Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
1976. május 16. KELET-MAGYARORSZÁG ^ 6Hetente háromszor A dolgozó nő, akinek a családjáról is gondoskodnia kell, nehezen talál magának időt a mindennapi tornára. Azonban, ha ez nem is sikerül, legalább hetente háromszor áldozzon erre a célra kevés időt. 1. Üljünk le a földre, a lábunkat nyújtsuk ki magunk ‘előtt (a talpunk merőlegesen legyen a padlón), emeljük föl a karunkat és fogjuk meg a kezünket, azután hajoljunk előre és a karunkat is nyújtsuk előre. 2. Feküdjünk le a földre, a lábunkat húzzuk össze, az egyik térdünket húzzuk föl a mellkasunkig, mindkét kezünkkel fogjuk át, s egyszerre közelítsünk fejünkkel a térdünkhöz és térdünkkel a fejünkhöz. 3. Álljunk alapállásba, miközben a sarkunk egymás mellett van, a lábujjaink, illetve a lábfejünk pedig egymástól távol. Mindkét kezünket leeresztjük. Most emelkedjünk lábujjhegyre, karunk oldalsó középtartásban (tenyérrel fölfelé), azután magasba emeljük a karunkat, majd ismét oldalsó középtartásba (tenyerünk merőlegesen felfelé), s végül hátratoljuk a karunkat. A gyakorlatot négyszer ismételjük. 4. Álljunk kis terpeszállásba, ujjainkat fektessük a vál- lunkra, és törzsünkkel kis mozdulatokat végezzünk jobbra és balra. 5. Álljunk egyenesen (lábunk egy talpnyi távolságra legyen egymástól), emeljük föl a jobb kezünket (bal karunkat a testünk mellett leengedjük). Kissé hajlítsuk meg a térdünket, hajoljunk balra, S közben a bal kezünkkel nyomjuk a combunkat jobbra. 6. Álló helyzetből lépjünk előre jobb lábbal, s a hátunk mögött fogjuk meg a kezünket. Most emeljük föl a karunkat, hajoljunk előre a térdünk felé, amelyet félig emeljünk föl, majd egyenesedjünk ki és engedjük le a karunkat. Jobb lábunkkal előre lépve végezzük el négyszer a gyakorlatot és bal lábunkkal előre lépve szintén négyszer. 7. Álljunk terpeszállásba, hajoljunk előre és a földön támaszkodjunk a kezünkre. Azután váltakozva hol a jobb, hol a bal térdünket hajlítsuk be, s a testsúlyunkat helyezzük mindig ugyanarra. Édesanya, család, közösség A gyerek első évei A gyerek első közössége a család. Olyan társadalomban élünk, amely a családokra épül. És ha a szülők az első néhány évben elmulasztják a gyermek családi, közösségi nevelését: — ennek hiánya később nagyos sok nehézség forrása lehet. Mi a módja a kisgyerek közösségre való tudatos felkészítésének? Erre a kérdésre három szakember válaszol. — Szükségszerű és indokolt-e ön szerint a gyermekintézmények és a család szembeállítása? ' Dr. Polonyi Erzsébet: — Azt mondják a bölcső- dés gyerekekről, hogy önállóbbak, határozottabbak, jobban alkalmazkodnak a közösséghez, tehát könnyebben irányíthatók, mint az otthon nevelkedők. Ez így igaz, sőt még a későbbi komplikációk is ebből adódhatnak, amikor bekerül a gyerekközösségbe egy „csak az édesanyjához szokott”, önállót- lan gyerek. A gondozónők ugyanis nem minden esetben tudnak egyenként foglalkozni minden gyerekkel: egyszerre játszanak, egyszerre esznek, alszanak és biliz- nek. Legalábbis a többség. i— Gyakran előfordul, hogy más az, amit a gyerek akar, és más az, amit a felnőtt. Valóban komoly konfliktushelyzet ez a nevelésben? Dr. Pikier Emmi: — Az első évekre tehető a gyermek akarati fejlődése: először akar és aztán kérész, tül is viszi az akaratát, kialakul a kitartása >s ehhez, így a három éven aluli kisgyerek; de sokszor még az óvodás is érthetően nehezen veszi tudomásul, hogy nem csinálhatja azt, amit akar. — Nem akkor tesz jót a mama, ha ebéd közben meg- melegít 2—3 féle fogást is, hátha majd a negyedikhez megjön a kedve. Nem attól leszünk szerető szülők, ha a délutáni alvás alatt csak lábujjhegyen közlekedünk a lakásban. Vágyig: nem szabad a gyereket anyai féltésből búra alatt nevelni. — Ezzel együtt kialakulhatnak már ebben a korban is a gyermeknek olyan szokásai, melyet igenis tiszteletben kell tartani! Mert a kisgyermeknek is van személyisége. Az egyik erre érzékeny, a másik másra, van akinél a határozott „kérlek ezt ne csináld még egyszer!” háté- konyabb fegyelmezési módszer, a másik gyerek inkább saját magatartásának természetes következményeiből tanul (pl. ha megfog egy forró tárgyat, megtanulja, hogy ezt máskor ne tegye, mert fájdalmat okoz. — Hogy fegyelmezzem én? Nem egy édesanya panaszolta már, hiába akar otthon szigorú napirendhez ragaszkodni úgy mint az óvodában — ritkán sikerül. Dr. Hermann Aliz: — Sajnos kevés szülő örül gyereke akarati megnyilvánulásainak. (Félreértés ne essék, nem a rosszul nevelt és hisztissé vált gyermekiek védelmére kelek.) 11a a rendet és a rendszert szerető milliő- ben nő fel a gyerek, akkor bizonyos mértékű alkalmazkodása — az otthoni szokásoktól a tárgyak megszokott helyéig — természetszerű lesz. Ugyanis a gyerek utánzással és a szülői példa láttán megtanul alkalmazkodni is. S ez az igazi alkalmazkodás, amit az élet természetes biológiai ritmusa diktál. nem pedig valamiféle mesterséges határok kényszerű elfogadtatása. A KELLEMES, ÁPOLT KÜLSŐ mindig megnyerő és önbizalmat kölcsönző. A divat diktátorai az 1976-os év nyarára mindenki egyéniségének megfelelő, különböző típusú kikészítési módot ajánlanak. Minden hajszínhez, minden arcformához más színű rúzst, pudert és szemhéjfestéket. Egyben azonban nincs eltérés, hogy divat a szemhéj árnyékolása, a szem erős hangsúlyozása. Ugyancsak nagy divat az arc rúzsozása és az erősebb színű ajakrúzsok használata. ' A szem kikészítésénél a kozmetikusok azt ajánlják, hogy a vékony csíkkal történő szemkihúzás után mindenki az .egyéniségének legmegfelelőbb szemhéj púderrel árnyékolja erősen a felső szemhéját. A szemsarokban az árnyékolás kicsit erősebb legyen, a szemhéj közepét fehér szemhéj púderrel vonjuk be, majd a szemhéj felső részét is árnyékoljuk színessel. Ezután a szempillák spirálozása következik, bármilyen színű szemhéjpúder alkalmazásánál, feketével. KERESZTREJTVÉNY Tyutcsev Fjodor Ivanovics orosz költő verséből idézünk, melyet Szabó Lőrinc fordított. „De szép az első égi lárma...*’ folyt, a sorrendben beküldendő vízsz. 1, függ. 14 és 16 sorokban. VÍZSZINTES: 14. Monda van róla. 15. Kerget. 17. Nesz. 18. A latin nyelv így rövidíti: etc... 19. A távirati szövegbemondásnál sokszor megtörténik ez. 20. Menetben van! 21. Nyugat-európai nép. 22. ízesíts! 23. Könnyen hasadó ásvány. 24. Tenisz trófea rövidítve. 25. Télen aratják. 27. Több állat díszpéldányával megtörténik ez, élete után. 30. Iratkapocs. 31. Vissza: a kemény vitéz. 33. A munkameny- nyiség mértékegysége. 34. Hel- tai Jenő új szava! 35. Egyes állatok szemfoga. 37. Hangtalanul rágom! 38. A malária fő gyógyszere. 39. Az öt tó egyike (USA). 40. Autómárka. 41. Skót városka. 43. Dísze. 45. Mond-e valamit? 47. A kertész gyakran teszi. 48. Dokumentál. 50. A felső fok jele, névelővel. 51. Közép-európai Kupa. 52. Névelős vadállatok. 54. A vízszintes 35. egyik fele. 55. Állatlakás. 56. A fának van. 57. Szarvasfajta. 58. Igevégződés. 60. Ilyen film is van. 62. Ezen azé lesz a tárgy, aki legtöbbet igér. 65. Dunántúli sportclub. 66. Kiváló minőségű bársony. 68. Az idomár fegyvere is. 69. Mohamed prófétától származó arab nemes. 71. Jelenleg. FÜGGŐLEGES: 2. A hám egyik része. 3. Bakonyi hegy. 4. Folyó a SZU- ban. 5. Foglyok. 6. Mohamedán egyházi személy, aki a híveket a minaretről imára szólítja. 7. Iskolatípus rövidítése. 8. UÖZ. 9. Tintahal. 10. Ritka férfinév. 11. Félig: dönt! 12. Északi pénz. 13. Bizonyos rendszer szerint csoportosítja. 26. Korelnökök. 28. Eszem-iszom. 29. Háromezer római számmal. 30. Velencei „jármű”. 32. Román— jugoszláv folyó. 34. A keleti népeknél az arisztokráciának a megszólítása. 36. RIN. 38. A juh hímje. 42. Lecsúsztatja-e a torkán? 43. Mennyei. 44. Neo betűi. 46. Törvényes. 48. Somogy megyei község. 49. Fogolytábort. 52. Ezt a kutyát kedvelik a vadászok. 53. Ékezettel: alig. 59. Piaci árus. 61. Női ruhadarab. 63. VSZ. 64. Kubai külügyminiszter. 65. A falevélnek is van. 67. Utál egynemű betűi. 70. Tova. A megfejtéseket május 24-ig kell beküldeni CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL! Május 1-ei rejtvénypályázatunk megfejtése: „Májusi igazság.” / „... Tegnap a májusi igazság járt az uccá- toko'n / virágokkal fölcicomáz- va.” Nyertesek: Bojtor Gyuláné, Driszku Jánosné, Kálóczy Elemérné, Páll Györgyné, Szath- máry Margit nyíregyházi, Kollár István csengeri, ifj. Kállai Istvánná kisvárdai. Nagy Jánosné nagykállói, Fazekas Ibolya nemesborzovai és Gál József tiszavasvári kedves rejt- vényfejtőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. Most Nadrág — házilag Egy kedves olvasónk levélben kérte szerkesztőségünket. közöljünk a MOST DIVAT rovat hasábjain nadrágszabásmintát, aminek alapján saját kezűleg varrhat családtagjainak. Reméljük, hogy e kérés teljesítése többi varr. ni tudó olvasónknak is örömet szerez majd. A szabásminta elkészítése: A minta alapján képező hálózatot készítjük el először úgy, hogy egy ív csomagolópapír rövidebb oldalára felmérjük a teljes mellbőséget, hosszabb oldalára pedig a hónajtói a talpig mért testmagasságot. Mindkét méretet 32 egyforma részre osztjuk fel, és a megfelelő pontokat ceruzával összekötve megkapjuk az egyén arányait tükröző hálózatot. A hálózat szélső kockáit megszámozzuk. Ezután bejelöljük a rajzon kihangsúlyozott metszéspontokat, majd ezeket filctollal vagy vastag színessel összekötve megkapjuk a szabásmintát. A rajz a radrág hátának, elejének és övpántjának a felét mutatja. Hátából és elejéből 2—2 darabot kell szabni egyszer a rajz állásának megfelelően, egyszer pedig tükörképszerűen szembefordítva. Az öv- pántot egybefüggően szabjuk ki! A rajz elöl cipzáras, felhajtós nadrágot ábrázol, ez most igen divatos. A cipzár bevarrásához szükséges, a 2—3 —4—5 pont által behatárolt ráhagyás csak a jobb elejére kell, s ha a cipzár oldalt van, akkor oda se. A felhajtó nélküli nadrág alja az A—A/l pontnál fejeződik be. A felhajtó nélküli nadrág anyagszükséglete 1,40 m szé. les anyagból kb 1,20 m, a felhajtósé kb. 1,35 m. Szimpla széles anyagból a duplája szükséges. A rajzon nyíl jelöli a szálirányt, ezt rajzoljuk fel a szabásmintára, s azt ennek megfelelően helyezzük az anyagra! Jótanács: az anyag szabásakor gondoljanak a felhajtásra! Célszerű a kész nadrág aljára koptatószalagot varrni, valamint az ülésvonalat gépeléskor szegőszalaggal megerősíteni. , Mátrai Éva GYÖNGYÖZÖTT SZALAG HOSSZÜHAJÜAKNAK. Ez a hajdísz hosszúhajú- aknak ajánlható, akik kon- tyot, vagy fejtetőn összefogott loknikat viselnek. A harmonikaszerűen ösz- szefogott hajpánthoz 35—50 cm hasszú, 3—5 cm széles szalag szükséges. Ha bársonyból készül, akkor pici, csillogó aprószemű gyönggyel varrjuk tele. Ha pedig fényesebb anyagból tervezzük, például szatén, taft, vagy lu- rex-szállal átszőtt selyem, úgy mattszínű, hosszúkás gyöngyöt vegyünk díszítéséhez. Amikor begyöngyöztük, egyformán, harmonikaszerűen összefogjuk, alul pici öltésekkel egy helyen ösz- szevarrjuk, rögzítjük, majd keresztbe kis pártot öltünk hímzőfonallal. Ebbe a kis' pántba hullámcsatot fűzünk, jó erősen a fejtetőre csatolunk. ____9 divat