Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-02 / 155. szám
1976. július 2. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Áz idő — pénz NINCS EGYÉRTELMŰEN JÓ HANGZÁSA NÁLUNK annak az angol közmondásnak, amely szerint „az idő — pénz”. Természetesen nem az aktualitása iránt támadnak kételyek, hiszen a két fogalom közötti összefüggés ma nyilvánvalóbb, mint valaha. Az idő, amelynek folyamán egy adott terméket, új értéket létrehozunk, valóban, pénzben is kifejezhető. Ugyanígy az elmulasztott, az elszalasztott, elpazarolt idő is. A kétely, vagy fenntartás inkább annak szól — társadalmi felfogásunk szerint —, hogy kíll-e és lehet-e mindent pénzben mérni és kifejezni. Nem vezet-e annak abszolút értelmezése (ahogyan ezt a kapitalista mentalitás értelmezi) az egyéb értékek tagadásához, ahhoz a sivár hasznossági elvhez, mély szerint: „Mondd meg, hány dollárod van, s megmondom ki vagy”? Ha viszont megtisztogatjuk e mondás lényegét a hozzátapadt merkantilista felfogástól, akkor valóban, nagyon is igaz, hogy az idő pénz, sok pénz! Ha egy cementgyár, műtrágyagyár, egy acélmű csupán hónapokkal vagy csak hetekkel a tervezett határidő előtt elkészül és ontani kezdi termékeit, már millió, sőt tízmillió forintokról van szó, vagy éppen félmilliárdokról. Ha egy új gyógyszer, mérőműszer, rádiótechnikai berendezés, szerszámgép megfelelő időben jelenik meg a piacokon, számottevő és pénzben nagyon is kifejezhető nyereség az a népgazdaságnak. Ha a megrendelés és a szállítás, a tervezés és a kivitelezés, a kutatás és a megvalósítás, a beruházás és az átadás közötti időt bármely esetben is szűkíteni tudjuk: a megtakarítások nagyságrendje országos méretekben hatalmasra duzzad. És természetesen fordítva is: a késlekedésből eredő veszteség hólavinaszerűen növekszik. Az időt pedig számtalan módon lehet pazarolni. A saját időnket is, másokét is. Bonyolult ügyintézéssel, döntéshalogatással, előkészítetlen munkával, keresztbe szervezéssel, rossz együttműködéssel, szócséplő értekezletekkel, lassú reá ■ gálással. HELYSZÍN: A KONZERVGYÁR Diákok szezonmunkán EGYFAJTA MENTALITÁSSAL, MAGATARTÁSSAL, amely nem érzékeli (nem tudja vagy nem akarja érzékelni) az értékmérő pénzben kifejezhető nyereséget vagy veszteséget, s nem lázad fel az elpazarolt idővel okozott veszteségek ellen. És nem egy-két tucat, hanem millió és millió kapcsolat működéséről van szó a társadalomban, amelyben fogaskerekeknek kell illeszkedniük egymáshoz, átadva egymásnak tempót, lendületet, gyorsaságot. Ha nem: akadályozzák, fékezik egymást az elégtelen működéssel. Szokásról, stílusról a cselekvés gyakorlatáról van szó, amely társadalmi gondolkozásmód és stílus gyanánt jelenik meg minden országban. Mai szükségleteink, követelményeink, gazdasági környezetünk, technikai világunk összessége most feltűnően éles fényt vet erre a gondolkozásmódra, éppen mert ma még elégtelen, s megváltoztatása legalább olyan sürgető, mint a sokat emlegetett gazdasági-strukturális változtatások véghezvitele. Úgy is fogalmazhatnánk: elodázhatatlan immár időérzékünk korszerűsítése. Az, hogy mi gyors és mi lassú, mindig viszonylagos. Mihez képest gyors és mihez képest lassú? Ha csupán saját előző cselekvés- és viselkedésnormáinkhoz mérjük — mondjuk, a gazdasági viselkedés- és cselekvésnormák változását —, lehet, sőt bizonyos, hogy gyors fejlődést tapasztalunk számos téren. Helyzetünket viszont az jellemzi, hogy nemzetközi gazdasági környezetünkben mind szélesebb felületű kapcsolataink vannak magas gazdasági fejlettségű partnerekkel. Az időtényezők tehát mind nagyobb mértékben az ő normáik és szokásaik szerint fogalmazódnak meg, azaz mind jobban szűkülnek. AZ BIZTOS, HOGY AZ ADOTT TÁRGYI, sőt társadalomlélektani feltételek nem változtathatók meg máról holnapra. Számunkra például rendkívül gyorsnak látszik azoknak az utaknak az építése, amelyek már nagy teljesítményű, korszerű gépsorokkal készülnek, hiszen egy évtizede még kézi erővel és elavult, alacsony termelékenységű gépekkel folyt az építésük. Néhány más ország útépítési normáihoz viszonyítva azonban még mindig igen alacsony az útépítés termelékenysége. Vagy például figyelemre méltó tempójú a panelházak összeszerelése, ha a korábbiakkal vetjük egybe. De lényegesen lassúbb ma is, mint számos más országban, amely nálunk jóval előbb tért át a panelszerelés technikájára. Továbbá számos ügyviteli munka ideje lerövidült a fokozódó gépesítésekkel. Ha azonban ugyanezt a gazdasági élet gyorsulásához mérjük, a tempó növekedése nagyon is elégtelen; ma már a gazdasági ügyvitel lassú tempója komoly akadája a termelékenység- és hatékonyságnövelésnek. EGY HAJSZÁSABB, ZAKLATOTTABB MUNKAINTENZITÁSRÓL LENNE SZÓ? Egyáltalán nem. Csak tárgyszerűbb, racionálisabb, az időtényezőt jobban érzékelő és tisztelő társadalmi viselkedésminta tudatos kialakításáról — üzletben, hivatalban, tervezőintézetben, étkezdében, gyárban. Egyszóval, mindenütt. Arról, hogy sűrűbben pillantsunk óránkra — nemcsak, amikor munkaidőnk a végéhez közeleg, hanem tárgyalás, megbeszélés, termelőmunka és az ügyfelek kiszolgálása közben is. Egy kicsit sűrűbben legyen látható a konkrét vagy akár képzeletbeli felirat minden munkahelyen: „Az idő pénz”. Az enyém, a tied — mindnyájunké. R. L. 5 SZAKMUNKÁSOK ÉRETTSÉGIVEL ••55 A Nyíregyházi Konzervgyár főzelék- üzemében zöld golyócskák milüárdjai ugrálnak, pattognak a mozgó, forgó gépsorokon, a vízzuhatag alatt. Borsó ládában, üvegben, fémdobozban ... Utánpótlás az új gumigyárnak Mintegy 5—600, jól képzett munkást igémyel Nyíregyházán az új, mezőgazda- sági abroncsgyár. Az 1979-re elkészülő egymilliárdos beruházás előkészületeihez tartozik, hogy a gumigyárban már hozzákezdtek a szakemberek képzéséhez. A gumigyártó szakon a 107. számú szakmunkásképző intézetben pótbeiratást tartanak augusztusban, hogy a magas technológiai szintet három év múlva, a gyár indulására elsajátítsák az új munkások, akiknek a szakértelmén múlik majd a nagy értékű berendezések hibátlan működtetése. Szakmunkásnak képeznek ki 30—40 érettségizett fiatalt is, akik később, a vegyipari szakközépiskola elvégzésével az új gyár leendő középkáderei, csoportvezetői és művezetői lesznek. A megye legA nagyfokú gépesítettség is oka, hogy a konzervgyár mostanában nem igényli any- nyira a szezonmunkásokat, amilyenek a diákok is nyaranta. — Azért csak jöjjenek. Tudunk munkát adni. ízleljék meg, hogy szüleik hogyan és mennyit dolgoznak — az ő eltartásukért is! — mondja a gyár fiatal munkaügyi osztályvezetője, Hársfalvi Gábor. A múlt héten alig tizen dolgoztak — diákok — a gyár üzemeiben, két műszakban. Igaz, alig jutottunk túl a tanévzáró hónapon, a fiatalok nagy része valószínűen most ocsúdik az év végi hajrá izgalmaiból. A bátrabbak, a jobb idegzetüek — s főként, akiknek a nyár második felére egyéb programjuk van — igyekeztek munkába állni. Közülük hárman a konzervgyárban: Hegyes Zsuzsanna, a Kisvárdai Császy Gimnáziumból, Morauszki Ilona, a Nyíregyházi Kölcsey Gimnáziumból, Bányász Éva, a Ti- szavasvári Gyógyszeripari Szakközépiskolából. 16 évesek. ZSUZSA: Eljöttünk egy kis pénzt keresni. Nem a pénz öröméért. Akárcs'ak Éva, én is már harmadszor vagyok itt. Szeretem ezt a munkát. Aztán július közepén két hétre a lakiteleki építőtáborba megyek. Jó érzés lesz divatos, új szerelésben odautazni és még jobb, hogy az arra valót magam kerestem meg. Legalább három fürdőruha nagyobb exportárualapot növelő ipari beruházásánál a kulcshelyekre kerülnek a szakmunkások. Mivel a mezőgazdasági abroncsgyártás nemcsak a hazai ellátást fog- já szolgálni, hanem tőkés exportra is kerül a termékekből, ezért a gyár további fejlesztését tervezik, Közép-Eu- rópa legnagyobb ilyen üzemévé fejlesztik az abroncsgyárat. L. B. kell, meg trikók, rövid nadrágok. Otthon meg úgyis azt mondják, nincs már elég? ÉVA: Anyámmal egy feldolgozó vonalban dolgozom. Szóval adódott, hogy ide jöjjek. Itt hajtok. Ha már dolgozom, keressek is. Bár én nem igen kívánkozom elmenni sehova a szünidőben. Persze, azért a vége mindig az, hogy beugrik egy kis ki- kapcsblódás, szórakozás is. Viszont divatosan öltözködni én is szeretek, s a keresetemet erre költőm. / ILONKA: Augusztusban az ifjúsági fúvószenekarral Kaposvárra megyünk, utána pedig a Balatonhoz. Pénzbe kerül, s így nem kell kérni otthon. Nekem ez örömet okoz. A gyár meg külön élmény. Nem ilyennek képzeltem, hanem valahogy olyannak, amilyen a kezdetben lehetett még nagyon kézművesen. ZSUZSA: Azoknak a diákoknak — nekem is vannak ilyen osztálytársaim —, akik nem vállalnak munkát, mert félnek tőle, fogalmuk sincs milyen a gyári munka, menynyit és hogyan kell dolgozni. De szövegelni tudnak arról, hogy milyen jó a munkásokj kora tavaszi napsütés- ben, a bérházak mögött két kisgyerek játszogat. A nagyobbik 5—6 éves lehet, a kicsi éppen csak, hogy totyog. Testvérek. „Sántikáznak”. (Hosszú évek teltek el. hogy nem láttam ezt a játékot játszani, amit mi annak idején — gyermekek — naphosszat műveltünk. És ma szinte megilletődtem a kél kislány láttán ...) A kislányok játszanak .., azazhogy... az idősebb egészen belemerül a játékba, dob, ugrik egyet. Dob és ugrik. Féllábon, amint azt a játék szabályai előírják. Mindaddig dob és ugrik, amíg sikerülnek a dobások. Egyszer aztán rossziil esik a kövecske és akkor odafordul a kicsihez: — Te jössz, Kati! — mondja, de a totyogós ott nak, nem kell annyit tanulniuk. Talán a gépek maguktól mennek? Azokat ismerni kell, tudni bánni velük. Űj gépek, újabb technológia ... Gyorsan pereg a beszélgetés. Nem érünk rá cseverész- ni. A lányok csoportokban dolgoznak, a bérezés is ilyen formában történik. Nem szeretnék hallani, hogy rájuk dolgoznak. ÉVA: Mondogatják néha, hogy rá kell dolgozni a diákokra. Pedig nem így van. Mi például mindig teljesítjük a normát, s a többiek is. ZSUZSA: Ha elő is fordul, hogy mégsem, az nem azért van, mert nem lelkiismeretes a diákmunkás, hanem éppen ezért. Nagyon is igyekszünk dolgozni pontosan, precízen. Gyakorlatunk meg nincs, különösen kezdetben. De azért nincs vész, nem néznek ki bennünket. Divatos kifejezéssel élve a lányok közérzete jó a konzervgyári kollektívában. Ilonkára egyenesen pályameghatározóként hatott. Azt mondja, ha leérettségizik, gyárban akar dolgozni fizikai munkásként. S amikor talpig konzervgyári viseletben — gumicsizmában, fehér köpenyben és fehér kendőcskével a fejükön — visszamennek a gépsorok közé, már hiába keresem őket tekintetemmel. Pedig nem egyformák. Kádár Edit guggol a fal tövében és a porban turkál. Oda se figyel. A nagyobbik most már türelmetlenebbül újra rászól: — Hallod, Kati? Te jössz! Sáníika A kicsi most ránéz, de folytatja a játékot a porban. A nagyobbik megmérgesedik, odamegy a kicsihez, az egyik karjánál fogva felállítja: — Dobjál! — mondja, de ő fogja kézbe a másik üvegcserepet és dob, a földre rajzolt ábra első kockájába. — Na, gyere! — mondja a kicsinek, ő maga féllábra áll és húzza maga után a kicsit. Most helyette ugrál. Az peKiváló munkásőrök e ndhagyó tanácskozást tartottak a munkásőrség megyei törzsének és közvetlen alegységeinek kiváló címmel kitüntetett munkásőrei és parancsnokai Tisztelettel emlékeztek meg az alapítókról, akik között veteránok és egykori görög állampolgárok is voltak. Jóval korszerűbb technikai felszerelésekkel rendelkezik a testület, nőtt a szerepe és a tekintélye. Olyan beszélgetés volt ez, amely elősegítheti a megbízatások további, hatékonyabb teljesítését. Erre részben azért is számíthatunk, mert megyénk munkásőreinek több, mint 80 százaléka párttag, s csaknem 70 százaléka munkás. Éppen a kétkezi munkát végzők vetették fel, hogy egyes vállalatoknál mem is a vezetők, hanem a középvezetők tesznek megjegyzést, ha a szolgálati parancs elszólítja őket a gépektől, a munkaeszközöktől. A javaslatok szerint jó lenne, ha a középvezetők is jobban megismernék a testület lényegét és eljutna hozzájuk a kiképzés naptári terve. A témánál említjük a Volán vállalat párttitkárának hozzászólását, amely szerint kölcsönös tájékoztatásra van szükség. Elmondta, hogy a vállalat két középvezetőjét meghívták egy munkásőri foglalkozásra, s azóta ezek a középvezetők megértőén támogatják a munkásőröket. Ugyancsak az említett vállalat párttitkára hozta szóba, hogy hasznos lehet, ha a testület javítja tömegkapcsolatát. Mondta a példát is. A vállalat munkásőrei patronálnak egy Ifjú Gárda-szakaszt, s azóta a szakasz tagjai a versenyeken egy sor helyezést értek el. Egy munkásőr mintegy kiegészítésül mondta: „Élőbb kapcsolatot kell teremteni a parancsnokság és a vállalati vezetők, középvezetők között.” O TITÁSZ párttitkárának hozzászólását, amely szerint: „Ne csak a parancsnokok és a vállalati vezetők szervezzék az utánpótlást. Kérdezzék meg a beosztott munkásőröket is, hogy ők kit látnának maguk között szívesen.” Valóban eredményesebb lehet így a szervező munka. A nyíregyházi Ságvári Tsz elnökének javaslatát a munkahelyi vezetőknek érdemes megvalósítani: „Ha két ember termelőmunkája egyenlő és jutalom, vagy kitüntetés következik, akkor a munkásőrt helyezzék előnybe.” Q tanácskozáson választották meg azokat a küldötteket, akik szeptemberben a kiválók megyei fórumán mondják el véleményüket, tapasztalataikat. A hasznos javaslatok megvalósítása is hozzájárul ahhoz, hogy a jövő év elején -méltóan ünnepeljük a munkásőrség megalakulásának 20. évfordulóját. N. L. dig esetlenül totyog mellette, vagy még inkább mögötte. így megy a játék a második és a harmadik dobás után is. De akkor a nagy unni kezdi,. Hiába, így nem jó! A kicsi újból leguggol, most a színes üvegcserepet veszi fel. — Tép ... tép ... — mondja selypítve, a nagyobbik most már türelmét végképp elveszítve, rákiált: — Veled nem lehet játszani! — és kikapja a kicsi kezéből a cserepet. Most veszi észre, hogy nézem őket. Arcán mosoly suhan át, az öröm villanása és máris lelkendezve fut hozzám: — Bácsi, gyere velem játszani! — és megfogja a kezemet. — Ugye, jössz ...? — kérdi. De aztán hirtelen elkomorul a tekintete és bizonytalanul hozzáteszi: — Ugye, te tudsz sántikázni? ... Antalfy István A buji Üj Élet Tsz 50 hektáron termel zöldborsót. A cséplés jó eredményeket mutat. A várakozásoknak megfelelően 20—22 mázsa szemet nyernek hektáronként. Képen: Budán Péter konzervgyári átvevő, és Hegedűs Antal gépkezelő ellenőrzi a cséplést. (Hammel József felv.)
