Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-02 / 129. szám
2 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. június 2. MÍR TÖBB MINT EGYMILLIÓ N FÜRDŐRE R észben tanácsi beruházással, részben társadalmi összefogással melegstrandot és fürdőt építenek Vásáros- naményban. Az építkezéssel kapcsolatos tanulmányterv elkészítését hamarosan megkezdik, az ehhez szükséges helyszíni bejárásra a közelmúltban került sor. A terv szerint a melegfürdő több szakaszban épül, az utolsó szakaszban versenyuszodát is építenek Bereg központjában. A közeli években Vásá- rosnamény és Vitka között 3 szintes munkáslakások épülnek — az ipar- telepítési tervnek megfelelően. Az új „negyed” boltot, iskolát és más középületet is kap. Az új házaktól délre, Vitka irányában építik a fürdőt, a Kraszna töltéséhez közel. A kijelölt területre idén villanyhálózatot és köves- útat építenek. Jövőre fúrják a kutat, utána nyomban megkezdik a fürdő alapozását. Eddig több mint egymillió 100 ezer forint gyűlt össze a tanács által alapított „fürdőszámlára”. A helyi ládagyár dolgozói 29 ezer, a faforgácslapgyár dolgozói 31 ezer, az ÁFÉSZ dolgozói 32 ezer forinttal járultak hozzá az építkezésekhez. A - járási kórház dolgozói 26 ezer, a tiszaszalkai tsz-tagok 50 ezer, a VOR helyi üzemegységének dolgozói 6 ezer forintot utaltak át a számlára. A tarpai tanács 20 ezer forintot adott az említett célra, az ilki és a márokpapi úttörők is ezresekkel támogatták az akciót, amely csak ezután éri el tetőpontját. Könyvhéti események a mai, szerdai nap rendkívül gazdag eseményekben. Különösen Nyíregyházán lesz sok rendezvény. Ezek közül a legfontosabb a délelőtt 11 órakor sorra kerülő könyvünnepély a Kossuth téren. Író és olvasó találkozók is lesznek, szép számmal. Lássuk sorban. Délelőtt fél tízkor a 110-es szakmunkásképzőbe Móricz Virág látogat. Délután háromkor a Volánnál Békés Gyula, ugyanekkor a Ság- vári Tsz-ben Fábián Zoltán találkozik olvasóival. A Sóstóhegyen délelőtt likőr Vargha Balázs a klubba látogat. A húsipari vállalatnál Móricz Virág fél négykor, este hétkor Rákos Sándor a megyei könyvtárban beszél munkásságáról, az irodalomról. Vidéken is lesznek találkozók. Mátészalkán az ipari szakmunkásképző kollégiumában délután négy órakor Bory Zsolt költő beszélget a tanulókkal. Nyírmadán a művelődési házban este hétkor Fábián Zoltán lesz az ünnepi könyvhét vendége. ÖTVENÉVES A HODÁSZI ÓVODA A kantustól a repülőgépig Pillanatkép a hodászi óvodában. (Gaál Béla felvétele) A hodászi óvoda udvarán a parányi játékok között egy repülőgép hívja fel magára a figyelmet. Talán jelkép, szim- bólium is ez, jelképezi az ötvenéves intézmény fel- emelkedését. Tavaly ősszel a MALÉV Tupoljev szocialista brigádja hozta a „nyugdíjas” gépet — a gyermekek legnagyobb örömére. A repülők ekkor már tudták, hogy az óvoda jubileumra készül. Az ötvenedik évforduló megünneplésére szombaton került sor. A kedves és ritka ünnepségre eljött az első óvónő, Balázs Magda is. Részben az ő érdeme, hogy 1926-ban — a szabolcsi falvak' közt talán itt először — megnyitották az óvodát a többnyire kantusban járó szegény gyerekek előtt. Az óvó néninek a Népjóléti Minisztérium kapuját is döngetni kellett, hogy az új intézmény megfeleljen az alapvető követelményeknek. A találkozón láthattuk az 50 éves, sárguló csoportnaplót, amelyben többnyire becenevükön szerepeltek a gyerekek. Így: Balogh Pista, Rózsa Jóska, Szilágyi Józsi... Eljött a találkozóra Hetei Zoltán, Szikszai Sándor és Szováti János — mindhárman elsők közt lépték át az óvoda küszöbét. Érdekességként említették, hogy Szováti bácsinak a lánya most neveli az itteni gyerekeket — óvónő. Büszkék rá a fálü lakói, hogy az akkor még újnak mondott óvodába járt Czine Mihály irodalomtörténész is. Az elsők közt tanult itt verset, éneket Vass József, a HNF mátészalkai bizottságának titkára, aki legtöbbet kardoskodott azért, hogy Hodá szón a hetvenes évek elején a cigánygyermekek is óvodát kapjanak. A vezető óvónő beszélt a fejlődésről, elmondta, hogy a megyei tanács az idén 23 ezer forinttal támogatja az óvodát, a helyi tsz és a Mátészalkai Tangazdaság egy-egy brigádja új kerítéssel vonja körül az óvodát. A bensőséges ünnepség végén az óvó nénik és a gyerekek saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek a meghívott vendégeknek. <n. 1.) JUNIUS 5—20-IG KISVÁRDAI-RÉTKÖZI NAPOK Kórustalálkozó, kiállítások, író—olvasó találkozó, tudományos ülések Június 5-én kezdődik és 20- ig tart a „kisvárdai-rétközi napok” programja. Ebben az évben a kisvárdai rendezvények mellett a Rétköz és a járás községei is lehetőséget kapnak a régi folklór- jellegű dalok, táncok, szokások felújítására, továbbfejlesztésére, a program keretében az öntevékeny művészeti csoportok bemutatkozására. A központi rendezvények színhelye a patinás környezetben helyet foglaló várszínpad lesz. Szerepet kap az irodalom, a színház, az ének, a tánc, a képzőművészet. A „kisvárdai-rétközi napok” megnyitójára június 5-én este 7 órakor kerül sor a várszínpadon a debreceni Csokonai Színház művészeinek operett előadásával. Június 6-án kórustalálkozóval folytatódik a program, majd a megyében lévő nívódíjas néptánccsoportok versengése következik. Megrendezik a hagyományos kiállításokat is. A művelődési központban az iskolák politechnikai kiállítása, és Berecz András festőművész Népdalillusztrációk című tárlata tekinthető meg. A Bessenyei Gimnázium és Szakközépiskola dísztermében Csontos László szobrászművész tárlatát rendezik meg, míg a művelődési központ június 12-től a nyíregyházi Jósa András Múzeum anyagát felhasználva néprajzi kiállításnak nyújt otthont. Sor kerül még író—olvasó találkozóra, a rétközi irodalmi színpadok bemutatójára, tsz szocialista brigádok vezetőinek találkozójára, orvosok és pedagógusok együttes tudományos ülésére, a Rétköz és a járás műemlékeit, irodalmi nevezetességeit ismertető tanulmányi kirándulásra is. AM A zt a régi hölgyet Rimini- ből, Francescát, már hosz- szú ideje ismerjük, sejtjük, hogy szép volt, azt pedig tudjuk róla, hogy „szél viszi könnyen”, miként Dante megírta. S most itt van ez a másik hölgy is Riminiből: a trafikos- né. A traiikosné, akit nemhogy a szél, de Fellini filmjének, az Amarcordnak vágyakkal teli kamasza is alig bír felemelni. S mégis, aligha kétséges, hogy ez a nőalak is a maga mázsányi bájával belép a halhatatlanok sorába, miként filmtörténetet sem lehet majd írni a képekben visz- szaálmodott ifjúkor e millió színű megfogalmazása nélkül. Fellini (mint nálunk Szabó István) következetes konokság- gal készíti a maga fiimi önéletrajzát. A ROMA, a férfikor színhelyének bemutatása után törvényszerű volt, hogy a mester celluloidszalagra idézi majd gyerek- és serdülőkora világát is. S bár e filmjében nem nevezi meg a kisvárost, amelynek utcái és terei, különleges és mindennapi emberei felvonulnak előttünk, mégis nyilvánvaló, hogy nem lehet más, mint saját szülővárosa, középiskolás éveinek környezete: Rimini. Erre utal a cím is, hiszen az Amarcord e vidék táj szava, s azt jelenti: emlékezem. Az Amarcord mégsem, az önéletrajzi indíttatás ellenére sem magánügy, mert jó néhány képsorában a harmincas évek olasz kisvárosainak tipikus hangulatát és szereplőit képes elénk állítani. így nem is kerülheti el a kibontakozó fasizmus jellemző megnyilatkozási formáinak bemutatását sem. Az emlékképek közül jó néhány kapcsolódik ehhez, de kettő mindenképp emlékezetes, marad: az egyik a ricinussal 'megitatott apáé, valamint az, amelyben a direkt módon sohasem politizáló Fellini mintegy túllép önmagán: a templomtoronyban felhangzik az In- ternacionálé, mire a fasiszták eszeveszett lövöldözésbe kezdenek, s „győznek”. Föntről aláhull a „tettes”, egy öreg gramofon. Már a Róma szereplőinek látványa is azt sugallta, amit az Amarcord csak felerősít: mintha az azzuri égbolt alatt néhányan csak azért híznának vagy nőnének különleges méretűre, hogy helyet kapjanak Fellini különleges filmhőseinek sorában. A filmnek nincs összefüggő cselekménye, az összetartó erő Fellini kimeríthetetlen fantáziája, mellyel feleleveníti ifjúsága epizódjait. Ezek közül talán a legsikerültebbek az iskoláról, a tanárokról szóló részletek, amelyek a humornak, az iróniának minden lehetőségét felhasználják, de bántóvá egy pillanatra sem válnak. Mindvégig jelen van az előadásban a bölcs derű, a nevettető szándék, s a rendezői eszközök gazdagságát jelzik a groteszk elemek is (a fasiszták felvonulása vagy a cigarettavásárlás jelenete). Nem hiba nélkül való Fellini filmje. Amíg győzi ötletekkel, addig oda tudja láncolni a figyelmet a vászonra, de néhány epizód (a nagy hajó érkezése vagy a háremhölgyek bevonulása) kevésbé szellemes. Megismétlődik itt az a hiba, amely már a Rómát is jellemezte: a személyes kötődések miatt benne maradtak a filmben olyan képsorok is, amelyek a néző számára érdektelenek. Hamar Péter A múlt héten lezajlott — hatodik — veszprémi tévétalálkozóra az 1975-ös év adásaiból válogatott huszonkét órányi irodalmi és zenés alkotással neveztek be az alkotók. Bár a rendező bizottság eddig minden évben, az idén is, a találkozó szemlejellegét igyekezett az előkészítéskor és részben a lebonyolításkor is hangsúlyozni, valójában mégis versenyben voltak egymással a művek és alkotóik. Az idén is versenyeztek tehát a művek, de nem olyan erős mezőnyben, mint például tavaly. (A múlt évi szemlén szereplő írott malasztra, a III. Ri- chárdra, az Ida című tévéjátékra, a Gyilkosokra, Az utolsó játszmára vagy a Mozgófényképekre gondolok.) Meglehet, a most benevezett alkotások összképe egységesebb volt, mint tavaly vagy azelőtt, ez azonban legfeljebb a műfajokra nézve érvényes. Ugyanis akik végignéztük a találkozón újra vetített tévéjátékokat, -filmeket, azt tapasztaltuk, hogy a megvalósítás, a művészi munka színvonala némileg egyenetlenebbnek mutatkozott, mint az előző években. Ez a színvonalbeli változatosság nemcsak az összképben, hanem némely alkotásban magában is jelentkezett. Ehhez még azt is hozzá teszem, hogy oly nagy erejű mű sem akadt, mint az előző évek néhány találkozóján. (Pl. mint az előző évekből a Széchenyi meggyilkoltatása, a Vidám elefántkor, az írott ma- laszt, a Gyilkosok.) Elsősorban a mai témájúak között nem találtam ilyet. Egyáltalán: igen kevés egészen mai témájú film, tévéjáték szerepelt a találkozón. A tizennyolcból mindössze három: Férfiak, akiket nem szeretnek (Gal- góczi Erzsébet írta — Sző- nyi G. Sándor rendezte), Summa-summárum (Szabó György — Karinthy Márton) és az elhibázott Embersirató (H. Barta Lajos — Rémiás Gyula.) A Galgó- czi—Szőnyi-film Veszprém város díját, a Summa-summárum irodalmi anyagáért Szabó György a kritikusok díját kapta. Ennyi az egész, ami mai téma. Mint kitűnik, természetesen nem számítottam ide azokat a képernyőre alkalmazott klasszikus műveket, amelyeknek mához szóló mondandóját bontották ki az adaptáláskor. (Shakespeare —Dürrenmatt—Esztergályos Károly: János király; Ben Jonson—Fehér György: Volpone; Goikij—Dömölky János: Az áruló.) A Volpone a zsűri fődíját, Gábor Miklós a János király címszerepéért a kritikusok díját kapta. A műfaji kép, sajnos, szűk tartományban mozgott. Kevés vígjáték vett részt a szemlén. Mint a tévé jeles művészeti vezetője a sajtókonferencián bizonyos keserűséggel és ironikusan megjegyezte: a magyar szellemi élet (irodalmi és művészeti) közfelfogása nem kedvező talaj a derűnek, Magyarországon csak a világmegváltó, a lét és nemlét kérdéseivel foglalkozó művek számítanak az egyáltalán értékelhetők közé. Befejezésül' visszatérve a maiságra és az eredetiségre. A televízió művészeinek és szervezőinek, irányítóinak őszinte törekvése, hogy minél több eredeti és mai témájú filmet, tévéjátékot készítsenek. Bizonyíték erre a Veszprémben tartott három ősbemutató, ezek a filmek ezután kerülnek adásba, zsűri elé tehát még nem juthattak. Kettő közülük bizonyosan számíthat a közönség érdeklődésére is (Dömölky János Miért? és Cserhalmi Imre—Szönyi G. Sándor Csillagok változása című tévéfilmje.) Ezt az eredetiségre és maiságra való törekvést időnként meg-megakasztják különféle tényezők, de ez az iparkodás hosszú távon végül is érvényesül. S a jövőt tekintve ez a biztató. Seregi István A RADIO MELLETT Bozó László rendezői sorozatában saját rádiódrámáját, a „Végállomás”-t hallottuk szombaton. Ez esetben tehát a rendező semmiképpen nem érthette félre a szerző intencióit, s pontosan meg is valósíthatta azokat... (Ez a lehetőség egyébként ritkán adatik meg — talán csak az ún. szerzői filmeket kivéve — az olyan szerzőknek, akik „főhivatásban” rendezők. Vagy rendezőink közül alkotnak kevesen más műfajban is?) A „Végállomás” kevésbé rádiódráma, sokkal inkább egy dramatizált formában megírt és így előadott lírai élettörténet, rezignált pálya végi számvetés a be nem teljesült álmokról és az elszalasztott, egyszer volt nagy lehetőségről. A 45 évi szolgálat után nyugdíjba menő bakter egyszerű, tiszta lelkű, kötelességtevő és az életével megelégedett ember. Távozásával a kis feltételes megállóhely is megszűnik. Az utolsó szolgálati éjszakáján, mikor az utolsó vonatának is el kellett már mennie, egy lekésett utolsó utas — titokzatos idegen, talán egy élő lelkiismeret —, s egy ismerős hegedű- szólam felidézi benne a múltat. Az idegen kérésére válaszolnia kell, „...hiszen mindenkinek van története...” Neki is volt. Eseménytelen életében egy hegedűművész leány jelentette a naev lehetőséget, sorsa fordulását, aki szeretni tudta volna őt a maga becsületes emberségében. De az alkalmat elmulasztotta, pedig az a leány még a hegedűjét is otthagyta, hogy menjen el utána... Ennyi a bakter története. A rádiós előadást igen élvezhetővé tette, hogy a rendező és a kitűnő színészek finom ízléssel, biztonságosan kerülték ki az érzelgősség buktatóit. A Rádiószínház a 3. műsorban mutatta be Simon- ffy András ironikus játékát, „A világlecsó”-t, Pás Sándor rendezésében. A lecsópéldázatból az a látszólag nagyon egyszerű igazság következett, hogy modern korunkban egymás tudása nélkül nem lehet „új minőségek” felé továbblépni, „...minthogy a lecsó is az anyag új minősége a főzés által...Igen ám, de az érettségi találkozó három Nobel-díjasa összeveszett, mert az elv ugyan egyszerű, de valójában mindenki másképp csinálta volna a maga lecsóját... Azt például, hogy a lecsóba karikára vágott zöldpaprika miért a kis- polgáriság jelképe, s a másképpen aprítotté miért nem, továbbá, hogy a példázat hogyan tágulhatott világméretűvé (bocsánat; világlecsóvá), sajnos nem tűnt ki egyértelműen ebből a kevésbé sikerült, kissé erőszakoltan modernkedő, ironikus játékból. Merkovszky Pál
