Kelet-Magyarország, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-05 / 30. szám

T 8 K'ELET-MAGYARORSZAG 1976. február 5. A XII. TÉLI OLIMPIA SZÍNHELYE: dett műjégpálya, 3. a síugrósánc, 4. pályája, 6. bobpálya, 7. férfi óriásszl szlalompálya, 10. női műlesiklópálya, lópálya, 13. terepfutás és biatlon, 14. I. az olimpiai jégstadion, 2. a fe­­az olimpiai falu, 5. a férfiak Iesikló­­ílom, 8. férfi szlalompálya, 9. női II. női óriásszlalom, 12. férfi lesik­sísánc. Megnyitották a XII. téli olimpiai játékokat Szerda délután Innsbruck­ban kellemes idő kedvezett a XII. téli olimpiai játékok megnyitójának. Az ünnepé­lyes ceremóniát a Bergisel síugróstadionban rendezték, amelyet 60 000 érdeklődő töl­tött meg. Kürtjei elhangzásakor ér­kezett a stadionba dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szö­vetségi elnök, majd az oszt­rák himnuszt játszották el. Ezután a résztvevő 37 nemzet sportolóinak színpompás fel­vonulására került sor. Görög­ország vezette és Ausztria zárta a nemzetek felvonulá­sát. A szerény létszámú ma­gyar csapat 35.-nek menetelt, miután a sorrendet az orszá­gok német ábc-je alapján ala­kították ki. A zászlót Vajda László műkorcsolyázó bajnok vitte, és mögötte a szakveze­tők haladtak. A Regőjzy— Sallay jégtáncpáros nem ve­hetett részt a felvonuláson, mert közvetlenül a megnyitó után nekik már versenyprog­ramjuk volt. A hivatalos megnyitó rö­vid időt vett igénybe. Először dr. Fred Sinowatz oktatás­ügyi miniszter, az osztrák olimpiai bizottság elnöke mondott beszédet. Ezután Lord Killanin, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke tartott üdvözlő be­szédet. Megköszönve Auszt­riának, hogy Denver visszalé­pésével lényegében biztosí­totta a téli olimpiai játékok folyamatosságát. Felhívta a versenyzők figyelmét a sport­szerű magatartásra és arra, hogy a barátság jegyében ■ K.1.1 Magyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál. a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI nyomda Nyíregyháza. Árok utca 15. F. v.: Holéczi István versenyezzenek. A NOB elnö­ke ezután felkérte dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi el­nököt, hogy hivatalosan nyis­sa meg az olimpiát. „Megnyitottnak nyilvání­tom a XII. olimpiai játéko­kat” — hangzottak a szövet­ségi elnök szavai. Felcsendült az olimpiai himnusz és 4 tiroli hegyiva­dász népi öltözékben felvon­ta az innsbrucki olimpia zász­laját. Yukioskasaya japán olimpiai síugróbajnok vezeté­sével vonult be a stadionba az előző téli olimpiai játékok rendezője, Sapporo küldöttsé­ge. Mögöttük haladt Inn­sbruck delegációja. Pontban 15 órakor érkezett be a stadionba az olimpiai váltó. Két egykori osztrák olimpiai bajnok magasra tartott fákját hozott. Mielőtt sor került volna a versenyzők eskütételére, az utóbbi olimpiák rendezésénél szokatlan „közjáték” zajlott le. Megszólalt az innsbrucki dóm és a városban lévő templomok harangjai és Baktalórántházán került sor a napokban a megyében lé­vő 7 vízgazdálkodási társulat közötti asztalitenisz-verseny­re. A mintegy 35 versenyző között az alábbi eredmények születtek: Csapatversenyben: 1. Ke­let-nyírségi Vízgazdálkodási Társulat, Baktalórántháza, (Horváth, Sefcsik, Német, Sápi, Nagy.) 2. Felső-szabol­csi Vízgazdálkodási Társulat, Kisvárda. (Lábas, Bállá, Papp.) 3. Ecsedi-láp Vízgaz­dálkodási Társulat, Mátészal­ka. (Técsy, Oláh Gy. Oláh F., Baksa.) Kedvezményes átigazolások TEKE: Herczegfalvi ’ József Ny. Taurus SC — Ny. Sparta­­cus-Petőfi. Hován Árpád Ny. Taurus SC — Ny. Spartacus- Petőfi, Zsurkai László, Szoko­­lyi István, Laczkovszki László, Kiszely János, Jeszenszki Gábor, Fábián András, Csősz Lajos valamennyien Ny. Volán-Dózsa — Ny. TITASZ Elektromos. Tóth János Ny. Volán-Dózsa — Ny. Taurus SC. TENISZ: Bátori Julianna és Katona Ildikó Ny. Vízügyi; MEDOSZ — Ny. Spartacus-Pe­­tőfi. TORNA: Miklós Adél és Ver­des Eva Ny. Városi Sportiskola — Ny. Tanárképző Főiskola. ÚSZÁS: Ráthy Egon és Vass Tünde Ny. Spartacus-Petőfi — Ny. Városi Sportiskola. VIVAS: Horváth Zoltán Debreceni VSC — Ny. Sparta­cus-Petőfi. eközben az olimpiai stadion­ban egymondatos egyházi imára került sor. Az olimpiai eskü szövegét Werner Delle Karth osztrák bobversenyző mondta el a résztvevők nevében, míg a bírák eskütételének „szóvivő­je” Willi Köstinger osztrák versenybíró volt. Ezután tiro­li népi táncot mutattak be, majd elhangzott a tiroliak himnusza és ezzel ért véget a másfél órás színpompás meg­nyitó. ★ Amikor a versenyzők a Bergiselről Innsbruckba vo­nultak, az olimpiai jégstadi­onban már gyülekeztek az ér­deklődők, megkezdődött a jégtáncosok kötelező műso­ra. 18 induló versenyez eb­ben a számban, köztük a ma­gyar Regőczy—Sallay pár is. A sorsolásnál, mintha a sze­rencse kedvezett volna a ma­gyar kettősnek, a 13-as szá­mot húzták ki, s ez azt jelen­tette, hogy a számukra ked­vező utolsó csoportba lépnek jégre. Egyéniben: 1. Tóth László (Kisvárda), 2. Horváth Imre (Baktalórántháza), 3. Nagy Antal (Baktalórántháza). Párosban: 1. Horáth—Sápi (BaktalórántházS), 2. Törő J. —Szarka B. (Fehérgyarmat), 3. Tóth L.—Oláh F. (Kisvár­da). Kricsfalussy Béla Első: Sárossy A Nyíregyházi Spar­tacus-Petőfi NB III-as labdarúgói részére a kö­zelmúltban a repülőtéren rendezték meg az MLSZ által előírt mezei futó­bajnokságot. A 4000 mé­teres távon kezdetben egy ötös élboly alakult ki, később már hosszúra nyúlt a mezőny. Három­ezer méter után Sárossy beleerősített, s Perczével a nyomában elfutott a többiektől. A hátralévő métereken még növeke­dett a távolság, s a két éllovas jó időeredmény­nyel ért célba. A győztes Sárossy ideje: 13 perc 54 másodperc, Perczéé ke­reken 14 perc. Utánuk egymásután érkeztek a többiek: Nagy János 14:23, Kozma és Brekk 14:48 mp, őket Kubik kö­vette 15:05 mp-es idővel. Az utolsónak beérkező Lakatos 16:10 mp-es eredménnyel ért célba. asztalitenisz-versenye Rosszul sikerült a rajt Mexikóban Magyar idő szerint szer­dára virradóra — 3,45 órai kezdettel játszotta le első tengerentúli mérkőzését Mexikóvárosban a magyar labdarúgó-válogatott keret és a rajt rosszul sikerült. MEXIKO—MAGYAR VÁLOGATOTT KERET 4:1 (2:1) Mexikó: Camacho (Cortez 65. p) — Rico, Galindo, San­­toyo, Mayera — Chavez (Cardenas 65. p), Delatore, Delgado (Ayala 65. p) — Medina, Jimenez, Damian. Magyar vál. keret: Rot­­hermel — Nagy III., Kovács J., Rab, Lukács (Paróczai a szünetben) — Nyilasi, Ebed­­li, Pintér (Tóth A. 70. p.) — Fazekas, Váradi, Nagy L. (Pusztai a szünetben). Az első percekben kide­rült, hogy a játékban lévő mexikóiak a környezet min­den előnyével nagy esélye­sei a mérkőzésnek. Már bal­jós előjelekkel kezdődött a 90 perc, Bálint belázasodott, nem játszhatott, így meg­bomlott a szervezett véde­lem. Már a hatodik .percben a magyar kapuban volt a lab­da: a mexikói balszárny könnyedén átjátszotta a jobboldali védelmet és Da­­miac közelről nem hibázott, 1:0. A magyar védők a ké­sőbbi beszélgetés során lest emlegettek, de nem volt iga­zuk. Szerkezeti bonyodalmak keletkeztek a magyar védő­munkában. A 8-as számú Chavez akadálytalanul épít­gette a hazaiak támadásait, ő, de társai sem kaptak védőőrizetet és ezt a lehető­séget ki is használták. Da­mian kapufája, majd több szép és veszélyes támadás jelezte a hazai mexikói fö­lényt és a 35. percben ez is­mét góllá érett. A magyar kapu előtt pattogott a lab­da, Lukács vállát érte, a já­tékvezető 11-est adott és ezt Jimenez biztosan értékesí­tette, 2:0. Egy perc sem telt el, Pintér tört be a mexikói 16-osra, elkaszálták. A já­tékvezető most is határozott volt, 11-est adott, Fazekas berúgta, 2:1. A második félidőben sem változott sokat a játék ké­pe, a mexikóiak támadtak, a magyar csapat védekezett, — rosszul... A versenyfutás­ban, a labdáért vívott harc­ban rendre alul maradtak a magyar fiúk, azután ha ne­hezen megszerezték a lab­dát, rossz leadásukkal ha­mar eladták. Az 53. percben jobboldali szöglet után át­szállt a labda a védők feje felett, és Chaveznek volt ideje levenni és a kapuba rúgni, 3:1. A cserék is in­kább a mexikói csapatnak kedveztek. A 82. percben jobboldali szabadrúgás után Damian a kapufára fejelte a labdát, a kapkodó magyar védelem nem tudott közbe­avatkozni, Jimenez közéjük ugrott és gólba pöckölte a labdát, 4:1. A látottak igazolták a mexikói bajnoki mérkőzé­sekből leszűrt tapasztalato­kat, labdarúgásukról alkotott helyzetképet: rengeteget fej­lődtek, ezt „idegenek” nél­kül is bizonyították. Az első perctől diktált iramukat nem tudták átvenni a ma­gyar fiúk, a hazaiak mozgé­konyságával szemben a mi­einknek nem volt kellő el­lenszerük. A magyar csapat vezetői remélik, hogy a ma­gyar játékosok hamarosan kiköszörülik a csorbát és 10- én a mexikóiak elleni újabb mérkőzésen visszavágnak. A magyar csapatból talán Fazekas játéka volt csak el- | fogadható, Váradi az első félidőben vétette magát ész­re és a második félidőre be­állt Pusztainak volt néhány elfutása. A mexikóiak és a mezőny legjobbja Chavez volt. A további program szerint február 8-án Salvadorban pályaavató keretében a sal­­vadori válogatottal, a továb­bi program szerint 10-én is­mét Mexikóban játszik a válogatott keret Guadalaja­­rában. Fiatalok vetélkedője Nyírbátorban Vasárnap a Báthori Isván gimnáziumban rendezték meg a nyírbátori járási és vá­rosi újonc, serdülő és ifjúsági egyéni asztalitenisz-bajnok­ságot. A mintegy száz fiatal részvételével lezajlott esemé­nyen a különböző számokban az alábbiak szerezték meg a győzelmet. Újonc, leány egyéni, járási bajnok: Klenik Mária (Pe­nészlek), városi bajnok: Treszkai Ilona (Nyírbátori Kinizsi). Fiú egyéni, járási bajnok: Nótin Mihály (Pe­nészlek), városi bajnok: Vi­­tár György (Nyírbátor, 2-es iskola). Serdülő, leány egyéni, já­rási bajnok: Bagaméri Er­zsébet (Nyírbogát), városi bajnok: Vislóczki Ágnes (Nyírbátori Kinizsi). Fiú egyéni, járási bajnok: Kup­­rák József (Penészlek), városi bajnok: Bartha István (Nyír­bátori Kinizsi). Ifjúsági, leány egyéni, vá­rosi bajnok: Bartha Lívia (Nyírbátori Kinizsi). Fiú egyéni, járási bajnok: Lukács István (Nyírvasvári), városi bajnok: Vislóczki Tibor (Báthori Gimnázium). Leány párosban bajnok: Bartha Lí­via, Orosz Ágnes (mindkettő Nyírbátori Kinizsi). Fiú pá­rosban bajnok: Vislóczki Ti­bor, Tóth Gábor (Báthori Gimnázium, Nyírbátori Ki­nizsi). Vegyes párosban baj­nok: Fucskó György, Bartha Lívia (Penészlek, Nyírbátori Kinizsi). A Nyíregyházi Spartacus- Petőfi SC 1976. február hó 9-én 17 órakor tartja évi köz­gyűlését a városi tanács nagytermében. Megyénk leg­nagyobb sportegyesülete ek­kor ad számot a fúzió óta el­telt évek munkájáról, az eredményekről és hiányossá­gokról. 11 szakosztályban 610 leigazolt sportoló, 22 csapat küzd a különféle bajnoksá­gokban és egyéni versenyek­ben. 10 NB-s csapat fémjelzi az egyesületet. A további munkájukban döntő jelentő­ségű közgyűlésre a vezetőség szeretettel várja sportolóit és pártoló tagjait. A közgyűlés napirendi pontjai: a) A sportegyesület elnökségének beszámolója eddigi tevékenységéről, a sportegyesület helyzetéről, ja­vaslat a sportegyesület 1976. évi feladataira és fejlesztésé­re; b) A sportegyesület szám­­vizsgáló bizottságának be­számolója a végzett munká­járól és a pénzügyi — gazdál­kodási tevékenységgel kap­csolatos megállapításairól; c) A sportegyesület vezető szer­veinek megválasztása; d) Ki­váló sportolók jutalmazása. (lengváry) KOSSUTH RADIO MŰSORÁBÓL 8,27: Harsán a kürtszó! — 8,57: Zenekari muzsika. — 10,05: Is­kolarádió. — 10,30: Csordultig tele. — 10,45: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájá­ból. — 11,34: Hét bagoly. Krúdy Gyula regénye rádióra alkal­mazva. III. rész. A bajok foly­tatódnak. — 12,35: Melódiakok­tél. — Közben: 13,15: Házunk tája. — 13,30: A Melódiákoktól folytatása. — 14,00: Szabadpolc. Világirodalmi könyvszemle. — 14,30: Hidas Frigyes—Gál Zsu­zsa : Viharban, fényben — kó­russzvit. — 14,43: Ruha Rudolf népi zenekara játszik. — 15,10: Franck: Szimfonikus változa­tok. — 15,28: Ezeregy délután. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Juduska. Szaltikov-Scsed­­rin: A Galavljov család c. re­génye rádióra alkalmazva. (Ism.) — 16,52: Kóruspódium. — 17,05: Népképviselet Európában. — 17,25: Egy sárközi nótafa: Dani Andrásné, Ifjú Éva. — 17,35: Mindenki zeneiskolája. III. — 18,15: Kritikusok fóruma. — 19,15: Lemezmúzeum. — 19,38: Régi magyar táncmuzsika. — 19,52: Kinek hajnallik? Huszár Sándor írása rádióra alkalmaz­va. — 20,20: Gluck: Iphigenia Taurisban. Négyfelvonásos ope­ra. — Közben: 21,01: Adottsá­gok, lehetőségek. — 21,21: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 22,47: Meditáció. — 22,57: Az operaközvetítés foly­tatása. — 23,25: Népdalok, nép­táncok. PETŐFI RADIO MŰSORÁBÓL 8,05: Karel Gott énekel. — 8,20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) — 8,33: Zala Tóth Erzsébet, Solti Károly és Szentendrei Klára énekel, Németh János cimbal­­mozik. — 9,23: Délelőtti torna. — 9,33: Irodalmi évfordulónap­tár. — 10,00: A zene hullám­hosszán. — 11,55: Gyermekek könyvespolca. — 12,00: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. — 12,33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12,55: Barokkmuzsika. — 13,33: A lip­csei rádió fúvószenekara játszik. — 14,00: Gerog Otsz-szal Ma­gyarországon. — 14,35: Szóra­koztató stúdió. — 17,00: Az If­júsági rádió órája. — 18,00: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. IV. rész. — 18,33: Hét végi pa­noráma. — 20,33: Munkásakadé­mia. — 21,03: Slágermúzeum. — 21,57: Bécsi vér. Részletek Jo­hann Strauss operettjéből. — 22,33: Népi zenekarok műsorá­ból. — 23,05: Dzsesszfelvételek­­ből. — 23,35: Saint-Saens: g­­moll zongoraverseny. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Műsorismertetés. — F‘­rek. — Lapszemle. — 17:jl: Kertbarátok klubja. — 17,10: Beatablak. — 17,20: A mi kis lépcsőházunk . . . Szilágyi Sza­bolcs szatírája. — 17,25: Ked­velt együttesek játszanak. — 17,35: Kulturális magazin. — 17,50: John Mayoll együttese játszik. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Rajkó zene­kar játszik. — 18,27—18,30: Hír­összefoglaló. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna. (Ism.) — 8,05: Iskolatévé. Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) Kohászatunk és gépgyár­tásunk. — 9,00: Énekeljünk együtt! Népdalcsokor. — 9,05: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) Műalkotások bemutatása. — 10,05: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) Mezőgazdasági haszonál­latok. — 13,05: Iskolatévé. Föld­rajz. (Ism.) — 14,00: Énekeljünk együtt! (Ism.) — 14,05: Környe­zetismeret. (Ism.) — 14,55: Élő­világ. (Ism.) — 17,28; Hírek. — 17,35: A XII. Téli Olimpiáról jelentjük. Férfi lesiklás. Közve­títés Innsbruckból. (Színes!) — 18,35: Reklámműsor. — 18,40: Pa­pírsárkány. — 19,15: Esti mese. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20,05: Az acélt megedzik. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. III. rész: A hőstett. (Színes!) — 21,10: Szín­házi album. — 22,25: Tv-híradó 3. — 22,35: Reklámműsor. — 22,40: A XII. Téli Olimpiáról je­lentjük. Műkorcsolya páros, rö­vid kür: összefoglaló. Közvetí­tés Innsbruckból. (Színes!) 2. MŰSOR: 20,00: És most zene szól. I. In­­tervíziós átvétel az NDK-televí­­zió szórakoztató műsorából. — 21,00: Veszélykeresők. Amerikai rövidfilm. — 21,10: Tv-hiradó 2. — 21,30: MOKÉP-reklám. — 21,35: Tisztes úriház. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. VI. rész. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KENGURU. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: A TUDÓS MA­GÁNÉLETE. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: SÓ. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: A SZÍ­NÉSZ FELESÉGE. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kisvárdai mozi: EGY KIRÁLY NEW-YORKBAN. Mátészalkai mozi: OSTROM­ÁLLAPOT. Nyírbátori mozi: A TÚSZ. SZÍNHÁZMŰSOR: ŐRI: EXPRESS-KONCERT 6-án 17,30 és 20,30 órakor I I T

Next

/
Oldalképek
Tartalom