Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-15 / 193. szám

r 1976. augusztus 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szocialista mezőgazdaságunk próbatétele MINDEN ERŐT A PRÓ­BATÉTEL MÉR MÉG IGA­ZÁN. Érvényes ez nagyüze­mi, szocialista mezőgazda­ságunkra is, amelyet az idei év keményen próbára tett. Nem csupán azzal, hogy 1952 óta nem sújtott ben­nünket ekkora aszály, mint most, hanem az időjárás tavaszi viszontagságaival is. Július első felében okkal tartottak attól a mezőgaz­dasági szakemberek, hogy népgazdasági szempontból is rendkívül nagy károk ér­nek bennünket. Megsínylet­te a szeszélyes, kedvezőtlen időjárást a zöldség, a gyü­mölcs, a szálas takarmány, a kenyérgabona és a kuko­rica egyaránt. A korán ér­kezett és hosszan tartó ká­nikula aggodalommal töl­tötte el a nem mezőgazda- sági foglalkozású embereket is, akik közül nagyon sok­nak van kertje, telke, ahol burgonyát, zöldséget, gyü­mölcsöt termel családi szük­ségletek fedezésére és rész­ben eladásra. Most már túl vagyunk a gabona-betakarításon és az aszályos heteken is. Végle­ges eredményeink még nin­csenek arról, hogy országos átlagban hány mázsa búzát takarítottak be hektáron­ként, de azt már tudjuk, hogy minden nehézség el­lenére megtermett a ke- nyérnekvalónk. Vesztesé­geink természetesen van­nak. Érzékenyen érintettek bennünket a kertészetben bekövetkezett károk is és nem tudjuk teljesen elhárí­tani a közepesnél is jóval gyengébb takarmányter­mésnek az állattenyésztésre gyakorolt hátrányos hatását sem. Vitathatatlan azonban, hogy sokkal kisebbek a gondjaink, mint amekkorák a kisüzemi gazdálkodás kö­rülményei között nehezed­nének ránk, ugyanilyen mostoha időjárás után. KÜLÖNBSÉGEK VAN­NAK ABBAN, hogy hol, mennyire tudják mérsékel­ni például az aszály okozta veszteségeket. Ne hasonlít­suk össze most magunkat más országokkal, marad­junk itthon. Emlékeztethet­nénk a felszabadulás előtti időkre, amikor az ideihez hasonló aszály katasztrófá­kat okozott. Mindenekelőtt a termelőknek, a paraszt- embereknek, de az egész or­szágnak is. Élnek még er­re tanúk, akik annak ide­jén átélték, megszenvedték egy-egy ilyen természeti csapás éhezést, keserves nél­külözést okozott következ­ményeit. De utaljunk in­kább a már említett 1952­es esztendőre, az sokkal kö­zelebb van a mához. Száz­ezrével vannak emberek, akik — bár ma az iparban vagy a népgazdaság más ágazatában dolgoznak — akkor személyes tapaszta­latokat szereztek az aszály hatásairól. A kínzó kenyér­gondokról, az állatok töme­ges elhullásáról, az egysze­rű megélhetés fojtogató ne­hézségeiről. Beszéljenek a számok. Az 1930-as évtizedben csaknem hárommillió hektár volt ha­zánkban a kalászos gabona vetésterülete, hektáronkén­ti termésátlaga pedig 13 má­zsa. Azóta a kenyérgabona vetésterülete kereken egy­millió hektárral csökkent, hazánk lakossága pedig egymillióval nőtt. Hagyjuk ki az összehasonlításból a felszabadulás utáni mély­pont évét, az 1952-es esz­tendőt, s vegyük a ponto­san tíz évvel ezelőtti adato­kat. Akkor 1,8 millió hek­táron termeltünk kalászo­sokat, 19,3 mázsás átlagter­méssel hektáronként. A leg­utóbbi néhány év átlagho­zama viszont búzából meg­haladja a 30 mázsát. Ennek eredményeként hazánk ga­bonaimportőrből gabonaex­portőrré válhatott. MINEK TULAJDONÍT­HATÓ a vázolt fejlődés és főképpen az, hogy ennek az évnek a nehéz próbatételét is kiállta szocialista mező- gazdaságunk? Ha mindenre kiterjedő választ akarnánk adni erre a kérdésre, akkor sok tényezőt kellene felso­rolnunk, elemeznünk. Elé­gedjünk meg csak a legfon­tosabbakkal. Kezdjük az­zal, hogy még tíz évvel ez­előtt is jóval kevesebb trak­tor, pótkocsi, teherautó és kombájn állt a mezőgazda­ság rendelkezésére, mint ebben az esztendőben. A kombájnos aratás akkor még az állami gazdaságok­ban sem volt teljes, a szö­vetkezetekben pedig több mint háromezer kévekötő­aratógépet is használtak. Egy évtizeddel ezelőtt fél- milliónyi ember vett részt az aratásban, most viszont csak mintegy százezer. Üj, a régebbieknél na­gyobb termést adó búzafaj­tákat honosítottunk meg. Ezzel egyidejűleg évről év­re több műtrágyát használ­tak fel az állami gazdasá­gok és a termelőszövetkeze­tek. A hatvanas évek máso­dik felében évente átlago­san 109, tavaly viszont már 276 kilogramm műtrágya hatóanyag jutott egy-egy hektárra. Igen fontos szere­pe van annak is, hogy lé­nyegesen korszerűsödött a műtrágyázás technikája, mind több nagy teljesítmé­nyű gépet és repülőgépet al­kalmaznak erre a célra. To­vábbi fontos tényező, hogy míg tíz évvel ezelőtt 731 ezer, az idén már 1,2 millió hektárnyi kalászosgabona- területet részesítettek vegy­szeres gyomirtásban. TERMÉSZETESEN MIND­EZ csak úgy éreztethette kedvező hatását, hogy szocialista mezőgazdasági nagyüzemeinkben jól kép­zett vezetők, szakemberét, állami gazdasági munká­sok, termelőszövetkezeti ta­gok dolgoznak. Az ő hozzá­értésük, szorgalmuk, fegyel­mezettségük tette és teszi lehetővé ezután is, hogy a tudomány vívmányai és a korszerű technika a terme­lési eredményekben kifeje­zésre juttassák áldásos ha­tásukat. Ezek együttesen képesek arra, hogy ameny- nyire lehetséges, mérsékel­jék az aszály és más ter­mészeti tényezők káros kö­vetkezményeit. A mezőgazdasági terme­lés főszereplői azok az em­berek, akik a tsz-ekben és az állami gazdaságokban dolgoznak. Az ő munkájuk, erőfeszítéseik sikere azon­ban nem kis mértékben at­tól függ, hogy mennyi és milyen az a technika, ame­lyet alkalmazhatnak. S at­tól is, hogy milyen fokon áll az üzem- és a munka- szervezés, milyen a gépek kiszolgálása, a mellettük szolgálatot teljesítő embe­rek ellátása. Végeredmény­ben tehát a mezőgazdasági termelés sikerében azoknak is nagy részük van, akik a gyárakban, a kutatóintéze­tekben, s a mezőgazdaság­hoz szorosan kapcsolódó más munkahelyeken dol­goznak. MINDEN ELISMERÉS ÉS TISZTELET megilleti mindazokat, akik közvetle­nül vagy közvetve azon fá­radoztak, hogy ennek — a mezőgazdasági termelés szempontjából kivételesen nehéz — évnek a káros kö­vetkezményei minél kiseb­bek legyenek. Az ipari munkások, a mezőgazdasá­gi dolgozóik, az őket segítő tudományos és államigaz­gatási szakemberek jó együttműködése, közös erő­feszítése szükséges ahhoz is, hogy szocialista mezőgazda­ságunk további, még jobb eredményeket érjen el. Gulyás Pál EGY FRIGY KILÁTÁSAI FEHÉRGYARMATON „Hozománypótlás” munkafegyelemmel 1 Infarktussal szállítot­ták kórházba az igazgatót. Volt aki azt mondta: Tél az egyesüléstől, a munka­társai azonban tudták, hogy nem erről van0szó. Az ő érdeme volt első­sorban, hogy nemcsak Fe­hérgyarmaton, hanem ° a környékén is jó nevet, becsületet szerzett magá­nak a TÖVÁLL, hogy minden munkájukat ha­táridő előtt és jó minő­ségben adtak át megren­delőiknek. Az egyesülés­től azonban válóbaft tar­tott, mert á menyasszony, a Szatmárcsekei Ipari Szövetkezet már ártatlan­ságának látszatát is r£g elvesztette. A Fehérgyarmati TÖVÁLL és a Szatmárcsekei Ipari Szö­vetkezet 1976. január elsejé­vel egyesült, s új nevük Fe­hérgyarmati járási Építőipa­ri Szövetkezet lett. Azóta el­telt egy fél év, s az egész évre tervezett 41 milliós ter­vükből mindössze 14 millió 750 ezer forint értéket ter­meltek. Rosszul sikerült vol­na a házasság? Az nem, ám a hozomány megkeserítette a mézesheteket. De kezdjük az elején." Szétaprózott erő A szatmárcsekei szövetke­zet a fehérgyarmati járás egyetlen építőipari üzeme volt hosszú ideig, a munka azonban lényegesen több volt, mint amennyit el tud­tak vállalni. Nem, hogy na­gyobb méretű közületi épít­kezésekre, még a családiház­építésekre sem futotta ere­jükből. ’ Árvíz pusztí­tott, s bár a lakásokat, az elpusztult intézményeket nagy építőipari vállalatok és nagyobb szövetkezetek épí­tették fel, maradt jócskán a szatmárcsekeieknek is. Létszámuk, felszerelésük nem volt, mert évek hosszú sora óta nem maradt pénz a fejlesztésre, sőt olyan szol­gáltatásokat vezettek be, amelyekre ugyan szükség volt a járásban, de még jobban szétaprózta erejüket. Volt fodrászatuk és tv-szere- lő részlegük, mert ezt a szolgáltatás javításának ál­arcába csomagolhatták be, a fő profil azonban döcögött. Milyen volt a fegyelem és a kereset? Olyan, amilyen ezért a munkáért jár. A dol­gozók azért voltak fegyelme­zetlenek, mert keveset keres­tek, a kereset meg azért volt rossz, mert fegyelmezetlenek voltak, s amint a határidő­eltolódások bizonyítják: nem a munka nehezebb vé­gét keresték. A jó munka híre És most nézzük a másik szálat: hogyan jutott el a fiatalabb partner, a TÖ­VÁLL a házasság gondolatá­ig? Kilenc termelőszövetke­zet határozta el létrehozását éppen az építési kapacitáshi­ány enyhítésére. Amikor azonban a pénzt kellett ösz- szeadni, csak négyen marad­tak. Az első időben náluk is gondok voltak, mígnem egy fiatalember, Kiss Imre állt a vállalat élére. Szinte szemlá­tomást javult a fegyelem, amit nem nagy hangjával — azt mondják róla, nem is tud hangosan beszélni — ért el, hanem megfontolt, érve­lő beszélgetéseivel. A dol­gozók megértették, mi a te­endő, s egymás után adták át határidő előtt, minőségi kifogás nélkül, amit vállal­tak. A jó munkának hamar hí­re ment, s egyre többen akartak velük építtetni. Az akadály azonban itt is meg­volt: a kis létszámmal dolgo­zó vállalat sem tudta a meg­rendelők igényeit kielégíteni. Egyesülés gondokkal Ekkor gondoltak arra a já­rás vezetői, hogy a két ki­csiből csinálni kellene egy nagyobbat, mert a nagyobb termelési érték nagyobb fej­lesztést tesz lehetővé, s így a járás lakóinak, intézmé­nyeinek igényeit is jobban kielégíthetik. Az elhatározás tehát meg­született, ám ezzel együtt a gondok is előrevetítették ár­nyékukat. Olyanokat, hogy a TÖVÁLL-t alapító termelő- szövetkezeteknek vissza kell fizetni az alapításra össze­adott közel hatmilliót és a nagyobb létszámnak, a na­gyobb építkezések vállalásá­nak anyagi feltételeit is meg kell teremteni. Az egyesülés az előre lát­ható anyagi gondok ellenére megszületett. Ekkor kiderült: nemcsak ennyi (közel hat­millió) az új nevén Fehér- gyarmati járási Építőipari Szövetkezet tartozása. A szatmárcsekeiek ugyanis a jobb mérleg készítéséhez már a múlt évben leszámláz­tak olyan munkákat, ame­lyeket nem végeztek el, s amelyeket közösen kell be­fejezniük ahelyett, hogy új munkákat vállalnának, ami­vel megteremthetnék a fej­lesztés, vagy egyszerűen a bérfizetés feltételeit. így maradt meg 32 kisla­kás, 9 társasház, 1 óvoda és egy ravatalozó befejezése, ami természetesen ráfizetés­sel jár, hiszen a dolgozókat ezekért a munkákért is fi­zetni kell, a bevétel pedig már tavaly befolyt a pénz­tárba. Ez az oka, hogy míg a szövetkezet a termelési tervét nem teljesítette, a bér időarányos részét teljes egé­szében felhasználta. Támogatást ígértek Az emberi gondok fél év múltán jórészt megszűntek, ám az anyagiak tovább kí­sértenek. Vissza kell fizetni a tsz-eknek a pénzt, sok mil­lióba kerülnek a mai köve­telményeknek megfelelő munkavégzéshez szükséges munkagépek, amelyeket csak támogatással tudnak megoldani. Támogatást ígért a megyei tanács és a KI- SZÖV, amelyeket ha meg­kapnak, anyagi gondjaik is megoldódhatnak. Talán az országban is első járási építőipari szövetkezet a fehérgyarmati. Létreho­zását sürgette, hogy a távol­ság miatt nem szívesen vál­laltak itt munkát nagyobb váLVilatok, s bizony e miatt sok kisebb-nagyobb, de a já­rás, a községek szempontjá­ból fontos építkezés elma­radt. Most, az új szövetke­zet létrehozásával komoly lehetőség kínálkozik a válto­zásra, s ha a támogatást megkapják, a járás minden építkezését elvégezhetik. Balogh József Grigorij Golenyev: A* JELLEMZÉS S ürgősen jellemzést kel­let adni magamról va­lahová. A csoportve­zetőhöz fordultam. Valahogy ideje nem volt megírni, vagy nem akaródzott neki, de a legközelebbi kérés alkalmá­val szenvedő arccal kérdezte meg: „Valóban nem tudod, hogy csinálják az ilyen dol­gokat? Hát ki ismerhetne té­ged jobban bárki is önma­gadnál?” Barátian átölelt és elkísért az ajtóig. Este asztalhoz ültem és le­küzdve minden lelkiismeret- furdalást, felírtam: JELLEM­ZÉS. A továbbiakban gyönyö­rűen felrajzoltam a teljes ne­vemet és még néhány vitat­hatatlan kérdőívadatot. Ideje volt a lényegre térni. És itt mintha megbénult volna a kezem. Nem ír — mindhiá­ba. Minden más témáról — nyugodtan, de a jellemzést — nem hajlandó. Letettem a tollat és kimen­tem az utcára. Nagy búbána­tomban eljutottam a térig, ahol leültem egy kispadra. Halk, alig hallgató hangok vezettek vissza a valósághoz. Ketten beszélgettek. — Nézd csak. az az ember is itt búsúl valamiért — mondta az egyik. — Biztosan nincs elég pénze, mint ne­künk. A másik nagy együttérzés­sel nézett rám. És bennem leküzdhetetlen vágy támadt, hogy mindent kiöntsek magamról. — Más az én bajom — szó­laltam meg halkan. — Jel­lemzést kell írnom saját ma­gamról. Azért kínlódom. Nem megy, nem vagyok formá­ban, és kész. — Miért? — csodálkozott az egyik. — A lelkiismerete nem en­gedi — magyarázta helyette a másik. — Csakugyan érthe­tetlen? Van lelkiismerete. — A lelkiismeret az jó do­log! De van-e rubelje? — Van pénzem — válaszol­tam gyorsan. — Teljesen rendes ember — szögezte le új ismerőseim egyike. — Azonnal megérez- tem. Majd segítünk mi ne­ked, a legjobb jellemzést ad­juk rólad. — De, hisz egyáltalán nem ismertek engem! — Megismerünk. Elüldögé­lünk itt egy kicsinykét, el­szopogatunk egy üveggel és mindent megtudunk rólad. Hol kapod a fizetésed? — A tervező intézetnél. — Tehát tudós — bólintott megértőén az egyik, aki már vissza is tért az üzletből. — Magad öntöd szét vagy se­gítsünk? Fogtam az üveget és gyor­san szétöntöttem a három pohárba. Ivócimboráim elra­gadtatva pillantgattak egy­másra. — Első osztályú — jegyez­te meg az egyik. — Egyből látszik, hogy specialista — erősítette meg a másik. — Hiszen kevés em­ber van. aki így meg tudja csinálni: első öntésre és ilyen pontosan! Kiittuk. — írjad — mondta a másik. — Már alakul a jellemzésed: „Az itt töltött idő alatt igazi szakembernek ismertük meg... — Gondolkodó, elmélyült szakembernek — egészítette ki a másik. — ügy gondolod? És mi­be mélyedt bele? — Nem fontos — válaszol­ta a másik. — Ellenben szo­lid. — „Első osztályú, elmélyült gondolkodású specialista, aki képes egyedül dönteni bo­nyolult kérdésekben is.” Nos, hogy tetszik? Megfelel? — Tény! — csuklott a tár­sa. — Pontosan így. Semmit nem fantáziáltunk hozzá. — Köszönöm — rebegtem hálásan. — „Munkahelyén jó a tár­saival való kapcsolata — folytatta az első — udvarias!” — Ti jól kisegítiek a baj­ból, én meg azt sem tudom, hogy hívnak benneteket — fordultam az egyikhez. — Karp. — Tehát, mint a halat? — szellemeskedtem bután. — És az apai név? — Fjodorovics. — írd csak tovább — mondta a másik. — „Nagyon éles elemzőkészségről tett ta­núságot, aki képes a széles körű általánosításra is.” He­lyesen állapítottam meg, Fjo­dorovics? — Igen, csak még hozzá lehetne tenni egy-két szót. — írjad! — fordult hozzá. — Karp. — „Az elvtársra jellemző... és itt írd be a sa­ját neved... — Az én nevem... — Ne nehezítsd a fantázi­ánkat felesleges részletekkel! — szakított félbe egyikőjük. — ... jellemző — folytatta Karp — a kutatói tudás­szomj, az igazságra törekvés, bármilyen mélyre legyen is az elrejtve.” — Ez nem igaz — tiltakoz­tam. — Hogy-hogy nem igaz? — sértődött meg Karp. — Kér­dezted, hogy hívnak engem? — Igen, kérdeztem — erő­sítettem meg zavaromban. — Mi ez, ha nem tudnivá- gyás? Más itt már megállt volna, de te nem, még az apai nevemre is kíváncsi voltál. Mi ez, ha nem igazságra tö­rekvés, bármilyen mélyre le­gyen is az rejtve. Hátradőlt a pádon és ki­csit elbúsult. — Hát mit is ülünk itt — sürgölődtem. — Talán vegyünk még egyet? — Elragadó — jelentette ki Karp. — Egyenesen a lényeg­re tapintasz. — Talán egy kis harapni- valót is? — Nagyon értékes ajánlat, írjad: „Rendkívüli képessé­gei alapján hasznos gyakor­lati javaslatokat tud előter­jeszteni”. — Helyes! — erősítette meg a másik. — Gyorsan a pénzt, majd én elszaladok. — De mért fárasztanád te magad? — ellenkeztem. — Majd én magam megyek el. — Azt hiszem, a jellemzés kész?! — mondtam örömmel, miután visszatértem az üz­letből. — Nem teljesen — felelte Karp — tedd még hozzá: „Saját termelői tevékenysé­gét nagyon sikeresen kap­csolja össze a társadalmi munkával” — & itt Karp széles gesztussal rámutatott az általam hozott üvegre. A következő nap letettem a legépelt jellemzést a cso­portvezetőm elé. — Már régen kész lehetne — mondta megelégedéssel, és máris aláírta volna minden megnézés nélkül. De az utolsó pillanatban mégiscsak felkeltette valami az érdeklődését és olvasni kezdte. M iután elolvasta, rámné­zett, hosszú, kínos pillantással. mintha először látna. — Hát, kérem, ez egy kicsit túlzás — mondta. És aláírta. Ford.: Laczik Mária

Next

/
Oldalképek
Tartalom