Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-09 / 239. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. október 9. (Folytatás az 1. oldalról) — Magyarországi tapasztalataink, amelyeket a szocialista építés évtizedeiben szereztünk, azt bizonyítják, hogy nyersanyagban szegény, kis területű és kis népességű ország is képes a felemelkedésre, ha szabad és független, s ha határain kívül társakat talál más, a kölcsönös segítség elvét valló és gyakorló népekben. A mostani konferencián olyan országok jelenéről és jövőjéről szólunk, amelyeknek népei nem felelősek elmaradottságukért; azok felelősek érte, akik gyakran virágzó kultúrájú or- ságokat taszítottak gyarmati sorba. Arról kell szólnunk, hogy az erőszakkal létrehozott nehézségeket hogyan, milyen módon lehet leküzdeni. Sarlós István ezután hangsúlyozta : mindehhez nélkülözhetetlen feltétel, hogy béke legyen az egész földkerekségen ; hogy a népek szabadok és függetlenek legyenek, önállóan válasszák meg azt a társadalmi formát, amelyben élni és alkotni akarnak. — Ha a világon felhalmozott emberi tudást az emberiség javára használjuk fel, művelhetővé tehetjük a ma még megműveletlen földeket — folytatta. Ha az emberekben élő tehetség szabadon bontakozhat ki, elő tudjuk teremteni a jobb élethez szükséges eszközöket. Ha megszűnik a diszkrimináció, s a világ ügyévé válik az éhség felszámolása, világméretű összefogással egészséges létfeltételeket tudunk minden ember számára biztosítani. A ma élő emberek kötelessége, hogy olyan világot teremtsenek, amelyben lehetetlenné válik, hogy az emberiség alkotta értékeket háborúk semmisítsék meg. — Ez a fejlődés politikai feltétele. De egyidejűleg, már most közös feladatunk az egészségvédelem megszervezése, iskolák építése, korszerű oktatási rendszerek kialakítása. S kötelességünk az is, hogy megtaláljuk a gazdasági átalakulás lehetőségeit, hogy létrehozzuk a mindenki egészséges táplálkozását biztosító gazdaságot, megoldjuk a feltáratlan nyersanyagkészletek kiaknázását, és közös munkával elindítsuk az érintett országokat az iparosodás útján. Ezeknek az országoknak jogos igényeik vannak azokkal szemben, akik a gyarmatosítás idején egy-egy terület természeti kincseit saját hasznukra vették igénybe és ugyanakkor a tényleges tulajdonjoggal rendelkező népeket elnyomták. A fejlődésnek azonban nem kevéssé fontos külső feltétele a segítség, amelyet a haladó gondoLkodású emberek, pártok, mozgalmak és kormányok — kétoldalú, vagy sokoldalú megállapodások révén — anyagi eszközökben, szakértelemben. vezetési tapasztalatok átadásával nyújtanak az érdekelteknek. Ugyanezek a haladó erők — többek között a Béke-világtanács kezdeményezésére — bármikor készek arra, hogy az újonnan keletkező nehézségek és az imperializmus által előidézett veszélyek elhárításában gyorsan és hatékonyan az adott országok segítségére legyenek. Remélem, hogy a fővárosunkban összeült tanácskozáson sor kerül arra, hogy az előrehaladáshoz szükséges intézkedések sorrendjét illetően, politikai és gazdasági tekintetben egyaránt jó javaslatokat dolgozzanak ki. Ezután Sarlós István vázolta azokat a politikai, gazdasági és kulturális eredményeket, amelyet népünk a fel- szabadulás óta eltelt .több mint három évtized alatt elért. — Fejlődésünk, elért eredményeink összefüggenek azzal, hogy a termelőeszközök a nép tulajdonában vannak, s a tudomány és a technika eredményeinek felhasználásával fejlesztjük az anyagi javak, termelését, s állampolgáraink egyenrangúak és egyenjogúak. — A mostani tanácskozás az Európán kívüli szabaddá vált vagv szabaddá váló országok jövőjéről szól. A magyar néD nevében tolmácsolom jókívánságainkat azoknak a százmillióknak, akik ma még létbizonytalanságban élnek, éheznek, vagy az éhínség fenyegetésével néznek szembe. Kívánom: e tanácskozás dolgozzon ki olyan programot, javaslatokat, amelyek elősegítik, hogy már a közeljövőben a világ valamennyi népe és országa számára ismeretlenné váljék a munkanélküliség, az emberiséget tizedelő sok-sok betegség, valóra váljék az élet- és létbiztonság, hogy minden fiatal a biztos jövő tudatában indulhasson el az élet útján, mert a békeszerető emberiség az ő javára, a felnövekvő nemzedék, az utódok javára dolgozik és harcol. Jó munkát, sikeres tanácskozást! — fejezte be a résztvevők nagy tapsa közben beszédét Sarlós István. Ezt követően dr. Simái Mihály olvasta fel Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának a fejlődési világkonferencia résztvevőihez intézett üzenetét. Az üzenet a következőket mondja: „Tisztelt világkonferencia! Kedves vendégeink! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, az egész magyar társadalom nevében tisztelettel köszöntőm a nemzetközi békemozgalom kiemelkedő eseményéinek, a fejlődési világkonferenciának minden résztvevőjét. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez alkalomból hazánkban üdvözölhetjük az ázsiai, afrikai, amerikai, ausztráliai, és európai békeerők nagyra- becsült képviselőit. Világszerte, így hazánkban, a Magyar Népköztársaságban is támogató egyetértésre talált, hogy a Béke-világtanács e fórum összehívását kezdeményezte. Az önök tanácskozásának napirendjén égetően időszerű és nagy jelentőségű kérdések szerepelnek. A társadalmi és gazdasági fejlődés ügye szorosan összefügg a nemzetközi béke és biztonság ügyével. A fejlődés elképzelhetetlen a tartós és egyetemes béke nélkül. Ugyanakkor a gyarmati elnyomás alól felszabadult fiatal államok nemzeti függetlenségének szuverenitásának szakadatlan erősödése, társadalmi-gazdasági előrehaladásuk, a gyarmatosítás maradványainak felszámolásáért, a neokolonializmussal szemben vívott antiimperia- lista harcuk lényeges hozzájárulást jelen a világ békéjének további megszilárdításához. A világkonferencia összehívására olyan időszakban került sor, amely kedvező mind a nemzetközi béke és biztonság, mind a fiatal, felszabadult államok fejlődése számára. A nemzetközi enyhülési folyamat elmélyülésének, a békés egymás mellett élés politikájának és az államok közötti egyenjogú kapcsolatokért folyó küzdelemnek kiemelkedő állomása volt a Helsinkiben rendezett európai biztonsági és együttműködési értekezlet. Az enyhülés politikájának európai eredményei jelentősen hozzájárulnak az egyetemes béke és általa a gazdasági és társadalmi fejlődés kedvezőbb feltételeinek biztosításához. Nagyra értékeljük az el nem kötelezett országok colombói konferenciáját, mint eredményes hozzájárulást a béke, a haladás ügyéhez és az új nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért folytatott harchoz. Az elmúlt időszakban számos nép vívta ki és védte meg a függetlenségét, nemzeti szuverénitását az imperialistákkal, a gyarmatosítókkal és helyi szövetségeseikkel szemben. A vietnami, laoszi és kambodzsai, a mozambiki és az angolai nép történelmi győzelme tovább gyarapította a béke és a haladás nemzetközi erőit. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy számos nemzeti konfliktus góca van a fejlődő világ területén. A Közel-Keleten Izrael idegen területeket tart megszállva és nem ismeri el a Palesztinái népnek az önálló államisághoz való jogát. Az afrikai kontinens déli részén a fajgyűlölő kisebbségi rendszerek állnak szemben a nemzeti függetlenségre törekvő népekkel. Latin-Ame- rika több országában kegyetlen fasiszta diktatúrák állnak a fejlődés útjában. A nemzetközi tőke még sok fejlődő országban rendelkezik kizsákmányolásra alkalmas pozíciókkal. Népünk a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik. Céljaink eléréséhez létfontosságú a béke. Közös érdekeltségünk a béke fenntartásában és megszilárdításában, a fejlődésben összeköt bennünket. Hazánk — külpolitikánk internacionalista elveiből következően — mindig kész volt politikai, erkölcsi és anyagi támogatást nyújtani a nemzeti függetlenség kivívásáért, a függetlenség megszilárdításáért, a társadalmi, gazdasági és "kulturális felemelkedésükért küzdő népeknek és ezt!" teszi a jövőben is. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az önök fontos tanácskozása nagy felelősség- érzettel foglalkozik majd a napirendre tűzött kérdésekkel és állásfoglalásával hozzájárul a világbéke és az egyetemes fejlődés ügyéhez. Sok sikert kívánok a fejlődési világkonferencia minden résztvevőjének” — fejeződik be az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának üdvözlő levele. Ezután ismertették a tanácskozás plénuma előtt több ország vezetőjének üzenetét, majd Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára mondott vitaindító referátumot: Romesh Chandra beszéde — Az emberiség történetének új periódusában élünk, a békéért és a nemzeti függetlenségért kiharcolt győzelmek, a feszültségek nemzetközi enyhülésének szakaszában. A vietnami, a laoszi és a kambodzsai győzelmek korszakában, Angola, Mozambik és Guinea-Bissau felszabadulásának, a portugáliai és a görögországi fasizmus legyőzésének korszakában. E győzelmek bizonyítják azt az alapvető realitást, hogy ha a népek együtt, bátran és elszántan harcolnak, akkor az imperializmus — alkalmazzon bármilyen barbár és kegyetlen agressziót — nem képes megölni a szabadságvágyat. A fejlődés és a leszerelés összefüggéseiről a többi között elmondta: — Évente százmilliókat fecsérelnek el az új tömeg- pusztító fegyverekkel kapcsolatos kutatásokra. Ha ennek a hatalmas összegnek csak kis százalékát az új világ építésére lehetne fordítani, kevesebb gyermek halna éhen, pusztulna el. A fegyverkezési hajsza napjainkban súlyos veszélyt jelent már csak azért is, mert a legmodernebb és a legbonyolultabb fegyvereket hatalmas tételekben eladják, az egész világra kiterjedően exportálják és elterjesztik. A továbbiakban a népek, a közvélemény erejéről és szerepéről beszélt. — A fejlődő országok közötti egység — folytatta —, valamint ezeknek az országoknak az egysége a szocialista országokkal és a fejlett kapitalista országok demokratikus erőivel, biztosíthatja győzelmünket. Győzhetünk, mert tudjuk, hogy kik okozzák az éhséget és a szegénységet. Az éhség és a szegénység elleni harc egyben küzdelem azon erők ellen, amelyek felelősek az éhségért és a szegénységért. A fejlődési világkonferencia az egység konferenciája, az optimizmus és a bizakodás konferenciája — mondta nagy tapssal fogadott referátuma végén Romesh Chandra. Ezt követően a nemzetközi szervezetek képviselői üdvözölték a világkonferenciát. Ma szekcióülésekkel folytatja munkáját a konferencia. A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése (Folytatás az 1. oldalról) ségiek anyagi megbecsülése összhangban van az ország lehetőségeivel. Juhász Ottó, a SZOT titkára a népgazdaság első félévi eredményeiről, a gazdasági munka helyzetéről és a szakszervezetek termelést, gazdálkodást segítő munkájáról, valamint a további tennivalókról számolt be. Az állásfoglalás megállapította, hogy az 1976. évi népgazdasági terv végrehajtásában a párt és a kormány gazdaság- politikai célkitűzései érvényesülnek. Erősödnek azok a törekvések, amelyek elősegítik a nemzeti jövedelem növekedését, a gazdasági munka hatékonyságának javulását, a munka termelékenyebbé válását, exportcéljaink teljesítését, a takarékosabb gazdálkodást, a munka- fegyelem és munkaerkölcs lényeges javulását. A gazdasági élet minden területén erősödik a központi irányítás kedvező hatása. A tanácsülés vitájában felszólalt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. Hangsúlyozta, hogy egyet ért az előterjesztéssel. Kifejtette, hogy a történelem minden korszakában megvolt a hatalmon lévő társadalmi osztályoknak a maguk értelmiségi rétege; a munkásosztálynak is megvan a maga értelmisége. — Szocialista értelmiséginek lenni: magatartást is jelent — mondotta — olyan tulajdonságokat, mint a széies látókör, a szocialista társadalom kérdései iránti érdeklődés, a haladás tudatos segítése, igény az önképzésre, fogékonyság az új iránt és a nép, az emberi haladás elkötelezett szolgálata. Az ennek megfelelő szemléletmódhoz hozzá tartozik a készség az alkotó vitára és az előrevivő elégedetlenség is, de idegen tőle a cinizmus. Hangsúlyozta, hogy a szak- szervezeti mozgalom alapvető feladata az értelmiség körében sem más, mint a munkáshatalom támogatása és a tagság érdekeinek védelme. Kifejtette, hogy ebben a széles körű, sokoldalú tevékenységben nagy szerepe van a türelmes, meggyőző munkának, az érvek felsorakoztatásának, és ahol szükséges, az ideológiai vitának. Ezután az értelmiség munkájának társadalmi megbecsüléséről szólt. Az igazi elismerést a társadalom előtt maga a kiváló munka teremti meg — mondotta. Becsülik és elismerik azt, aki jól, tisztességesen dolgozik. Elismerik a kiváló munkát végző orvost, a jó pedagógust, a pontos és becsületes közalkalmazottat. Az elismerést a munka alapján differenciáljuk: a legjobbat, a jót és a közepeset az értelmiségi területen is bátrabban különböztessük meg. Végül Óvári Miklós hangsúlyozta: hazánkban a legszélesebbkörűen értelmezett és alkalmazott alkotói szabadság van. Társadalmunknak alapvető érdeke a valóság igaz megismertetése, minden alkotó energia kibontakoztatása. Az alkotói szabadság hangsúlyozása egyben a bizalom jele is: bizalom abban, hogy alkotó értelmiségünk óriási többsége jól tud élni ezzel a szabadsággal, amely ugyanakkor magába foglalja a társadalom iránti mélységes felelősségtudatot. Az alkotó viták kibontakozását és a marxista álláspont kialakítását és képviseletét. Amerikai levelünk 2. A medvék szabadsága A csalódott, becsapott ember érzésével indultunk tovább a jelzett úton a farm előtt elterülő fennsíkon át. Néhány fényképpel megörökítjük az erődítményszerű települést, amelynek kerítése előtt sok indián életet oltottak ki szülőföldjük vé- delmezése közben, míg végül is sikerült, mint legyő- zötteket beszorítani őket a mai rezervátum határai közé. A cherokee indián rezervátum határán úgy mentünk át, hogy észre se vettük, hiszen nem körülkerített, hanem csak térképen jelölt közigazgatási területről van szó, ahol az őslakos indiánok „szabadon élhetnek”. Az első indián falu, Cherokee egyetlen hosszú utcából áll. Az utca két oldalán összefüggő földszintes' épületsor, színes, díszes indián oszlopok a házak előtt. A faluban egy 50 méter széles, rohanó vizű hegyi folyó fölött kifeszített lengő- hídon gyalog lehet bejutni. A hídfeljáratot indián fa- ragású, színes fakapu ékesíti. A kapu mellett, mint egy őrbódé, hegyes tornyú indián sátor, előtte színes ruhába öltözött, tolldíszes indián. Izgalommal emelem a fényképezőgépet, majd a fiimezőt, de az indiánom a kezében lévő toliakból készített színes legyezővel eltakarja az arcát. Előbb bosszant a sikertelenség, s újabb kísérletet teszek, de eredménytelenül. Aztán az indiánok iránti mély és őszinte szimpátiámból az a gondolatom támad: — Persze, hogy a büszke indián eltakarja az arcát a tolakodó fehér, „sá- padtképű” turista elől. Fel is hagyok a további tolakodó kísérletemmel és a tájat filmezve átsétálok a folyó fölött kifeszített, csak gyalogos forgalomra alkalmas hídon. A híd különös módon egy nagy emléktárgyakat árusító áruházba vezet. Akkor kezdek ráeszmélni, hogy tulajdonképpen csapdába estem. Nem az indiánok, hanem a kereskedő csapdájába. Nem az első eset, de újszerű. Megismertem ezt is. De lássuk csak tüzetesebben. Visszamegyek a hídra, jobban körülnézek, s látom, hogy a díszkapu, a függőhíd, s a vele szemben lévő nagy parkírozóhely kizárólag a falu első és legnagyobb emléktárgyakat árusító üzletek csalétke. Ha száz méterrel tovább megyek, a balra forduló úton a közúti hídra értem volna, s azon át be a falu közepére. Az ember még sok tapasztalattal se lehet elég elővigyázatos. Visszatérek az üzletbe. Van itt minden: indián öltözék, tolldíszek, övék, toliakkal díszített nyílvesszők, mokasszin (indián őzbőr sa- rú), különböző méretű békepipa, használati tárgyak, életnagyságú és pici indián viaszfigurák, csak éppen igazi indiánt nem látok. A kiszolgálók is valamennyien amerikai fehér bőrűek. De hol vannak a rézbőrű- ek, Amerika földjének őslakói, pontosabban e vidéken élt és még élő cherokee indiánok? A sok emléktárgy magával ragad. Melyiket is vegyem meg emléknek? Nagyon szépek a finom vonalú agyagkorsók. Ez a szürke alapon vérpiros és kék mintás különösen jól mutat. Megforgatom, hogy gyönyörködhessek minden vonalában. Az aljára ragasztott cédulát látva azonban „megáll bennem az ütő”. Ez nem igaz! De igen: „Made in Hong Kong”. Hong Kongban készítették. Újra szemügyre veszem a korsót, s most már nagyon rondának, giccsesnek találom. Talán ez a szép faragású kopjafa. Igen jól néz ki. De már reflexszerűen megfordítom: „Made in Japán”, vagyis Japánban készült. Az indiánfejekkel díszített bőröv pedig Tajvanból érkezett. Ettől kezdve először mindennek a céduláját nézem. A körülbelül 50 méter hosz- szú és 20 méter széles, ros- kadásig megrakott üzletben egyetlen egy cherokee indiánok által készített emléktárgyat nem találtunk. Egy álomvilág omlott össze bennem. Nem veszek semmit. Csalódottan ballagok kifelé az üzletből. Az ajtónál tábla állja útunkat: balra fordulva, fel a lépcsőn át haladj, megtekintheted a hegyvidék fekete medvéit. Nekiindulok. Legalább igazi medvét lássak. A lépcső- fordulóban újabb tábla: belépés 50 cent (kb. 10 forint). Fizetek. Még 10 lépcsőfok és hangosan kacarászó turistákat látok. A körbefutó léDCső alatt 5—6 méteres mélységben 6 fekete medve felfelé lesve szaladgál körbe a 10 négyzetméternyi szűk helyen. Várják, hogy valami eledelt dobjanak nekik. Az aréna, vagy inkább ketrec közepén játszótereken használt csúszda, amelyre létrán lehet feljutni. A turisták szándékosan a csúszdára dobják az élelmet, hogy a medvék felmásszanak a létrán és lecsússzanak. A nyilván kiéheztetett medvék egymással versengve másznak fel és csúsznak le egy falatért. A mutatvány nem szórakoztat. Ellenkezőleg. Nagyon lehangol. A medvék szűkre szabott, korlátozott szabadsága, az adományokon múló egyszerű boldogsága erősen kedvemet szegi és kegyetlen, de azt hiszem megalapozott gondolattársításra késztet. ICotuies Qüjián. II megyei sajtószervek vezetői az ÉVM-ben A megyei napilapok főszerkesztői, a vidéki rádióstúdiók vezetői október 7-én és 8-án az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vendégeiként látogatást tettek a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben, előadást hallgattak a területrendezés,-fejlesztés aktuális kérdéseiről, az építészet mai problémáiról. Meglátogattak néhány budapesti építkezést, majd találkoztak Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszterrel, aki válaszolt kérdéseikre.