Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-06 / 236. szám
1976. október 6. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Intézkedés az ügyintézésről BEJELENTÜNK, JAVASOLUNK, panaszkodunk. Az országban évente mintegy 200 ezer bejelentés és panasz érkezik a hatóságokhoz, a hivatalokhoz. Ebből csak 10—12 ezer a közérdekű. Bizonyos következtetéseket lehet levonni abból, hogy öt év óta a bejelentések száma szinte változatlan, a panaszok száma viszont csökken. Legutóbb 1957-ben hoztak törvényt arról: miként kell intézni a javaslatokat, panaszokat. Az élet változásai arra késztették az illetékeseket, hogy új törvényt alkossanak, s a törvény-előkészítő munkába bevonják az ország lakosságának minden rétegét. A Hazafias Népfront megyei elnöksége jogászok és tanácsi dolgozók közreműködésével az elmúlt napokban bocsátotta vitára a törvénytervezetet. Ezeken a fórumokon munkások, értelmiségiek, idősek és fiatalok mondták el véleményűket, kérésüket, aktivitásukkal részt vettek a törvény-előkészítő munkában. A szocialista demokrácia fejlődésének jelei voltak ezek a fórumok is. Többen megfogalmazták: a közérdekű bejelentések intézése előremozdítja fejlődésünket, a panaszok intézése érvényre juttatja az egyéni érdeket. A törvénytervezet elolvasása után érthetően sokan helyeseltek: ez igen, az új törvény gyors és hatékony ügyintézést ígér, kiküszöböli az alaptalan panaszok újbóli vizsgálatát, védi a bejelentőt az esetleges retorziótól. A bejelentő a jövőben kérheti, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra. Serkentő lehet, cselekvésre buzdíthat az a rendelkezés, amelynek értelmében megjutalmazhatják majd a hasznos javaslattevőket. MIND A NÉGY VÁROSUNKBAN élénk vitát váltott ki: mit kell közérdekűnek nyilvánítani, s mi legyen a névtelen bejelentések sorsa? Mintegy közös megegyezés után mondták ki aztán, hogy közérdekű az a bejelentés, amely jogszabályba ütköző mulasztásra, vagy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amely ellentétes a szocialista gazdálkodással. Többen kérték, hogy az illetékes szerv vezetője döntse el, hogy mi legyen a névtelen levelekkel. Mint említettük, a bejelentők a jövőben nagyobb védelmet kapnak, így jogos elvárás, hogy csökkenjen a levelüket alá nem írók száma. Külön figyelmet érdemel az a nyíregyházi javaslat, amely szerint: a hatásköröket nem ismerő ügyfelet ne küldözgessék ide-oda, hanem írásba vegyék fel panaszát és továbbítsák azt az illetékes helyre. Kérték, hogy biztosítsák azok védelmét is, akik ellen az alaptalan panaszok szólnak. így helyes, így jöhet létre egyensúly. Többen és joggal kérték, hogy a bejelentések kitérők nélkül jussanak el a legilletékesebbhez, a magasabb beosztásban dolgozók ne kérjenek úgynevezett visszaigazolásokat az alsóbb szintekről. A HNF MEGYEI VEZETŐI a következő napokban „csokorba gyűjtik” a hozzászólásokat és elküldik azt a HNF Országos Tanácsának titkárságára. Onnan kerül a törvényalkotókhoz. Nábrádi Lajos HETRIPOND-jubileum A METRIPOND Mérleggyár ez év októberében ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A két gyáregységgel (Budapest és Fehér- gyarmat) üzemelő METRI - POND termelésének több mint 50 százalékát exportálja. Legjelentősebbek a szocialista országok kohászati üzemeinek szállított elektronikus mérlegek. Kooperációs megállapodások keretében jó együttműködést alakítottak ki NSZK- beli, osztrák és jugoszláv mérleggyártó cégekkel. KGST-szakosodási megállapodás alapján a METRIPOND gyártja a szocialista országok részére a forgóadagoló zsákolómérleg-rendszert, amely a műanyag és műtrágya kiszerelését, mérését és adagolását végzi. A fehérgyarmati METRI- POND-gyáregység belépésével a mechanikus rendszerű tolósúlyos és állatmérlegek, valamint csecsemőmérlegek gyártása magas műszaki színvonalon megoldódott. A Fehérgyarmaton végrehajtott beruházási program eredményeképpen, most, a jubileum évében a gyáregység az össztermelésnek közel egynegyedét állítja elő, s termékeinek jelentős részét külföldi piacokon értékesíti. A Gávavencsellöi Vegyesipari Szövetkezet autószerviz üzemében. A képen: Tóth Rudolf szerelő. (Elek Emii felvétele) Ha iskolai tanuló lennék, s Balogh Katalin tanítana, feltétel nélkül hinnék neki. Ha ő lenne a képviselőm, nyugodtan bíznám rá a közügyekből rám eső részt is. Ezek eldöntéséhez csupán percekre van szükség. Le kell vele ülni, szemtől szembe, és hallgatni. Meggyőző, szenvedélyes, de nem híjával a megfontolt nyugalomnak. Pedig fiatal. Nevelőnek és képviselőnek egyaránt. Nagy káliéban van a választókörzete, ott is lakik, s a kettes iskolában tanít. Többször adta tanújelét annak, hogy a választók jóra adták a voksot. Tud igazságok mellett érvelni, véleménye kiforrott, s jóllehet gondjai középpontjában a szűkebb környezet áll, véleményét mindig az országos egészbe ágyazva fogalmazza. így történt ez esetben is, amikor a közművelődési törvényterve, zetről váltottunk szót. Balogh Katalin mondatai mentesek voltak a veszélyes általánosításoktól, az előregyártott elemektől. Csapon- gott a párbeszéd, emellett mégis őrizte a dolgok logikájából fakadó rendet. — Elöljáróban annyit: a törvényre igen nagy szükség van. Igaz, a közművelődésről van párthatározat, a végrehajtás során azonban elég sok volt a bizonytalanság. Időszerű, hogy törvény szabályozza^ kötelességeket, a munkahelyek vezetőinek teendőit is. A közművelődésnek vannak jó alapjai, de hitein, hogy a tárgyi feltételek, a személyi adottságok koránt sincsenek kellően kihasználva. Pedig teendő van bőven. — Kérem, csak azt ne higgye, s más se gondolja, hogy lesz közművelődési törvény, s aztán mindenkit nyakló nélkül megközműve- lünk. Ha valahol, hát itt kell a fokozatosság. Egymásra épülő kövekből állhat csak össze a korszerű műveltség épülete. — Meggyőződésem, hogy az üzemekben és a községekben is a közművelődés kínálta keretek között a kisebb közösségekre kell elsősorban építeni. Brigádok, megszokott kollektívák adják a módot, hogy lépésről lépésre vezessék be az embereket az új világába. Nem mai igazság, de igazság: az igazi öröm az. amit az ember maga fedez fel, s nem felfedeztetik. Nos ez itt is igaz. Oda kell eljutni, hogy a közművelődési munka folyamatában az emberekben keltsük fel az igényt, s aztán hagyjuk meg azt az örömöt, hogy ízlelgetik az újat, élvezzék a szíves szóval kínált műveltséget. — Hogy kikkel lehet elvégezni ezt a munkát? Lehet, hogy azért, mert pedagógus vagyok, azért kezdem a nevelőkkel. Hihetetlen erő és lehetőség nyílik abban, amit az iskola kínál. A gyermek, aki hazamegy, viszi magával-az újat, az igényt, a többletet. Ezt figyelembe kell venni. — Aztán a hivatásos népművelők. Úgy hiszem, hogy a megyének kivételesen jó adottsága, hogy a Bessenyei tanárképzőn folyik népművelőképzés. Én attól sem félek, bogy a főiskolai évek szépek, talán túl szépnek is tűnnek. Van aki ebben azt látja, hogy számukra a hétköznap csalódás lesz. Lehet, ilyen is előfordul, de azt hiszem, azt kell elérni gazdasági, tanácsi vezetőnek egyaránt, hogy a fiatal népművelő számára a pálya elkezdése és folytatása még szebb legyen, mint a tanulmányi idő. Ehhez feltétel kell, és társadalmi megbecsülés. — A közművelődési törvény, ha megszületik, nem fog csodát művelni egyik napról a másikra. Miután optimista vagyok, úgy mondanám, hogy a mai 14 éves 20 aponta hosszú sétákat tesz a környéken. Szemlélődik, gyönyörködik a táj szépségében. Olykor sokáig pihenteti rajta a szemét, nem tud betelni a látvánnyal. Ha elfárad — valami egyre súlyosabban húzza elmaradozó lábát — a kert végi kispadon megpihen. Nézi a vizet, közben tűnődik, milyen nagyszerű dolog, hogy az öregségére sincs egyedül. Ombodi István nyugalmazott gátőr 14 éves korában kötött életreszóló barátságot a szép, de igen szeszélyes Túr folyóval. Harminc évig volt Kishódoson gátőr, s amikor hat évvel ezelőtt nyugdíjba ment, Sonkádra költözött. Itt töltötte gyermekéveit. Az emlékek sokszorosan ide vonzották. Legjobban az, hogy a kert végében folyik az öreg Túr. 1939-ben került Kishódosra, ott kapott szolgálati lakást, „arra nősült”. A békés családi otthonnak azonban gyakori háborgatója volt a Túr. Pista bácsi szerint minden nagyobb esőzéskor megáradt, éves korára lesz élvezője. A törvény keret csupán, s minden a végrehajtás során dől el. Korszerűsíteni kell ehhez az ismeretterjesztést, a tévé műsorpolitikáját, korszerűsíteni kell az emberek szemléletét, a gazdasági vezetők mentalitását egyaránt. — A törvénytervezet ismeretében merem mondani : nagy lehetőség kínálkozik a következő évtizedekre. Csak azt nem szabad sosem szem elől téveszteni, hogy nem kampányról van szó. Hogy emberek korszerű műveltsége a tét. Hogy ezen keresztül a nemzet anyagi jóléte a függvény egyik tényezője. Nem hagyatkozhatunk az önmű- yelés esetlegességére, hatásának alig mérhető eredményére. A közművelés messze több, mint az egyes ember tudásának, kulturáltságának kérdése. Itt a köz szónak valódi tartalmi jelentősége van, hiszen ebben rejlik az egyetemesen művelt társadalom megteremtésének nyitja. Balogh Katalin gondolatait a képviselőcsoport ülésén is elmondta. Bizakodása, öröme és gondja a napok gyakorlata során összegeződött. Nagykállóban a Széchenyi utca 51. számú ház ablaka, ha késő este is világos volt, annak oka: a fiatal képviselő ilyenkor töpreng, s latolgatja nem kis felelősségét. elmosta a házat. Itt élte át az 1970-es árvizet is. — A Túrt megfogtuk, de a Szamost már nem tudtuk. Pedig mindenáron meg akartuk menteni a falut; körülgátoltuk, de annyi víz jött, hogy a Túr meg a Sáréger folyók magasságát elérte. Emlékszem, olyan gyorsan jött, hogy egy kotlós csirkét felpakoltam a szekérre, egy egészen rövid időre valamiért elhívtak, s mire visz- szamentem, eltűnt a szekér is, a víz elnyelte. Egybefolytak akkor a nappalok és az éjszakák. Milyen a gátőr élete, ha nincs árvíz? — Sokféle munkája van. Esőben, hóban, sárban mindennap kora reggel már úton vagyunk. A vízállást le kell olvasni, a központ ezt mindennap számon kéri. Felel a gátőr a területén lévő műtárgyakért, létesítményekért, még az ártéri növényekért is. Szóval mindenről tudnia kell, ami a szakaszán történik. Ehhez persze be kell járnia a területet, nekem ez tizenegy Elárvult iskolák A megyét járva egyre több kisközségben derül ki: a körzetesítés miatt elárvult iskola üresen tátong. Van valami szívszorongató a látványban. A levegőben még ott lebeg a jellegzetes iskolaszag, a falon egy ferdére csúszott címer vagy kép tanúskodik az egykori életről. Ez a dolognak az egyik oldala. A szomorúbb az, amikor arra a kérdésre, mi is lesz az épülettel, jön a válasz: ki tudja? Majd alakul valahogy. Van hely, ahol a könyvtár hajdani méltatlan helyét cserélte fel jobbra. Akad olyan kis falu, ahol a fiatalok klubja vett birtokba egy termet. Nagyon esetleges, de arra is van példa, hogy óvoda, vagy bölcsőde terjeszkedett joggal és okosan. A probléma azonban az, hogy az igen kis községekben kevés a gyermek, így tehát minimális az óvoda- és bölcső- deigény. Fiatalkorú se sok van, ezek nem törik magukat klub után, vagy éppen a tsz-ben már van készen. Az iménti könyvtár se tud betölteni egy négy vagy hat helyiségből álló épületet. Marad tehát a tanácstalanság. Akkor hát az a teendő, hogy sirassuk el az egykor jó épületeket? Törődjenek bele a tanácsok és lakóközösségek, hogy gyom verje fel az egykori iskola környékét?-Nem hiszem, hogy itt a megoldás. Vajon nem lenne-e érdemes feleleveníteni az egykori olvasókörök mintájára az idősebb nemzedék esti találkozóhelyeit? A népfront bizonyára lenne szíves gazda. Vagy ott a nappalok gondja. Idősek szeretnének olyan helyet, ahol elbeszélgetnének, pihenve, gondoskodás közepette. Régi, korszerűtlenül épült művelődési házak mellett ezek a jó kis termek jelenthetnék egy-egy érdeklődési csoport számára a helyet. Sok szatmári vagy beregi faluban még kézimunkaházat is ki lehetne alakítani a termekben. Ha a múzeumok felfigyelnének ezekre az épületekre, bizonyára szívesen összeállítanának egy olyan vándorol- tatható kiállítást, amely ezekben jól elférne, s házhoz szállítaná az ismereteket. Ott a hely, a kályha, s biztos akad valaki, aki egy jó este reményében meleget is varázsol a hajdani tanterembe, (bürget) és fél kilométert jelentett naponta. Szinte alig volt év, hogy munkájáért ne kapott volna elismerést. Többször volt „Kiváló dolgozó”, 1967-ben társadalmi munkájáért kapott elismerő oklevelet. Máskor az ár- és belvízvédekezésnél tanúsított helytállásáért. 1970- ben a Tisza-völgyi árvízvédekezésnél végzett munkáját jutalmazta kitüntetéssel az államtitkár. Amikor elérte a nyugdíj- korhatárt és úgy érezte, pihenésre van szüksége, nyugdíjazását kérte. Munkahelyén marasztalták, de ő véglegesen döntött. Kapcsolata azonban nem szakadt meg a vízügyi szolgálattal. A fiatalabbaknak ma is szívesen ad tanácsot, rendben tartja a kaszálót, és mint nyugdíjas, apró feladatokat ma is szívesen ellát. mbodi István nyugalmazott gátőr semmi rendkívülit nem vitt véghez életében. A családjának és a munkájának élt. A jobbra törekvés parazsa ma is benne él. Ért plántálta négy gyermekébe is. Talán éppen most is rájuk gondol a kert végi kispadon ülve, amint újra felfedezi az öreg Túr szépségét. Bürget Lajos Pihen a gátőr A o Soltész Ágnes Űj művelődési ház Nagykállóban. (Elek Emil felvétele) Országgyűlés előtt
