Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-21 / 276. szám
MA Szabolcs és a burgonya (3. oldal) Sávházak a megyeszékhelyen (2. oldal) Vita a munkás- művelődésről (7. oldal) Közügyben I I^^Regszokott gyakorlat I 3 I immár’ hogy egy-egy LMJ készülő törvényt a „nép okos gyülekezete” elé terjesztenek, vitára, észrevételek összegyűjtésére. Az eszmecserék „gazdájaként” a Hazafias Népfront ily módon tette korábban mintegy közszemlére a családjogi, a társadalombiztosítási törvény tervezetét — most nemrégiben pedig több mint száz vitában a közérdekű bejelentésekkel, panaszokkal kapcsolatos új törvénytervezet került terítékre: Megkülönböztetett figyelmet kíván valameny- nyi közérdekű jelzés, figyelmeztetés. Akkor is, ha első megítélésre személyes jellegű panasznak látszik. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság előadói jól tudják: a hozzájuk érkező bejelentések közül igen sok „indul” egyéni természetű panasznak — a vizsgálat befejeztével viszont közérdekű, kisebb, vagy nagyobb közösséget érintő, esetleg kifejezetten társadalmi érdek ellenében ható visz- szásságot leplez le. A közérdekű bejelentések gondos kezelése, kellő kivizsgálása, a panaszokkal kapcsolatos körültekintő elemző munka tehát nagyon is közérdekű. Még akkor is, ha — s ezért is fontos a lelkiismeretes vizsgálat —, nem mindegyik bejelentés „ül”; ha találhatók bennük pontatlanságok, túlzások is. Végső céljuk túlnyomó többségben a segíteni akarás, ha csupán egyetlen ember védelméért születtek is. Hosszú évek jól bevált gyakorlata immár, hogy a különböző szervek a közérdekűnek számító bejelentéseket megvizsgálják s nem dobják olvasatlanul papírkosárba a levelet aljkor sem, ha feladójuk „elfelejtette” a nevét feltüntetni. (Vitát kavart ennek kapcsán: vajon a névtelen levelekben foglaltakat szükséges-e kivizsgálni ? Sokan azonban arra figyelmeztetnek, hogy a „névtelenség” nem jelent feltétlenül valótlan közlést, hanem sokszor az esetleges helyi megtorlástól való félelem tart vissza a névaláírástól. Javaslatuk tehát, hogy ne szerepeljen ilyen megkötés a törvényben.) A törvény egyébként — az eddigi gyakorlatot is szentesítve — védelmet kíván nyújtani a közérdekű bejelentő személyének, meg kívánja óvni minden retorziótól. m ondani sem kell; nem azt célozza a készülő törvényünk, hogy mérhetetlenné duzzadjon a hatóságok postája, s valamiféle bejelentésáradat induljon meg! De azt igen, hogy az állampolgárok az észlelt hibákra, károkozásra, esetleges visszaélésekre mindenütt bátran, a jog eszközeivel is erőteljesebben védelmezve mutathassanak rá, s szavuknak foganatja legyen — záros határidőn belül. Kekkonen elutazott Budapestről Közlemény a finn államfő látogatásáról Szombaton elutazott Magyarországról Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, aki Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hivatalos látogatást tett hazánkban. A Finn Köztársaság elnökét és kíséretét ünnepélyesen búcsúztatták a Ferihegyi repülőtéren. A lőépület homlokzatát finn és magyar zászlók, üdvözlő feliratok díszítették. Megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Púja Frigyes külügyminiszter. Díszjel harsant, a katonai egység parancsnoka jelentést tett Urho Kekkonennek, majd felcsendült a magyar és a finn himnusz, közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a finn államelnök tiszteletére. Urho Kekkonen Kádár János társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt, s köszöntötte az egységet. A finn vendégek szívélyes búcsút vettek a magyar közéleti vezetőktől, a diplomáciai képviseletek vezetőitől és tagjaitól. Urho Kekkonen Kádár János társaságában elhaladt a búcsúztatására összegyűlt fővárosiak hosszú sora előtt, akik finn és magyar zászlócskákkal integetve, nagy szeretettel köszöntötték a finn államelnököt. A díszzászlóalj díszmenete után úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek az elutazó vendégeknek. Urho Kekkonen szívélyes, baráti kézfogással vett búcsút Kádár Jánostól és Losonczi Páltól. Néhány perc múlva a magasba emelkedett a finn államelnök különgépe. A finn államfő látogatásáról közleményt adtak ki. Ebben többek között megállapították: A felek megerősítették, hogy mind kétoldalú kapcsolataik fejlesztésében, mind nemzetközi tevékenységükben az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában foglaltakkal teljes összhangban járnak el. Örömmel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság kapcsolatai és együttműködése a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének jó példája. A tárgyalások során megvitatták a magyar—finn gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jelenlegi helyzetét. Megállapították, hogy a hosz- szú lejáratú ipari, gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési egyezmény, valamint a kereskedelmi akadályok kölcsönös megszüntetéséről 1974-ben kötött egyezmény biztosítja a mindkét fél számára előnyös, széles körű gazdasági együttműködés fejlesztését. A felek ugyanakkor megállapították, hogy még nem használták ki teljes mértékben a magyar—finn kereskedelmi forgalom növelésének és sokoldalúvá tételének lehetőségeit; ebből kiindulva erősíteni kell a gazdasági, kereskedelmi, ipari és mű szaki-tudományos együttműködéssel foglalkozó vegyes bizottságaik tevékenységét. Megállapodtak, hogy az áru forgalom bővítésére és a gazdasági információ- csere elősegítésére törekszenek, s hozzájárulnak a vállalatok kölcsönös kapcsolatainak fejlesztéséhez. A felek nagy figyelmet szenteltek a két ország hagyományos és gyümölcsöző kulturális kapcsolatainak, melyek szélesítésében jó eredményeket sikerült elérni. Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecsere középpontjában a nemzetközi enyhüléssel, valamint az európai biztonsággal és együttműködéssel, továbbá az 1977. évi belgrádi találkozóval összefüggő kérdések állottak. Ezzel kapcsolatban Kádár János és Losonczi Pál nagyra értékelte Finnország békeszerető, aktív semlegességi politikáját, valamint a finn kormány és személy szerint Kekkonen elnök igen értékes hozzájárulását a nemzetközi béke és enyhülés megszilárdításához és az európai biztonság és együttműködés ügyéhez. Kekkonen elnök kifejezte Finnország nagyrabecsülését Magyarország eredményes békepolitikája iránt. A felek egyetértettek abban, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának a megvalósításában jelentős haladást sikerült elérni. Megelégedéssel állapították meg, hogy az enyhülés az európai biztonsági és együttműködési értekezlet óta tovább folytatódik. Számos kétoldalú és sokoldalú javaslat született a záróokmány rendelkezéseinek megfelelő együttműködés szélesítésére, a különböző ajánlások végrehajtására. A felék üdvözlik az ENSZ európai gazdasági bizottságának ez év tavaszán elfogadott munkaprogramját, úgyszintén azokat a javaslatokat, amelyek a környezetvédelemmel, a közlekedéssel és az energiagazdálkodással foglalkozó konferenciák megtartására vonatkoznak. A felek úgy vélik, hogy további erőfeszítések szükségesek az enyhülés folyamatának, az európai bitzonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya végrehajtásának elősegítésére. Kifejezték eltökéltségüket, hogy folytatják aktív, céltudatos tevékenységüket az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által kitűzött célok megvalósításáért. Megállapították, hogy a fegyverkezési verseny folytatása növekvő veszélyt jelent a világbékére és az emberiség jövőjére. Egyetértettek, hogy a politikai enyhülést ki kell egészíteni katonai enyhüléssel. A felek hangsúlyozták a nukleáris fegyverkezés, a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek elterjedését, valamint az új típusú tömeg- pusztító fegyverek kifejlesztését és gyártását megakadályozó intézkedések jelentőségét. Ilyen intézkedés lehet többek között, az atomsorora- pó-egyezmény egyetemessé tétele és garanciális rendszerének megerősítése, a stratégiai nukleáris fegyverek korlátozása és a nukleáris kísérletek teljes betiltása. Más nemzetközi kérdésekről szólva a felek kölcsönösen megállapították, hogy a nemzetközi politikában tapasztalt pozitív fejlődés ellenére továbbra is aggodalomra ad okot az ingatag politikai helyzet a világ különböző pontjain. A felek örömmel állapították meg, hogy a megvitatott kérdésekben álláspontjuk azonos vagy közel áll egymáshoz. Minkét fél kifejezte elégedettségét a tárgyalásokon elért eredmények felett. Kölcsönösen kifejezést nyert az a meggyőződés, hogy a magyar vezetők és Kekkonen elnök találkozása jelentősen hozzájárult a két ország és a két nép baráti kapcsolatainak fejlesztéséhez. Urho Kekkonen köztársasági elnök meghívta Kádár Jánost és Losonczi Pált hivatalos látogatásra Finnországba, később meghatározandó időpontban. A meghívásokat köszönettel elfogadták. Télen is folytatják a munkát az építők a nyíregyházi munkáslakásoknál. (Hammel József felvétele) FAGYSZABADSÁG AÉLKIF Télen is dolgoznak az építők A 60-as évek végétől nem „divat” a fagyszabadság a szabolcs-szatmári építőknél. Mind a három építőipari vállalatunknál időben megteremtik a téli munka technikai feltételét, szakmai nyelven: téliesítenek. Ezen az őszön minden eddiginél nagyobb előkészületeket tettek a tél elleni küzdelemre. Elkészítették a komplex téliesítési tervüket, amelynek lényege a következő: ha nem lesz rendkívüli hideg, egyetlen dolgozót sem küldenek fagyszabadságra. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat modem technikával vonul fel a téli munkákhoz. Idén vásároltak öt darab 80 ezer kilo- kalóriás hőlégfúvót. így ösz- szesen 576 korszerű gép teremti meg a munkahelyeken a munkafeltételeket. Köztük a legnagyobb 125 ezer, a legkisebb 10 ezer kilokalóriás. Ezenkívül kokszkályhák és hagyományos kályhák is fűtik majd a munkahelyeket. Az ajtók, ablakok elszigetelésére 70 mázsa fóliát és 6500 négyzetméter nádpadlót készítettek elő, a betonozáshoz szükséges kötésgyorsító szinte korlátlanul áll majd rendelkezésre. A vállalat vezetői mindezek mellett takarékosságra híyták fel a dolgozók figyelmét. Télen is folyamatosan dolgozik a SZÁÉV, egyebek között a Jósavárosban, a nyíregyházi SZTK-rendelő bővítésén, az .újfehértói gyapjúfonó üzem, a záhonyi vasút- forgalmi technikum és a mátészalkai finomkötöttáru-gyár építkezésén. A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat a csatornázásnál a technolóSzabolcsi kulturális delegáció utazott Romániába Megyénk és a romániai Szatmár megye között lévő kulturális kapcsolatok keretében november 20-án Sza- bolcs-Szatmár megyei kulturális delegáció utazott Romániába. A delegáció vezetője Csernussi Endre, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese, tagjai Géczi Ferenc, a megyei művelődési központ igazgatója, dr. Szabó Mártonná, a megyei tanács főelőadója és Molnár László, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar karmestere. Együtt utazik a kulturális delegációval a megyei művelődési központ szimfonikus zenekara, továbbá Lux Erika zongoraművész. A negyvenöt tagú együttes négynapos út során Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Nagybányán ad koncertet. A delegációt elutazása előtt dr. Kárpáti Imre, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, és Pataki József, a megyei tanács osztályvezető-helyettese búcsúztatta. giát téliesíti. Ez egyebek között azzal jár, hogy kötésgyorsítót használnak fel. Az elmúlt hetekben 1500 mázsa kötésgyorsítót helyeztek el a raktárakban. Huszton 24 hőlégfúvó áll készenlétben, itthon 45 különböző teljesítményű gép teszi lehetővé a téli építkezéseket. Idén tíz új hőlégfúvóval gazdagodott a vállalat készlete. A hőlégfúvók mellett kokszkosarak, nádpallók és fóliatakarók segítik majd az építkezéseket. A terv szerint 500 tonna tüzelőolajat, 800 mázsa kokszot és háromezer mázsa szenet használnak el a téliesített munkahelyeken. Nádpallóból 9 ezer négyzetméter, fóliából 100 mázsa van a raktárakon. A síkos utak elleni védekezésre is felkészültek: 100 mázsa só és 300 köbméter salak áll a tárolóhelyeken. A nyíregyházi betongyár mellett téliesítve lesznek a záhonyi, az eperjeskei, a fé- nyeslitkei, a mátészalkai és a vásárosnaményi munkahelyek. Télen sem szünetel a KEMÉV építkezése a TITÁSZ nyíregyházi erőművénél. A 19-es lakókörzetben december végéig átadják a tervezett húsz lakást. Záhonyban az úgynevezett GRF és a szolgáltatóház építkezésén november végéig bekötik a végleges fűtést, itt különösen zökkenőmentesen folytathatják a munkát. A Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalat a téliesített munkahelyeken 22 darab Tájfun típusú hőlégfúvót és három darab gőzfejlesztőt üzemeltet. A vállalat már a legmodernebb SOPA- FI típusú hőlégfúvóval is rendelkezik. Fagyásgátlóból 500 mázsát, fóliából 2000 kilót, nádpallóból ezer négyzetmétert helyezett raktárba a vállalat. Az ÉPSZER fontosabb téliesített munkahelyei: Nyíregyházán a Kert közben épülő 80 lakás, Oro- son a hattantermes iskola, Kisvárdán több lakás, Apa- gyon és Napkoron ABC-áru- ház. Mind a három vállalatnál kihasználják az átadás előtt álló lakások végleges fűtését, s ezeken a helyeken nem lesz szükség hőlégfúvó bevetésére. A vállalati szakszervezetek védőruháról és védőitalról is gondoskodnak. ín. 1.)