Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-26 / 123. szám
1976. május 26. KELET-MAGYARORSZÁG 7 olvasóink leveleiből Postabontás Törődés A napokban egy törékeny, munkában elfáradt asszony kopogtatott be szerkesztőségi szobánkba. Mondja, hogy szívességet szeretne kérni: írjunk azokról, akik velük, nyugdíjasokkal törődnek. Elmesélte, hogy a közelmúltban a nyírteleki Dózsa Termelő- szövetkezet kertész brigádjának tagjai a nyugdíjasokat ebéden látták vendégül. A gyönyörű májusi napsütéses délelőtt a szabadban, egy nyitott szín alatt várták a vendégeket a terített asztalok. A székeket ládák pótolták, de a közös ebéd hangulata, a meleg emberi szavak, jobbak voltak minden külső formaságnál. „Nagyon jólesik, hogy számon tartanak bennünket, higgyék el, jobban, mintha ezer forintot adtak volna. Kérem, nagyon szépen írjanak róla, és cikkükbe hálánkat, köszöne- tünket is foglalják bele — jegyezte meg csillogó szemmel az idős asszony, aki jogosan érzi magát még ma is, a termelőszövetkezethez tartozónak. Ezúttal is megállapíthatjuk: milyen kevés kell, hogy egymásnak örömet szerezzünk. De vajon kik vállalkoznak ilyen tettekre. Bizonyára nem unatkoznak, kijut nekik a munkából a termelőszövetkezetben és otthon is. Nem érdemeket akarnak szerezni, vagy fontosságukat hangsúlyozni azzal, hogy vállalják az ünnepséggel járó szaladgálást, fáradtságot. Mégis miért teszik? Azért, mert szeretetükből másoknak is juttatni akarnak, mert van tartalékuk, van miből adniuk. Sokszor meditálna rajta, vajon természr ‘manapság a másokkal aló törődés? Példák és llenpél- dák bizonyítják, h gy cáfolják a megállapí ásókat. Például az el»' .• -.apókban egyik levél r azzal is védeni aka- * magát, hogy „én már u. eve lakom abban a lázban de nem ismerek senkit sem”. Egy másik panaszosunk pedig a következőket hangoztatta: „tizenkét éve dolgozom a vállalatnál, és én senkiről semmit nem tudok.” Vajon ez dicsőség? Erény? Sokan úgy gondolják: igen és ha nem is meggyőződésből, csak divatból, sikkből (?) ezt hangoztatják, észrevétlenül pedig felvesznek egy olyan tulajdonságot, amely tulajdonképpen távol áll természetüktől. Az ember társas lény, így nem létezhetünk anélkül, hogy másoknak ne legyen ránk szükségük, és viszont. Hamis állítás, tévhit, hogy jó az, ha a szomszédainkat nem ismerjük, nem tudunk munkatársaink gondjairól, problémáiról. Elszomorító, ha úgy él valaki egy bérházban, vagy a munkahelyen: senki nem talál benne egyetlen olyan emberi vonást sem, amely érdemessé tenné arra, hogy csak egyszer is kérjenek, kérdezzenek, vagy megértést kérjenek tőle. Soltész Agnes Köszönet A nyírteleki Dózsa Termelőszövetkezet kertész szocialista brigádja a nyugdíjasokat látta vendégül május 18- án. Több mint harminc idős embert köszöntöttek, majd közös ebéden vettek részt. Elbeszélgették a régi időkről, beszámoltak a termelőszövetkezet jelenlegi munkáiról. Tanácsokat kértek az idősebb szakemberektől, akiknek a munkájára még számítanak, s véleményüket szívesen fogadják. Jóleső érzés volt tapasztalni azt a figyelmet, kedvességet, amelyet a idősebbek iránt tanúsítottak. Ezúton is szeretném megköszönni a nyugdíjasok nevében a szíves vendéglátást, — írja özv. Resán Józsefné Nyírtelek Vöröshadsereg utca 5. szám alatti olvasónk. Környezetünkért Mostanában sok szó esik a környezetvédelemről. Nem értem, hogy az illetékesek mégis miért tűrik meg a sze. metet Nyíregyházán a Síp utca 22 számú ház helyén, amely a Kelet Áruház szomszédságában van. Hasonló a helyzet a Bethlen Gábor utca 15 szám alatt is, ahol a lebontott épület helyén szintén szemét- és hulladéktelep van. Ennek a megszüntetésére már a lakók tettek lépéseket, de eredménytelenül. A környezetvédelmi törvény büntető rendelkezéseket Js tartalmaz. Ne féljünk ezek alkalmazásától, — írja levelében Liget- váry László Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 30. szám alatti lakos. Gáztűzhely 1975. decemberében vásároltam egy használt gáztűzhelyet. Ez év januárjában kértem a TIGÁZ-tól a tűzhely átvizsgálását, illetve a nevemre való átírását. Mivel választ nem kaptam, egy hónap múlva ismételten írtam egy levelet, majd személyesen is kértem a kisvárdai kirendeltséget. Azóta várok, hogy válaszoljanak, illetve, hogy a kérésemet teljesítsék, de hiába. Vajon meddig kell még várnom? — kérdezi Kantár Andrásné Tiszabez- déd, Toldi utca 3. szám alatti lakos. Szebb óvodák Díszítik, szépítik a jósa városi óvodát. Nemcsak a szülők, hanem a patronáló szocialista brigádok is. Az anyukák a termeket teszik otthonossá a kézimunkákkal, az apukáknak az udvari játékok rendben tartása a feladatuk. Patronálja az óvodát még a Taurus gumigyár, az 5. sz. Volán Vállalat és a MEZŐGÉP Vállalat szocialista brigádjai is, akik a padokat hozták rendbe. A KEMÉV Vállalat ifjúsági brigád tagjai a fürdőszobát szerelték fel, a lakatosok pedig az udvarra fogasokat készítenek, — írja F. I. öregek napja Záhonyban Az öregek napját tartották meg május 22-én délután Záhonyban. A kedves kis ünnepséget a Hazafias Népfront- és a nőbizottság közösen rendezte a MÁV művelődési házában. A nőbizottság elnökének köszöntője után a kisdobosok és úttörők kedveskedtek műsorukkal az „öregeknek”. A műsor elhangzása után terített aztalhoz ültek a „falu öregjei”. Sütemény, tea és torta mellett beszélgettek — írja P. V. zik Nyíregyházára panoráma csuklós autóbusz. A vállalathoz beadott újítások egy része elősegíti a takarékosságot, így a benyújtott tizenöt újításból már négyet elfogadtak, s be is vezettek, — írja Szilágyi Mária. Gondosabb munkát Nyíregyházáin a Petőfi és a Kiss Ernő utca sarkán lévő élelmiszerbolt vezetői és dolgozói példásan látják el feladatukat. Este 7 órakor is le. hét tejet kapni, s a töltelékáruból is megfelelő a választék. De ugyanez nem mondható el az Árpád és a Széchenyi utca sarkán lévő fűszerboltról. Nem tudjuk hogy mi az oka? Talán nem rendelnek megfelelő mennyiségű árut, vagy ebbe az üzletbe nem szállítanak olyan meny- nyiségben és választékban élelmiszert mint a Kiss Ernő utcai boltba? — teszi szóvá Homicsko Győző Nyíregyháza, Petőfi u. 4, szám alatti olvasónk. Újabb ígéret Már több alkalommal foglalkozott a lap, a Makarenko és a Báthori utca sarkán lévő épület bontásával. Tavasszal addig eljutottak, hogy a téglákat lebontották és elhordták. A kerítés azonban változatlanul ott van, s=a-járókelőktől el van az utca zárva. így ismét a közúton tudnak közlekedni. Már több esetben kaptak a környék lakói Ígéretet, hogy megszüntetik ezt a tűrhetetlen álla- potott. De az Ígéret csak ígéret maradt. Az illetékesek nem intézkednek, pedig jó lenne addigiamig komolyabb baleset nem fordul elő. — teszi szóvá Hollós .András Nyíregyháza, Szarvas utca 55. szám alatti lakos. Takarékosabban Mint minden fórumon az 5 sz. Volán Vállalatnál a termelésirányítók konferenciáján is elsőnek esett szó arról, hogy nem nő arányosan a gépkocsipark az utaslétszám növekedésével. A szervezési intézkedések ellenére a reggeli és délutáni csúcsidőben még mindig nagy a zsúfoltság. Jó hír azonban, hogy az idén érkező autóbuszok nagyobb befogadóképes- ségűek lesznek. Először érkeÉrtesítés Április 28-án „Értesítés” című cikkükben közéltekre az alábbiakban válaszolunk. A császárszállási víkendte- lep autóbuszjáratainak közlekedtetése minden évben a ‘menetrendváltozással' - egy- időben történt, mely ez évben május 30-án lett volna. Az utazóközönség kérése volt, hogy hozzuk előbbre ezt az időpontot, azért adtuk ki az értesítést, melyben hivatkoztunk az 1975. évi érvényes menetrendre, mely nem változott meg. Az autóbuszállomás várótermében a menetrend megtekinthető — s ez tartalmazza az autóbusz menetrendi adatait. Volán 5. sz. Vállalat Nyíregyháza Rongálják „Rongálják” címmel a ké- ki vasútállomással kapcsolatos észrevétel jelent meg, melyet kivizsgáltunk, s az alábbi tájékoztatást adjuk. A megállóhelynek áruforgalma nincs, így egy szerződéses dolgozó látja el a tennivalókat, s árusítja a jegyeket a menetrendszerűen megálló vonatokhoz. Éjjeli ügyelet bevezetését nem tartjuk célszerűnek, bár sajSzerkesztői üzenetek Kállai Endréné jármi, Balogh Józsefné ibrányi, Balogh Dániel nyíribro- nyi, Mursa Elek csaholci, Belicza István máriapócsi, Balogh Sándor olcsvaapáti, Kovács Antal nyíregyházi, Virág Ibolya nyírbátori, Szombati Istvánná fehér- gyarmati, Duleba Györgyné nyírtéti, Tóth Gyuláné' nyíregyházi, Karácsonyi Ferencné fehérgyarmati lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Danes Gyuláné benki, Ardon István máriapócsi olvasóink kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Deák Ferenc aranyosapáti olvasónknak a CSÉB-se- gélyt kiutalták, melyet azóta — reméljük — már megkapott. Bartha Pál méhteleki lakost tájékoztatjuk, hogy elbirtoklás jogcímen megszerezheti egy ingatlan tulajdonjogát az, aki az ingatlant jóhiszeműen több mint 10 éven keresztül birtokolta. Szikszai Béla kántorjá- nosi olvasónkat a SZÁÉV értesítette: a vállalat kollektív szerződése előírja, hogy az a dolgozó nem jogosult év végi nyereségrészesedésre, aki a tárgyévben a munkaviszonyát felmondással megszüntette, és december 3I-én a vállalatnál munkaviszonyban nem áll. Ezek szerint tehát olvasónk sem kaphatja meg a reklamált összeget. Gorzó Mihály jármi lakosnak üzenjük, hogy a 3/1973/II. 3. MüM.-rende- let értelmében az évi rendes szabadságot külön kell elszámolni az egyéb szabadságtól (pótszabadság, jutalomszabadság, tanulmányi szabadság). Tájékoztatjuk továbbá, hogy a felmondási időbe a tanulmányi szabadság nem számítható be, mert ha beszámítható lenne akkor munkabért kapna, tanulmányi szabadság pedig pénzben nem váltható meg. nos az utazóközönség egy része nem érez kellő felelőséget a közösségi tulajdon védelme iránt, így a rongálások helyreállítása nagy költséget jelentenek igazgatóságunknak. A megállóhely áthelyezésére azért volt szükség, mivel a , községből ez a legrövidebb út. "Az "útátjáró a közúti forgalom elől lezárásra kerül és csak a gyalogosok közlekedését fogja szolgálni. MÁV Igazgatóság Debrecen Temetőkapu „Temetőkapu” címmel jelent meg április 7-én Tóth Sándomé panasza, melyre az alábbi tájékoztatást adjuk: az Északi temető bővítésével kapcsolatos tervet a tervező irodánál megrendeltük. Ebben szerepelni fog a temető oldalbejáratának a kialakítása, valamint a hozzá tartozó külső gépkocsi parkolóhely terve. Tekintettel arra, hogy e munka az egész temető belső területének és külső környékének felmérését is szükségessé teszi a terv előreláthatólag 1976 végén fog elkészülni. Nyíregyházi Városi Tanács V. B. műszaki osztálya A kisiparosok társadalom- biztosításáról (2.) A mai jogszabály-magyarázatban elsősorban azzal kívánok foglalkozni, hogy kezdő kisiparosoknak milyen jogai és kötelezettségei vannak a társadalombiztosítási járulék fizetésében. Mindenekelőtt a kezdő kisiparosoknak azt kell tudni, hogy mikortól köteles járulékot fizetni, mi a befizetési határidő és milyen összegű járulék fizetésére köteles. A rendelet 272. § (1.) bek. értelmében a társadalombiztosítási járulékot a kisiparos annak a hónapnak az első napjától köteles fizetni, amelyik hónapban az ipar- igazolványát megkapta. Tehát ez azt jelenti, hogy ha a hónap 29. napján kapta meg az iparigazolványát, akkor is teljes hónapra köteles járulékot fizetni. A kezdő kisiparosnál külön gondot okoz az. hogy milyen összegű járulékot kell fizetni, hiszen mint a legutóbbi cikkünkben írtuk, a járulékfizetés összegét az határozza meg, hogy az adóköteles évi jövedelem alapján a kisiparos milyen osztályba tartozik. A kezdő kisiparosnál ez még nem állapítható meg, éppen ezért mindaddig, míg az általános jövedelemadóját első ízben meg nem állapították, havi 360 forint összegű társadalombiztosítási járulék előleget köteles fizetni, amely megfelel a IV. osztálynak. Amikor a kezdő kisiparosnak megállapították az általános jövedelemadóját és ennek folytán azt is, hogy milyen osztályba tartozik, utólagosan besorolási osztályának megfelelő járulékösszeget köteles fizetni visszamenőleg. Ebbe beszámít az addig fizetett havi 360 forint, hiszen éppen ezért nevezi a törvény is járulékelőlegnek. A társadalombiztosítási járulék összege a kisiparosok utólag kötelesek fizetni, ami azt jelenti, hogy pótlékmentesen mindig a következő hónap 15. napjáig lehet a járulékot megfizetni. Tekintettel arra, hogy a kezdő kisiparos anyagilag meglehetősen leterhelt, a műhelyberendezés és egyéb beruházások miatt, folyamatos forgalma sincs mindig, ezért a befizetés vonatkozásában a kezdő kisiparos előnyt élvez. Nem köteles ugyanis a járulékot, vagy járulékelőleget három hónapon keresztül fizetni, de három hónapba beletartozik az a hónap, amely hónapban megkapta az ipar- engedélyét. Így az esedékes társadalombiztosítási járulékot az iparengedély kézhezvételének hónapjától számított három hónap 15. napjáig fizetheti be és ez esetben nem tekintendő késedelmes fizetőnek, így késedelmi pótlékot nem köteles fizetni. Az osztálymegállapítás minden évben a tárgyév november hó 1. napja után történik és az így megállapított osztály szerint a kisiparosnak minden év november hó 1. napjától következő év október 31. napjáig az akkor megállapított osztály szerint kell a társadalombiztosítási járulékot megfizetnie, Dr. Juhász Barnabás Úttörő vezetők a tűzvédelemért Az úttörőszövetség fennál. lásának harmincadik évfordulója alkalmából úttörővezetőket tüntetett ki a tűzoltóság országos parancsnoka. A kitüntetéseket május 24-én adta át Antal Gyula tűzoltó . alezredes, megyei parancs-, nokhelyettes. „Kiváló tűzvédelmi munkáért” érmet kapott Milei Lajosné, a megyei úttörőtanács elnöke. Hagymása Erzsébet, a kemecsei, Olesnyo- vics József, a bökönyi, valamint Bicskei András, a nyír- madai úttörő tűzoltószakkör vezetője. „Tűzvédelemért” érmet kapott Sztruhár Sándor, a nyírbogdányi tűzoltószakkör vezetője. Tűzoltóverseny Járási tűzoltóversenyt rendeztek május 23-án nyírbél- teken — a nyírbátori járás községi önkéntes és vállalati tűzoltói versengtek. Gépjárműfecskendő szerelésében Nyírbátor férficsapata társ nélkül versenyzett. A 800-as kismotorfecskendő szerelésében Nyírlugos férficsapata nyert, ugyanebben a kategóriában versenytárs nélkül versenyzett a nyírvasvári ifjúsági lány csapat és a nyírbátori fiúk. A 400-as fecskén, dőnél Nyírcsászári lett az első csakúgy mint e kategória ifjúsági leány- és fiúcsapatai között! A vállalati tűzoltók versenyében a 800-as kismotorfecskendő szerelésében a nyír. bátori növényolajgyár. a 400. asban a nyírbátori dohánygyár, osztottsugár-szerelésben pedig a nyírbátori cipőgyár férficsapata bizonyult a legjobbnak. A posta a Philadelphiában rendezett nemzetközi bélyegkiállításról 15 forintos bélyeg kisív kibocsátásával emlékezik meg. Az Interphil ’76 megnyitásának napján, május 29-én forgalomba kerülő bélyeg Cziglényi Ádám grafikusművész tervei alapján többszínű mély- és egyszínű félianyomással az Állami Nyomdában készült. Az illetékes válaszol