Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-08 / 33. szám
1976. február 8. KELET-MAGYARORSZ Á G — VASÄRNAPI MELLÉKLET 7 Kétfajta értelmezés terjedt el az amatőrizmussal kapcsolatban. Pejoratív, lebecsülő-legyintő változata a gyakoribb, olyan emberre mondják, hogy amatőr, aki dilettáns. Még a műkedvelő jelentés sem egészen tisztázott, nem tükrözi ugyanis, hogy — művészetekről lévén szó — a nem hivatásos alkotó, interpretáló milyen színvonalon hódol egy művészeti ágnak. Az amatőrfilmes mozgalom is nevében viseli a többféle értelmezés lehetőségét, éppen ezért szükséges az elmúlt hét végén Nyíregyházán rendezett szemlével kapcsolatban tisztázni, hogy egyre kevesebb a dilettáns amatrőfilmes, s a csak saját szórakoztatást szolgáló öncélú kisfiún és egyre több a hozzáértő, aki kedvtelésből, de szíwel-lélekkel és haszonnal foglalkozik ezzel a művészettel. Negyven film — ennyit mutattak be a területi szemlén — nem sok, de nem is kevés. Volt már olyan tájegységi szemle, ahol komoly fejtörést okozott a zsűrinek; melyikre adja voksát a sok rossz közül. Volt azonban olyan is, amelyen azért volt nehéz választani, mert sok jó kisfilmet kellett rangsorolni. A nyíregyházi szemle — amelyre négy év után, öt megye amatőrfilmeseinek részvételével került sor — jó közepes színvonalával, a bemutatott filmek támaválasztásával, azok művészi-technikai megoldásával azt mutatta, hogy az amatőrfilmezésben a korábbi kiemelkedő egyéni teljesítmények fokozatosan átadják a helyet a közösségi produkcióknak, bizonyítva, hogy a korábban egyesek hobbyjának tekintett amatőrfilmezés mozgalma szélesedve, egyre hasznosabban tölti be közművelődési funkcióit, sajátos eszközeivel alkalmas olyan témák felkutatására, olyan értékek felfedezésére és megőrzésére, amelyre a hivatásos filmesek, tévések másfajta feladataik miatt nem képesek. A két első díjas film kitűnően példázza ezt. Dr. Oláh Imre Kutyavilág című filmjében felrázó, megdöbbentő tényeket közölt az élet peremén tengődő, kitaszított, ám a maguk módján mégis boldog emberekről, kutyasintérekről, hullaszállítókról. sírásókról, wc-takarítókról, analfabiéták-Fiatal újságírók, az újságíró szövetség iskolájának hallgatói hívták meg klubjukba ülés Endre Kossuth-díjas írót, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatóját kötetlen beszélgetésre, amolyan a könyvkiadással, a Szépirodalmi Könyvkiadó 1976-os terveivel foglalkozó sajtótájékoztatóra. Évek óta hagyomány már, hogy a kiadó évente több, mint 200 új kötetet jelentet meg, összesen több, mint 4 millió példányban — mondta Illés Endre. Könnyen kiszámítható hát, hogy egy-egy új kiadásuk átlagosan 20 ezer példányban jut él az olvasóhoz. Feltűnő jelenség, hogy míg korábban inkább a klasszikus magyar szerzők alkotásai voltak kelendőbbek, napjainkban ha nem sokkal is, de a kortárs irodalomé az elsőség, mai irodalmunk szerzőitől adnak ki nagyobb számban. A fiatal író- és költőnemzedék helyzetéről, lehetőségeiről az író-igazgató a köztudatban kialakult nézetet idézte, mely szerint minden mááodik fiatalember írónak, költőnek tartja magát. Bár e megállapítás némi túlzást is tartalmaz, de a tapasztalat is azt mutatja — fejtette ki Illés Endre —, hogy bővében vagyunk fiatal szerzőknek. Szárnypróbálgatásokhoz, támogatásukhoz minden segítséget megkapnak a kiadótól. S mivel legtöbbjük még nem jelentkezhet önálló kötettel, így antológiába foglalják össze a fiatalok alkotásait. 1969-től jelentek meg ilyen jellegű kötetek, az új megjelenésig azonban még egy kis időnek el kell telnie. — Vajon milyen tervekkel kezdte az új esztendőt a Szépirodalmi Könykiadó, milyen újdonságokkal lepik meg az olvasókat az idén? — tettük fel a kérdésit a Kossuth-díjas írónak. A Szabolcs-Szatmárból érkezett fiatal újságíró különös örömmel hallotta, hogy a rangos lista élén, az idei legnagyobb feladatként Krúdy Gyula életművének teljes megjelentetését említette a kiadóigazgató. Évente 5—5 kötet lát majd napvilágot a 25 kötetre tervezett sorozatból, amely felöleli nagy írónk egész életművét. Kiadják novelláit, publicisztikáját, már-már feledésbe merült drámai munkáit, regényeit is. Emellett újabb két sorozattal jelentkeznek az idén a könyvpiacon — mondta Ülés Endre. Babits Mihály és Vas István munkásságát mutat iák be a hazai olvasóknak Foltról, vagyis olyan emberekről, akiknek önként választott életformájává vált a legmegvetettebb alkalmi munkák állandó végzése. Kutyavilágot ábrázolt, el idegen ítve ettől az életformától, de együttérzést keltve, s figyelmeztetve, hogy ezek az emberek nem csak az emberi életnek, de a társadalomnak is kitaszítottjai. Kurecskó István tavaly országos, sőt nemzetközi sikert aratott egy naív festőről készített filmjével. Következetesen újra hasonló témát választott, s még a „huszonnegyedik órában” megmentett egy darabot a megye eltűnő népművészeti hagyományaiból. „Az ajaki cifrapitvar” eszköztelenségével, tisztaságával, szép színeivel, a múzeum néprajzos szakembereinek közreműködésével hiteles, dokumentumértékü. Érdemes ilyen formában meghagyni a jövőnek — a múzeum, vagy más intézmények, szervek támogatásával — még megmenthető értékeinket. A nyíregyházi filmklub máris alkalmas erre a feladatra, jó lenné tehát mérlegelni célokat és költségeket, mielőtt méregdrága forgatócsoportok vállalnak hasonló munkákat a megyében. Nem lenne teljes a szemléről szóló beszámoló, ha nem említenénk meg a megyei könyvtár és a megyei művelődési központ dicséretes együttműködését és a további filmes terveket. A könyvtár — bérmentve — olyan feltételeket teremtett a szemléhez, amelynek jó hírét négy megyébe és a fővárosba viszik el a résztvevők. Ami pedig a további tervekre vonatkozik, azok közül az amatőrfilmezés népművelő feladatát érdemes kiemelni. A legsikeresebb alkotások a Népművelési Intézet támogatásával az ^országos terjesztésre szánt módszertani művek csoportjába kerülhetnek. s ennek mintájára a megyében is jó lenne — a zsűri szakértői véleményére alapozva — ankétokon, vitákon megismertetni a művelődési házak, klubok közönségével a legjobb kisfilmeket. Ne maradjon szakmai találkozónak egy olyan szemle, amelynek filmjei megérdemlik. hogy minél többen lássák. tat ódik a Magyar remekírók sorozatának kiadása és ismét felújítják a Magyar századok sikeres, több kötetes megjelentetését. A közeljövőben várható Móricz Zsigmond drámái és publicisztikai írásainak hat kötetben való kiadása. Ezenkívül Eötvös József és Kemény Zsigmond műveit is tervezik kiadni a közeli hónapokban. Befejezésként Illés Endre a kiadói munka egyik sarkalatos kérdéséről. a nyomdai átfutásról, kapacitásról szólt. Majd tucatnyi helyen nyomják a Szépirodalmi könyveit, melyek hazánkon kívül több európai és tengerentúli országba is eljutnak, hírt és nevet szerezve könyvkiadásunknak, mai és klasszikus szép prózánknak, líránknak egyaránt. Kalenda Zoltán Simon Emil: Ismer engem az ács, a festő, a lakatos, a kőműves. Leszólnak három emeletről: „Ha nem vagy normás, feljöhetsz!” Létrák emelnek magasabbra, nadrágos lányok éneke. Fejemen hátradől a sapka, úgy bámulok az égre fel. Léptemre meghajlik a palló: „Elnehezedtél, szakikám!” S magamban zsörtölődve vallom: nem lennék itt már kapitány! De hát nem számít sem a testsúly, sem a megsímult, más tenyér. Nézek csak rájuk, mint az elbújt napra néz, kiben hül a vér. Köznapi vallomások esnek, vitatkozni sem akarunk. S emelnek ők. Mint emeletre terhet a félkarú daruk A vendég hajlamos a külsőségek alapján véleményt alkotni egy-egy községről. Nevezetesen Kálmánházáról, ahol négy egymással párhuzamos, nyílegyenes utca adja tudtul az érkezőnek: itt nem a kacskaringók kényszerűsége alakította ki a falu képét, hanem a gondolkodó, tervező, praktikusságra törő ember. Szép, sudár, fiatal lányra hasonlít Kálmánháza, s évszámait szinte a házakról leolvashatjuk. Mint hatalmas színes makett, úgy sorakoznak az új házak. Egyik sem öregebb 25— 26 évesnél. A falu ugyanis 1949-ben született, ekkor kapott nevet, állítólag egy Kálmán nevezetű intéző úrról. Azelőtt Bogárházának hívták a mostani falu helyén néhány bogárhátú zsellérházból álló uradalmi települést, amely Dégenfeld-birtok volt. 1949-ig Üjíehértóhoz tartozott Bogárháza, s a falubeliek nem a legjobb emlékeket óraik abból az időből, amikor a „nagyfalu’' fennhatósága alá tartoztak. Az önállóság meghozta a várt haladást. Rakosgatták a forintokat Szép ez a falu — mondjuk udvariasság nélkül a helyieknek, tisztán a tényeket megállapítva. Bólintanak, láthatóan jólesik az elismerés, s csendesen hozzáteszik: nemcsak kívülről szépek a házak__ Bent is, sok a fürdőszoba. Mosolyogva folytatják: és víz is folyik a csaptól, nem úgy mint más faluban, ahol a csempézett fürdőszobát csupán dísznek tartják, mint a mesebeli aranyszürt, amit csak nézegetni, mutogatni lehet, de felvenni soha... Mégsem a szépen megtervezett és felépült fiatal falu külső arcára büszkék a kálmánháziak Sokkal inkább a megbúvó kincsekre, amelyek soha sincsenek a kirakatokban, de az érdeklődőknek szívesen megmutatják Melyek ezek? — Hát először az, hogy több, mint három éve egyetlen csecsemőhalálozás sem történt a faluban — mondja szinte egyszerre Panyik Dániel tanácselnök és Turóczy János tanácstitkár. És már vinnék is a vendéget a közeli orvosi rendelőbe, ahol a magyarázat rejlik. Hallgatjuk a helyiek erőfeszítéseit, s eszünkbe jut a régi bölcsesség: az áldás itt sem jött magától. Több éves, sőt évtizedes küzdelem koronájának beillő az orvosi rendelő, lakás, és egy másik utcában az anya- és csecsemőgondozó. Évekig rakták, rakosgatták a falu forintjait, a községfeilesztési pénzt, hogy legyőzhessék az ősidők óta a falu újszülötteire leselkedő halálos veszedelmeket. A tiszta, egészséges házak lakóit meg kellett tanítani az egészséges életmódra, a leendő anyákat arra, hogy már megszületésük előtt óvják az új, kis életet. Az anya- és csecsemőgondozót az új orvosi rendelőtől távolabb, egy más:k utcában rendezték be, hogy ne a betegekkel egy épületben várakozzanak a kismamák. Az új orvosi rendelőt másfél millió forintból, városiasán ellátták minden fontos felszereléssel. Nemcsak központi fűtéssel, hogy a mán túl a holnap igényeit is kielégíthesse. Értéked műszerekről is gondoskodtak. Nagy büszkeségük a szívrendellenességet vizsgáló EKG- készülék, amely nem mindennapos egy falusi körzeti orvosi rendelőben. De már megvásárolták a modem fogászati felszereléseket is, amely egy 2400 lakosú községben szintén nem éppen gyakori eszköz. Fiatal orvost kapott a falu dr. Kozma István személyében, aki itt kezdte hivatását és azóta is közmegelégedéssel végzi a napi gyógyító munkát: Ki tagadná, hogy a kiváló tárgyi feltételek mellett az orvos munkája a legbiztatóbb garancia arra, hogy ezután se haljon meg egyetlen kálmánházi csecsemő sem, legalábbis, amíg a tudomány és emberi gondoskodás határán belül sikerül őt elérni. Mi izzítja még a kálmánháziak szívét, ami nincs a szép házak falára írva? A sem pénzzel, sem fizikai mértékegységgel nem mérhető életképesség, amelyet egyszerűen így jellemeztek vendéglátóink: „Mi olyanok vagyunk itt, mint egy kis bolygó, a meleget a nagy bolygótól kaptuk, de nekünk kell életté változtatni__” A „bolygó” árnyékában ? Aki csupán a térképről ismeri Kálmánháza fekvését, nem találja valamilyen homályos csillagászati jelképnek az imént elmondottakat. Nyíregyháza, a „nagy bolygó” 17 kilométerre van a községtől. A közelség egyszerre iele^t nag’* előnvt és nagv hátrárv* A város évek óta felszívja a lakosság fiatalabb rétegét- Jó a buszjárat, kora reggeltől csaknem éjfélig 12 járat köti össze a kis bolygót a naggyal. Érthető, hogy a dolgos kálmánházi emberek megtalálhatók a legtöbb nyíregyházi üzemben, vállalati munkahelyen. Az ingázásnak azonban itt egy érdekes ellentétpárjával is találkozhatunk. A Nyíregyházára érkező buszokról kálmánházi lakosok szállnak le, és indulnak az ipari üzemekbe dolgozni. A Nyíregyházáról Kálmánházára érkező buszokról viszont városi emberek szállnak le, s indulnak munkába, a falu iskolájába A kálmánházi pedagógusok nagy része évek, sőt évtizedek óta nyíregyházi kijáró, ingázó tanító, tanár. Ez sok jót is hoz a falu nevelőtestületének munkájába, de a krónikus bajokat is érzékelteti. Kevés a meggyökeresedett értelmiségi ember a faluban, aki — ahogyan rég mondták — egy sót, egy kenyeret eszik a falubeliekkel. Ez természetesen nem a nevelők munkájának minősítése, hisz az itt dolgozók nehéz körülmények között állnak helyt napról napra. Kevés a tanterem, három helyen található az iskola, többnyire öreg épületekben. Tovább kutatjuk a felszín alatti Kálmánházát, miközben utunk a falu bankja, a takarékszövetkezet előtt visz el. Nem firtatjuk mennyit őriznek a titkos betétkönyvek, a számok úgyis ritkán szemléletesek, de megüti fülünket a csendes megjegyzés: „Akad itt néhány ember, aki esetenként kölcsönt is adhatna a tsz-nek, ha az bajba kerül.” Az anyagi boldogulás — hogy mértéktartóan fogalmazzunk —, elégséged tartalékokat halmozott fel Kálmánházán is, a többségében dolgos kezek munkája nyomán. De mit jelez a másik, a pénzben ki nem fejezhető, de sokkal emberibb boldogulás? Mint egy óceániai sziget Egy nevet írunk le: Rákos Sándor. Kezdhettük volna a faluról szóló írásunkat a költőt idézve, aki itt született, s akinek verseiben mindig ott bujkálnak a kálmánházi gyermekkor életképei, a nyelvi, szellemi, lelki örökség, amit itt kapott útravalónak, és amely mint „örök adósság” kíséri őt azóta is minden lépésében. Az elmúlt hónapokban meglátogatta a falut, ahol álmában oly gyakran jár, ismét szembesítette a régi élményeket, emlékeket, a valóság és a fantázia által szőtt képet, a mával. A régi Kálmánházáról ezeket írta Rákos Sándor a Kortárs egyik számában, amely a szülőfaluban tett látogatást foglalta össze: „Az én gyermekkoromban Kálmánháza olyan istenhátamögötti, szinte megközelíthetetlen helye volt a világnak, mint egy óceániai sziget. Non volt vasút, sem kövesút, villany, telefon, postahivatal még kevésbé. Ősszel és tavasszal a sár, nyáron a homok ért kerékagyig, télen néha egy-két hétre is körülzárt i. érmünkét a hófúvás. Az utolsó posta emlékezetemben 8—10 kilométernyi, a legközelebbi nagyközség (orvos, gyógyszertár, piac, kereskedések) 14—16 kilométer távolságot jelentettek .. A kálmánházi „sugárúton” ismerkedve a faluval, számolgatni próbáljuk a tv-antennákat, de hiábavaló a fáradozás. Már csak azért is, mert sokan ki sem teszik a tetőre, padlásantennával fogják az adásokat. Eszünkbe jutnak ismét a költő sorai: amikor az első rádióantennát felszerelték az iskolára (ahol az édesapja tanító volt), többször le akarták szedni a szomszédok, mert jégtől, természeti csapástól tartottak. Mi van ma? Tudjuk... Mégsem tartjuk álszerénységnek, amikor a helyi vezetők azt mondják: „elmorzsolgattuk a 30 évet (a felszabadulás óta), sokat fejlődött Kálmánháza, de az út java még hátra van ...” Nyomába kell szegődni egy kicsit gyorsabban, hogy a szellemi boldogulás éá az anyagi boldogulás közelebb kerüljön egymáshoz. Látogatásunk végén még egy más községekben is tapasztalható tény késztetett töprengésre bennünket és láthatóan — házigazdáinkat is. Valójában egy apróság, amiről szó van, még sem jelentéktelen. A falu külső települését, a Petőfi-tagban. régi nevén Ökörkúton, a tsz majorjában vezetékes víz folyik a jószágok vályújába, de a kálmánházi emberek még ásott kútból és a három mélyfúrású közkútból hordják a vizet. Az ötödik ötéves tervben még csak a terveit készítik el a törpevízműnek, s csak azután — ha lesz rá pénz — csoboghat a központi vezetékes víz a lakóházak csapjain. Baraksó Erzsébet HUSZONÖT KÖTETES KRÚDY-ÉLETMŰ Ülés Endrével, a Szépirodalmi Könyvkiadóról PÄ« O : Kedvtelésből, népművelői feladattal
