hogy a gyerekek már másként nem is képzelik az életet, mint ahogy most van. És jó, hogy a telepről csak át kell ugrani az út túlsó felére a tsz-be, s hogy az új üzem, is ott épül a szomszédságban. Aranyló almaiét iszogatunk közben, illatosat. S újra szóba jön Csorvási, aki a miniszternek nem, de magának beköltözött a faluba. És még vagy hat más család. Miért is ne? Olyan más itt élni, ahol az igények előtt alig van gát. S amikor menni készülök, Antal Illés még utánam szól: — Aztán ne feledje el megírni: az idén már termőre fordultak az almafák ... Bürget Lajos Lev Loginov: Á szeretett város
