Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-31 / 258. szám

6 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. október 31. ÉDES, VAGY ÉRDES Anyanyelvűnk a középiskolában Beszélgetés Kállai János szakfelügyelővel Megóvni értékeinket Műemlékek megyénkben Anyanyelvűnket — a neve is mondja — anyánktól kapjuk, mint az életünket. Szin­te azzal együtt, mert szükségünk lesz rá éle­tünk végéig, ha szólunk, ha írunk, ha dolgo­zunk. Édes, ha jól élünk, érdes,. ha vissza­élünk vele. Hatalmas birodalom, óriások pa­lotája, útvesztőkkel, labirintusokkal. Ritkán gondolunk rá, hogy tökéletes birtoklása egy­kor kiváltságosok joga volt. Szépségeinek felfedeztetése, élsajátíttatása leginkább a iskola feladata. Megyénkben két szakfelügyelő segíti, el­lenőrzi a középiskolai magyar nyelvokta­tást. Kállai Jánost, a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola tanárát két éve »bíz­ták meg a szakközépiskolák és a szakmun­kásképző intézetek szakfelügyeletével. Be­vezetőben azt kérdeztük: — Mi a legfontosabb cél a hozzá tartozó huszonhárom iskolában? — Kettéválasztanám az irodalmat és a nyelvet, ugyanis mindkét iskolatípusban az a cél, hogy a majdan'munkába álló fiatalok az irodalomórák segítségével értő olvasókká váljanak, tudatosan válogassanak a köny­vek között, megfelelő esztétikai értékítélet­tel kerüljenek ki az iskolából. A nyelvtan­órák célja, hogy ehhez szabatos, választékos kifejezőkészség és beszédkultúra járuljon. — így van-e ez a gyakorlatban, vagy nem? — Kezdjük egy szomorú ténnyel. Ismer­jük az általános iskolai felmérések statisz­tikáját, s ezek szerint a felsősök 25—30 szá­zaléka nem képes az ismeretelsajátító egyéni tanulásra. Egyszerűen azért, mert nem tanult meg rendesen olvasni. Keserves, hogy ez ál­talában a szakmunkásképző intézetek első osztályában újra kiderül. Az ilyen gyerek társai között elkeseredik, „lemond” a tanu­lásról. Várhatjuk-e, hogy később, fiatal mun­kásként endszeresen művelődő szakemberré váljék? Az a tapasztalatunk, hogy lemon­dani egyetlen diákról sem szoktak. — Vannak-e tehát módszerek, amelyeket szabad, s amelyeket nem szabad követni? — Nem szabad követni azt, amelyik csak a tanár szerepét hangsúlyozza. Jó lenne el­felejteni a rémséges „eldöntendő” felelteté- si módszert, amikor a diák csak igent, vagy nemet mondhat. Aztán itt vannak a feladat­lapok, tesztek. Újabban annyi van belőlük, hogy a diáknak nincs lehetősége az élő, ösz- szefüggő beszédre, elfeledkezhet a kife­jezés szabatos formáiról. Töredezett felete­ket, fél mondatokat hallok óralátogatáson. — Ez minden iskolatípusra jellemző? Vagy vannak különbségek? — Három csoportra osztom az iskolákat Szakközépiskolára, szakmunkásképzőre, il­letve a gyors- és gépíró iskolára. Ez utóbbi­Mintegy másfél éve hunyt el. Ezt a kiállí­tást a múzeum még éltében meg akarta ren­dezni. Elhárította, nem szeretett szerepelni. A Nemzeti Galéria nagy kiállítása után vi­déken elsőnek a Kulturális Minisztérium, s a Nemzeti Galéria anyagából megrendeztük, de már azzal a szomorú érzéssel, hogy most már csak emlékének tisztelgünk ahelyett, hogy neki s tehetségének fejeztük volna ki elismerésünket, és nagyrabecsülésünket. Hogy hazánknak egyik legjelentősebb szobrásza volt, ma már senki sem vitatja. Nemcsak állami kitüntetései, s külföldi el­ismerései, nemcsak szerte az országban köz­tereken álló szobrainak nagy száma tanús­kodik rendkívüli tehetségéről, hanem az a tény is, hogy szabadfoglalkozású művész lé­tére iskolát tudott teremteni. Ilyenkor az ember a művész titkát keresi, s keresés köz­ben nyitott szemmel sok mindenre rá is le­het jönni. Meg lehet állapítani, mint ezen a viszony­lag szűk keresztmetszetű kamarakiállításon is, — mindössze 28 db-ról van szó, — hogy a mester többféleképpen dolgozott. Hogy itt segítsünk valamelyest az érdeklődőknek, a legelső korszakából, az első római év utáni időből, nincs semmi. Hasonló zárt, s logikus formákkal mások is dolgoztak ugyanebben az időben, különbség csak az, hogy ezek ép­pen olyan kerényisek. Azután a római hatás érdekesen divergált. Megismerkedve az idő­számítás előtti V. századi etruszk sírkamrák festményeivel, azoknak a robusztus forma­világában kezdett gondolkodni. Erőteljes, ban irodalmat nem tanítanak, viszont igen jó a nyelvtant gyakorló módszerük. Né­ha egy egész órát tréningeznek nyelvhelyes­ségi, stilisztikai feladatok megoldásával. — És a másik kettő? — Bevallom, sokan rémisztgettek kezdet­ben a nagy különbséggel. Úgy tapasztaltam azonban, hogy ez a szakadék a szakközép- iskola és a szakmunkásképző között a tan­terv és az óraszám miatt van. A szakmunkás- képzőkben mindössze évi 20—22 órát foglal­koznak a nyelvvel. Csodákat tehát inem vár­hatunk, bár igen szépek a nagyobb szak­munkásképző intézeti nyelvi munkaközössé­gek eredményei. — Hogyan látja a szakfelügyelő, van-e szabolcsi diáknyelv? — Szerintem itt is az a diákzsargon él, mint bárhol másutt. Megfigyeltem viszont, főleg a szakmunkásképzőkben, hogy milyen bizonytalan a ragozás. Keverik a -hoz, -hez, ragot a -nál, -nél-lel, erős a kell helyett a kellesz használata, s — ezt Nagykállóban fe­deztem fel — rátesszük, elvisszük helyett azt mondják, rátegyük, elvigyük. Tudomásul kell vennünk, hogy a diák többet hallja szü­leit, társait, mint pedagógusát, a tanárnak tehát plusz munkát kell végeznie, ha művel­tebb embereket szeretne útjukra engedni. — Csak a magyartanár feladata ez a munka? — Elsősorban, de nem csak az övé. Szere­pük a legfontosabb, ők is „vizsgáznak”, elég, ha csak arra utalok, hogy a magyar az egyetlen tárgy, amiből iskolatípustól függet­lenül mindenkinek érettségiznie kell. De óriási a kötelező irodalom is, s ebből a tárgy­ból van a legtöbb dolgozatírás-javítás. Ezért merek bátran a többi pedagógus felelősségé­re is utalni, mert bizony ritkán javítják ki még a súlyos hibákat is. Jó lenne ezen vál­toztatni. —.Végül kérjük, foglalja össze, miért tartja fontosnak anyanyelvűnk tökéletes megismerését, ápolását? — Úgy érzem, ehhez túl kellene lépnem a szakfelügyelő szerepén. Nem az iskola mi­att érzem fontosnak. Azoknak a fiatal mun­kásoknak a jövője miatt, akik ezekből az iskolákból kerülnek ki. Mit fognak elér­ni, ha olvasni nem tanultak meg? Többek lesznek-e valaha, ha nem keltjük föl kedvü­ket, igényüket az önművelésre? Napjaink­ban és a jövőben, mind többen szerepelnek nagy nyilvánosság előtt. Nem a közéleti nyelv tökéletes művelésére oktatunk s nem választékos fordulatokra. Csak egy olyan be­szédkultúrát szeretnénk az iskolákban elsa­játíttatni, amely az iskolának is, a tanuló­nak is kötelessége. Ez ugyanis a hazafias nevelés egyik eszköze. sokszor érzéki női figurák kerültek ki újjai alól, melyek mozdulatainak az élettel való telítettségére fordította figyelmét. Sajátos ke- rényis világ ez is, nem lehet mással összeté­veszteni. A nagy fordulópontnak a sátoraljaújhelyi Partizán emlékművet szokták említeni. For­dulópont Kerényi művészetében, de forduló­pont a magyar emlékműszobrászatban is. Ennek a pátosza, ereje, új hangja kötelező mérce lett minden igényesebb köztéri alko­tás számára. A Felvonulók című népstadioni szobrának itt is kiállított kisebb vázlata Kerényi tehet­ségének másik oldalára mutat rá. A nagy művész még azokban az időkben is tudott al­kotni, mikor az alkotó számára nem volt egészen megfelelő légkör. A Felvonulók lé­nyegében Kerényi legrealistább figurái, még­is a csoportnak a zöld ággal és igazi élő lé­pésekkel való összetűzése, s a tengelyből va­ló elirányulása valami robbanásszerű fe­szültséget ad, az eléggé tradicionális formák­nak. Formateremtő ereje, s fantáziája kimerít­hetetlen. Figyeljük meg félhomályban, vagy félig behunyt szemmel az alakok sziluettjét, mennyi kifejezés és változatosság van ben­nük! S a plasztikai értékek a fény erősödé­sével fokozatosan gazdagodnak. Nézzük sor­A z Alföld műemlékekben leggazdagabb vidéke Szabolcs-Szatmár megye: je­lenleg 269 (!) védett épületet tartanak számon a megyében. Ezek közül hetvenkettőt műemlékké nyilvánítottak, a többi pedig mű­emlék) ellegű. Tizenöt épület az elmúlt évek során elkerült Szabolcs-Szatmárból: a szent­endrei szabadtéri néprajzi múzeumba szállí­tották valamennyit. Az ország nagy múze­umfaluja ezzel az épületegyüttessel nyitotta meg kapuit. Értékes freskók Megyénk területén a 15. században két feu­dális központ alakult ki: Nyírbátorban és Kisvárdán — itt nagyon szép későgótikus és reneszánsz alkotásokat hoztak létre, melyek ma országos jelentőségű műemlékek. A köz­pontoktól távolabb eső területeken jellegzetes népi építészet virágzott, melynek harang­tornyok, malmok, lakóházak a legsajátosabb emlékei. Meglepően nagy számban marad­tak fenn téglából, kőből épült épületek, fő­képpen templomok — annak ellenére, hogy ez a terület tartós építőanyagban szegény volt. Sajnálatosan kevés viszont a védett né­pi épület (mindössze harmincöt darab) — ám ezek között nemzetközileg számon tar­tartottak is vannak, például faharangtor- nyok vagy a tákosi református templom. Igen nagy művelődéstörténeti értéket kép­viselnek a templomok belsejét díszítő fres­kók — például a csarodai, az ófehértói vagy a nyírbéltelki templomban. A megye kastélyai és udvarházai többnyi­re a 18. században épültek — szerényebb mé­retekben, barokk stílusban: ilyenek a Vásá- rosnaményban, Beregsurányban, Mándokon vagy Székelyben látható kastélyok, udvar­házak. Két várunk van: a kisvárdai, mely későgótikus stílusban épült a 15. században, és a vajai várkastély, mely szintén ebből a századból származik. Helyreállítás és múzeumfalu A népi épületeket falusi ácsok, asztalosok még a 18. században is a hagyományos szer­kezettel és díszítésekkel építették. A már em­lített tákosi templom sárral tapasztott sö­vényfala, kazettás menyezete igen híres, de említhető a túristvándi vízimalom vagy a Túrricse több lakóháza is. Szabolcs-Szatmár legrégebbi épületei a későromán stílusú falusi templomok: ilyen téglából épült, mázas téglával díszített em­lékeink vannak például Baktalórántházán, Piricsén, Vámosatyán vagy Csengersimán. Megyénk műemlékeinek védelme igen nagy feladatot jelentés nem kis anyagi rá­fordítással is jár. Az Országos Műemléki Felügyelőség is hozzájárul anyagilag a hely­reállításokhoz, ugyanakkor saját költségével (mintegy 14 millió forinttal) helyreállította például a Vay-kastélyt Vaján, a nyírbátori múzeumépületet, a kállósemjéni, nagy dobo­si kastélyokat, a túristvándi vízimalmot, stb. Néhány évvel ezelőtt kezdett épülni Sós­tón a megyei múzeumfalú, mely várhatóan 1985-re lesz teljesen készen. Ekkorra a me­gye minden tájegységét képviselő épületek helyet kapnak benne: a Nyírség, a Rétköz, a Mezőség, a Szamoshát és a Tiszahát népi építészetét idézi fel egy-egy épületcsoport. Bőséggel vannak még feladatok a megye műemlékvédelmében. Figyelmet érdemel a ban csak a fejeket: a Mózesét, Szent Jáno­sét, Jagnáét, Dózsáét, Csontváryét, a lány­szöktető bikáét. Külön kicsiben is élmények. Szellemi gazdagságát árulják el témái is. Ókor, biblia, mítosz, történelem, forrada­lom, felszabadulási harc, az emberi lét ad­ják témáit és ezek világában még egy bűbá­jos kiskakas is megtalálja a helyét. - Kerényi titkát keresve mintázási módját is megfi­gyelhetjük, mennyire függetleníti magát a konkrétumtól, s mennyire válik maga is a művészi teremtő erő részévé. Formáinak ön- törvényét a fejeken is követhetjük. S a sa­játos előrecsúszott fejtartások, olykor a hom­lok tetejéig felnyúló orrok stb. mind szigo­rúan a kifejezés szolgálatában állnak. Túl­teszi magát az anatómián, de úgy, hogy a mű ezáltal bizonyos többletet nyer. Valami teremtéshez közelálló ténykedésről van te­hát szó, ami korunk művészetének a nagy vívmánya. Végső következtetés mégis csak egy lehet. Kerényi titkát csak megközelíteni lehet, bi­zonyos mértékig körüljárni, de maga a ti­tok, művészetének a lényege, benne volt a művészben. Koroknay Gyula terv: megmentik két felszámolt község érté­kes épületeit: Komlódtótfaluról a Becsky- kúriát, Nagygécről pedig az Árpád-kori re­formátus templomot szeretnék áttelepíteni! Anyagi áldozattal is A megye falvaiban több olyan régi lakó­ház található, melyeket érdemes volna meg­őrizni az utókornak. Ez azonban nem mindig egyszerű dolog: a többnyire idős tulajdono­sok közül ugyanis sokan elzárkóznak az elől, hogy házuk megóvására igénybe vegyék a műemléki felügyelőség által felajánlott anyagi támogatást. Valamiféle félsz vissza­tartja ezeket az embereket, hogy ilyen „in­gyenpénzt” elfogadjanak. Ezért úgy döntött a műemléki felügyelőség az elmúlt évben, hogy tíz kijelölt népi lakóházat megpróbál megvásárolni gazdáiktól. Ugyancsak helyben szeretnék megőrizni a nagy hírű szatmárcsekei temető fejfáit: tar­tósító injekciókkal teszik örök életűvé a csó­nak alakúra faragott fejfák erdeit. Megyénk tanácsa az ötödik ötéves terv idejére mintegy tízmillió forintot szán műem­lékeink helyreállítására, megóvására, öt kas­tély, a kisvárdai vár és környéke, hét kúria, négy népi lakóház, a nyírbátori magtár, a tarpai szárazmalom, a túristvándi vízima­lom és a nagyari Petőfi-ház szerepel a ter­vekben. Az Országos Műemléki Felügyelőség támogatását is igénybe veszik 19 templom, és öt harangláb helyreállításában, illetve felújí­tásában — ebben az esetben az épületek tu­lajdonosainak közreműködésével. A város- és községfejlesztési tervek kidol­gozásánál a tanácsok „műemléki körzete­ket” alakítanak ki, s ennek figyelembevéte­lével építkeznek, bontanak. Működött koráb­ban a megyében egy úgynevezett műemléki albizottság is — sajnos azonban immár négy éve nem ült össze... Tavaly döntés szüle­tett: helyette egy másik bizottságot hoznak létre, hogy műemléki ügyekben szakértők dönthessenek — de ez azóta sem jött létre. A műemléki bizottság munkáját némileg pó1 tolják a Felső-Tisza-vidéki Intéző Bizottság időnkénti elvi állásfoglalásai a megye mű­emlékeivel kapcsolatban, de ez természete­sen nem mindig elegendő. Fontos lenne ha­tékonyabban kézbe venni megyénk műemlé­keinek ügyét — pótolhatatlan értékekről van szó. Tarnavölgyi György Ratkó József új versei Terzina a csőlakókról Nagyvárosok forró bélrendszerében élünk bolyhok, nyálkák közé tapadva. Nem lakhatunk a fegyverek csövében. A korhely dalokból Rám virrad az éjszaka, a fekete, hosszú hajnal. Ujjamat küldöm haza, verekedjék meg a bajjal. Visszajön véresen s inog, mintha én dalolnék, részeges fejedelem, mintha énekkel hajolnék. Idegen madár Elnyel a limfocita köd, te idegen madár. Körülfog, megfojt és kilök magából ez a táj. Vidd innét énekeidet. Itt már hódít a hó. Költözz a fényhez közelebb, ének-hozó! Bűnnek alítják * Szeretnék már sás lenni vagy fehér fű vagy gólyahír, hogy hasznomat vegyétek, olyan növény, akinek dolga semmi más, csak nőni, amíg lehet, és újra nőni s teremni bármit itt, az édes honi tájon; lenne latin nevem, hogy meg ne gyanúsítsanak, ha más talajból nem tudok kihajtani; szeretnék már sás lenni vagy gólyahír, létemmel elbeszélni azt, amit létemmel mondok most is, s oly hiába, mert bűnnek alítják szavaim. ♦gyanítják Baraksó Erzsébet Kerényi Jenő művészete

Next

/
Oldalképek
Tartalom