Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

1976. június 6. KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 A megye szellemi „exportja“ és „importja“ Tudományos eredményekben is felzárkózni az átlaghoz MEGYÉNK TUDOMÁ­NYOS ÉLETÉRÖL viszony­lag keveset tud a széles köz­vélemény. Szabolcs-Szatmár szellemi-tudományos érté­keinek számbavétele pedig azt jelzi: ha szerényen is, a megye a tudományos ered­ményekben is felzárkózik az átlaghoz. A megyei tudományos koordinációs bizottság érté­kelése szerint 142 tudomá­nyos témában 440 kutató vesz részt, akik közül 22-en kandidátusi tudományos fo­kozattal rendelkeznek. A legtöbb témát a közgazdasá­gi, orvostudományi, műsza­ki, mezőgazdasági, történet- tudományi kutatási terüle­tek alkotják. Milyen kutatásokkal fog­lalkoznak a megyében élő szakemberek? A Vetőmag Vállalat Kutató Központja — korábban az Agrotechni­kai Kutató Intézet — a szán­tóföldi növények nemesíté­sét, fajtafenntartó élettani kutatását és agrotechnikai kutatását végzik. Dr. Klencz- ner Imre igazgató a koordi­nációs bizottság megbeszé­lésén elmondta: a kutatógár­da bizonyos fenntartással fo­gadta az elmúlt év januárjá­ban bekövetkezett intézke­dést, mely szerint az intéze­tet a Vetőmag Vállalathoz csatolták. Elég nagy mozgást is ki­váltott ez, tizenhat szakem­ber ment el az intézetből, akik között olyan is volt, aki kutatómunkát végzett. Az elmúlt másfél év alatt sta­bilizálódott a kutatógárda, megfelelő bérszinttel rendel­keznek, a kutató létszámot tízzel növelhették, s kibon­takoztak a kutatóterületek. Megmaradt az intézetnek a burgonyanemesítés, fajtatar­tás, a napraforgó, amely ipa­ri növénytermesztés szem­pontjából jelentős. Kutatási alanyuk még a takarmány- gabona, új növény a fajta­borsó, amely konzervipari cé­lokat elégítene ki. A kísérle­tek a vetőmagtermesztés cél­jait is szolgálják, mivel a korábbi időszakban a mező- gazdasági kutatásban a bio­lógiai kutatásra tették a fő hangsúlyt. A DÉD­UNOKA ató Dénes Olivér P sajtópert indított a Reggeli Híradó munkatársa el­len, mert az újságíró gú­nyos cikket írt ellene, amelyben bebizonyította, hogy Pató Dénes Olivér nem lehet Petőfi versének őse, mert Pató Pál kita­lált alak, sohasem élt. Ar­ról is szatirikuson írt, hogy mi értelme van egy legendásan lusta ember rokonságával dicsekedni, mint ahogy P. D. O. tet- te? A ‘bíróság előtt Pató Dénes Olivér okmányokat mutatott, amelyekben va­lóban szerepelt őse, egy Pató Pál nevű ember. Az újságíró ügyvédje meg­nézte a bizonyítékot, amelyből kitűnt, hogy ez az ős 1853-ban született, tehát nem lehet Petőfi hí­res versének alanya. A felperes erre azt igyekezett bizonygatni, hogy a régi születési bi­zonyítványban szereplő Pató apja is Pató Pál volt, Petőfi biztosan arról írt. — Miért olyan büszke állítólagos ősére? — kér­dezte tőle a bíró. A TUDOMÁNYOS KOOR- DINÁCIÖS BIZOTTSÁG fel­hívta a figyelmet többek kö­zött az új, Hollandiából ho­zott burgonyafajtákkal kap­csolatos teendőkre. Ezeket a fajtákat holland természeti viszonyok között nemesítet­ték ki, nagyon fontos, hogy ezt az élő szervezetet mé­lyebben megismerjék a ku­tatók, segítsék, hogy a mi természeti feltételeink kö­zött is jól betölthessék a várt funkciójukat. Egyébként meglepetésekre lehet számí­tani. 1970-ben a párt tudomány- politikai irányelvei alapján kezdte meg munkáját me­gyénkben a tudományos koordinációs bizottság. Ekkor a tudományos munkához még szerény adatok, tárgyi és sze­mélyi adottságok voltak. Az akkori Nyírségi Kutató Inézet volt az egyetlen tudományos bázis, ahol 3 tudományos fokozatú dolgozó végzett tu­dományos munkát. A mai mezőgazdasági főiskolán sem volt és nem is lehetett akkor tudományos munka. De nem bontakozott ki ez még 1970-ben a tanárképző főiskolán sem. Most már itt is vannak tudományos foko­zattal rendelkező dolgozók, és ami lényeges: az aspiráns- képzés a „főiskolások” köré­ben is megkezdődött. A mezőgazdasági főiskolán hat kandidátus dolgozik és nagy figyelemmel munkál­kodnak a fiatal, arra képes aspiránsok nevelésén. Ha­sonlóan pozitív az orvos- tudomány fejlődése, melynek központja a Jósa András kórház. A 75 éves évfordu­lón pályadíjakat alapított, a legjobb három tudományos munkát évenként jutalmaz­zák. A kórháznak tudomá­nyos ügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettese is van. Dr. Berényi Pál osztályve­zető főorvos, a tudományos koordinációs bizottság tagja többek között javasolta: a tudományos munka tárgyi feltételeinek javítására év­ről évre törekedni kell, s el­engedhetetlen a műszere­zettség további növelése, a tudományos ülések program­jánál az egészségpolitikai irányelvek szerinti munka, az orvosok-gyógyszerészek tudományos együttműködé­sének megszervezése, fiatal orvosok-gyógyszerészek tu­dományos körének létreho­zása. A megyei tudományos ko­ordinációs bizottság elnöke, dr. P. Szabó Gyula felhívta a figyelmet: a leglényege­sebb a kutatás és a gyakor­lat kapcsolatának állandó erősítése, a megye szellemi kapacitásának még jobb ösz- szefogása, hogy a kutatási témák valóban feleljenek meg a megye gazdasági cél­kitűzéseinek. Nem kevésbé fontos, hogy a nemzetközi és hazai kutatási eredménye­ket a megyénkben jól hasz­nosítsák. A tudományos munkához megyénkben is jó feltétele­ket teremt a párt tudomány- politikai határozata, a me­gyei párt- és tanácsi szervek támogatása, a Magyar Tu­dományos Akadémia, az or­szágos tudományos intézmé­nyek, minisztériumok által nyújtott segítség. A MEGYE SZELLEMI ERŐI nagy segítséget adhat­nak a megye középtávú komplex tervének kidolgo­zásához, tudományos elem­zésük, véleményezésük hoz­zájárulhat az ötödik ötéves terv célkitűzéseinek sikeres megyei megvalósításához. A munkatervben helyet kap­nak konkrét megyei felada­tok is, így a közgazdasági kutatók a burgonyatermelés, dohánytermelés, gyümölcs­termelés költség-, illetve jö­vedelmezőségének elemzé sein dolgoznak. Kiemelten fontos a tudományos kuta­tások végzésénél a gazdaság­centrikus szemlélet kialakí­tása; a kutatómunkát min­den esetben a termelés szol­gálatában végezzék — mű­szaki, természettudományos, agrár- és közgazdaságtudo­mány ágakról van szó. A cél továbbra is nem az elvont tudománvoskodás, ha­nem űi tudományos ered mén vek felmutatása, a meg­lévők ésszerű felhasználása a megye fejlesztése érdekében P. G — Kérem, ha Petőfi, a nemzet büszkesége tollára vette, akkor méltán di­csekedhetek vele. — Nagy költőnk Me­gyeriről, tintás kabátjá­ról is írt, mégsem jelent­kezett a sok Megyeri kö­zül senki, hogy az a bizo­nyos vándorszínész az ő őse volt. — Kérem, nekem sem­mi közöm azokhoz. Az én szavamban senki se ké­telkedjen. Ezért indítot­tam pert. Ezután tanúként hall­gatták ki Zalánkheövy Zalán irodalomtörténészt, aki a bíró kérdésére kije­lentette, hogy Pató Pál költői alak, sohasem élt, tehát a felperes nem lehet a költemény hősének le­származottja. Erre a felperes tanú­kat jelentett be, akikkel azt igyekezett bizonyítani, hogy már azért is Pató Pál őse, mert ő is közis­merten lusta ember. Az egyik tanú igazolta ezt az állítást: — Kérem, alacsonyabb beosztásba kellett Pató elvtársat helyezni, mert egy évig fektetett egy ak­tát a hivatalban. Vala­hányszor sürgettük az el­intézést, mindig azt vá­laszolta, hogy: „Ej, rá­érünk arra még”. Az újságíró védője el­lenbizonyítékul felhozta, hogy Pató nem is lusta, hiszen egyszer kettese volt a lottón és már az OTP reggeli nyitása előtt ott állt a bezárt ajtó előtt, hogy a 14 forintot felve­gye, pedig ráért volna na­pok múlva is elmenni a pénzért. Pató erre kérte, hogy a bíróság hivatalból szerez­ze be az 1835-ben szüle­tett Pató Pál születési bi­zonyítványát. Újból az irodalomtörté­nész tanúkihallgatása kö­vetkezett, aki mosolyogva jegyezte meg, hogy a köl­temény keletkezésének időpontjában az a Pató, akire a felperes hivatko­zik, legfeljebb tízéves le­hetett és iskolába járt, Petőfi legfeljebb azt ír­hatta volna meg költe­ményében, hogy lustaság­ból a házifeladatának megírását halasztotta el. A bíróság megkérdezte a felperest, hogy ezek után visszavonja-e kere­setét? — Nem — erősködött a felperes. — Az újság két­ségbe vonta állításomat, hazugnak nyilvánított, ezért kérem megbünteté­sét. S zünet után kihir­dették a bíróság végzését, a vádat elejtették. Pató dühösen kérdezte az ügyvédjétől: — Mikor fellebbezünk? — Ej, ráérünk arra még — válaszolta az ügyvéd. Palásti László MEGYÉNK TÁJAIN PANYOLA Sárgásszürkén hömpölyög a Szamos vi­ze. Tajtékzó fodrai fehér habot vernek. Hul­lámai simogatón nyaldossák a partot, mely mögött falvak fekszenek. Közöttük Panyola is, ahová két oldalról töltés alján visz az út. Az egy emberöltővel ezelőtt még oly hasznos szilvaerdőt hiába keresi a „jámbor utazó”. Kipusztultak a sóvári, a kenesi, meg a kor­mos almák fái is. A diósok is kihalóban. Szántófölödi növény díszük helyettük. Kér- semjén felől kukoricatáblák övezik a közsé­get. Az olcsvaapáti oldalon pedig legelő szegi. Aki a Tisza, illetve a Szamos külső oldaláról akarja elérni a Szamos partján meghúzódó települést, annak kompra kell szállni... A házak három emberöltő, ha nem négy világát őrzik. Húzódik meg itt fonott vessző­re vert sárépület. Épen, a maga szépségében pompázik a többi tornácos épület között egy fafaragásos. Szemben vele a kontrax — az emeletes. És amiből garmadával van — ami a mai falu képét teszi — a négyszögletes palá­val fedett nagy ablakú házak. A falak külső színét a jellegzetes beregi színek adják. Uralkodik a fehér. A kék, a sárga, a szürke és ezek színárnyalatai vált­ják egymást. A szögletes házzal együtt ala­kult át az udvar is. Az utcafrontból ez széle­sebb sávot vesz el. Ezek a lakások prakti­kumukban Panyolán sem váltak be. — A falu külső képének alakulásában tegyünk egy kitérőt — magyarázza Surányi Amália tanácselnöknő. — Az 1970-es árvíz, „az aranyvíz" után aránylag típusválasztási lehetőség nélkül 169 uniformis lakás épült. Hát csoda, ha nemcsak a legelőről hazatérő jószág akar néhány kapuval előbb vagy hát­rább betérni? A határ is egyhangúbb lett. 1959 után a szilvás dzsungelek eltűntek. Rit­kábbá váltak a diófasorok. A termelőszövet­kezeti gazdálkodás a határ képét teljesen át­formálta. Az emberek életmódját is megvál­toztatta. A lakosság gondolkodása a mához igazodott... Rovom az utcákat. Egyesek még vélni tudják, hogy az árvíz után melyik portán ma­radt meg a szilvaaszaTó, a kenyérsütő kemen­ce. A keresés eredménytelen, mert ahol a víz nem vitte el őket, ott is kialudt az aszaló pa­razsa. Kellett a hely az almafának. Aszaló­kasokat, réz lekvárfőző üstöket, üstházakat még mutatnak. De ezekben már nem fortyog, köpköd a lekvár, hogy tutajon lefele Szolno­kig, felfelé meg szekeren a hegyekig vigyék. De hol vannak már a vizet uraló markáns tu- tajosok? A szekér is eltűnőben. Motorcsónak szeli már a vizet, és autó veri az út porát. Mondják, Panyolán szegény a téesz, de gazdag a tagság. A szállóigét azzal magya­rázzák, hogy szinte minden háznál hizlalnak bikát, sertést. Annyi az udvaron a baromfi, hogy lépten nyomon belebotlik az ember. — És még mennyi lehetne — mondja Len­gyel Mihályné bosszankodva. — Nem kapunk elég naposcsibét, -kacsát. A pártkongresszuson azt mondják, segíteni kell a háztáji gazdasá­gokat. Hát ime itt a gyakorlat. Segítik bezzeg az ügyeskedők. Az ismeri a kereslet, meg a kí­nálat törvényét. Jár ide egy autó. Az árasztja el a környéket zöldség-, meg mindenféle vi­rágpalántával. Hogy drágábban? Fő az, hogy kapni lehet... Helyismerő kalauzom, Koncz Borbála ve­zető óvónő Széles Gyula tanárral, a község múltjának kutatójával ismertet össze. — Gazdag ez a föld a szó minden értel­mében — mondja Széles Gyula. — Én persze nem a gazdálkodásról beszélek. Számomra a föld gazdagsága múltjában, meg gyomrában van. Pattintott kőszerszámokat itt szinte min­dennap lehet találni. A Kericeszeg, Boroszló- kert, Homoród, Zsarókert, Noszó dűlők szláv eredetről tanúskodnak. A vízzel való küzdel­met a szabályozások helyei mutatják. Vásár­mező dombját 1200 körül is e névvel jegyez­ték. A Tisza-parton a Zsarókertnél 1932 és 1942 között Sőregi János hat méterre a föld felszínétől palánkvár maradványait tárta fel. Magam is több helyet tudok, ahol ha egy ásónyomra leások vár-, templom-, szoborma­radványokra bukkanok. Ma még úgy látszik, ezeknek a föld alatt van a legjobb helyük. Ha gazdagabbak leszünk, biztosan feltárjuk eze­ket is... Hogy mi mindenről hallgat a panyolai föld? Valóban jó lenne megtudni. És hova te­gye a laikus a református községben az 1930- as évek közepéig élő temetkezési szokást, mely szerint halottaikat a kertjük végébe helyez­ték örök nyugalomra. Ismereteimben István és László megtiltják a pogánykori szokást, a sátor körüli temetést. Mi él itt tovább? Mi­lyen hagyományokat ápolnak ezek a kurta­nemesek? A Varga család fejfái miért néznek kelet felé? A Koncz családé pedig miért áll arccal nyugatnak? — Megbolydult itt az élet ritmusa — gondolkodik hangosan idős Lábas Lajos. — A régi házak gazdái sem siratják vissza a múltat. Panyolán három emberöltőn át föld há­zasodott a földdel. Hogy ez mennyi tragédiá­val, feldúlt családi boldogsággal járt? A 920- as, 30-as években hol a gazdag fiú, hol a sze­gény lány ölte magát vízbe, lőtte agyon, vagy akasztotta fel, mert a módos szülők nem vet­ték be a családba a szegényebbet. „Mérleghiánnyal zárt a termelőszövetke­zet. Nem a vezetőség érdeme, hogy mégis gazdag a tagság. A háztáji állattartás segít a bajokból való kijutásban.” „Nem a lótartást, a versenyfuttatást, fogathajtást kifogásoljuk, hanem a televénytalajon az eredménytelen gazdálkodást.” — A tsz-vezetés magatartása, gazdálko­dása ellen felhozott kifogásokat jogosnak tar­tom — mondja Tóth Józsefné főkönyvelő-he­lyettes, a termelőszövetkezet egyik pártalap- szervezetének a titkára. Mi tagadás, az igazmondását itt már nem egyszer megtorolták. Ki kell lépni ebből a bűvkörből. Az igazat képviselő kollektíva szavával, jól irányított munkájával — mert dolgoznak itt az emberek, mint a haris — gazdaggá kell tenni a termelőszövetkezetet is. — Ha az igaz, — mondja a tanácselnök­nő — hogy van itt pénz a takarékszövetkezet­ben több millió, akkor az is igaz, hogy van itt gond is. Igaz, hogy az árvíz „aranyvíz” mert a modern lakásokkal megépült a közmű és minden udvaron ott a vezetékes víz. De a köz­ség 333 házából 217 dőlt itt össze. 1970-ben. Százhatvankilencet újjáépítettek, de ezekhez a lakásokhoz meg a többihez is meg kellett építeni a mellékhelyiségeket, hogy legyen ho­vá tenni a háztáji jószágot, baromfit. Ez mind pluszpénzbe került. A lakosság nagy része el van adósodva. ...A töltésen állunk. Esteledik. A nap ké­szül alábukni a fák koronái mögé. A Mező­végről, ahol kukoricát huzattak ekekapával, meg tisztítottak, a téesztagok hazatérnek. A falu másik vége felől Szabó Gusztáv meg Fe­hér Pál csordások hazaengedik a roskadó tő- gyű teheneket. Varga Dánéi révész számba veszi egész napi bevételét, egyetlen gyalog­utasának 1 forintos szállítási díját. Ö is haza­indul. Elcsendesedik, majd pihenni tér a köz­ség népe. A mederben a víz munkál. Sigér Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom