Kelet-Magyarország, 1976. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-16 / 91. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. április 16. Harc a hatalomért Kínában A közélet hírei Április közepe felé halad­va a nyolcszázmilliós Kína távoli tartományaiból is kezdtek befutni a szervezett tüntetésekről és diadalmene­tekről szóló hírek. A vezény. szóra kirendelt tömegek min­denütt Teng Hsziao-ping mi­niszterelnök-helyettes, a párt elnökhelyettese és vezérkari főnök leváltását köszöntötték. Egyben üdvözölték azt a „bölcs intézkedést” is, amely­nek nyomán Hua Kuo-feng, volt közbiztonsági miniszter (aki február 8-a óta ideigle­nes ügyvezető miniszterel­nök volt) immár Kína „tel­jes jogú” miniszterelnöke lett. Mint minden, ami Kínával kapcsolatos, ez a változás is tele van kérdőjelekkel és megmagyarázhatatlan for­dulatokkal. Egyetlen dolog van, amit csaknem teljes bi­zonyossággal meg lehet álla­pítani. Az, hogy a fordulat résztvevői — győzők és le­győzőitek egyaránt — aktivan részt vettek a maoizmus szov­jetellenes politikájának ki­dolgozásában és gyakorlati megvalósításában. Ily mó­don bizonyos, hogy a küzde­lem elsősorban belső hatalmi harc az agg Mao utódlásá­ért. A két csoport .i fii ' > r,’ * . A belvillongások most le­záródott szakasza voltakép­pen a maoista párt 1973 au­gusztusában, teljes titokban tartott kongresszusával kez­dődött. Ettől kezdve, 1974 ja­nuár végéig meglehetősen világosan kialakult két, egy­mással szemben álló csoport a kínai vezetés csúcsain. Az egyik csoportot általában „mérsékelteknek” vagy „pragmatikusokngk” neygz. ték és vezéralakjuk a rend­kívül nagy tekintélyű minisz­terelnök, Csou En-laj volt. Külpolitikai szempontból gyakorlati, bizonyítható kü­lönbség nem mutatkozott a mérsékeltek és a szovjetelle­nes maoista „fővonal” között. Az ország belső fejlődésének és mindenekelőtt a gazdaság építésének vonatkozásában azonban ez a csoport realisz­tikusabb vonalat követett. CSou En-laj volt az, aki (nyilván az államapparátus­ban és a hadseregben lévő szövetségesei segítségével) rehabilitáltatta Teng Hsziao- pinget, akit évekkel koráb­ban az úgynevezett „kulturá­lis forradalom” idején kiso­dortak a hatalomból. Teng helyettesítette Csou En-lajt betegségének hosszú hónapjai alatt és január 15-én ő mond­ta a gyászbeszédet Csou En- laj temetésén. Ezzel a csoporttal szemben álltak az úgynevezett „ultra­radikálisok”. akik annak ide­jén az 1967—68-i „kulturális forradalom” hajtóerejét al­kották. Egyik vezérük Csiang Csing, Mao felesége. A többi vezető mindenekelőtt az úgy­nevezett „sanghájí csoport­ból” került ki. Innen jutott a kínai hatalmi piramis csú­csára Csang Csün-csiao. a sangháji első titkár és he­lyettese, Jao Ven-jüan, aki mellékesen Mao veje. Csou En-laj halála után ez a csoport indította meg a ro­hamot Teng Hsziao-ping el­len. Február közepe táján jelentek meg az első „tace- paók” (nagybetűs faliújságok), amelyek nevének említése nélkül támadták Tenget. Tüntetés vagy provokáció? Már .akkor világos volt, frökY áz „dltrárddíkálisók” — akik között Mao félesége és veje vezető szerepet játszik, — szinte kétségbeesett siet­séggel rohamozzák Teng és rajta keresztül az államapa- rátusban lévő „mérsékeltek” állásait. Nyilván úgy mér­ték fel az erőviszonyokat, hogy az utódlási harcban még Mao életében ki kell csikar- niok a döntést. Az, hogy a roham Mao je­lenlétében is két hónapig tar­tott, mutatta a mérsékelt szárny pozícióinak erejét. A küzdelemben voltaképpen az hozta meg a fordulatot, hogy a kínai halottak napján és azt követően (április 3-a és 5-e között) tömegtüntetés rob­bant ki a kínai főváros „Mennyei Béke Kapujáról” elnevezett főterén. A tünte­tők Csou En-laj emlékét di­csérő koszorúkkal borították el a tér közepén emelkedő hősi emlékmű obeliszkjét. Mindmáig nem világos, hogy ez igazi tüntetés volt-e. vagy a maoista hatóságok szerve­zett provokációja. A tény mindenesetre az, hogy a mao­ista hatalom csúcsain vagy „úgy fogták fel”, vagy „arra használták” ezt a tüntetést, hogy lecsapjanak Tengre! A tüntetést követő összecsapá­sok után negyvennyolc órá­val váltották le Tenget összes tisztségéből! A jelek szerint azonban a hatalmi harc ezzel nem zá­rult le. Igaz: a szervezett maoista diadaltüntetések sor­ra követik egymást. Tény azonban, hogy Teng — külö­nös módon — csak funkcióit veszítette el, párttagságát nem. A két csoport közötti harc tehát nem ért véget. A hely­zet közvetlen alakulása at­tól függ, hogy lesz-e idejük a Mao környezetében tömö­rülő szélsőségeseknek az ál­lamapparátus és a hadsereg legfontosabb posztjairól kisö- pörni- azokat a „mérsékelte­ket”, akiket Csou és Teng he­lyeztek oda. Biztonsági Tanács Kelet-Timor A Biztonsági Tanács szer­dán este folytatta a kelet-ti- mori helyzet megvitatását. Ralph Harry, .Ausztrália képviselője ázt hangoztatta, hogy' kormánya C síkraszáll a kelét-timori nép önren­delkezési jogának biztosítá­sa mellett, és annak a véle­ményének adott hangot, hogy e jog tiszteletben tartását az ENSZ-nek kellene szavatol­nia. Kambodzsa új kormánya a semlegesség és az el nem kö­telezettség politikáját fogja folytatni — hangoztatja az új kormány megalakulása al­kalmából a kambodzsai népi kongresszus által kiadott közlemény. A Phnom Penh-i rádió Honkongban vett adásában felolvasott közlemény sze­helyzete Anvar Szani, Indonézia delegátusa felszólalásában igazolni igyekezett országa kelet-timori katonai beavat­kozását és azt mondotta: a te­rület lakossága „hivatalosan már az Indonéz Köztársa­sággal való teljes integráció mellett döntött”. A Biztonsági Tanács csü­törtökön, közép-európai idő szerint 16,30 órakor folytat­ja tanácskozását. rint az új Kambodzsa arra törekszik, hogy konszolidálja és továbbfejlessze kapcsola­tait a világ valamennyi for­radalmi mozgalmával és min­den béke- és igazságszerető népével, beleértve az Egye­sült Államok népét is. Kam­bodzsa síkraszáll az imperia­lizmus, a kolonializmus és neokolonializmus ellen. Befejeződött a vita a CSKP XV. kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) hangzottak el, amelyeket az új Központi Bizottságnak és szerveinek kell megvizsgálni- ok és hasznosítaniok. — A legfőbb, ami a vitá­ban egyöntetűen kitűnt: szi­lárd meggyőződésünk és el­határozásunk, hogy megvaló­sítjuk kongresszusunk hatá­rozatait. A vitát jellemző né­zetazonosság és egység — úgy érzem — nem igényel átfo­góbb vitazárót. Ezért enged­jék meg, hogy lemondjak a részletesebb összefoglaló jo­gáról — fejezte be Gustáv Husák. A kongresszus csütörtökön este — 17 órától — zárt ülést tartott, amelyen megválasz­totta a párt új Központi Bi­zottságát, valamint Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott­ságát. A CSKP XV. kongresszusá­nak záróülése pénteken dél­előtt 10 órakor kezdődik. Kambodzsa flz új kormány programja Bolgár—francia külügyminiszteri tárgyalások Csütörtökön délben Szófiá­ban befejeződtek Petr Mla- denov bolgár és Jean Sau- vagnargues francia . külügy­miniszter hivatalos tárgya­lásai. A megbeszéléseken rész­letesen elemezték a Bolgár Népköztársaság és a Francia Köztársaság kapcsolatait, amelyekről a két külügymi­niszter elégedetten nyi­latkozott. A baráti légkörben lezajlott tárgyaláson nem­zetközi problémákat is meg­vitattak. Todor Zsivkov, a bolgár államtanács elnöke csütörtö­kön délben a szófiai Bojana kormányrezidencián fogadta Jean Sauvágnargues-ot. A ba­ráti, konstruktiv légkörben lezajlott megbeszélésen mind­két fél hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet Helsin­kiben elfogadott záróokmá­nyának valamennyi elvét maradéktalanul meg kell va­lósítani a gyakorlatban. Todor Zsivkov a megbe­szélés után a Bojana kormány­rezidencián ebédett adott Sauvagnargues tiszteletére. Az ebéden Todor Zsivkov és Jean Sauvagnargues mon­dott pohárköszöntőt. Gyenes András látoga­tása a főváros XVII. kerületében Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra csütörtökön a főváros XVII. kerületében tett láto­gatást. Az egész napos prog­ramon részt vett Kurucz Ist­ván, a budapesti pártbizott­ság oktatási igazgatóságának vezetője. A Központi Bizottság tit­kárát a kerületi pártbizottság székházában Égető Lajos első titkár, Albert Lajos, és Jávor Pál, a pártbizottság titkárai, valamint Erdei Zoltán, a vá­rosrész tanácselnöke fogad­ta. Tájékoztatás hangzott el a kerület helyzetéről, politi­kai, társadalmi, gazdasági fejlődéséről, s további felada­tokról. Ezt követően Gyenes And­rás több, a közelmúltban át­adott új létesítményt tekin­tett meg, majd ellátogatott a Budapesti Tejipari Vállalat központjába és keletpesti tej­üzemébe. A vállalatnál dr. Laczkó György igazgató és Szabó Barnabás, a pártveze­tőség titkára fogadták, majd tájékoztatást adtak a válla­lat politikai, gazdasági tevé­kenységéről. Ezután Gyenes András megtekintette a ter­melőüzem több egységét, va­lamint számítóközpontját. Végezetül a Központi Bi­zottság titkára a kerületi pártbizottság tanácstermében kibővített titkári értekezleten tájékoztatást adott időszerű külpolitikai kérdésekről. Apró Antal fogadta a svájci parlament dele­gációját Csütörtökön az Országház­ban Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke fogadta a dr. Joseph Egli vezette svájci parlamenti küldöttséget. A szívélyes légkörű eszmecse­rén — amelyen jelen volt Péter János, az országgyűlés al elnöke és dr. René Stoud- mann, Svájc nagykövete is — dr. Joseph Egli a svájci államszövetség szövetségi gyűlése nevében látogatásra hívta meg a magyar ország- gyűlés delegációját. Apró An­tal az országgyűlés nevében a meghívást köszönettel el­fogadta. A svájci törvényhozás hét­tagú delegációját fogadta Púja Frigyes külügyminiszter és dr. Polinszky Károly ok­tatási miniszter is. A magyar országgyűlés vendégei este az Erkel Szín­házban megtekintették a Syl­via című balettet. ★ Losonczi Pál az Elnöki Ta­nács elnöke Lázár György, a Minisztertanács elnöke, és Apró Antal az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Eugene V. Mcauliffe-t, az Amerikai Egyesült Álla­mok magyarországi rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követét aki végleg elutazott Budapestről. ★ O. A. Csukanov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese vezetésével szovjet pártmun­Csütörtökön Bukarestben összeült a román nagy nem­zetgyűlés. A parlament ta­nácskozásának napirendjén több törvénytervezet meg­vitatása és elfogadása szere­pel. Az első napon a nemzet- gyűlés törvényerőre emelte a hidrográfiai medencék ren­dezéseinek országos távlati kásküldöttség tartózkodik hazánkban. A küldöttség ta­nulmányozza a szocialista építés gazdasági tapaszta­latait, és a magyar—szovjet gazdasági együttműködés időszerű kérdéseit, s láto­gatást tesz több magyar üzemnél és vállalatnál, ame­lyek a magyar—szovjet gaz­dasági együttműködést köz­vetlenül érintik. ★ A Jugoszláv Gazdasági Ka­mara magyar tagozatának elnöksége és a Magyar Ke­reskedelmi Kamara jugo­szláv tagozatának elnöksége tanácskozást tartott Sikló­son. A két fél értékelte az 1971—75. évi árucsere-forga­lom eredményeit, az 1976— 80. évi hosszú lejáratú áru­csere-forgalmi egyezmény elő­irányzatainak teljesítésével kapcsolatos feladatokat és problémákat, a termelési együttműködések és az ipari kooperációk helyzetét. Kal­lós Ödön, a Magyar Kereske­delmi Kamara elnöke fo­gadta Rabko Svilart, a Ju­goszláv Gazdasági Kamara alelnökét, és megbeszélést folytatott vele a Budapesten 1976-ban megrendezendő jugoszláv műszaki napok előkészítéséről. — 25—30 évre szóló — prog­ramját. Ugyancsak elfogadták a képviselők az erdőállomány megőrzésének és fejlesztésé­nek országos programját az 1976—2010 közötti időszak­ra. A román nagy nemzetgyű­lés pénteken folytatja mun­káját. •• Összeült a román nagy nemzetgyűlés Rákóczi hadnagy* BARABAS TIBOR regénye nyo­mán irta CS. HORVATH TIBOR, rajzolta ZÖRAD ERNŐ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom