Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
1976. augusztus 1. KELET-MAGYARORSZÄG 3 TERMELÉSI TANÁCSKOZÁSOK Á jobb munka forrása ORENBURGOT ÉPÍTIK (II) LESZ MIRŐL SZAMOT ADNI A VÁLLALATOK, üzemek vezetőinek az elkövetkezendő napokban a termelési tanácskozásokon, hiszen a legtöbb helyen elmondhatják: jól zárták az első fél évet. Pedig nem akármilyen fél évről volt szó, hanem az V. ötéves terv első hat hónapjáról, amikor a folyamatos termelést itt-ott nehezítette a tervkészítés, s olyan fél évről, amikor mind a korábbiaktól, mind az országos átlagétól gyorsabb növekedést kellett elérni a termelésben. Kilenc százalék — ennyit tartott célszerűnek a megyei pártbizottság az év elején. Már akkor ismert tény volt, hogy ebben az évben jelentősebb új kapacitás nem lép be, ami emelné a termelést, igy a nagyobb értéket a hatékonyság, a termelékenység növelésével kell előállítani. Az üzemek, a vállalatok azonban nagyobb erőt láttak magukban, s az összesítéskor 10—12 százalék növekedés került a tervekbe. Jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy ösz- szességében nem vallottak szégyent a tervek készítői, hiszen o fél év alatt teljesítették, sok helyen túlteljesítették vállalásukat, s 7 milliárdot meghaladja a szabolcsi ipar termelése az eltelt hat hónap alatt. S ami még ennél is többet mond: a növekedés döntő részét a termelékenység emelkedése adta, mert javult a munka- és üzemszervezés; ha szerény mértékben, de növekedett a műszakok száma, javult a munkafegyelem. Sorolhatjuk a példákat arra is, hogy a tanácsi ipar három faipari vállalata 26 és fél millióval termelt többet; hogy 108 százalékra teljesítette tervét a papírgyár; hosszú évek óta először teljesítette túl tervét az Öntödei Vállalat kisvárdai gyára, vagy éppen 13,4 százalékkal növelték termelési értéküket az ipari szövetkezetek. Ám az eredmények mellett sokhelyütt a gondokat, a szervezetlenségből adódó lemaradásokat sem hallgathatják el. Mert foghatják-e például az építőipari szövetkezetek súlyos lemaradásukat a hosszúra nyúlt, kemény télre, amikor a megye három legnagyobb építőipari vállalata túlteljesítette feladatát? EREDMÉNYEKET és gondokat HALLHATNAK majd a dolgozók a termelési tanácskozásokon, amelyeket a jól bevált gyakorlat szerint szűkebb körű tanácskozások, a szocialista brigádvezetők tanácskozásai előznek meg, hogy közösen örüljenek a sikereknek, s közösen beszéljék meg azokat a feladatokat is, amelyek a második fél évben várnak rájuk. A termelés ilyen demokratizálására fokozottan szükség van, mert a hátralévő hónapokban az eddigiektől is nagyobbak lesznek a feladatok, a tervet az eddigiektől is nehezebb lesz teljesíteni. Most kezdi majd igazán éreztetni hatását az új szabályozó- rendszer, most kezdik majd érezni a vállalatok a létszámstop hatását, ahol pedig a fél év sem sikerült, ott a hátralévő idő alatt kell behozni az elmaradást. Jól zártuk az első fél évet, ám ennek ellenére sem nyugtathatjuk meg magunkat, hogy mindent megtettünk. A termelési tanácskozásokon ezért is kell jobban odafigyelni a felszólalásokra, mert a dolgozók tudják és érzik legjobban: mennyi kiesést okoz még a szervezetlenség, hol lehet célszerűen növelni a műszakok számát, hogyan lehetne jobban kihasználni a termelőberendezéseket és a munkaidőt, milyen módon lehetne csökkenteni az állásidőket; hol lehet javítani a partnervállalatokkal az együttműködést, miként lehet és kell növelni a termelést a laza normák karbantartásával, s egyáltalán hogyan lehet ütemessé tenni a termelést. SOK HELYEN SZÓ LESZ MAJD a takarékosságról is, mert ebben az évben a vállalatok egy része megfeledkezett erről, s mivel nem kellett rá külön tervet készíteni, feledésbe merült e fontos határozat. Pedig tavaly a Központi Bizottság júliusi határozata kimondta, a pártszervezetek feladatává tette annak ellenőrzését, hogy „.. .az intézkedési tervek kidolgozásakor tapasztalt politikai aktivitás társadalmi kezdeményezés a végrehajtásban is érvényesüljön.” Jó kezdet után nehéz fél év van előttünk. Ezért fontos most, hogy a termelési tanácskozásokon mindenki megismerje feladatát, mert a végrehajtás csak úgy lehet sikeres. Balogh József ME DITÁCIÓ A krumpliról D egy főre jutó burgonyafogyasztás hazánkban — olvastam a „Solanum” intenzív burgonyatermesztési rendszer folyóiratában — állandó jelleggel csökken. 1938-ban még 130 kilogramm burgonyát fogyasztott átlagban a magyar ember, 1961—65- ben már csak 91 kilogrammot és 1964-ben mindössze 64 kilogrammot. Többen azt tartották: étrendünk átrendeződése hozta ezt magával. Kevesebb krumplit, több húst és kenyeret eszünk Való igaz, étrendünkben előkelő helyre rukkolt a hús, a húskészítmények fogyasztása, s ezekhez néha már körítésként sem tálalnak burgonyát. Hovatovább feledésbe merül a jó magyar konyha ízes krumpliétel-ké- szítményeinek sokasága. Egy idős parasztember mondta a cselédsorssal kapcsolatban: „Az volt a fontos, hogy krumpli legyen elég.” A krumpli ezek szerint — ha bővében volt belőle — áldás volt a népnek. Európa-híres tudósunk Teichmann Vilmos Állami díjas kutató is tudta ezt. Életének jó részét arra áldozta, hogy jó ízű, nagy hozamú krumplifajtákat nemesítsen. Az ő közbenjárásával már 1922-ben létezett Szabolcsban burgo- nvanemesítő telep, ahol több tucat jó fajta burgonyát állítottak elő. Volt gondűző, szeszöntő, boldogító, mindenes és a nagy életmű, a güibaba, amely 1929-től volt Magyarországon forgalomban és 45 évig „állta a sarat” a homokon. ■ •»urgonyát sehol az BJj országban, de tálán még Európában sem tudtak úgy termeszteni, mint Szabolcsban. (Meglehet. burgonyatermesz- tésünknek ma is jó híre van, de talán nagyrészt a régi dicsőségtől.) A burgonyafogyasztásban az étrend, az elkészítés módja is változatos volt. Főztek krumplilevest habarva és rántva, készítettek paprikás krumplit kurta- és hosszúlével, tálalták a tört krumplit, a hasábburgonyát, főzték a sztrapacskát, sütötték a lapcsánkát, a krumpli- lángost, a krumplis pogácsát és még ki tudná felsorolni, mennyi mindenféleképpen volt jó ízű étel a krumpli. Hazai burgonyafajtáink rendkívüli mértékben leromlottak. A terméseredmények a gazdaságos termesztés folytatását nem tették lehetővé, s erre talán későn jöttünk rá, vagy még inkább késve intézkedtünk. A burgonyater- mesztésben ma már új utakat járunk, többek között a „Solanum” intenzív burgonytermesz- tési rendszerrel és főleg holland burgonyafajtákkal. A termesztés gazdaságosságát növeli, hogy nem ritka már a hektáronkénti 240—280 mázsa, de ezt általánossá kellene tenni. Ahhoz, hogy több burgonyát együnk, a termesztés területén kell a sorokat rendezni, következetesebben, mint eddig. □ mindé |z étkezést, a fogyasztást illetően len bizonnyal nem az lenne jó, ha ismételten 130 kilóra nőne az egy főre jutó burgonyafogyasztás. A burgonya nagyobb arányú termelése, fogyasztása változatosabbá, korszerűbbé tenné étrendünket, ugyanakkor a konyhapénzzel is jelentős megtakarításokat érhetnének el a háziasszonyok. Úgy gondolom, a krumplihelyzetet tekintve ez utóbbi szemoont sem lehet közömbös. Seres Ernő Négysávos út Mátészalkán A földmunkákon dolgoznak A mátészalkai városrendezési terv egyik legfontosabb munkája kezdődött meg a 49-es számú fő közlekedési út kivitelezésével. A várost átszelő, két és fél kilométer hosszú négysávos utat három szakaszban építi a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat, valamint a Volán Tröszt 21- es üzeme. A földmunkák augusztus közepére fejeződnek be.‘ Az építők 1979-ben adják át terv szerint az utat a forgalomnak. Az első szakasz, melynek költsége több mint 8 millió forint, már ebben az évben elkészül. A tervek szerint az út két oldalán négyezer lakást is építenek, négyemeletes házakban — tudósítja Zsoldos Barnabás. „Ilyenkor büszke vagyok...“ Huszton egyheti késéssel tartották meg az idén a gázvezeték magyar építői hagyományos ünnepüket. — az építők napját. Akkor érkezett ugyanis hozzájuk a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat igazgatója, Tóth Kálmán, hogy átnyújtsa a legjobb dolgozóknak a kitüntetéseket és a jutalmat. Oláh János brigádvezető ezúttal harmadszor kapta meg a Kiváló dolgozó jelvényt és az ezzel járó oklevelet. Pénzjutalomban is részesült. Négyen a régi brigádból Tapasztalt, régi szakember. Egy év híján negyedszázada dolgozik mint kőműves. A nyíregyházi Déli alközpont számos lakóháza, több középület őrzi keze nyomát, ^ülföldi vezénylése előtt kőműves brigádja egy pálya- fenntartási csarnokot épített a MÁV számára Nyíregyházán. Nagy beruházás volt. Szocialista brigádja ott is becsülettel megállta helyét. A régi gárdából csupán négyen kerültek át vele Huszt- ra: Ambrus Sándor, aki helyettese és egyben szakszervezeti bizalmi. Bíró Sándor, Lackovics László és Kulcsár Sándor. Sok tekintetben újból kellett kezdeni tehát az együttes nevelését, összekovácsolását. Most már összeszoktak, fél szóból is értik egymást. És ebben sokat segítettek neki a régiek. Egy alkalommal véletlenül ellesett egy beszélgetést. Az egyik régi brigádtárs figyelmeztette valamelyik újoncot,' aki hanyagul, felületesen végezte el a vakolást: „Hozd csak gyorsan rendbe, míg nem látja meg János bácsi! Az ilyesmit nem bocsátja meg!” — Ez még tavaly volt — idézi az emlékeket Oláh János. — A 109 lakásos házon dolgoztunk akkor, az új 16 tagú brigád mindössze néhány hete állt össze. Azóta átestünk a tűzkeresztségen. Volt úgy, hogy rohammunkát kellett végezni egyszerre több objektumon is: a másik lakóházon, az éttermen, az orvosi rendelőn. A brigádvezető nem lehetett mindenütt jelen. De emberei egyszer sem vallottak szégyent. A munka minőségével szemben nem merült fel kifogás. S a magatartással, a fegyelemmel sem. — Ezért mertük vállalni, hogy az új összeállításban is megpályázzuk a Szocialista brigád címet. Biztos vagyok benne, hogy az év leteltével eleget is teszünk a követelményeknek — mondja magabiztosan, önérzetesen Oláh Járíos. Nyílt tekintetű, közvetlen ember a brigádvezető. Markáns arca, kiállása határozott, egyenes. jellemre vall. Minden szavából kicsendül: szereti munkáját, nagyra tartja a szakma becsületét. Ebben a kérdésben nem ismer kompromisszumot, megalkuvást. A munkával kapcsolatos problémákra, nehézségekre terelődik a szó: — A nehezén már túl vagyunk — állapítja meg. — Az elmúlt tél eléggé próbára tett bennünket. Nem a munka terén. Ott minden megvolt, a a feladatok folyamatos teljesítéséhez. Áprilisig lakókocsikban voltunk elszállásol1/ i gondolná, hogy ma is szükség van a zsupszalmára, amelyre csak az idősebbek emlékeznek milyen is volt. Ezzel fedték a régi parasztházak tetejét, amikor még nem volt cserép, pala. Sőt, akkor is, amikor már volt, tellett is rá, de az öregek ragaszkodtak a szalmához, hogy megállítsák az időt, visz- szahozzák a fiatalságukat... Arról kaptunk hírt dr. Erdész Sándortól, a sóstói múzeumfalu vezetőjétől, hogy kérésükre 10 hektárnyi gabonát kézi erővel aratnak le a kállósemjéni Egyesült Erő Szakszövetkezet tagjai, mert zsupszalma csak a kézzel learatott rozsszalmából készülhet. Ezérl vették elő a kaszát az aratóbrigád tagjai, a derekukra akasztották a „fentérest” a fenőkővel, kézbe vették a sarlót és a kévekötőfát. Milyen is a kézi aratás? A kaszás után. a „marikszedő” halad, aki „sallóval” felszedi a gabonát (rozsot). Mivel jó a gabona, az egy kévéhez szükséges gabonát egyszerre markolja fel, ezért a kévék most egymarkosak. A kévekötő néhány hosszú szálat kihúz a „marik” gabonából, megsodorja és átköti vele a kévét. A szalmakötelet kévekötőfával szorosra húzza. Külön szertartása van a keresztelésnek, amikoris a kévéket keresztekbe rakják. Alulra kerül a „bújtató”, melynek kalászait visszahajlítják. A kereszt egy-egy ágába négy-négy kéve kerül, a felsőket „vállkévéknek” nevezik, legfelülre jön a „pap”, melyet erősen lekötöznek. Ha két kereszt szorosan egymás mellé kerül, azt kepének nevezik. Kállósemjón híres az embermagasságú gabonájáról — érvelt dr. Erdész Sándor. A modern élet kiszorította országszerte a zsup- szalrm készítést, pedig a paraszti műemlékek, emlékházak megóvásához nagy szükség lenne rójuk. Ezért ment eseményszámba a kál- iósemjéni Egyesült Erő Szakszövetkezet kézikaszás aratása. A zsupszalmával fedik be a sóstói múzeumfalu néhány épületét, jut belőle a tiszacsécsei Móricz-emlékház tetőzetére, sőt Heves megyébe is, a nagyrédei és a pa- rádi palócházak újrafedéséhez. A kézikaszás, sarlós aratás pedig a múlt képeit idézi a jelenben, a jövő számára... (PG) va. A szokatlanul kemény tél viszonyai között nem volt éppen könnyű dolgunk. Most szinte otthoni körülmények közt lakunk. A 16 tagú brigád két összkomfortos lakosztályt foglalt el. Úgy vagyunk együtt, mint egy nagy család. Persze, ez semmiképpen sem pótolja a kisebb család távollétét. Különösen Oláh János számára nem. Ellágyul a hangja, amikor Mariannáról, ötéves kislányáról beszél. Mint mondja, későn jött, tizenegyéves házasság után. S éppen ezért a szokottnál is jobban ragaszkodik hozzá. — Sokat problémáztunk a feleségemmel, mielőtt elhatároztuk, hogy vállalom ezt a munkát. — E szavaknál homloka redőkbe fut,.eltűnődik. Pár pillanatra ismét az akkori hangulat hatalmába kerül. — Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy megyek. Még régebben szereztem egy telekhelyet Nyíregyházán. Itt hamarabb hozom össze a családi házra valót. Persze, nemcsak ez az elgondolás vezérelte. Tudta, hogy a vállalat vezetősége számít rá, hogy szükség lesz itt tapasztalatára, közismert igényességére. Annál is inkább, mert közvetlenül azelőtt vették fel a pártba. S ez volt a döntő érv. — Bárhogyan is volt — mondjá nagyot sóhajtva — itt vagyok és eleget kell tennem a kötelességemnek. — Különben, ahogyan Kulcsár Sanyi bácsi, a brigád veterán munkása szokta mondani, amikor este, műszak után szóba kerül a család, az otthon, „csak az első három év nehéz”. Ennyi időre szól ugyanis a szerződés — fűzi hozzá magyarázatképpen. A második otthon Mint vérbeli építőmunkást érdekli, ami körülötte történik. Husztot egyre inkább magáénak, második otthonának érzi. Hiszen munkájának, társai munkájának eredménye, az általuk épített házak, üzlethelyiségek, az étterem, a leendő kompresszor- állomás, itt maradnak. — Szabad időmben néha járom a város utcáit, elnézem az új épületeket. Sok szép létesítménnyel gazdagodott az utóbbi években Huszt. Különösen tetszik nekem az új filmszínház, a kórház, az áruház. Szépek, tetszetősek, modernek. De jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy mi, magyarországi építőmunkások is hozzájárulunk a város gyors fejlődéséhez. Vacsora után néha elidőzöm az étterem előtt. Meg-megállnak előtte a husztiak, a vidékről érkező emberek. Látom az arcukon: tetszik nekik az épület. Megragadja figyelmüket újszerűségével, eredeti építészeti megoldásával, s talán — legalábbis én úgy érzem —, a munka jó kivitelezésével. Nem tagadom: ilyenkor igazán büszke vagyok. S különben is, lehét-e szebb, meggyőzőbb megnyilvánulása a két nép barátságának, együttműködéséneTc, mint a közösen végzett munka, mint ezek a közös létesítmények? Nem kell ahhoz feltétlenül építőnek lenni, hogy egyet- értsünk Oláh Jánossal. Lusztig Károly
