Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-25 / 149. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 25. Országjáró diákok XI. országos találkozóján Szabolcs a honvédelmi nyerte rajversenyt OLIMPIÁRÓL — OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok 10. A repülő háziasszony: Blankers Koen Képünkön a férfi úszóverseny első három helyezettje látható, sorrendben Táncos Géza, Vályi Nagy Károly és Szelkó Tamás. (Gaál Béla felv.) A sok induló miatt csütörtökön délelőtt fejeződött be az ODOT szerdai, honvédelmi rajversenyének értékelése. A megyék közötti versenyt Szabolcs nyerte, az ugyancsak százszázalékos teljesítményt nyújtó Hajdú, Zala, Komárom és Baranya előtt. A hatodik helyen Fejér megye végzett. A női csapatok között az első négy helyen szabolcsiak végeztek, ötödik Fejér, hatodik pedig Vas megye lett. A férfiaknál Za_ la bizonyult a legjobbnak, megelőzve Bács és Borsod megyék gárdáját. Ugyancsak szerdán került megrendezésre az úszóverseny, melyen több, mint kétszázan álltak rajthoz. A fiúk versenyének első három helyezettje Táncos Géza (Pest), Vályi Nagy Károly (Heves) és Szelkó Tamás (Bács) volt. A lányok közül az 50 méteres tá. von Kozmár Márta (Csongrád) érte el a legjobb teljesítményt, második helyen Szilágyi Zsuzsa (Csongrád), harmadik pedig Kriz- marik Ildikó (Zala) végzett. A 10x50 méteres vegyes váltót Pest megye nyerte, Szabolcs és Borsod előtt. Csütörtökön az ODOT résztvevőinek természetjáró akadály-, valamint atlétikai versenyt rendeztek, melyről holnapi számunkban közlünk tudósítást. Ma az olimpiai tízpróbaversenyt tartják, majd délután a KISZ- táborban a kispályás labdarúgás döntőit rendezik meg. Borsod és Somogy női, valamint Szabolcs I. és Borsod férficsapata között. Francina Blankers Koen, született 1917-ben. Amikor a negyedik aranyérmét nyerte a londoni olimpián, az egyik legnagyobb vetélytársnője, az ausztrál Strickland megkérdezte tőle: — Csak azt szeretném tudni, hogy tudod összegyeztetni a rendszeres edzést a háztartási munkával? — Pihentet a fizikai munka — válaszolta Blankers Koen. — Amíg ott állok a konyhában és főzöm az ebédet fiamnak, kislányomnak és a férjemnek, addig átgondolom az előző edzés valamennyi fontos mozzanatát. Mindent pontosan kielemzek, mi volt jó, mi volt rossz. Ehhez hozzásegít az is, hogy férjem, aki edzőm is, gyakran bejön hozzám, amikor főzök es közben beszélgetünk. jén, bár a holland atlétanő ekkor már 19 éves volt, még nem jutott el pályafutása zenitjére. így nem hogy aranyérmet, de még helyezést sem tudott elérni. — Ne szomorkodj Fanny — vigasztalta az egyik barátnője. — Csak úgy végezd edzéseidet, mint eddig és meglátod, legközelebb sikerül. Fanny megfogadta a tanácsot. De nem gondolta ekkor, hogy nemcsak az 1940-es, hanem az 1944-es olimpia is elmarad, mert a világot lángba borítja a háború. Amikor módja volt, ezekben az időkben is edzett, bár sokszor az volt a legfőbb gondja, hogy a német megszállás alatt, mint üldözött, hogyan mentse meg életét. A háború alatt kötött házasságot. Kisfia 1942-ben született, kislánya pedig négy esztendővel Középiskolások országos távfutábajnoksága Nyíregyházán Június 23-án és 24-én, a Nyíregyháza melletti, nagyszállási erdőben rendezték meg a középfokú iskolák I. országos tájékozódási futóbajnokságát. A versenyen 34 iskola, több, mint száz tanulója méri össze tudását. Az első versenynapon az - egyéni számokat rendezték meg, amely pécsi, egri, budapesti és tatabányai sikerrel zárult. Eredmények: Ifjúsági fiúk (F. 17 A kategória): 1. Tóth János (Pécsi Széchenyi Gimnázium), 2. Ku- ron György (Budapesti Táncsics Gimnázium), 3. Tési Tamás (Budapesti Veres Pál- né Gimnázium). Ifjúsági lányok (N. 17 A kategória): 1. Csank Ágnes (Egri Dobó Gimnázium), 2. Tuba Csilla (Paksi Vak Boty- tyán Gimnázium), 3. Szlávik Éva (Székesfehérvári Vasvári Gimnázium). Serdülő fiúk (F. 15 B kategória) : 1. Kubinyi Imre (Budapesti Fazekas Gimnázium), 2. Káposzta Zsolt (Miskolci 2-es sz. Ipari Szakközépiskola), 3. Gargyán István (Szegedi Radnóti Gimnázium). Serdülő lányok (N. 15 B kategória) : 1. Pólya Gabriella (Tatabányai Árpád Gimnázium), 2. Máy Erika (Mohácsi Kisfaludy Gimnázium), 3. Vizkelethy Judit (Budapesti I. László Gimnázium). A második napon a váltóversenyekre került sor, 12 női és 14 férficsapat részvételével. Eredmények: Ifjúsági fiúk (F. 17 A kategória): 1. Soproni Erdészeti Szakközépiskola, 2. Tatabányai Árpád Gimnázium, 3. Miskolci 2-es számú Ipari Szakközépiskola. Ifjúsági lányok (N. 17 A kategória): 1. Egri Gárdonyi Géza Gimnázium, 2. Nagykanizsai Cserháti Szakközépiskola, 3. Tatabányai Tóth Árpád Gimnázium. — Ideális házasság a tied, Fanny — mondta elismerőleg Strickland. — Nagy előnnyel indulsz a versenyeken. — Kétségtelen — válaszolta Blankers Koen —, mert amíg egy más atlétanő csak naponta 2—3 órát tölt együtt az edzőjével, én a nap mind a 24 órájában vele vagyok. Mindig a pillanatnyi erőnlétem, a hangulatom szerint szabja meg, hogy milyen erős munkát végezzek a pályán. Blankers Koen sikereit nemcsak ennek a körülménynek köszönhette. Már középiskolás korában szenvedélyesen szerette az atlétikát. Minden ágával, ami csak nőnek való, megpróbálkozott. Futott síkon, gáton, ugrott távolba és magasba. Már nyurga diáklányként megkezdte az éremgyűjtést, sorozatosan nyerte a versenyeket. Korán elhatározta, mindent megtesz, hogy jól szerepeljen az olimpián. A háború azonban közbeszólt és csaknem megakadályozta a hosszú hajú Fanny terveinek megvalósítását. 1936-ban a berlini olimpia ideAz Asztalos SE a második feljutó Vasárnap a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is befejeződött a küzdelem. Az utolsó fordulóra már csak egy kérdés eldöntése várt, ki lesz a második feljutó? A Honvéd Asztalos SE hazai pályán biztosan nyert a 4. Baktalórántháza ellen, s az NYVSC mögött másodikként felkerült a megyei I. osztályú bajnokságba. így a Nyírbátori BSC hiába nyert nagy küzdelem után Balkányban, nem sikerült visszakerülnie a megye labdarúgó élvonalába. A kiesés már korábban tisztázódott, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola és Nagyvar- sány együttese az 1976/77-es bajnoki évben a városi, illetve a járási bajnokságban szerepelhet. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának eredményei: Nyíregyházi VSC— Csengeri MEDOSZ 3:1, Honvéd Asztalos SE—Baktalórántházi MEDOSZ 5:0, Balkányi MEDOSZ —Nyírbátori Báthori SC 3:4, Nyír. madai MEDOSZ—Nagyvarsányi Tsz SE 3:0, Hodászi Tsz SE— Nagyecsedi Tsz SE 4:1, Ojfehértói Vörös Meteor—Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola 1:0, Keme- csei MEDOSZ—Demecseri Kinizsi 1:2, Vámosoroszi Tsz SE— Nyírtassi MEDOSZ 3:1. A bajnokság végeredménye: 1. NYVSC 30 21 5 4 72-12 47 2. Asztalos SE 30 19 9 2 67-29 47 3. Nyírbátor 30 20 5 5 77-32 45 Az első vonal feletti két csapat felkerült a megyei I. osztályba, a második vonal alattiak pedig kiestek ! Tóth József KOSSUTH RADIO: 8,25: Orosz zeneszerzők műveiből. — 9,10: Földalatti kutatóbázisok. ni. rész. — 9,20: Marenzio-kórusok. — 9,34: Vidéki óvodások énekelnek. - — 10,05: Gyermekeknek. — 10,44: Kis Ferenc versei. — 10,49: Fúvószene táncritmusban. — 11,00: Hogy volt?! — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Népdalok. — 14,01: Az utak énekelnek — kantáta. — 14,09: Robi, Tóbi és a Töfröcsó. Fantasztikus rádiójáték. — 15,10: Az amatőr zenei mozgalom híradója. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Egy iskola emlékére. — 17,05: Élni. Részletek Bixio filmzenéjéből. — 17,12: Leonard Bernstein vezényel. — 18,25: Uj könyvek. (Ism.) — 19,15: A ládika. Plautus vígjátéka. — 20,37: Fiatalok népzenei műsora. — 21,05: Mítoszok és legendák a bibliában. Xtt rész. — 21,25: Ciffra György zongorázik. — 21,44: Láttuk, hallottuk. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A dzsessz világa. — 23,30: Lortzing operáiból. PETŐFI RÁDIÓ: 8,05: Cherubini operáiból. — 8,33: Nótacsokor. — 9,33: Kedves rokonok. Zenés játék. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: Korunk — filmen. — Jegyzet. — 12,00: Sanzonok. — 12,33: A Magyar Rádió és a Képes Sport III. labdarúgó tehetségkutató akciójáról. — 13,00: Nőkről — nőknek. — 13,33: Indulók. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: Népzenekedvelőknek. — 18,33: Részletek Cahn-Fain filmzenéjéből. — 18,45: Fortunio dala. Egyfelvo- násos daljáték. — 19,53: Lemezek közt válogatva. — 20,33: Hogy volt? — 21,32: Slágermúzeum. — 22,33: Mahler: Dal a földről — szimfónia. — 23,39: Világhírű vonószenekarok felvételeiből. nyíregyházi rádió 17,00: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — 17,05: Sztárok és slágerek. — 17,25: Köztünk maradjon... — 17,30: Huszka: Erzsébet — nyitány — 17,35: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,50: Bécsi bonbon... — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Voith Ági és Bodrogi Gyula énekel. — 18,27—18,30: Hírösszefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,08: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés pedagógusoknak. RADIO r.M»éo»»ÍM....Í FILM 1976. június 25., péntek (1. osztály). — 9,00: Tévétorna. (Ism.) (Színes!) — 9,10: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés pedagógusoknak. (5. osztály). Valószínűség, kombinatorika. — 17,33: Hírek. — 17,40: A nyár. Magyar rövidfilm. — 17,50: Műsorainkat ajánljuk! — 17,15: öt perc meteorológia. — 18,20: Az Országházból jelentjük ... — 19,00: Reklámműsor. — 19,05: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv- hlradó. — 20,00: A Dettlinger- eset. Magyarul beszélő NSZK- tévéfilm. — 21,25: Szép magyar tánc. (Színes!) IV. rész: Hortobágyi pásztortánc. — 21,30: Olimpiai fórum. — 23,00: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Nemzetközi stúdió. Kilenc hónappal Helsinki után. (Ism.) — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Kardiogram. Magyarul beszéld lengyel film. (16 éven felülieknek!) BRATISLAVAI TV 16,45: Tv-híradó. — 17,05: Fiatalok tv-klubja. — 17,55: Ki előbb és hogyan? Szórakoztató családi vetélkedő. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 20,16: Becsületesek útja. Lengyel tv-film. (9. rész.) — 21,10: Tv-híradó. — 21,30: Dalok. — 22,30: Mikor kezdünk élni. Tv-játék. 2. MOSOK: 16,55: Csehszlovákia—Bulgária könnyűatlétikai verseny. — 18,20: Népszerű melódiák. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Tele- varieté. — 20,20: A szerelem dala az élethez. — 20,45: A vér hangja. Eredménylapok a nyári olimpiai játékok történetéből: LONDON, 1948. 100 méteres női síkfutás: 1. Blankers Koen (Hollandia) 11,9, 2. Manley (Nagy-Britannia) 12,2, 3. Strickland (Ausztrália). 200 méteres női síkfutás: 1. Blankers Koen (Hollandia) 24,4, 2. Williamson (Nagy-Britannia) 25,1, 3. Patterson (Egyesült Államok) 25,2. 80 méteres női gátfutás: 1. Blankers Koen (Hollandia) 11,2, 2. Gradner (Nagy-Britannia) 11,2, 3. Strickland (Ausztrália) 11,4. 4x100 méteres női váltófutás: 1. Hollandia (Stad de Jong, Witziers Timmer, Kade Kondits, Blankers Koen) 47,5, 2. Ausztrália 47,6, 3. Kanada 47,8. később. Amint beköszöntött a béke, újra nagy becsvággyal készült az olimpiára. Férjével minden reggel megbeszélték az aznapi programot. Fanny pontosan lejegyzett mindent: „délelőtt vásárlás, majd séta a gyerekekkel az állatkertben, főzés, ebéd, utána pihenő, délután közös játék a kertben, labdázás, futkározás, gimnasztika, végül irány a pálya”. Az asszony két példányban írta le a napi Időbeosztását, az egyiket a konyhában rajzszöggel a falra, a másikat pedig a kézitáskájába tette. Reggeltől késő estig jött-ment, sokat mozgott. — Soha nem számoltam a métereket, mert ez a férjem feladata volt — mondta később a holland atlétanő. — Azt hiszem azonban, hogy legalább annyi távolságot tettem meg a piacon és otthon a lakásban, valamint a kertben, a két gyerekkel, mint a pályán. így én naponta kétszer annyit mozogtam, mint ellenfeleim többsége. Ezt kevesen tudták róla, így azután meglepetést okozott az 1948as londoni olimpián, hogy Blankers Koen elérte ugyanazt a teljesítményt, mint 1936-ban Jesse Owens és négy aranyérmet nyert. Kezdte azzal, hogy megnyerte a 100 méteres női síkfutást, majd első lett a 80 méteres gátfutásban is. Ekkor kijelentette: — Aranyéremre pályázom a 200 méteres síkfutásban is .. . Valóra tudta váltani ezt a tervét is. A „repülő háziasszony”, mert ekkor az angol lapok már így nevezték, nem elégedett meg ennyivel. Londoni szereplésére a koronát negyedik aranyérmével tette fel. Tagja volt a hollandok 4x100 méteres váltójának is. Ebben a számban önmagát múlta felül, Amikor honfitársnőjétől átvette a stafétabotot, akkor a csapata a negyedik helyen haladt. Blankers Koen megkísérelte a lehetetlent és mindenkit megelőzve futott be a célba. Előbb a hűvösnek tartott londoni közönség ünnepelte, majd következett az otthoni fogadtatás, ujjongó tömeg, hintó, csodálatos paripákkal, virágözön. Amszterdamban holland állampolgárt, még a királyt vagy a királynőt sem fogadták soha ilyen ceremóniával. Igaz, hogy ezt a teljesítményt olimpián, se előtte, se utána, hazájának egyetlen sportolója sem érte el. Fanny Blankers Koen négy esztendővel később, 1952-ben Helsinkiben is rajthoz állt. Most éppen fordítva történt, mint korábban Londonban. A versenyek kezdete előtt rengeteg nyilatkozatot kértek tőle az újságírók. Később már nem ostromolták kérdésekkel. Blankers Koen egyetlen számban sem került a döntőbe. Nem tudott megbarátkozni a vereséggel, a kudarccal. Később is megpróbálkozott még nagy versenyeken, de a győzelem elmaradt. Fájó szívvel mondott búcsút a pályák salakjának. De csak mint sportoló, mert később a holland női atlétacsapat szakvezetője lett. Ma is sportvezetőként tevékenykedik. Molnár Károly ROMAN TV 15,00: Iskola-tv. — 15,30: Angol nyelvoktatás. — 16,00: Német nyelvű adás. — 17,55: A növények és állatok világa. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,15: Gazdasági magazin. — 19,50: „Szeressétek az embert.” Film. (1. rész.) MOZIMOSOR: Krúdy mozi:- BIZALMI ÁLLASBAN. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: HALÁLOS TÁNC. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: KAMASZKOROM LEGSZEBB NYARA. E. k.: 6 és 8 óra. KÉT PISZE MEG AZ AUTOSTOPP. E. k.: 4 óra. Móricz Zsigmond mozi: FELÜGYELŐ ÉLETVESZÉLYBEN. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: A STADION ŐRÜLTJEI. Mátészalkai mozi: A KIRÁLYNŐ NEHÉZ NAPJA. Nyírbátori mozi: ENYÉM, TIED, ÖVÉ. Kelet Magyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István 4. Bl.-háza 30 17 6 7 68-37 40 5. Csenger 30 15 4 11 81-56 34 6. Balkány 30 13 7 10 67-46 33 7. Nyírmada 30 12 5 13 39-46 29 8. Hodász 30 13 3 14 52-66 29 9. Nagyecsed 30 11 6 13 65-58 28 10. Üjfehértó 30 12 4 14 46-64 28 11. Demecser 30 13 1 16 58-70 27 12. Nyírtass 30 9 5 16 42-58 23 13. V.-oroszi 30 9 5 16 36-66 23 14. Kemecse 15. N.-varsány 16. Mg. iFőiskOl; 30 6 6 30 4 8 a 30 5 3 18 37-68 18 18 25-72 16 22 29-81 13