Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-23 / 225. szám
1976. szeptember 23. KELET-MAGYARORSZÁG 7 A gyógyszer krónikája A gyógyszerek az évszázadok folyamán megtették kötelességüket : az egészségügy haladása, egyes betegségek felszámolása, az átlagéletkor növekedése elképzelhetetlen nélkülük. Az ember már ősidőktől, az első, tapasztalaton alapuló ismeretei óta használ gyógyszert, a gyógyszerek száma és a kor orvostudományának fejlettsége között azonban aligha van összefüggés. Az időszámítás előtti tizenötödik században írt Ebers- papirusz már több mint hétszáz gyógyszert sorolt fel, kétezer évvel ezelőtt pedig az úgynevezett Theriaca Andromachi volt a legtöbbre tartott gyógyszer, amely egyes esetekben már 62 féle alkotórészt (kígyómarások ellen például viperahúst) tartalmazott. Ahogy köznapibb nyelven nevezték, a tériák, még sokáig fenntartották magukat, receptjük még egyes huszadik századi gyógyszerkönyvekben is megtalálható. A tériákat hosszú ideig kellett elkészíteni, egy-egy újabb szer adagolása közben hosszabb idő, esetleg néhány hónap is eltelt. Samuel Hahnemann 1810-ben új tant hirdet, a hasonszervi gyógymódot, a homeopátiát: a betegnek olyan szereket kell adni végtelen kis adagokban, amelyet a betegséghez hasonló tünetek váltanak ki. Az elmélet alaptétele — hasonlót a hasonlóval —, egy ókori elgondolás felújítása volt. Például az úgynevezett sig- x naturarecept szerint a sárgaságot sárga virágú növényekkel kellett gyógyítani. A tizenkilencedik század elején kezdődik a mai értelemben vett gyógyszer-előállítás; Sertürner német gyógyszerész ópiumból morfint állít elő, néhány évvel később pedig más vegyészeknek már a kinint, a sztrichnint, az atropint, a koffeint, a kodeint, az emetint, a nikotint és más anyagokat sikerült előállítaniuk. A kezelés módjáról pedig így ír egy angol orvos visz- szaemlékezéseiben: a receptek tekintélyes irományok voltak, mindegyik tünetre egy gyógyszer és jó néhány gyógyszer mindenféle tünetre. A recept hosszúságát a beteg hozzátartozói a gyógyulás biztosítékának tekintették. Az első injekciót 1853-ban Wood nevű kezelőorvosától egy vénkisasszony kapta. A doktor a morfint sherryben oldotta, mert szerinte ez megvédte a tűt a rozsdásodástól. A tizenkilencedik század közepén megjelennek az első szintetikus gyógyszerek (klór- alhidrát, amilnitrit), majd a század végén újabbak követik: antiprin, fenacetin stb., a huszadik század elején pedig a barbitursav és származékai. Az Aszpirin születési időpontja 1893. Hatásmechanizmusa azonban még ma sem teljesen tisztázott. Ehrlich német orvos fogalmazza meg 1907-ben a kemoterápia elvét: ...... olyan kémiai anyagokat keresünk, amelyek a gazdaszervezet jelentős károsítása inélkül elpusztítják a kórokozókat”. A gyógyszer útja ezután már ismertebb: az 1930-as évek végén, a négyvenes évek elején előállítják a szulfami dókat, a penicillint, majd más antibiotikumokat, hormonokat szintetizálnak stb. A gyógyszerek száma az elmúlt években hihetetlen mértékben növekedett. A gyógyszerek nyilvántartására külön lexikonok készülnek. Egy ilyen lexikon egy évtizeddel ezelőtt megjelent második kiadása 2674 különböző, szintetikusan előállított kémiai anyagot sorol fel, amelyeket a világ különböző gyógyszer- gyárai 16 000 különböző név alatt hoznak forgalomba. Az öt év múlva megjelenő harmadik kiadás már 3907 vegyületet és 26 000 elnevezést említ. És ezek a számok csak az egységes vegyieteket tartalmazó gyógyszerekre vonatkoznak, a mindennapos gyógyszerek ezek kombinációjából kerülnek ki. A laboratóriumok a legbonyolultabb szintetikus vegyületek százezreit állítják elő, a siker aránya azonban világviszonylatban, az Egészségügyi Világ- szervezet lapja, a . Sante du Monde szerint: 4000 megvizsgált vegyületből születik egyetlen új gyógyszer. Nem teljes adatok szerint az orvostudomány mintegy 30 000 betegséget, tünetcsoportot ismer. A fejlett államokban 7—8000 fordul elő. A nemzetközi osztályozás viszont gyakorlati szempontból 1000-re szorítja le számukat. Ehhez napjainkban újabbak járulnak: a gyógyszerbántal- mak. Az ember—gyógyszer kapcsolat tehát nem mindig harmonikus, gondozását ezért bízzuk azokra, akik értik. Az orvosokra. Révész Tibor Pedállal hajtott repülőgép Amióta világ a világ, az emberiség mindig repülni akart. A mondabeli Ikarosztól Leonardo da Vinciig fantaszták és polihisztorok sokasága próbálkozott repülő masinák szerkesztésével. Azután jött a robbanómotor — és néhány évtized alatt minden megoldódott. Rakétáival pedig még a Holdra is felrepült a ember. Érdekes, hogy napjainkban újra elő-előkerül az emberi erővel hajtott repülőgép megvalósításának ötlete. Legutóbb Japánban, a tokiói Nihon egyetem gépipari tanszékén állítottak elő egy ilyen repülőgépet, a „Gólyát”. A gép légcsavarát emberi erővel hajtott pedál tartja forgásban. Próbaútja során 68 másodperc alatt 595 II bolgár légiközlekedés A bolgár légiközlekedés eredményei bizonyítják közlekedési ág gyors ütemű fejlődését. Bulgária a belső légijáratok hálózatának sűrűsége tekintetében az egyik első helyet foglalja el a világon. Bulgáriát a „Balkán” 31 rendszeres nemzetközi légijárata és 10 idényjárata köti ößsze Európa 32 fővárosá val és nagyobb városával, bérelt és teher repülőgépei pedig Észak- és Dél-Ameri- kába, Ausztráliába és Japánba is közlekednek. métert repült a „Gólya”. Konstrukciójára jellemző, hogy ez az első olyan emberi erővel hajtott repülőgép, amely útja során 180 fokos fordulatot tett a levegőben. A gép számytávolsága 21 méter, törzsének hossza 9 méter. Képünkön: a „Gólya” pilótafülkéje. A téli alma tárolása A megtermelt almából az exportminőséget ősszel célszerű értékesíteni. A belföldi minőségű, perzselt, jégvert almát tároljuk házilag. A tárolásra szánt almát a fáról most szedjük le és megfelelő helyen tároljuk. Fajtától függően —1, +2 Celsius-fokos hőmérséklet a legoptimálisabb, de kisüzemi tárolás esetén ezt nem tudjuk megvalósítani. Arra kell törekednünk, hogy ezt a hőmérsékletet minél jobban megközelítsük. Lényeges, hogy minél kisebb legyen a hőmérséklet-ingadozás. A magas, de nem teljesen telített relatív páratartalom az alma vízpárologtatását csökkenti, de a gombabetegségeknek nem teremt optimális feltételeket. Tároló levegőjét tisztén kell tartani, az érés során felgyülemlő illő- és aromaanyagokat szellőztetéssel távolítjuk el. A levegőnek azért is mindig tisztának kell lenni, mert a friss alma minden idegen szagot felvesz, és a fogyasztási értékét ez csökkenti. Ä tárolóban almám kívül más idegen terméket ne tároljunk, ha lehetséges a körtét is más helyen tároljuk. A tárolóban penészedé fájú ládát, fertőtlenítő és impregnáló - szert, benzint, petróleumot ne tartsunk, sem zöldségféléket, vagy burgonyát. A tárolóhelyiségeket minden évben alaposan ki kell takarítani, frissen meszelni, (amihez 2%-os réz- oxidkloridot adunk.) Egyéb fertőtlenítő szer általában felesleges (formalin, ikéne- zés), ezek használata után alapos szellőztetés szükséges. Házi tárolás során fel- használhatók a föld feletti és a földbe épített helyiségek, pl. volt borpincék, lakóházak pincéi. Elsősorban átmeneti tárolás céljából jöhetnek számításba. A háztáji és házikertekben termelt alma gondos betárolás és kezelés mellett február végéig ezekben a pincékben megfelelően 10— 15%-os veszteséggel tárolhatók. Javasolható megoldás, hogy aki nagyobb mennyiségű almát akar tárolni, először próbálja ki a rendelkezésre álló helyiségek alkalmasságát 1—2 éven keresztül. Több olyan házikerti almatermesztőt ismerünk, akik megfelelő tapasztalattal rendelkezve eredményesen tárolják almájukat. Karádi István Gyártják Tiszavasváriban A világ legnagyobb teleszkópja A Kaukázus fő vonulatának egyik 2070 méter magas nyúlványán, Zelencsukszka- ja kozák falu közelében található a világ legnagyobb csillagászati teleszkópja, amelyet nemrégen helyeztek üzembe. A felállítás helyét gondos tanulmányozás után jelölték ki egy csillagászexpedíció ajánlása alapján. A teleszkópot 48 méter átmérőjű és 45 méter magas toronyban helyezték el, amelynek forgatható kupolája 1000 tonna súlyú. Az elképesztő számadatokban a továbbiakban sincs hiány. A teleszkóp mozgatható részeinek súlya ugyanis eléri az 560 tonnát, az egész teleszkóp pedig 650 tonnát nyom. A 6 méter átmérőjű, 650 milliméter vastag teleszkóptükör súlya keret nélkül 42, kerettel együtt 80 tonna. A teleszkóp a tanulmányozandó csillagot — tizedszögmásod- percnyi pontossággal — elektromos mozgatással követi, számítógépes irányítással. A teleszkóp csövének optikai tengelyével párhuzamosan felállítottak egy 0,7 méter átmérőjű segédtávcsövet a csillagos égbolt vizsgálandó területére való beállás céljából. A segédteleszkóp által adott képet, tv-rendszer . se-. gítségével az operátor vezérlőasztalára továbbítják. A teleszkópot sokféle különleges műszerrel szerelték fel, ezek lehetővé teszik a fénysugarak felerősítését és az égitestek fizikai tulajdonságaira vonatkozó információk elemzését. Az új „világrekorder” pontos elnevezése: nagy azimu- tális teleszkóp. Ehhez magyarázatképpen csak annyit, hogy az azimut a csillagászaid koordinátarendszerben az egyik koordináta: a horizontnak a csillag magassági köre és a horizont déli pontján átmenő magassági kör közé eső ív. ■ „ ... Új gyomirtó szerünk a Gliolka Magyarországon a különböző kémiai szerekkel történő gyomirtás közel másfél évtizedes múltra tekinthet vissza. A gyomirtó szerek választéka különösen az utóbbi években igen megnövekedett. Ennek tudható be és ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy hazánkban nem termesztenek olyan kultúrnövényt, melynek vegyszeres gyomirtása valamilyen módon ne lenne megoldva. Az üzemi növényvédelmi szakembereknek nagy szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie, hogy az egyes kultúrákon eredményesen tudják alkalmazni a leghatásosabb gyomirtó szert, vagy vegyszer-kombinációt. A monokultúrás termesztési rendszerek kétségtelenül nehezítik a helyzetet, mert előbb vagy utóbb az illető kultúrában elszaporodnak azok a gyomfajok, melyek a rendszeresen alkalmazott, azonos hatóanyag-tartalmú gyomirtó szerekkel szemben rezisztensek. A vetésváltásos gazdálkodási rendszer kétségtelenül csökkenti az egyes kultúrákban az üzem vegyszeres gyomirtási gondjait. Az évelő gyomok ellen Megyénkben jelenleg a legnagyobb gondot az évelő gyökér- és szártarackás gyomok irtása okozza. Ilyenek például: a mezei acat, fo- lyondárszulák, csillagpázsit, a tarackbúza stb. E gyomok különösen a termőre fordult gyümölcsösök gyomirtásánál jelentenek igen nagy gondot, mert a triazin hatóanyag-tartalmú szerek az engedélyokiratban, előírt adagok mellett e gyomokat nem irtják. A tarackbúza a burgonya, cukorrépa-termesztő üzemek egyik legveszedelmesebb gyomnövénye. Sajnos a burgonyában és cukorrépában engedélyezett és alkalmazott készítmények a tarackbúzát nem pusztítják. Az előzőekben taglalt vegyszeres gyomirtási problémák megoldására a tisza- vasvári Alkaloida Gyár egy új gyomirtó szer gyártását kezdte meg. Az új készítmény neve: Gliolka. A készítmény hatóanyaga 25 százalék glifozát. E vegyszerrel már 1975-ben a demecseri Kossuth, az eper- jeskei Alkotmány Mezőgazdasági Tsz-ben és a Mátészalkai Állami Tangazdaságban folytattunk üzemi kísérleteket, melyek igen biztató eredményeket adtak. Hit kell tudni a Gliolkáról? A gyomirtó szer a levélen keresztül szívódik fel és jut be a növények anyagcsereforgalmába. Ennek következtében a gyökér- és szár- tarackos gyomok föld alatti gyökérrendszerét is elpusztítja. A készítménynek gyö- kérherbicid hatása nincs. A gyomnövényeken kívül a kultúrnövényre is fi- totoxikus, — gyümölcsös kultúrákban — ezért csak irányított permetezéssel szabad kipermetezni. Tekintettel arra, hogy a készítmény levélherbicid, a tarackos gyomoknak a permetezés időpontjában legalább 15—20 centiméteres fejlettségi állapotban kell lenniük. A folyondárszulák- nak legalább 35—40 centiméteres indával kell rendelkeznie, .hogy. az elpusztításhoz szükséges megfelelő mennyiségű gyomirtó szert fel tudja venni. A Gliolka az említett gyökér- és szártarackos gyomokon kívül elpusztítja a fiatal korban lévő lisztes libatopot, szőrös disznóparélyt, talpas muhart és egyéb muharféléket. A Gliolka gyomirtó hatását lassan fejti ki. A gyomnövényeken a pusztulás jelei a kipermetezést követő 14—16 nap múlva jelentkeznek. Ezért az üzemi szakembernek nem kell türelmetlennek lennie, ha a növényvédelmi munka elvégzése után 4—5 nap múlva még a gyomirtó- hatást nem észleli, mint ahogy a regionnál és gramo- xonnál megszoktuk. Megyénkben még a fe- nyércirok (Sorghum holepen- se) nem okoz súlyos gondot, de ez az ilyen veszélyes gyomnövény irtására is szinte egyetlen hatásos készítmény. Felhasználási területe Egyelőre csak nagyüzemi gyümölcsösökben és gabonatarlókon a korábban említett tarackos gyomok irtására. Várható esős időben permetezni nem szabad, mert ha a kipermetezést követően 8 órán belül esőt kap a permetezett terület, ez a gyomirtó szer hatását meggátolja. Havonkénti adagja 5—10 liter, 300—400 liter vízzel kijuttatva. Felhasználási területének bővítése a jövő évek kísérleti munkájának lesz a feladata. Dr. Fodor Tamás ÁG szakszóig, áll. vezető ŰJDOHSJlGOK, TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK