Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-23 / 277. szám

1976. november 23. KELET-MAG Y ARORSZÁG 3 M l Kelet­lagyarországj KÉPEK 150 ezer szakmunkásképzős A szakmunkástanuló-felvé­telek alakulását vizsgálták nemrégiben a Munkaügyi Mi­nisztériumban. Az általános iskolát végzettek továbbtanu­lásának arányait a népgazda­ság munkaerőigényének fi­gyelembe vételével, a Mi­nisztertanács idei határozatát alapul véve elemezzék. Meg­állapították, hogy mind az ál­talános iskolát mind pedig a középiskolát idén elvégzett fi­atalok köréből többen válasz­tották továbbtanulásra _ a szakmunkásképzettséget nyúj­tó intézményeket, mint az elő­ző évben. Ez egyidejűleg a pá. lyaválasztásnál nagy szerepet játszó szülőknek a korábbiak­nál reálisabb elképzeléseiről is tanúskodik. Bár ebben az évben — az ismert demográfiai okok miatt — a múlt évinél 5,7 százalékkal kevesebb gyerek került ki az általános iskola nyolcadik osztályából, közü­lük az előirányzottnál 2250- nel több, összesen 55 450 fia­talt vettek fel szakmunkásta­nulónak. A középiskolai vég­zettségűek felvételi előirány­zata azonban még mindig nem teljesült maradéktalanul. A központilag meghatáro­zott létszámelőirányzatot 14 megye és a főváros túlteljesí­tette, az elmaradók közül négy megyében 50-60 főnél nem volt nagyobb az eltérés, de Baranya megyében a ter­vezettnél kétszázzal kevesebb tanulót vettek fel. A tanulólétszám csökkenése a 43 úgynevezett nehezen be­iskolázható szakmából har­mincat érint országosan. Egyértelmű azonban a leá­nyok növekvő részvételének már több éve tartó kedvező tendenciája. Az idei 31,5 szá­zalékkal az elmúlt hat eszten­dő legmagasabb arányát ér­ték el, s összlétszámúk az elő­ző évihez viszonyítva csak­nem ezerrel, ezen belül az ipari szakmákban 500-zal emelkedett. Elkészültek az 1977—78. tan­év szakmunkástanuló-felvéte­li előirányzatai is: jövőre az ország szakmunkásképző is­koláinak különböző évfolya­main várhatóan összesen 150 ezren tanulnak majd. Orvostudományi ülés Kisvárdán November 24-én, szerdán a kisvárdai kórház-rendelőinté­zet tanácstermében rendezik a tizenegyedik tudományos ülést, amelyen nyolc témában huszonegy orvos tart előadást elért eredményeikről és kuta­tásaikról. Ismertetik például a Tiszamogyoróson folytatott humánbiológiai kutatásokat is. Az előadásokat hozzászólá­sok egészítik ki, és vita köve­ti. Egészségnevelési hónap A novemberi, hagyományos fogászati hónap témáját kibő­vítve egészségnevelési hónap elnevezéssel, a helyes, korsze­rű táplálkozás fontosságáról indított országos kampányt ez évben az Egészségügyi Mi­nisztérium egészségügyi fel­világosítási központja. Első­sorban az iskolások, a fiata­lok körében irányítják rá a figyelmet a szakemberek a száj- és fogápolásra. Sza- bolcs-Szatmár megyében szá­mos, filmvetítéssel kísért elő­adást tartanak az egészségne­velési modellintézményekben, városokban, községekben. Jól hasznosítható előadói segéd­anyagokat adott ki ez alka­lomra a központ, de több film-, propagandaanyag, fa­liújságcikk, fogászati társas­játék segíti a fogápolásra, a helyes táplálkozásra nevelést. Több helyen vetélkedőt, rajz­versenyt rendeznek, az elő­adásokat — a kereskedelem­mel egyeztetve — bemutatók­kal, esetenként kóstolókkal kapcsolják össze. Főiskolásaink Rzeszówban Szombaton hazaérkezett a lengyelországi Rzeszówból a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola 46 hall­gatója. A szabolcsi fiatalok a lengyel pedagógiai főiskolá­sok tavaszi látogatását viszo­nozták. Négynapos rzeszówi tartózkodásuk alatt közremű­ködtek a testvérintézetekben megrendezett magyar nemze­tiségi esten, valamint külön­böző kulturális és sportren­dezvényeken vettek részt. Sertéstenyésztők országos tanácskozása Nyíregyházán Országos sertéstenyésztő tanácskozást rendez novem­ber 23-án és 24-én a Magyar Agrártudományi Egyesület ál­lategészségügyi szakosztálya Nyíregyházán, a technika há­zában. A törzstenyésztői mun­ka ez évi tapasztalatait ér­tékelik viták, előadások for­májában. AZ „ÖNMAGUNKÉRT” cí­mű egészségnevelő film be­mutatására és vitájára kerül sor november 24-én a nyír­egyházi kórház orvosszállójá­ban. Pedagógusklubot alakított a pedagógus-szakszervezet nyíregyházi szervezete. Az el­ső foglalkozást november 25- én, csütörtökön tartják a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat nyíregyházi, Bes- senyei-klubjában, 18 órakor. NEGYEDSZER állították lopásért bíróság elé Kracskó János 23 éves kótaji segéd­munkást. Kracskó munkából hazatérőben Sóstóhegyen az egyik udvarról kerékpárt lo­pott, másnap azonban a tu­lajdonos e'gyik szomszédja megismerte a tolvaj udvará­ban. A Nyíregyházi Járásbí­róság dr. Drégelyvári Imre tanácsa 1 év 4 hónap fegy- házban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte Kracskó Já­nost és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Népművészeti mintakollekció Üj, húszdarabos minta- kollekciót állított össze és mutatott be a nyíregyházi há­ziipari és népi iparművészeti szövetkezet a textil nagyke­reskedelmi vállalatnak. A kisruha és furtai részleg gyártáselőkészítője négy hó­napja működik a szövetkezet központjában. Egyik első si­keres bemutatkozásuk volt ez a 20 darabos kollekció, me­lyet saját maguk terveztek, varrtak, díszítettek. A száda csíkos, illetve gombokkal, sok tűzéssel, hímzéssel díszített gyermek- és leánykaruhák nagy sikert arattak. A több­ségében lenvászon, kordbár­sony alapanyagú modellekből már 1976. utolsó negyedévé­ben szállít a szövetkezet. — Képzeld, Gréti, a Hans megkérte a keze­met. Csak azt nem tu­dom, hogyan szoktassam le a szenvedélyeiről. — Az a legjobb drá­gám, ha időben megbe­széltek mindent. Az én férjem például a házas­ságunk előtt megígérte, hogy többé nem iszik, nem dohányzik, felhagy a lóversennyel, a kártyá­zással, és nem szaladgál más nők után. — És megtartotta az ígéretét? — Ezt látod, nem tu­dom biztosan, mert már egy éve nem láttam ... A megyei művelődési központ dokumentációs stúdiójában a közelmúltban egy 16 milliméteres filmvágó asztalt helyez­tek üzembe. A stúdió két fiatal dolgozója egy néprajzi film vágását végzi a gépen. Megszűntek a takarmánygondok A nyári aszály miatt hóna­pokon át szűkített szálasta- karmány-adagokkal nevelték, tartották az állatállományt a gazdaságokban. Teljes értékű szálas takarmányokhoz jó­formán csak a jól tejelő te­hénállomány jutott hozzá, mi­után az állattenyésztők — attól tartva, hogy az eleség- nek még csak átmeneti visz- szafogása is a tej elapadásá­val járna — nagy gondot for­dítottak a megfelelő takar­mányok előteremtésére. A helyzet megváltoztatásá­ra a MÉM intézkedési terve alapján a termelők egyebek között összegyűjtötték a ta­karmányként számításba jö­vő szalmaféleségeket, gon­doskodtak a szakszerű táro­lásról és a hiányzó készletek megtermelésére másodnövé­nyeket vetettek. Az országban mintegy 125 000 hektáron ke­rült sor takarmánynövények ismételt termelésére. A nyá­ron elvetett növények most ősszel jó terméssel fizetnek, s így október végén és novem­berben lényegesen megszűn­tek a takarmánygondok és zavartalannak ígérkezik az állomány áttelelése is. Kinevezések Dr. Juhár Zoltánt a Minisz­tertanács felmentette belke­reskedelmi miniszterhelyet­tesi tisztségéből és a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa bel­kereskedelmi minisztériumi államtitkárrá kinevezte. A Minisztertanács dr. Selmeczi Lajosnét belkereskedelmi mi­niszterhelyettessé nevezte ki. Zenei ismeretterjesztés A zenei ismeretterjesztő so­rozat következő előadását no­vember 24-én szerdán este 6 órakor tartják Nyíregyházán, a Móricz Zigmond megyei Könyvtárban. Hacsaturján: Gajane, Maros: Fagottver­seny, Stravinsky: Tűzmadár című alkotását Gebri József tanársegéd elemzi. Az ismer­tetett zeneművek a bérleti sorozat november 30-i műso­rában szerepelnek. Az alkotá­sok a megyei könyvtár zenei részlegében hanglemezről meghallgathatók. ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy 1976. novem­ber 23-án, 13 órától 16 óráig há­lózatépítési munkák miatt a Beth­len Gábor út északi oldalán, a Síp és Mezó utca közötti szaka­szon áramszünet lesz. TITASZ nyíregyházi kirendeltség. (1345) VÁSÁROLJON MARKA SZÓLÓT! KERESSE A RÓZSASZÍN ES A KÉKBETÉTES KUPAKOT 500 és 100 FORINTOS AJAND EK UTALVÁNYT KAP, HA 1976. DECEMBER 31-IG ajánlott levélben, A NÉV ÉS A PONTOS CÍM MEGJELÖLÉSÉVEL BEKÜLDI A KUPAKOT A BORGAZDASÁGI VÁLLALATOK TRÖSZTJÉHEZ (1054 Budapest, Széchenyi rakpart 6.) A beküldők további értékes — Dolgozókat alkalmaznak LÁNYOKAT 15 ÉV FELETT fonó-szövő átképzősként betaní­tunk. Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Új­pesti Gyapjúszövőgyár 1045 Buda­pest, Berni út 1. (Bp. 34) 5000, 3000 vagy 2000 forint értékű — ajándékutalványt nyerhetnek. Gyászjelentések Ősz a Sóstón. Kiránduló gyerekek egy csoportja a NYIR- TOURIST pavilonja előtt. (Elek Emil felvételei) He felejtse el megnézni a kupakot: ÖN IS NYERHET ! (HV—58) Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, dédnagyapa és rokon SZTANEK JÁNOS életé­nek 94. évében csendesen el­hunyt. Temetése folyó hó 23-án, 13,30-kor lesz a borbányai teme­tőben. A gyászoló család. (476935) Ezúton mondunk hálás köszö­netét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, akik drága halottunk ÖZV. GARAI ISTVÁNNÉ temetésén megjelen­tek, sírjára virágot, koszorút he­lyeztek. Gyászoló család. (04611) Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesanya, nagymama, dédike, testvér és rokon ÖZV. MARTIN O VSZKI ARDRÁSNÉ szül. Mlinárcsik Ilona életének 69. évében váratlanul Csehszlo­vákiában elhunyt. 1976. nov. 19- én helyeztük örök nyugalomra a csehszlovákiai temetőbe. Gyá­szoló gyermekei és a rokonság. (476930) Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy ÖZV. ALMÁ- SI ISTVÁNNÉ 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése fo­lyó hó 24-én, 13 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család. (476926) November 23., kedd KRÓNIKA KELEMEN NAPJA A Nap kél 7 óra 00 perc­kor — nyugszik 1(J óra 00 perckor. A Hold kél 7 óra 44 perc­kor — nyugszik 18 óra 05 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1896. november 23-án szüle­tett és 57 éves korában. 1953-ban halt meg Klemenl Gottwald csehszlovák állam­férfi. a csehszlovák és a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő alakja. Ifjúmunkásként 1912-ben kapcsolódott be a szocialista mozgalomba. Csakhamar a formálódó szociáldemokrata baloldalhoz csatlakozott, s megalakulása óta tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Az 1920-as évek elején szlovákiai. illetve morvaországi kommunista lapokat szerkesztett: 1925­ben a párt politikai bizott­ságának tagjává, majd négy évvel később központi titká­rává választották meg. Et­től kezdve haláláig a cseh­szlovák kommunista moz­galom élén állott, 1945—töl mint a CSKP elnöke. 1928- től 1943-ig tagja volt a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának, majd 1935-től elnökségének, s az Internacionálé egyik titkáraként is tevékenyke­dett. Részt vett a Komintern VII. kongresszusa népfront- p.mtikájának kidolgozásá­ban. A német fasizmus agresz- sziójával szemben követke­zetesen küzdött a csehszlo­vák-szovjet szövetségért. A felszabadulás után az első kormány elnökhelyettese, a nemzeti front elnöke: az 1946. májusi választásokat követően a kormány elnöke lett és kiemelkedő szerepet vitt a reakció 1948. februári ellenforradalmi puccsának meghiúsításában, a februá­ri demokratikus forradalom kivívásában. Időjárás Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult idő, sok­felé ismétlődő eső, esti órákban a Dunántúlon ha­vas eső, hózápor. Többfelé megerősödő, helyenként vi­harossá fokozódó északnyu­gati. északi szél. A hőmér­séklet napközben 1—6 fok között. Kerékpárosok fekete hete Megyénk területén az elmúlt héten húsz súlyos és hét könnyű sérüléssel járó közúti közlekedé­si baleset történt. Ittas gépjár­művezetés miatt hét személy el­len indult eljárás, akiktől a ve­zetői engedélyt bevonták. Három kerékpáros ellen azért indítottak eljárást, mert ittasan balesetet okoztak. 1976. november 19-én, délután Nagykálló és Ludastó közötti mű­úton Miklósi József 56 éves fog­lalkozás nélküli nagykállói lakos kerékpárral ittas állapotban egy szabályosan közlekedő motorke­rékpáros elé kanyarodott és az­zal összeütközött. Miklósi súlyo­san megsérült. 1976. november 19-én este Nyír­egyházán a Szabadság térről Kun József 64 éves segédmunkás ittas állapotban kerékpárral kihajtott a Széchenyi utcára egy szabá­lyosan közlekedő személygépko­csi elé és azzal összeütközött. Kun súlyos sérülést szenvedett. 1976. november 20-án délben Nyírkárász község belterületén Szűkösdi József 54 éves erdész baktalórántházi lakos motorke­rékpárral — előzetes orvosi véle­mény szerint elsőfokú ittas álla­potban — megfordulás közben elékanyarodott egy szabályosan közlekedő tehergépkocsinak és azzal összeütközött. Szűkösdi sú­lyosan megsérült. 1976. november 21-én délelőtt Fehérgyarmat község belterüle- letén Kiss Gábor 50 éves segéd­munkás penyigei lakos kerékpár­ral — előzetes orvosi vélemény szerint elsőfokú ittas állapotban — féktávolságon belül egy sza­bályosan közlekedő motorkerék­páros elé kanyarodott és felbo­rult. Kiss Gábor súlyosan megsé­rült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom