Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-16 / 141. szám

4 K ELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 16. Szervezik az arabközi erőket Libanonba Elhalasztják a választást Zsoldosok pere Luandában Jobboldali lapok támadása a portugál alkotmány ellen Riad arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy tíz na­pon belül megkezdődhet a mintegy 6000—10 000 fős arabközi békefenntartó erő elküldése Libanonba. A Reuter-iroda beiruti tu­dósítója szerint az Arab Liga szóban forgó döntésének vég­rehajtását mindeddig késlel­tette a libanoni jobboldal ahhoz való konok ragaszko­dása, hogy Szolimán Frangié távozó elnök hozzájárulása nélkül ne lépjenek külföldi csapatok a polgárháború súj­totta ország területére. hadsereg 21 tábornokából és az államtanács 25 tagjából áll majd, s ez a szerv neve­zi ki az ország új elnökét öt évre. Demichelli hangoztatta, hogy mindössze e 60 napra lépett a szombaton megbuk­tatott Juan Bordaberry he­lyére. ziójában részt vevő zsoldo­sok toborzásáért, felfegyver­zéséért és Angolába történt szállításáért. A tárgyalás hétfői napján az is beigazolódott, hogy az imperialista erők angolai ag­ressziójában részt vevő zsol­dosok toborzása az Egyesült Államokban a legnagyobb nyilvánosság előtt történt Noha ezt az amerikai tör­vények kifejezetten tiltják, a toborzás céljára igénybe vet­ték a sajtó, a rádió és a tele­vízió nyilvánosságát. TELEX... HAVANNA A Costa Rica-i Népi Élcsa­pat Párt támogatja a kom­munista és munkáspártok világértekezletének összehí­vását, elítéli a szovjetellenes akciókat, síkraszáll a vitás nemzetközi kérdések békés rendezéséért — mondja ki többek között a párt hétfőn befejeződött 12. kongresszu­sának határozata. A közép-amerikai ország kommunista pártjának 400 küldötte négy napon át ta­nácskozott San Jóséban. TOKIÓ Kedden délelőtt Tokióba érkezett Malcolm Fraser, Ausztrália miniszterelnöke. A hatnapos látogatás során tár­gyalásokat folytatnak a két ország gazdasági és politikai kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről, valamint aláír­ják a japán—ausztráliai vi­szonyt szabályozó béke- és együttműködési alapszerző­dést. Frasert elkísérte útjá­ra külügyminisztere is, aki ugyancsak megbeszéléseket folytat japán partnerével. Japán politikai és gazdasá­gi körökben nagy fontosságot tulajdonítanak a látogatás­nak. Japán ugyanis egyik legfőbb nyersanyagszállító­jának tekiüti Ausztráliát, és a szerdán aláírásra kerülő „alapszerződés” elsőrendű célja ennek az állapotnak tartós megalapozása. NEW YORK Az NBC amerikai tévétár­saság hétfőn közzétett köz­vélemény-kutatási eredmé­nye szerint a potenciális amerikai elnökjelöltek -nép­szerűségi versenyében Jimmy Carter Gerald Ford előtt 52:37 arányban vezet. A de­mokratapárti politikus a má­sik republikánus pályázóhoz, Reaganhoz viszonyítva 55:32 arányban áll jobban. A fel­mérés június 10—11-én ké­szült. TOKIÓ Kéthónapos vendégszerep­lésre Tokióba érkezett a Ma­gyar Rádió és Televízió nemzetközi hírnévnek örven­dő gyermekkórusa. A Nihon Denpa News nevű szervezet rendezésében a kórus negy­venegy alkalommal ad hang­versenyt Tokióban és más japán nagyvárosokban. A ma­gyar zene „kis nagykövetei” ezúttal harmadszor vendég- szereDelnek a felkelő nap or­szágában. Mahmud Riad, az Arab Li­ga főtitkára hétfőn este Hafez Asszad Szíriái államfővel folytatott háromnapos tár­gyalásainak eredményeit összegezve kijelentette: adva vannak a kedvező feltételek ahhoz, hogy arabközi béke- fenntartó erőket küldjenek Libanonba. A főtitkár damaszkuszi sajtóértekezletén hangoztat­ta, Szíria támogatja az Arab Liga erre vonatkozó döntését, s hozzá akar járulni a szük­séges lépések megtételéhez. Uruguayban Uruguayban nem tartják meg a novemberre meghir­detett általános választáso­kat. Ezt Alberto Demichelli, a szombaton ideiglenesen ki­nevezett új elnök jelentette be. Demichelli közölte, hogy rövidesen létrehozzák „az elektorok tanácsát”, amely a A luandai forradalmi tör­vényszék előtt hétfőn továb­bi bizonyítékok előterjeszté­sével folytatódott a zsoldosok pere. A negyedik tárgyalási nap érdeklődésének közép­pontjában Gustavo Marcello Grillo és Daniel Francis Gearhart amerikai állampol­gárok kihallgatása állt. A két zsoldos vallomása ismét alátámasztotta, hogy a CIA-t, az Egyesült Államok titkos- szolgálatát közvetlen felelős­ség terheli az imperialista erők angolai katonai invá­A portugál fegyveres erők legfelsőbb forradalmi taná­csa keddre virradóra véget ért szokásos heti üléséről ki­adott közleményben meg­állapították: az elmúlt hó­napokban gomba módra el­szaporodtak az olyan sajtó­termékek, amelyek agresszí­ven kétségbe vonják azokat a szabadságjogokat, amelyek' alapján maguk is terjeszthe­tik nézeteiket, támadják „április 25.” szellemét, a Fegyveres Erők Mozgalmá­nak programját és az alkot­mányt. A tanács ugyan nem közölte, milyen sajtóorgánu­mokra gondol, de a közle­mény tartalmából megálla­pítható, hogy azokról a szél­sőjobboldali lapokról van szó, amelyek „a demokrati­kus intézmények iránti leg­elemibb tiszteletet semmibe véve, felelős állampolgárok cinkos támogatásával aláás­ni akarják a fegyveres erők egységét és hazafias szelle­mét”. Az MNFP XVII. kongresszusára Ülésezik a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusa. A kongresz- szus egyik fontos témája, az ötödik ötéves terv (1971— 1975) teljesítése és a hato­dik ötéves terv (1976— 1980) irányelvei. Az ötödik ötéves terv tel­jesítésének adatai azt bizo­nyítják, hogy Mongólia ha­talmas léptekkel halad elő­re az évszázados elmara­dottság felszámolása, a korszerű mezőgazdaság megteremtése, az iparosítás alapjainak lerakása útján. Az elmúlt öt év során a nemzeti jövedelem 38, a mezőgazdasági termelés 26, az ipari termelés pedig 55 százalékkal emelkedett. Számottevő eredménye­ket értek el a lakosság szo­ciális, kulturális és egész­ségügyi ellátás terü­letén is. Az egy fő­re jutó reáljövedelem 17 százalékkal emelkedett. 420 ezer négyzetméter területű új lakás épült, a kórházi ágyak 20, az orvosok szá­ma pedig 29 százalék­kal növekedett. A hatodik ötéves terv irányelvei is jelentős cél­kitűzésekről tanúskodnak. A nemzeti jövedelmet 37— 41, a mezőgazdasági terme­lést 26—30, az ipari terme­lést pedig 60—65 százalék­kal növelik 1980-ra. Folytatódnak az erőfeszí­tések az életszínvonal eme­lésének érdekében is. Mongólia népgazdaságá­nak fejlesztésében igen je­lentős a KGST-országok együttműködésének kere­tében történő segítségnyúj­tás. Magyarország a korábbi években a szonginói bio­kombinát építésében vál­lalt jelentős szerepet, s ma is szakemberek képzésével — helyszínen és Budapes­ten — segítjük elő a mon­gol állattenyésztés számára oly fontos oltóanyagok és vakcinák előállítását. Ezen túlmenően geológiai kutatásokai járulunk hoz­zá a jelentős ásványkin­csek feltárásához, a nélkü­lözhetetlen vízkészlet fel­színre hozatalához, és hasznosításához. Róma: gazdasági ostromállapot A választások eredményé­től függetlenül annyi bizo­nyos, hogy Olaszország gaz­dasági helyzete a most kö­vetkező hetekben a tőkés világ egyik legbonyolultabb és legtöbb politikai fejfájást okozó problémája. Berlin- guer, a kommunista párt fő­titkára legutóbbi beszédé­ben azzal vádolta a kormány­zó kereszténydemokratákat, hogy szándékosan elrejtik a közvélemény elől az olasz gazdasági válság igazi sú­lyosságát. Az olasz gazdasági élet ka­tasztrófáját 1976 januárjától áprilisáig a tőkés világ és ezen belül mindenekelőtt a Közös Piac országai teljes erőbeve­téssel próbálták megakadá­lyozni. Ennek természetesen nemcsak gazdasági, hanem elsősorban politikai célja volt. Olyan gazdasági helyzetet teremteni a június 20-i vá­lasztások időpontjára, amely­ben legalább a felszínen enyhül némileg a válság és csillapodik az ingadozó, a közvetlen gazdasági hangulat hatása alatt szavazó rétegek felháborodása. A kísérletekre voltaképpen kedvező gazdasági körülmé­nyek között került sor. A tő­kés világ ugyanis egészében kezdett kiemelkedni a vál­ságból. Pontosabban: a ter­melési visszaesés irányzata megfordult. Az ipar termelése jelenleg körülbelül 8 száza­lékkal magasabb, mint a múlt év végén. A gazdaság­nak ezt az élénkülését akarta felhasználni a keresztényde­mokrata kormány és a kom­munista előretörés megaka­dályozásában érdekelt Közös Piac a helyzet stabilizálására. Ennek következményekép­pen májusban a következő lényeges intézkedések szü­lettek : A Közös Piac két ízben egyenként több, mint más­fél milliárd dolláros hitelke­retet nyitott Olaszország szá­mára, a megelőző kölcsönök visszafizetésére pedig hala­dékot adott; megakadályozták az olasz líra árfolyamának teljes összeomlását. Ugyan­akkor azonban arról gondos­kodtak, hogy a líra ne nyerje vissza régi árfoiyamszintjét. (Erre azért volt szükség, mert az alacsony árfolyam, de az összeomlás által nem fenye­getett líra olcsóbbá és ver­senyképesebbé teszi az olasz exportot.) A Közös Piac hozzájárult az olasz kormány gazdasági korlátozó intézkedéseihez an­nak ellenére, hogy ezek a nyugat-európai integráció alapelveinek nyílt megsérté­sét jelentették. Június első napjaiban azon­ban világossá vált, hogy az olasz gazdaság szerkezeti gyengeségei miatt a nagy­szabású mentőexpedíció nem ért el eredményeket. Inflációs robbanás követ­kezett be. A múlt hónapban a nagykereskedelmi árak 5 százalékkal emelkedtek, ami évi 60 százalékos inflációs rátának felel meg! A fo­gyasztói árszínt emelkedése egyelőre „csak” évi 25 szá­zalékos. A nagykereskedelmi árak rohamos növekedése azonban heteken belül ezt is megtetézi. Ezzel egyidőben a kormány elismerte, hogy az év első öt hónapjában majd­nem hárommilliárd dollár volt az olasz külkereskede­lem hiánya. Mindezek alap­ján tíz nappal a választások előtt Paolo Baffi, az Olasz Nemzeti Bank kormányzója elismerte, hogy az országban „gazdasági ostromállapot uralkodik”. Olaszország te­hát olyan körülmények kö­zött járul az urnák elé, ame­lyeket a politikai okokból végrehajtott „gazdasági men­tőexpedíciók” teljes kudarca jellemez. —i. —e. (10.) AGATHA CHRISTIE REGÉNYE NYOMÁN Ismét együtt a társaság. — Itt az ideje, hogy végre tisztázzuk magunkat egymás és a saját lelkiismeretünk előtt — szólt Lombard. — Azt várják hogy én is mondjak valamit? Nos nincs sem­mi mondanivalóm! — Semmi? Miss Brent — kérdezte a bíró — ismerte Beat­rice Taylort, akit a Hang említett? — Igen, a cselédem volt. Gyalázatos perszóna, egyszer ész­revettem, hogy „ügy maradt”. No, akkor szüld meg a poron­tyodat ahol akarod, de innen azonnal menj! — mondtam neki. — Es mi történt a lánnyal? Megszülte a gyermekét? — Nem, elkövetett egy még súlyosabb bűnt: a folyóba ug­rott, eldobta magától az életet. Mindenki hallgatott. S ez a még mélyebb megbotránkozást jelentette. — Dehát a maga szigora. . kergette a halálba! — kiáltott fel hirtelen Vera. Emily Brent élesen válaszolt: — Amit ő műveit az a saját vétke... az kergette a halál­ba. Vera felé fordította az arcát. Sem zavar, sem bűntudat nem látszott rajta. Rideg és öntelt volt a tekintete. Vera most már nem találta nevetségesnek a vénkisasszonyt: egyszerre iszonyodott tőle. ÍFolytatjuk) A lapot most Blore vette: — Velem kapcsolatban a Hang Landor nevét említette. Ez a fickó a londoni kereskedelmi bankot rabolta ki s közben leütötte az éjeliört. En voltam megbízva a nyomozással. Bű­nöző volt, a bíróság halálra ítélte. Igaz, a bizonyítékok nem voltak teljesen tiszták. De ez a bíróság dolga ... — Gondolom, megkapta a jutalmát — mondta Wargrave. — Előléptettek — felelte Blore. Csak a kötelességemet tel­jesítettem. Lombard felkacagott, váratlanul és harsányan: — Milyen kötelességteljesítő és törvénytisztelő emberek itt valamennyien ... kivéve engem ... Ugyanis ami azokat a niggereket illeti, az szóról szóra úgy igaz, ahogyan a Hang mondta. Megzavartak bennünket és egy cimborámmal — igaz az fekete volt — összeszedtük a csapat élelmét, aztán meglép­tünk. — Cserbenhagyta az embereit? — kérdezte komoran Mac- Arthur tábornok. — Nos, igen. De mi a bűn ebben? Csak benszülöttek vol­tak! Emily Brent utálattal pillantott rá és kissé arrébb hú­zódott. Csend lett a szobában. A künt dühöngő vihart hallgatták, de lopva vagy nviltan mindenki Emily Brentre nézett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom