Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-10 / 59. szám
2 KELET-MAG Y ARORSZ ÁG 1976. március 10. 12 NO 6 NAPJA „Kettőig meg se állunk" Pásztor Jánosné Tóth Lajosné SZERDA ÖTÖDIKES VOLTAM, amikor kaptam egy szép cipőt. Az volt az első. amire emlékszem. Olyan nagylányos volt. Forgattam, nézegettem, alig mertem felhúzni. Hogy csinálták ezt meg ilyen szépre? Én is tudnék ilyet készíteni? így kezdődött ... Pásztor Jánosné, a kis Klára mára beszédesebb lett. Talán azért, mert egy gondja megoldódott. Megfelelő albérletet találtak a városban, kedden költöztek. — Mától nyíregyházi lakosok vagyunk. Meg is ünnepeltük a nagy eseményt, este elmentünk vacsorázni. Halászlét ettünk, mindkettőnknek az a kedvence. Klári ma kevesebb cigarettaszünetet tartott. Mindig a munkától függ, hogy három, vagy tíz cigarettaszünet van egy műszakban. Kedvence a matricázás — amikor a már kiszabott fejekre, vagy oldalakra sablon segítségével a fűzés előtti lyukakat vágják ki. Korábban gyakrabban kérte, engedjék matricázni, azzal a munkával 2400-at is tudott keresni, a szabással csak 1800-ig tud felmenni. — Nem csak a pénzért kértem, bár abból élünk, s előbb-utóbb a családtervezésre is gondolnunk kell, mert három gyermeket szeretnénk. Mégsem ez az elsődleges, amj^a mumkakedvet meghatározza. Hiába fizetnének többet a szabásért, akkor sem tudnám megszeretni. Munkahelyét, ennek ellenére véglegesnek tekinti, azzal a szándékai jött a gyárba, hogy ittmárad, ameddig csak bírja. Meddig lehet bírni ezt a nehéz fizikai munkát? — Ilyen kondícióval, mint az. enyém, nem sokáig. Reggel ráhajtunk, nyolckor van egy negyedórás szünet. Aztán kettőig meg se állunk, ügy tizenegytől délig csendesebben jár a kezünk, déltói kettőig tökéletesen elfáradok, mert ilyenkor már nem nagyon van bennem erő. Lehet, hogy ez is rutin kérdése, de én még nem jöttem rá minden fogásra. Bevallja, hogy kezdetben sok csalódás érté. Abba beletörődött, hogy férficipőket készít, de nem ilyennek képzelt el egy cipőgyárat. Korszerűbb gépekre, modern berendezésekre számított, több kikapcsolódásra, kulturális és sportlehetőségre. Ha néha ugratják egymást, azt mondják, ott van sportnak a birkózás a gépekkel, kikapcsolódásnak meg a brigádértekezlet. Ez a mai brigádgyűlés mégsem a szokványos volt. Tóth Lajosné, a brigádvezető bemutatja a három éve alakult brigád tizenkét tagját. Hét szabász, négy élező és Erzsiké néni. A legidősebbet és a legfiatalabbat, Buhály Ferencnét és Mátyás Máriát. A legszerényebbet, Kádár Margitot és Kocsis Erzsébetet, aki a legjobb teljesítménnyel büszkélkedhet. A brigád mostani szemefényét, Szilva Mihálynét, akit naponta megnyugtatnak: ne aggódjon, szíve alatt a gyermek a legszabályosabban fejlődik. Tóthné, Piroska, csak magáról feledkezett meg. Véletlenül, vagy szándékosan? — Magamról mit is mondanék? Semmi különös nincs az életemben. Január elsejétől választottak meg a brigád vezetőjének. Van két gyermekem, a férjem is a gyár dolgozója, itt lakunk a közelben. Ennél több nem is jut eszembe. Gyorsan megy az ÓRAMUTATÓ, máris negyed kilencet mutat. Vége az általuk meghatározott reggeliszünetnek. Mert még brigádértekezésért sem változtatnak kialakult szokásaikon ezalatt elfogyasztották az otthon becsomagolt vajas kenyeret, sajtot, szalámit, meg a radiátoron melegített fél liter tejet, öt perc múlva megrezzen az épület, s már a folyosón érezzük a lábunk alatt, hogy a szabászok újra munkához láttak, Tóth Lajosné visszaáll a gépe mögé. Egyetlen pillanatra meg nem áll a keze, beszélni úgy is lehet, hogy közben dolgozik. Tizenhárom éve dolgozik szakmunkásként, tizenkét éve került a vállalathoz. — Azt hiszem, ugyanolyan az életem, mint akármelyik munkásaszonyé. A Martfűköz tartozó debreceni cipőgyárból az ismeretlenbe jöttünk ide. Először egy nyári konyhánk volt. Aztán sikerült telket vennünk. Két kezünkkel vetettük a vályogot, hogy ragasszunk hozzá egy szobát. Később lett fürdőszoba, most már benne van a víz is. Aztán még egy szoba, kellett a hely, mert anyám meghalt és három testvéremet is én neveltem. Erika lányom, a nagyobb már iskolás. Katika óvodába jár. Esténként cipőt fűzünk, aztán ha a gyerekek lefekszenek, még kézimunkázok. Ezenkívül övé a nagyobb rész a házimunkából, bár férje is sokat segít. A gyereknevelés inkább női munka, tehát az is rá vár. Néha olvasgat, mert a gyerek könyveit nézegetve, látja, érzi, szüksége van egy kis frissítőre. Közelebbi barátságot senkivel nem tartanak, néha meglátogatják egymást a szomszédokkal a Kopogó úton. ÜSZAKVÄLTASKOR NÉHÁNY PERCRE találkozott férjével, aki egy másik gépen ugyancsak a szabászaton dolgozik. Két óra előtt öt perccel álltak meg a gépek. Sebtiben átöltöztek, csak úgy, tükör nélkül kifésülték a hajukból szállingózó bőrport. Valaki megkérdezte, bejön-e holnap Paliczné, mert beszélni szeretne vele, Buhályné Erzsiké néni ismét megnevettette a fáradt asszonyokat, lányokat, csak Mátyás Máriának nem volt kedve együtt derülni a többiekkel. Valami bosszantotta. (Folytatása következik) Baraksó Erzsébet A KÉPERNYŐ ELŐTT Az időrendet felborítva, először az Inkognitóban Budapesten című tévéfilmről szólok, mert a múlt héten ez okozta a legnagyobb csalódást. Vészi Endrétől megszokhattuk, hogy nincsenek úgynevezett nagy sztorijai, történetei. Köznapi emberekről ír, mindennapi eseményekről, amelyek még akkor is egyszerűek, köznapiak maradnak, ha az író — az alkotás szabályai szerint — kiemeli őket. Ez a köznapiság természetesen nem az írói megjelenítés színvonalára vonatkozik. Általában. Most ugyanis más a helyzet. Ilyen mindennapi dolgok az ellenpontjai Vészi Endre tévéfilmjében Jeremiás Zoltán író alkotói válságának, önemésztő .gyötrődésének. Egész élete munkájának értéke válik kérdésessé önmaga előtt, utálja önmagát, terhére vannak az emberek, magányra vágyik, változtatni akar eddigi életmódján, az emlékeihez menekül, szóval: kínlódik. Mi közünk egy alkotó ember egyéni bajaihoz, még ha azok jórésze művészi természetű is? — kérdezhetné bárki a film szereplői közül vagy bárki az életben is. Valóban, csak akkor érdemes egy művész, jelen esetben író, alkotói vergődését megírni, és méginkább: filmre vinni, ha ezzel a szerző nemcsak egyszerűen kiírja magából az őt gyötrő gondolatokat, kétségeket, hanem ha ezzel az olvasónak, a nézőnek is tud valami többletet adni, talán éppen e gondolatok által. Azt gondolom, hogy Vészi Endre tévéfilmjéből éppen ez a többlet maradt el. A nyilvánvaló önéletrajzi utalások azt jelzik, hogy Vészi nem „idegen bőrbe” bújt, hanem a saját baját is írja, tehát nagyon is vannak, gondolatai. És mégis, mit látunk? Magánéletet, jó epizódfigurákat, sok-sok üres ténfergést vidéki éjszakában és külvárosi napfényben, és mindez alig mondott valamit a nézőnek. így nem is mondhatott, megmaradt egy szűkebb szakma magánproblémájának. Ha a tévéjáték nem is. de a színészválasztás sikeres volt. Kállai Ferenc fásult, önmagából és az emberekből kiábrándult írója nagyszerűen érzékeltette, mennyire távol van a válság napjaiban az emberektől, mennyire kívülről szemlél mindent és mindenkit, mert önmagával van elfoglalva. Csak anyja halálos betegsége rázza meg. (A filmet Mihályfi Imre rendezte, a dramaturg Szántó Erika volt.) Nagy szolgálatot tesz a televízió a magyar tudománytörténetnek a tudósokról készített portréfilmekkel. A Hauser Arnoldról látott kétrészes film nemcsak egy gazdag életet mutatott be, hanem egy kevésbé ismert tudományról, a művészetszociológiáról is fogalmat alkothatott magának belőle a néző. A művészettörténeti ismeretterjesztés semmi esetre sem lehetett a céljuk A flamandok titka című francia, négyrészes filmsorozat készítőinek, bármennyire festőkről és egy bizonyos festési eljárásról szól is. A hasonló témájú, művészekről szóló filmekben már megszokott romantikus dramaturgiai eszközöknek, kellékeknek ez a film is bővében van. kalandra, szerelemre és izgalomra tehát a következő részekben is számíthatunk. Seregi István „Nem baj az, ha minden egyforma, hisz ami a másformával egyforma, az másforma...” hangzott a fülbemászó dallamú song Boros Lajos kitűnően előadott magánszámaként a Rádió Kabarészínházának a törökbálinti kollégiumból közvetített ifjúsági különkiadásában. Hát ez a műsor csakugyan a „másformával” volt egyforma, azaz tematikájában, hangvételében és stílusában meglehetősen különbözött a kétségkívül professzionistább jellegű havi rádiókabaréktól. És ez — már csak az újszerűsége miatt sem — nem vált a produkció kárára. Sőt! Sok ötlettel megírt, fiatalos lendülettel előadott, többségükben jó, friss számokat hallottunk, s az egész műsor felépítésében az egységesebb tematikára, ennek az irodalomhoz való közelebb hozására való törekvést ismerhettünk fel. (Főleg a költőszóvivő, Papp Márió igényes összekötő szövegében, pl. a groteszk beszivárgásáról a humorba.) Szabados Gábor prózai helyzetdala a fiatalok erkölcsi neveléséről („Irány hazafelé”, Székhelyi József előadásában) némileg Sándor György hasonlóan kihagyasos technikájú számaira emlékeztetve is igen jó. szellemes volt. Az értelmetlen adatmagolás és nyakatekert frázisszülemények iskolai feleletparódiájában (Boz Géza írását Szombathy Gyula adta elő) kissé erőszakolt szófacsarásokat is hallhattunk, csakúgy mint Farkasházy Tivadar és Tormai László egyébként kitűnő, „Mit hoz a nyuszi?” c. jelenetében. Utóbbi — hogy stílusosak legyünk — kissé még túl is nyúlt, s az elején Bánsági Ildikó alig tudott ellenállni a saját, no meg talán a oartnere. Bodrogi Gyula humorának —, de meg kell adni, hogy a menő „sportoló bácsik” gebinjeit szinte tételesen felsorolta. Csipkelődve, de egyáltalán nem bántóan. A műsorban kimagaslóan jó volt Cseh Tamás — Boros Lajos óvodaszáma és Vámos Miklós jelenete egy család üzenőcédulákból rekonstruált körforgásos viszontagságairól, Tábori Nóra, Bánsági Ildikó, Agárdi Gábor, Bodrogi Gyula és Kern András élvezetes előadásában. Az egész rendkívüli kiadás stílusát és' hangnemét a mai fiatalokéinak az eltalálása jellemezte, hiszen minden „belülről” történt, ifjak és szívükbenlelkükben ifjak maradottak jó együttműködéseként. A Kabarészínháznak ezzel az adásával ezért is foglalkoztunk talán a szokásostól kissé részletesebben, no meg azért, mert a havi kabarék a rádió — megérdemelten — leghallgatottabb műsorai közé tartoznak. Merkovszky Pál Fotópályázatunkra érkezeit BARKÁCS SZAKKÖR A vásárosnaményi művelődési központ barkácsszakkörének ifjú tagjai a forma kialakításával ismerkednek. Beküldte: Hajdú István, Vásárosnamény.
