Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-29 / 230. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. szeptember 29. ENSZ-közgyűlés Andrej Gromiko felszólalása Az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakának keddi plenáris ülésén felszólalt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Gromiko bevezetőben ki­jelentette: a közgyűlés éven­kénti ülésszakai lehetővé te­szik, hogy közös erőfeszíté­sekkel újabb impulzusokat adjunk a nemzetközi együtt­működésnek. Hozzáfűzte: tá­volról sem becsüljük le az Egyesült Nemzetek Szerveze­tét. Ha viszont a világszerve­zet szerepét szembeállítjuk azokkal a még megoldatlan problémákkal, amelyek a világpolitika homlokteré­ben állnak, akkor végső so­ron két kérdés kívánkozik az első helyre. Az első: vajon amidőn a világ különböző térségeiben növekszik a feszültség é6 folyik a vér, minden esetben teljes mértékben kihasznál­ják-e az ENSZ-ben rejlő le­hetőségeket? Nem, az ENSZ nem min­dig áll feladata magaslatán, így volt ez Indokínában is. így van ez a Közel-Keleten és Cipruson, ez a helyzet Af­rika déli részében. A második kérdés: kellő módon bekapcsolódott-e az ENSZ az emberiség előtt ál­ló legégetőbb probléma — az új világháború veszélye elhárításának biztosításá­ba? Sajnos, erre a kérdésre sem lehet igennel válaszolni. Tovább forognak a fegy­vergyártás óriási mechaniz­musának kerekei, más szóval a háború materiális előké­szítése —, mondotta Gromi­ko. — Képletesen szólva: a földgolyót, vagy legalább­is annak jelentős részét olyan gépsorok övezik, ame­lyekről megállás nélkül egy­re több halálos erejű fegyver kerül le. Földi is, légi is, víz alatti is, mindenféle egyéb fegyver. A Szovjetunió elutasítja azt a bajlós következtetést, hogy az ember képtelen vé­get vetni a fegyverkezési hajszának. A béke lenini eszméi újult erővel jutottak kifejezésre pártunk legmagasabb fóru­i , mának — az SZKP ez év ta­vaszán megtartott XXV. kongresszusának határoza­taiban. A kongresszus a Szovjet­unió külpolitikai tevékeny­ségének egyik fő feladata­ként jelölte meg: el kell ér­ni, hogy megfékezzük a fegyverkezési hajszát, majd megkezdjük a leszerelést. Ezzel kapcsolatban számos konkrét javaslatot tettünk. Egyesek hosszabb időre szól­nak, mások viszont — part­nereink jóakarata esetén — a közeljövőben megvalósít­hatók. Mire gondoltunk konkré­tan? Mindenekelőtt arra, hogy meg kell fékezni a tömeg- pusztító fegyverek további felhalmozását, a későbbiek­ben pedig teljesen be kell tiltanunk és meg kell sem­misítenünk azokat. E tárgyalásoktól függetle­nül, mindenhol és mindenki­nek be kell szüntetnie a nukleáris fegyverkísérlete­ket. Különböző irányú erőfe­szítésekre van szükség, hogy előbbre jussunk a leszerelés problémájának megoldásá­ban. Ez határozza meg a Szovjetunió hozzállását a ka­tonai enyhülés regionális lé­péseihez, így a békeövezetek, vagy az atomfegyvermentes övezetek létrehozásának le­hetőségéhez. A Szovjetunió tehát java­solta és javasolja: terjesszék a leszerelési problémát, a maga egész összetettségében, a legszélesebb és a legilleté­kesebb fórum, a leszerelési világkonferencia elé. A kon­ferencia összehívása mellett .foglalt állást a világ államai­nak túlnyomó többsége. A nemzetközi politikai légkör, a némzétközi feszült­ség enyhülésének uralkodó tendenciái kedveznek an­nak, hogy hatékonyan és ko­molyan hozzálássunk ezek­nek a kezdeményezéseknek a valóra váltásához. A KGST-országok szakszervezeti központjainak újítási tanácskozása A SZOT székházában ked­den nemzetközi újítási ta­nácskozás kezdődött, melyen kilenc KGST-ország — Bul­gária, Csehszlovákia. Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia ég. a Szovjetunió — szakszer­vezeti központjának küldött­sége tárgyalja meg a mozga­lom fejlesztésében szerzett tapasztalatokat. Juhász Ottó, a SZOT titká­ra nyitotta meg a kétnapos tanácskozást, amelyen dr. Jandek Géza, a SZOT osz­tályvezetője tartott vitaindító beszámolót a magyar újító­mozgalom eredményeiről, gondjairól. A tanácskozáson felszólalt dr. Szilvássy Zoltán, az Or­szágos Találmányi Hivatal elnökhelyettese. A nemzetközi újítási ta­nácskozás folytatja a vitát. (Folytatás az 1. oldalról) csolataink fejlesztésére, a vi­tás kérdéseknek a marximus —leninizmus alapján történő rendezésére törekszünk. A Központi Bizottság első titkára részletesen foglalko­zott a Magyar Szocialista Munkáspárt katonapolitiká­jával. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a hon­védelem nemzeti létünk, szo­cialista rendünk alapkérdé­sei közé tartozik. Ezért a párt Központi Bizottsága és a kormányzat eddig is bizto­sította és mindaddig, amíg szükséges biztosítani is fog­ja a néphadsereg korszerű színvonalon való tartását. Népünk biztonságban él­het, politikailag, erkölcsileg szilárd hadseregünket a szo­cialista hazafiságnak és az internacionalizmusnak a szel­leme hatja át. Hadseregünk jól szervezett, fegyverzete kor­szerű. A hátország szilárd. A néppel szoros a kapcsola­ta, élvezi a nép szeretetét és megbecsülését, a többi fegy­veres erővel, valamint a test­véri hadseregekkel szorosan, igazi bajtársi szellemben együttműködik. Kiemelte a hadsereg szerepét a fiatalok szocialista szellemű nevelé­sében. A Központi Bizottság nevében gratulált a néphad­sereg vezetőinek, az egész személyi állománynak a helytállásért, az elért sikere­kért. Hangsúlyozta, hogy a pártra, a kormányzatra to­vábbra is számíthatnak, s kérte, hogy a pártszerveze­tek, a kommunisták, az ifjú­kommunisták, a parancsno­kok és a politikai munkások, technikai szakemberek mu­tassanak példát a feladatok­nak a szocializmust építő né­pünkhöz méltó teljesítésében. Kádár János a fegyveres erők napja alkalmából a Köz­ponti Bizottság, az Elnöki Ta­nács és a kormány nevében külön köszöntötte néphadse­regünket, határőrségünket, rendőrségünket, a fegyveres erők és testületek egész sze­mélyi állományát, a csaknem húsz éve kialakult munkás­őrségünket — nagy tetszés­sel fogadott beszédét befe­jezve — erőt, egészséget, jó munkát, új sikereket kívánt nekik népünk, hazánk javára. Zenei napok Szatmárnémetiben tödször rendezik meg Szatmár- II németiben a zenei napokat, ötödszörre fogad a Szamos men­ti város rangos és világhírű együttese- seket, előadóművészeket, ötödszörre ünnepli a szatmári közönség a muzsi­kát. Mert ez a nyolc nap valódi ünep- pé vált, hiszen a közönség hem keve­sebb mint 11 koncertet hallgathat vé­gig, 11 koncerten van alkalma gyö­nyörködni az egyetemes zeneirodalom legszebb alkotásaiban — Vivalditól Sosztakovicsig, s a hazai koncertmuzsi­ka legújabb és legszínvonalasabb ter­mékeiben, dr. Sigismund Toduta, Paul Constantinescu, vagy Csíky Boldizsár és Oláh Tibor műveiben. S kiknek a jelenléte, részvétele eme­li a szatmári zenei fesztivál fényét, rangját? Az együttesek közül elsőnek a moszkvai kamarazenekart és a bel­grádi madrigalistákat kell említeni, a romániaiak közül pedig a marosvásár­helyi kamarazenekart, a iasii Voces contamporanae és a kolozsvár—napo- cai Ars nova együttes, valamint a Ro­mán Rádió és Televízió gyermekkóru­sa — képviselik a vendégegyütteseket. Az előadóművészek közül az idén a ja­pán Yuuko Shiokawa és a francia Francois Joel Thiollier, valamint a Szatmár megyei születésű, nagykáro­lyi Ruha István érdemes művész nevét elég emlegetni ahhoz, hogy bárki előtt nyilvánvaló legyen: ez a szatmári ze­nei ősz becsületére válna bármely nagyváros koncerttermének is. Ez pedig a szatmári Filharmónia rangját is igazolja, azt, hogy Szatmár filharmonikus zenekara olyan rangúvá nőtt, hogy meghívását készséggel fo­gadják el olyan művészek is, akik iga­zán válogathatnak a meghívások kö­zött. Érdemes visszalapozni Szatmár zenei múltjába, ebbe a több mint 100 esz­tendős krónikába. 1875-ben szervezte meg Méder Mihály, a Szatmári Dal­egyletet, alig hétéves tevékenység után 1882-ben egy debreceni verse­nyen már díjat, sőt első díjat nyernék. 1903-ban Szatmári Zenei és Dalegylet­té alakul az együttes, sőt az utánpótlás biztosítására és a város zenekultúrájá­nak gazdagítására zeneiskolát is szer­vez Méder Mihály 159 növendékkel. A város zeneéletének új korszaka 1920-ban kezdődik, s Adrian Demian és Hoffmann Ferenc nevéhez fűződik. Mindketten rendkívül sokat tettek Szatmár hangversenyéletének fellendí­téséért. Ennek bizonyítására elég csu­pán néhány nevet kiragadnunk, de egyenesen az óriások közül. 1922. no­vember 20-án Bartók Béla koncerte­zett Szatmáron forró, nagy sikerrel. Beethoven. Chopin, Brahms és De­bussy művei mellett megszólaltatta sa­ját, csodálatos alkotásait is, a Medve­tánc és az Allegro barbaro, valamint a Román táncok egyes darabjait. Szinte pontosan egy év múltán újabb ünnep: a kiváló román hegedűművész és halhatatlan zeneszerző, George Enescu koncertezik Szatmáron Händel, Beethoven, Saint-Säens és Kreisler műveinek tolmácsolása után bemutatót tart saját műveiből is. Sajnos, nincs lehetőség, hogy teljes terjedelemben idézzük a két kiválóság koncertjéről szóló korabeli elragadta­tott kritikát, de az emlékezés még fél­század múltán is megmelengeti a szat­mári zeneértők és lokálpatrióták szí­vét. Éppen így, elég sokan vannak még azok közül életben, akik 1929-ben szatmári pódiumról hallhatták Basili- des Máriát énekelni, s részesei lehet­tek még nagyon Sok, feledhetetlen estnek. A felszabadulás után Szatmár zenei életében is új korszak kezdődik. Az el­ső két év kísérletezései után 1947. ele­jén új filharmóniai társaság alakul. Két lelkes muzsikus, Egresi Sándor és fia, Richard lelkes amatőrökből és hivatásos muzsikusokból — tanárok­ból, katonazenékarók tagjaiból — igye­keznek olyan együttest formálni, mely­nek biztos technikája és saját inter- pretatív stílusa van. 1949-ben hivatásos együttessé ala­kult a zenekar. Az eltelt több mint negyedszázad alatt a szatmári Filharmónia az ország egyik számottevő szimfonikus zeneka­rává vált, olyan együttessé, amelynek soraiban egyre több lett a felsőfokú képesítéssel rendelkező, kiváló techni­kájú muzsikus, s egyre összeforrottabb együttesként — kiváló karmesterei Corneliu Dumbraveanu és Alexandru Munteanu vezényletével képes lett bár­mely bonyolult feladat megoldására is. 1972-ben jelentek meg az első falragaszok, melyek hírül ^ adták, hogy hét egymást követő es­tén a szatmári zenei napok keretében az ország legjelentő­sebb együtteseinek tapsolhat a szat­mári közönség. Eljött a bukaresti George Enescu Filharmónia kamara- zenekara, a C. Forumbescu Konzerva­tórium madrigálegyüttese, a kolozsvá­ri Filharmónia Ars Antiqua együttese, a temesvári Állami Opera balettstu- diójának együttese, itt voltak a iasii filharmonikusok. S ekkor született az a hagyomány, mely egyre határozót- tabb alakot ölt az idei fesztiválon: megrendezték a szatmári előadóművé­szek estjét. 1972-ben rendezték tehát először, a megyei szocialista nevelési és művelő­dési bizottság és a szatmári Filharmó­nia vezetősége a szatmári zenei napo­kat. Akkor ez szervesen beillett az 1000 éves fennállását ünneplő város millenáris rendezvényei sorába. Keve­sen gondolták akkor, hogy ebből a kez­deményezésből hagyomány születik s a rendezvénysorozat országos jelentősé­gű zenei eseménnyé rangosodik. Eb­ben kétségtelenül nagy szerepe van a Filharmónia fiatal és agilis igazgató­jának, Gregorovici Stefannak is, aki fáradhatatlanul szervez, egyeztet, tár­gyal, míg sikerül olyan „műsort össze­hoznia”, mellyel egy világváros sem vallana szégyent. Sokan, a szkeptiku­sak közül féltek, hogy a zenei napok amolyan kisváros fesztiválosdivá szür­kül, de máraz akkori tamáskodók is bíznak, s titokban kicsit maguk is büsz­kék, hogy Szatmár hangversenytermé­nek pódiumán világhírű előadók jön­nek, szinte a világ minden tájáról, Brazíliából, Japánból, az Amerikai Egyesült Államokból és a Magyar Népköztársaságból. Innen elég csupán két nevet említenünk, a Szabó Csilláét és a Medveczky Ádámét, akik szintén azt jegyezték be a szatmári Filharmó­nia aranykönyvébe, amit annak idején a felejthetetlen David Ojsztrah: „Nagy örömmel koncerteztem a szatmári Fil­harmónia szimfonikus zenekarával.” ________________________________ Barátaink életéből A SZÉPSÉG DICSÉRETE rajzművész magasfokú mesterségbeli tudása, biz­tos keze. S zülőföldjének föld­rajzilag annyira jel­legzetes, „vad”, má­soktól még járatlan, felfe­dezetlen tájai képezik alko­tásai témakörét. Második ifjúsága idején való talál­kozása a bányászokkal, az­tán a lenyűgöző, bámulatos szépségű néprajzi övezet szellemi újrafelfedezése, tehát „Avasországgal” való találkozása és megismerke­dése, úgy véljük, ez jelen­tett számára rendkívüli ih­letforrást. S lényeges, hogy a művész nem fordult a táj egyszerű és kényelmes le­másolásához, vagy a port­rék hűséges visszaadásához, hanem felfedezései hangu­latának szűrőién igyekezett átengedni a látottakat, me­lyektől megihletődve készí­tette kompozícióit. Ez a szűrő jelentette számára a lényeget, érlelte be a ter­mést, formálta ki azt, ami az erdősi művészetre jel­lemző. így született meg az Avasi menyasszonyok cik­lus, az öregek, ifjak soro­zat, mely portrék arcvoná­sairól különös ragyogás su­gárzik. Hamarosan retrospektív kiállítás nyűik Szatmárnémetiben Erdős I. Pál alkotásaiból a szerző tiszteletére. Ugyanis a szat­mári grafikusművész a jövő hőnapban tölti be hatvanadik élet­évét. Biológiailag ez az életkor sok mindent juttathat kifejezés­re: kifejezheti az ember harcát az élet megpróbáltatásaival szemben, s úgy kellett megőrizni az emberi méltóságot, hogy még a legkisebb kisiklás is megfutamodást jelenthet majd az utókor szemében... Erdős Imre Pál elsősorban mint ember iga­zodott a cicerói mondáshoz: nosce te ipsum! — Ismerd meg önmagadat! — ami aztán hozzásegítette ahhoz, hogy érvényre juthassanak belőle azok az emberi jellemvonások, melyek a fasizmus sötét napjainak átvészeléséhez segítették. S azok a jellemvonások végérvényesen kibontakoztatták benne a kom­munista hitet, az emberibb, igazságosabb világot épitő célokat. Erdős I. Pál mint ember, s ugyanakkor mint művész, a szocia­lizmus ügyét választotta élethivatásának. Erdős Pál: A szépség dala. önmaga, mondanivalója és a közönség között modo­rosságtól, szőrszálhasoga- tástól mentes, őszinte kap­M int minden művésze­tének kiforrottságá­hoz, érettségéhez el­érkezett alkotónak életmű­vén nála is megfigyelhető­ek a különféle periódusok, hatások jegyei, de most ne térjünk ki ezekre, inkább mutassuk be a lap olvasói­nak Erdős I. Pál egész si­keres munkásságát, élet­művének jellemző vonása­it. Mindjárt az elején mondjuk is el, hogy alko­tásaira a lírizmus jellem­ző. Még akkor sem hiány­zik alkotásaiból a líra, amikor a rajzművész eny­he iróniával különös hely­zetet teremt a tárgynak, sőt, éppen ellenkezőleg: maga a líra az, ami össze­tartja a kompozíció szerke­zetét. És a szellemeskedés, mindenféle jelentéktelen részletrajz mellőzésével a tulajdonképpeni mondani­való lírai kifejezéséhez ve­zeti a művészt, ami az áhí­tott és boldog örömterem­tést eredményez. Meglehet, Erdős I. Pál nem mindig egyből ragadja ki a lényege-^ set, hatol a téma mélyébe. De a túlidealizálás veszé­Erdős Pál: Avasi menyasszony. lyétől minden esetben meg- csolatot teremtsen. Ami­óvja őt az a törekvése, hogy hez méltán hozzájárul a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom