Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
1976. február 13. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Királyok és hercegek, nép tündérek és gonosz mostohák, s ki tudná, hányféle jelmezt öltött az a 150 kisgyermek, akiknek csütörtökön délelőtt farsangi ünnepséget rendeztek a nyíregyházi 18. számú óvodában. (E. E. felv.) „Emlék” a* ereskedelem a csali Iádért — hirdeti “ * epu tábla hónapok óta Nyíregyházán, a Bocskai utcán. A szöveg folytatása: kismama- és bébicikk-bemutató a Nyírfa Áruházban szeptember 14. és 27. között. Az arrajárók rá-ránéznek s vannak akik emlékeznek: valóban nagyon jó bemutató volt, színes és változatos. Am az ember elgondolkozik. Vajon miért van ott még mindig a tábla, mikor most már februárt írunk. Lehet azért, mert a rendezők így akarnak örök emléket állítani a jól sikerült kiállításnak. Az is lehet, hogy az idén hagyományszerűen újra megrendezik majd. Akkor pedig tényleg célszerű volt kinn hagyni a táblát — hiszen ezzel időt, fáradságot és pénzt takarítanak meg. Vagy talán egyszerűen ott felejtették...? (házi) Rákóczi-vetélkedő Vetélkedőt hirdetett a mátészalkai II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat a megye valamennyi Rákóczi nevét viselő úttörőcsapata részére, a nagy névadó születésének 300. évfordulója tiszteletére. A nevezési határidő lejárt, s öszszesen 22 csapat jelentkezett a vetélkedőre. A versenyt március 26-án rendezik meg a Mátészalkai Úttörő- és Ifjúsági Házban. CICAÜGY. Az iráni hatóságok hétórás kihallgatásnak vetették alá, majd kiutasították Norman Marsh brit elektronikai szakembert, amiért kedvenc macskáját „Sahnak” nevezte el. A felségsértés számba menő tett híre gyorsan eljutott az iráni titkosrendőrséghez, amely akcióba lépett és másfél nap alatt „felgöngyölítette” az ügyet. Az esztergomi érsek kinevezése VI. Pál pápa kinevezte dr. Lékai László püspököt, esztergomi apostoli kormányzót esztergomi érsekké. A kinevezéshez a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az előzetes hozzájárulást megadta. MA Szocialista brigádok vetélkedője A Nyíregyházi Városi Művelődési Központ idén másodszor meghirdetett Igaz ez a szép című, szocialistabrigád-vetélkedőjének középdöntőjét február 13-án tartják a megyeszékhely négy lakóterületi művelődési házában. A munkahelyi válogatókból és az elődöntőkből összesen 30 szocialista brigád jutott be a középdöntőbe, amelyen politikai, munkajogi. helytörténeti és művészeti témákban mérik öszsze tudásukat. A szakemberekből álló zsűri dönt arról, kik vehetnek részt a későbbi városi, majd megyei döntőn. HOLNAP Ki minek mestere? Húsz esztergályos és húsz lakatos szakmabeli fiatal méri össze tudását február 14- én Nyíregyházán — ekkor rendezik a „Ki minek mestere?” ifjúmunkás-vetélkedő megyei döntőjét. Az előzőleg lebonyolított járási és városi döntők legjobbjai kerültek a megyei vetélkedőre — itt szakmájuk elméleti és gyakorlati ismereteiből, valamint politikai tájékozottságukról adnak számot a zsűri előtt. A versenyt a megyei ifjúmunkásnapok rendezvénysorozatába illeszkedve rendezik. Újraéledt szolgáltatás'' ' ’ Takarító szolgálat indítását tervezi a nyíregyházi Tempó. Munkaerőt részben átszervezéssel, részben felvétellel biztosítanak. Az alkalmazottak lakás-, padlás-, pincetakarítást, kárpit, és szőnyegtisztítást vállalnak maja. Hároméves szünet után, már februárban megkezdik a szolgáltatást. Esküvőre, névadóra A családi ünnepeken közreműködő művészeti csoportoknak rendez Nyíregyházán bemutatót a megyei művelődési központ. A megyei szintű, két napon át tartó bemutatón tizennyolc művészeti csoport vesz részt. Február 14-én, szombaton a bemutatkozás 14 órakor kezdődik, másnap, február 15-én, vasárnap délelőtt 10 órától tekinthetik meg az érdeklődők a művészeti csoportok által előadott számokat. A bemutatót a művelődési központ nagytermében rendezik meg. Iskola felnőtteknek, bentlakással Megkezdődött a kihelyezett általános iskolai oktatás a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál. A harminc hetedikes és nyolcadikos diák részére a központi telepen biztosítottak bentlakásos otthont a tanfolyam idejére. A február 8-án' megkezdődött oktatás 160 tanórából és konzultációból áll. A szükséges tankönyveket és tanszereket a szakszervezet biztosította, kedvezményes áron kapnak a tanulók étkezést és szállást is. Úttörő sportkombinát társadalmi munkával Kiemelkedően jó munkát végez a hodászi Béke Termelőszövetkezet három szocialista brigádja — írja Zsoldos Barnabás tudósítónk. A jó együttműködést példázza, hogy közösen kötöttek szerződést az általános iskolával, társadalmi munka végzésére is. összefogásuk elmúlt évi eredményeként megépítették az úttörő-sportkombinátot. Az elvégzett társadalmi munkaóra értéke 120 ezer forint. Új kór Titokzatos, ritka kór pusztít egy rawalpindi állami kórházban. Tíz napja egy súlyos beteget szállítottak műtőbe. Kiderült, hogy megállíthatatlan hasüregi vérzésben szenved. A paciens műtét után meghalt. Most, kedden pedig a műtétet végző orvos is hasonló sorsra jutott. A beteggel foglalkozott további három orvos is megkapta a kórt, amelyet egyelőre „vírusos vérzéses láznak” neveztek el. Új könyvek KI KICSODA? Hólavina Grúziában Lakóházakat, iskolákat, gazdasági épületeket sodort el a hólavina Grúziában. Az elmúlt egyhónapos időszakban Grúzia történetében példátlan mennyiségű hótömeg zúdult le erre a déli fekvésű szovjet köztársaságra, ahol sokszor egész télen nem havazik. A hó több helyen eltorlaszolta az országutakat, megrongálta a távvezetékeket. A köztársaság veszélyeztetett részeiben a helyi pártszervezetek irányításával mentőcsapatok dolgoznak, amelyek orvosi és anyagi segítségben részesítik a károsultakat. Azokon a helyeken, ahol még a helikopterek sem tudnak leszállni a helyenként ötméteres vastagságú hóval borított völgyekben, élelmiszereket, gyógyszereket, meleg ruhaneműt, fűtőanyagot dobnak le a lakosság számára. Eddig több mint 50 tonna „légi gyorssegély” érkezett a kaukázusi hegyekbe. GYERMEKGYILKOS PERE kezdődött szerdán Chicagóban. Egy 18 éves fiatalembert azzal vádolnak, hogy 12. emeleti lakásából az utcára dobta nyolchónapos unokahúgát. A vádlott azzal védekezett a tárgyalás során, hogy a csecsemő „maga volt az ördög és úgy éreztem, hatalmába akar keríteni”. A bűntény idején a szobában alvó családtagok közül senki sem ébredt íeL Lengyel oktatási delegáció Nyíregyházán Február 12-én ötfős lengyel oktatási delegáció látogatott a nyíregyházi tanárképző főiskolára. A vendégek a Magyar UNESCO Bizottság meghívására tartózkodnak hazánkban. Nyíregyházán a küldöttség megtekintette a főiskolát, megismerkedett az UNESCO dokumentációs központtal, majd városnézésen vett részt. A délután folyamán megbeszélést folytattak Gyúró Imrével, a megyei tanács elnökhelyettesével, s az esti órákban visszautaztak Budapestre. Védelem alá helyezik a Balaton környékét Az Országos Természetvédelmi Hivatal arról tájékoztatta a Balatoni Intéző Bizottságot, hogy fokozatosan védelem alá helyezik a tavat övező vidék legszebb természeti értékeit. A jövő esztendőben tervezik a balatonfüredi cserszömörce erdő védetté nyilvánítását. A maga nemében egyedülálló karsztbokorerdő ősszel vérpirossá váló leveleivel festpi színfoltként díszíti a környéket. A programban nagy hangsúlyt kap a Tihanyi-félsziget és a Kisbalaton védettségének további szigorítása, illetve kiterjesztése. Az Országos Természetvédelmi Hivatalnak a közeli évekre vonatkozó terve szerint a jelenlegi alig több mint 4000-ről csaknem 15 000 hektárra bővül a Balaton-kömyék védett területei. Hungaroton-lemez francia nagydíja Mozart egyetlen vonós triójának egyedülállóan fennséges muzsikáját, az esz-dúr divertimentót játszotta lemezre Kovács Dénes, Németh Géza és Banda Ede. A Zeneművészeti Főiskola rektorának, a Bartók, illetve a Tátray-vonósnégyes egy-egy tagjának együttes muzsikálása újabb szép zenei sikert hozott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak: a 34. nagydíjat. Szerdán a Vörösmarty téri Zeneművészek Klubjában Bors Jenő, a vállalat igazgatója tájékoztatta az újságírókat a francia nemzeti hanglemezakadémia idei versenyéről, s a díj odaítéléséről. Elmondotta, hogy a magyar zeneélet számára különösen örvendetes, s a díj értékét nagyban növeli, hogy ezúttal nagyon sok Mozartfelvétel előtt nyerte a rangos trófeát. Két tűzeset történt megyénkben az elmúlt napokban. Február 10-én éjfél tájban a Budapesti Finomkötöttárugyár Mátészalkán épülő telepén csaptak föl a lángok. Egy házilag eszkábált, nem üzembiztos elektromos hősugárzót bekapcsolva hagytak a felvonulási épületben — az épület deszkafala meggyulladt a sugárzó hőtől. A mátészalkai állami tűzoltók avatkoztak be, a keletkezett kár értékét és a felelős személy kilétét még vizsgálják. Február 12-én reggel Tiszanagyfaluban ütött ki tűz. A Szabadság utca 28. számú ház melletti istálló padlása égett, megsemmisült több mázsa alomszalma, megrongálódott a tetőszerkezet. A helyi önkéntes tűzoltók szakszerű beavatkozásának köszönhető, hogy nem terjedt tovább a tűz — még a nyíregyházi állami tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a lángokat. A kár háromezer forint, és mint a vizsgálat megállapította, egy hibásan szerelt vezetékben keletkezett elektromos rövidzárlat — e* okozta * tűsét. Február 13., péntek KRÓNIKA ELLA NAPJA A Nap kél 6 óra 55 perckor, nyugszik 17 óra 0* perckor. A Hold kél 14 óra 44 perckor, nyugszik 4 óra 55 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1886. február 13-án született — és 41 éves korában, 1927 októberében halt meg — Ricardo Güiraldes argentin f író, költő. Gyermekkorában hosszú időt töltött Európában; a franciát második anyanyelveként beszélte. Egész életében felváltva Buenos Aires és Párizs volt a hazája, s a spanyol és francia kultúrát egyaránt sajátjának vallotta. Költészetére elsősorban a francia szimbolizmus hatott, a XX. század elejének párizsi irodalmi irányzataiból is kölcsönzött elemeket munkásságához. Költői pályája szimbolista kötettel (Az üvegkolomp) indult, de későbbi versein már áttört az argentin táj szeretete, a pampák egyedülálló vonz. ereje. A Párizsból és később Buenos Airesből is kiábrándult költő itt, az argentin pampán találta meg élete értelmét, lelkének nyugalmát. Legjelentősebb műve a nemrégiben nálunk is meg. jelent Don Segundo Sombra című regénye, amely a latin-amerikai irodalom klasszikus alkotása. Külföldön is egyik leginkább ismert, pikareszk jellegű regénye Don Segundo Sombra. a délamerikai lovas marhapásztor — gaucho — életét mutatja be: kalandjait. hőstetteit, önmaga legyőzését. E híres művét számos nyelvre lefordították, s egész könyvtárra való kritikát írtak vele kapcsolatban. ..... ............. ........ Időjárás Várható időjárás ma estig: az északkeleti és keleti megyékben változóan, máshol erősen felhős idő. Elsősorban a Dunántúlom többfelé ismétlődő havazással. Mérsékelt változó irányú, majd megélénkülő keleti, délkeletire forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6 fok között. Halálos balesetek A Dunaújvárosi Papíripari Vállalat géppapírcsamokában Szentesi Imre 30 éves gépvezető, ibrányi lakos munkavégzés közben két henger közé szorult, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Százhalombattán a hals záport tó gazdaság halastaván Bodnár Lajos 19 éves halász, ercsi lakos alatt lékvágás közben beszakadt a jég, és a szerencsétlen ember a vízbe fulladt. KUBÁBAN a Magyar Népköztársaság nevét viselő középiskolában szerdán este bensőséges ünnepségen emlékeztek meg Budapest felszabadulásának 31. évfordulójáról. Egyúttal kiállítás nyílt, az újjászületett Budapest életéről. NYERESÉGBŐL — FEJ LESZTÉS. Az elmúlt évi munka eredményeként, több, mint három és fél millió forint nyereséget ért el a Nagyhalászi ÁFÉSZ. Az összeg jelentős részét fejlesztésre fordítják. Többek között egy iparcikkáruház és egy vendéglátóegység építését tervezik.