Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-19 / 144. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 19. KÉZILABDA Négy csapatunk a kiesés ellen küzd Újra I. osztályban az Elutasították a Nyírbátori BSC órását Csütörtök délután tárgyal­ta a megyei labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága a Nyírbátori BSC óvását, melyet a június 6-án leját­szott NYVSC—Nyírbátor, megyei II. osztályú labdarú­gó-mérkőzés, 2:0-ás végered­ménye ellen nyújtottak be. A nyírbátori sportegyesü­let jogi képviselőt is foga­dott, dr. Fekete Rudolf sze­mélyében. A BSC-t képvise­lő ügyvéd a fegyelmi bi­zottság előtt is fenntartotta az óvást, amely szerint a Nyíregyházi VSC együtte­sében Kacsur László, Sza­bó Lóránd és Garabuczi Zoltán jogosulatlanul sze­repéit. Elmondta továbbá, hogy az említett játékosok átigazolása szabálytalan volt, mivel a Debreceni VSC csa­patában 1975-ben bajnoki, illetve kupamérkőzést ját­szottak. Kacsur László ese­tében ezt bizonyította is, a Népsport 1975. április 14-én Labdarúgó EB HSZK— Csehszlovákia döntő Lejátszották a közép­döntő mérkőzéseket a labdarúgó Európa-baj- nokságon. Mindkét talál­kozóra lapzárta után ke­rült sor. A Csehszlovákia —Hollandia és a Ju­goszlávia—NSZK mérkő­zéseken — a 90 perc nem hozott döntést, kétszer ti- tizenötperces hosszabbí­tások következtek. A csehszlovákok végül Síi­re, míg az NSZK 4:2-re nyert. A vasárnapi döntő­ben tehát az aranyérem­ért Csehszlovákia és az NSZK játszik. A harma­dik hely sorsát eldöntő Jugoszlávia—Hollandia találkozót ma rendezik meg. megjelent számával, amely tudósítást közölt a Debre­cen—Várpalota NB Il-es baj­noki labdarúgó-mérkőzésről. A másik két labdarúgó ügyé­ben a bizonyítékok beszer­zéséig — melyre megtették az intézkedést, a tárgyalás el­napolását kérte. Az NYVSC képviselője, dr. Turóczy Csaba viszont el­mondta azt, hogy az átigazo­lás szabályosan történt és azért kérte a jogtalan óvás elutasítását. A fegyelmi bizottság — dr. Kubassy Tamás elnök, dr. Marján András és dr. Kruták Lajos — eleget té­ve a nyírbátoriak kérésének, megtekintésre bemutatta a játékosok átigazolási B-kar- tonját. Ahhoz mellékelve volt a Debreceni VSC sport­egyesületének igazolása is, amely szerint a labdarúgók az első csapat keretének tag­jai nem voltak, bajnoki, vagy díjmérkőzésen az 1975—76-os bajnokságban nem szere­peltek és átigazolásukhoz a DVSC hozzájárul. Ennek alapján az MLSZ 1976. már­cius 25-én átigazolta a já­tékosokat, akik 28-án már játszottak is a nyíregyházi együttesben. A fegyelmi bizottság az óvást elutasította, a mérkő­zés végeredményét a pályán elért 2:0-ás gólaránnyal iga­zolta. így az NYVSC labdarúgó- csapata jövőre újra az I osztályban szerepelhet. Je­lenleg két ponttal vezetnek á harmadik helyezett nyír­bátoriak előtt, s gólkülönb­ségük is lényegesen jobb. Utolsó hazai találkozójukat akár el is veszíthetik, hi­szen a Nyírbátor aligha győz 14 gólos különbséggel. A második feljutó kérdése vi­szont még nem tisztázódott. Amennyiben az Asztalos SE hazai környezetben veszít Baktalórántháza ellen, s a Nyírbátor megszerzi a két pontot Balkányban, az NYBSC szerzi meg a felju­tást jelentő 2. helyet. A fegyelmi bizottságnak egyébként a legutóbbi há­rom héten örvendetesen kevés munkája volt. Külö­nösen dicséri ez a sportegye­sületeket, hiszen a bajnoki hajrában tartanak a találko­zók. A mostani tárgyaláson az óvás mellett két kiállított játékos ügyét tárgyalták, Pásztor Lajost (Kemecse) négy, Nagy Istvánt (Mg. Fő­iskola) egy mérkőzéstől til­tották el. Bagoly Dániel RÖPLABDA: Tiszavasvári veretlenül első Befejeződött a női felnőtt, valamint az ifjúsági női és férfi megyei röplabdabajnok­ság. A felnőttek közül a Ti- szavasvári Lombik veretlenül szerezte meg az első helyet, az ugyancsak jó teljesítményt nyújtó Fehérgyarmat előtt. A lányok versenyében kelle­mes meglepetésre két vidéki együttes, az ibrányi és a ven- csellői szerezte meg a tava­szi szezon első és második helyét. A fiúk között a Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi gár­dája szintén veretlenül tava­szi első. A felnőtt férfiak mezőnyében két forduló és néhány elmaradt mérkőzés van hátra. A bajnokságok állása: NŐI FELNŐTT 1. T.-vasvári 4 4 — 12- 1 8 2. Fehérgyarmat 4 3 1 10- 5 7 3. Mátészalka 4 2 2 7- 8 6 4. Ny ír vas vári 4 1 3 5-10 5 5. Jánkmajtis 4 — 4 2-12 4 FÉRFI IFJÚSÁGI 1. Ny. Spartacus 4 4 — 12- 0 8 2. Zrínyi filmn. 4 3 19-5 7 3. Ny. 11* DSK 4 1 3 3-11 5 4. Mátészalka* 4 1 3 5-6 4 5. Mg. Főiskola* 4 4 2-9 3 » = Egy-egy büntetőpont levonva! NŐI IFJÚSÁGI 1. Ibrányi Gimn. 8 7 1 23- 6 15 2. Vencsellői G. 8 7 1 21- 6 15 3. Ny. Taurus 8 6 2 20-11 14 4. Ny. Zrínyi G. 8 6 2 19-11 14 5. NYVSC 8 3 5 10-18 11 6. Mátészalka* 8 3 5 14-16 10 7. Tiszavasvári 8 2 6 7-18 10 8. Ny. Spartacus* 8 2 6 11-18 9 9. Nyírbátor** 8 8 3-18 6 * = Egy-egy büntetőpont levonva! ** = Két büntetőpont levonva! FÉRFI FELNŐTT 1. Korvin SE 5 5 — 15- 3 10 2. Mátészalka 5 4 1 12- 3 9 3. Nyírbátor 5 3 2 10- 9 8 4. Asztalos SE 6 2 4 8-16 8 5. Fehérgyarmat 4 2 2 7-4 6 6. Vásárosnamény 5 1 4 7-12 6 7. Tiszák ólód 5 1 4 6-12 6 8. Záhony 3 2 17-4 5 Mg. Főisk. II. 6 6 — 18- 5 12 Gidófalvy Albert Még két forduló van hátra az NB I B-s kézilabda-bajnokság ta­vaszi idényéből. Az itt szereplő Tiszavasvári Lombik férfiegyüt­tese a kieső helyen áll. Reális bentmaradási esélye csak akkor lehet, ha a két mérkőzésből leg­alább két pontot szerez. Ellenfe­lei a következők: Szolnokon az Olajbányász, míg hazai pályán a Békéscsabai Vízmű csapata. Az NB II-ben négy női csapa­tunk helyzete változatlan. A Nyíregyházi Volán-Dózsa — ha a megnyert Tanárképző elleni, előrehozott őszi mérkőzést is szá­mítjuk — a dobogóra esélyes lett, míg a főiskolások az élme­zőnyhöz közel foglalnak helyet. A kiesés szempontjából döntő mérkőzést játszik vásárnál) a Mátészalka, s éppen a másik ne­héz helyzetben lévő szabolcsi csapatot, a Vásárosnaményt fo­gadja, Amelyik csapat győz, az elkerülheti a kiesést. A férfiaknál a Nyírbátor to­vábbra is — várakozáson felül — a táblázat első felében áll és utolsó mérkőzését hazai pályán játssza. Szinte reménytelen hely­zetben várja utolsó tavaszi mér­kőzését a Nyíregyházi Spartacus- Petőfi együttese. Ha legyőzik hazai pályán a listavezető fővá­rosi MAFC gárdáját, talán még ősszel kiharcolhatják a bentma- radást. Az NB-s kézilabda-bajnokságok állása a következő: NB I B FÉRFI 1. Újpest 11 9 — 2 208-119 18 2. Bcs. Vízmű 11 8 1 2 247-192 17 3. Csömör 11 8 ___ 3 230-207 16 4. Csepel 11 7 — 4 246-206 14 5. Dunakeszi 11 6 2 3 251-231 14 6. Ózd 11 6 1 4 231-213 13 7, Várpalota 11 6 — 5 226-206 12 8. Nkanizsa 11 6 — 5 219-222 12 9. Komló 11 5 1 5 222-230 11 10. DMTE 11 4 2 5 216-230 10 11. Misk. VM 11 3 1 7 209-245 7 12. Bcs. Előre 11 2 — 9 199-238 4 13, T.-vasvári 11 1 2 8 182-235 4 14. Szolnok 11 1 — 10 187-239 2 NB n FÉRFI 1. MAFC 10 7 1 2 184-162 15 2. KÉV Metró 10 7 — 3 225-165 14 3. Nyírbátor 10 5 1 4 212-204 11 4. Vác IQ 5 1 4 178-187 11 5. Diósgyőr 10 5 1 4 194-212 11 6. Budakalász 10 5 — 5 210-198 10 7, Salgótarján 10 4 2 4 187-182 10 8. Bp. Taurus 10 5 — 5 184-184 10 9. Miskolci B. 10 4 1 5 178-184 9 10. Gyöngyös 10 3 2 5 191-196 8 11. Beloiannisz 10 4 — 5 185-210 8 12. Ny.-háza 10 1 1 8 157-201 3 NB n női 1. Eger 10 10- 161- 90 20 2. D. Közút 10 6 1 3 103- 83 13 3. Volán-D. 10 € 1 3 113- 99 13 4. Diósgyőr 10 5 2 3 122- 98 12 5. Ny. Tanárk. 10 6 — 4 125-105 12 6. DVSC 10 5 — 5 89- 70 10 7. D. Kinizsi 10 5 — 5 97-109 10 8. KELTEX 10 5 — 5 89-107 10 9. Vegyépszer 10 4 — 6 61- 76 8 10. M.-szalka 10 2 1 7 109-149 5 11. V.-namény 10 1 2 7 84-126 4 12. SUMSE 10 1 1 8 70-111 3 Vass Géza Labdarúgó-bajnokságok Vásárosnaményi járás: Tarpa— Aranyosapáti 13:0 (!), Tiszaadony —Olcsva 0:3. Pusztadobos—Gelé- nes 5:0, Nagyvarsány II—Vitka 7:2, Vámosatya—Gergelyiugornya 1:2, Tiszaszalka—Lónya 3:0, Be- regdaróc—Barabás 5:1. 1. Tarpa 25 19 2 4 76-20 40 2. T.-adony 25 16 7 2 73-26 39 3. Pusztád. 25 17 4 4 54-27 38 4. Olcsva 25 16 3 6 55-36 35 5. A.-apáti 25 12 3 10 32-60 27 6. T.-szalka 25 11 4 10 53-60 26 7. Beregd. 25 9 7 9 50-42 25 8. Gergelyiug. 26 9 3 14 44-51 21 9. Lónya 26 10 1 15 37-49 21 10. Barabás 26 10 1 15 34-57 21 11. Jánd 25 8 3 14 32-52 19 12. Vámosatya 25 8 3 14 29-53 19 13. Csaroda 25 6 5 14 36-43 17 14. Gelénes 25 7 3 15 34-56 17 15. Vitka 25 4 5 16 23-30 13 Nagyv, II. 27 15 4 8 52-55 34 1. Öpályi 25 15 6 4 67-28 36 2. Porcsalma 25 14 4 7 64-49 32 3. Nyírmeggyes 25 12 7 6 48-36 31 4. Vaja 25 14 2 9 51-40 30 5. ököritóf. 25 13 3 9 47-38 29 6. Győrtelek 25 12 2 11 43-36 26 7. Jármi 25 10 3 12 42-42 23 8. Mérk 25 11 — 14 50-44 22 9. Sz.-angyalos 25 7 8 10 48-60 22 10. Rohod 25 9 4 12 39-54 22 11. Kocsord 25 8 5 12 47-58 21 12. Nagydobos 25 7 7 11 39-54 21 13. Ura 25 7 6 12 31-40 20 11. Tiborszállás 25 6 3 16 35-49 15 Mátészalkai járási II. osztály: Nyírparasznya—Nyircsaholy 5:1, Kántorjánosi—Szamosbecs 2:2. őr—Szamoskér 3:2, Szamosszeg— Fábiánháza 2:1, Nyircsaholy— Nyírkáta 1:0, Csengerújfalu—ör 6:2. Nemzetközi mérkőzések dások a Nyíregyházi Taurus női és a Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi férfiegyüttesének vendége­ként érkeznek megyénkbe. Hét­főn 16,30 órakor a városi sta dión sportcsarnokában rendezik meg a Taurus—Ungvár női, majd utána a Spartacus-Petőfi—Ung­vár férfimérkőzést. A visszavá­gókra kedden, ugyancsak a sta­dionban kerül sor, 16,00 órától. Érdekessége ennek a napnak, hogy a nyíregyházi öregfiúk vá­logatottja is megmérkőzik az ungvári együttessel, 17 órától. Ezen a találkozón búcsúztatják a visszavonuló játékosokat. Június 21-én és 22-én Nyíregy­házán vendégszerepei az Ungvári Állami Egyetem női és férfi röp­labdacsapata. A szovjet röplab­KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Schütz-kórusok. — 8,48: Lányok, asszonyok. — 9,13: Az égigérő ember. Összeállítás a sumér irodalomból. — 10,05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik, vezényel: Kobajasi Kenicsiro. — 11,09: Rádiószínház. Sárkefe. Csurka István rádiójátéka, (ism.) — 12,20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12,30: Magyarán szól­va... — 12,45: Melódiakoktél. — Közben: 13,30: Gazdálkodás a berendezésekkel. — 13,40: A Melódiakoktél folytatása. — 14,05: Jónás Mátyás népi zene­kara játszik. — 14,25: Szerkesz­tőségi beszélgetés a falurádió­ban. — 14,55: Uj Zenei Újság. — 15,30: A Four Tops együttes lemezeiből. —- 16,00: 168 óra. — 17,30: Uj lemezeinkből. — 18,40: Végtelen földek. Jorge Amado regénye rádióra alkalmazva. — 19,40: Színes népi muzsika. — 20,11: Peter Pears dalestje az 1975. évi aldenburglii fesztivá­lon. — 21,00: Híres történetek — nagy egyéniségek. — 22,25: A beat kedvelőinek. (ism.) — 23,10: Weber operáiból. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Bellini-áriák. — 8,20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8,33: Záray Márta és Vámosi János énekel. — 9,15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,33: Ver­bunkosok, katonadalok. — — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,00: Johnny Johnson. Részle­tek Weill zenés játékából. — 12,33: Népszerű muzsika. — 13,05: Egy apróhirdetés drama­turgiája. — 13,33: Keringők. — 14,00: Napraforgó. — 15,00: ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Simon Józsefné népda­lokat énekel. — 15,25: Orvosok a mikrofon előtt. — 15,33: Ver­sek világa. — 15,50: Angot asz- szony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. — 16,33: Ötórai tea. — 17,30: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Horváth István cigánydalokat énekel. — 18,00: Magyarország—Szov­jetunió labdarúgó-mérkőzés EB döntő II. félidő. — 19,00: Kis­hegyi Árpád énekel. — 19,25: Pódium — Sarah Vaughn. — 20,38: A rádió Dalszínháza. A cornwalli kalóz, avagy a be­csület rabja. Sullivan-Gilbert operettje — két részben. — 21,58: Nóták. — 22,33: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. — 23,10: Slágermúzeum. nyíregyházi rádió 17,00: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,05: Händel: Passacaglia. — 17,10: Múzeumban, tárlaton... — 17,25: Kívánságműsor. (Közben RADIO 1976. június 19, szombat 18,00—18,10: Észak-tiszántúli krónika.) — 18,27—18,30: Hír­összefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,53: Tévétorna. (Ism.) (Szí­nes!) — 9,00: Kuckó. (Ism.) — 9,30: Háború és béke. (Színes!) Tolsztoj regényének magyarul beszélő tévéfilmváltozata. III. rész: A schöngrabeni csata. IV. rész: Egy levél és két há­zassági ajánlat. (Ism.) — 11,00: Mindenki közlekedik. (Ism.) — 11,15: Létünk kultúrák nyomá­ban. (Színes!) Francia kultúr­történeti sorozat. XHI/7. rész: Mirgissza. (Ism.) — 11,40: Te meg én. (Színes!) Jugoszláv szórakoztató zenés film. — 15,33: Sarkvidéki nyár. Kanadai ismeretterjesztő filmsorozat Xin/7. rész: Fókavadászat. — 16,00: Hírek. — 16,05: Marcel Marceau műsora. (Színes!) Ze­nés film. (Ism.) — 16,55: Ma­gyarország—Szovjetunió. (Szí­nes!) Labdarúgó utánpótlás EB döntő. Közvetítés az Üllői úti pályáról. A szünetben: Rek­lámműsor. — 18,55: Egymillió fontos hangjegy. (Színes!) A televízió könnyűzenei sorozata. — 19,10: Cicavízió. (Színes!) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Tündéri nők. Magyarul beszélő olasz film. (Színes!) (16 éven felü­lieknek!) — 21,50: Tv-híradó 2. — 22,00: Kuraszova-sorozat: „Részeg angyal”. Magyarul beszélő japán film. ROMAN TV 9,00: A képernyő a kicsinye­ké. — 11,15: Kamarazene. — 13,20: Kulturális—művészeti ka­leidoszkóp. — 13,40: Sportösz­szeállítás. — 14,45: Mesél a filmszalag. — 16,15: A tv klub­ja. — 17,15: A jelenkori iroda­lom klasszikusai. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv­híradó. — 19,00: A tv enciklo­pédiája. — 19,50: Lucas Tanner, filmsorozat. — 20,50: A hét sportja. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: FEHÉR AGYAR VISSZATÉR. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: GYÉMÁNT LA­DY. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: JATSZD ÜJRA SAM. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: ERESZD EL A SZAKÁLLA- MAT! E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: GEROLSTEINI KALAND. E. k.: 8 óra. Kis várdai mozi: DARLING LILI. I—II. (Dupla helyárral) Mátészalkai mozi: EGY BO­LOND PÁRIZSBAN. Nyírbátori mozi: JOACHIM, DOBD A GÉPBE. SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: MONT­MARTREI IBOLYA 23-án 20,00 ó. Bérletszünet. Sóstói kultúrpark: TANDEM együttes műsora. (735) Hét végi sportműsor SZOMBAT Kézilabda NB I B: Sz. Olaj­bányász—Tiszavasvári Lombik, íérfimérkőzés Szolnokon 17 órakor. NB II; Nyíregyházi Volán- Dózsa—Debreceni Kinizsi, női mérkőzés a városi stadionban 16 órakor. Röplabda, NB II: Nyíregyhá­zi Mezőgazdasági Főiskola— Nyíregyházi Spartacus-Petőfi, férfimérkőzés a főiskolában IS órakor. Dszás: béka és úttörő kor- csoportos úszók megyei baj­noksága a Sóstógyógyfürdőn 8 órától. vasarnap Kézilabda NB H: Nyíregyhá­zi Spartacus-Petőfi—MAFC, férfimérkőzés a stadionban 11 órakor. Nyírbátor—Miskolci Bá­nyász, férfimérkőzés Nyírbátor­ban 10,30 órakor. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola—DVSC, női mérkőzés a stadionban 10 órakor. Mátészalka—Vásáros- namény, női mérkőzés Máté­szalkán 10,15 órakor. Röplabda NB II: Beloiannisz —Nyíregyházi Spartacus-Pe­tőfi. női mérkőzés Budapesten 10,30 órakor. MHD Vasas— NYVSC, női mérkőzés Buda­pesten 10 órakor. MVSC—Nyír­egyházi Taurus, női mérkőzés Miskolcon 11,15 órakor. Labdarúgás NB III: vala­mennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik: Hejőcsaba—Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi, Hejőcsa­ba, vezeti: Tóth Béla. Borsodi Volán—Záhony, Miskolc, veze­ti: Mizsei. Egri Dózsa—Raka- maz, Eger, vezeti: Barna. Megyei I. osztály: Nyíregy­házi Építők—Mátészalka, veze­ti: Kárpáti (Poór, Császár). Nyíregyházi MEDOSZ—Ven- csellő, vezeti: Virág (Deák, Tölgyesi). Ibrány—Tuzsér, ve­zeti: Bónás (Jármezei, Bárdi). Nábrád—Tiszavasvári, vezeti: Kozma (Mónus, Sántha). Tisza- lök—Fehérgyarmat, vezeti: Pé- tervári (Navraczki, Szegedi). Tyúkod—Nagykálló, vezeti: De­meter (Király G., Alföldi). Vá- sárosnamény—Nyíregyházi Vo­lán-Dózsa, vezeti: Czirba (Bá- jer, Magyar). Kisvárda—Nagy­halász, vezeti: Koroknál (Dá­vid, Takács). Megyei n. osztály: Balkány— Nyírbátor, vezeti: Ajler (Vára- dy, Szegő). Kemecse—Deme- cser, vezeti: Veress n. (Dudás, Sipos). Vámosoroszl—Nyírtass, vezeti: Nagy (Dévényi, Ilcsik). Asztalos SE—Baktalórántháza, vezeti: Gáli Z. (Gáli J., Né­meth M.). Ujfehértó—Nyíregy­házi Mezőgazdasági Főiskola, vezeti: Losonczi (Sándor). Nyír- mada—Nagyvarsány, vezeti: Tomaskovics (Herter, Varga). NYVSC—Csenger, vezeti: Kere- zsi (Adorján, Szakács), Hodász —Nagyecsed, vezeti: Szabó (Puskás, Balkányi). Úszás: béka és úttörő kor- csoportos úszók megyei baj­noksága a Sóstógyógyfürdőn 8 órától. Tömegsport: az ÉDOSZ Sza- bolcs-Szatmár megyei bizott­ságának tömegsportnapja Gá- vavencsellőn 8 órától. II Kelet­agyarorszag A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. V.: Holéczi István 1. Nyparasznya 19 16 3 — 71-18 35 Z. Csengerújf. 17 10 4 3 58-29 24 3. Szamosszeg. 19 11 2 6 37-19 24 4. Fábiánháza 18 9 4 5 60-22 22 5. Nyircsaholy 19 9 3 7 35-28 21 6. Szamosbecs 18 7 5 6 35-51 19 7. Nyirkáta 18 8 1 9 34-26 17 8. Szamoskér 18 6 1 11 27-53 13 9. Csengersima 18 3 3 12 18-51 9 0. Kántorj. 18 2 4 12 20-51 8 1. ör 18 4 — 14 27-70 8 Győrtelek II. kizárva! Lakatos Sándor Mátészalkai járási I. osztály: Győrtelek—Tiborszállás 5:1, Jár­mi—Mérk 2:0, Kocsord—Nagydo­bos 4:0, Vaja—Rohod 2:1, Sza- mosangyalos—Ura 2:2, ököritó- fülpös—Porcsalma 1:1, Nyírmegy- gyes—öpályi 0:0. FILM

Next

/
Oldalképek
Tartalom