Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-22 / 172. szám
1976. július 22. KELET-MAGYARORSZÁG 7 KERTBARÁTOKNAK A Tungnz meteorit titka Üstökös, vagy nukleáris robbanási A TUNGUZ METEORIT NÉVEN ISMERT JELENSÉG 1908. június 30-án játszódott le. Az eltelt csaknem 70 év alatt — minden kritikát kiálló magyarázat hiányában — tudósok, scifiírók és újságírók, amatőr csillagászok újból és újból foglalkoztak vele. Ha napjainkban történik egy ilyen esemény, néhány órán belül képernyőn láthatjuk a katasztrófa helyét és jól felszerelt kutatócsoportok indulnak haladéktalanul a helyszínre. A Tunguz meteoritot csak néhányan látták, véletlenül. A cári kormány érdektelennek tartotta expedíció kiküldését. Az első tudományos kutatócsoport — Leonyid Kulik vezetésével — csak az októberi forradalom után indult útnak. A helyszínen talált kiégett fák, az irattári anyagok és a szemtanúk még húsz év távlatából is sok mindenre fényt derítettek. A következő történt. Egy vakítóan fényes tűzgömb rohant át a reggeli égbolton és Irkutszktól északnyugati irányban 900 kilométerre felrobbant. A robbanás ereje a hirosimai atombombánál mintegy ezerszer nagyobb volt. 2200 négyzetkilométernyi területen kidöntötte az erdő fáit és tűzvész pusztított. Potsdamban, Londonban és Cambridge-ben a barográfok infrahanghullá- mot észleltek. Oroszország és Európa csillagászait 1908 júliusának első napjaiban a rendkívül világos éjszakák lepték meg, akkor még nem voltak híreik a meteorit becsapódásáról. E tények annyira furcsák és ellentmondásosak voltak a tudósok számára, hogy egyetlen elméletbe sem illeszkedett be. Kulik expedíciója is zsákutcába jutott. A katasztrófa helyszínén olyan rombolással találkoztak, hogy azt csak több százezer tonna súlyú kozmikus test okozhatta. A robbanás helyén viszont ebben az esetben 500 méter mély krátert kellett volna találni. A legalaposabb kutatással sem sikerült azonban ilyet felfedezni, sőt még egy aprócska meteoritszilánkot sem leltek. Az ismeretlen anyag sokezernyi tonnája nyom nélkül eltűnt. A huszas és harmincas évek expedíciói sem jutottak eredményre. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN beszüntették a kutatást. 1946-ban Alekszandr Kazanyec szovjet scifiírónak megjelent egy könyve, amely a titokzatos Tunguz meiteorittal foglalkozott. Az elbeszélés nagy visszhangot keltett. Az író véleménye szerint idegen bolygóról érkezett űrhajó szenvedett katasztrófát Szibéria felett. Bár a komoly tudósok közül senki sem fogadta el az író feltételezését, a közvélemény ismét foglalkozni kezdett a meteorittal. Az 1958. és 1959. évi kutatások megállapították, hogy a robbanás 10—15 kilométeres magasságban következett be és olyan hő keletkezett, hogy a magas olvadáspontú fémek is elillantak, vagy apró cseppekre olvadtak (ezért nem találtak szilánkokat). A robbanás helyén valóban találtak magas szilícium- és lúgos fémtartalmú üveges gömböcskéket. Buborékos zárványaikban szénsavgázt, szénmonoxidot és kénhidrogént fedeztek fel. De ezeknek a gömböcskéknek a tömege a legoptimálisabb becslések szerint sem lehetett több, mint 200 kilogramm. Ezek az tények bonyolultabb kérdésekre világítottak rá. Hogyan keletkezett az a roppant energia? A közönséges meteoritok kémiai és hőreakcióit az atmoszférában már jól ismerjük. Ezek nem vezethettek ilyen jelenségekhez. 1960-ban szovjet asztrofizikusok arra a következtetésre jutottak, hogy a tunguzi jelenséget egy kisebb üstökös okozta, amely összeütközött a Földdel. Amerikai csillagászok szerint ilyen összeütközések bolygónk történelem előtti időszakában gyakran előfordultak. Az üstökösök magja rendszerint nem tudja legyőzni a földi atmoszféra közegellenállását, így ezeknek a katasztrófáknak a nyoma viszonylag gyorsan megsemmisül. IGAZ, NINCS MINDENKI EZEN A VÉLEMÉNYEN. Georgij Petrov akadémikus előadása a Tunguz meteorit természetéről, amely a Szovjetunió Tudományos Akadémiája általános fizikai és csillagászati osztályának 1975 februári ülésszakán hangzott el, népes hallgatóságot vonzott. A Lebegyev Fizikai Intézet konferenciaterme zsúfolásig megtelt, a sorokban Alekszandr Kazanyec scifiíró is helyet foglalt. Petrov akadémikus elemezte az eddig rendelkezésre álló, a tudományos világ által elfogadott tényeket a gázdinamikai törvények szempontjából. A matematikai számításokkal a katasztrófa minden jelenségét megmagyarázhatjuk, ha feltételezzük, hogy a Tunguz meteroit egy hatalmas, legkevesebb 100 ezer tonna súlyú hó- és portömegből állt. Ez a hólavina másodpercenként több 10 kilométeres sebességgel tört be a Föld atmoszférájába és viszonylag lapos pályán, a horizonthoz 20 fokos szögben száguldott át az égbolton. A sűrűbb légrétegeket elérve hirtelen lefékeződött — hiszen sűrűsége nem lehetett több, mint a víznek egytizede — és lökéshullámot keltve 30—40 000 Celsius-fok hőmérsékletre melegedett fel. A légnyomás kidöntötte az erdő fáit, az izzó gázok pedig felgyújtották. Az atmoszférába fellökött por megtörte a napfényt, ez okozta a fehér éjszaka jelenségét Európa olyan területein, ahol az különben nem figyelhető meg. Az epicentrumból származó minták alapos vizsgálata sem talált Argon—39 radioaktív izotópokat, így nukleáris robbanásról szó sem lehet. Azonnal felmerült a kérdés, létezhetnek-e ilyen hótömegek a világűrben? Petrov akadémikus szerint igen. 1965-ben Kanada felett hasonló — de lényegesen kisebb — robbanás következett be. Hogyan keletkeznek ilyen hólavinák a világmindenségben és meddig léteznek, még nem tudjuk. KORUNK TUDOMÁNYÁNAK PRESZTÍZSE nem engedi meg, hogy „nyitott kérdések” maradjanak. Nyilván ezért olyan nagy még ma is az érdeklődés a Tunguz meteorit titka iránt is. Víz alatti régészet Római hajóroncsot találtak Film készül a tengerfenék világáról. A víz alatti régészet érdekes ága a hajóroncsrégé- szet. Minden víz alatti lelet mond valamit az utókornak, de a régész számára a hajóroncsok felkutatása mindig a legizgalmasabb feladatnak számít. A hajónapló, régi írások, pénzek, fegyverek, vasalások, díszítések a legtöbb esetben egy jól konzervált külön kis világot jelentenek. Hűen tükrözik a leletek azt a kort és azt a civilizációt, amelynek szolgálatában a hajó ilyen, vagy olyan okból a hullámsírba került. Port-Vendres földközi-tengeri kikötő, Dél-Franciaor- szágban, közvetlenül a spanyol határ mellett fekszik. Halászok első ízben 1972-ben jeleztek víz alatti hajóroncsot a kikötő külső vizein. A francia régészbuvárok tüstént megkezdték a víz alatti kutatást. A hajóroncs lokalizálása után elsősorban a rakományra voltak kíváncsiak. Merüléseik során megállapították, hogy az ókori római gálya ónt szállított, amikor az utolsó útján a hullámsírba került. Az ón mellett az amforákban olajat is találtak. Régészek és történészek a további kutatások során visszapörgették ennek a hajónak az útját térben és időben... I. e. az I. században az Ibér-félsziget jelentős nyersanyagbázisa volt a római birodalomnak. Élelmiszereket és nyersanyagot szállították a gályák innét, a birodalom különböző térségébe. Az amforákban szállított olaj a Guadalquivir völgyének vidékéről származott, míg a szintén rakományt képező szárított halat annak idején Spanyolország déli partjain fogták ki a tengerből. A régészek az élelmiszerekből következtették ki, hogy a hajó valamelyik spanyolországi kikötőből indult ki és Galliában kellett volna kirakodnia. Port-Vendres vizein érte a hajótörés. A kor meghatározásnál stíluselemzést végeztek a régészek, carbonanalízisre nem volt szükség. Az amforák korát a formai és típusjegyek alapján i. u. 20—50 évre becsültek. A leletek közül az ónrudak keltettek legnagyobb érdeklődést. Ókori szerzők, így Diodorus, Strabon és Plinius egyöntetűen állítják munkáikban, hogy az ókorban az Ibér-fél- szigeten ónbányák üzemeltek. Az írásos emlékek mellett a tárgyi bizonyítékokat a régészet mind ez ideig nélkülözte az ókori ibériai ónbányászattal kapcsolatban. Ez a Port-Vendres-nél elsüllyedt ónszállítmány azonban most alátámasztja az ókori szerzők állítását. Egyes ónrudakon a bélyegzés szövegét el lehetett olvasni, az idő és a víz vasfoga nem mosta spét a kontúrokat. Az ókori római tengeri expedíciót egy Valerius nevű állami hivatalnok vezette. Hivatalos címe: „com- mitaris” volt a birodalmi ranglistán. A régészek és a történészek elemzései szerint a hajótörés i. u. 41—42-ben, vagy i. u. 48-ban következett be Port-Vendres kikötő közelében. Az amforákban olajat is találtak. Védekezés a gyümölcsmolyok ellen Az éjszakai párás, meleg időjárás kedvező mikroklímát biztosít a gyümölcsmolyok nyári nemzedék (II—III. nemzedék) imágóinak rajzásához. Az első egyedek megjelenése mind az almamoly, keleti gyümölcsmoly és szilvamoly esetében az előző éveknél korábban — július első, második hetében — volt észlelhető. Július 17—20-a között ugrásszerűen megemelkedett az egyedszám. Különösen az almamoly és a keleti gyümölcsmoly lepkenépessége volt a megszokottnál magasabb. A keleti gyümölcsmoly elsősorban a barackosok szomszédságában — Nyíregyháza, Nagy- kálló, Nyírbátor, Mátészalka, Baktalórántháza térségében — termesztett téli almában jelenthet nagyobb veszélyt. Ezért az ellene való védekezést a felsorolt fertőzési körzetekben fokozott figyelemmel, megfelelő szerválasztékkal kell elvégezni. Permetezést a fiatal lárvák tömeges kelésének idejére — július 24—28 körüli időszakra — célszerű ütemezni és a fertőzés nagyságától függően a veszélyeztetett körzetekben augusztus első hetében ajánlatos meg. ismételni. Házikertben használható készítmények közül mindkét kártevő ellen megfelelő jó védőhatást biztosít a Safidon 40 WP, Satox 20 WSC, Unitron 40 EC, Metathion 50 EC, Nexlon 40 EC kipermetezése. A molyok elleni védekezéssel egy menetben szükségesnek tartjuk a takácsatkák elleni védekezés elvégzését is. Az ugrásszerűen erősödő atkafertőzés megakadályozására speciális akaricid készítmények — mint például a Pol-Akaritox, Galecron 50 EC stb. — használatát javasoljuk. Az óvó rendszabályok betar. tására most is felhívjuk a figyelmet. Javasoljuk, hogy a nagy meleg miatt a permetezéseket a kora reggeli, vagy a késő esti órákban végezzék el. Keresztesi István, növényvédő állomás Sikeres j Tapasztalatcsere Szatmárcsekén Ma már nem elérhetetlen álomhatárnak tűnik a hatvanmázsás kukoricatermés a szatmár-beregi termelőszövetkezetekben attól függetlenül, hogy ez a tájegység — az ország más részeitől eltérően — speciális talajviszonyokkal és klimatikus adottságokkal rendelkezik. Kötött, agyagos vályogon kell termeszteni a növényeket, az évi csapadékátlag 600—700 milliméter között változik. Az év első felében ebből mindösz- sze 150 milliméter áztatta a földet. Most jól jönne a hiányzó maradék egy része a szomjas növényeknek. Csapadékos évben nagymértékű a gyomosodás. Egyaránt megtalálhatók itt az egyéves gyomnövények, a mélyen gyökerező évelő fajták és az egyéb növényi károsítók. Harmadik éve végez komplex növényvédelmi és agrokémiai vizsgálatot a megyei növényvédő állomás a MÉM növényvédelmi és agrokémiai főosztályának segítségével a Tisza, a Túr és a Szamos határolta területen. Az előző években a gacsályi és a kölesei szövetkezetben végeztek búzával és kukoricával kísérleteket. Most — különös figyelmet fordítva a talajvizsgálaton alapuló műtrágyázásra és az ezt kiegészítő lombtrágyázásra — a szatmárcsekei Haladás Termelőszövetkezet a vizsgálat színhelye. A két év eredményét felhasználva leszűkítették a vizsgálatot a perspektivikusnak vélt fajtákra. Ennek megfelelően állították be búzán és kukoricán a kísérleteket. A tarpai közös termelőszövetkezet már megmutatta: lehet 50 mázsa felett, közel hatvan mázsás kukorica-termésátlagot elérni. Igaz ők iparszerűen termesztenek, de a mostani kísérletsorozat után bebizonyosodik, Szatmár-Bereg termelőszövetkezetei kedvezőtlen talajadottságuk ellenére felvehetik a versenyt jobb viszonyok között termelő gazdaságokkal. Szatmárcsekén bemutatóra és tapasztalatcserére hívták meg a tájegység és a megye termelőszövetkezeteinek vezetőit. A tanácskozáson részt vettek a MÉM, a megyei tanács és a növényvédő állomás képviselői is. Dr. Nagy Bálintnak, a MÉM főosztályvezetőjének előadásából kitűnt, hogy a vizsgálatok és a kísérletek során több kukorica- és búzafajtát vetettek el, aminek az a célja, hogy kikísérletezzék a legjobban termeszthető, legtöbb termést adó fajtákat az adott tájegységben. Mind a két növény termesztésénél kiterjednek a vizsgálatok a fajták érésgyorsaságára, termésmennyiségére, és a termés víztartalmára is. A fej trágyázást és a permetezést a legkorszerűbb eszközzel, repülőgéppel végezték. Egyenletes, gyors és biztos munkát végzett. Kukoricánál 60 centiméteres fejlettségnél tőszámlálást végeztek. Az eredmény több, mint 90 százalékos beállottságot jelzett. Még nem kezdték meg az aratást az 55 hektár területű búzatáblán. A szemek nedvességtartalma magas, nem értek még be. A kalász hosszúságán végzett mérések alapján — a kontrolihoz viszonyítva — a kalászok átlagosan 15 százalékkal hosszabbak, hét és fél centiméteresek. A 75 hektáron vetett öt kukoricafajta szépen fejlődik, de haragos zöld leveleik néhol már csavarodnak. Ez biztos jele a szárazságnak, vízhiánynak. A szokásos csapadékmennyiségnek az első fél évben a harmada hullott le. A csapadék- hiány ellenére így is bíztató képet mutat a határ. A korai fagyok miatt rövid tenyészidejű kukoricafajtákkal kísérleteznek. A tájegység szövetkezetei a Tisza, a Túr, a Szamos és több kisebb folyó határolta területen termelnek. A rakamazi Győzelem Termelőszövetkezet öntözött őszi árpa táblájáról 49 mázsás termést takarított be hektáronként. A lehetőség itt is adott. Egy-egy szövetkezet határát több tíz kilométeren keresztül is, kíséri a Tisza vagy a Szamos. Öntözött területen rekordtermést _lehet elérni. Aratás előtt nem lehet mélyreható következtetést levonni, de az már biztos — és ez volt a tanácskozáson résztvevők egybehangzó véleménye is — a kísérlet eddig teljes sikerrel járt. Lehet ezen a területen is jól és sokat termelni. S. B. ÚJDONSÁGOK, TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK