Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-28 / 203. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. augusztus 28 GENF: Ülést tartott a leszerelési bizottság így látja a Neesweek című hetilap karikaturistá ja Tanakát, a levitézlett japán miniszterelnö Kommentár A madridi „nem” spanyol ellenzéki pártok — jelentették a hírügynökségek — tiltakoztak a kabinet döntése ellen, amely megtagadta a beutazási engedélyt a Spanyol Kommunista Párt két világszerte ismert és elismert vezetőjétől, Dolores Ibarrurritól, a legendás „passionária”-tól, a párt elnökétől és Santiago Carillo főtitkártól. A dolog első pillantásra afféle rutinhímek tűnik. A jelenlegi helyzetben, vélné az ember, az ellenzék kutya kötelessége az a minimális szolidaritás, amelyről, ime, tanúságot is tett. Csakhogy az ügy azért nem ilyen egyszerű. Maga a hír — Hemingway híres hasonlatával — csak a jéghegy csúcsa. Ahhoz, hogy' jelentőségét megérthesse az ember, egy pillantást kell vetnie magára a jéghegyre is. Az ellenzék általában rendkívül tág fogalom. Spanyolországban, kerek négy évtizede többé-kevésbé rez- zenetlen fasizmus után pedig különösen az. És ha ehhez hozzávesszük azt is, milyen helyzetben történt ez az ellenzéki gesztus, akkor különösen értékelhetjük azt. Egyelőre ugyanis csak annyi biztos, hogy a francói struktúra eresztékei recsegnek-ropognak. A hatalom kulcspozícióiban azonban még ott ülnek a „kékek”, a tömény reakció hívei, mögöttük áll a fegyveres erők és a hatalmas létszámú ^milícia nem lebecsülendő ereje. Ezzel az erővel még számolni kell. Magyarán: a hatalom mai képviselői még jóidéig „meghálálhatnák” az olyan ellenzéki pártok segítségét, akik például a kommunisták nélkül, sőt a kommunisták rovására is hajlandók valamilyen együttműködésre. Mégsem ez történt: Hispánia haladó erői tanultak a saját véres múltjukból. Megértették, hogy kommunisták nélkül nincs igazi változás. Megértették, ha megengedik a rezsimnek, hogy kirekessze a közéletből az SKP-t, ezzel maguk alatt is vágják a fát. spanyol — és nemcsak a spanyol — történelem ismeretében az ellenzék döntésének jelentősége felbecsülhetetlen. Nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a haladás képviselői nem dőltek be az „áramvo- nalasított” falange szalámitaktikájának és készek közösen fellépni a közös ellenség ellen. Pénteken két ülést tartott Genfben a leszerelési bizottság külön munkacsoportja, amely a környezeti hadviselés eltiltására vonatkozó egyezménytervezet végleges szövegét készíti elő. A délelőtti és délutáni nem hivatalos tanácskozáson sikerült előbbre jutni a kilenc cikkelyből álló konvenciótervezet néhány vitás kérdésében. Különösen fontos, hogy a konvenció betartása ellenőrzésének illetékességéről folytatott eszmecserét is lezárták. A szerződéstervezet bevezetőjének szövegszerkesztésében tovább jutottak, valamint a konvenció elvi részének meghatározásaiban szintén. Már csak néhány technikai jellegű kérdés tisztázását kell elvégezni és akA francia kormány lemond dását és az új miniszterelnök kinevezését kommentálja a Pravda pénteki számában Georgij Ratyianyi. A lemondást hivatalosan a kormányfő hatásköréből eredő konfliktusokkal magyarázzák. A francia sajtó azonban az ország lakosságát nyúgtalanító mély válságjelenségekben látja a Chirac- kormány nehézségeit: a fokozódó munkanélküliségben és inflációban, a frank bizonytalan helyzetében és a növekvő külkereskedelmi deficitben. A kormánykoalíció parlamenti többsége az első komoly figyelmeztetést a tanácsi választásokon kapta, amelyek a baloldali erők jelentős győzelmét nozták. A sajtó emlékeztet rá, hogy éppen a tavaszi választások után éleződtek ki a Állást foglalt a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség, a CGIL az Andreottikormány tervezett gazdasági intézkedéseivel kapcsolatban. A tervezett intézkedések, mint ismeretes, bérbefagyasztás, közüzemi díjemelések és más formákban újabb jelentős „áldozatokat” követelnek majd a dolgozó osztályoktól A CGIL közleménye ezzel kapcsolatban rámutat: „A kormánynak világosan kell látnia, hogy a szakszervezeti mozgalom, amikor hajlandónak mutatkozik támogatni ezeket a készülő intézkedéseket, egyben sürgős és hathatós lépéseket vár a dolgozó osztályokra .nehezedő két legégetőbb probléma, a murikor a nagy jelentőségű fegyverzetkorlátozási megállapodás „tető alá” kerülhet. Az enyhülési politika folytatásaként ezekben a napokban Genf ismét jelentős szerepet tölt be, mert befejezés előtt áll, a természeti környezetre ható eszközök katonai vagy bármilyen más ellenséges célra való felhasználása tilalmáról beterjesztett. szovjet—amerikai közös konvenciótervezet végső szövegének elkészítése. A leszerelési bizottságban a környezeti hadviselés eltiltásáról szóló egyezménytervezeten kívül készül a tavaszi és nyári ülésszak munkáját összesítő jelentés is. A bizottság, a jövő hét közepén rendezendő záróülésen fogadja el végleges formájában ezt a munkabeszámolót. kormánykoalíció pártjai közötti ellentétek, amelyeket az váltott ki, hogy eltérő módokon közelítik meg a gazdasági nehézségekből kivezető utat. Az UDR néhány személyisége az utóbbi időben a kormány külpolitikájának egyes szempontjait is bírálta, amikor a demokrata centrumnak, az „atlanti vonalhoz” és a NATO-hoz való közeledési kísérleteit értékelte. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozata rámutat, hogy a kormányváltás nem változtatja meg a nagytőke politikájának osztályjellegét. Az FKP továbbra is határozott erőfeszítéseket tesz, hogy megtalálja a válságból kivezető utat, figyelembe véve a baloldali erők közös kormányprogramját. kanélküliség és az infláció enyhítésére is.” A CGIL sürgeti továbbá, hogy a kormány még az intézkedések parlament előterjesztése előtt, tehát a tervezés időszakában, tanácskozzék a dolgozók érdekképviseleti szerveivel. Ugyanezt követeli az OKP is. Hangoztatja: a kormánynak meg kell nyernie a széles tömegeket tervezett intézkedéseihez. Ezeket tehát nem a minisztériumok zárt szobáiban kell kimunkálni, hanem demokratikus vitára kell bocsátani döntéshozatal előtt az érdekeltek körében, tehát a pártokkal, szakszervezetekkel, helyi szervekkel kell megvitatni őket. Á TANAKAÜGY A július végén letartóztatott Tanaka volt japán miniszterelnök ellen valamivel több mint két hétig tartó vizsgálati fogság után augusztus közepén hivatalosan is vádat emeltek. Immár nemcsak a sajtóban, hanem a hivatalos ügyészségi okmányban is megjelent a sokatmondó szám: a világ második legnagyobb tőkés gazdasági hatalmának volt miniszterelnöke 1,6 millió dolláros vesztegetési pénzt fogadott el a Lockheed nevű nagy amerikai repülőgépgyártó tröszttől. Tanaka, aki 1972 júliusától 1974 novemberéig volt miniszterelnök, az összeg fejében a japán légi- társaságokat Lockheed-tí- pusú gépek vásárlására ösztönözte. Egy nappal a vádemelés után 700 ezer dolláros óvadék ellenében a volt miniszterelnököt szabadláb - ra helyezték. Még nem lehet tudni, hogy mikor kerül bíróság elé Tanaka és az eljárást milyen körülmények között folytatják majd le. Japánban ugyanis még sokkal nyíltabb az összefonódás a tőké és a politikai hatalom csúcsai között, mint más vezető tőkésországokban — amint ezt a Tanaka-ügy is bizonyítja. A volt miniszterelnökkel együtt másik négy vádlottat is szabadlábra helyeztek óvadék ellenében: ők négyen a legnagyobb japán monopóliumok és kereskedőházak (így hívják Japánban a külkereskedelmet lebonyolító nagy cégeket) vezetői. Nyilván óriási érdekek és erők mozdulnak meg majd, hogy az ügyet elsimítsák, vagy legalábbis csendesebb vizekre tereljék. Tanaka személyes sorsa tehát még bizonytalan. Az viszont biztos, hogy letartóztatása, a vádemelés és az óvadék ellenében történt szabadlábra helyezés része a japán politikában dúló hatalmi harcnak. Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy az idén őszszel feltétlenül meg kell tartani Japánban azokat a parlamenti választásokat, amelyeket — éppen a Lockheed- botrányok miatt — egy ízben már elhalasztottak. A japán politikai élet utóbbi évtizedének története azt mutatja, hogy az országot kormányzó konzervatív párt, a liberálisdemokraták helyzete egyre romlik. A második világháború utáni korszakban ez a párt megszakítás nélkül kormányon van: sohasem kellett megosztania a hatalmat más pártokkal! Abszolút többsége azonban az utóbbi évtizedben minden egyes választáson csökkent és a liberális-demokrata párt az köt. idén elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor — a második világháború óta először — elméletben lehetőség van a többség elvesztésére. Azért csak elméletben, mert a gazdaságilag gyorsan fejlődő Japán ellenzéki társadalmi erőit tömörítő nagy pártok (mindenekelőtt a kommunista és a szocialista párt, valamint a buddhista-nacionalista árnyalatú Komeito párt) mindeddig egymás ellen is harcoltak. Az idén a kormányzó párt kénytelen volt határozott korrupcióellenes lépések megtételére. A Lockheed- botrány ugyanis úgy beszennyezte a pártot a közvélemény szemében, hogy attól kellett félni: ez lesz az a csepp, amelytől a pohár kicsordul és elvész a párt három évtizedes politikai monopóliuma. A pártban mindig is voltak egymással szemben álló, egymással harcoló frakciók. Ezeket politikailag csak árnyalatok választották el egymástól. A különbség inkább a személyes rivalizálásban és a tőkés kapcsolatok jellegében mutatkozott meg. Közvetlenül Tanaka letartóztatása előtt a frakcióharc döntő kérdése az volt, hogy botrány árán is „lépni kell-e” a Lockheed-megvesztegetés ügyében. A harc különösen azért volt éles, mert Tanaka az egyik legnagyobb és legerősebb párton belüli frakció vezetője volt. A másik két érdekcsoport irányítója Fu- kuda jelenlegi miniszterelnök-helyettes és Ohira ex- külügyminiszter, jelenleg a pénzügyek irányítója. Miki, az ország jelenlegi miniszterelnöke csak egy lényegesen gyengébb frakció vezetője. A nyári csata előzménye az volt, hogy a leleplezéstől rettegő Tanaka brutális politikai támadást indított a miniszterelnök ellen. Ezt követte Tanaka letartóztatása, amely voltaképpen e frakcióharc eredményét tükrözte. A liberális-demokrata párt politikai monopóliumát az őszi választáson a tisztogatás jegyében, Tanaka és a többi gyanúsított feláldozásával próbálják megmenteni. Nyilvánvaló, hogy a gyenge frakció élén álló miniszterelnök ezt a csatát nem nyerhette volna meg, ha nem kap támogatást a korábban Tana- kával szövetkező másik két frakcióvezértől, Fukudától -és Ohirától. Ez már egy lépéssel tovább mutat: újabb frakcióharc irányába. Feltételezik, hogy a választásokig nem kerül sor Tanaka ügyének bírósági tárgyalására. A kormány azt reméli: a letartóztatás elég lesz ahhoz, hogy a nem egységes baloldallal szemben biztosítsa a liberális demokrata párt kormánynépességét. Utána azonban újabb csata következik a japán politika csúcsain. Ohira és Fukuda benyújtják majd a számlát a jelenlegi miniszterelnöknek: nyilvánvalóan ők akarnak majd a kormány élére kerülni. Igazi politikai módosulást Japánban csak az hozhatna, ha az ellenzék nemcsak véget vetne a liberális-demokraták abszolút többségének, hanem képes lenne politikai akcióegységet is kialakítani. Erre — legalábbis a múlt tapasztalatai alapján — egyelőre aligha van lehetőség. □ □ A Pravda cikke A francia kormányváltásról Az olasz szakszervezeti szövetség állásfoglalása Szeberényi Lehel |4 véttt REGÉNY 27. — Vagy elfelejtem becsukni a számat a faluban — mondta Zsabka, merev vi- gyorral nézte a másik tátott száját, mintha csak azt látta volna példának a maga szavaihoz. — Akkor pedig magának lőttek — tette hozzá. — Zsivány vagy — mondta Sandi, hangjában sírás csuklóit. — Zsarolni akarsz? — Ha kedvem lesz, majd azt is fogom — szólt a gyilkos pofájú Zsabka könyörtelenül. — Most csak azt viszem el, amibe megalkudtunk. Ne mondja, hogy kapzsi vagyok. Ástam magának, és be is temettem, és még egyszer ilyenre nem vállalkozom. Na ide avval a két bankóval, te sírrabló! — Ne ... ne mondj ilyet — nyöszörgött a kis ember, kezét arca elé tartotta, tenyerével hárítván feje fölül a szörnyű bélyeget, mely kimondatlan is ott lebegett, de kimondva sütött igazán. Már kullogot is a pénzért, mint egy megvert. És Zsabka csak a két százasért húzta ki a kezét a zsebéből. — Majd jövök — mondta búcsúzóul. S a trafikos száraz, üres szemekkel nézett utána. Se pénz, se posztó — sóhajtott. ★ Sandinak a leggyamúsabb az volt, hogy a falu reggeli életében semmi gyanúsat nem észlelt. Tyúkok kodácsoltak, malacok röfögtek, kutak nyikorogtak, s kiöntött mosdóvizek loccsantak. Sőt az utcáról vidám diskurálást és álmos kacajt is lehetett hallani, ami kicsit másnapos hangulatról árulkodott. Hallatszott az autóbusz is, ahogy a motor nekidurálja magát, hogy a kaptatón felcihelőd- jék a munkába indulókkal. A bolt vaspántja pedig nagyot csendült, ahogy a kőhöz ütő- dött — nyitott a bolt. A harang is megszólalt, szimpla harang, rutinos köznapiság- gal a kápolnában. Reggeli mise valamelyik halottért. Sandi elindult a faluba, fölöttébb rossz sejtésekkel szü- jében. Nem találkozott mindjárt emberekkel, de azt látta, hogy a házak moccanatlan állnak a helyükön, egy cserép el nem mozdult rajtuk. Annyi szent, több repedést fedezett fel, mint annak előtte, de eddig sose jutott eszébe, hogy a házak falán repedéseket keressen. Dombaj Josko házának homlokán is látott egy girbegurba hasadékot, ahol a tornác toldalékja, kezdődött. Az új házon! Ügy tűnt, a tornácot csak a téglaoszlop tartja. Josko kinn ácsorgott a kapuban. — Nézz csak oda fel — mondta a trafikos. Josko feltekintett. — Mit nézzek? — kérdezte. — Hát nem látod? — Nem. — A repedést. — Na — mondta Josko — mit lássak rajta, olyan öreg, mint a házam, kétéves. — Avval rágyújtott, s a trafi- kost is megkínálta. Nézték a repedést. — Ez van — mondta Josko —, a mai kőművesek! Akárhány új házzal ez van, megnézheted. A trafikos bólintott, nem nagy meggyőződéssel. Tűnődőn inkább. — Hova ily korán? —kérdezte Josko. — Biztos nem az éjjel repedt meg? — kérdezte a trafikos. — Ej, no — féléit Dombaj Josko —, hát mondom. — És sértődöttnek látszott. A trafikos felzaklatva sietett tovább, a Fő térre, ahol a középületek álltak: a kocsma és a tanács. Űtközben minden házra vetett tolvaj pillantást. S az újakon, akárhányon ott éktelenkedett a repedés, ahol tornácot ragasztottak az eredeti falhoz. De'amúgy sehol semmi gyanús. „Naponta megteszem ezt az utat, s bizonyos dolgokat csak most veszek észre — beszélgetett magában. — Szórakozott ember vagyok.” Egy ház előtt (már csaknem a Fő téren), amely még a többinél is masszívabban állott a helyén, és zöldre, pirosra, meg sárgára volt festve, és fehér csíkok díszelegtek, mint valami felkiáltójeles szemöldökszálak, a hármas ablak fölött — harsogón hirdetve, hogy itt haladnak a korral, s van is miből —, egyszóval a cifra palota előtt a trafikos egy kisebb csoportba ütközött. Szósze- rint ütközött, mert felfele nézett a házra, repedést keresvén rajta. De ezen fia hibát se talált, és tetejében a televíziós antenna is szálegyenesen állott, azt mustrál- gatta éppen, s minthogy valamennyit nyilvántartotta, így beszélt magában: „Ez a nyolcvankettedik...” — és ekkor ment neki Herminának, majdnem föllökte. A csoport elhallgatott, s a köszönését 'is alig fogadta. — Maguk is érezték?! — kiáltott Sandi, és már-már felcsillant a szeme. Miről is beszélnének ilyen gondterhelten? A kérdést csend követte, s e csendben a cifra ház udvaráról hallatszott a mosógép finom búgása. (Folytatjuk)
