Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
1976. szeptember 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A legnagyobb tartalék MÉG MINDIG A MUNKA- ÉS ÜZEMSZERVEZÉS javí tása a legnagyobb tartalék a termelés növelésében, pedig az erről szóló párthatározat közel öt éve látott napvilágot és a kormányhatározat is elmúlt már négyéves. Nem könnyű ennek okát megtalálni, a legdöntőbb talán mégis az, hogy egyes vállalatok még 1975-ben is inkább a kevés erőfeszítésekkel járó extenzív fejlesztési, termelésbővítési lehetőségeket részesítették előnyben, mert gyakran ez volt jövedelmezőbb számukra. Ez év január elsejétől új gazdasági szabályozók érvényesek, amelyek ha kényszeríteni nem is, de közvetett úton ösztönözni tudják a vállalatokat a jobb szervezésre, mert több megszorítást tartalmaznak azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek nem megfelelő hatékonysággal gazdálkodnak. Persze a szabályozók önmagukban mindent megoldani nem tudnak: a munka- és üzemszervezés megjavításához, egyáltalán a munka megszervezéséhez szakemberekre van szükség, méghozzá olyan szakemberekre, akik munkájuk mellett állandóan képezik magukat, egyre több élenjáró módszerrel ismerkednek meg, amelyet hasznosíthatnak saját munkaterületükön. Ehhez a képzéshez, a mások jó módszereinek megismeréséhez ad lehetőséget és keretet a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, amely az utóbbi napokban, hetekben egyre többet hallatott magáról. A nyáron például akkor, amikor megszervezte a szervezéstudományi nyári akadémiát, a napokban pedig azzal, hogy három új tagcsoportot szervezett Nyírbátoréban, Mátészalkán és Tiszavasváriban. A sornak ezzel még nincs vége, hiszen az SZVT megyei szervezete fejlődésében olyan szintre ért, amikor a hatékonyabb ismeretterjesztő munka érdekében már célszerű megváltoztatni a szervezeti felépítést, szélesíteni a hatókört, ám mindezt úgy, hogy a szakmai és elvi irányítás továbbra is hatékony maradjon. A HELYI CSOPORTOK ALAKULÁSAKOR kedvezőek voltak a tapasztalatok, s nem csak azért, mert a párt- és állami szervek egyetértésével, támogatásával találkozott a kezdeményezés, hanem azért is, mert a jelentős vállalatok, gyáregységek vezetői, szakemberei már az előkészítés, a megalakulás idején jelezték igényeiket: a szervezet a maga sajátos eszközeivel nyújtson segítséget a vállalatnak a vezetési és szervezési munka előrevitelében. Nyírbátorban például a NYÍRFA és a Csepel gyáregysége kötött megállapodást az SZVT-vel és lépett a jogi vállalatok sorába, de más vállalatok is jelezték már igényüket. Mit is jelent a jogi tagság? Azt, hogy a vállalatok megkapnak minden olyan információt, amelyek az SZVT rendelkezésére állnak és a szervezési, vezetési munka javítását szolgálhatják, biztosítják a részvételi lehetőséget minden olyan nagy jelentőségű konferencián, ankéton, ahol az érdeklődés és az igény nagyobb a részvétel lehetőségeinél, de az SZVT nagy gyakorlattal rendelkező, hozzáértő szakemberekkel elvégzi a vállalat szervezésfejlesztésére készített terveinek zsűrizését, bírálatát. Erre más formában aligha kínálkozik lehetőség. A három helyi tagcsoport után ezekben a hetekben újabbak alakulnak Nyíregyházán, Kisvárdán, Tiszalökön, Nagyhalászban és Záhonyban, a későbbiek folyamán pedig minden bizonnyal a jelentősebb iparral rendelkező nagyobb településeken is, s ezek a szakcsoportok a megyei elnökséggel együttműködve fejtik majd ki szakmai tevékenységüket. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság ezentúl tehát nemcsak mint megyei szervezet működik majd, hanem széles körben, a helyi csoportok munkájára és igényeinek megfelelően fejtheti ki tevékenységét. Hogy ez konkrétan milyen területeket fog át, azt csak a gyakorlat mutatja majd meg. Ha csak a nyári akadémia eseményeit idézzük fel, amikor a termelésirányítási rendszer szervezési tapasztalatairól, a szervezésfejlesztés koncepcióinak kialakítási módszereiről, a beruházások gyakorlati szervezéséről, a DH-munkarendszer tapasztalatairól volt többek között szó, jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy elérte célját. Az eddigieknél több vezető és szervezési szakember vett részt az előadásokon és konzultációkon, s olyan tapasztalatokat szerezhettek, amelyeket a gyakorlati munka során hasznosíthatnak. A szervezés eddigi módszereinek javításán túl egy sor olyan tapasztalatot is szerezhettek, amelyek nagy segítséget adnak o tartalékok feltárásában, a gyakran figyelmen kívül hagyott rész-, vagy mellékfolyamatok szervezésében. A MUNKA- ÉS ÜZEMSZERVEZÉS FONTOSSÁGÁT senki nem vitathatja, hiszen ez egyik fontos alapja gazdasági feladataink sikeres megoldásának, alkalmazása pedig különösebb anyagi befektetések nélküli nyereséget adhat az egész népgazdaságnak. Ehhez a munkához kínál segítséget és lehetőséget a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezete a helyi csoportok megalakításával. * Balogh Jóvsef Veti a rozsot Jászai Imre a nyírpazonyi Zöld Mező Tsz 30 holdas tábláján. (Hammel József felvétele) Szeptemberi számonkérés Pótolni, amit lehet Hajnalban kél és késő éjjel tér pihenésre most minden valamirevaló mezőgazdasági dolgozó. A paraszti munka sokban változott, de egyben nem: ha az idő engedi, menni kell, nem nyolc- és nem is tízórás a munkanap. Csak a virradat és alkony szab határt. Mindezt két ember példájával is igazolhatom. GYŐRI ENDRE: Tartjuk az optimális határidőt Nagy a tarpai határ azóta, hogy Esze Tamás névvel Gulács, Tivadar, Tarpa tsz-ei egyesültek. Néhány óra még arra is kevés,- hogy gépkocsin körülnézzen az ember. Amikor a termelőszövetkezet főmérnökével találkoztam, határjárásból tért meg. — Már megkezdtük az őszi kalászosok vetését. Nagy területen termelünk gabonát, összesen 930 hektáron. Most az őszi takarmánykeverék vetése történik, szeptember 6-án az őszi árpával folytatjuk, majd a búzára kerül sor. Több éves tapasztalatok igazolják, hogy a búza optimális vetésideje október 1-től 20-ig van. Nagy elhatározásunk, hogy ezt az időt tartjuk, ehhez gondosan állítottuk össze a gépparkot. Két John Deere, két Rába Steiger és egy T—150-es traktor, valamint a szükséges munkagépek rendelkezésünkre állnak. Az őszi kalászosok vetésének előkészítése, a vetési idő meghatározása és tartása valóban a szakemberek elsőrendű követelménye, de hát most van itt a betakarítások ideje is. A tarpai határban 320 hektár silókukorica, nagy területen a cukorrépa, a napraforgó, a szójabab, a lucerna negyedik kaszálása, a szilva, a dió, az alma és még sok minden más vár begyűjtésre. — Pontosan pz az, arriiért. mindig úton kell lenni — mondja a főmérnök. Igaz, hogy nálunk minden ágazatnak van felelős vezetője, de az operatív intézkedés azt kívánja, hogy a vezető szakemberek, ha csak rövid időre is, mindenütt ott legyenek, ahol munkát végeznek. A silókukorica betakarítása jó ütemű. Kukoricából 60 ezer mázsa silót akarunk készíteni, s ehhez növelni kell a területet. Sajnos, van rá lehetőségünk, mert az aszálykár következtében a magfogásra termelt kukoricából is mintegy 100 hektárt silózni kell. Takarmányunk így lesz elegendő, de készítünk silót a cukorrépa melléktermékéből, répafejből, répalevélből is. A cukorrépa szedését az előző évektől eltérően most csak szeptember 20-a körül kezdjük, s ehhez öt gép áll rendelkezésünkre. A napraforgó betakarításához már megtettük az előkészületeket, repülőgéppel el□ gazdag esztendőnek is mi adtuk meg az árát annak idején. Mi, az első háború végén és után született, a harmincas évek közepére legénysorba cseperedett, egyre népesebb korosztályok tagjai. Mert kinek volt arra kedve —, ahogy utólag villan emlékeinkbe —, hogy a napi tizennégy— tizenhatórás, inakat feszítő munkálkodás után, még azzal rövidítse pihenőidejét, hogy puccba vágja magát és neki az éjszakának?! Még ha vágyott is rá napközben, vagy máskor!? Augusztus második felében azonban, már nemcsak reménykedhettek. Hisz egyre több udvaron kattogott a kendertörő a szilvafák hűvösében, a kimosott szösz száradt a rúdakkal feltámogatott köteleken és adódott szájról szájra a hír, hogy ezekhez, vagy azokhoz már hívogattak — dörzsölőbe. A hívogatás a házhoz tartozó leány feladata volt. Ö szó- longatta meg cimboráit, a környező- utcákban lakó lányokat. A fiús házakhoz pedig az arra felkért szomszéd, vagy keresztleányka hívogatott A szezon kezdetén bizony a vacsorát sem igen várták meg miatta. Hiába volt a szülői korholás, hogy egyél te, elérkezel még, csak kapták, törték, harapták ami kéznél volt. Közben magukra rántották a csizmanadrágot, a szandálba csak úgy mezitláb beleléptek — majd egyik benne volt. Így töredezett, illetve dörzsölődött ki a rostok közül a benne maradt pozdorja — ecsediesen pozdomya —, hogy aztán könnyen kirázhassák belőle. Közben alig volt szünet egy-egy nóta, vagy dal között * Az igazi dörzsölői hangulat mégiscsak a munka befejezése után következett. Bent Ősz elején becsatolták útközben — a fehér gyolcsingnek könyékig tűrték ujját, a lajbit magukra kavarintották, a kalapot szemre billentették és indíts, mert érkezett, vagy már a küszöbön toporgott a cimbora, A szöszt valójában nem úgy dörzsölték, ahogy a szó tartalmazza. Inkább a gyúrás, taposás, göngyölgetés, forgatás illett volna erre a feldolgozó műveletre, mert a támaszkodó és minden mozdulattal hátrafelé haladó leányok lábmunkájában mindaz alsó, vagy felső házban a kitűnő étvággyal elfogyasztott vacsorakalács után — mely annál kelendőbb volt, minél többféle volt —, amikor a „bíró” sürgetésére, az elmaradhatatlan társasjátékba kezdtek. A bírói tisztet különben mindenkor a legjobbban mozgó és beszédkészségű fiú vállalta. Aki észrevétlenül fonta össze a vacsoraidő alatt, az ajtó sarkáról leakasztott törülköző kendőt, s mint a hatalom jelvényével, az ajtóhoz parancsolta vele a házileányt. ö húzódozott, tekergette magát — ha fiatal, tapasztalatlan volt főleg —, de csak megmondta, vagy súgta végtére, hogy melyik fiúért esett jelképesen a kútba. — Gyorsan, hamar, mert beleiül — intézkedett a bíró és ha nem igyekezett kihúzni csókkal a megnevezett fiú, akkor csattant hátán a büntetés. Majd az ő kívánságával folytatódott, hogy kiért és egészen addig míg bele nem úntak valamennyien. A bíró azzal zárta le az egymást váltogató láncolatot, hogy ő pedig mindenkiért. Olykor már a kutyák sem voltak ébren, amikor a lány hazakíséréséből haza vették az irányt, hogy bundaként aludjanak még pár órát a csűrben, vagy a tornácra rakott paszulyszalmán. Mert hamar elhangzott az apák költögető mondóké ja: — Auf, ha nem lettünk gróf... ! Vagy, ha mérgesek voltak valamiért: — Aki éjszaka legény, az nappal is legyen az... Szállási László végezzük a lombtalanítást és öt kombájnt felkészítünk az „aratáshoz”. — Tehát van mit tenni, van mire odafigyelni. Én úgy vagyok vele, hogy szeptemberben naponta készítek számadást, mi készült el, mi maradt hátra. Sajnos, rövidek a napok. KURITÁR JÁNOS: Gondos munkát kíyán a betakarítás A balkányi határ szántóföldjein a traktorosok legnagyobb ■ dolga -most szintén a vetés, a vetés előkészítése. De szedik 200 hektárról a burgonyát és a főagronómus filckalapjára hullott néhány száraz lucemalevél azt is igazolja, hogy a lucernaföldeken is van még tennivaló. — A lucernatáblákon számomra nagyon érdekes és izgalmas dolog történik. Az időjárás kedvező volt ahhoz, hogy 27 hektár második kaszálásából magfogásra visszatartsuk a termést. Ez gondos munkát kíván, feltételezi, hogy ott legyen mindig a szakember. Azt hiszem a magfogással jól járunk, a termés mintegy 70 máz$a tiszta lucemamag lesz. közel félmillió forint az értéke. A Balkányi Állami Gazdaság szaporítóanyag-előállító gazdaság, ezért is kell nagy gondot fordítani az őszi kalászosok vetésére, a burgonya betakarítására. — A vetést már mi is megkezdtük, a 250 hektár rozs vetése szeptember 18-ra megtörténik, ezután az őszi árpát, majd 350 hektáron a búzát vetjük. Idén új fajtákkal próbálkozunk, a martonvá- sári 4-es és a jubilajnaja 50- essel. Mindkettő nagy hozamú és a liszt minősége is jobb a korábbi fajtáktól. — Jártam a burgonya betakarításánál is. Sajnos, az aszály nálunk is éreztette hatását, az eddigi tapasztalat az. hogy az átlagtermés 60 mázsával kevesebb mint 1975-ben volt. Mindkét szakember a munka napi állásának megfelelően tudta hol, mi történik, hol kell segíteni és arról is beszéltek, mit hogyan változtatnak annak érdekében, hogy a nyári veszteségek csökkenjenek. A szeptemberi számvetés napi haszna így jó és azért jó, mert a változó helyzet állandó ismerete nem okozhat váratlan meglepetéseket. Két gondos szakemberről szóltunk, de remélhetőleg ilyen most a megye valamennyi gazdaságának minden ’ mérnöke, agronómusa, sőt kombájnosa, traktorosa és kétkezi munkása. Seres Ernő 100 éves a MOM A z idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Magyar Optikai Művek. A centenárium alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatot állítottak össze, amely szeptember 10- én „MOM 100 éve” című kiállítással kezdődött a vállalat budapesti művelődési központjában. A kiállításon dokumentumanyagok segítségével elevenítik fel a gyár száz esztendejét, s bemutatják termékeit. A mátészalkai gyáregység vízórákat, szemüveg- és plasztiklencséket küldött a kiállításra. „Szeptember 13 és 17 között gyáregységi napokat tartanak a gyár budapesti művelődési központjának Szmirnov-ter- mében. Legelőször — szeptember 13-án — a mátészalkai gyáregység kapott meghívást. A megyei politikai, társadalmi és állami szervek, valamint a gyáregység képviselői részére tartott tájékoztató és fogadás után a MOM történetét felelevenítő centenárium című filmet, majd „A MOM 100 éve” kiállítást tekintik meg a vendégek. Szeptember 14-én a. zalaegerszegi, 15-én a koml_ói, J6- án a dunaújvárosi gyáregységet, 17-én a budapesti kálf- bergyárat látják vendégül. Szeptember 17-én Süss Nándor. a Magyar Optikai Művek alapítója síremlékét ko- szorúzzák meg. Szeptember 18-án ünnepi nagygyűlés és emléktábla-avatást rendeznek. Ekkor bonyolítják le á központi centenáriumi dísz- ünnepséget, ahol a megemlékezés és a műsor mellett kitüntetések átadására is sor kerül. Szeptember 20—22-ig szakmai napokkal folytatódik a program. A MOM KlSZ-szer- vezetének nagygyűlését szeptember 22-én tartják. A fennállásának negyedszázadát ünneplő Szakasits Árpád MOM Művelődési Központ szeptember 24-én rendezi jubileumi ünnepségét. A centenáriumi rendezvénysorozat befejező díszünnepélyét szeptember 25-én, az Erkel Színházban tartják a Magyar Állami Népi Együttes közreműködésével. A mátészalkai gyáregységben házi ünnepségen emlékeznek meg szeptember második felében az évfordulóról. A gyár valamennyi dolgozója részére emléklapot és jelvényt nyújtanak át, 8-an ezüst emlékplakettet kapnak.