Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-12 / 36. szám
4 KLLET-M AGYARORSZÁG 197-6. február 12. Benke Valéria látogatása Újpesten Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle főszerkesztője szerdán látogatást tett a főváros IV. kerületében. Részt vett a látogatáson Uzsoki István, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. A vendéget az újpesti pártbizottság székházában Somogyi Imre első titkár, Ilcsik Imre titkár fogadta. A kerület életéről, fejlődéséről, a pártmozgalom és gazdasági élet időszerű feladatainak végrehajtásáról Somogyi Imre adott tájékoztaást. Ezt követően megtekintették a városrész új, korszerű létesítményét, az uszodát és fürdőt. Hz Afrikai Egységszervezet tagállamként elismerte Angolát Togo — az Afrikai Egységszervezet 27. tagállamaként — kedden elismerte az Angolai Népi Köztársaság kormányát. A Brit Munkáspárt külügyi bizottsága kedden egyhangúlag elfogadott határozatban leszögezte, hogy a párt az MPLA-t támogatja. A határozat felhívja a figyelmet arra, hogy az MPLA az egyetlen és valódi felszabadítási mozgalom Angolában, mely küzd a gyarmatosítás ellen, a kizsákmányolástól mentes társadalom létrehozásáért. Az angol rendőrség vizsgálatot folytat a tizennégy angol zsoldos meggyilkolásának ügyében. Kedden harmincöt Angolából visszatért zsoldost hallgattak ki, s néhányat közülük ott-tartottak a rendőrségen további kihallgatásuk végett. Nyugalom Libanonban Már harmadik hete hallgatnak a fegyverek Libanonban. A tűzszünet megsértéséről nem érkeztek jelentések. Bejrút utcáin libanoni és Palesztinái járőrök cirkálnak. A tűzszünet ellenőrzésével megbízott libanoni—szíriai— Palesztinái legfelsőbb ka to - nai bizottság a bankárok szövetségével egyetértésben úgy döntött, hogy a bankok február 12-re kitűzött újbóli megnyitására való tekintettel, gondoskodik a biztonság fokozásáról. E célból kedden fegyveres alakulatok vonultak be Bejrút kereskedelmi negyedébe, amely a polgárháború idején súlyos összecsapások színhelye volt. A főváros környékén is növelték a biztonságot. Az UPI értesülése szerint a szíriai közvetítők és a libanoni kabinet tagjai szerdán összeülnek, hogy elvégezzék az utolsó simításokat a reformtervben. Mozog a föld Guatemalában Kjell Laugerud guatemalai államfő szóvivőjének keddi bejelentése szerint a múlt héten bekövetkezett földrengéssorozat halálos áldozatainak száma valószínűleg eléri a 25 ezret. A mentési munkálatok során a romok alól egyre újabb holttestek kerülnek elő. A kormány csapatokat küldött a katasztrófa által sújtott több körzetbe, hogy felügyeljenek a központilag kiutalt élelmiszerek szétosztásánál. Az egyik faluban röviddel korábban súlyos öszszecsapás robbant ki az éhező lakosság és az országos segélybizottság megbízottai között. Az ország több pontján továbbra sem nyugodott meg a föld. A fővárostól mintegy 60 kilométerrel nyugatra erős vulkáni tevékenység kezdődött a Santiaquito-hegyen. A láva a völgy felé hömpölyög. Ugyancsak működésbe lépett a közelben lévő Pacava-vulkán is. Károkról és áldozatokról ebből a térségből nem érkezett jelentés. TELEX... HAVANNA „Meg kell alakítani a latin-amerikai államok szervezetét, amelyben az Egyesült Államok nem kapna helyet” — hangsúlyozza az a dokumentum, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Mexikóvárosban. Az okmányt — amelyet 11 ország haladó szervezeteinek képviselői írtak alá — a latin-amerikai egységért mozgalom ötnapos kongresszusa hagyta jóvá. A mexikóvárosi nyilatkozat bejelentette, hogy az év második felében — valószínűleg Caracasban — összeül a latin-amerikai egységért mozgalom második kongreszszusa. ADDISZ ABEBA Az Angolai Népi Köztársaságot teljes jogú tagként felvették az Afrikai Egységszervezetbe — közölte szerdán az AESZ titkársága Addisz Abebában. TORINO Lemondott a Stampa című torinói lap elnöki tisztjéről Giovanni Agnelli, a Fiatkonszern nagyhatalmú vezetője arra való hivatkozással, hogy a posztot „a szakma egyik értőjének” kell betöltenie. Utódja egy jónevű szerkesztő-riporter, a lap eddigi alelnöke, Giovanni Giovannini lett. LONDON Margaret Thatcher, a Brit Konzervatív Párt vezére szerdán ünnepelte pártvezérré választásának első évfordulóját. A burzsoá ellenzék az évfordulót azzal szerette volna emlékezetessé tenni, hogy leszavazza — és a többi ellenzéki párttal leszavaztatja — a kormány egyik munkajogi törvényét. Minthogy a dokkmunkások jogainak kiterjesztésével foglalkozó törvénytervezet a parlamentben az egyik legvitatottabb ügy volt, Thatcher és alvezérei abban reménykedtek, hogy nacionalista pártokkal, továbbá a liberálisokkal karöltve súlyos presztízsvereséget mérnek Wilsonékra, olyant, amely akár bizalmatlansági szavazásként is felfogható. A Brit Munkáspárt ugyanis törvényhozók elhalálozása és belső viták következtében jelenleg már nem élvez többséget a többi párt előtt a 635 tagú alsóházban. Moszkva, Kreml, kongresszusi palota... Ez a hatalmas iiveg-fémmárvány csarnok a Poszohin vezette építészcsoport tervei alapján készült. Elkápráztat tökéletes formájával. Jól illeszkedik a Kreml építészeti együttesébe, majdnem tizenöt éve szomszédja az ősi tornyoknak, fehér kőből épített palotáknak, arany kupolás székesegyházaknak. A Kongresszusi Palota 1961, az SZKP XXII. kongresszusa óta a pártfórumok állandó színhelye. .Hamarosan itt kezdi meg munkáját az SZKP XXV. kongresszusa. Vjacseszlav Kosztilev, a Szovjetunió Állami Akadémiai Nagy Színháza és a Kongresszusi Palota igazgatóhelyettese mondja— Befejeződött az épület tatarozása. A helyiségeket új, tökéletesebb berendezésekkel szerelték föl. A légkondicionáló például a nézőtéren a levegőt óránként nyolcszor cseréli Ez 390 ezer köbméter. — A Kreml Kongresszusi Palotája hétköznapokon a Szovjetunió Állami Akadémiai Nagy Színházának második színpada. Havonta (nem számolva a koncerteket) 20 opera- és balettelőadásra kerül sor ott. A nézőtéren 6000 puha, kényelmes, vörös gyapjúid ülésezik a XXV. kongresszus Bemutatjuk a Kongresszusi Palotát kárpittal bevont ülés van. Mindegyiket kapcsolóval szerelték fel: a beszédek egyidőben 29 nyelven,szinkronfordításban hallgathatók. A színpad különböző helyein 100 mikrofon működik, melyek lehetővé teszik az emberi hang tökéletes, térhatású felvételét. Nem hiába mondta a kiváló olasz énekesnő, Renata Tibaldi, hogy bár neki volt lehetősége a világ sok színpadán énekelni, jobb teremmel, mint a Kreml Kongresszusi Palotája, soha nem találkozott. J. Baranov i USA: A törvényhozók és a CIA A washingtoni képviselőháznak a hírszerzés ügyeit vizsgáló bizottsága kedden befejezte munkáját. A hoszszú vizsgálat elképesztő részleteket tárt fel a titkosszolgálatok hazai és külföldi viselt dolgaiból. De távolról sem mindent. A törvényhozóknak a jelek szerint a jövőben sem sikerül megakadályozniuk, hogy a CIA, a rendőrség és a hadügyminisztérium egyes szervei különleges szerepet játsszanak az ország bel- és külpolitikájában. A bizottság, amely a többi között némi fényt derített a CIA chilei szerepére, Fidel Castro meggyilkolásának terveire, olasz politikusok 26 éve tartó vesztegetésére, most ajánlásokat -terjeszt a kongresszus elé. Ezek szerint a központi hírszerző ügynökséget a jövőben el kell tiltani attól, hogy — békében — politikai gyilkosságokat szervezzen, kormányok megdöntését készítse elő. Szabolcsi adatok az alkoholellenes küzdelemhez III. A TOKAJI BOR GYÓGYSZER (Paracelsus Tállyán) Az alkoholt azonban a középkorban nemcsak a jó víz hiánya miatt itták, hanem betegségek megelőzése és gyógyítása céljából is, minthogy a szeszt gyógyszernek is tartották. Ehhez a felfogáshoz hozzásegítette a közvéleményt az akkori hivatalos orvosi szemlélet is. így például még Paracelsus (1493—1541) is, az orvostudomány nagy reformátora haladó gondolkodása ellenére a tokaji bort fontos gyógyszernek tartotta és a „borok királynőjének” nevezte. Paracelsusról tudni kell azt is, hogy járt két ízben is Magyarországon. Első hazai útja kapcsán (kb. 1530 körül) érintette Tokaj, Tárcái, Mád és Tállya helységeket, s ott tanulmányozta a tokaji bor gyógyító hatását. Ismerjük Paracelsus ködös, alkimista alapokon nyugvó szemléletét a tokaji borról: „A tállyai vendéglátó szőlősgazda kettétört egy szőlővesszőt s íme belül hosszú vékony aranyParacelsus (1483—1541) fonalak voltak láthatók.” Paracelsus rendkívüli tekintélye hosszú évszázadokon keresztül nagy befolyást gyakorolt az orvostudományra. Azonban nem csupán haladó gondolkozása hatott, hanem a bor gyógyító hatására vonatkozó tudománytalan, ma már mosolyt keltő felfogása is, amely szerint: „Paracelsus, az ő korának ködbevesző alkimista (aranycsináló) kémiájával a tokaji bor kitűnőségét megint csak minden ábrándok végcéljához, az aranyhoz vezeti vissza. Az életerő kvintesszenciája, az arheus (itt: aranyos napfény) összegyűl a tőkében, a gyökerekbe kerül és itt kiválik. Innen ered a tokaji borok jósága!” (Baradlai, J. Bársony, E.: A magyarországi gyógyszerészet története az ősidőktől napjainkig. Bpest., 1930, Kunossy grafikai műintézet, I. kötet, 73. o.) IV. SZATMÁR VÁRMEGYE 1677. ÉVI SENTENTIÁJA Az alkohol nemcsak a vizet pótolta és „fertőtlenített”, hanem egyéb szerepe is volt. Az iszákosságnak mind az állami, mind pedig a családi életben nyilván megmutatkozott a károsító hatása is. A régen oly edzett bátor és fegyelmezett magyaroktól az elpuhultság és széthúzás miatt egyre inkább elpártolt a hadi szerencse. Ebben is része lehetett az iszákosságnak. Hazánk török rabságba jutását például Cserei Mihály: Históriája (1661—1711) egyenesen eleink mértéktelen borivására vezette vissza! Érthető, hogy egyre több állami és egyházi intézkedést hoztak az iszákosság, de főleg a következményes káromkodás ellen. Az ugyanis régen ismert volt, hogy a részeg ember gátlástalan és mosdatlan szájú (Gombás András: Bűn és bűnhődés a régi Szentmihályon. Jósa Múzeum IV—V. Évkönyve, 19—104 o.), s ez ellen lépett fel az 1563. évi pozsonyi országgyűlés káromkodás ellen hozott törvénye. De hasonló szellemű Szatmár vármegye 1677. dec. 6-án kiadott „Sententiá”-ja is, amely egyebek között így intézkedett: „...nagyoktól és kicsinyektől, férfiaktól s asszonyoktól szokásba ment káromkodó szitkokat: attával, teremtettével... s egyéb iszonyúságokkal... való szidalmazásokat most újonnan a nemes vármegye tilalmaztatja, úgy, hogy valakitől meghallják, akár paraszt, akár nemes embertől: elsőben fa lóra ültetik és ott egy vagy fél napot penitentziáztatván kell lenni; ha másodszor ugyanattól meghallják a pellengérben megvesszőztetik; ha harmadszor is azont követi, kővel agyon veretik vagy feje vétetik. Aki mástól meghallja e káromkodásokat vagy a bíráknak vagy akiknek illik megmondja, aki pedig eltitkolja hasonló büntetése lészen.” Érdekes továbbá témánk szempontjából II. Rákóczi Ferenc 1704. április 14-i rendeleté (Nyíregyházi Állami Levéltár*, fasc. 5., act. 65, 1704. év): „...publicáltassék, hogy mind hadaink, mind egyéb rendben lévő híveink, mind isteni káromlástul, Istent és embereket irtóztató éktelen szitkoktul s átkozódástul supersedeállyanak: ha kik penig továbbis csakugyan előbbeni vétkes és káromkodó magok viselésének ezen Parancsolatunk meg vetésével véget vetni nem akar„A mádi bor” című orvosi értekezés fedőlapja (1838) nának, hanem abban átalkodnak, a Nemes Vármegye az ollyakat megfogatván... kedvezés nélkül a Nemes Ország törvénye szerint első sorban meg vesszőztesse, másodszor páltzáztassa, harmadszor és utolszór büntettetésekre kűvel agyon verettesse...” De az egyházi és községi elöljáróságok is sokszor felléptek a részegesek ellen. így írásban fennmaradt, hogy „...1773-ban H. Nánáson lakó Szabó István mint vőlegény, midőn a templomba részegen jött volna az esküvésre, mivel magát törvénytelenül viselte — az ágendába bele szólott és az esküt nem akarta úgy mondani a mint kíván tatott: — az esküvés félben — Szabó István pedig menyasszony nélkül — maradt; a templomból kimenvén káromkodott is, melyekért a nánási n. tanácstól 60 pálczára büntettetett. itten pedig ekklézsiát követett.” Itt említjük meg az 1767. évből származó nagykállói református bábaeskü szövegének ide vonatkozó részét: „Se a korcsomákon sem pedig egyébütt akárhol nem részegeskedem, hanem inkább szentül, kegyesen, józanon, mértékletesen, mások megbotránkoztatások nélkül magamat viselni és élni kívánok.” Helyes egyházi és világi törvényekben, rendeletekben tehát nem volt hiány, azonban a végrehajtás, a megvalósítás nem volt következetes, illetve többnyire el is maradt. (Folytatjuk) Dr. Fazekas Árpád