Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-02 / 207. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. szeptember 2. Üdvözlő távirat LE DUAN ELVTÄRSNAK, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárának, TON DUC THANG ELVTÁRSNAK, a Vietnami Szocialis­ta Köztársaság elnökének, TRUONG CHINH ELVTÁRSNAK, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése állandó bizottsága elnökének, PHAM VAN DONG ELVTÄRSNAK, a Vietnami Szocia­lista Köztársaság miniszterelnökének Hanoi. Kedves elvtársak! A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az első független és demokratikus vietnami állam megalakulásá­nak 31. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, országgyűlése, egész népünk nevé­ben forró elvtársi üdvözletünket küldjük önöknek és önökön keresztül a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányának, nemzetgyű­lésének, s az egész vietnami népnek. A testvéri vietnami nép a külföldi agresszorok és helyi csatlósaik felett aratott győzelem eredményeként történelmé­nek új szakaszába lépett: újraegyesített hazája egész területén kibontakoztatja a szocialista forradalmat. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a hős vietnami nép test­vérpártunknak, a Vietnami Dolgozók Pártjának vezetésével sikeresen megoldja a szocialista átalakítás és a szocializmus építésének nagy feladatát. E tevékenységével a vietnami dol­gozó nép valóra váltja nagy fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, Ho Si Minh elnöknek a Végakaratát, felépíti a békés, független és szocia­lista Vietnamot. Üdvözöljük és támogatjuk a Vietnami Dolgozók Pártjá­nak és a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének erősítésére, a testvéri szocialista országokkal kialakult szoros együttműkö­dés elmélyítésére, az indokínai népek közötti szolidaritás sok­oldalú fejlesztésére, a béke és a biztonság megőrzésére, a tár­sadalmi haladásért küzdő erők harcának támogatására irá­nyuló erőfeszítéseit. A jövőben is tovább munkálkodunk pártjaink, országaink és népeink sokoldalú együttműködésének és testvéri barátsá­gának erősítésén. A továbbiakban is minden tőlünk telhető se­gítséget és támogatást megadunk békés építőmunkájukhoz. Meggyőződésünk, hogy pártjaink és népeink a marxiz­mus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveire épü­lő kapcsolatainak fejlesztése jól szolgálja a szocializmus és a béke ügyét az egész világon. Kedves elvtársak! Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek, a testvéri vietnami népnek a Vietnami Szocialista Köztársaság felvirágoztatása érdekében végzett munkájukhoz. Budapest, 1976. szeptember 1. KADAR JÄNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÄL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÄZÄR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, APRÓ ANTAL, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke. ★ ★ ★ Szeptember 2-a Vietnam legnagyobb nemzeti ünnepe: 1945 szeptemberének második napján a hanoi Ba Dinh té­ren örömünnepre gyűlt ösz- sze a japán fasisztáktól és a francia gyarmatosítóktól megszabadult főváros színe- java. A legendás Ho Si Minh félmillió hazafi előtt kiáltot­ta ki a vietnami föld függet­lenségét. Nagyot fordult Vietnamban a történelem kereke. A Szov­jetunió és szövetségeseinek Japán felett aratott győzelme, a vietnami hazafiak diadal­mas augusztusi forradalma meghozta az ország régen áhított szabadságát. S impo­náló volt a lendület, amellyel a kifosztott, évtizedekig le- igázott nép szinte néhány hónap alatt talpra állott és a saját életét kezdte építeni. A volt gyarmattartók nem nézték tétlenül ezt a szá­mukra kevés jót ígérő kibon­takozást. Vietnam gyarmat- birodalomként hatalmas jö­vedelmet biztosított az Indo­kínai Bank urainak, akik nem akarták ezt a könnyen szer­zett pénzt elveszíteni. A gyar­mattartók összeesküvést szőt­tek a demokratikus Vietnam ellen. Segítségükkel a francia csapatok újra elfoglalták a déli országrészt és készen álltak arra, hogy elsöpörjék az északot szilárdan kezében tartó néphatalmat is. Ho Si Minh mindent meg­tett a békéért, de imperialista tárgyalópartnerei hitszegő módon felrúgták azt. Vietnam népe nem tehetett mást, esz­méihez híven fegyvert fogott a szabadság és a függetlenség védelmére. Ho apó szinte a semmiből teremtette meg forradalmi seregét, s az első helytálló osztagok bizonyára nem gon­doltak arra, hogy három év­tizedes, kegyetlen háború vár rájuk. Hogy mind hatalma­sabb ellenfelekkel, a francia légiók után az amerikai légi­erődökkel és félmilliós sere­gükkel is meg kell majd bir­kózniuk. Dicsőségükre szol­gáljon, hogy állták a harcot. Ez az elszántság és izzó hazaszeretet törte meg 1954 májusában Dien Bien Phunál a francia gyarmatosítók ha­talmát, ez a győzelembe ve­tett hit hozta meg 21 évvel később a dél-vietnami nép felszabadítását, majd a két országrész egyesülését és a Vietnami Szocialista Köztár­saság kikiáltását is. Vietnamban még nem volt olyan ünnep, mint az idei szeptember 2-a. A megszé­pült, kitágult Ba Dinh téren az egységes, független és de­mokratikus Vietnam fiai és lányai ünnepelhetik az év­százados álmok megvalósu­lását. Vietnam természeti kin­csekben gazdag ország, erős hadserege, munkaszerető né­pe van, igen nagy szerepet játszik Délkelet-Ázsia gazda­sági és politikai életében. A forradalmi hit és az áldozat- készség talán soha nem volt olyan erős a vietnami embe­rekben, mint most. Jól tud­ják, hogy a küzdelem még nem ért véget. A fegyverek győzelme után az ország új­jáépítésének nagy csatáját is meg kell nyerniük. A hábo­rúban elszegényedett, lerom­bolt ország népe, az egymás­ra talált Észak és Dél békés, nélkülözést nem ismerő élet­re vágyik. A harc hősei, a dzsungelek mélyén eltöltött sanyarú évtizedek után él­vezni akarják a bőséget te­remtő napfény melegét, mun­kájuk gyümölcsét. Nem kétséges, hogy tehet­séges és szorgalmas vietnami barátaink a szocialista világ támogatását, szolidaritását él­vezvén felépítik erős és bol­dog szocialista hazájukat. TELEX... AMERIKÁI LEVELÜNK (2.) LONDON A brit hadügyminisztéri­um bejelentése szerint szep­tember 10. és 23-a között „Teamwork 76” csapatmun­ka fedőnévvel Belgium, Nagy-Britannia, Kanada, Dá­nia, Nyugat-Németország, Hollandia, Portugália és az Egyesült Államok részvételé­vel az Atlanti-óceán és a Balti-tenger térségében NA- TO-hadgyakorlatra kerül sor. A bejelentés szerint a had­gyakorlaton francia tengeré­szeti egységek is részt vesz­nek, holott Franciaország nem tagja a NATO katonai szervezetének. SINGAPORE Kína ismét bejelentette igényét a dél-kínai tengeren lévő Paracel szigetekre. Az Uj Kína hírügynökség egyik legutóbbi anyagában mege­rősítette, hogy ezek a szige­tek „Kína területéhez tartóz­nak”. A maoistáké több szi­getre és szigetcsoportra tar­tanak igényt, figyelmen kívül hagyva, hogy ezekre a terüle­tekre Vietnam, a Fülöp-szi- getek, Malaysia, Indonézia és más államok is jogot formál­nak. A területi igények új­bóli bejelentése is Peking terjeszkedési törekvéseiről tanúskodik. ATHÉN Pireusz görög kikötőváros lakói erélyesen tiltakoznak a Talbot amerikai felderítőhajó jelenléte ellen. A kommunis­ta ifjúsági szervezet és az egvséges demokratikus balol­dali párt ifjúsági szervezete nagygyűlést rendezett, amely­nek résztvevői követelték a Talbot azonnali távozását Pi­reuszból, az amerikai 6. flot­ta hajói görög kikötőkbe való látogatásainak megszünteté­sét. valamint az ország terü­letén működő külföldi tá­maszpontok felszámolását. ZENETERÁPIA a ogy félreértés ne essék, azonnal tisztáz­nunk kell, nem valamilyen betegség elleni új gyógymódról van szó. A ze­neterápia a cirkuszok kelléktárába tartozik, a közönség izgalmának fokozását, vagy csök­kentését segítik vele. Ugyanezt a célt szolgálta a Kansas Ci­tyben tartott köztársaság párti konvención is. A tanácskozás kezdetétől a befejezéséig a teremben lévő fúvószenekar, amelynek kel- i ? ü ®.s a r®ztányér is, minden beje- Jentett uj szónokot, programot zenével kö­szöntött, s talpalávalóval, vagy hazafias da­lok játszásával töltötte ki a szüneteket A konvenció harmadik napján azonban a zene uj módon került felhasználásra. Ahogyan közeledett a döntő szavazás ar­ról, hogy Ford vagy Reagan legyen a párt elnökjelöltje a novemberi választásokon, fo­kozódott a hangulat hőmérséklete és szapo­rodtak a politikai trükkök a teremben Az eljárás folyamán előbb a Reagant ajánló szónokok kaptak szót. Amint az első szónok bejelentette, hogy Reagant javasolja elnökje­löltnek, a plasztikdudákkal, kis trombitákkal, sípokkal, csengőkkel felszerelt Reagan-tábor rázendített a rendelkezésre álló „hangszerek­kel” és kurjongatva éltetni kezdték remény­ségüket. Eltelt 10 perc, majd 20, aztán a harmin­cadik perc is, de azok csak fújták. Hiába szólogatta őket az ülés elnöke, hogy „térje­nek vissza a fontos bizniszhez”, azoknak a dudálástól, a konvenció munkájának akadá­lyozásától látszólag nem volt fontosabb „bizniszük”. Aztán újságírók kezdtek nyomozni, mi­re megy a zajos játék. Kiderült, hogy azért zajonganak, hogy minél későbbre, lehetőleg éjfél utánra maradjanak a Fordot ajánló szónokok, mert akkor már a küldöttek is fá­radtak lesznek és a tv egyenes adását is ke­vesebben nézik az országban, ügy vélték, a trükk növelheti Reagan megválasztásának esélyeit. Erre viszont a Ford tábora lépett akció­ba, hiszen ott is voltak bőven dörzsölt kor­tesek. A zenekar népszerű talpalávalót, ha­zafias dalokat kezdett játszani nagy hang­erővel, s a tervnek megfelelően a közönség ezeket a dalokat átvette és együtt fújta a zenekarral. Ezzel fárasztották Reagan tábo­rát és áthangolták a terem közönségét a Reagan-vonalról a hazafias vonalra. 15 per­cen át folyt ez a zeneterápia. Minden rövid próbaszünet után kevesebben tértek vissza a Reagan éltetéséhez. 45 perc után mindenki rekedten suttogott s lehetett folytatni a konvenció munkáját. Persze azt senki nem állítja, hogy a ze­neterápiának bármi szerepe lett volna Ford győzelmében Reagan ellen. Reagannak zene­kar nélkül is „elhúzták volna a nótáját” a szavazók. Sokan állítják és a jelek egyelőre arra mutatnak, hogy nem lesz más sorsa Fordnak se a szavazók előtt Carter ellen. Erről a témáról filozofálva mondta az egyik amerikai komikus egy igen népszerű kabaré­ban: „Miért kell azon olyan sokat vitatkozni, hogy Ford vagy Reagan? A dolog egyszerű: az egyik a konvención, a másik a novemberi választásokon veszít.” Ennek 50 százaléka — Reagan veresé­gével — már beigazolódott. Különös játék zajlott le az alelnökjelölt- állítással is. Mielőtt Ford alelnökjelöltként Robert Dole kansasi szenátort választotta maga mellé, igen sok nevet emlegettek, mint „potenciális jelöltet”. Ezeket a sajtó egyen­ként kielemezgette és a titkosszolgálat gyor­san lenyomozta, hogy nincs-e valami az ille­tő életében, vagy a „füle mögött”, amit majd a demokrata párti ellenfél kihasználhat a választási csatában. Az egyik legtöbbet em­legetett Baker szenátor volt. öt feddhetetlen­nek találták, de a felesége erősen iszákos hírében áll. Újságírók tv-kamerákkal felsze­relve megrohanták Bakert és a feleségét a konvenció épülete előtt és megkérdezték a feleségét: tényleg igaz, hogy iszákos és ezzel kapcsolatban vannak problémái? — Igen — válaszolt az asszony mosolyogva. — Már többször voltam elvonókúrán. Őszinte válaszától majd leültek. Olyan könnyedén válaszolt, mintha csak azt kér­dezték volna tőle: volt-e gyerekkorban hirn­los? — Igen, több oltást is kaptam, de nem fogantak meg. | aker nem lett alelnökjelölt, de indul a I szenátori helye megújításáért. Az i őszinte feleség pedig biztosan iszik a remélt győzelemre. Kansas City, 1976. augusztus JCtHuícj 3itaán. Szeberényi Lehel 1A vé REGÉNY 30. De aztán látta, hogy Ján nem tud semmit. És egyszer­re biztos volt benne, hogy a Zsabka gyerek nem fog be­szélni. Eddig is biztos volt, fene tudja, miért. Nem is szövetkezett volna vele más­képp. Valahol biztos volt benne. A betyárbecsületében. Lám, nem is beszélt, s ha eddig nem tette, ezután se fog. Megnyugodva kérdezte: — Mi járatban vagytok? Megmondták, hogy telefo­nálni akarnak az orvosnak, mert Marisával baj történt. A trafikos kicsit megdöb­bent. — Komoly? — Hát... — Gyúró zavar­ban volt kissé. A zavara úgy tűnt, a trafikosnak szól, a szeme nagyon kerülte a ta­lálkozást. Sandi pedig bosszúsan ki­fakadt: — Köszönöm ez kellett még! Amilyen bolond ez a falu meg babonás ... — Doktor úr! — kiabált Gyúró a telefonba. — Fele­ségem popsiját kicsikét meg­szúrta szarvas. Nevetett Ján, nevetett San­di, s nevetett a doktor a te­lefonba. — Kicsikét? — hallották távolabb is. — Kössék be! — Doktor úr... — hebe­gett Gyúró — mondtak, szól­jak doktor úrnak. — Hát szólt. — De hogy tetszene kijön­ni. — Kijönni?! — nevetett az orvos, csak úgy recsegett a készülék. — Ha én minden incifinci szúrásért kimen­nék ... — Röhögve letette a kagylót, Gyúró meg állt sze­rencsétlenül, balga marká­ban, mint bakelit játékszer, a telefonkagyló. Most mi le­gyen? — Semmi. Meggyógyul — mondta Sandi. Még mindig ott ugrált a nevetés a fogain. Gyúró lomha pilláit a tra- fikosra emelte, bárgyún, el­lenségesen. És Ján se nagyon mosolygott már. Ilyesmit morgott: — Máma is csak úgy van, a tót, az csak tót... Sandi rosszkedvű lett. — Ugyan, Ján, ki törődik máma ezzel? Nem akaródzik neki kijönni. Messzi va­gyunk, a világ végén. — Ott, fene ki megesz * — ismerte be Ján. Gyúró kapujában most is ott álltak az emberek. Mari­sa bepólyázott fenékkel s buzgólkodó asszonyok baljós sopánkodásai közt odabe va­cogott a dikón. Most jött ki rajta az ijedtség. Már ő is látta, hogy támadója nem kö­zönséges szarvas volt. Gyúró széttárta tehetetlen, ügyefogyott tenyerét, e két lapátot. — Orvos nincs. Nem is lesz. Nem gyón — közölte az emberekkel. — Ezt megmondtuk volna előre — bólintottak az embe­rek. Ondrej, a mezőőr azt mondta a pipája mögül: — Pedig már út is van. — Fene ki megesz — .mondta Ján. — No — lépett előre Krá- lik Franyo, ezer ránc mélyé­ből vihogott a pajkos szeme —, akarsz, hogy dolog legyen elintézve? Akarsz, vagy nem akarsz? — Akarok — szólt Gyúró. — Az kell csinálni, amit én harmincba. Nekem már járta akkor OTI, dolgoztam bányá­nál. Mondom orvosnak: gyüjjön ki feleségemhez, nagybeteg vót. „Fene megy oda” — azt mondta. No, né­kem vót fifikám, elvittem magammal barátomat, mond­ja még egyszer. Mondta: „Fene megy oda”. No, akkor vót már tanúm. Akkor hit­tam privát orvost. Ami kőt- ség volt, mindről kértem írást, a bíróságon meg be­nyújtottam, meg kellett neki fizetni. Hű, de mérges volt! A történetet már ismerték, százszor is hallották, de jót nevettek most is. — Ezt kell csinálni — biz­tatták Gyúrót. — Máma fizetik. Abból ki- híhatsz orvost — tanácsolta Ondrej. Nagy gondolatnak tartotta, mert a pipáját is kivette a szájából. Gyúró bement a házba, és közölte, hogy orvos nincs. — Jaj, nem is kell — nyögött Marisa. — De kell! — állt a sar­kára Gyúró. Most megy egyenesen a tanácsra, felve­szi a vadkárpénzt, s abból kihoz egy privát orvost. Marisa ingatta fejét, elkín- zotf arca tiltakozott, de az asszonyok nagyon helyesel­ték Gyúró szándékát, s mo­solyogva biztatták, lám, hogy megtáltosodott. Férfi a tal­pán. Gyúró hatvannégy forint ötven fillért kapott a taná­cson. Elfehéredve nézte a pénzt. — Ez mind enyém? — kérdezte a tisztviselőt. — Hát persze — mondta a tisztviselő. Gyúró nem szólt többet, átment a kocsmába a hat­vannégy forint ötven fillér­rel. Sört rendelt mindenki­nek, aki ott volt. Először csak magában, aztán meg­gondolta, és rumot is kért bele. — Egy liter borért odadok fődet! — ordított. — Ki meg­vesz? Nem kellett senkinek. A kocsmároshoz fordult. — Nesze! — Odacsapta a pénzt a pultra. — Fél hold bükkönybe adtak. Nem volt elég az egy run­dóra, de Gyúrónak volt hite­le. Ha nagyon megszorult, el­járt valamelyik építkezéshez, s amit keresett, szombaton­ként odaterítette a kocsmá- ros elé. A rundó után ment. Gyúró az asztalra borult és sírt. — Igyatok, cimborák! Pusztuljon világ! A cimborák ittak és vigasz­talták. De Gyúró vigasztalha­tatlan volt. — Százötven forint volt mag — kesergett —, annyit csak beletettem magot... A sok dolog vele, nem is mon­dok... Üzletbe kellett venni bükköny, Pesten... hatszáz fo­rinttal. Disznó mindent ki­túrt enyimet... felzabált, semmi nem lett... Adó meg kell fizetni, van kár, nincs kár... Csinálok én bele! Ki megvesz! Liter bor! Na?... — Kell francnak — mond­ták a cimborák. — Nyűgnek? Este talicskán hazatolták Gyúrót. Feje félrebillent, s a zökkenőknél ugrott egyet, mint a labda. Az asszonyok összecsapták a kezüket. — Hát ez meghozta az or­vost! Marisa sírdogált, fenn járt már sántikálva, s nagy bot­tal, mint egy hajlott boszor­kány. — Elköltötte rengeteg pénzt — öntötte el szívét a keserűség. — Mind elköltöt­ted, részeg disznó?! — Mind! — ordított a megátalkodott Gyúró, ködö­kön át bámult Marisára. A kapuban ugyanis felriadt, mikor a kerék a kőküszöbön átbukkant. Gyúró pedig egyáltalán nem emlékezett, mennyi volt az a „mind”. Arra sem em­lékezett, minek ment be reg­gel a kocsmába. De odaki az utcán az em­berek tudták, amit tudtak. Bólogattak sűrűn, pipájuk fölött a füst tűnődve, lomhán bodorodott. Ritkán szóltak, s keveset. — Kétszer is odacsapott nekik — vélekedett Králik Franyo. A vadkárpénz is oda lett. — Dupla vagy semmi — mondta Ondrej. Pipáját ki­rázta, s éjjeli szolgálatra in­dult. ★ Éjjel odalett a termés. A vad, magával hurcolta a Szentlélek szőtte öreg drót­hálót, amely véges-végig hú­zódott az erdő szélén, ferge­teges falkákban elözönlötte a határt, legázolt és felfalt mindent.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom