Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG —VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. szeptember 12. Elkészült a szobor, a mester az utolsó simításokat végzi. Pátzay Pál Nevét, személyiségét, véleményeit ismerik azok is, akik sohasem látták, sohasem találkoztak vele; számontartják írók, zenészek és a szellemi élet más szereplői. Ha róla beszélnek, nemcsak szobrait emlegetik; nemegyszer véleményeit, megnyilatkozásait fontosabbnak tartják, mint művészi alkotásait. Vitatkozóképessége — s az a tulajdonsága, hogy nézeteit logikusan egymásba ölti, és. sehol sem kínál rést az ellenfelének — félelmetes és lehengerlő hírt szerzett neki. Emberismerete, pszichológiai tájékozottsága, észjárásának könyörtelen józansága arra képesítette, hogy átlássa a vele szembeálló embert, biztosan rátapintson sebezhető pontjaira, s felfedezze annak elgondolásaiban azt a kis hézagot, amelyen keresztül kíméletet nem ismerve behatolhat ellenfelének hadállásaiba, és lerombolhassa azokat. Akik kevésbé ismerik, úgy vélekednek, hogy sokoldalú műveltségével, filozófiai és történelmi tájékozottságával nem lehet megmérkőzni. Holott nem elméleti tudása, tárgyismerete, az idézetek bősége az, ami annyi vitatkozásban győztessé tette: sokkal inkább észjárásának természetessége, gondolatfűzésének célratörő sodrása (mely képes volt akár a saját elméletét is feláldozni, ha az a tapasztalat tényei előtt nem állta meg a helyét). Műveltsége, tájékozottsága szinte csak kulissza, hogy elleplezze valódi lényegét: gondolkodásmódjának meghökkentő, naiv természetességét, lényegretörő hevületét, mely szárnyakat ad beszédjének. A félelmetes hírű vitatkozó és a művészet „örök” szabályait hirdető szobrász felrajzolásával még nem merítettük ki személyiségét. Mert számos olyan tulajdonsága is van, amelyet csak a barát, a meghitt közelségbe került tanítvány láthat meg az emberben — s ezen túl (ami még sokkal nehezebb a számos Pátzay-közhely miatt), — a művészben is. Gazdag érzelmi élete nemegyszer döbbenetes változatokra képes. Nemcsak a neki tulajdonított C-dur-hangnem — mely közéleti szereplését jellemzi —, nemcsak ez az egy reprezentatív árnyalat a sajátja. Magával vívódó, az élet problémáitól gyakran feldúlt, kételkedő, nemegyszer a depresszió kelepcéi közt vergődő egyéniség, akitől azonban nem idegen az összesűrűsödött indulat szenvedélyes kirobbanása vagy a senkit — még önmagát — sem kímélő metsző gúny gonosz fegyvere. A fegyelmezett formavilágú szobrok alkotója nem éppen szelíd egyéniség: gazdag kedélyének viharzása olyan feszülő ellentéteket teremt, amilyet csak barokk vagy reformkori életrajzokból ismerünk. Bizonyos, hogy Pátzay nem rak bilincseket érzelmeire, kiéli, végigszenvedi, végigdalolja, agyoncsipkedi változatos hangulatainak kényszere alatt önmagát és a külvilágot. Önkifejtésének, az érzelmek ellentétéből való szabadulásának a legfontosabb eszköze a művészet. Érti a módját annak, hogy indulatait teremtő indulattá nemesítse. Szobrainak látszólag hideg formarendszere elsősorban nem spekuláció eredménye, hanem az önfegyelmezés, önelemzés szabatos gyümölcse. Pedig alig van olyan szobor, melynek eszménye ne lenne valamely élményének, élete fordulatának, fontos eseményének következménye. Hitem szerint minden művében saját magáról vall. Ha nem tiltaná a mester szándéka, s nem tekinthetnők alkotásait önmagába zárt, az alkotójától függetlenült kifejezéseknek, csábító feladat volna végigbúvárkodni életének és java alkotásainak összefüggését. De ezen a téren nem mehetünk el tovább, mint az alkotó: a művészettörténet-írás is kötelezett a szemérmességre, ha hősének ez egyik jellemző tulajdonsága. Meg kell elégednünk tehát azzal, hogy művei egy-egy pillanatnak, hangulatnak, indulatnak alakká sűrűsödött, befejezett és Készül a Munkácsy-szobor szét nem elemezhető kifejezései. így tekinti őket alkotójuk is: személyiségeknek, akik bonyolult úton-módon rokonságban vannak vele. S ezt a körülményt általában nem is titkolja: úgy beszél egy-egy kedves figurájáról, simogatja vagy vizsgálgatja őket a nekik kijáró tisztelet szerint, mint ahogy az élő emberekkel, megértést parancsoló egyéniségekkel szokott foglalkozni. Minden művét egy-egy győzelemnek tartja, az értelem, a világosság, a fegyelem és a szépség győzelmének a káosz felett, melyet talán csak azért engedett szabadjára a lelkében, vizsgálgatta végtelen szenvedések árán, hogy megismerje a gyengéit, sajátosságait, okait és törvényszerűségét, s az így szerzett tudás segítségével szellemének szolgálatába állíthassa az alaktalan homályt. A tapasztalás szenvedése — a szépség boldogságába csap át: ez jellemzi egész életművét. | g®jfesárnap már kora reggel elmentem a I S szállodából, hogy meglátogassam egy IHyR ismerősömet, aki a közelben nyaralt. Óvatosságból elkészíttettem a számlámat, mindent kifizettem, hogy ha esetleg későn érnék vissza, ne kelljen ezzel vacakolnom. Tizenegy tájban érkeztem meg, porosán, átizzadva és kábultan a nagy melegtől. Az étteremben gyorsan lehajtottam egy üveg sprt. s az elegáns kókuszszőnyeges folyosón átmentem a szálloda halijába. Alig vártam, hogy a zuhany alá álljak és az elkövetkező hosszú utazás előtt pihenjek még valamit. A dél- ütáni portást találtam a pult mögött, akit mindenki kedvelt, mert rendíthetetlenül udvarias és szolgálatkész volt. Amikor odaértem, éppen telefonált; franciául beszélt valakivel, intett, hogy kis türelmet kér. Rákönyököltem a pultra, az utazási iroda színes reklámplakátjait nézegettem, amelyek különlegesen előnyös, olcsó lehetőségeket kínáltak. Amikor a portás letette a kagylót, kötelességemnek éreztem, hogy elismerő megjegyzést tegyek. Négy napja laktam a szállodában, s ahányszor csak találkoztunk, megszégyenítő módon előzékeny volt velem. — Igen kitűnően beszél franciául — mondtam. — Közel sem olyan jól, uram, mint kellene — felelte szerényen. — Ön túl elnéző az én francia tudásomat illetően. — Lebecsüli a képességeit. — Egy portás vagyok a sok száz közül, uram. — Szerény képpel nézett rám. — Tehetek egy megjegyzést, uram? Szeretném figyelmeztetni. hogy egy gomb hiányzik az ingjéről. Óhajtja, hogy szóljak a szobaasz- szonynak? — Köszönöm, nem — mondtam. A pályaválasztás kérdőjelei „TŰZOLTÓ LESZEL, S KATONA! Vadakat terelő juhász!” — ringatja álomba a költő altatója a kis Balázst. Mi leszel, ha nagy leszel? — kérdezik az apró gyermeket, s ő találgat, válogat. Múlik az idő, a kis Balázsból nagy lesz, s egy napon elé tesznek egy papírt: válasszon pályát. Nem háromból, hanem legalább háromezerből. Nem tetszetősét, hanem hasznosat. Nem egy felelet idejére, hanem egy életre. Tudják-e vajon a nagy Balázsok, milyen nagy a választás lehetősége? Ismerik-e, milyen szakmákra lesz szükség környezetükben, melyik pálya a jövőé, s melyik a múló divaté? Hogyan tükröződik az iskola és a család segítsége a pályaválasztás gyakorlatában? Milyen előzményekkel indult az idei tanév? — erről érdeklődtünk a megyei pályaválasztási tanácsadó intézetben. A válaszokat a bőséges nyári tapasztalatokkal kiegészítve foglaljuk össze. A nyár az intézetben — csúcsszezon. Teljesen tanácstalanok várnak egy biztató szóra. Korrekciót kérők közlik, hogy változtatni szeretnének. Elutasítottak reménykednek; rájuk is számít valamelyik iskola. S megjelennek a munkahelyek is: munkásokat keresnek. A pályaválasztás buktatói közül ezúttal azokat vesszük sorra — iskolatípusonként — amelyek elkerülhetők lettek volna, ha ... Ha az általános iskolában nem kampány- munka lenne ez a feladat. Ebben az ' évben ugyanis minden végzősnek túlbiztosított lehetősége volt. MEGYÉNK ISKOLÁIBAN 8500 nyolcadikos végzett, közülük 7900 szándékózott ta- vábbtanulni. Átlagosan évente több mint 1500-an megyén kívüli iskolában tanulnak tovább. Szabolcs-Szatmár középfokú oktatási intézményeiben 6800 hellyel várták a jelentkezőket. Mindenkinek lett volna helye, ha az érdeklődés a keretszámok szerint arányos. A pályaválasztás — azonban — ezt a tapasztalatok az idén még jobban megerősítették — az iskola kampánymunkája — a pályaválasztási felelős rengeteg más elfoglaltsága mellett egyedül képtelen jól ellátni. Hiányzik még munkájuk megfelelő elismerése is. Az első számú pályaválasztó tehát továbbra is a szülő, aki érthetően a legjobbat szeretné gyermekének. A második motívum a gyermek fantáziája, s csak a harmadik az osztályfőnök tanácsa. Pedig ő az, aki a gyermek képességeit ismerve a legjobbat ajánlhatná. Milyen kép alakult ki iskolatípusok szerint? A gimnáziumok általános tagozatán a beiratkozottaknak csak a fele óhajtott eredetileg tanulni. Másik fele valahonnan, valamilyen úton, átirányítással, korrekcióval odakerült. A szakosított tantervű osztályokat másfélszer annyian érékelték többre, mint amennyit felvehettek. Változatlanul tisztázatlan az általános iskolákban a gimnázium kettős funkciója: előkészíteni a felsőoktatásra, illetve a nagyobb elméleti fel- készültséget kívánó betanított munkakörökre. Míg a gimnázium nőiesedik, a szakközépiskola főleg a fiúkat vonzza. Ebben az a tévhit is közrejátszik, hogy ezt az iskolatípust sokan „emelt szintű szakmunkásképzőnek” vélik. A felvehető létszámmal másfélszer többen jelentkeztek. Távolmaradtak viszont a fiúk az egészségügyi szakoktól, pedig kellene az ápoló, a műtős. Fékezi a pályairányítást a rossz ütemezés, ugyanis egykét nap különbséggel, vagy aznap felvéte- liztet hasonló képzést nyújtó szakmunkás- képző és szakközépiskola. Ez főleg a tudatosan azonos pályakörben választókat sújtja. FURCSA ELLENTMONDÁS jellemzi a szakmunkásképző intézeteket. Túljelentkezés és ugyanakkor betöltetlen helyek. A legújabb sláger a festőé, de vezet a műszeripar, ahol a keretszámok eleve alacsonyak, s a lányok körében a kereskedelem. A nehezen betölthető szakmák körében továbbra is a mezőgazdasági szakmáké a főszerep, kevesen érdeklődnek a gyógyszergyártó, a hegesztő, a vas- és fémszerkezeti lakatos szakmák iránt. A létszámot tanévkezdésig, úgy-ahogy összegyűjtik, a gyerek csalódása és a szükségképpen elfogadott lehetőség azonban semmi jóval nem kecsegtet. Nem lehetne ezt sikeresebb pályairányítással elkerülni? Az általános iskolák nagy része megfeledkezett egy fontos feladatáról. Kötelesek a tovább nem tanulókról jelentkezési lapot továbbítani a pályaválasztási intézethez, hogy őket munkaerőként- vegyék figyelembe. Több mint hatszázan nem tanultak tovább, s egyharmad részükről sem gondoskodott az iskola. Hasonló gond az adminisztratív munkakörök létszámstopja és az ezzel kapcsolatos állami intézkedések miatt a gimnáziumban érettségizett tovább nem tanulók sorsa. A gimnáziumban érettségizettek háromnegyed részéről van szó. Értük a vállalatok időben jelentkeztek, igényeiket a megyei tanács munkaügyi osztálya a tanév vége előtt eljuttatta a középfokú intézmények címére. Az Alkaloida például érettségizett osztályt akart indítani, s mindössze hatan jelentkeztek. Szónoki kérdés marad, mi történt ezekkel a fiatalokkal, s hol vannak a végzett nyolcadikosok? MEGANNYI KÉRDŐJEL — továbbtanulóknál, munkát vállalóknál egyaránt — ami a pályaválasztási munka iskolai hiányosságait jelzi. Mielőbb válaszra várnak, hiszen ebben a tanévben újabb ezrek kerülnek hasonló gondok elé. Baraksó Erzsébet NŐI FEJ. (Ifj. Szabó Tibor grafikája) Pintér Tamás: ".V. ;;;6. ■maMar:ü1bí — Mit parancsol, uram? — A négyszáztizenhetes kulcsát kérem. A portás a kulcstartóra pillantott, követtem a tekintetét. A kulcsom nem volt a helyén. — Azt hiszem, egy kis baj van, uram. — Fellapozta a nyilvántartó könyvet és bólintott. — Igen, uram, jól emlékeztem. Nagyon sajnálom, de a négyszáztizenhetesben amerikai urak vannak. Két amerikai turista. — Ne tréfáljon. — Nem uram. Valóban két amerikai lakik a négyszáztizenhetesben. — Nem valószínű — feleltem naivan. — A négyszáztizenhetes az én szobám, negyedik napja lakom benne, mégpedig napi háromszáz forintért. A portás kicsit meghajtotta magát, mint aki biztosít arról, hogy türelemmel végighallgat, holott tudja, hogy abszolút feleslegesen beszélek. — Úgy van, uram — jegyezte meg. — Pontosan ennyibe kerül az a szoba. — És abban a szobában én lakom. — Igen, uram — mondta a portás. — Valóban ön lakott a négyszáztizenhetesben és már rendezte is a számlát. — Hogyhogy lak-tam? — Az a helyzet, uram, hogy amerikai turisták érkeztek és a felszabaduló szobákat a rendelkezésükre kellett bocsátanunk. — Az én szobám csak kettőre szabadul fel — mondtam most már ingerülten. — A portás széttárta a karját. — Igazán sajnálom, uram, de nem tehettünk mást. — Nem értem. — A valuta, az valuta, uram. — Bocsásson meg, uram — fordult felém a portás és felvette a kagylót. Néhány felvilágosítást adott olaszul, aztán ismét ott állt türelmesen és előzékeny mosollyal. — Én kifizettem a szobámat — ismételtem makacsul, — És rajtam kívül álló, igazán objektív okok miatt nem rendelkeztem valutával. — Megértem az indulatát, uram — felelte a portás. — Nem tűröm, hogy csak úgy kitegyenek — mondtam. — A portás szomorúan nézett rám. — Kényszerhelyzet, uram. — Akkor sem. — Biztosíthatom, hogy együttérzek önnel, uram. — Az nekem édeskevés. Mással talán meg lehet tenni az ilyesmit, de velem nem. — Senki nem örül az ilyesminek, uram. — Még szép.
