Kelet-Magyarország, 1976. március (33. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-21 / 69. szám
1976. március 21. KELET-MAGYARORSZÄ6 —VASÁRNAPI MELLÉKLET 7 Bábos seregszemle MEGYÉNK TÁJAIN Nyíregyházán Nagyon szép kezdeményezés született meg a múlt évben, amikor több rendező szerv közösen meghirdette Nyíregyháza város megyeszékhellyé válásának 100. évfordulójára az amatőr művésze, ti csoportok seregszemléjét különböző művészeti kategóriákban. Egy művészeti ág, a bábjátékos seregszemle tapasztalatait szeretném értékelni, összegezni. A bábos kategóriában összesen 11 bábcsoport, ebből 9 óvodai és 2 művelődési ház fenntartásában működő iskolai csoport nevezett be. A bemutatót a III. kerületi művelődési házban rendezték március 12-én. Néhány gondolat még a rendezvény előkészítéséről és lebonyolításáról. A jövőben körültekintőbben kell egy hábos bemutató helyszínét megválasztani, a részt vevő csoportoknak több próbalehetőséget, és a legelemibb technikai eszközöket biztosítsák. Alig két hét állt a csoportok rendelkezésére a felkészülésre. Ez az időhiány megmutatkozott az előadásokon is. Ami magasan értékelhető volt, a bemutatott bábjátékokban, hogy az óvónők nagyon okosan nem törekedtek produkciók bemutatására, hanem a gyerekek lelkivilágához nagyon közelálló népmese, mese és gyermekverseket dramatizálták bábszínpadra. Egy-egy mesealak megelevenítése annyira tökéletes volt, amennyire azt csak igazán egy öt-hat éves gyermek képes visszaadni, hiszen az ilyen korosztályú gyerekeknél még nem tudatosul a mese, náluk a ifiese még élmény, amit ők el is hisznek, és ezt csodálatos volt látni felnőtt- és gyermekszemmel egyaránt. örvendetes volt ezekben az előadásokban az is, hogy a legtöbb csoportnál a gyerekeket nem takarták el paravánnal, így igazi óvodai hangulat alakulhatott ki a színpadon. A nézőtéren lévő gyerekek szinte minden percben várták az óvó néni hívását. közegészségügy és hasonló területen dolgozót más kategóriába vegyék, mint a többi orvost. A kor termeli ki ezeket az ágazatokat, s ezekhez teljes ember, kiválóan képzett orvos kell. Ha van tömegesedés korunkban, akkor kell a tömegeket szolgáló orvostudomány is. Nézzél meg egy pohár vizet. Azt, amelyhez hasonlót tízezrek isznak. Erről dönteni, véleményt nyilvánítani kisebb dolog-e mint egy hasfájást diagnosztizálni? Nekidől a cserépkályhának. Szereti. Van varázsa a pattogó fának, jó pihenőhely a csempefal. A cserépkályhát még falun szerette meg. Különben is: olyan sok mindenben maradt meg benne az, ami faluról költözött vele. A közvetlensége. A vitát mindig feloldó kapcsolatteremtése. A természet szeretete. A meghallgatni tudás művészete. Csúnyán mondták róla: tolerálja a konfliktust. Mindez magyarul: ember tud maradni, tisztelve mindig a másikat. Egyedül élő ember, akinek a magányosság csak esti ajándék, s ebben a közegben sincs egyszálmaga. ilyenkor szűri át a sok-sok embert agysejtjein. — Hóbortos vagyok. Egyszerre hallgatom a rádiót, a televíziót, s közben könyvet olvasok. Figyelmem megoszlik, s néha élvezem is, hogy mennyifelé tudok koncentrálni. Ez a legkedvesebb játékom. De ez halálosan komoly játék. Olyan, mint a pilótáé. Az osztott figyelem az életben elengedhetetlen hogy ők is beálljanak a körbe a szereplő gyerekek közé játszani. Érdemes egyre több olyan játékot tanítani, ahol a gyerek maga alkothat, saját maga a báb, az a mesefigura, amit ő mozgással, szép tiszta gyermekhangjával életre kelt, megelevenít. Ne ragaszkodjunk az óvodai báb játszásnál a paravánhoz, mert az csak feszélyezi a gyerekeket, főleg ha annak mérete nem a gyermek magasságának megfelelő. Nagyon sok szép bábbal találkoztunk a bemutatón, ami arra ösztönöz bennünket, hogy lehetőséget adjunk az óvodákban készített bábokból való kiállítás megrendezésére. Szinte minden típusú bábbal találkoztunk a bemutatón, többek között sik-, bot-, kesztyű- és termékbábukkaL Dicséret illeti a 7-es, 8-as, 10-es, 12-es, 14- és 16-os, 17- es óvodák és a III. kerületi művelődési ház bábcsoportvezetőit, játékosait azért az élményért, amelyet bemutatójukkal adtak a nézőknek. lenne. így válik az én szintetizátorrá. A köz, az ezernyi információ emberivé válik, személyessé magasul. Hat a pillanat varázsa és impreszsziója, a tudatos és tudományos, az akusztikai inger, a szép. Tanulok, persze, ez törvényszerű. Most nyelvet. Lemezről, így könnyebb. Optimista, ebből is látszik. Olyan pregnánsan üzen hadat a halálnak, az elmúlásnak, az öregségnek, hogy az már kihívásnak tűnik. Szinte pimasz provokáció. Dr. B. esetében ez nem póz. Hogy honnan tudom? Nem mondta. erről szó sem esett. Ha mondja: nem hiszem. Kicsit mindig gyanúsak voltak számomra az okos, bölcs öregek. Akik múltjukban találták meg fiatalságukat. Dr. B. esetében az győzött meg. hogy egy pillanatra sem akart meggyőzni. Amikor nevetve vallott arról, hogy utál teát csinálni, hogy nem tud és nem szeret főzni, hogy tornája csupán a sok séta, hogy nem dohányzik, de egy pohár jó bort szívesen megiszik, hogy már eljutott odáig, hogy országosan ismert tudományos kísérletét hajlandó volt előadáson elmondani, akkor hittem el, dr. B. él, mégpedig nagyon is, s köztünk. Ropogtatjuk a kis sajtos kockákat, munkatársnője kiváló feketét készít, az életszerető epikureus nagyszerű ízlése szerint, és közben arról beszélünk, lehetne-e sétányt csinálni az Ér partján. És itt megdöbbent egy végtelen erejű szenvedélyesség. Megborzongok fiatalos he-A benevezettek többsége óvodai csoport volt, márpedig ha óvodai bábcsoportokról beszélünk, akkor azt is figyelembe kellett volna venni a meghirdető szerveknek, hogy az óvodai csoportoknál nem lehet helyezéseket kiírni. Ma már ezt fesztiválokon sem engedik meg, sem gyermek-, sem felnőttkategóriában. Figyelembe kellett volna venniük a bemutató időpontját, s ezt legalább egy hónap pal előbb kellett volna tudatni a csoportokkal. Óvodá sokkal a bábdarab betanítá sát nem kezdhetik el csak a bemutató előtt 4—5 héttel. Ez a felkészülési idő pontosan elég ahhoz, hogy a gyerekek a maximumot tudják nyújta ni. A rendező szervek a speciális művészeti ágakban mint a báb is, kérjék olyan szakember segítségét, akinek szakmai tanácsait szinte a rendezvény lebonyolításáig igénybe vehetik. Bárdi Margit MMK-főelőadó vessége hallatán. Kamaszosan lendületes, és kíméletlen. Már-már azt hiszem, nincsen is más gondja. Rakosgatom össze a képet róla, és ekkor jut eszembe: hiba nélküli, makulátlan emberrel hozott össze a sors? Hamis lenne így. Ilyen nincs, és mentsen is isten tőle, hogy legyen. Akkor hát mibe kössek bele? Hogyan tegyem emberibbé a portrét? Elszégyelltem magam. Ez az átkozott deheroizálási mánia. Miért kell kontrasztosan írni? Miért kell lerángatni egy embert a piedesztáltól, ahová nem én, nem más helyezte, hanem az élet? Kü-' lönben is: sorsa titkolt repedéseit nem tudtam feltárni. Magányosságára szégyelltem rákérdezni. Mindennek ellenére úgy érzem: sikerült elérni, amire vágytam. Olyan embert találtam, aki saját szavai szerint csak dolgozott. Aki negyvenéves diplomájával is épp olyan, mint egy végzős medikus. Akinek hobbyja a figyelemmegosztás. És élete az ember egészsége. Biztos, nem egyedi jelenség. De egyéniség, akinek mindennapjai mögött ott volt és van a harc. A küzdés. Az egyedül megvívott sok kis és nagy harc. Kegyetlen lehet. De vajon ki ment ettől? Végszóként adja a megoldást befejezhetetlen írásomhoz: — Ne írjál rólam. Nem vagyok újságba való. Ezernyi ilyen van. Hidd el, nem álszerénység ez. De ki nincs így naponta? Bürget Lajos E község nevével a magyar történelemben már az 1300-as évektől találkozunk. Urai az évszázadok folyamán váltották egymást, de szorgos népe kitartott élelmet nyújtó földje mellett. Az emberek örömeit itt mindig a végzett munka, a családi boldogság adta. Lakóinak száma a múlt században is és ma is mintegy kétszáz házban ezer lélek. A foglalkozás, a halászat, vadászat, madarászat, vesszőfonásból váltott a vizek lecsapolásával a földművelésbe. Kenyerük javát ma is ez adja. Mit kezdjünk az összetett szó első felével, a- „tiszta” melléknévvel? Zavarunkon az idős emberek ajkán élő szájhagyomány segít át: „Tiszta berek volt itt minden, ameddig a szem ellátott.” Azt is mondhatnánk, csupa berek volt itt minden... Frissen esett hót olvasztó, verőfényes tavaszi napsütésben járom a falut. Szemem végigpásztázza a határ minden zugát. Tekintetem megakad az udvarok kaszával falegyenesre vágott szénakazlain, behatol a félig ürített léc meg sövényből fonott górékba. Azt keresem, hogy 1959. tavasza óta — amikor népnevelőként jártam itt — a termelőszövetkezet megszervezése óta mit változott a község arculata, mivel gazdagodott;. no meg azt is, hogy az itt élők gondolkodása mit változott. Akkor, az azóta elhalt idős parasztemberek beszéltek nekem a földdel, vízzel, elemekkel vívott több évszázados küzdelméről. Mutatták, hogy tavaszok, áradások idején az Éger patakon maguk ácsolta tutajokon hogyan jártak ki a Túrra, azon tovább a nagyhodosi malomba örni. Igen. így mondták, őrni. Milyen tisztán csengett ajkukon a sajátos ige. Most is a számban az íze a füstölt sonkának, kolbásznak, amit mint népnevelő azzal érdemeltem ki, hogy megfejtem két tehenet. megitattam, meg bealjaztam a többiek alá is. Apropó: a jószágok. Akkor azt mondták, ha jön a tsz, vége az egyéni állattenyésztésnek. Ahogy most egyik-másik istállóba benézek, azt látom, még szebb tehenek, sőrék állnak a jászlak mellett. És az istállók, a jászlak, meg a hidlásak is megváltoztak. Az idő töpörítette vert falú istállók zömét tégla meg vasbeton épületek váltották fel. És valamennyiben villany világít. És nemcsak az egyéni állattenyésztés — gümőkór és brucellamentesen — virágzott fel mégjobban. hanem a tsz-nek is van 680 szarvasmarhája. Hízott bikából a közös évente 220-at küld exportra. Jelentős a tejtermelés is. És hiába keresem az egykor utcasort kitevő, szememnek oly nagyon tetsző tornácos házakat. Ma már csak mutatóban akadok rájuk. Helyüket a megye meg országszerte meghonosodott szögletes, sátortetős házak foglalták el. Ezek mellett már nem hatnak kastélynak a hajdan volt helybéli Szoboszlai nagyságos úrilakai sem. Nem, még akkor sem. ha az utóbbiak tőszomszédságában kontrasztként még ma is állnak és lakják a nagyságosok négy pitvaros cselédlakásait. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nagyközségi közös tanács 22 lakásból álló utcasort épített a cigánylakosságnak, akkor a fejlődés még szembetűnőbb. Az idős emberek ma már nem úgy fogalmaznak, mint az átszervezéskor, hogy a belépési nyilatkozat a „kódusbotot” jelenti, hanem azt mondják: akkor szavaztam meg a nyugdíjam. — Ha igaz. márpedig eddig senki ember fiának nem sikerült megcáfolni, hogy a lét határozza meg a tudatot, akkor ez így van Tisztaberekén is — fogalmazza meg Ur Géza, a községi tanács végrehajtó bizottságának tisztabereki tagja. — Nem az éhség kényszere hajtja ma már a tsz-tagokat, — az állatgondozót, a növénytermesztőt, — munkába, hanem az egyéni boldogulás mellett az egymásért, a közösségért érzett felelősség is. Valahogy ez is szaporítja hétköznapjaink örömeit. A község mozgásába, dinamizmusába látszólag állókép is vegyül. A falu szélén a volt Szoboszlai kúria tőszomszédságában négypitvaros cselédlakások ma is szolgálják a nyomor minden poklát megjárt egykori cselédeket, s mai tsz-nyugdíjasokat. özvegy Szarka Ferencné lakásába jutottunk. A háziasszony, az öröm szívességével tessékeli a székre vendégeit. Mindent tudni akaró, kedves kíváncsisággal érdeklődik kilétünkről és már tárja is ki szívét-lelkét: — Zsellér ember volt nekem még az ükapám is. Én Szoboszlai Sándor úrnál szolgáltam. De Károly úrhoz is átmentem felszolgálni, ha vendégek érkeztek. Az uram is náluk húzta az igát. Négy gyereket neveltem fel, az ötödiket meg a magamé mellett szoptattam. Egy gyermekem kőműves, egy állattenyésztő, egy meg traktoros. A lányom postán dolgozik Egy kivételével elszármaztak a falubóL Én már nem építek. Ide, ehhez a zughoz köt egy élet. Innen akarok kihalni. Szarka Ferencné már évek óta a tsz nyug_ díjasa. Törékeny termete ellenére minden évben megvan a kötelező munkaegysége. — Itt a tagok ma még hagyományosan munkaegységben dolgoznak. — Fáradtságot soha sem ismert, ma sem. A beszélgetés alatt szemem simogatja a mécsest felváltó függőlámpát és még búcsúzáskor is a fakilinccsel játszadozom, mint gyerek koromban, amit közben vissza álmodok. .. A falu közepén járunk. Egy, a régi értelemben vett szakma kihaló képviselőjével. Szabó Endréné nyugdíjas bábaasszonnyal beszélgetünk. Arról kérdezzük, hogy milyen körülmények között dolgozott? — Itt születtem. Itt nőttem fel a régi szokások közepette. 1942-ben Debrecenben tettem le az esküt, lettem bába. .Hazajöttem. Jártam én magyarhoz, cigányhoz. Ahova én betettem a lábam, ott szemmel nem verték a gyereket. Nem engedtem, hogy mormolják a „Szem látta, szív verte, én istenem vedd le róla” és a hozzá hasonló bárgyú szövegeket. Amíg én ott voltam, az ilyenfajta javasasszonyok vagy mosták a lepedőt, pelenkát, vagy odébb álltak. Orvost akkor szüléshez nem hívtak. Egyébként is csak a harmadik faluban volt orvos. Egyetlen gyerek és egyetlen asz. szony sem halt meg a kezem alatt. Itt a falu, meg a környék — bizonyítja. Keressenek egy csípőficamost a faluban. Pedig vezettem le szülést amikor farral, meg arccal lefelé érkezett a kis jövevény. Mind a világra segítettem. Mindegy volt nekem, hogy van-e lepedő, vagy csak szalma, meg sás van az ágyban. Én bába voltam. Mostam pelenkát, első gyerek, meg a tizenegyedik után is. És az angyalcsinálás? — szólok közbe. — Én esküt tettem. Az volt az elvem; aki megcsinálta, tartsa el. — Könnyebb ma a nőnek. — Beszéljünk őszintén. Ha ma egy lány mégis teherbe esik. nem kell neki a Túrba ölni magát, nem kell marószódát inni, kötelet választani, vagy zabigyerekel a világra hozni. Ezt a bajt ma már meg lehet előzni... A községi új kultúrház. könyvtár, az iskola alsó tagozata, ahol 80 gyerekből 53 cigány tanuló, óvoda, az épülő öregek napközije kiszorul ebből az írásból. Újabb beszélgető partnereim erőtől duzzadó, olajos kezű, csupa szív fiatalemberek, az 1333 hektáron 12 erőgéppel, két tehergépkocsival, három kombájnnal és a hozzájuk járó munkagépekkel, fejőberendezéssel; egyéb technikával dolgozó Petőfi Tsz gépszerelő brigádjának a tagjai. Valamennyien szakmunkások. Van közöttük lakatos, esztergályos, autó-motorszerelő. Torma Sándor 18 éves, Bakó Károly 19 éves. Oláh Aladár 22 éves. Kovács Pál és Szabó Mihály 23 évesek. A többiek, akiket munkájuk a gépekhez köt, hasonló korúak. Lehetetlen rájuk nem figyelni: Ha a gépműhelyben jól megy a munka, ha itt együtt, egy akarattal dolgozunk, akkor időben kerül a földbe a termés, és időben takarítjuk be — mondja szószólójuk, Kovács Pál. — Tudjuk, munkánktól függ a tsz-tagság jövedelme. Szeretünk és tudunk is dolgozni. Ám a megragadásunkkal baj van, A munkafeltételek, a környékhez képest jó. de korántsem ideálisak. A kép, mely két emberöltőt fog át — szédítő. Együtt, egy bugyorban az érni járó tutaj és a tsz Volgája; a szalmán, sáson szülő zsellér asszony és a fürdőszobás, tv-s lakás; a vesszöfonás és a kombájnok. Együtt a változás és az örök emberi, a munka, meg az Égres. a falu határában szélesen elterülő égerfaerdő, amelyben a fák koronái egyre átláthatatlanabbak. egyre feketébbek a duzzadó rügyek, amelyek hirdetik a tavaszt, a folytonosságot a természet rendjében. Sigér Imre