Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-07 / 186. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. augusztus 7. Soveso tanulsága E lsorvadt levelek, elhullott állatok, kiütésektől szenvedő gyermekek. Az észak-olaszországi Soveso képei ezek. A Milano elővárosában történt robbanás után, egy aránylag nagy körzetet le kellett zárni és több száz embert evakuáltak a területről. Az egy hete történt katasztrófa a figyelmet ismét a közelmúlt eseményeire, Vietnamra, az atlanti hatalmak által folytatott vegyi fegyverkezésre fordította. Kiderült ugyanis, hogy az anyag, melyet a Sovesótól északra lévő Icmesa-gyár- ból a szél a településre juttatott, korántsem ismeretlen. A TCDD nevű szer egyike annak a három vegyianyagnak, amit az amerikai hadsereg Indokínában lombtalanításra használt. A környezet ellen folytatott hadviselésnek ezek az eszközei arra szolgáltak, hogy elpusztítsák a buja dél- ázsiai dzsungelt, a hazafiak hű szövetségesét. A lombta- lanító, mint később kiderült nem csupán a vegetációt pusztította el. Vietnamban ezer emberből 300-an meghaltak azon a területen, ahol egy hektárra 9 gramm TCDD hullott. Sovesóban azonos nagyságú területre ennek a mennyiségnek a négyszeresét vitte a szél, természetesen az aránylag gyors beavatkozás, a lakosság kiköltöztetése az áldozatok számát, a betegség súlyosságát nagyban csökkentette, de a halál, s éppen a gyermekhalál így sem kerülhette el az észak-olaszországi települést. Az olasz kormány sürgősen külföldi szakértőket hivott és segítséget kértek a Vietnami Szocialista Köztársaságtól is. Közben kiderült, hogy a kór nem csupán a közvetlen fertőzéssel terjed, hanem azokat is sújtja, akik a vegyszerrel fertőzött zöldségből, vagy gyümölcsből ettek. A katasztrófa érintette a még meg sem született emberi életeket is — felszólították a területen élő állapotos nőket, hogy magzatukat vetessék el, nehogy a néhány évveLezelőtti nyugat-németországi Conter- gan-bébikhez hasonló, torz- szülötteket hozzanak világra. V alószínű a betegek hamarosan elhagyják a kórházakat, a fertőzött talajt és a növényeket megsemmisítik és a sovesói táj ismét kizöldül. A politikai robbanás hatása azonban sokkal maradandóbbnak ígérkezik. A hírügynökségek ugyanis azt jelentették, hogy az Icmesa-gyár, amelyet addig mint növényvédő szereket előállító üzemet ismertek, a pusztító anyagokat az USA hadiipara számára, megrendelésre állította elő. Heves tüntetések Sowetéban Pénteken országos riadókészültségbe helyezték a dél-afrikai rendőrséget, mert Johannesburg nagy néger külvárosában, Sowetóban immár harmadik napja tartanak az egyre hevesebb tüntetések. A lakosság kiégett gépkocsikból úttorlaszokat állított fel és arra igyekezett rábírni a So- wetón keresztül Johannesburgba munkába igyekvő fe- ketebőrüeket, hogy lépjenek sztrájkba és támogassák követeléseiket. A sowetói fiatalság kitartóan követeli, hogy a júniusi vérbefojtott tüntetések során letartóztatott diákokat bocsássák szabadon, de az elkeseredés egyre inkább az állami politika alapját képező faji elkülönítés ellen fordul. Szovjet—Szomáliái tárgyalások Moszkvában pénteken véget értek a szovjet—Szomáliái tárgyalások. A megbeszéléseken részt vevő szovjet küldöttséget Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára vezette. A szo- máli delegáció vezetője Mohamed Ali Szamantar, a Szo- máli Forradalmi Szocialista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az ország alelnöke volt. A két küldöttség megvitat-, ta a szovjet—Szomáliái kapcsolatok kérdéseit, s megállapította, hogy megvannak a feltételek a két ország széles körű politikai, gazdasági, kulturális és egyéb együttműködése továbbfejlesztésének. Az olasz kormány- program vitája A Giulio Andreotti vezette új olasz kormány programjának szenátusi vitájában Eduardo Perna, az Olasz Kommunista Párt szenátusi csoportjának vezetője bírálta az előterjesztés egyes megállapításait, a programot egészében véve „színtelennek” nevezte. A kommunista szenátor megerősítette az OKP vezetőségének döntését, hogy az OKP képviselői tartózkodni fognak a bizalmi szavazásnál. Az OKP arra törekszik, hogy elősegítse a demokratikus erők közötti közeledési folyamatot, az ország politikai és társadalmi életének megújulását. LIBANON: Rálőttek a sebesülteket szállító vöröskeresztes autókra Rálőttek pénteken a Nemzetközi Vöröskereszt két teherautójára, amelyeken éppen újabb sebesülteket készültek elszállítani a Teli Zaa- tar palesztin menekülttáborból. A táborban még az incidens előtt pánik tört ki. Több száz nem sebesült táborlakó megrohanta a táborkörnyéki futballpályán várakozó két teherautót, hogy azokon elmeneküljön. A palesztin őrök figyelmeztető lövéseket adtak le, és igyekeztek visszaszorítani a tömeget. Ekkor érték a lövések a két teherkocsit. nigériai ifjúsági küldöttség látogatása hazánkban A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának meghívására az Algériai Nemzeti Ifjúsági Szövetség delegációja Mohamed Bourzam főtitkár vezetésével augusztus 4—6 között hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon. A delegációt fogadta dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, és dr. Berecz Janos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának osztályvezetője. Az algériai ifjúsági küldöttség megbeszéléseket folytatott a KSZ KB delegációjával, amelyet Borbély Gábor, a KB titkára vezetett. Kapcsolataik elmélyítése és rendszeresebbé tétele érdekében két évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá. New York-i életképek 1. Az igazi zsebmetszők A szokásosnál nagyobb izgalommal készültem New Yorkba, mert olyan politikai eseményt kellett tudósítanom, amilyenhez még nem volt szerencsém. Részvételi szándékomat is hónapokkal előbb be kellett jelentenem, hogy helyet kaphassak a sajtókarzaton és persze azért, hogy a titkosszolgálat még egyszer ellenőrizhessen, nem vagyok-e veszélyes a demokrata párt elnökjelölő konvenciójának küldötteire és az ott megjelenő politikai előkelőségekre. De nem ezek a vizsgálatok okozták az izgalmat, hiszen ehhez annyira hozzászokik egy Washingtonban dolgozó külföldi újságíró, hogy már hiányozna is a figyelmes gondoskodás, ha valami miatt elmaradna. S egyébként itt is valamennyi tudósítani szándékozó újságírót — s több mint 7500- an voltunk — megvizsgáltak, amit nem rejtettek véka alá, hiszen az alapadatokat magunknak kellett írásban „szállítani*’ a titkosszolgálat illetékeséhez. Az izgalmat az újdonság okozta. Vajon milyen lehet egy konvenció közelről? Még jó, hogy az egyéb munka — és a rövidre szabott napidíj — visszatartott, s a nagy kíváncsiságtól nem rohantam napokkal előbb New Yorkba, a konvenció színhelyére, a Madison Square Garden- be:. Azért volt jó, mert így a mások kárán tanulhattam. Indulás előtt ugyanis olvasom kedvenc lapomban: „Elsőnek érkeztek, elsőnek rabolták ki őket.” A tanulságos tudósítás arról szólt, hogyan rabolták ki George Wallace alabamai kormányzó, szélsőséges jobboldali önelnökjelölt korán New Yorkba érkezett delegátusait, miközben a világváros rejtelmeivel ismerkedtek. A beszámoló hangulatából kivehető volt, hogy a tudósító vidáman fogta fel az esetet, s kicsit ki is oktatta a „vidékieket”, ne vegyék könnyedén a dolgokat New Yorkban, mert a tolvajok, zsebmetszők nincsenek tekintettel az áldozatok státusára, pártállására, csak a megszerezhető értékes holmikra. De jobb lett volna, ha a kolléga maga is tanul saját prédikációjából, mert akkor másnap nem kellett volna beszámolnia arról, hogy lapjának a Madison Square Gardenben berendezett irodájából két értékes villanyíró gépet loptak el az őrök orra elől. Az ügyükkel a rendőrség is foglalkozott és nagyon ígérték, megoltalmaznak minden vendéget a zsebmetszőktől, tolvajoktól. Másnap már bizonyították is őrködésük hatásosságát, mert közölték, sikerült visz- szaszerezniök két táskát a tolvajoktól, a tulajdonosaik átvehetik azokat a biztonsági erők parancsnokságán. De csak a táskák lettek meg, a tolvajok nem. Többen furcsállották az esetet. A lényeg mégis a táska, amelyekből semmi nem hiányzott, így nem is törődtek tovább a tolvajokkal, miután egyesek megjegyezték: vannak még becsületes tolvajok. Az igazsághoz tartozik, hogy tényleg hatásos volt az 1500 egyenruhás és az ismeretlen számú civilruhás rendőr munkája, hiszen az átlagosnál jóval kevesebb bűneset történt a konvenció környékén. Vagyis megmentették a vendégeket a kis zsebmetszőktől, de a nagyoktól nem tudták, mert azok „törvényesen” jártak el. A kereslet és a kínálat gazdasági törvényének mintegy példázására felemelték a szállodai szobák árát. 51 hotelban a küldöttek és a vezérkarok helyezkedtek el, s ezeken a helyeken igyekeztek stabilizálni az árakat. Ezt már úgy is lehetett tekinteni, mint a szállodatulajdonosok hozzájárulását a következő elnök megválasztásához. Az már közismert, hogy választási siker esetén az ilyen előzetes befektetés mindig nagyon jó üzletnek bizonyul. A konvenció közelében lévő többi szállodában viszont már rendesen elvégezték a „törvényes zsebmetszést”, mikor „vastag ceruzával” töltötték ki a számlákat. A pálmát azonban nem a szállodák, hanem a Madison Square Garden bérbe adói vitték el, amiért méltán kiérdemelték, hogy a lapok ezt a megszólítást használják: „Drága Madison Square Garden”. Az egyik bostoni kolléga panaszolta, hogy a konvenció négy napjára 3 széket, két asztalt és egy írógépet bérelt, amiért 400 dollárt kértek. A lap kénytelen volt fizetni, mert előzőleg már kibérelt néhány négyzetméternyi üres helyet, amit függönnyel határoltak el a többi „kihelyezett szerkesztőségtől”. Mivel se széket, se asztalt, se írógépet nem hoztak magukkal Bostonból, kénytelenek voltak bérelt felszereléssel berendezkedni a lengő falak között. D e, hogy jobban érzékelhető legyen az igazi zsebmetszés, felsorolok még néhány árat: egy írógép bérleti díja négy napra 54,50 dollár, plusz 360 dollár biztonsági letét. A letét az írógép árának kétszerese volt, ami jelezte, hogy nem nagy bizalommal voltak a hely és a bérlők iránt, de meggyőződésem, hogy izgalommal várták — vagy talán szervezték is —, hogy minél több írógép tűnjön el. Az volt az igazi üzlet a borsos letét miatt. Egy ruhafogas bérleti díja 60 dollár, egy papírkosáré 10 dollár volt. Mennyit lehetett volna keresni, ha az ember előre tudja az árakat — gondoltam —, de tévedés. Csak egy cégnek volt joga bérbe adni. Ezért verhette fel az árakat. így találtuk szemben magunkat a monopóliummal, amely persze csak elveiben, erkölcseiben hasonlított a nagyokra. De a zsebmetszést tekintve az eredmény ugyanaz. New York, 1976. augusztus. Kovács István Szeberényi Lehel l4 Féfff REGÉNY 14. — Rézgróf — kedélyeske- dett Lonci, és Anyicskát fürkészte. Megijedt az arcától; arcán a kimutatott megvetéstől. Félteni kezdte őt, mert ezt a rabló is láthatja. A síp még .mindig nem szólalt meg. Anyicska fázósan összerázkódott, pedig az erdő árnyéka még nem ért odáig. Egyszer csak így szólt Loncihoz, a szája alig mozgott: — Ez azt hiszi, ő kacsint, és minden lánynak muszáj odaszaladni neki... Nem meri neki azt mondani senki, hogy nem. — Ennyit szólt, és a sípot nézte Buda tanító szájában. Most! — gondolta, mert Buda tanító lélegzetet vett. S valóban: trillázva szállt fel a visszhangos völgyben az indítójel. A banda rázendített a Rá- kóczi-indulóra, s a keresztesek a lepénynek ugrottak. Merő vér lett egyszeriben a képük — merő lekvár. A közönség ugrált. Kacagva tombolt. — Zabáljad, Feró, zabál- jad! — Vigyázz te, Janó, harapja! Fogát neki vigyázz! — Húid, tépd, n'em apád! Zsabka Janó nem kapkodott, és nem is volt lekváros a képe. Mégis félelmetes tempóval haladt a lepény belseje felé. Módszeresen, nyugodtan. És könyörtelenül. Hatalmasakat harapott, és hatalmasakat nyelt. Szomszédai elhúzódtak a közeléből. Középen egy rézpénz villogott. Aranypénz — mondták. Azt kellett elérni. Zsabka Janó mindjárt eléri. A rézpénznek értéke nem volt, de hitték, hogy szerencsét hoz annak, aki elnyeri; egy évig teljesül a kívánsága, míg újra csatába kell szállni érte. Zsabka Janót három éven át kényeztette a szerencse, kis megszakítással, míg ülni kényszerült. Most sem engedett. Sőt becsvágyának mintha szárnyai nőnének. Mindenki tudta, hogy Zsabka Janó nyeri a versenyt. S ekkor valaki elordította magát: — Feró! Feró! ... Nézzétek, a Feró! Feró a nyelvével éppen nagyot söpört, s eltűnt a tészta, mi szája szélén csüngött még imént. Orra már is beleszántott a lekvárba, az alaposan megtépázott lepény fölött. — Hajrá, Feró! Hajrá, Feró! — ordított a közönség. Elnyomta a zenekart, mely a finisre gyorsabban húzta. Lonci és Anyicska visszafogták lélegzetüket, s egymás kezét markolászták izgalmukban. Már csak ketten voltak: Feró és Zsabka. Farkasszemet néztek egymással a lekvármező fölött. Zsabka Janó Feró orrát nézte, mely a lekvárt szántva nyomult a pénz felé. Hidegen nézte az ellenfél orrát, agya hidegen őrölt: tíz centi... nyolc centi... öt centi... A maga orrtávolságát tizenöt centire becsülte. Mindenki újjongott Feró győzelmének. S ekkor Feró orra előtt levált a lepény, és Zsabka Janó foga között vigyorogva felmutatta a rézpénzt. Buda tanító lefújta a mérkőzést, s a döbbent csendben a füttyszó élesen hangzott. Aztán moraj lett. Zsabka Janó körülnézett, mintha kutatná, ki elégedetlenkedik. Feró letörölte orráról a- lekvárt. De alighogy letörölte, egy helyen újra piros lett. Kis karcolásból szivárgott a vér. — A kését használta — suttogták. — Van neki egy kése — mondták mások a lányok közelében, összehajolva. — Nem is szabad tartani olyat... Rugós kés. A pengéje gombra működik. A tömegből jól lehetett hallani, hogy valaki azt mondta: — Csalás! Zsabka Janó a hang felé fordult, foga közt a rézpénzzel. S nem jött több ilyen hang. A moraj pedig elbizonytalanodott. — Vajon hogy ítél? —súgta a lányok közelében valaki. — Megítéli — mondta a társa. Igaza lett. Buda tanító Zsabkához lépett, és magasba lendítette a kezét; ahogyan az ökölvívókét szokták. — Fél tőle... Mindenki fél tőle — hallotta Anyicska a suttogást a háta mögött. Feró kezet fogott Zsabká- val, aztán titokban megnézte az ujját, és még egyszer végighúzta az orrán. Mindenki látta, hogy tudja, mi történt. Tudja, és mégse fellebbezett. A közönség eloszlott, anélkül, hogy ünnepelte volna a győztest. Ki-ki folytatta korábbi mulatságát. Csak a fiúk vették körül Zsabkát, sörényüket és láncukat rázva, s torz hangon óbégatva. Már csak ők voltak a lepénytartó oszlopoknál. Zsabka Janó hátralépett némileg, kipattintotta ritka kését, melyre oly büszke volt, és amelyet a többiek irigykedve s tisztelettel néztek, és amely gazdája hírét fölöttébb megnövelte. Kipattintotta egykedvűen, volt ebben valami hivalkadó; elhajította. A kés pörögve szállt, és vékony, kékes acélpengéje mélyen fúródott az oszlopba. A kés ébenszín nyele még akkor is remegett, mikor Zsabka Janó odalépett, hogy kihúzza. A lányok egyet gondoltak, s otthagyták a népmulatságot. Unták is, meg aztán Lonci azt mondta: — Imádom az erdőt. — Várj csak, mutatok valami érdekeset — szólt Anyicska. Átvágtak a legelőn. Egyenesen annak a sötét falnak. Hogy közelébe értek, a fal még inkább megnőtt, hatalmas szálfákra bontódott, s borzongató hűvösséget és susogást bocsátott ki magából.' — Imádom, és félek tőle — fecsegett Lonci. — Te nem félsz? — Mitől? — nevetett Anyicska. Hátradobta hajának egyik ágát, mely minduntalan arcába hullott. Egy ösvényen ereszkedtek lefelé, mely ösvény, csak annak mutatja magát, a sűrű, indás bozótban, aki ismerős. A ragadós levelek közt még éretlen málnabogyók zöldelltek. — Én sem úgy gondoltam — locsogott Lonci —, csak olyan izgi. — Vigyázz! — mondta Anyicska. A part meredeken lejtett. Kőről kőre kellett lépni. S mögöttük, ahogy a bozót összezárult, mind többet nyelt el a népmulatság zsivajából. Végül már csak a nagybőgő brummo- gását lehetett hallani. (Folytatjuk)
