Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-31 / 180. szám

1976. július 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Pazarlás az idővel GONDOLOM, EMLÉKEZ­NEK MÉG a jó évtizede láb- rakapott és gyorsan terjedő, úgynevezett fluktuációs vizs­gálatokra. Néhány szocioló­gus tudományos módszerek­kel végzett elemzése arra in­dította a vállalatok vezetőit, hogy megpróbálják felderí­teni: ki, miért hagyja el a munkahelyét? De mert a vállalatoknak nem voltak ehhez megfelelő felkészült­ségű szakembereik, az alkal­mazott módszer tökéletlensé­ge eleve kudarccal fenyeget­te az efféle vállalkozásokat, így aztán a kikérdezettek válaszaiból összeálló kép aligha adhatott jól használ­ható segítséget a fluktuáció csökkentésére. Az efféle házi vizsgálatok abba is marad­tak, viszont napjainkban újabb — és sokkal haszno­sabbnak ígérkező — vizsgá­lódások tanúi lehetünk. A sort a Gazdaságkutató Intézet nyitotta meg két, vagy három évvel ezelőtt; konkrét tények és adatok elemzésével mutatták ki, hogy az évente rendelkezés­re álló munkaidőalap 20—25 százaléka (körülbelül 2—2,5 milliárd munkaóra) veszen­dőbe megy. A számítások azt is kimutatták, hogy mi­ből adódik ez a roppant veszteség. Néhány jelentő­sebb tétel: az egész napos hi­ányzások — a fizetett sza­badságok nélkül — „elvisz­nek” évente 1 milliárd mun­kaórát. Ez körülbelül 150 ezer ember munkaidejével egyenlő. A napi fél-, egy­órás hiányzások pedig 600 millió órával csökkentik az amúgy is szűkös munkaidő- alapot. Senkitől sem lehet megta­gadni, hogy szükség esetén munkaidőben járjon orvosi kezelésre, vagy különböző hivatalokba, szolgáltató in­tézményekhez, egyszóval olyan helyekre, ahol ügyes­bajos dolgait többnyire csak munkaidőben tudja elintéz­ni. Illetve — hogy pontosab­ban fogalmazzak — tudta el­intézni. Mert. az utóbbi idő­ben szaporodnak az olyan intézkedések, amelyek e sú­lyos gond felismeréséről és megoldási kísérleteiről ta­núskodnak. No, azért egyet­len hivatal, hatóság, vagy szolgáltató intézmény sem sieti el a dolgot, de ha gon­dolkodva és fontolgatva is, azért megpróbálnak alkal­mazkodni ügyfeleik munka­idő-beosztásához. FEL KELLENE GYORSÍ­TANI EZT a folyamatot. Még akkor is, ha a klasszi­kustól eltérő munkaidőben dolgozó tisztviselőket, a szol­gáltató intézmények sze­mélyzetét, a hatósági embe­reket, az egészségügyieket és társaikat esetleg az átlagos­nál magasabb összegű bér­pótlékkal kellene kárpótolni. Fel kellene gyorsítani ezt a folyamatot még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek érdeké­ben — és mindenekelőtt — meg kellene szokni a na­gyobb rendszerekben való gondolkodást. Mert ezzel — figyelembe véve az évente kieső több milliárd munka­órát — a termelékenységen és a hatékonyságon nagyot lehetne lendíteni, különösebb beruházások nélkül is. Igaz: a termelékenység egyik fontos hajtóereje a mű­szaki fejlesztés, a nagy ter­melékenységű, hatékonyan dolgozó gépek munkába állí­tása. Erről nem lehet és nem is szabad lemondani. De ha ezek a gépek csak napi né­hány órát dolgoznak (többek között azért, mert a munka­idő egy része az említett kényszerű okok miatt el­vész). akkor tetszik — nem tetszik, meg kell teremteni a munkaidő maximális kihasz­nálásának feltételeit. Már csak azért is, mert be kelle­ne végre látni, hogy az idő legalább olyan fontos ter­melési tényező, mint a gép, az anyag, vagy az ember. És a jelek szerint éppen az idővel gazdálkodunk megen­gedhetetlenül nagyvonalú­an, pazarlóan. V. Cs. ORENBURGOT ÉPÍTIK (t.) EGY ÉV Egy éve érkezett Husztra az Orenburg— Nyugat gázvezeték magyar építőinek első cso­portja. Jelenleg az összes szolgálattal együtt csaknem négyszázan vannak. Munkájuk nyo­mán több létesítménnyel gazdagodott már az ősi kárpátontúli város. Befogadta lakóit — a gázve­zeték építőit — a 109 lakásos reprezentatív ház, egy másik, mely 32 lakásból áll, a befejezéséhez közeledik a város központjában, Huszt érdekes, vonzó színfoltja lett a május elején átadott mo­dern étterem, az építők egészségügyi ellátását szolgálja az orvosi rendelő. Mindez számos, kü­lönböző szakmájú ember fáradozásainak, szor­galmának az eredménye. UTÁN Nyugodt, kiegyensúlyozott ember Popomajer Lajos épí­tésvezető-helyettes. Kerek, napbarnított arcát élénk, fi­gyelő szempár sugározza be. Megfontoltan, lassan, szinte tagoltan beszél, mint az olyan emberek általában, akik meg­szokták, hogy ne ismételjék szavaikat, utasításaikat. Komplex munkaszervezés — Nehezebb itt a feladata, mint otthon volt? — kérdem. — Nehezebb is, könnyebb is — válaszolja, majd rövid gondolkodás után konkreti­zálja gondolatát: — Otthon, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál (KE- MÉV) szakosított főépítés­vezetőségek vannak. Itt komplexszerűen végezzük a munkát, mindennel foglalko­zunk. Ennyivel nehezebb a dolgunk. De jobban látjuk az összefüggéseket. Ez pedig bi­zonyos mértékben megköny- nyíti a feladatunkat. Hatalmas, több tucat hek­tárt kitevő völgykatlan kö­zéppontjában állunk. Föld­vájó gépek, exkavátorok ás­sák, egyengetik a földet a leendő létesítmények alapjai alá. Popamajer elvtárs ma­gyarázatokat fűz a látottak­hoz: itt raktárak lesznek, amott pedig, ahol azokat az acélkonstrukciókat szerelik, egy gépkocsicsarnok épül. Mindent lendületesen, ala­posan csinálnak. Pedig ezek csupán felvonulási munkála­tok; a leendő kompresszorál­lomás ipari bázisa. Csak ad­dig lesz rá szükség, amíg maga az állomás felépül, vagyis 1978-ig. — És azután? — kérdem. Az építésvezető bizonyta­lanul vállat von: — Ki tudja? A gépkocsi­csarnokban talán a közeli kolhoz traktortelepe kap ott­hont. Nem hiszem, hogy ér­demes lenne mindezt lesze­relni, majd elszállítani. Beszélgetésünket egy hatal­mas MÁZ billenőkocsi zúgá­sa, az útra hulló kavics roba­ja szakítja félbe. Rengeteg földet kell itt megmozgatni. A néhány kilométeres bekö­tő útba már eddig több mint húszezer köbméter kavicsot helyeztek el, hogy szilárd ala­pot teremtsenek számára. A talaj ugyanis nem a legked­vezőbb — lápos, agyagos. Esős időben a legerősebb lánctalpas gépek is elakadtak benne. De nem válogathatták meg a helyet. Erre vonul át majd a gázvezeték, itt kell lennie a kompresszorállomás­nak is, amely tovább juttatja nyugatra a több ezer kilomé­teres acélmederben érkező ér­tékes nyersanyagot. Különben az állomás alapozási munká- ' latai is megindultak már. Ezt jelzik az úttól jobbra .elterü­lő hatalmas földhányások. Vállajtól — Husztig Beszélgető partnerem eltű­nődik. Talán az építkezéssel kapcsolatos valamely problé­ma foglalkoztatja, talán az emlékek rajzottak fel benne, annak az életútnak az állo­másai, amely végre is ide, er­re a nagy nemzetközi építke­zésre vezette őt? Aligha gondolta a mátészal­kai járási Vállajban az a tíz­egynéhány éves legényke, aki a helybeli kisiparosnál 1951-ben megkezdte a kőmű­vesszakma tanulását, hogy egyszer majd egy ilyen nagy­szabású építkezés irányításá­nak súlyos és megtisztelő ter­he nehezedig a vállára. Pe­dig egész eddigi pályafutása előkészület volt egy ilyen fel­adat elvégzéséhez. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakmunkásaként el­végezze a kétéves felsőfokú művezetői tanfolyamot, amely napirendre tűzte a Szabolcs- Szatmár megye arculatát megváltoztató olyan létesít­mények építését, mint a nyíregyházi almatároló és konzervgyár, a felsőfokú me­zőgazdasági technikum, a ti- szavasvári Alkaloida Gyár, a nyíregyházi tejporgyár és szá­mos más, ahol már részben művezetőként dolgozott, edző­dött és formálódott mint szakember és vezető egyaránt. Az elsők között érkezett Mindenütt bizonyított. Ezért a KEMÉV vezetősége nem so­kat gondolkodott, amikor a számos jelentkező között őt is kiválasztotta erre a fele­lősségteljes feladatra. A mű­szakiak első csoportjával ér­kezett Husztra, ahogy mond­ja, terepszemlére. Az első építkezés helyén, ott, ahol most a 109 lakásos ház emel­kedik a környék legtöbbnyi- re földszintes épületei fölé, akkor még egy kis patak csörgedezett. Ezt kellett előbb elterelni. Ha arra góndol, hol tartanak ma, nem is hiszi, hogy csupán egy év telt el azóta. — Gyorsan múlik tehát az idő? — kérdem. — Ha az elvégzett munka arányait veszem figyelembe, akkor igen — válaszolja Po­pomajer elvtárs elgondolkoz­va. — Ha pedig ... Sokatmondó szünet követ­kezik. De nincs is szüklség arra, hogy folytassa. Tudom, mire gondol ezekben a pilla­natokban. Amikor a komp­resszorállomás felé tartot­tunk, elmondta, hogy családja Tiszalökön lakik. Két gyer­mekük van. A fiú hatodikos, a lánya most érettségizik. Minden idegszála a családjá­hoz köti. Még szerencse, hogy annyira el van foglalva. Az építés vezetőinek nincs is szi­gorúan vett munkaidejük. A munkanap gyakran az éjsza­kába nyúlik. Kétféle idővel méri Popo­majer Lajos a napokat. És nemcsak ő! Az egyik az épít­kezés haladását jelzi. A má­sik az egyik otthoni levéltől a következőig tartó napokat, a szabadságtól a szabadságig tartó hónapokat rögzíti. Ezek a napok, hónapok néha na­gyon hosszúnak tűnnek. De hát tudja: nemcsak munkát vállalt, hanem megtisztelő küldetést is. És ez kötelez: jó. lelkiismeretes munkára, kitartásra, a nehézségek vál­lalására. Lusztig Károly LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bi­zottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazda­sági munka színvonalának állandó javítására. Minden ember a maga munkaterü­letén tudja legjobban, mi az, amin változtatni kell, mit kell tenni a hatéko­nyabb munkavégzés érde­kében. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban munkahelyi vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: — milyen területen lát még kihasználatlan tartaléko­kat. Aki válaszol: Lippai Já­nos, a Nyíregyházi Ingat­lankezelő és Szolgáltató Vállalat kőművese. — Hat éve dolgozom a szakmában, négy éve va­gyok a vállalatnál, így már tapasztalatokkal is rendel­kezem. Munkám során bejártam szinte az egész várost, jó és rossz tapasz­talatot egyaránt szereztem. Hogy a rosszak vannak túl­súlyban? xAzt azért nem mondanám. Vállalatunk el­nyerte a Kiváló vállalat cí­met, meg kellett dolgoz­nunk érte. Tudom, hogy nem vagyunk elég népsze­rűek, hiszen munkánkat bárki láthatja, nem vesz kö­rül bennünket gyárkapu. Az is igaz, .hogy nem min­den dolgozónk veszi ezt észre. — Néha előfordul, hogy a kollégák, vagy a más szakmabeliek erélyes hang­nemben beszélnek egymás­sal. Nekünk ezt nem sza­bad, hiszen a lakók szeme láttára, füle hallatára dol­gozunk. Az is előfordul né­ha, hogy különböző szak­mabeliekkel kerülgetjük egymást egy-egy lakásban. Igaz, hogy a másik szobá­ban, vagy a konyhában ki­ki végezheti a munkáját, de a kerülgetés lassítja a mun­katempót, tehát olyan ma­gas szervezésre lenne szük­ség, hogy a szakmák lehe­tőleg egymás után vonulja­nak fel. A kőműves szak­mában van természetes vá­rakozás is: a malternek száradni kell. Ez idő alatt lehet pihenni, lógni, de a középvezetők segítségével lehet dolgozni is egy másik lakásban. Ehhez perszenem elég a középvezetők köz­reműködése, öntudatra is szükség van. — Szétszórt munkahe­lyeken dolgozunk, így szin­te természetesnek tűnik, hogy az anyagellátás nem olyan, mint egy központi építkezésen. A központi te­VÁLASZOL: Lippai János lephelyünkön keverik a maltert és onnan szállítják szét a munkahelyekre, ez jó dolog. De sajnos az is előfordul, hogy külön ki­hozzák a meszet, a homo­kot és a cementet, s a se­gédmunkás itt a helyszínen készíti el a maltert. Ez nem jó, nem is gazdaságos, kö­rültekintő felmérés után a helyi kevergetések elke­rülhetők lennének, na persze emellett több gyors szállítójárműre is szüksége lenne a vállalatnak. Az anyagellátásnál említem a bürokratizmust. Előfordul, hogy sürgősen szükségünk van egy zsák cementre. A brigádvezető siet, hogy vé­telezzen, de a vállalati sza­bályok értelmében csak a művezető aláírásával véte­lezhet. A művezetőnek 10— 15 munkahelye is van, így előfordul, hogy csak más­nap találjuk meg. — Gyakori, hogy az asz­talos kicseréli a küszöböt, s az új küszöb alatt egyujj­nyi rés marad, amit malter- rel kell betömni. Némelyik asztalos azt mondja a la­kónak, hogy menjen és ke­resse meg a kőművest, mert neki nincs maitere. Ez igaz, de az lenne a jó, ha ilyenkor kapcsolat lenne a szakmák között és nem a lakónak kellene kőműves után járni. — Szólnom kell itt a la­kókkal való kapcsolatról is. Némelyik lakó bizalmatlan, nem hagyja ránk a kulcsot, ha elmegy dolgozni. Néha a lakók is egyezkednek, hogy kihez menjünk előbb. Ta­valyelőtt és tavaly fagysza­badságra küldték a szak­munkások többségét. Pe­dig jobb szervezéssel tud­tunk volna dolgozni, példá­ul a pincékben. Eredmé­nyesebb lehet az IKSZV munkája, ha tovább javul a lakók, a vezetők és a szak­munkások kapcsolata. A déli forróságban felve­ri a port, törekkel te­líti a levegőt a bálá­zógép. A fülledt, nyomasztó­an ható, szikrázó levegő megizzasztja a gépvezetőket, bálázókat, kazlazókat. A me­leg nem enyhül, egyre foko­zódik. Ahol elhalad az MTZ és a DUTRA, szürkén füstöl a talaj. Egy hónapja nem volt már erre számottevő csapadék, szomjas a föld, tik- kadtak a növények. A felhő nélküli égbolt vakítóan ég­színkék. eső. Nem mondja, de látni az arcán, elégedetlen az idő­járással, és a gépkocsiján is látni az út porát. — Igazán eshetne már — mondja —, nagyon áhítoznak a növények a víz után. Hét végére be akarjuk fejezni az aratást, de bízok benne, az beszívnak az emberek. Nehéz munka. — Megszoktam a traktor­vezetést — vallja G. Tóth Já­nos traktoros —, de a port nehezen tudom nyelni, pe­dig ennél a munkánál vas­tagon rátelepszik az ember torkára. Bebáláztuk már a JJfeciefC cí&átelh&lM egy hete learattuk és 36 má­zsás átlagunk volt. Itt Gesz- teréden 45 mázsát is vág­tunk, de más helyen csak hu­szonötöt termett a föld. Jö­vőre 40 mázsát tervezünk. Úgy érezzük, ez reális lesz. A Virágzó Föld Termelő- szövetkezetnek hét E—512-es Az út mentén — ahol gép­kocsink elhalad — itt-ott a gödrökben összegyűlt eső­foltok láthatók. A nagykál- lói Virágzó Föld Termelőszö­vetkezet geszterédi üzem­egységében még ennyi csapa­dék sem áztatta a földeket. Bölcskei György főagronó­mus naponta körüljárja a szövetkezet nagy kiterjedésű határát. Most is egy másik üzemegységből érkezett piros Moszkvicsán. Ott sem volt eső miatt nem tudjuk. In­kább állnánk két—három na­pot az aratással, csak esne. Bármennyit elbírna a föld. Éppen tegnap beszélgettünk róla az elnökkel a másodve­tés miatt. Néhány milliméter csapa­dék azért hullott a környé­ken, gondosan kikerülve a szövetkezet tábláit. Három bálázógép dolgozik a búza­tarlón, kavarja a port, amit kalászosterület felét, jöhet utánunk a tárcsa. A tábla szélén kazlakba rakják a bálázott szalmát. Egybe ezer mázsán felüli mennyiség kerül. Szüksége lesz a jószágnak az alomra, de a tagok is vittek már vagy száz hektárról a háztájiba. — Ez itt nagyon jó föld — mutat most már vidámabban körbe a főagronómus — csak jól kell vele bánni. A búzát nagyteljesítményű kombájn­ja van. Három napig arattak együtt a gépek, levágták' a terület harmadát, akkor lát­ták a gazdaság vezetői, meg­győzi ezt a hatszáz hektárt kevesebb is. Kettőt kölcsön adtak a nagyecsedi szövetke­zetnek. Persze, kell a gép ősszel a kukoricához és a napraforgóhoz, akkor nincs megállás, amíg be nem feje­zik. A kombájnokat követik a bálázók és a négy nagy DUTRA, amelyek a tarlóhán­tást végzik. Hétfőtől indul az új gép, a termelőszövetkezet büszkesége: egy ragyogó,sár­ga Rába-Steiger. A tárcsá­zás után jöhet a másodvetés. — Minden készen áll — mutat a szépen elmunkált ta­laj irányába a főmezőgaz­dász. — Csaknem 50 hektár­nyi területen vetünk silóku­koricát. Eddig azért nem ke­rült földbe a mag, mert vár­tuk az esőt, de tovább már nem tudunk, kifutunk az időből. Igaz, öntözési lehető­ségünk nincsen, de reméljük, egyszer vége szakad ennek a szárazságnak és akkor elvet­ni már úgyis késő, amikor le­esett az eső. Az aratással és az azt kö­vető munkákkal nem volt gond. A másodvetésre eső kell. Minden apró felhő a re­ménységet sugallja, mert ma az eső a reménység. Sipos Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom