Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-23 / 173. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. július 23. Napi külpolitikai kommentár Párizsi válasz VASÁRNAP HANGZOTT EL Helmut S'chmidt nyugatnémet kancellár az amerikai televíziónak adott nyilatkozata, amelyből kitűnt: Washington és szövetségesei megtagadják a gazdasági segítséget Olaszországtól, amennyiben a kommunisták helyet kapnak a római kormányban. A kijelentés nyomán támadt politikai vihar hullámai azonban nem csitultak el. Különösen azért, mert nyomban kiszivárgott az is, hogy az erre vonatkozó döntés a vezető tőkésországok állam- és kormányfőinek három hete Puerto Rico-ban megtartott csúcs- értekezletén született. A megkülönböztető és zsaroló szándékú állásfoglalás Nyugat-Európa haladó erőinek heves tiltakozását váltotta ki. Ennek legújabb megnyilatkozása az a tömegtüntetés, amelyet csütörtökön este Párizs belvárosában a Francia Kommunista Párt szervezett. Schmidt kancellár és kollégái — az ehhez hasonló fenyegetéseket ugyanis Kissinger amerikai külügyminiszter és Ford elnök már jóval az egy hónapja megrendezett olasz parlamenti választások előtt továbbította Róma címére — ezzel durva módon beavatkoznak egy szuverén állam belügyeibe. Az olasz választásokon, mint ismeretes, a kommunisták jelentősen előretörtek, s a szavazatok több, mint egyharmadát szerezték meg. Ezzel a 31 éve a kormányrudnál álló és az országot politikai-gazdasági kátyúba juttatott Olasz Kereszténydemokrata Pártnak is számolnia kell. A puerto rico-i értekezlet résztvevői azonban nem törődtek az olasz nép jelentős részének a választásokon kinyilvánított akaratával, sem az ország szuverenitásával. Pedig mindegyikük a demokrácia bajnokának a szerepét igyekszik játszani. Csakhogy abban a percben, amikor bárhol a tőkések osztályérdekét sértő fordulatra van kilátás, e bajnokok megfeledkeznek a demokrácia általuk fennen hirdetett elveiről, és a legdurvább módon megsértve azokat, a „furkósbothoz” nyúlnak. A NAGYTŐKE ÜJ SZENT SZÖVETSÉGE ellen nemcsak a nyugat-európai kommunisták és szocialisták, hanem a polgári pártok demokratikus érzelmű hívei is tiltakoztak. Hiszen, mint a Francia KP lapja, a L’ Humanité csütörtöki vezércikkében megállapította: „a puerto rico-i összesküvés nemcsak az olasz, hanem valamennyi nép ellen irányul. Az imperialisták meg akarják akadályozni, hogy a népek szabadon dönthessenek sorsukról. De — állapítja meg a cikk — elmúltak azok az idők, amikor a reakció rákényszeríhette akaratát a népekre”. Dr. Orbán László nyugállományba vonult Pozsgay Imre, az új kulturális miniszter A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Orbán László kulturális minisztert — saját kérésére, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása alkalmából — miniszteri tisztségéből felmentette. Az alkotmány 30. paragrafusának (5.) bekezdése alapján Pozsgay Imre kulturális miniszterhelyettest miniszterré megválasztotta. A Minisztertanács dr. Orbán Lászlót kinevezte az Országos Közművelődési Tanács elnökévé. Pozsgay Imre kulturális miniszter csütörtökön az Országház Munkácsy-termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és dr. Orbán László nyugalmazott miniszter, az Országos Köz- művelődési Tanács elnöke. Pozsgay Imre 1933-ban született. 1957-ben a Lenin Intézetben végzett történelem és marxizmus—leninizmus tanári szakon, a filozófiai tudományok kandidátusa. 1950 óta párttag. 1957-től 1965-ig a Bács megyei pártbizottság marxizmus —leninizmus esti egyetemének vezetője. 1965-től a megyei pártbizottság agit-prop. osztályának vezetője, majd ideológiai titkára. 1970-ben a KB agitációs és propagandaosztályának alosztályvezetője, majd a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese. 1975 júliusa óta a Kulturális Minisztériumban miniszterhelyettesként tevékenykedett. (MTI) Dr. Szekér Gyula nyilatkozata angliai tárgyalásairól Dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, aki hivatalos látogatáson Angliában tartózkodik, nyilatkozatot adott az MTI londoni tudósítójának. „Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy nagyon kellemes élményekkel, sokoldalú benyomásokkal távozunk Angliából — jelentette ki. „Az a célunk, hogy a következő öt évben a két ország külkereskedelmi forgalmát A Viking—1 felvétele a Marsról A vörös bolygó valóban vörös — tanúsítják a Viking—1 által a Földre sugárzott első színes felvételek. A képeken rozsdavörös, homokdűnékre emlékeztető képződmények és zöldes árnyalatú sziklák látszanak; a kövek zöld színére a pasa- denai központ tudósai még nem találtak magyarázatot, a homok vöröses árnyalatát feltehetően oxidáció okozza. „A képeken nem láthatók fák, vagy állatok, ez azonban semmit nem jelent” — közölték a tudósok. Mint arról már beszámoltunk, a Viking az élet kialakulása szempontjából kulcsfontosságú nitrogént három százalékos arányban mutatta ki a Mars légkörében. „Az élethez — földi fogalmaink szerint — szükséges anyagok adottak: a nitrogén, a víz és az oxigén. Ez nem jelenti szükségszerűen az élet jelenlétét, azt azonban kizárja, hogy a jövőben bárki kémiai megfontolások alapján cámegkétszerezzük. A jelenlegi, 70 millió font sterling értékű forgalom ugyanis alacsonynak minősíthető. Callaghan miniszterelnök és az angol kormány tagjai a gazdasági együttműködés, a kooperációk fejlesztésére vonatkozó törekvéseket egyetértéssel, megértéssel fogadták, sőt, maguk is kezdeményezően léptek fel.” „Azért is látogattunk meg számos iparvállalatot — a delegáció tagjai között a magyar ipar képviselői is ott voltak —, hogy éppen azokról a konkrét együttműködési lehetőségekről tárgyaljunk az acélipar, a vegyipar, a gépipar, a könnyűipar és a mezőgazdaság területén, amelyekben az elkövetkező esztendőkben az együttműködést tovább lehet bővíteni.” „Befejezésül annyit, hogy az angol tárgyalópartnerek részéről igen nagy érdeklődés mutatkozik Magyarország és a többi szocialista ország iránt általában, konkrétan pedig hazánk eredményei iránt. Azt gondolom: minden alapunk megvan annak fel- tételezésére, hogy látogatásunk eredményeképpen a következő esztendőkben jelentősen bővül majd kölcsönös árucsere-forgalmunk” — fejezte be dr. Szekér Gyula. Washingtoni levelünk 150 indián Washington, 1976. július. DCőO-CUil Qsitxán Az Ausztrál Munkáspárt vezetőjének látogatása hazánkban folja az élet lehetőségét” — mondotta a felvételeket elemző csoport vezetője. Időközben kijelölték a Viking—2 leszállási helyét, időpontját pedig szeptember 4- ében határozták meg. A program vezetőinek két helyszín közül kellett választaniuk. A Mars egyenlítője mellett biztonságosabbnak tűnnék a leszállás, mégis az északi féltekén megjelölt terep mellett döntöttek; itt ugyanis több esélye van annak, hogy vizet találnak. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának vendégeként július 20—22 között Magyarországon tartózkodott Edward Gough Whitlam, az Ausztrál Munkáspárt vezetője. Az ausztrál politikus magyarországi tartózkodása során találkozott Sarlós Istvánnal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárával, valamint több neves közéleti személyiséggel. Whitlam ellátogatott a székesfehérvári Videoton Gyárba, továbbá megismerkedett országunk számos történelmi nevezetességével. (MTI) Szeberényi Lehel o |4 vétti REGÉNY 3. Eleinte széles szekérnyomon haladtak, melyet azonban csak sejteni lehetett, mert vastag harasztszőnyeg takarta. Ám a kerékvágásban még mindig puha volt a föld, pedig már három hete tartott a szárazság. Mint ódon csarnok, melyben örökös a templomhomály, szürke ónfénnyel derengett az erdő; alig-alig mo- solyintotta el magát benne a zöld vagy a kék, egy-egy virág, vagy fűszál, vagy fattyú- levélke. Fenn a magasban terült el a sűrű zöld égbolt, e végtelen kupola, melyet hatalmas gyertyán- és bükkosz- lopok tartottak, és amely a fénynek némi tört cserepeit hullajtottá a lábuk elé, a sze- kérútra. A kis ember szaporán szedegette a lábát az asszonyok mögött. Ismerte ezeket az asszonyokat, mint ahogy mindenkit ismert a faluban, és furcsának találta viselkedésüket. Furcsának a hallgatagságu- kat, furcsának a loholásukat. Mint akiket űznek. Vagy mint akik gyorsan túl akarnak esni valamely kellemetlen dolgon. Behunyni a szemet, és gyorsan túlesni. Ez is eszébe jutott, ilyen képtelenség. Arra is gondolt, hogy talán a szokatlan helyzet zavarja őket: egy idegen férfivel az erdőn, s titokban. A maga szemével látta ezt a helyzetet, nem a máséval. így nem is mosolyodott el rajta. Különben is lefoglalta a töprengés. Végül is érthetetlen. Fele az övék lesz, még busás napszámot is fizet, jobbat, mint az erdészet; mi kell még, hogy megjöjjön a kedvük? Vagy nem hisznek a vállalkozásban?... Vagy nem is akarják, hogy sikerüljön? Megállt futtában, mert meglepte töprengésében e fordulat. Nyelve lógott, s bosszús pillantást vetett az asszonyokra, kik máris messzire távolodván, ennyi pihenőt se hagytak. — Ugyan mért lóg az orrotok?! — kiáltott rájuk. Az asszonyok visszafordultak és csodálkoztak, egy kicsit mosolyogtak is. „Lehet, hogy átejtettek, és humbug az egész? — fordult meg a kis ember fejében, melyet azonban mindjárt meg is rázott. — Nem, az nem lehet. Marisa és Teréza komoly asszonyok.” — Ide figyeljetek, várjatok már, ne kelljen folyton kiabálni! Az asszonyok lassítottak. — Mért is voltatok ti akkor az erdőn? — No, hagy mondjam... — habozott Marisa. — Seprűvel voltunk — mondta Teréza. —• Szóval lovagolni voltatok! — harsogott a kis emberből az elpusztíthatatlan jókedv, hogy az erdő is visz- szazengte. De az asszonyok nem vették tréfának. Mentegetőztek : — Nem. nem lovagolni... — No persze — mondta a kis ember elnézően —, tudom én, ez akkor volt, a nagy vadászat idején. Cserkészutat sepertetek meg lombtalaní- tottatok. De ez már elég régen volt, halljátok e! — Mért régen? Tavaly — mondta Teréza. — Tavalyelőtt volt az, te — igazította ki Marisa. — Vagy még azelőtt. És azóta nem láttátok? — Azóta nem. — Akkor most hogy fogjuk megtalálni? — Hét bükkfa van ott. Jó óra hosszat mentek, a mély erdőben. A terep mind nyugtalanabb lett. Meredélyeket kellett megmászni, mélységek felett, az oldalba vágott úton ereszkedni. Akkor az asszonyok megálltak, s fejüket összedugva tanakodtak. Gyalogösvény ágazott el a szekérnyomtól, sejthetően inkább mint láthatóan, kövek közé veszve, tüskés bokrok közt elakadva, hol harasztszőnyeg alatt, hol csalánfalkák martalékául vetve. A kis ember kétkedve nézte a nyomot. — Mikor tapodta ezt emberláb? A török óta alig. — Pedig akkor pucoltuk ki ezt, simára — mondta Teréza. A kis ember, a tábori ásóval a kezében, a térképtáskával az oldalán, nézte, vizsgálta az asszonyokat. — Azt mondtátok, mások is jártak itt. — No igen. — Hogy azóta. — No persze. Marisa is állította, hogy úgy van. — A Zsabka Janos is azóta járt — mondta. — Tudja maga, a Josko fia. A legénypajtásaival... — Terezá- ra nézett, ő is tanúsíthatja. — És látták is? — kérdezte a kis ember rövid hallgatás után. — No persze, ha jártak! — Akkor kinyitották, és le is mentek. Az asszonyok összenéztek. — Azt nem, azt nem nyitották ki! — rázták a fejüket. — A lakatot leverték. — Azt nem, azt nem verték le... — De próbálták. — Nem, nem is próbálták. — Hm... Furcsa csend állott be közöttük. Az asszonyok zavart- sága szembeszökő volt. Majdnem biztosra lehetett venni, hogy elhallgatnak valamit. (Folytatjuk) P Fehér Ház és a Washington-emlékmű között az Alkotmány sugárúton százötvenen vonultak a holdfényes éjszakában az indiánügyek irodája Ijkuk néma, arcuk elszánt, lépteik halk, de határozott, céljuk világos, ügyük igaz és reménytelen, mert Amerika őslakóinak leszármazottai ők, valameny- ^nyien indiánok. A reménytelenség 200 éve kíséri létükért vívott harcukat. Két évszázada még több milliónyian voltak, ma alig több, mint félmilliónyian élnek az Egyesült Államok területén. A túlerő, a halált osztogató fegyverek, majd az elnyomás, a betegségek, a védtelenség valósággal megtizedelte őket, elűzték őket földjeikről, kiforgatták javaikból a hitükben még ma is töretlen „rézbőrű népet”. Mostani csendes vonulásuk forrása is a törhetetlen, elszánt törekvés az igazságot és orvoslást kereső hosz- szú, vég nélkülinek tűnő útjukon. Követelik, szüntessék meg az indián ügyek irodáját, az állandó elnyomásuk irányítására létrehozott kormányhivatalt, nem bízhatnak a nyakukra ültetett hivatal ügyintézésében — mint mondják —, mert erre kényszeríti őket az amerikai kormány és az indián nép eddigi kapcsolatának története. Az amerikai kormány 371 szerződést kötött eddig az őslakos indián néppel földjeik, forrásvizeik, emberi jogaik védelméről, s ezeket a kongresszus mind jóváhagyta, ennek ellenére a kormány megszegte valamennyi szerződés betűjét, szellemét. Mire a hivatal kapujához értek, már a speciálisan képzett rendőrök sorfala állta útjukat. Az indiánok csendben leütek azzal a céllal, hogy megvárják a reggelt, a hivatalos órák kezdetét, s előadják panaszaikat, követeléseiket. De a rendőrök türelmetlenek voltak, megkezdték az igazoltatást és közölték a vádat: „a szövetségi kormány tulajdonán tartózkodnak”. A csendes tiltakozók szóvivője emlékeztette a vádlókat, hogy 1887 és 1934 között 20 millió hektár földet raboltak el tőlük - jogtalanul, erőszakkal, s ha még korábbi időszakra tekintenek vissza, ezt a helyet, ahol ülnek, ősi földjüknek tekinthetik. A rendőrsorfal „tagjainak” többsége — nem véletlenül — fekete, azaz néger rendőr volt, s látszólag egyáltalán nem érdekelte őket a történelem, talán nem is ismerik, csak egyre emlékeznek, ez pedig a kapott parancs. Adtak 10 percet az indiánoknak a szétszéledésre. Ekkor az ülve tiltakozó sor végén felcsendült a „ti istenverte dicsőségetek 200 éve” kezdetű, keserűséggel teli alkalmi indián dal. Megkezdődött a letartóztatás. Néhány asszony és gyerek ellenállt, szembefordultak az állig felfegyverzett rendőrökkel. De a túlerő most is győzött a kisebb büntetéssel sújtható asszonyok és gyerekek szimbolikus ellenállásán. A veszedelmes, felfegyverzett banditákkal alkalmazott módszerrel, arccal a földnek lefektették őket, hátracsavart kezükön bilincs kattant — mint hivatalosan közölték, csak műanyag bilincs —, de a rézbőr alól kiserkent a piros vér. Az indián ügyek irodája előtt ismét „elintéztek egy indián ügyet”. D etartóztattak ötven indiánt. Mindjárt fényképet is készítettek róluk a bűnügyi dossziék gazdagítására. Óvadékra nem volt pénzük, de ha lett volna, se fizetnek, így a bírósági tárgyalásig börtönbe dugták őket, ellentétben a nagy pénzű, igazi bűnözőkkel, akik szabadlábon védekezhetnek. Vagyis működik az amerikai társadalom vasszabálya: ha a többi, százezrek a rezervátumok nyomorában ismét leckét kaptak, hogyan alkalmazzák ellenük az egyenlőnek született emberek törvény előtti egyenlőségéről szóló amerikai alkotmányt a világraszóló 200 éves évforduló petárdás, tüzijátékos ünnepségsorozatának egyik — realitásra emlékeztető — szünetében.
